Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 8. szám

Kijavítják a burkolatot A KPM veresegyházi kirendeltségének dolgozói kijavítják a hideg idő által okozott úthibákat, kátyúkat Gödöllőn, a Dózsa György úton. A képen: a Szabadság téri részen dolgoznak. Barcza Zsolt felvétele Közös munkatervek Kémiai együttműködés Közös munkaterveket dolgo­zott ki a következő öt eszten­dőre a Magyar Tudományos Akadémia műszaki Kémiai Kutató Intézete hat ország 12 tudományos intézményével. Az intézet főleg a vegyipari ter­melés hatékonyságát növelő módszerek kutatásában ala­kítja ki az együttműködést a külföldi intézetekkel. Vala­mennyi munkaterv közös jel­lemzője, hogy nem egyszerűen az információk cseréjét irá­nyozza elő, hanem minden esetben meghatározza a mun­kamegosztást. Így elkerülhetik a költséges párhuzamos kuta­tásokat és meggyorsítják a kí­sérletezés folyamatát is. A közös munkatervekben szerepel, többek között, a szá­rítás folyamatának kísérleti és elméleti vizsgálata, ezen belül kiemelten foglalkoznak az energiatakarékos eljárá­sokkal. Ezek várható eredmé­nyeit a népgazdaság vala­mennyi ágazata hasznosíthat­ja majd, így a mezőgazdaság a terményszárításnál, de az élelmiszeripar és a gyógyszer- ipar is. Ebben a témakörben közösen kutatnak és egy cseh­szlovák akadémiai intézettel, a lengyelországi lódzi műsza­ki főiskolával, és a franciaor­szági toulouse-i egyetemmel. Táncház lesz ma, szomba­ton 18 órától Gödöllőn, a já­rási-városi művelődési ház diákklubjában. Woods és Rockwell Ma, szombaton este, a köz­kedvelt és jól ismert Woods együttes játszik a hévízgyörki művelődési házban, a 8 óra­kor kezdődő bálban. Vasárnap, 19 órai kelettel viszont új zenekar mutatkozik be a bagi művelődési központban. A Rockwell együttes, amely sok hazai és külföldi sikerrel, el­ismeréssel dicsekedhet és szá­mai előkelő helyet foglalnak el a slágerlistán, még nem volt járásunkban. A bagi kon­certén fellép ti Zenekar állan­dó vendégénekese, Molnár Erik is. Városi moziműsor Kérek egy elefántot. Színes lengyel ifjúsági film. Csak 4 órakor. Gyilkos a tetőn. Színes svéd bűnügyi film. 6, 8 órakor. LUŐI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 1981. JANUÁR 10., SZOMBAT Járási úthálózat Építés, karbantartás gondokkal Bármelyik község igényelheti Aligha irigylésre méltóik azok, a'kik valamilyen oknál fogva télvíz idején kénytele­nek a falusi és egyes városi mellékU'takat járni. Elsősor­ban azokra az utcákra gondo­lunk, amelyek a főutcáktól tá­vol esnek, s még nem jutott rá pénz, hogy a tanács rend­behozassa, szilárd burkolattal lássa el. Fokozatosan — A mii járásunkban a bel­területi utak hossza négy­száznyolcvan kilométer, amely­ből jelenleg csupán egyhato- da, nyolcvankét kilométer a szilárd burkolatú — tájékoztat Mayer János, a gödöllői járá­si hivatal műszaki osztályának vezetője. — Még rosszabb az arány a tanácsi kezelésű, kül­területi utaknál, ahol a nágy- száztizemkettőből alig három kilométer a jó'l kiépített. — Rendkívül sokat kellene tehát költeni az útépítésre, de hát anyagi eszközeink ezt nem teszik lehetővé, s ha évenként kapunk is pénzt rá a központi alapból, azt első­sorban a községek belső út­hálózatának fejlesztésére, épí­tésére fordítjuk. A fokozatos­ság elvét itt is érvényben kell tartani, emellett szem előtt tartjuk azt is, mely közsé­gekben van különösen kevés jó út. Lényegében már döntés szü­letett arról, hogy az idén Isa- szegen, Kerepestarcsán és Csömörön lesz jelentősebb út­építés. Különösen feszítőek ebben a tekintetben az isasze­gi és a csömöri gondok. Amíg ugyanis a tanácsi utak kiépí­tettségi aránya az egész já­rást tekintve mintegy tizen­hét százalék, addig Isaszegen 4,7, Csömörön 7,9 és Kerepes­tárcsán csupán 8,3 százalék a szilárd burkolatú, utak aránya. Közelebb Nemrég határoztak arról, hogy az isaszegi Dózsa György út építésére mintegy négymil­lió forintos