Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-02 / 282. szám

x/unap 1980. DECEMBER t., KEDD LENGYEL KULTÚRA MAGYARORSZÁGON Zene, irodalom, film, Baráti találkozókat, a len­gyel zenét és az előadóművé­szeket népszerűsítő hangverse­nyeket, képzőművészeti kiállí­tásokat, tudományos szeminá­riumot rendez 1981-ben a bu­dapesti Lengyel Kulturális és Tájékoztatási Központ — mondotta hétfőn az újság­íróknak Edward Debicki kö­vettanácsos, az intézmény igazgatója. Pályázatot hirdetnek magyar újságírók részére a lengyel kultúrát bemutató esszék, ri­portok írására, s megrendezik a hagyományos, ki tud többet Lengyelországról vetélkedőket. Januárban kezdetét veszi a lengyel tudósok havonkénti bemutatkozása. A magyar fia­talok érdeklődésére tarthatnak számot a lengyel irodalmat és költészetet bemutató estek. A tervek között szerepel filmrendezői életművek be­mutatása, találkozók a lengyel irodalmi művek magyar fordí­tóival. A közkedvelt író-olvasó ta­lálkozók jövőre is folytatód­nak. Februárban az Európa- szerte ismert krimiszerző, Joe Alex, nyáron a tudományos­fantasztikus kötetek atyja, Stanislaw Lem vendégeskedik Budapesten. A népi művészet alkotásait árusító Lengyel Kultúra bolt­jának tevékenysége kiszélese­dik: nyártól a balatonmenti városokban — elsősorban Ba- latonfüreden — üzleteket nyit­nak. Eltemették Makláry Jánost Nagy részvéttel búcsúztatták el hétfőn a Farkasréti teme­tőben a 73 éves korában el­hunyt Makláry János színmű­vészt, a Magyar Népköztársa­ság érdemes művészét. A ki­tűnő karakterszínészre — aki 1945-től nyugalomba vonulá­sáig a Nemzeti Színház tagja volt — ravatalánál a társulat nevében Gáti József érdemes művész emlékezett. Sírjánál a barátok, pályatársak nevében Szirtes Adám érdemes művész vett végső búcsút Makláry Já­nostól. OLVASSATOK MINDENNAP! Országos gyermekkönyvhét ÚJABB BIBLIOTÉKÁVAL GYARAPODOTT PEST MEGYE A III. országos gyermek­könyvhetet ünnepélyes külső­ségek között hétfőn Budapes­ten, az Országos Ifjúsági és Gyermekirodalmi Központban nyitották meg. — Az Olvassatok minden­nap felhívás kifejezi, hogy a könyvvel való találkozás ter­mészetes, szükségszerű, oko­san megtervezett tevékenység, nem véletlen, ritka és kivéte­les alkalom — mondotta Szűcs Istvánná, a Magyar Űttörők Szövetségének főtitkára a megnyitón. A továbbiakban hangsúlyoz­ta, hogy a fiatal olvasóknak a felnőttek, a szülők, a neve­lők okos, türelmes segítségé- val lehet és kell könyvet szerető, rendszeres olvasókká válniuk. Ma mág nem egy­forma igény az olvasás, az or­szág különböző pontjain el­térő a könyvek beszerzési le­hetősége. A fővárosban élő gyerekek csak leugranak a könyvesboltba, a kisebb falu­ban vagy tanyákon élők pe­dig kilométereket gyalogol­nak, hogy megvásárolhassák azt a könyvet, amire kíván­csiak, vagy .amire szükségük lenne. Ezért van nagy jelen­tősége minden olyan kezde­ményezésnek, lett légyen az iskolai, közművelődési vagy ’úttörőmozgalmi, amely lerö­vidíti a gyerekek és a köny­viek egymáshoz vezető útját — s ez a célja a III. országos gyermekkönyvhétinek is. A megnyitó színhelyén mintegy 700 kötetből kiállítás nyílt, amely a 30 éves Móra Ferenc Könyvkiadó