Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-02 / 282. szám

1980. DECEMBER 2., KEDD Az MLSZ döntése Az MLSZ versenybizottsága úgy döntött, hogy a nagy ha­vazás miatt elmaradt Videoton —Tatabánya NB I-es és azNB H-es bajnoki mérkőzéseket de­cember 10-én, szerdán kell le­játszani. Az MLSZ elismerését fejezi ki a Videoton SC-nek azokért a jelentős erőfeszítésekért, amelyeket a Tatabányával va­sárnapra kisorsolt mérkőzés lejátszásáért tett. A verseny- bizottság kéri az idegenbe lá­togató csapatokat, hogy a je­lenlegi időszakban tanúsítsa­nak nagyobb megértést a ven­déglátó sportegyesületek ren­dezési gondjaiban.’ ★ A labdarúgó ifjúsági és serdülő kupa országos nyitá­nyát szerdára írták ki. Esze­rint a serdülőknél Monor— MTK-VM, Kartal—KS1, Érd— Dunaújvárosi Kohász, Nagy­kőrös—Vasas, az ifjúságiak­nál Piliscsaba—Gyöngyös, Mo­nor—BVSC, Cegléd—Csepel és Törökbálint—Videoton mér­kőzés lesz — vagy netán len­ne. A havas idő miatt kétséges ugyanis, hogy az otthon ját­szók fogadni tudják-e vendé­geiket. Éppen ezért azok a sportkörök, amelyeknek pá­lyája alkalmatlan a játékra, ma délelőtt 11 óráig távirat­ban értesítsék ellenfelüket — kéri az MLSZ. Megyei bajnokság 1. Aranykalász 16 13 2 1 42-14 23 2. Érd 15 10 3 2 39-15 23 3. D. Kőolaj 15 8 6 1 25- 9 22 4. ÉGSZÖV 15 9 4 2 31-12 22 5. Dunavarsány 16 6 7 3 20-17 19 6. Dömsöd 16 6 7 3 32-20 19 7. Fót 16 6 5 5 26-24 17 8. Dunakeszi 16 7 2 7 25-18 16 9. Vácszentl. 16 6 3 7 17-19 15 10. Göd 16 3 8 5 17-22 14 11. Kartal 16 3 8 5 13-16 14 12. Pilis 16 6 2 8 21-28 14 13. Ceglédi VSE 16 4 5 7 18-20 13 14. T.-márton 16 4 3 9 15-27 11 15. Gödöllő 15 2 6 7 19-35 10 16. Perbál 16 2 6 8 14-39 10 17. Iklad 16 3 3 10 17-41 9 18. Sülysáp 16 2 4 10 14-29 8 Megyei totóeredmények 1. BVSC—Bem SE törölve 2. BKV EUöre—Váci Izzó x 3. SZEOL AK—KKFSE 1 4. ÉGSZÖV—Érd törölve 5. CVSE— Ráckeve 2 6. Iklad—Kartal x 7. Vácszentlászló—Kartal x 8. Göd—Dunakeszi x 9. Főt—Perbál 1 10. Dunavarsány—Pilis 1 A totó 48. heti eredményei: 1, 1, törölve, x, 2, 2, 1, x, x, 1, x, 2, x, 1, 1. Áramszolgáltatási zavar gátolta a szelvények kiértékelését, s a nye­reményjegyzék lapunk zártáig nem készült el. Az Aranykalász már első Őszi bajnokavatás — hóíúvásos időben A téli idő­járás, a hava- ' zás a labdarú­góknál is köz­beszólt, öt NB Il-es találko­zó nem kerülhetett sorra. A Középcsoportban, amelyben a Pest megyeiek érdekeltek, négy találkozó maradt el. A BVSC—Bem SE mérkőzést- elkezdték ugyan a Szőnyi úton, de az irreális körülmé­nyek miatt a bíró a 30. perc­ben lefújta a meccset. A Kos­suth KFSE alulmaradt a Ti- sza-parton, a Vác döntetlen­nel tért haza az Előrétől. SZEOL AK—Kossuth KFSE 2-Q (2-0) Szeged, 500 néző. V: dr. Botka. KKFSE: Varga 1, — Szabó S., Szabó L., Polonyi, Stefanies, Flórián (Palotás), Rubold, Gellér, Molnár (Var­ga N.), Csomány, Becsei. A mély talaj alaposan próbára tette a játékosokat. Nehéz volt a labdát pontosan irányí­tani, s akadozott az