támogatást ad a megye. A teljes bekerülési költség, a terv szerint négy­millióhatszázezer forint. Az említett út megépítésével sok belső utca kerül közelebb a forgalmas főutakhoz, vagy leg­alábbis könnyebb lesz a meg­közelítésük. Nem olcsó dolog az útépítés: itt az 1200 méter hosszú úttest és tartozékai ke­rülnek több .mint négymillió­ba. Kerepestarcsán a kórházhoz közeli lakóterület, valamint az új iskola, a bölcsőde és a kór­házi lakótelep megközelítését teszi majd jobbá, hogy az idén újjáépítik az Eperjesi utat, amelyen majd a Baj- csy-Zsilinszky utcából együtt néhány év múlva autóbuszjá­ratot lehet indítani. Csömörön is kevés a kiépí­tett bgj^ő út, ltA legsürgetőbb a Rákóczi út végleges burko­latának elkészítése, ami — mintegy hatszáz méter hosz- szon — az idei feladatok kö­zé tartozik. Ugyanitt, a csö­möri patakon egy kisebb híd építése is megtörténik. ' Ha nincs is egyszerre le­hetőség arra, hogy mindenütt, minden út szilárd burkolatot kapjon, sőt: mondjuk ki, biz­A környezet hatására válhatott élővé Újabb igények a közművelődésben Készülnek a művelődési há­zak 1980. évi tevékenységét számokban kifejező statiszti­kai összesítők. — Nehéz do­log néhány számban tükröz- tetni az elmúlt esztendő ese­ményéit — mondja Bankó Já­nos, a bagi művelődési köz­pont intézményi előadója. — A Galga menti népművészeti találkozó legeredményesebb községének járó díjat pél­dául Hévízgyörk nyerte el, a versengés során megszerzett hat nívódíjával. — Ezt az eredményt visz- szaadó rovata a statisztikai összesítőnek nincs. A bagiak száma között sem lelhető á Muharay Elemér népi együt­tes által elnyert nívódíj, sem az asszonykórus kiváló minő­sítése, ám mindez nem jelenti azt, hogy a számok nem ad­nak vissza semmit a valóság­ból. A bagi művelődési köz­pont klubjai az elmúlt esz­tendőben 354 foglalkozást tar­tottak, s a foglalkozásokat több mint 22 ezren látogat­ták. Fogódzó — A klubprogramok gaz­dagsága, s a foglalkozások nagy aránya azért is örven­detes, mondja Fodorné Gya­log Éva klubelőadó, mert a klubok a falu életének azok az új formái, amelyek a leg­alkalmasabbak a kulturális te­vékenység fejlesztésére. Azt szeretnénk elérni, hogy klub­jaink ne csak a kulturális, ha­nem a társadalmi élet köz­pontjai is legyenek. — Tizennyolc művészeti csoportunkban négyszáznyolc- vanan dolgoznak, igaz, ezek­nek jelentős része, 238 még általános iskolai tanuló. Na­gyon örülünk a nagy szám­nak — tájékoztat a művészeti előadó. — Az emberek, min­den ember, szeretné képes­ségeit, egyéni sajátosságait va­lamilyen módon kifejezni. — Ez az önmegvalósítási tö­rekvés az emberi tevékenység egyik mozgatója. A környe­zet nagyrészt meghatározza, befolyásolja, irányítja, hogy mit és hogyan valósítson meg az egyén önmaga lehetőségei­ből. Így, a környezet hatására válhatott élővé Bagón és Hé- vízgyörkön egyaránt a népdal és néptánc, színesedhetett a hagyományőrző tevékenység. A statisztika, amikor szá­mokat közöl, a számok között olvasni tudót figyelmezteti is a hiányosságokra. Ahogyan di­csérnek, úgy el is marasztal­nak az adatok. — Igen — ve­szi át a szót Bankó János —, a két községben egyaránt fon­tos lenne nagyobb gondot fór- dítani az olyan lakóhelyi igé­nyekre, mint amilyen a bar­kácsolás, a szolgáltatások igénybevétele helyett kialakult Csináld magad nozgalom. — Nagyon fontos a sokféle tevékenység megszervezése: ki­ki próbálkozhasson azzal, ami számára a legkedvezőbb, az­zal, amiben kedvét leli. Ez lehetne olyan művelődési fo­gódzó,- amely . esetleg igénye­sebb tevékenységekhez segít eljutni. A szakkörökben, műkedve­lő művészeti csoportokban, klubokban részt vevők kö­zött elenyészően alacsony a szövetkezeti tagok száma. Két fiatal beszélgető partnerem sürgetné is a kibontakozást, s mondják a magukét. — A nép­művelők, mint .ez sok helyen beigazolódott, eredménnyel közreműködhetnének a szövet­kezet különböző szakmai