tevékeny­ségét reprezentálja. A tárlat kötetei között természetesen ott láthatók a gyermekkönyv- 'hét újdonságai is. Az alka­lomra a kiadó 30 kötete^ je­lentetett meg több 1 százezer példányban. Megyei ünnepség Gödöllőn Tegnap délután Gödöllőn, a Juhász Gyula városi-járási könyvtárban tartották a gyer­mekkönyvhét Pest megyei rendezvénysorozatának ünne­pi megnyitóját. Azért éppen itt került sor az eseményre, mert ezúttal adták át a város 'új gyermekkönyvtárát. Meg­nyitó beszédében dr. Husti István, a Post megyei párt- bizottság tagja, a megyei ' KISZ-bizottság első titkára elmondotta, hogy a gyermek­könyvhét országos esemény, amelynek a gyerekek és ter­mészetesen a könyvek lesz- i nek a főszereplői. Olvassatok mindennap! — ez a jelszava á rendezvénynek, ez azon­ban egyúttal felhívást kell je­lentsen a pedagógusok, a szülők és az úttörő vezetők számára is. Mindenkinek, aki­nek köze van a gyerekek ol­vasásra szoktatásához, a könyvök megszerettetéséhez. Ebben a tekintetben még igen sok a tennivaló. A szo­cialista ember, a jövő nem­zedéke számára rendkívül fontos a könyv, az olvasás. Minden gyermek szokásává váljon az ilyenfajta, rendsze­res önművelés, amiben a könyvtárak sokat, még töb­bet kell hogy segítsenek. Amikor ezt a kívánalmat hangoztatjuk, tudnunk kell, hogy néhány helyen még nincs iskolai, illetve köz­könyvtár, márpedig meglétük, létrehozásuk mihamarabb fon­tos. A könyvtárnak, különös­képpen a gyermekkönyvtárnak, a hátrányos helyzetű gyerekek fejlődésében is különös kül­detése van. Gödöllő városa az idén is sok meglepetést tartogatott legifjabb állampolgárainak: új tizenkét tantermes iskolát, százszemályes óvódat adtak át, most pedig a járási-városi könyvtár mellett, megnyithat­ták a réginél háromszor na­gyobb, 90 négyzetméter alap­területű gyermekkönyvtárat. ’Az eddig kihelyezett, korsze­rűtlen épületben fenntartott mintegy 13 ezer kötet kánya­vár ja az olvasókat, Amint azt avató beszédében Benedek János, a gödöllői városi ta­nács elnöke még elmondotta: a tanács 750 ezer forintot jut­tatott annak a régii épületnek a helyreállítására, amelyben a könyvtár helyet kapott. Az olvasóteremben egyszemélyes asztalok várják a gyerekeket. Segítétt a Művelődésügyi Mi­nisztérium is, amely az or­szágos köziművelődési alapból 300 ezer forintot adott a be­rendezések, felszerelések vá­sárlására. A létesítmény kivitelezésé­nek műszaki irányítója Hor­váth Péter építészmérnök volt, a munkálatokat a helyi kisiparosok vállalták. A tár­sadalmi segítség sem maradt el: a könyvtár dolgozóin kí­vül, a gödöllői tangazdaság és a Petőfi Sándor Általános Iskola tanárai, tanulói tettek scicát azért, hogy a gyermek- könyvtár időben elkészüljön. Az átadási ünnepség kedves aktusa volt, amikor dr. Lo­sonci Miklós művészettörté­nész ismertette, megszerettet­te a gyerekekkel azt'az 5xí,8 méter méretű festményt, ame­lyet Szekeres Erzsébet, a Gö­döllőn élő és alkotó művész ajándékozott a gyermek­könyvtárnak. F. I. KONCENTRÁLT FIGYELEM A kis csoportok és a közösség Az elmúlt évtized közműve­lődés-történetét minden bi­zonnyal az intimitásra törek­vés jelzi. Megfigyelhető, hogy a néhány száz embert, vagy