összjáték. Ennek ellenére érdekes 90 perc volt. A Pest megyei együttes bátran játszott, jól helytállt a több helyzetet teremtő helyiek ellen. A végeredmény már az első fél­időben kialakult. A 8. perc­ben 11-esből jutottak előny­höz a hazaiak, majd a 37. percben növelte előnyét a Szeged; Repka 25 méteres lö­vése a jobb alsó sarokba fju­tott. A Pest megyeieknél Ste­fanies és Szabó L. tűnt ki. Váci Izzó—BKV Előre 1-1 (1-0) Knopp Imre utca, 300 néző. V: Balázs. Váci Izzó: Pájer — Vahich, Strausz, Schuster, Ädä'rn, Berá, Varga, Szolnoki, Király, Szávai, Sipőcz (Gere). Akárcsak Szegeden, itt is iz­galmas, mérkőzés volt, a rossz időjárás ellenére. Az első fél­időben kiegyenlített játék folyt, az Előre többet, az Izzó veszélyesebben támadott. A Pest megyeiek már a mérkő­zés elején a 4. percben előny­höz jutottak; Szolnoki mint­egy 10 méterről a kimozduló Gőgös mellett a hálóba lőtt. A 71. percben egyenlített a hazai csapat. Tíz perccel ké­sőbb G. Fekete és a váciak közül Valuch a kiállítás sor­sára jutott. A két sportoló a felezővonal táján sportszerűt- lenkedett (a labda még csak a közelükben sem volt). Bár a második játékrészben az Előre többet támadott, de csak egyenlíteni tudott. G: Szolnoki. Jó: Varga, Szolnoki, Schuster. ★ A megyei bajnokság őszi utolsó előtti fordulójában a 9 találkozóból csak kettő ma­radt el, s ez dicséretes szám a mostoha időjáráshoz viszo­nyítva. Az „elmaradottak” so­rában van az ÉGSZÖV—Érd rangadó. A Ráckevei Arany­kalász Cegléden is győzött, igy hárompontos előnyével már őszi első. A foghíjas for­dulóban a döntetlen dominált, három helyen volt pontosz­tozkodás. Meglepetés a Süly­sáp tápiószentmártoni sikere. Aranykalász SE—Ceglédi VSE 2-0 (2-0) Cegléd, 100 néző. V.: Csön- ge. A találkoznak nem sok köze volt a lrbdarúgáshoz, s erről nem a játékosok tehet­nek. Minden tisztelet annak a néhány szurkolónak, akiket a hófúvás, s a sűrű hóesés sem riasztott el, s „végigszenved­ték” a 90 percet. A játékveze­tő döntése értelmében elkez­dődhetett a hóbuckák leküz­dése, a „labdarúgó-mérkőzés”. Holott a játéktér szánkóver­seny rendezésére jobban meg­felelt volna. Az irreális tala­jon érvényesült a vendégek nagyobb rutinja, kihasználják a hazai kapus hibáit, s ugyan­akkor a ceglédiek néhány nagy helyzetet elügyetlenked­tek. G.: Takács, Csordás. Jó: Csordás, Csukás, ill. Kazai, Kenéz. (Tud.: Vngureán Lász­ló.) Dunakeszi VSE—Gödi TK 1-1 (1-0) Göd, 300 néző. V.: Angyal. Húszcentis hó borítptta a pá­lyát, amelyen a körülmények­hez viszonyítva változatos, jó mérkőzés volt. Az első fél­időben a többet támadó Du­nakeszi szerzett vezetést. A szünetben cseréltek a helyiek, ez használt az együttesnek. A második járékrészben fö­lényben volt, fölényüket két kapufa is jelezte. A 70. perc­ben egyenlítettek a Lőrincz kiállítása miatt megfogyatko­zott Vasutas ellenében. Lő­rincz, aki korábban már sár­ga laoot kapott, feleselés miatt jutott erre a sorsra. A haj­rában sajnálatos sérülés tör­tént, egy összecsapás után a A gépkocsi-nyereménybetétkönyvek gyorslistája Az Országos Takarékpénz- 20 tár a gépkocsinyeremény- 20 betétkönyvek 78. sorsolását 20 november 28-án Budapes- 20 ten tartotta meg. A sorso- 2o láson azok a 10 000 és 5000 20 forintos betétkönyvek vet- 2o tek részt, amelyeket 1980. 