Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-10 / 289. szám
4 xMrtap 1980. DECEMBER 10., SZERDA » _ W /__ ' f MIB ŐL LEHET MŰVELŐDÉSI HÁZ? Egy képzelt párbeszéd MŰVELTSÉG ES TÁRSADALOM (3.) A két kultúra viszonya — Az nem lehet, hogy ön ee hallgat meg. Nagyon régen szerettem volna egy hírlapíróval beszélni. Nekem aztán volna mit mondanom — a hang öblös volt, de csöndes. Hiába néztem körül: embert nem láttam. — Uram... Elnézést a megszólításért, tudom, mát nem ez járja, csakhogy kérem tisztelettel, én régi típusú vagyok. És majdnem használaton kívüli. Bár az emeletemen még laknak egy rövid ideig. És aztán? Ez a gondom: mit hoz a jövő? Szörnyű ez a létbizonytalanság. Semmi kétség, lepődtem meg: a ház beszél hozzám. Vagy csak hallucinációim vannak? Végigmustrálom a bar. na monstrumot tetőtől járdáig: a kora miatt valóban tiszteletet érdemel, ennek ellenére kitűnő állapotban van, nyugodtan letagadhatna néhány évtized. Vakolatruhá- ja csaknem hibátlan, oldalsó nyeregfödémeivel és timpanonjával klasszicizmust sugall. Persze nincs műemlékértéke, ezt viszont nem kell a szeméibe mondani, hiszen elég baj az neki, hogy a falu kellős közepén állva hiába uralja a keresztutak találkozását. Már humanizmusból is illik vele néhány vigasztaló szót váltani. — Talán túlozni tetszik. — Nem. Ez valóságos létbizonytalanság. Az én múltammal. Tudja kérem, mi voltam én? Vasútállomás. Az. Sőt a falu keresztanyja — hangja ércesebb lett — Itt állok emberemlékezet óta Bia és Tor- ibágy között, mint egy ácskapocs: az egyik pillérem itt, a másik ott. Én voltam itt az egyetlen vasútállomás, a Bia- Torbágyi. Ügy négy éve múl- ' hatott, hogy át kellett adnom a stafétabotot. Ja! A fiatalság. Szóval, tőlem két kilométerre építettek egy új állomást, a síneket is odébb vitték. Velem csak két vasutascsalád maradt az emeleten, a szolgálati lakásaimban. A földszinten? Uram... Az előcsarnok táncteremnek Is beillik, jobbra és balra egy-egy jókora heAhol nincs, ott mit tegyenek? A legutóbbi levél ezzel a — reméljük költőinek szánt — kérdéssel kezdődött. Mi ugyanis bízunk abban, hogy ha néhány tucat ifjú ember nagyon akar valamit, akkor legalább az átmeneti megoldást megtalálja. Immár hetek óta olvashatók a lap hasábjain hozzászólások a klubmozgalommal foglalkozó vitában. Problémák vannak — ez derült ki, de az az egy legalább biztos: van klub. Kissé naivnak tűnhet a fentebb feltett kérdés, bár korántsem az a valóságban, mert mit is tehetnek ott, ahol egyáltalán nincs klub? Azt hiszem, keveseknek kell bizonygatni, hogy pénzszűkében nincs fedezet új klubhelyiség építésére. Többen bizonyára most azt mondják, hogy kitalálták már a társadalmi munkát. Igen ám, de ez még önmagában nem oldja meg az anyagi kérdést, csupán a szükséges pénz egy részét pótolná. Éersze egyszerűbben is orvosolható a probléma, nem kell azonnal új épület. Csakhogy felújítandó helyiséget is szerezni kellene valahonnan. A klubmozgalom elsősorban a KISZ-é, s ahol gyenge az ifjúsági szervezet, ott érződik ez a klubmozgalom ügyén is. Ügy tudom, nem Szigetszent- miklós az egyetlen a megyében, ahol ilyen problémák vannak. A mi csaknem húszezer lakosú nagyközségünkben lyiség, aztán a régi forgalmi irodák. De semmi. Semmi. Csak a nagy üresség, a nagy csönd. Egyszer felcsillant a remény, amikor adoptáltak. •MmmMimmuKfM — örökbefogadták ebben a korban7 ... Bocsánat. — Nem tesz semmit, a velem egyívásúak megszokták a fiatalok tiszteletlenségét. Lényeg az, hogy a MÁV lemondott rólam, és a helyi tanács tett a gyámom. Kérem tisztelettel, azóta tároltak