Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-22 / 18. szám
A30NYI KRÓNIKA Régóta jól csinálják Alapos tájékozottság Kelendő könyvek, folyóiratok A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM 1981. JANUAR 22., CSÜTÖRTÖK Beiölteilen állások Mit mutat a munkaerőmérleg? Van, ahol várják a jelentkezőket Az abonyi Ságvári Endre Termelőszövetkezet rangos helyet foglal el a megyében a politikai kiadványok terjesztésében. Hosszabb ideje évenként általában 200 pártfolyóirat talál náluk gazdára, és a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelenő könyvekből 10—12 ezer forint értékű kel el. A termelőszövetkezet párt- szervezete a 00-as évek elején kezdett erőteljesebben foglalkozni a terjesztéssel. Azt a helyesnek bizonyult gyakorlatot választották, hogy ezzel a feladattal aktivistákat bíztak meg, s célul tűzték, hogy minden párttag járasson valamilyen folyóiratot. Bugány István párttitkár elmondta, hogy az első esztendőkben a megválasztott aktivistákra és a pártvezetőségre nehéz feladat várt. Sokan nem tudták, melyik folyóirat mit nyújt, mit találnak benne, ezért egy ideig mintapéldányokat kellett beszerezni, és azok alapján gyűjteni az előfizetőiket. Később ebbe a tevékenységbe bevonták a szocialista brigádokat, amelyek készséggel segítették. Célszerű meg- oldáss hogy a pártfolyóiratokra való előfizetésekkel egy időben gyűjtik a Népszabadságra és a Pest megyei Hírlapra is a megrendeléseket. A 70-es évek elején a gyűjtést és terjesztést egyaránt a pártcsoportok feladatává tették, és a pártonkívülieket is. bevonták ebbe a munkába. A kezdeményezés bevált, és ma is ezt a módszert alkalmazzák. A fokozatos fejlődést elősegítette, hogy a pártkiadványok terjesztésének értékelése minden beszámoló taggyűlés anyagában szerepel, továbbá' e fontos feladattal minden év elején a vezetőség is foglalkozik. — Mind a párttagság, mind a pártonkívüliek politikai műveltségében jelentős szerepe van a pártfolyóiratok terjesztésének. Könnyebben, eligazodnak az emberek a mindennapi életben, részletesebMa már természetesnek tartjuk, hogy egy kattintásra fény gyullad a lakásban, hogy nem kell este sötétben botorkálni az utcán, hogy villannyal működő háztartási gépeink zavartalanul használhatók és a televízió szobánkba hozza a nagyvilág eseményeit. A villanyáram hiányát nyomban megérezzük. A hálózat zavartalan működése felett Abony- ban a T1TÁSZ körzetszerelő- sége őrködik. Valkó Ferencnek, a körzetszerelőség vezetőjének elbeszélése szerint a fogyasztók folyamatos áramellátása, a hibák elhárítása feladatuknak csupán egy része. Rájuk vár az új fogyasztók bekapcsolása, a közvilágítás berendezéseinek karbantartása és a vezetékek -felújítása. Ez utóbbi a tennivalók jelentős, része, ugyanis a fővezetékek többnyire már elavultak és nem bírják a terhelést. Abony közvilágítása sokat javult az utóbbi években, mégis gyakran hallani bíráló észrevételeket. Ennek két oka van: akadnak még olyanok, akik a közvilágítást szándékosan rongálják, csúzlival, kővel tönkreteszik a világítótesteket, továbbá helyenként a vezetékek a fák ágaival érintkeznek, és emiatt egy-egy szakaszon átmeneti zavarok keletkeznek. — Mindkét esetben sokat segíthetnek a jószándékú emberek — mondta a körzetszerelőség vezetője. — A notórius rongálókat segítsenek felfedni, illetve ki-ki a saját portáján a fák gallyait vágja le a villanydrótok mentén. Ha valakit veszély fenyegetne e munka során, szóljon, és mi elvégezzük a gallyazást. ben megismerik a párthatározatokat — mondotta Bugány István. A pártcsoportok terjesztéssel összefüggő munkáját, a pártszervezet megbízásából, Zsemlye Sándorné irányítja és hangolja össze. Az ő dolga az ezzel kapcsolatos adimlnisztrá- ció és kapcsolatot tart