20 Július 31-ig váltottak és 20 1980. október 31-én még ér- 20 vényben voltak. 2q A jegyzékben szereplő rö- 2q vidítések a következők: 2q Skoda 120 L S 20 Polski Fiat 126 P 20 Skoda 105 D 20 Trabant Special T 20 Wartburg de Luxe . W 21 21 Az alábbiakban a Pest 21 megyében és Budapesten 21 vásárolt autónyeremény-be- 21 tétkönyvek kihúzott sorszá- 21 mait közöljük. 432265 W 432397 T 432417 T 442217 T 443457 S 44(535 T 453247 D 453715 T 455105 W 455457 D 459485 P 46275Ü P 473899 W 474980 W 478588 S 493096 W 496724 D 003015 W 04*569 W 007826 T 014481 W 025826 D 028047 T 037153 D 10 000 Ft-os betétkönyvek 20 20 221071 P 227910 P 21 21 21 039203 W 045761 S 053971 T 12 010155 D 20 260417 S 21 051950 T 12 023969 S 20 264691 D 21 060549 D 12 037469 P 20 271725 T 21 062399 T 12 047682 W 20 272325 T 21 063090 T 12 049226 T 20 279352 P 21 067177 D 12 050210 T 20 285083 T 21 067652 P 12 055334 T 20 299668 D 21 072705 W 12 061451 W 20 302276 W 21 076064 D 12 066930 T 20 315274 T 21 077928 T 12 071096 P 20 319176 D 21 032404 W 12 071874 T 20 321161 D 21 085182 D 12 073114 S 20 330153 T 21 086364 T 12 078903 P 20 337495 D 21 087986 S 12 079517 W 20 343042 P 21 089217 W 12 089785 W 20 349242 W 21 032021 T 12 082i;c0 T 20 3549C5 D 21 09*534 T 12 062824 P 20 358267 W 21 0979*5 T 12 083314 T 20 369337 D 21 099506 T 12 087666 T 20 373771 D 21 102665 P 12 091753 D 20 374352 T 21 105309 D 1-2 099331 P 20 375306 W 21 107127 P 13 013818 P 20 379951 W 21 110656 R 13 025064 P 20 386566 T 21 112167 P 20 020274 S . 20 397768 S 21 113186 T 20 093933 D 20 399372 W 21 118021 R 20 118113 D 20 400164 T 21 119397 R 20 150778 S 20 402063 T 21 120453 P 20 151144 T 20 404351 P 21 122037 T 20 171032 P 20 413107 T fi 12*433 P 20 208226 D 20 425455 W 21 124917 P 133256 T 135242 P 136239 W 137449 S 139941 D 142552 P 147393 S 158452 P 153950 P 160795 W 162268 D 163689 T 16614.2 T 168709 W 170635 P 174484 S 177260 P 177868 D 181-361 W 183.247 S 184372 T 186510 T 137335 S 137605 T 180381 P 189002 T 191195 T 194347 T 21 203371 S 21 204341 S 204541 T 208699 S 211058 W 211893 D 212070 T 213187 T 31401 T 216506 W 218083 P 219533 P 220215 P 221528 P 223532 S 224554 D 225884 T 230317 T 236105 T 238474 T 243624 S 244689 D 248497 P 248842 D 253679 S 5C00 Ft-os betétkönyvek 12 507259 W 576158 D 592804 P 628513 D 643100 W 650999 D 656804 T t 664268 T 673863 T 676015 D 676142 T 6(8324 T 687816 W 668559 D 688673 P 700342 P 701966 D 702912 S 705644 T 711252 W 714932 T 732555 S 734713 S 7Í7509 S 746577 P 748932 P 750539 S 751261 P 756657 D 758386 D 760761 T 760355 T 761681 D 764877 T 765006 P 765540 T 