nagyobb tömeget vonzó ren­dezvények száma csökkent. Társadalompolitikaiíag hatéko­nyabbak a folyamatos aktivi­tást igénylő és ezzel is cselek­vésre ösztönző csoportos műve­lődési variációk. Természete­sen ezen a felismerésen már régen túl vagyunk, a tíz-húsz embert foglalkoztató és érdek­lődési körök szerint tagozódó formák távolról sem újak, semmiképpen nem az elmúlt évtized termékei. Lényegében a hagyományos szakkörök vál­tozataival találkozhatunk a közművelődési intézmények­ben. Csalóka az elnevezések gazdagsága, de alapvetően nem sikerült megújítani a formá­kat, s ez nem is nagy baj. Hi­szen fontosabb, hogy közmű­velődés-politikai koncepciónk­nak megfelelően a kis csopor­tok szervezésére koncentráló­dott a figyelem. Sikerült a népművelők döntő többségét meggyőzni ennek a módszer­nek az időszerűségéről, mint a közművelődés egyik folyama­tos lehetőségéről. Változó érdeklődés Alátámasztják ezt az adatok is: tíz év alatt Pest megyében megkétszereződött a művelő­dési intézményekben és az ipa­ri, illetve mezőgazdasági mun­kahelyen működő — ma­radjunk a klasszikus elneve­zésnél — szakkörök ‘ száma. Ezen öszefoglaló adaton belül nagy szóródás mutatkozik. Pél­dául — az iskolai irodalmi színpadokat leszámítva — alig találunk produkcióképes szín­játszó együttest, de látványo­san gyarapodott a néptánc-, népzenei és parasztkórusok száma, s egyre több képzőmű­vészeti kör alakul. A fényké­pezés térhódítását a fotóklubok jelentkezésének tömege is mu­tatja. Ugyanakkor alig lehet életben tartani a nagy hagyo­mányokkal rendelkező kóruso­kat és zenekarokat. De a kert­barátmozgalom sikerének ered­ményéként tömegével alakul­tak nyúl-, galamb-, gomba- és gyümölcstermesztő szakmai kö­rök. Meg kell említeni a ter­mészettudományos érdeklődés élénkülésével együttjáró cső­TV-FIGYELŐ Siker. Az előfizető öröm­mel tapasztalhatta, hogyha a téma úgy kívánja^ dicséretes rugalmassággal vált formát Vitray Tamás műsora, a Si­ker. Míg korábban a legkü­lönfélébb tudományok, illető­leg művészetek művelői cso­portosultak e sorozat adásai­nak alkalmából, addig most, legutóbb kizárólag egy szak­ma, az alkalmazott matemati­ka ismerőit szólaltatták meg. Mégpedig egy igen jeles ok­ból: azért, mert kiderült, hogy holmi számoló írónők forga­tásával is lehet milliós hasz­not hozni a külföldi valu­tát oly szívesen elkönyvelő országunknak. Ezek a kame­rák és mikrofonok elé kért szakértők ugyanis egyebet sem tesznek, minthogy a fejüket törik bizonyos osztrák meg svéd cégeknél, de ott úgy tö­rik, hogy foglalatosságük so­rán többet s jobbat produkál­nak minden más szóba jöhe­tő vállalkozónál. A sokat em­legetett szellemi export kivá­ló képviselői ők, s mint ilye­nek, igazán érdemeseknek mu­tatkoztak e nagy és nyilvá­nos megdicsőülésre. Hanem azért — bók ide, siker oda — volt ennek a su­gárzásnak egy kevésbé hang­súlyozott, de azért nagyon megszívlelendő emberi ta­pasztalata is. Nevezetesen az, hogy megfelelő családi háttér nélkül, tehát a ráadásterhe- ket vállaló feleség, illetve az édesapjukat haza váró, őt gondjaitól, fáradságától meg­szabadító utódok nélkül effé­le megbízatásoknak eleget ten­ni aligha lehet. Ez