a Kossuth Könyvkiadóval. — Ebben az évben a Pártéletre, az Univerzumra és Nemzetközi Szemlére fizettek elő legtöbben — mondta. — A pártfolyóiratok és napilapok iránti érdeklődés 1978-ban volt a legnagyobb, akkor minden tsz-tagra 4 kiadvány előfizetése jutott. Az átlag az idén valamivel alacsonyabb. A Kossuth Könyvkiadóval jó kapcsolatunk van, kívánságainkat általában teljesítik. Előfordul, hogy igénylés nélkül is küldenek könyveiket, ilyenkor — ha valamelyik mű nagyon kapós —, telefonon kérünk újabb szállítmányt. A legkeresettebb a szépirodalom, a munkásmozgalommal kapcsolatos olvasmány és útleírás. A Ságvári Tsz-ben minden évben eredményesen zárul a politikai könyvhónap. Húsz év alatt hatan kapták meg a politikai irodalom terjesztéséért a 10 éves — és tizenkilencen az ötéves munkáért járó jelvényt. Az eredmények elismeréseként a tsz-ben rendezték meg az ősszel a politikai könyvhónap megyei megnyitóját. Gy. F. Tudoszures a kádfürdőben Az abonyi kádfürdő épületében a napokban megkezdték a 14 éven felüliek számára kötelező tüdőszűrést. A vizsgálatók február 24-ig naponta délelőtt 9-től 12-ig, délután 14- től 18 óráig folynak. Pénteken 9-tői 12 óráig várják az érkezőket. Szombaton és vasárnap a szűrés szünetel. Néha előfordul, hogy valamelyik üzem vagy háztartás áram nélkül marad. Ezeket a hibákat a lehető legrövidebb időn belül elhárítják. Az esti órákban keletkezett zavarok megszüntetésére készenléti szolgálatot szerveztek, de az inspekciós két szerelő csak az üzemekből jelzett fennakadás vagy a több fogyasztót érintő áramkimaradások idején lát munkához. Gy. Gép könyveli a forintot Az OTP ceglédi elektronikus számlakezelő csoportja — a helybeli feladatokon kívül — a megye területén működő tizenhárom másik kirendeltséget is ellátja. A többi között 36 ezer hosszú lejáratú és 7 ezer rövid lejáratú hitelszámlát kezelnek, megkönnyítve ezzel a társintézmények adminisztrációját. Felvettek minden kisgyereket Cegléd négy bölcsődéje jelenleg minden jogos felvételi igényt kielégített. Az utóbbi időben csökkent a zsúfoltság. Tovább javul a helyzet, ha elkészül az a most épülő hatvanszemélyes új létesítmény, amelyet a Köztársaság utcában emelnek. Országos vásár Albertirsán Február elsején, vasárnap Albertirsán országos állat- és kirakodó-, valamint autóvásárt tartanak. Az eladók vészmentes helyről, szabályszerűen kiállított kísérőlappal, reggel 7 és 10 óra között mindennemű állatot felhajthatnak. A véső alól puha forgácsok röppennek fel. A fa engedelmesen idomul, kibontakoznak az arc elnagyolt vonásai. Megtévesztően hasonló ábrázatú fej van itt még több is. Tueatik- rek. Valamikor, valahol, valakinek talán örömet okoznak, felkerülnek a falra a lakásokban. A äds műhelyben készülnek másféle faragványok is. Eladó valamennyi. Lesz, amelyik hetipiacon, vásárban vagy valamelyik ajándékboltban, bazárban talál gazdára. Készítőjük az albertirsai Gérné Mezősi Aranka, aki eredetileg faszobrászatot tanult, s lassan egy éve, hogy ipart váltott. Mű és modell Kézügyességére már kislány korában felfigyeltek. Egy ideig ákantuszleveleket formált a Stylus Faipari Szövetkezet helybeli műhelyében, majd 'beállt dekoratőrnek az Afészhez. Közben azon törte a fejét, hogyan tudna abból megélni, ami iránt mindig vonzalmat érzett, a fafaragásból? összeszedte a bátorságát a fiatalasszony, és önállósította magát. Segítségére van asztalosmester édesapja is, akivel most egy műhelyben dolgoznak. Még friss a vállalkozás, nem sok babért termett, de tapasztalatokban és élményeiéiben már most sincs hiány. — Giccset nem gyártok. Így aztán kezdetben nem találkozott minden munkám a piaci nézelődők ízlésével. A gyerekek jobban megértették, mint Az újságolvasást sokan nap mint nap az