Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-05 / 285. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 285. SZÄM 1980. DECEMBER 5., PÉNTEK Pálya minden lakófelepen Alapfokon, de rendszeresen Milyen jó volna, ha az élet minden területén úgy menné­nek a dolgok, mint a vasúti pályán. Elindítjuk a vonatot az egyik állomáson, s az gu­rul mindaddig, amíg állj-t nem parancsolunk neki. Ha így volna, a nekünk tetsző idő­ben rajtoltatnánk az elhatáro­zásiok) feliratú szerelvényt, majd a végén, az ered­ményiek) nevű állomáson ün­nepi külsőségek közepette fo­gadnánk. Az elhatározásokat tartalmazó naplóban kihúz­nánk a kérdőjelet, felkiáltóje­let rajzolnánk, s máris indít­hatnánk a következő vonatot. Eszköz és agitáció Hasonlatunk nemcsak azért sántít, mert mindegyiknek ez a tulajdonsága. Téves a kiin­dulási tételünk is, hiszen a vo­nat is találkozhat akadályok­kal, de még ha minden rend­ben van is, a mai bonyolult közlekedésben sok sín keresz­tezi egymást, alig akad olyan vágány, amelyen a vonat sza­badon haladhat kiindulópont­jától a végcélig. S mivel sok­sok sín találkozik egy-egy ponton, haladásukat gondosan össze kell hangolni, eldönteni, melyiken legyen elsőbbsége, melyiket mikor kell útjára en­gedni, hogy a többieket ne za­varja. Voltaképpen mindenre érvé­nyesek előbbi megállapítá­saink, amiért leírtuk őket, az a városi tömegsportmozgalom helyzete. Ellentmondásos hely­zete, alakulása, fejlődése. Je­lentőségében mindenki egyet­ért, különösen akkor, ha vala­milyen szervezetnek, szervnek a tagja az illető, s mint ilyen, támogatja, anyagi eszközökkel, szervezéssel, szóval, agitáció- val. Ilyen értelemben nincs is nagyobb baj, állapította meg a városi-járási testnevelési és sportfelügyelőség, értékelve az eltelt évek eseményeit. Az anyagi feltételek kielégítőek, a felügyelőség és az intézmé­nyek, a vállalatok, szövetke­zetek megadják az akciók szervezéséhez szükséges forin­tokat. A sportfelügyelőség ter­mészetesen a tanács költségve­téséből származó pénzt fordít­ja ilyen célra. Csak a városi kispályás focibajnokságra húszezer forint jut évről évre. A két egyesület Szép számmal találhatunk Gödöllőn olyanokat, akik sza­bad idejükben a tömegspor­tért fáradoznak, kétszáz em­ber segít a szervezésben, a Versenyek, akciók lebonyolítá­sában. S noha ők nem várnak ezért jutalmat, az erkölcsi el­ismerés nyilvánvalóan még nagyobb odaadásra ösztönözné őket. Nem kisebb fórumon, mint a városi párt-végrehajtó­bizottság ülésén állapították meg, hogy a társadalmi tevé­kenység értékelésénél jobban kell figyelni a sportban dolgo­zókra. Anyagiak és tettrekész em­berek vannak, de vannak-e a sportoláshoz nélkülözhetetlen eszközök, létesítmények. A legnagyobb gondokkal itt ta­lálkozhatunk. Kevés a játék­tér, főleg kispályából kellene több. Városunk két nagy egye­sülete, a GSC és a GEAC se­gíti a tömegsportot, de még ez is kevés, néha még a kispályás bajnokság mérkőzéseinek meg­rendezése is nehézségekbe üt­közik. Fedett létesítményekben szé­pen gazdagodott a legutóbbi időkben Gödöllő, két iskolá­ban, a Karikás Frigyesben és az Imre utcaiban jól felsze­relt tornacsarnokot adtak át, de még ez serp elegendő. Te­tézi a nehézségeket a megle­vő létesítmények egyre romló állaga, tíz éve nem volt jelen­tősebb felújítás. Látványos dologra ezen a területen a következő eszten­dőkben sem számíthatunk, de sokat javít majd a helyzeten a hatodik ötéves terv éveiben elkészülő sportpark a művelő­dési ház mögött, s reális cél, hogy minden lakótelepen vagy a közelében legyen egy-egy pálya, aminek létrehozásához nyilván hozzájárulnak az ott lakók is. Alkalmi események Eddig anyagi feltételekről szóltunk, de mi van magával a tömegsporttal?'