Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-07 / 287. szám
Egy nap — mindennap Legnagyobb öröme az őszinteség 3 Újsághír: Az Elnöki Tanács, 5 a, Nagy Októberi Szocialista = Forradalom 63. évfordulója al- = halmából a Mijnka Érdemrend S ezüst fokozatával tüntette ki = Godó Jánost, a Monori Álía- = mi Gazdaság pártbizottságának i titkárát. Néhány hónappal ezelőtt — a beszámoló taggyűlések Idején — hiába kerestem Godó Jánost az állami gazdaságban. Kórházban volt, szívműködési panaszokkal. Amikor hazatért, első útja a. munkahelyére vezetett. Oda, ahol hat és fél éve látja el a pártbizottságtitkári teendőket. Most ismét a beszámoló taggyűlések idején kerestük őt, szerencsére nagyobb sikerrel. — Éppen ma lesz az utolsó taggyűlésünk, eddigi tapasztalataink igen kedvezőek. Ügy érezzük, sikerült megfelelően előkészítenünk ezeket a fontos fórumokat, amelyeken nemcsak az idei esztendő munkáját teszik mérlegre a kommunisták, de meghatározzák a jövő tennivalóit is. kém ez az őszinteség jelenti a legnagyobb örömet. Kertes családi házban lakom, ahol 300 négyszögölön szőlőt termesztek. A ház körüli teendők veszik el szabadidőm legnagyobb részét. De azért eljárunk színházba, moziba, s a helyi művelődési ház rendezvényeire is. © o — Tízgyermekes családból származom, Törteién születtem. Édesapám bérarató volt az akkori uradalomban. Én az iparban helyezkedtem el, az ácsok és kőművesek mellett dolgoztam, később az előbbi szakmában megszereztem a képesítést is. Akkoriban kezdődött Dunapentele, a mai Dunaújváros várossá építése. Én is jelentkeztem, vonzott ez a munka. Nem mindennap van ott az ember egy, város születésénél. Később behívtak katonának, tiszti növendék lettem, amikor végeztem, egy alakulathoz kerültem. Mivel már korábban felvettek a pártba, azt' kérték tőlem, hogy maradjak a honvédség kötelékében. 1965-ig teljesítettem szolgálatot a fegyveres erőknél, sok kellemes emlék fűződik ehhez a másfél évtizedhez. — Hogyan folytatódott életútja a leszerelés után? — Az Aszódi Gépállomásra kerültem technikusi beosztásba. Utána összevonták a gépállomásokat, s monori székhellyel megalakult a MEZŐGÉP Vállalat, ahol a vállalati szakszervezeti bizottság titkárává választottak meg. Később a Szakszervezetek Megyei Tanácsán kaptam munkát, a titkári teendőket láttam el, egészen 1974. április 15-ig. A járás pártvezetői felkerestek egy napon, s felkértek arra, vállaljam el a pártbizottsági titkári teendőket a Monori Állami Gazdaságban. Igent mondtam, s azóta már bevallhatom őszintén magamnak, nem bántam meg a változtatást. Olyan emberek közé kerültem, akik segítőkészek, minden áldozatra képesek, ha a közösség érdekéről van szó. © — Miként értékeli a pártmunkát az eltelt hat és fél esztendő alatt? — Amikor idejöttem, néhá- nyan értetlenül fogadták intézkedéseinket. Erősödött a gazdasági vezetés, megszűntek a korábbi személyi ellentétek a vezetők között. Erősödött a pártfegyelem. A kommunisták megértették, hogy a taggyűléseken nem elsősorban a személyes sérelmeket kell előtérbe helyezni, hanem a jobbító szándékú, építő kritikát szükséges gyakorolni. Ma már elmondhatjuk, színvonalasabbak az alapszervezetek_ taggyűlései, amely a jobb .előterjesztéseknek is köszönhető. Javult KISZ-alapszerveink munkája is, amely a bizottság jobb irányító és ellenőrző munkájának köszönhető. — Több kommunista más beosztásba került az utóbbi hónapokban. — Az egyik szemünk sír, a másik meg örül, ha • ilyenre sor kerül. Valóban több aktív párttagunk változtatott munkahelyet. Azért örülünk, mert valamennyien magasabb beosztásba kerültek új munkahelyükön. Büszkék is vagyunk ezekre a kommunistákra, s azzal bocsátottuk el őket, hogy ugyanolyan szorgalommal, ügyszeretettel végezzék munkájukat, mint azt nálunk tették. — Hogyan telik egy napja? — Sajnos, elég sok az értekezlet a mi gazdaságunkban is. Ezt feltétlenül csökkente- nünk kell a jövőben. Egy héten' legalább három-négy tanácskozásra vagyok hivatalos. Sokszor eljárok a kerületekbe, személyesen beszélgetek a pártalapszervezeti titkárokkal, a kommunistákkal, akik őszintén mondanak véleményt a párt- és gazdasági munkában még fellelhető hibákról. Ne— Váratlanul ért a magas kitüntetés, amelyet a járási kiemelt ünnepségen E cseren vehettem át. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az elismerés , nemcsak személy szerint öekem, hanem rajtam keresztül a, pártbizottságnak, valamennyi gazdaságbeli kommunistának szólt. Az elismerés engem is még jobb munkára ösztönöz. Tennivalónk lesz bőven, hiszen a Változó körülmények között is biztosítanunk kell a dinamikus fejlődést gazdaságunkban. Gér József Egyre többen Járásszerte egyre nagyobb gondot fordítanak a termelő- szövétkezetekben is dolgozóik politikai képzésére. A gombai Fáy András Tsz- ben jelenleg huszonnégyen tanulnak a marxista—leninista középiskola kétéves tagozatán. Az oktatók és a szervezők közös feladata, hogy minél többet tegyenek az esetleges lemorzsolódás ellen. Fórum Kát nap kulturális programja Gyomron, hétfőn 15 órától: a nők klubjánák; 16-tól: a kerámiaszakkör; 18-tól: a kertbarátok körének összejövetele. Mentién, holnap 18-tól: a könyvtár nyitvatartása, 19-től a népi együttes próbája. Menorca, 17-től: Horváth István előadói estje, holnap 17- től: ismeretterjesztő előadás, Amit a rákról tudni kell (a nőklubban), 18-tól: kismotor- vezető tanfolyam, 18.30-tól: kondícionálótoma (a gimnáziumban). Pilisen, 18-tól: ifjúságiklubfoglalkozás, hétfőn, 17-től: a cigánygyerek és az asszonyklub : 18-tól: a díszítőművészeti szakkör és a Csepp I. irodalmi színpad összejövetele. A moziban, ma, 17-től és 19-től: A császár parancsára, holnap, 17-től és 19-től: Kaszkadőrök. Üllőn, 18-tól: Horváth István és Jákó Vera dalénekesek műsora, holnap 17-től: autóvezető tanfolyam. Vecsésen, holnap 8-tól 17- ig: ruházati kiállítás és vásár, 17-től: kismotorvezető tanfolyam, 18-tól: a kertbarátkör klubestje és a bélyegszakkör foglalkozása, 19-től: a nemzetiségi tánccsoport próbája (a tsz klubjában). Gombán, Bényén és Káván:] dr. Pénzes János (Gomba, Baj- J csy-Zs. u. 3.), Gyomrán: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26), Monoron, Monori-erdőn, Csévharaszton, Vasodon és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, az egészségházban). Maglódon és Ecscren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon és Üriban: dr. Sass János (Űri), a járásban Üllőn: dr. Komcz Lajos, Vecsésen: dr. Szilvás Balázs tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a János utcai. Ügyeletes állatorvos: dr. Zlmonyi Károly Gomba, Lenin u. 23. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reggel 8-tól 13 óráig Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. A Közalkalmazottak Szak- szervezete monori járási bizottságának bizalmitestüle- te december 12-én tartja soron következő ülését. A tanácskozáson beszámoló hangzik el az alapszervezet idei munkájáról, s tájékoztatják a résztvevőket a költségvetési terv végrehajtásáról, valamint a jövő évi tervezetről. A bizalmiak fórumán készítik elő az alapszervezet vezető testületéinek program- és munkatervét is. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 287. SZÄM 1980. DECEMBER 7., VASÁRNAP Hogyan készül a másik fél? Kívánságra még a hiánycikkei is beszerzik Nézelődünk, fontolgatunk, számolunk — és vásárolunk. Karácsonyig már nem túl bő az erre szánt , idő, mi, vásárlók azonban majd csak beosztjuk valahogy időnket, pénzünket, hogy kellemesen teljék az ünnep ajándékozónak és megajándékozottnak egyaránt. A dolognak ez a része rajtunk múlik. S hogyan készült Monoron a másik fél, a kereskedelem? Kívülről még véletlenül sem rózsaszín a kép. A kirakatok szegényesek — kivétel ez alól csupán a főtéri méteráru-szaküzleté, s az illatszer- bolté. Az utóbbinál szinte elképesztő, hogyan is tudják a kínálat hihetetlen kavalkádját bezsúfolni az egyetlen, csöpp