a familiá­ris közeg ad igazán erőt a külföldre szerződőknek, ez a visszaváró és megújító otthon az igazi, a teljesítményt meg­sokszorosító startterep. Noha, egy erősen külgazda­sági vonatkozású oknyomo­zás summázatával ismerked­hettünk meg, azért öröm volt tapasztalni, hogy ebből a né­hány személyleírásból a leg­kevésbé számszaki vonatkozá­sok is kiderültek. Mindezt pe­dig — nyomatékkai hangsú­lyozta a műsorvezető — an­nak az Árvái Jolán riporter­nek köszönhetjük, aki aszó­ban forgó ügyködésben meg­látta a forgatásra érdemes jellegzetességet. Tényleg a leg­jobb teljesítmények egyikét a sor (reméljük, egyre több) jó teljesítmény közül. Keílér. Hetvenötödik szü­letésnapját ünnepli Kellér Dezső, és ebből a jales alka­lomból a televíziósok is szük­ségét érezték, hogy az ese­ményről megemlékezzenk. Szó, ami szó, ez a köszöntésféle nem sikerült egészen úgy, hogy az megérdemelné az il­lendő minősítést. Nem, meri az egyik részében Takács Ma­rika bukétás bókjait tartal­mazta a másik traktusában pedig egy többször látott — noha nagyon kedves és szel­lemes, de azért számos poén­jában idejétmúlt — kabaré­tréfát elevenített fel. Az a váltig ügyködő kon­feranszié, aki műsorvezetés: érdemeiért egykor Kossuth- díjat kapott, igazán jogosult­nak mondható arra, hogy hí már tisztelegnek előtte, hát nt csak amúgy, kötelességszerűer emlegessék. Egy ünnepesti gá­laműsor igazán kijárt volna neki... Hernádi. A sors útjai — akárcsak a műsorszerkesztés hogyanjai és mikéntjei — ki­számíthatatlanok. E tanulság egyik ékességes bizonyítéka­ként az a portréműsor hozha­tó fel, amely Hernádi Gyű lát igyekezett mégis,mertetn a nézőkkel. Azt a H-emád Gyulát, aki a minap mint í Stúdió ’80 egyik fő-fő érv­mestere jelent meg a képer­nyőn, most viszont mint drá­maíró idéztetett meg. Talán nem állunk egyedü a vélekedésben, ha azt állít­juk: ez utóbbi föllépése sok­kalta jobban tetszett, mert míg amabban a művészetek gazdaságosságáról és haszon­hajtásáról megrendezett vitá­ban kevéssé illett hozzá a Jan- csó Miklós által oly játékfilme­sen megmozgatott és átfantá- ziált környezet, emebben a ki­zárólag néki szentelt összeállí­tásban már egészen természe­tesnek tűnt a sok-sok várat­lan akció, át-lényegülés, a Jan- csóra oly jellemző séta jobb­ra, séta balra. Igen, mert most nem hol­mi bekerülési költségek ad­ták a témát, hanem maguk a Hernádi által írott, egy ne­kiszabadult képzelet abszurd játékait felsorakoztató dara­bok, s ezek közegében iga­zán otthonosan közlekedett, illetőleg nyilatkozott meg a szerző. A szerző,, aki kerek­perec kimondotta, hogy ő ezt a közszereplést is a maga mondandójának megismerte­tése' kedvéért vállalta. így — Jancsó Miklósnak öt­letet ötletre halmozó köríté­sében — tehát egészen más, helyenként szórakoztató, he­lyenként meghökkentő, he­lyenként pedig valóban tűnő­désre késztető volt ez a nagy apparátussal elkészített her- nádiáda. Akácz László portok gyarapodását is. (E jel­zett ellentmondások okai mű­velődésszociológiai vizsgálat­ba kívánkoznának.! Reális veszélyek A kis csoportos közművelő­dés általánossá válásával je­lentős módszertani korszerűsö­dés zajlott le. De ezt csak a kívánt