Évente 20— 25 akciót szerveznek, ezenkí­vül zajlanak az üzemek, intéz­mények alapfokú bajnokságai, munkahelyi versenyei. Az egyetemen például csoport-, kari- és évfolyambajnokságo­kat rendeznek tíz sportágban. Az Árammérőgyárban úgyan- ennyi sportágban folynak a versenyek, a Műszer Kupáért. A gyári versenyzők évek óta eredményesen szerepelnek a vasasnapokon. Nem maradnak le a gépgyáriak sem, a helyi, az üzemi és a közalkalmazot­tak szakszervezetének verse­nyein indulnak rendszeresen. Az utóbbit külön is ki kell emelnünk, mármint a rendsze­rességet. Testnevelésről, értel­mes mozgásról csak akkor be­szélhetünk, ha az állandóan ismétlődik, különben nem sok hasznát látjuk. Tévedés volna azonban ebből kiindulva pál­cát törni az alkalmi rendez­vények fölött, hiszen ezeknek egyik célja a mozgás, a sport megkedveltetése, az igények felébresztése. A sportfelügyelőség és a KISZ-szervezetek egy-egy ün­nephez kapcsolódva különbö­ző sportágakban hirdetnek versenyeket. Ezeken az ese­ményeken százak jelennek meg, fociznak, kézilabdáznak, tekéznek, sakkoznak. Ezrek teljesítik az Edzett ifjúságért mozgalom követelményeit. örvendetes sikere volt a leg­utóbbi kezdeményezésnek, amelynek célja a lakótelepi sport fellendítése. Egy-egy is­kolához kapcsolódva, testne­velő . tanárok vezetésével he­tente két-három órát gyako­rolnak a jelentkezettek. Visszagondolva az elején le­írt hasonlatra, s az azóta pa­pírra vetett sorokra, még egy hibát fedezhetünk föl. A mi tömegsport nevű, képzeletbeli vonatunknak nincs végállo­mása, voltaképpen meg sem állhat. -Fáradozásainknak ar­ra kell irányulniuk, hogy mi­nél gördülékenyebben halad­hasson, s ne is kelljen megáll­nia. K. P. Magyar—Kubai Baráiság Tsz Betakarították a kukoricát Munkaalkalmat teremtettek az asszonyoknak Olykor egy kis szerencse sem árt azoknak, akik törek­vőén dolgoznak mindennapi kenyerünkért, élelmünkért. A hét közepén örömmel újságol­ta Könczöl Ferenc, a túrái Galgamenti Magyar—Kubai Barátság Tsz elnökhelyettese, hogy éppen befejezték az ősziek vetését, mire leesett az újabb, lényegében miniden szántóföldi munkának véget vető hó. Ugyanígy sikerült befejezniük a kukorica beta­karítását is. őszi búzát 1350, árpát 160 hektáron vetettek el. Mégis átveszik — Bár a kukorica szemter­mése lekerült tábláinkról, ez­zel még nincs teljesen vége a vele való munkának — mond­ja Könczöl Ferenc. — Több mint száztöven vagon nedves szemes kukoricánk van fólia alatt, amelynek szárítása ezek­ben a napokban folyamatosan történik. Jó az idei termés: 15—16 százalékkal több, mint tavaly, összesen 455 vagonnal takarítottunk be. Egy hete írtunk arról, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt megkéstek a petrezselyem felszedésével, s a Zöldért no­vember 30 után nem veszi át Az elsők között Mindenre felkészülve Régi múltra tekint vissza hazánkban a véradómozgalom. A térítésmentes véradásban megyénk és járásunk is elég korán, az elsők között bekap­csolódott. Mint azt az önkéntes véradók városi ünnepségén dr. Pethő Ede, a megyei vér­transzfúziós állomás igazgató­ja egyebek mellett elmondot­ta: hazánkban jelenleg évente négyszázötvenezren adnak vért, a véradások száma pedig 500—520 ezer között van. Közép-Európában hazánk az első helyen áll a térítésmentes véradásban. Régen még sze­kérrel, lovas kocsival, trakto­ros vontatóval ment a hely­színre a vérgyűjtők stábja, ma már jól felszerelt gépkocsik állnak rendelkezésükre. Me­gyénkben egyébként az első véradók között tartják számon a Ganz Műszerművek Gödöllői Árammérőgyára, a Dunakeszi Járműjavító és az ikladi Ipari Műszergyár munkáskollektívá­ját. Hogy milyen nagyszerű mó­don mutatkozik meg a véradó­mozgalomban részt vevők el­kötelezettsége nálunk és másutt