bennem építőanyagot, szemetet és szüret után szőlőt — már dörögnek a szavai. — Csak azt tudnám, hogy minek kellettem nekik! — hirtelen becsukta négy felső ablakszemét, és ismét csöndes szóra váltott. — Tudom én, hogy mi a becsület. Amit utóbb mondtam, azt ne is írja le, azt csak úgy mondtam: mégse piszkolja az ember (a ház) a saját fészkét, meg azt se akarom, hogy baj legyen a dologból. — Megijedt, vagy a mundér •becsületét félti? — Nem féltek én semmit. A falura gondolok, meg magamra, és a most múlt őszre. Szép emlék. Szüreti bálnak adtam helyet, tizennyolc év után először szerveztek szüreti bált Biatorbágyon. Volt itt bíró, bíróné, csőszlányok, csikósok és legalább négyszáz ember. A vöröskeresztesek rendezitek közösen a KISZ-esekkel és az asszonykórussal. Szépen kitakarítottak — több napig tartott —, rendbehozták a világításomat. Erről jut eszembe: az asszonykórus a tanácsháza folyosóján próbál, mert nincs egy helyiség ahová bemehetnének. A könyvtárban nem férnek el, mert ott bábcsoport is van, és honismereti kör is, a régi párthelyiséget a férfikórus kapta. De hogy szavaimat egymásba ne öltsem: a szüreti bál után azt hittem, kultúrpalota leszek. — Na, na. Már megint túloz. — Hát ide hallgasson: az ajtóm előtt mondta Pamuk Károly építész, a tanács műszaki előadója, hogy kétszázviszonylag kevés fiatal tagja a KISZ-nek s bizony közülük is csak néhány tucat igazán aktív. Ezek után nem is csoda, hogy nincs ifjúsági klub. A művelődési igény viszont megvan az itt élőkben is, erre pont az augusztus 20-i, egész napos program a példa, de néhány tucat fiatal lelkesedése nem is képes többre, mint évente néhány alkalmi rendezvény megszervezésére és lebonyolítására. Legutóbb egy szigetszent- miklósi lakos, Kiss Imréné hozzászólása jelent meg a lapban, s ő az 50—60 évesek véleményét hiányolta. Nos, kicsit továbbfűzve gondolatait, a 30—50 évesek is aktívabbak lehetnének, no nem elsősorban a vitában, hanem a hétköznapok gondjainak megoldásában. S ez azért fontos/ mert a 30— 50 év körüliek közül kerül ki a tanácsi, a pártszervezeti, üzemi, szövetkezeti vezetők többsége. Nélkülük nehezen oldható meg a probléma, nemcsak Szigetszentmiklóson, hanem más, hasonló helyzetű községekben sem. Elsősorban ránk vár a megoldás, KISZ-fiatalokra, de mi igényeljük az intézkedni is tudó vezetők segítségét, mert a gyakorlat már többször igazolta: e segítség nélkül nem tudunk előbbre lépni. Addig hiába van meg bennünk az igény és a szándék. If j. Váczi Károly Szigetszentmiklós öt ven ezerből át tudna alakítani kultúrháznak... jó, művelődési háznak, de ne szóljon mindig közbe... persze nem lennék korszerű, de legalább lenne művelődési ház Biatorbágyon. És higgye el, jól szolgálnék akár tíz évig is. Jobb körülményeket biztosítanék a könyvtárnak, elférne az ifjúsági klub, meg vagy tucatnyi szakkör. — En meg Barczi László tanácselnökkel beszéltem, ő azt mondta: most nem lesz művelődési ház. — Miért nem? — Mert annak már a helyét is kiválasztották, innen tán ötszáz méterre és majd, ha lesz több millió forint, akkor majd fel is építik, majd a falu büszkesége lesz, majd minden igényt ki fog elégíteni. — Majd, a falu rangjához méltó lesz. De addig? — Január elsejétől a könyvtárat átminősítik klubkönyvtárrá, így magasabb lesz a költségvetés és több dologra jut pénz. A hely nem lesz több a jelenleginél, de azért már ez is előrelépés, sok szempontból hasznos intézkedés. A tanácselnök azt is mondta, hogy körzeti orvosi rendelő is kellene, mert a meglévő két orvosi körzet, az üzem- és gyerekorvos kevés a