tan­folyamainak lebonyolításá­ban. Megoldhatóbb lenne együtt a felnőttoktatás, meg­teremtődhetne az összhang a termelés igényei és a közmű­velődés programja között. Országjárás Benne is vagyunk a gon­dokban, amelyeket a számok mögött kézzel is tapinthatunk. Napjainkban, de a most -kez­dett évtized végéig is rop­pant nagy társadalmi érdek fűződik a háztáji állattartás­hoz, a fóliázáshoz, a kertész­kedéshez, s e tevékenységtől elválaszthatatlan a falusi élet­színvonal-emelkedés, de ezek a munkák valósággal fölfal­ják a benne részt vevők sza­bad idejét, művelődési alkal­mait. Vagy itt van a bejáró dol­gozók kérdése. Melyik üzem mondhatja el, hogy támogatja munkásainak lakóhelyi mű­velését. Az ingázók zömének az üzem kulturális intézmé­nyei mintha nem is volná­nak. tos eltelik egy-két _ évtized, míg a községek utolérik ma­gukat az útépítésben. Mindez nem jelenti azt, hogy az ille­tékesek ne törnék a fejüket azon, miképpen lehetne jár­hatóvá tenni a földutakat. A mi járásunkban úgy segí­tenek a gondokon, hogy a megyei tanács támogatásával útkarbantartó gépsort üzemel­tetnek. Ez a veresegyházi költ­ségvetési üzemnél van, illetve ők csupán az üzemeltetők, de bármely község igényelheti tő­lük. Ahogy Mayer János osz­tályvezető elmondotta: a gép­sor többféle földmunkára al­kalmas, fontos tagja a nyolc­tonnás úthenger. Gépsorral Ha jól szervezik a gépek munkáját, s tekintetbe veszik, hogy a járásban több sóder­bánya van, tulajdonképpen el­kezdhetik egy-egy út kiépíté­sét a kavicságy kivitelezéséig. Azután évek múivá, amint anyagi forrás lesz rá, aszfalt- burkolat vihető rá. A gépsor elsőrendű feladata természetesen az, hogy vele minél több földutat viszonylag jól járhatóvá tegyenek. A gé­pek üzemeltetésének költsé­geire a megyei tanács éven­ként kétmillió forintot ad. F. I. Visszatérünk a számokhoz. A bagi művelődési központ működési bevétele az elmúlt évben 780 ezer forint volt. Sok ez vagy kevés? A két te­lepülésen, Bagón és Hévíz- györkön — több mint hétezer ember él. Azt jelentenék a számok, hogy az itt élők mind­egyike, beleértve a csecsemőt és az aggastyánt is, évente száz forintot áldoz saját kul­túrájára? Nem hiszem. Eb­ben az összegben nincsenek benne a rádió-, a tv-, az új­ság- és hetilap-előfizetések, a könyvvásárlásra, az ország­járó kirándulásokra, a külföl­di utakra, a lakáskultúrára és más egyébre fordított össze­gek forintjai. Szokások Nagyon' bonyolult képet ad­nak a számok, a valóság szin­te ezerarcú, s ez a színesség rangsorol is, és azt is igazol­ja, hogy az egyes falvak kul­turális és szellemi arculata egyre inkább függ a telepü­lésen lévő gazdasági egysé­gek, intézmények munkájá­tól, a helyi vezetés hozzáérté­sétől, kezdeményezésétől. — Hogy mit tart fontosnak a gazdaságvezető, a tanács­elnök, a párttitkár, hogy mi­re fordítanak figyelmet, mit kérnek számon a testületek, az a művelődési házakban élő közösségek magatartásában számok nélkül visszatükrö­ződik, s fogalmazza a követ­kező évek feladatát: a közmű­velődésnek ki kell hatnia a tárgyi és szellemi környezet egészére, formálnia kell a mindennapi szokásokat, érint­kezési formákat, a munka- és lakóhelyi kultúrát. A számok ezt tényleg csak viszonylago­san tudják kimutatni! F. M. Példamutató kereskedő volt Január 7-én hosszú, súlyos betegség után, 50 éves korá­ban meghalt Kiss Gézáné Mi- csinay Zsuzsanna ellenőr. A járásban mindenütt ismerték. Igazi kereskedő, csendes, nagy szakmai tudással rendelkező, példamutató ember volt. Gaz­dasági és tömegszervezeti mun­kájáért többször kitüntették. Temetésén a gyászoló csalá­don kívül ott voltak Aszód la­kói, a vállalat párt-, gazdasá­gi, tömegszervezeti vezetői és munkatársai közül is sokan. Játékvezetői tanfolyam A járási labdarúgó -szövet - siág játékvezető-bizottsága tan­folyamat szervez azoknak, akik hajlaimot és kedvet érez­nek a bírói működéshez. Je­lentkezni a városi-járási test- nevelési és sportfel ügy elősé- gen lehet levélben vagy tele­fonon. Címük: Gödöllő, Sza­badság út 2. Telefon: 274. Je­lentkezési határidő: január 24. Állatorvosi ügyelet Csömörön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepes­tarcsán, Mogyoródon, Nagy- tarcsán, Pécelen, Szadán, Ve­resegyházon január 11-én, va­sárnap: dr. Békési Béla, Pécel, Isaszegi út 24. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévízen, Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Valkón, Vácegresen, Váckisúj- falun, Vácszentlászlón, Verse- gen, Zsámbokon: dr. Szőke Pál, Aszód, Kossuth u. 86. Szombati jegyzet Kötődés Névadójukat, Petőfi Sán­dort köszöntik ma a gödöl- \ lői Munkácsy utcai általá- j nos iskolában, a nagy kői- tő műveiből összeállított * műsorral. Ezzel megkezdő­dik a jubileumi esztendő eseménysorozata, amely áp­rilis végéig tart. Városunk­nak ez az általános iskolá­ja ritka jubileumhoz érke­zett: jogelődjét kétszázöt­ven évvel ezelőtt alapítot­ták. örököse mindannak, ami két és fél évszázad alatt a legfiatalabbak okí­tásáért, nevelésért a nép-, az elemi, majd az általános iskolában történt. Mint a változó elnevezé­sek is jelzik, Gödöllőnek ez az iskolája mindig a leg- fiatalabbakkal foglalkozott, a legfogékonyabb korban nevelte a világra éppen csak rácsodálkozott gyerme­keket. A sok mindent meg­határozó, az egész életre hatással bíró alapok lera­kása volt a feladata régen és ma is. Általános iskoláját sokkal kevésbé választhatja meg az ember, mint a gimná­ziumot, az egyetemet. Szü­letési és lakóhelye jelöli ki azt a helyet, ahol az embe­ri tudományok alapelemei­vel megismerkedik. Talán ezért is hallunk kevesebbet híres elemi és általános is­kolákról, mint közép- és felsőfokú intézményekről. Az iskolák hírét ugyanis a neves személyiségek ter­jesztik, még a jeles taná­rokét is, hiszen lehet-e na­gyobb propagandája egy- egy nagy pedagógus egyé­niségnek, mint az általa szárnyra bocsátott kiemel­kedő tudós, művész, akár néhány szavának is: ez volt az az ember, aki a pályára vezetett, nélküle ma nem tartanék itt, nem érhettem volna el eredményeimet. A hires gimnáziumokba, egyetemekre, mindig sokan törekszenek, az ilyen alma materekhez nagyobb a kö­tődés, illetve a nevelőtes­tület kialakította szellem­hez, magatartáshoz, szoro­sabb a kapcsolat tanár és diák között. A kötődés természetesen az általános iskolában is fontos, najainkban különö­sen, amikor mindinkább igyekeznek összehangolni az iskola és a szülő nevelői módszereit, megerősíteni a pedagógusok és a család közötti szálakat. S ha érde­mes a Petőfi iskola ünnepi sorozatával foglalkozni, rá­irányítani a figyelmet, az elsősorban ama törekvésé­nek szól, hogy a jubileum minden mozzanatát a neve­lés, a gyerekek és az isko­la, a szülők és az iskola bensőségesebb kapcsolatte­remtésének szolgálatába állítja. Jóval több mint nyolc­száz alsó és felső tagoza­tos jár napjainkban a Mun­kácsy utcai iskolába. S va­lamilyen módon mind ki­veszik részüket az esemé­nyekből, műsorokat készí­tenek, Petőfi-emlékeket gyűjtenek, verseket tanul­nak a szavalóversenyre, csinosítják az épületet, az udvart. Kell-e mondanunk, hogy ez a tevőleges részvé­tel a legjobb módja a kötő­dés kifejlődésének, illetve szorossá válásának. Készülnek és készültek a pedagógusok is, a hajdaniak és a maiak, akik szerették és szeretik ezt az iskolát, akik tettek és tesznek azért, hogy szerethessék, hogy hí­re legyen, amit először, má­sodszor és harmadszor is jó neveléssel, elmélyült taní­tással érhetnek el. Ez a leg­fontosabb. Ünnepek előtt, ünnepek alatt és ünnepek után. A kötődésnek is ak­kor van értelme, ha a sze­retett iskola megtanít mind­arra, amiért érdemes ké­sőbb hírét kelteni, jó szív­vel visszagondolni azokra, akik falai között megala­pozták tudásunkat, életün­ket. Kör Pál ISSN 0133-1957 (Gödöllfil Hírlapi

Next

/
Thumbnails
Contents