is, arra jellemző az emlékezetes siófoki szeren­csétlenség, ahol utasokkal teli autóbusz és egy vasúti moz­dony karambolozott az idén. Ott tíz olyan túlélő, sérült em­bertársunk maradt, akin vér­adással is segíteni kellett. A baleset hírének hallatára több mint kilencszáz helybeli lakos, illetve üdülő jelent meg rövid idő alatt a kórház udvarán, hogy vért adjon, önzetlensé­güket bizonyára még sokáig emlegetik majd, annak ellené­re, hogy — csakúgy, mint más kórházak — a siófoki is fel- készülten, elég vérrel várták a balesetet szenvedetteket. Hi­szen minden kórház készen áll az ilyen esetekre is, igaz, ez megintcsak a véradókat is di­cséri: mert előre adták azt, amivel a legdrágábbat, az életet meríthetik meg az orvospk. Műszergyár Télapó az iíttéróknek Ügyességi játékok Télapó-ünnepséget rendez ma délután az aszódi, a gal- gamácsai és az ikladi általá­nos iskolák úttörőinek az ikla­di Ipari Műszergyár KISZ- bizottsága. A 3 órakor kezdődő rendezvényre autóbusszal szál­lítják be a gyerekeket a há­rom községből. A gyár nagy ebédlőjében irodalmi műsort tartanak, majd megérkezik a Télapó és kiosztja az ajándékcsomago­kat, utána ügyességi játéko­kon mérik össze tudásukat a gyerekek. A délután befejezé­seként az IMI KlSZ-klubjá- ban disco lesz: Aszedi anyakönyvi hírek Született: Szénási József és Tóth Ilona: Szilviusz; Masz- nyik Pál és Ondrik Ágnes: Ág­nes; Nagy Gábor és Bárány Lenke: Gábor; Pálya Tibor és Litauszki Julianna: Tibor; Ma­yer József és Hrencsár Teré­zia: Zoltán és András nevű gyermeke. Névadót tartott: Deák Ist­ván és Homok Margit: Zsu­zsanna nevű gyermekének. Házasságot kötött: Bökfi Lajos és Gyarmati Terézia. Elhunyt: Keményfi Elernér- né, Aszód, Szabadság tér 3., dr. Tolnay Oszkárné, Iklad, Szabadság út 20.; Ba-tta Gyula, Aszód, Rákóczi út 20.; Novák Miklós, Iklad, Sport út 5.; Klenovszki Mihály, Domony, Fő út 83.; Horváth Gábor, Aszód, Dózsa György út 39.; Szénási János, Aszód, Hunyady út, Poros István, Aszód, Ma­lom köz 8.; Szlovák Pál, Aszód, Kondoros tér 14. tőlük a termést. Azóta, rész­ben cikkünk nyomán, válto­zott a helyzet: a Pest megyei Zöldért ajánlatot tett, hogy a termés egy részét a mostani árakon átveszi tőlük. A ter­mény átadására természete­sen már csak tavasszal kerül­het sor, hiszen a betakarítása most lehetetlen. Kockázatuk így is van, habár a petrezse­lyem gyökere fagytűrő. A nö­vény összesen 75 hektáron maradt a hó alatt, s húsz hektár zeller is kinn van még. Minthogy végképp kedvezőt­lenre fordult az időjárás, s mintegy hat-hét millió forint értékű termék maradt a táb­lákon, s az asszonyok munká­ját is elvette a havazás: a szövetkezet vezetősége hétfőn ülést tartott. Arról tárgyaltak, | hogy az asszonyok számára hol, hogyan találjanak elfog­laltságot. Másrészt, mivel a zöldség miatt a bevételben kiesés mutatkozik, ennek pót­lásáról is gondoskodniuk kell. Kerékpárnyereg Tárgyaltak, s megegyeztek a kerepestarcsai Szilasmenti Tsz-szel, amely harmincöt asszony téli foglalkoztatását vállalta. Az asszonyokért Ke- repestarcsáról küldenek na­ponta autóbuszt. Az igazság­hoz tartozik, hogy ebből az akcióból a túrái gazdaságnak úgyszólván semmi haszna, ká­ra sincs, de most nem is ez volt a fontos, hanem hogy az j egész évet becsülettel végig­dolgozó asszonyaiknak kere­setet biztosítanak. Egész évben negyvenötén dolgoznak a Compack Keres­kedelmi Csomagoló Vállalat­nak a, szövetkezet egyik rész­legében, ahol az Ultra mosó­port csomagolják. A vállalat­tal történt megegyezés szerint most több munkát adnak szá­mukra, úgy, hogy újabb tizen­öttel bővíthették néhány hó­napra a foglalkoztatott szemé­lyek számát. Ugyancsak ked­vezően állt a kérdéshez a Cse­pel Művek Kerékpárgyára, amelynek kerékpárnyerget