766564 W 768117 T 869434 T 51-5947 D 635474 T 557770 P 597316 D 600063 P 612431 S 680940 T 631078 W 7 -91400 W 711033 D 713950 S 722264 D 727378 S 731794 S 743310 T 772086 S 787971 T 791416 T 791933 T 794689 P 819115 D 84S944 W 875243 D 893412 W 906114 S 909873 T 923793 P 975106 D 976783 P 979263 W 998614 T 20 1009537 P 20 1002135 D 20 1028056 T 20 í045333 T 20 1054497 D 20 105G350 D 20 1098235 P 20 1124515 T 20 1143851 D 20 1152791 T 20 1177929 D 20 1208964 P 20 1216264 A' 20 1228693 P 20 1253921 D 20 1272216 S 20 1275537 S 20 1325991 T 20 1336635 D 20 1352316 S 20 1356559 D 20 1364498 D 20 1335540 T 20 1386337 W 20 1393788 D 20 1403478 P 20 1495474 T 20 1416349 D 20 1420264 D 20 1438975 W 20 1441950 T 20 1460623 W 20 1470329 S 20 1495600 T 20 1497852 W 20 1504631 T 20 1505435 P 20 1500183 T 20 1510369 P 20 1528616 T 20 1537071 'T 20 1540253 P 20 1562991 W 20 1584664 W 20 1585610 S 20 1591789 P 20 1601673 D 20 1625530 P 20 1656758 T 20 1704455 T 20 1708130 S 20 1725145 W 20 1727274 P 20 1738787 ß 20.1739592 D 20 1777545 S 20 1781473 T 20 1792984 T 20 179-1532 D 20 1795993 T 20 1798635 T 20 161/2952 W 20 1818947 D 20 1820636 P 20 1824307 S 20 1829473 P 20 1831769 W 20 1837345 T 20 1841702 T 20 1347777 W 20 1849913 D 20 1855061 P 20 135 70’71 P 20 1889349 P 20 1895359 P 20 1904267 P 20 1996530 T 20 1912003 T 20 1915706 P 20 1922039 T 20 1925314 S 20 1935956 W 20 1937453 T 20 1939243 P 20 1940394 T 20 1942343 D 20 195167* D 20 1952055 P 20 1962141 W 20 1963763 W 20 192*037 r> 20 1986984 T 20 1987831 D 20 1999971 T 20 2010291 W 20 203755R P 20 2043291 T 20 2045397 T 20 2067867 S 20 2070638 P 20 2076417 T 20 2U87225 P 20 2U35029 W 20 2103837 S 20 2131521 D 20 2132436 D 20 2136542 W 20 2133945 S 20 2139993 D 20 2140325 D 20 2143062 T 20 2K-6425 P 20 2156278 W 20 2156934 T 20 2158319 T 20 2170487 P 20 2172506 T 20 2173670 D 20 2176035 T 20 2177325 T 20 2178241 T 20 2184844 T 20 2191510 T 20 2199239 W 20 2201023 S 20 2203704 S 20 2205393 D 20 2207384 D 20 220933* W 20 2212292 W 20 2212045 S 20 2221186 T 20 2227174 S 20 2237975 S 20 2239297 W 20 2239736 S 20 2253031 D 20 2262250 S 20 2264891 T 20 2266371 T 20 2270474 T 20 2283908 W 20 2285346 D 20 2291155 T 20 2291789 S 20 2303783 T 20 2310008 W 20 2311*77 n 20 2312770 R 20 2.313950 P 20 2317382 W 20 W ?0 2226053 T 20 9342581 P 20 2247781 P 20 2250101 P 20 2353967 S 20 2355635 T 20 2359048 T 20 2362762 T 20 2366353 S 20 236(882 T 20 2369607 P 20 23(6090 S 20 2378690 D 20 2380933 T 20 2384352 S 20 2387953 P 20 2388812 D 20 2389317 T 20 2332050 T 20 2400309 T 20 2406348 P 20 2412937 W 20 2415276 P 20 2421644 W 20 2422777 P 20 2430075 T 20 2437015 T 20 2439426 P 20 2444722 S 20 2454504 W 20 2458728 D 20 2459317 T 20 2462517 T 20 2463014 D 20 2465523 D 20 2467390 W 20 2473854 T 20 2486214 T 20 248R305 R 20 2489593 P 20 2491369 P 20 2495442 D 20 2495768 W 20 2502442 D 20 2503202 W 20 2504310 T 20 2507072 S 20 2507346 P 20 