falunak. — Az meglehet, de mire belőlem, szegény elárvult vasútállomásból orvosi rendelőt formálnak, az drágább lesz, mintha újat építenének. — Döntés még nincs az ügyben, de művelődési ház, az nem Lesz most, az már biztos. Majd az új. — Látja, ez a létbizonytalanság. Hogy orvosi rendelő legyen, ahhoz sok-sok millió kell, művelődési házhoz egynegyed. — De . megtanult számolni. — Meg. Sokáig számláltam, hogy innen naponta több mint hatezer ember indul vonattal a budapesti műszakra így mehetnek hét végén is, ha szórakozni, kikapcsolódni és ahogyan ön mondja: művelődni akarnak. Hiszen még mozi sincs a faluban. Hová megy? Várjon! Most ezt megírja? — Ha már majdnem egy napot Biatorbágyon töltöttem. — De vigyázzon, nehogy az legyen a nóta vége, hogy engem teljesen mellőznek! — Tán csak nem? LEPORELLÓ. A kisgyermekek csiki-csuki széthajtható meséskönyvének nevét vették kölcsön a műsor szerkesztői címül a Gyermekrádió irodalmi-művészeti újságjának élére. A legjobb értelemben vett irodalmi ismeretterjesztést gyakorolják nyermeknyelven — nagyszerűen. Makk Katalin műsorvezető legutóbb is szines, változatos számot szerkesztett. Hallottak a gyermekhallgatók — és a bele-belefülelő felnőttek — Luca napi szokásainkról, Szigligeti zide Liliomfijának felújításáról, néhány karácsonyra megjelenő és olvasásra ajánlott gyermekeknek és kamaszoknak szóló irodalmi műsorról, vérsesikötetről. Interjúban ismerkedhettek Oravecz Imre költővel, aki vallja: a gyerekeknek szóló költemények különösen igényes közönségnek íródnak, éppen azért megírásuk során a szokottnál is magasabb követelményt állít önmaga elé, mély belső igényesség szüli a verssorokat, hiszen a gyermekkötetek generációkkal kedveltet- hetik meg a versolvasást, de el is riaszthatnak attól. Az pedig ugyancsak tovább emelte a műsor nívóját, hogy az elhangzott szemelvényeket olyan kitűnő versmondó színészek szólaltatták meg, mint A XX. század második felében felgyorsult technikaitechnológiai fejlődés, a műszaki ismeretek információrobbanása, a meglevő technikai apparátusok hallatlan gyors elavulása jelentős mértékben felértékelte a társadalmi értékrendben a természet- és műszaki tudományokat. A század utolsó évtizedeinek köz- gondolkodásában új értékrend alakult ki, amely szerint a társadalmi fejlődés, a jólét és biztonság alapja a technika és a mögötte levő műszaki és természettudományok szakadatlan fejlődése. Végbement a régi értékek átértékelése, sőt, bizonyos értelemben elvetése is. A hagyományos értelemben vett humán tudományok, amelyek a műveltség alapját és mércéjét adták, az új technikai-műszaki-természettu- domány-centrikus értékrendben a műveltség öncélú elemeivé váltak, haszontalan, avitt dolgokká, amelyekre semmi szüksége a modern embernek. A technika fétise A humán tudományos értékeknek ez a társadalmi méretű devalválódása egy szűk emberöltő alatt ment végbe. Felnőtt egy nemzedék, amelynek jelentős csoportjai számára alig mond valamit a művészet közösségteremtő ereje, a mitológia mögött meghúzódó emberi történelem, az emberi élet jobbítására törekvő társadalmi erők. A technikai apparátusok mögött eltűnik az ember, a technika alkotója, eltűnnek a személyiséget meghatározó emberi közösségek és az általuk létrehozott kulturális értékek. Középiskolai tanárok, szociológusok a megmondhatói annak, mit is sajátítanak el a humán tudományokból a tizenévesek. Lehet háborogni és szömyülködni a történelmi, irodalmi és művészeti ismeretek olykor megdöbbentő alacsony szintje miatt, lehet moralizálni, lehet a fiatalok léhaságát okolni, de mindez