apróhirdetések rovatánál kezdik. Van, akit a kíváncsiság, másokat a tényleges érdeklődés késztet erre. A vásárlási és eladási szándék közlése, szolgáltatások ismertetése és természetesen az álláshirdetés szinte örök téma. Olyannyira örök és oly hív tükörképet adó, hogy a hirdetésekben rejlő forrásértéket már történészek, társadalomkutatók is felfedezték. az idősebbek. Történt egyszer, hogy egy fejkendős anyókát ábrázoló szobrocskát is kirakT tam a vásárban. — Jaj, de csúnya! Pfuj! — hirdetett epés véleményt egy nénike. Ránéztem, és majdnem elnevettem magam. Akár a szobrom modellje lehetett volna... Kereslet szerint — Kezdetben k ézi tükröket faragtam, meg fejeket, de rájöttem, hogy az emberek a dísztárgyaiknál többre becsülik a használati eszközöket. Megpróbálom* kitalálni, mire van szükségük. A fűszertartók például ismét divatba jöttek, miként a fűszerek is. Ezentúl a kiskereskedőknek készítem a dekoratív darabokat, a mindennapi eszközökkel magiam járom a piacokat. Járművem nincs, ezért egy helybeli kereskedővel együtt -autózunk. Sátorra sem tettem még szart. Emlékezetes kalandom volt a dabasi téli vásár, ahol a hóesésben fóliát húztam a standom fölé, s mind- össss 130 forintot árultam. A Jászságban ennél jobb vá- c.árok vannak. A faszobrász sorolja, mi minden kellene még. Szerencsére a boltosok várják az áruját. Igen ám, csak nehéz a drága faanyag beszerzése. Néhány gépre is szüksége volna. Kiderült, hogy nagy fába vágta a fejszét. T. T. Tavaly a Pest megyei Hírlap hirdetés rovatában és a ceglédi különkiadásban, piaci napokon nem sok állást kínáló vagy kereső hirdetmény kapott helyet. Ezekről és a városban kialakult munkaerőhelyzetről beszélgetünk Tálas Jánosnéval, a városi tanács csoportvezetőjével, akihez a szálak — a közös munkaügyi döntőbizottság, a munka- könyv-kiállítás és eddig a munkába helyezés szálai is — összefutottak. — Cegléd fejlődő ipari-mezőgazdasági város lett az utóbbi időben, s az ma is. Hogyan fest ez a hivatalos akták tükrében? — A munkahelykeresésnek, kínálatnak megvan a maga dialektikája, körforgása. Ezt törvények, határozatok, igények formálják. Tavaly például még találkoztunk némely vállalatnál azzal a felfogással, hogy jobb, ha tartalékmunkaerő is bőven van. Mondhatni túlbiztosították magukat — de már korántsem oly létszámmal, mint például 1979-ben. A város ipari munkáltatóinál 4906 személyre szólt a terv, 4830 személyt alkalmaztak, tehát maradt 76 betöltetlen munkahely. — Ilyet hol lehetett tapasztalni? — Például az építőiparnál. Ott 37 emberrel többnek tudtak volna munkát adni, főként a BÁÉV területén. Ám, mivel ez a vállalat messzi vidékre is elküldi munkacsapatát, ha a szükség úgy hozza, például, mint történt, a fővárosba, Bajára, Kalocsára, a jelentkezők könnyen visszakozzt mondtak. Hiányzott a kéz a mezőgazdaságból. A munkaügyi bejelentők ott 25 fős hiányt mutattak Ez alapjában véve nem volna sok, ha a munkacsúcsok idején is csak ennyi lenne. De akkor a gyors, igényes munkára — paradicsom, szőlő, gyümölcs szedésére — alkalmi segítséget kellett kérni. Jöttek erre diákok, katonák is. Ha az áruszállítást nézzük, Cegléden most egyensúlyt tapasztalni a Volán teherautósainak sorában, a MAV-nak viszont szinte folyamatos a munkaerőigénye, egyrészt a nyugdíjba kerülők miatt, másrészt az időbeosztás és a megnövekedett szakmai és emberi követelmények miatt is. Ha a kereskedelmet nézzük, az évek óta nem küzd számszerű munkaerőhiánnyal. Sőt, a Dél-Pest megyei Áfész tavaly meg sem tudta tartani valamennyi, frissen felszabadult kereskedőtanulóját. Igaz, boltjaikban sok betanított dolgozó van, viszont oly alapos az ismeretük, gyakorlatuk, úgy megállják a helyüket évek óta, hogy cserére nem szolgáltattak okot. Az