2509074 T 20 2513370 D 20 2513622 W 20 2516294 P 20 2518570 D 20 2520447 T 20 2520707 W 20 2521759 S 20 2526835 T 20 2533823 T 20 2537489 W 20 2540-344 T 20 2540557 D 20 2541930 P 20 2548450 W 20 2549291 T 20 2550668 P 20 2552701 W 20 2559346 D 20 2567932 W 30 2575250 T 20 2576798 T 20 2530152 S 20 2584880 D 20 2535604 T 20 2589155 T 20 2508037 P 20 2508303 S A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a december 3-án megjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartal­mazza. A jegyzék megte­kinthető az OTP-fiókokban, postahivatalokban és taka­rékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyveket, vagy az azt helyettesítő Igazolást a betétkönyvet ki­állító takarékpénztári fiók­nál, postahivatalnál vagy ta­karékszövetkezetnél kell be­mutatni. dunakeszi Tannert ölben vit­ték le a pályáról. G.: Szabó, ill. Varnyaczki. Jó: Herczeg, Asztalos, Bodó, Pollák, ill. Horváth, Sziebig, Mudri. (Tud.: Simkó Géza.) Dunavarsány—Pilis 2-1 (1-0) Soroksár, VOSE-palya, 100 néző. V.: Váradi. Végig sza­kadó hóesésben, dicséretes akarással, óriási harcot vív­tak az irreális, a hóbuc­káktól hullámzó talajon a já­tékosok. Bár ez rendkívüli erőpróbát követelt, mégis mindkét oldalon * jó néhány helyzetet dolgoztak ki. Előbb a vendégek értek el kapufát, majd Branikovdcs felső lécre lőtt labdája okozott „erősebb havazást”. A volt válogatott csatár később javított. A 36. percben szép gólt lőtt a kitű­nően védő Balázs kapujába. Az 55. percben büntetőből egyenlített a Pilis, amely végig jól tartotta magát, mél­tó ellenfélnek bizonyult. A 89. percben büntetőből szer­zett gól döntött. G.: Braniko- vics (2, egyet tizenegyesből), ill. Gajdos (11-esből). Vala­mennyi játékos elismerést ér­demel. (Tud.: Barna Barna­bás.) Főt—Perbál 4-0 (0-0) Szántóföld u,. 150 néző. V.: Tóth A. nagy akarással játszó Fótnak szünet után kijött a lé­pés. G.: Becsei (2), Bódis, Kö­kény. Jó: Becsei, Misnyovszki, Sipos, ill. Szegedi ?a mezőny legjobbja), Bajkó, Nagy. Vácszentlászló—Dömsöd 0-0 Vácszentlászló; 200 néző. V.: Ivády. Irreális talajon a ha­zaiak nagy fölényben voltak, végig támadtak. A hősiesen védekező Dömsöd megúszta a rohamokat, megérdemelten vitte el az egyik pontot. Jó: Hegedűs, Balogh M., Malm, ill. Horváth L., Szili, Bieber. (Tud.: Sára Vendel). Iklad—Kartal 0-0 Iklad, 200 néző. Hófúvásban, irreális talajon mérkőzött két szomszédvár csapata, ki­emelkedő egyéni teljesítmény nem volt. Sülysáp—Tápiószentmárton 2-0 (2-0) TápiósZentmárton, 400 néző. V.: Schőmen. Sülysáp jobb erőnléte, egy öngól s egy Witt- mann-találat döntött. Jó: Lá nyi, Zima, Wittmann, Tóth S. ill. Halmi, Schmikl L. A Százhalombatta Vá­rosi Tanács pályázatot hirdet egészségügyi osztályvezetői mun­kakör betöltésére. Az alkalmazás feltétele orvostudományi egye­temi végzettség. Je­lentkezni lehet szemé­lyesen vagy írásban a városi 1 tanács elnö­kénél. székhely: Száz­halombatta, Geszte­nyés u. 21. __________ AP RÓHIRDETÉSEK A Gyümölcs és Főze­lékkonzervgyár Du­nakeszi. Vasút u. It. felvételre keres: vizs­gázott gázkazánkeze­lőket. A Hazai Fésusiono es Szövőgyár Váci Gyára (Vác, Rádl u 9.) pá­lyázatot hirdet admi­nisztratív vezetői munkakör betöltésére Feltételek: közgazda­ság! egyetemi vagy pénzügyi- és számvi­tel! főiskolai végzetl- ség. 7 éves gyakorlat, vagy közgazdasági technikum! és mér­legképes könyvelőt tanfolyam. 