nem teszi érthetővé és megmagyarázhatóvá — és főleg megváltoztathatóvá — a dolgokat. A technikai fejlődés azt az objektív, de valójában hamis látszatot hozta létre gondolkodásunkban — s ezt bizonyos Latinovits Zoltán, Béres Ilona, Löte Attila. IRÁNYTŰ. Zoltán Péter szeret utazni, s vendégei is mind valamennyien. Műsorában, mely alcímül ezt viseli: Szórakoztató magazin világjáróknak és otthonülőknek, rendre olyan országot-világot- járókat lát vendégül, akik nagyszerű előadók, s érdekes történeteik szinte vizuálisan is megelevenednek, s nemcsak azok előtt, akik maguk is jártak már arrafelé. A hét eleji műsor vendégei között elsőként Darvas Iván szólalt meg, Lírai bedekker címmel szívet melengetőn beszélt gyermekkorának színhelyéről, mindeddig legkedvesebb városáról: Prágáról. Nezval egy csodaszép versét és Devecseri Gábor egy a Moldváról szóló költeményét mondta el, megteremtve a műsor hangulatát, melyből furcsa módon mégsem lógott ki Novobáczky Sándor epésőszinte karcolata a magyar turistákról. Ki ne látott volna már útikönyvvel a kezében műemlékről műemlékre koslató hazánkfiát, vagy csoportos utazásaink napjainak megkeserí- tőit, a vásárló magyart, kinek minden szabad idő kevés, aki miatt hosszú negyedórákat kell tétlenül várakozni, mert bentfeledkezik az áruházban, s miatta vagyunk kénytelepolgári *■ elméletek egyenesen szuggerálták — és sokszor cselekvéseinkben, hogy a technika oldaláról megoldhatók, kiküszöbölhetőek, orvosolhatóak a társadalmi és emberi konfliktusok. A valóságban önmagából a technikai „oldalból” ezek a társadalmi kolliziók nem közelíthetőek meg és nem is kezelhetők. A technikai fe- tisizmus alkalmatlan erre, hiszen az értékrendjébe ékelődött ember képtelen eligazodni a kor és az emberiség alap- problémáiban, csak a felszínt és a dolgok egy oldalát képes megragadni. Mivel értékrendje csúcsán a technikai-dologi viszonyok helyezkednek el, az emberi viszonyok, az egyén és a közösség kérdései iránt tökéletesén immunis, érzéketlen marad. Kiüresedik — mondhatnánk divatos szociológiai műszóval élve. Uj szintézis Ennek a kiüresedésnek a réme nagyon sok' polgári és marxista társadalomtudóst elgondolkoztatott és arra a következtetésre vezetett, hogy korunkban égetően szükséges a humán és természettudományoknak egy új szintézise. Helyesebben itt az idő a szintézis társadalmi feltételeit megteremteni. Vagyis egy olyan korszerű müveltségmo- dell megteremtésének irányában kell tevékenykedni, amely harmonikusan egyesíti magában a korszerű természeti és műszaki, valamint az általános és egyetemes értékeket megtestesítő humán kultúrát. Általánossá válik az a felismerés, hogy a műszaki és természet- tudományos kultúra fejlődése is torzzá válik a humán kultúra nélkül, helyesebben a humán kultúra állandó kontrollja nélkül. Az a felismerés is mindinkább tért hódit, hogy a humán kultúra egyenletes fejlődése feltételezi a természettudományos kultúrát is. Snow angol tudós rendkívül erőteljesen fogalmaza meg ezt az igényt, de hasonló következtetésre jutott olyan haladó polgári gondolkodó is, mint Adorno. Másodrangú értelmiség? Hazánkban főleg a 60-as években kezdődtek viták a korszerű műveltségről. Megfigyelhető volt nálunk is egyfajta technikafetisizmus, amely a korszerű műveltségmodellként a szűk, könnyen alkalmazható szakmai ismereteket magában foglaló ismeretrendszert értette. Az oktatási értékrendben is egyre inkább háttérbe szorultak a humán tudományok, a gazdaságilag ném konvertálhatók és ez az állapot esetenként és egyes helyzetekben a humán értelmiség másodrangú