szerel vasipari részlegük: eb­ben átmenetileg másik tizen­öt-húsz asszony jut foglala­tossághoz. Ugyancsak munkaalkalmat és egyúttal bevételi forrást je­lent a gazdaságnak, hogy amint kereskedelmi partne­reik, s saját boltjaik igény­lik, a saját termésű almát is válogatni kell. Olcsóbb almák Harmincöt vagonos az alma­készletük, s a napokban indult az a kedvezményes almavásár, amelyet a túrái Áfésszel közö­sen hirdettek meg. A jonatán kilóját négy és hat forintért árusítják az Áfészhez tartozó tizenhat községben. • F. I. Társadalmi munkában EgészsÉgházat t&veziek Nincs olyan községe a járás­nak, amelynek ne tervezett volna valamilyen létesítményt — tanácsi lakást, óvodát, egészségházat, orvosi rendelőt, gyógyszertárat — a járási hi­vatal műszaki osztályán mű­ködő Ybl Miklós szocialista munkakollektíva. A társadal­mi munkában végzett terve­zést éppen tíz éve folytatják, s ezzel több mint egymillió forintot takarítanak meg a községi tanácsoknak. Lati Új áliatházak Üj állatházat és több kiszol­gáló létesítményt építenek a hatodik ötéves terv idején a Laboratóriumi Kisállattenyész­tő Közös Vállalatnál. A beru­házásokra mintegy 140 millió forintot irányoztak elő. A Lati termelői kapacitásának bővíté­sét indokolja, hogy itthon és külföldön egyaránt növekszik az érdeklődés a kísérleti álla­tok iránt. Városi moziműsor Kaliforniai lakosztály. Szí­nes amerikai filmvígjáték. 4, 6 és 8 órakor. Összefogás Téli Kupa Galgamácsai sporthírek Még februárban rendezték meg Galgamácsán a helyi ter­melőszövetkezeti sportegyesü­let tömegsportbizottsága által szervezett Összefogás Téli tíu- pa csapatbajnokságot. Most, december 7-én, vasárnap dél­előtt fél kilenckor a galgamá- csai általános iskola tornater­me ad otthont a második for­dulónak, asztalitenisz- és sakk­sportágaknak. Asztalitenisz­ben hét csapat rajtolt az első fordulóban, s jelenleg a Tsz Medosz. az összefogás SE és az Erdőkertest SE II. vezeti a me­zőnyt. A második fordulóban új csapat mutatkozik be, az őrbottyáni művelődési ház asz­taliteniszezői. Sakkban is hét csapat kezdett, így az összefo­gás SE első csapata áll az élen. A vasárnapi versenyre meghívták a veresegyházi sakkbarátokat is. Az első há­rom helyezett mindkét sport­ágban okleveleket, plaketteket és könyvjutalmat kap, az ösz- szesített pontverseny győzte­se pedig elnyeri az összefogás Téli Kupát. Mivel a Tsz Me­dosz és az Összefogás SE csa­pata már hétszer birtokolták a trófeát, esélyesek arra. hogy az idén végleg a vitrinjükbe rak­ják. A járási asztalitenisz fehér foltja volt korábban a női csa­patbajnokság. S bár az idén megrendezték, de a mezőny nem volt túl népes. A bajnok­ságot a tavaszi s az őszi össze­csapások mérlege alapján az isaszegi lányok nyerték, a 2. és a 3. helyen a Galgamácsai Tsz SE A és B csapata végzett. A járási asztalitenisz-szövetség aktivistái szeretnék, ha a nők között is jobban elterjedne ez a szép sportág, s ha jövőre né­pesebb, szervezettebb bajnok­ság kezdődhetne. Hétfőn, december 8-án tart­ja évadzáró összejövetelét a Galgamácsai Termelőszövet­kezet Sportegyesülete, ame­lyen a minőségi szakosztályok tagjai, irányítói vesznek részt. A fehér asztal melletti talál­kozón értékelik a megyei II. osztályú sakkcsapat szereplé­sét és a járási bajnokságban játszó férfi és női asztalite­nisz-gárda teljesítményét. Az idei eredményeken kívül szó lesz természetesen a tervekről is. ISSN DI8S-I9S1 (GfiOBlIfll Hlrlacl DECEMBER 14-IG nyakkendővásár % &SS \Sf Pl * Minden férfinyakkendő árából 30% engedményt adunk a PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT gödöllői divatáruboltjában: Szabadság tér 7., kerepestarcsai divaláruboltjában: Hunyadi János u. 1.,

Next

/
Thumbnails
Contents