fejlődés egyik lépcső­fokának tekinthetjük. Mert a közvetlen cél, a számszerű nö­vekedés elősegítése elvonta az energiát a csoportok belső éle­tének alapításától. Kisebb gond, hogy a szakkörök egy része rendszertelenül, esetleg névlegesen működik. Nagyobb problémát kell — kellene —, hogy jelentsen: a jól dolgozó, produkciókat is rendszeresen létrehozó társaságokban egy­más mellett alkotnak az em­berek, vagy csak a speciális szakterületen belül mutatnak aktivitást. netán éppen ezáltal vonják ki magukat a hétköz-; napok a lakóhelyük közéleté­ből. Alapos felmérés nélkül, csupán tapasztalatokból is reálisnak tűnnek ezek a ve­szélyek. Nagyobb figyelmet kellene fordítani azokra a tényekre, amelyek közösséggé formálják az emberek kis csoportját. Fej­lődésünkkel járó reális társa­dalmi feszültség, az emberi kapcsolatok meglazulása, lát­szólagossá válása. Ennek a problémának a feloldásában az egyik járható út a kis közössé­gek létrehozása. A hogyanra nincs általános recept, hiszen a csoportok mindig sajátos egyedekből tevődnek össze. A közösségformálás első pillére minden esetre adott: a hasonló érdeklődés, erre építhető vala­milyen együttesen megoldha­tó feladat megoldása, az egy­másra utaltság érzésének tu­datos létrehozása. S ekkor még mindig az elején tartunk az útnak. Hiszen a szakköri tag­ságra ösztönző önmegvalósítás kulcsproblémája József Attila szavaival: ...elvegyültem és kiváltam... Ennek a feltételeit kellene megteremteni a cso­portokban, hogy művelődő kis közösségekről beszélhessünk. Kölcsönhatások Művelődő? Ez sokkal többet jelent, mint egy speciális szak­terület iránti érdeklődést. Min­denekelőtt nyitottságot tételez fel — persze a másik ember iránt is —, de a kultúrkincs más területei iránt is. Bizony ez újabb lépcsőfok... Ame­lyen szembekerülünk egy tyűk vagy a tojás típusú kérdéssel: a szellemi nyitottság váltja-e ki a közéleti aktivitást, vagy a környezet gondjai iránti ér­zékenység növeli a művelődé­si igényt'! Csak annyi bizonyos, hogy e két vonatkozás szoros kölcsönhatásban áll egymással. Az eldönthetetlennek tűnő kérdés arra minden esetre fi­gyelmeztet: a kis csoportos közművelődés, a művelődő kis közösségek létrehozása nem valamiféle kultúra a kultú­ráért, célját önmagában kere­ső feladatkör. Tudatosan vál­lalni kell, hogy társadalom­építési funkció. Krlszt György JUBILEUMI HANGVERSENY SZENTENDRÉN Az éneklő város Ha Szentendréről hallunk, olvasunk, beszélünk, elsősor­ban úgy emlegetjük; a festők és a múzeumok városa. Való­ban! Azt hiszem nincs is sen. ki, akinek a város hallatán ne ez ugorna be elsőként szinte automatikusan, karöltve az egymásra simuló ezerformájú tetők, a görbe kis utcák festői hangulatú emlékképeivel. Visszapillantás Szentendre híre-neve össze­forrt a festészettel. Pedig fa­lai közt, ha szerényebb vissz­hanggal, de él a többi művé­szet is. Méghozzá a maga te- tületén valódi elkötelezettség­gel és'művészi eredményekkel. A tudósító éppen ezért most nem is egy újabb tárlatról, nem is egy újabb múzeum avatásáról, hanem az éneklő Szentendréről, egy nagy sikerű koncertről, a Szentendrei Vá­rosi Kórus szombat esti, ju­bileumi hangversenyéről