üveg mögé úgy, hogy ne legyen riasztó? Nem az. Lehet nézelődni, vúlogátni már az ajtó előtt, hogy aztán bent még több jusson a szemnek is, a vásárlási szándék kielégítésének is. A monori, főtéri üzletek, amelyeket ilyenkor nemcsak a járási székhely, de a környező községek vásárlói is ostrom alá vesznek, rendkívül mostoha helyzetben igyekeznek állni a sarat. Az új áruház, amelynek legkésőbb 1982- re el kell készülnie, természetesen megváltoztatja majd ezt az áldatlan állapotot. Most azonban még • eladók is, vásárlók is küzdelemnek érzik a karácsonyi vásárt. A ruházati kisáruház belső terét a közelmúltban rendbe tették, úgy ahogy átcsoportosítani is igyekeztek, s becsülettel ‘ megtömték készlettel a raktárt, a polcokat. Fogynak a női, a férfi télikabátok, sálak, sapkák, kesztyűk, sikerrel lebonyolódott a nyugdíjasok kedvezményes vására, a napokban bőrholmikat árusítanak kedvezménnyel — egyes kabátfajtákat, táskákat, bőr- díszárut. Kényszerű társbérlet — S menet közben töltjük meg a készletét — mondja Levelesládánkból Megérte a sok fáradságot A vecsési és a maglóéi nyolcak példája Az általános műveltség, a szaktudás szűgvonalának társadalmi méretű növelése szocialista fejlődésünk jelenlegi szakaszában elsőrendű fontosságú követelmény. Gazdasági előrehaladásunk igen nagy mértékben függ a termelésben dolgozók ‘ szakképzettségétől, felkészültségétől. A vecsési FerroelektHka Szövetkezet párt- és gazdasági vezetősége célul tűzte ki a dolgozók politikai, szakmai és általános műveltségének gyarapítását. Ezen belül hagy figyelmet fordít a betanított fizikai foglalkozású nők politikai és szakmai műveltségének álakítására, keresve a lehetőséget a kihelyezett szak- munkásképzéiS megvalósítására. Tavaly októberben ezt a lehetőséget megtalálva, a Pest megyei KISZÖV szervezésé- , ben a szövetkezet vecsési és Vasad maglódi telephelyéről összesen 8 betanított dolgozó nő részvételével megkezdődött a műszerész-tanfolyam a maglódi telephely klubhelyiségében. A szövetkezet megadta mindazokat a lehetőségeket, amely a tanfolyam zavartalan lebonyolítását eredményezte. Közel másfél év után, e hónap elején tanúbizonyságot tettek a hallgatók megszerzett tudásukról. Mind a nyolcán becsülettel helytálltak a vizsgán. A szövetkezet párt-, gazdasági és tömegszervezeti vezetősége ünnepélyesen köszöntötte az újdonsült szakmunkásokat. A meghitt ünnepségen I is. a hallgatók nevében Szever Györgyné tanfolyámbizalmi mondott köszönetét azért a segítségért, amelyet a szövetkezet vezetősége nyújtott a kihelyezett tanfolyammal, hogy tanulmányaikat sikeresen vé- végezhették. Főleg a családos anyák számára volt ez a forma igen kedvező. A nődolgozók tudati fejlettségéről és gazdaságpolitikai tájékozottságáról adtak tanú- bizonyságot, mikor megértették Lenin mondását: „Aki ma nem tud tanulni a munkától, az holnap nem fog tudnia dolgozni a tudatlanságtól.” Márkus Sándomé, a vecsési. Ferroelektrika Szövetkezet személyzeti vezetője Antal Jánosné üzletvezető. — Várjuk például a kötöttárut minden percben, de a raktárban például most is vannak olyan bontatlan csomagok, amiket mielőbb át kellene vennünk... De sajnáljuk becsukni az üzletet. Akkora a forgalom, hogy ma . például nem volt még szívünk kitenni az „áruátvétel miatt zárva” táblát. Csak délelőtt százezer forintnál többet forgalmaztunk ! Rengeteg a vásárló ... Rengeteg lenne a vásárló a Icönyvesboltban is, ha nem éppen úgy jön ki a lépés, hogy a tatarozás, felújítás belenyúlik a karácsony előtti vásárlási időszakba is. Az üzlet — amely egyébként kiegészíti, esetenként felül is múlja a papír- és játékbolt játékkínálatát is — a gazdaboltba költözött. — Nem jelent a kényszerű társbérlet nagy forgalomki-, esést éppen most? — érdeklődtünk, látvá, hogyan ara-' szolnak, bukdácsolnak a vevők a polcok közötti szűk, ösvényeken, keresgélve, de nem nagyon találva a megszokott, bőséges választékot. — Van annyi tartalékunk, hogy ez