10 év fö­lötti gyakorlat szám­viteli és pénzügyi te­rületen. Jelentkezés fentt elmen, részletes önéletrajzzal a gyát igazgatójánál vagy személyzeti vezetőié­nél UY Wartburg Lim. el­adó. Érdeklődni lehet: Abony, Felszabadulás út 1/A. 408-as Moszkvics bon­tásra eladó. Érdeklőd­ni lehet: 16 óra után Cegléd. Folyó utca 11. szám. Eladó 2 szintes örök­lakás. Cegléd, Széche­nyi úti sorház E/5. szám alatt. Érdeklődni lehet: mindennap 17 órától. _______________ UK frsz. Trabant com­bi Hicomat szabad áron eladó. Kindlik, Vác, Nógrádi út 23. (Vasárnap 8—16 óráig.) Kétszintes kenes csa­ládi ház Igényesnek el­adó. Érdeklődés: 16 órától, szombat-vasár­nap egész nap. Vác, Bocskai u. 9. (Kisvá- con.) _____________ 3 szopás, kom ionos, kertes ház belső fel­újítás után 1981. nyá­ri beköltözéssel eladó Cegléd. Darázs utca 4. szám.______________ El adó 3 szoba össz­komfortos lakás. Nagykőrös, Farkas u. 2. Érd.: Gát u. 3. II. em. 10. Marton Sán- dor. délután 3-tól, 3000 db zalagyöngye sima szőlővessző el­adó. Nagykőrös III., Béke u. 40. A Posta Számítástech­nikai és Szervezési Intézet mendei és bu­dapesti munkahelyre érettségivel vagy B általános Iskolai vég­zettséggel felvesz adat­rögzítőket. Jelentkez­ni lehet (Bp, IX., Táv­író u. 3—5. fszt I.) vagy Mende. Bille- puszta), vasútállomás­sal _ szemben), szemé­lyesen vagy távbeszé­lőn a 272—208-as te­lefonszámon, __________ Az AMFORA-UVÉRT Vállalat Budaörsi Raktárbázisa. Buda­örs, Marx Károly út 145. sz. felvesz áru- kiszállítókat, áruösz- szeállltókat. árurevt- zorokat, raktári se­gédmunkásokat, tar­goncavezetőket, vala­mint a november hó­napban a budaörsi telepünkön megnyíló raktárüzletünkbe bolti eladót (képesítés nélkül Is) és pénz­tárost. Azonnali belé­péssel felveszünk a Bp„ Váci út 6. sz. alatt (Marx tér) nyíló boltunkba eladót. Ke­resünk ügyviteli te­rületre árazó kódoló­kat és folyószámla rendezőket. Jelent­kezni lehet: Budaörs. Marx Károly út 145 Munkaügyi osztály vagy a 868—100 tele­fon 23-as melléken Nagykőrösön. Ifjúság u. 18. alatt (Tormás­ban) 4 lakásos társas­házban 2 és félszobás, földszintes, gázfűtéses lakás eladó. Kp. + OTP. Érdeklődni dél­után 3 órától. Nagykőrös Petőfi u. 26/sz. ház eladó. Ér­deklődni Kecskeméti u. 16. Nagykőrösön a Bala­ton utcában 300 négy­szögöl telek eladó, vagy haszonbérbe ki­adó. Érdeklődni: Szol­nokl u. 76. ___________ Ke ltetögép, 400 tojá­sos eladó. Cegléd, Bé­ke utca 17. szám. Ráckevén eladó jó karban lévő ház két szoba, konyha, spejz pincével gazdasági épületekkel 300 n.