egészségügy már nem létszám-, hanem csak képzettségi gondokkal küzd, és természetesen örök téma nagy területén a három műszakos beosztás, az ügyelet. — Sokan kértek tavaly munkakönyvét? — Munkakönyvét kiállíttatni 745-en jelentkeztek. Kiadtunk 679-et. Ez a szám 4-gyel több a tavalyelőttinél. A legtöbbjük szakmunkásvizsgát tett fiatal, munkavállalóvá lett háztartásbeli. Másolatként, a megrongálódott helyett 44 munkakönyvét kellett megírni. Mivel pályakezdőkről volt szó javarészt, a munkakönyvét igénylők közül még 588 volt tizennyolc éven aluli. — Az osztály dolga ellenőrzés is. Mit tapasztaltak? — Tavaly az iskolások szünidei foglalkoztatásának ellenőrzésében vettem részt. A termelés-, ellátásfelügyeleti osztály vizsgálata kapcsán 13 munkáltatónál jártunk. Általános tapasztalat volt, hogy ismerik az érvényben levő jogszabályokat, kerülik annak sértését. Az igényt pontosan bejelentették. Ellenőrzés folyt a kisipari szövetkezeteknél is. A tapasztalat, hogy a munkahelyi körülményekre majd’ mindenütt ráfér a javítás. ■— Van-e most sebezhető pontja, úgynevezett Achilles- sarka a munkaerő-gazdálkodásnak? — Bár a feladatkör az év elején érvénybe lépett meghatározások szerint változik, el kell mondani, hogy körülményes és nehéz a csökkent munkaképességűek elhelyezése. A munkahelyek nem igyekeznek, hogy racionálisan foglalkoztassák őket szakmájukban. A cigány származásúak foglalkoztatásától általában nem zárkóznak el, s mint mindenkinek, a becsületes, jó munkáért nekik is kijár a rendes fizetés, az elismerés. Sajnos, szakmai képzettséggel nem állnak valami jól, és munkahelyüket is gyakran cserélik. A nők, általában a kisgyermekesek egyműszakos munkahelyet kémek főként. — Van-e, amit még a múlt évi munkához lehetne sorolni? — Igen. Tavaly a városi tanács művelődésügyi osztályával és a szakmunkásképzőkkel ez az osztály is bekapcsolódott a pályaválasztás lehetőségeinek propagálásába, megrendeztük a pályaválasztási heteket. A másik, hogy — szinte pont a mondat végén — utoljára verbuváltunk a magyar—német kooperációs NDK-beli munkára fiatalokat. Ennek során 28 jelentkezőből 17 fiatalt sikerült kiutaztatni. Ha ügyesek, nemcsak szakmát, hanem egy világnyelvet is megtanulhatnak. Csak rajtuk múlik. Az év kezdete óta országosan új határozat, új szisztéma szerint foglalkoznak a munkaerő-tartalékok feltárásával és létszámrendezéssel, -kialakítással. Keresik az ésszerű megoldást. A városi tanács illetékes osztályán pedig igen várják a hivatalosan, nyomtatásban megjelenő tájékoztatót, hiszen a sok érdeklődőnek pontos választ csak ennek birtokában adhatnak. E. K. Tanulságos büntetés A poharazás ára Háromezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezték a dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezet egyik segédmunkását, a huszonkét esztendős Gulyás Sándort. Nem ok nélkül. Rendőrjárőr igazoltatta tavaly november 22-én, este fél hét után a település központja környékén, amikor segéd-motorkerékpáron arra haladt. Mint kiderült, nem tudott semmiféle járművezetésre jogosító igazolványt felmutatni. Ráadásul egy-két pohár bort is meg- iszogatott, úgy ült motorra. Mivel az ittas járművezetés sem a járási székhelyen, sem a településeken nem egyedi eset, a szabálysértési hatóság ezért rótt ki rá mások számára is figyelmeztető, tanulságos büntetést. ISSN 0133-2800 (Ceglédi Hírlap) Az abonyi József Attila Tsz' földjein Mucsányi József traktoros egy frissen beszerzett géppel tárcsázza a talajt. Ezzel a módszer rel szántás nélkül végzik a talajművelést és javítják a föld termőképességét. Kiss András felvétele Tárcsa járja a havas határt Csúzlik és gallyak Felújítják a fővezetékeket Aranka ipart váltott Nagy fába vágta a fejszéjét Ígérte: kerüli a giccset