bennünket ne érintsen érzékenyen. Az az igazság, hogy hajlandók vagyunk már mindent elviselni, csak végre normális körülményeket remélhessünk. Szerencsére a reménynél több már a valószínűsége, hogy még az idén visszaköltözhetünk felújított üzletünkbe. A vásárló, aki ezt kiböjtoli, ugyancsak- megérdemli. a korszerű könyvesboltot. S ha most nem érkezik túlságosan vérmes reményekkel, vásárolni is tud a gazdabolt bal szárnyában könyvet is, játékot is. Zsákutcában A könyvesboltéhoz valamelyest hasonló cipőben jár a monori vas-műszaki * szaküzlet. A Deák Ferenc utcai építkezés szinte elzárja őket a külvilágtól, s bár már hosz- szabb ideje' átköltöztek ideiglenes helyükre, sokan még most sem tudják, az állványerdő mögött hogyan találnak rájuk. — Egy napra lezárták a gyalogos forgalmat is az építkezés miatt. Kapkodtam a fejemhez: aznap 30 ezer forintot forgalmaztunk! Egy jobb trafiknak több a napi bevétele ... Másnap megnyílt az út — a forgalmunk 17Ö ezerre nőtt — mondja Csuzi István üzletvezető. Sokat azonban nem panaszkodik, igyekeznek helyzetüket azzal ellensúlyozni, hogy olyasmiket is beszereztek, amik országosan hiánycikknek számítanak. S az a vevő, akinek igazán szüksége van a keresett cikkre, megtalálja őket a föld alatt is. Innen visznek Ceglédre füstcsöveket, lrsára . radiátort... Kedvezményes vásárlási akciókat indítanak, egyik követi a másikat. A közelmúltban zárták a világítási eszközök kedvezményes vásárát, s most karácsony előtti meglepetésként, az előrelátóbb vevőknek kedveskednek azzal, hogy nyolcféle hűtőgépet kínálnak 30 százalékos kedvezménnyel, amíg a készlet tart. Ötven. százalék engedménnyel fehér és színes zuhanytálakat, zománcozott , mosogatókat, s háromféle — kobaltkék. pasztell- sár'ga és kék-fehér felhőmintás — falburkoló csempét vásárolhatnak náluk az érdeklődők. Déligyümölcs Nem öndicséret — inkább követendő, természetes kereskedői magatartás. Aki tehát a vas-műszaki szaküzleíben kíván hasznos, praktikus karácsonyi ajándékot szerezni, megteheti. A francia kávéőrlőtől a háztartási mérlegig, az AKAI lemezjátszó-magnótól az olcsó zsebrádióig, mindent megtalál. Alapvető élelmiszerekkel, édességgel az élelmiszerüzletek bőségesen el vannak látva. Ami hiányzik: a déligyümölcs. — Nem sokáig! — tájékoztat a monori FÜSZÉRT-fiók- nál Varga Lajosné. — Banánt •eddig is kaptak az üzletek, most még többet igyekszünk teríteni, s a mai napon elindítottunk egyvagonnyi narancsot is. Két vagon narancs pedig már belépett a határon számunkra — lesz tehát déligyümölcs az ünnepekre. K. Zs. Az i is Hagyománynak számít már, hogy a vasadi Kossuth Szak- szövetlcezetben minden évben megrendezik az öregek napját. Az idén is szeretettel várják a tsz-ny útdíjasokat és járadékosokat a december 20-i rendezvényre. A vezetőség megvendégeli a résztvevőket, s tájékoztatja az idős, munkában megfáradt tagokat a szakszövetkezet várható gazdasági eredményeiről Súlyos történt — púkban — szerencsétlenség közöltük a na- monori Ady úti vasúti átjáró közelében. Mintegy 100—150 méterre a sorompótól, a maggyár kertjének végénél illegális átjáróként használják a síneket a környékbeliek. Ennek veszélyességét nem győzik hangsúlyozni az illetékesek, a figyelmetlenség, a szabályok megszegése azonban egyre-másra szedi áldozatait. Három férfi — a Czuczor utcai Fekete László és testvére, Fekete János, s a Rákóczi utcában lakó Liska Károly igyekezett átjutni a túloldalra ez esetben is, az illegális átkelőhelyen. Mint Fekete János később a rendőrségen elmondta: előzőleg születésnapot ünnepeltek, ittasak voltak mindhárman, nem figyeltek fel a közeledő szerelvényre. Az eseményekről ma már csak Fekete János beszélhet, egyedül ő úszta meg épségben a történteket. A vonat testvérét, Fekete Lászlót halálra gázolta, Liska Károlyt piylig súlyosan, életveszélyeseit megsebesítette. A fegyelmezetlenség és a figyelmetlenség áldozatai! ISSN 0133—2651 (Monsrl Hírlap) Értelmetlenül