értelmiségként való kezeléséhez vezetett. A 70-es években a történelem és egyéb humán tárgyak a társadalmi értékrendben hivatalosan is másodrangúvá váltak. A negatív hatások szerencsére hamar jelentkeztek és tudatosult — a különböző fórumokon lefolytatott viták is erről tanúskodnak — az a felismerés, hogy történelmi, társadalmi és nemzeti önismeret nélkül nem lehet a világ dolgaiban tájékozódni, nem lehet a technikát fejlesztő közösségeket irányítani és nem lehet a jövőt alkotni. Egyre erősödik az a felismerés, hogy a humán kultúra az emberi közösségek egyik lényeges eleme, egyén és közösség közvetítő eszköze, a személyiség kiüresedésének ellenszere. Mikecz Tamás (Vége.) tézmények vezetőinek, hogy a diákkörökben szervezzenek be- szédművelö szakköröket. Ezek programja — írták a felhívásban — kapcsolódjék a Beszélni nehéz című rádióműsorhoz. A beszédművelő körök tevékenységét tanácsadó füzetekkel segíti elő a minisztérium. Addig is, amíg e füzeteket az iskolák, a felsőoktatási intézmények rendelkezésére bocsátják, a körök egy-egy megbízottja rögzítse magnetofonszalagra a Beszélni nehéz rádióműsort, amelyet kéthetenként, kedden délután körülbelül fél hétkor a Petőfi adón, szerdán reggel 9 óra előtt a Kossuth adón sugározriak. A műsorban elhangzó példamondatokat közzéteszik a Rádió és Televízió Újságban és sokszorosítják a szakkörök számára. Ki-ki megítélése szerint jelölje meg a hangsúlyok, a szünetek helyét, nagyságát, és állapítsa meg a beszélő által elkövetett hibákat. A véleményeket a szakkörök közös levélben küldjék el a Magyar Rádió címére a keddi adástól számított nyolc napon belül. A legjobb megoldásokat a rádió adásonként három, egyenként 200 forint » értékű könyvutalvánnyal díjazza. A fclyamatosan és a legeredményesebben szereplő körök közűi évenként hatot Kazinczy- jutalomban részesítenek. A jutalom összege szakkörönként 10 000 fo.rint. Ennek egyik felét a vezető tanár, vagy a tanulókat felkészítő tanárok, másik felét a kör tagjai kapják. Kriszt György RÁDIÓFIGYELŐ A szép magyar beszéd mozgalom szélesítését szorgalmazza a Művelődési Minisztérium: a Magyar Rádióval együtt ajánlotta az alsófokú és a középiskoláik, a felsőoktatási inA Szép magyar beszéd A MOZGALOM SZÉLESÍTÉSÉT SZORGALMAZZÁK nek megrövidíteni vagy elhagyni valamely nevezetességgel, látványossággal való ismerkedésünket. Sok igazság volt abban, amit summázatként mondott: Talán azért, mert későn kezdtünk el tömegméretekben utazni, bizony hiányos az utazási kultúránk. A vendégkör többi tagja: dr. Freud Mihály, egykori pataki diák és nyugalmazott pataki tanár, Csapó György, Hegyi József, ‘Nádasdy János, Sipos Tamás, Vészi Endre és Vitray Tamás egy-egy kedves történettel gazdagította a kellemes perceket szerzett adást. FEIIÉREN-FEKETÉN. Boros János szerkeszti a címben jelzett őszinteséggel válogatva a témák között e rádiófolyóiratot. A 20. számban négy érdekes riport hangzott el. Pásztor Magdolna, aki sohasem rest kívesézni a hazai egészségügynek kényes kérdéseit, ezúttal Kazincbarcikán járt, s a városi kórház és Borsod megye igazgató főorvosával beszélgetve arra keresett választ, miért a sok betöltetlen orvosi státus, miért nem szeretnek idejönni az -orvosok. Bakonyi Péter egy szarvasi használtcikk-kereskedőt, Egyed László Dobó Andor matematikust, Stefka István egy pesti kidobóembert mutatott be, élvezetesen. S a témák eklekti- kussága ellenére egységes, szórakoztató és gondolkodásra késztető műsor lett belőle. Máskor is érdemes meghallgatni. Bányász Hédi VITATKOZZUNK A KLUBOKRÓL Él bennünk az igény