-öl telekkel. Érdeklődni lehet: Nyár u. 17. és 45. szám alatt. Eladó jó állapotban lévő megkímélt IC-s Trabant. Nagykőrös. III. Béke 36. Sinka. Érdeklődni: délután 3­tól. ______________ El adó jó állapotban lévő 408-as Moszkvics lejárt műszaki vizsgá­val és T 5-ös Pannó­nia motorkerékpár. Cím: Cegléd. Búvár utca 14. szám._________ El adó 2 szoba össz­komfortos lakás kert­tel. melléképülettel. Nagykőrös, Tavasz u. I. szám._______________ El adó tanya szőlővel, többféle jószágtartásra alkalmas helyiség Gó- gány dűlőben. Érte­kezni: Nagykőrös X. kér. Zental 9. Balogh Györgyné. A XI. Prielle Korné­lia u. 1. sz. alatti új sütőüzemünkbe azon­nali belépéssel a kö­vetkező munkakörök betöltésére keresünk dolgozókat: Sütőinari szak- és betanított munkásokat dagasztó, vető. feladó, táblás: karbantartó szak- és betanított munkásokat, vonalfelügyelőket, hő- köznont kezelőket, szakkéozettséget nem igénylő készárukezelő­ket. üzemi takarítókat, udvarost, árukihordó- járatvezetőket. sflóso- kat. sóoldókat. Jelent­kezni lehet: a fentt cí­men. illetve a 450—155. sz. telefonon. ________ Vá ci Izzó felvesz: mű­szerész, lakatos, cső­szerelő. villanyszerelő szakmunkásokat, vala­mint női és férfi be­tanított munkaerőt. — Jelentkezés: Vác. Se­bes Imre u. 21—23. — Munkaügyi osztály. Gépelést, másolást vállalók. Érdeklődni 1/2 6 után: Nagykő­rös. Ceglédi út 20. szám III. emelet 68. Papp. Monor Kinizsi u. 16. számú ház. hagyaté­ki ingóságokkal együtt eladó. Érdeklődni le­vélben: Kiss Lászlóné. Cegléd Pesti út 86. Nagykoroson, Bokros dűlőben 600 négyszög­öl zártkert eladó. Ér­deklődni: Budapest, II Retek utca 29—31. Il/e. 3. Vida—Bodri. Elcserélném ceglédi két- és félszobás össz­komfortos. garázso» családi házamat hoz­zá tartozó 170 négy­szögöles telken, termő gyümölcsössel másfél vagy 2 szobás föld­szinti. esetleg első emeleti OTP vagy szövetkezeti lakásért CEGLÉDEN Vagy NAGYKÖRÖSÖN meg­egyezéssel. Ajánlato­kat. NAGYKÖRÖSÖN megkeresést csak le­vélben kérem postán megküldeni ..Komoly cseretárs” 116 725 jel­igére a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségé­re CEGLÉD. Postafiók 29._____________________ Há zaspár két gyer­mekkel külön bejáratú lakást vagy lakrészt bérelne a váci vagy gödöllői Járásban. Le­vélajánlatot: „Sürgős 116 588” jeligére Hir­detőirodába. Vác, Jókai u 9,___________ Fi atal házaspár lakást bérelne Nagykőrösön. Érd.: este a Kalamá­ris étteremben a zon­goristánál____________ Té li dtvatvásár és ajándék karácsonyra: szövetszoknyák, blú­zok. selyemgarbó, fé­kéi e, fehér és több színben. extra nagy méretben Is. maxi szoknyák klsestélyi ruhák szilveszterre. Készítőnél: Frigyesné, Nagykőrös. Hősök te­re i Katolikus temp­lomnál Betegség miatt zárt kert eladó a II. telep melleit, épülettel, kút- tal. Érdeklődni: Nagy­kőrös. Baross G. 20. Eladó családi ház 160- as telekkel beköltöz­hetően. Megtekinthető mindennap 15—20 órá­ig. Vidéki Ingatlan- csere is érdekel. Bp. XVI., Rákosszentmi- hály. Attila u. 9. 1162. Azonnal beköltözhető családi ház eladó plusz 300 n.-öl Tápió- szőlősön. Irányár: 200 ezer Ft. Érdeklődni: Orbánné. Bp. IV., Fóti út 25. 1044 vagy Ceg­léd. Csemus dűlő 426. Sürgősen eladó 600 n.- öl bekerített termő gvümölcsös beltelek- ben. Villany, víz. per­metezőkészülék és kis raktár van. Szentmár- tonkáta, Rákóczi út 34. Fodor István. Hordozható cserép­kályha eladó. Nagy­kőrös Snl'ni Imre ti. 4 Zongora eladó. Ceg- lédbercel. Mély utca 9. szám. Érdeklődni le­het 16 30 titán. Cj Babetta motorke­rékpár eladó. Nagykő­rös. Sarkantyú u 24 Bp.-től 36 km-re. rác­kevei HÉV vonalán Dunától 500 m-re tég­laépületet nagyméretű 2 szoba, komfortos zárt verandás, hideg­melegvizes, 3 fázisú villannyal. cseréDkály- ha fűtéssel eladnám v. kisebb komfortos há­zért elcserélném árkü­lönbözettel Pest kör­nyékén, vagy Pest megyében. Megtekint­hető bármikor: Háthy Lászlóné, Szigetszent- márton, Völgy u. 3. 2318. Eladó két szoba kom­fortos. 56 négyzetmé­teres lakás beköltöz­hetően. Cegléd. Fáy lakótelep. Köztársaság utca A. énület. B. lép­cső. földszint 4. Ér­deklődni lehet egész nan. Vennék C-s renüszá mú Trabantot vagy Wartburgot. Cím: Ceg­léd. Búvár utca 14. szám. 3 szoba összkomfortos lakás Nagykőrös vá­rosközpontban. ide­genforgalmi hivatalon keresztül 1981. január­iétól kiadó Deák tér 1 Mákat ______________ Fi atal pár Gödöllőn albérletet keres. Értel­miségiek jeligére a Gödöllői Hírlaphoz. Gödöllőn 3 szobás tanácsi főbérleti la- nácsi lakásomat el­cserélném Gödöllőn vagy Budapesten másfél vagy egyszo­bás komfortosra. Ja­nuári csere jeligére a Gödöllői Hírlaphoz. Gödöllő, Szabadság tér 1.__________________ Ad ok budapesti 2 és fél szoba plusz hal­los. 73 nm-es, össz­komfortos tanácsit, metrónál. Kérek lehe­tőleg nagykertes ket­tő szobásat plusz ko.-t. Telefon este: nyolcnegyvenkilenc — háromnegyvennyole vagy „Sürgős 235 125” jeligére a Felszaba- duHs téri hirdetőbe. A Dunai Vegyesipari Vállalat felvételt hir­det kazánfűtői mun­kakör betöltésére. A munkakör betöltésé­hez büntetlen előélet és kazánfűtői szak­vizsga szükséges. Je­lentkezés: személye­sen vagy Írásban az alábbi címen: Dunai Vegyesipari Vállalat, Tököl. Ráckevei út 6. 23 éves érettségizett konzerv-hűtő szak­mával rendelkező fia­talember állást vállal­na Cegléd térségében, mis pályán is. Érte­sítő levelet kérem .,19Sl-től 116 718” jel­igére a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltsé­gére, Cegléd, Teleki utca 30. _______________ La kossági szolgálta­tás ! Fa nyílászárók légszigetclését rugal­mas, speciális profilú, alumíniumlemez ki­vitelezéssel vállalja a Szentendrei Építőipa­ri Szövetkezet Szol­gáltató Részlege. — Megrendeléseket fel­veszünk a Szentendre 84—68 telefonszámon, a FüzesDarki ixp-i szolgáltató háznál, v. a Kőzúzó úti közpon- timirhpn. Garázs kiadó. Nagy­kőrös I.. Dóz; x György u. 24. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN!

Next

/
Thumbnails
Contents