szólt. A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár aulája zsúfolásig megtelt. Szabó Fe­renc a városi tanács művelő­dési osztályának vezetője kö­szöntötte a harmincéves kó­rust és alapító karnagyát Ko­vács Lajost. A jubiláló együttes — amint Kovács Lajos karnagy néhány szóban elmondta — ötventa- gú. Összetételében vegyes. Van közöttük pedagógus, fizikai dolgozó, technikus, diák, nyug­díjas. A kórusok országos mi­nősítésén eddig valamennyi al­kalommal részt vettek, ahol aranykoszorút, majd aranyko­szorús fokozat diplomát, végül a két utolsó alkalommal a fesztiválfokozatot is elnyer­ték. 1975-ben a Kiváló Ének­kar. 1979-ben a Szocialista Kultúráért kitüntetést szerez­ték meg. Interpretálás A koncerten, melynek dísz­vendége volt Bárdos Lajos — a kórusmozgalom és a kórus- irodalom Kodály Zoltán után legnagyobb, élő klasszikus mes­tere —, a házigazda szentend­reieken kívül két vendég együttes is szerepelt, a Nagy­marosi Szövetkezeti Férfikar és a Solymári Madrigálkórus Elsőként a Szentendrei Vá­rosi Kórus lépett föl; műso­rukon régi, 16—17. századi nagy mesterek egy-egy mű­ve és Brahms Bűvös éj című kompozíciója szerepelt. Prae- torius: Csengő hangú ének szól kezdetű és a közös ének­lés örömét hirdető muzsikája Tizian festményeinek színpom­pájával vetekedő alkotás, a maga behízelgő dallamával, telt fényű harmóniáival. A kó­rus természetes, szép és kris­tálytiszta hangon, meggyőző erővel interpretálta a műve­ket. A következő szám, Las­sus: Zsoldosszcrenád-ja — ez a tavaszi vidámságú, feszes ritmikájú madrigál — kicsit halványabbra sikerült, a rit­mikai váltásoknál némi bi­zonytalansággal küzdöttek az énekesek. Monteverdi művé­nek előadásában szólambeli pontatlanságok is voltak. A Brahms-mű viszont könnye­dén, felszabadultan szólt. A közönség a második, majd harmadikként fellépő vendég­együttesek műsorát is lelkes tapssal jutalmazta. Főként a Nagymarosi Férfikar nyerte meg a hallgatóságot a maga jókedvű, sallangmcntes dalolá­sával. Az unisono (egyetlen szólamban való éneklési mód) Vasi népdalok pedig egyene­sen régvolt falusi vasárnapok vidám hangulatát idézték. Művészien Majd ismét a házigazda szentendreiek léptek a dobo­góra, Kodály Zoltán és Bárdos Lajos művekkel. Kétségkívül a hangverseny fénypontja, mély és maradandó művészi élmé­nye A szép énekszó múzsája, és az Esti dal című Kodály- kórus volt. Itt mutatkozott meg igazában az énekkar min­den erénye; az intonációs tisz­taság, a férfi-női hangok hangzásbeli kiegyenlítettsége és a pontos, fegyelmezett együtténekel és. És ahogy az Esti .dal-t elindították, az al­konybarna, még szöveg nélkül gomolygó harmóniafoltokból, és fokozatosan építették aduig a pillanatig, amíg szöveggé, formává rendeződött — ez igazi művészi teljesítmény volt, az alkotás tökéletes megértése és átélése. Az ünnepi est záró számaként, a három kórus együtt énekelte Bárdos Lajos nagy gesztusú, igen népszerű dalát, a Láng és fény-1. A ter­met betöltötték a sodró erejű hangok, s a közönség hálás, szűnni nem akaró tapssal ju­talmazta az énekeseket és a kórusok vezetőit. S. Horváth Klára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents