Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-25 / 302. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJA', EGYELJETEK! XXIV. ÉVFOLYAM, 302. SZÄM Ara 1.60 forint 1980. DECEMBER 25., CSÜTÖRTÖK N incsen ajándék a fenyőfák alatt. Képtelenség, hiszen ott pihennek a tűlevelű gallyán gyantaszagú takarójától födve a kisebb vagyont erők s a kuporgaitott fillérekből vettek; színes televízió, sál, szánkó, könyv, ékszer, étkészlet, cipő, hanglemez, kosztüm, festmény, nyakkendő, 'betétkönyv, anorák, szőnyeg, zománcos bögre, mindaz, amire f ti tóttá, amit kapni lehetett, ami kellett, aminek örülhetnek. Mégis: nincsen ajándék a fenyőfák alatt. Bármi kelleti magát ke- véiyen, lapul szerényen az ünnep jelképe, a sudár vagy aprócska fa alatt, azért valaki megdolgozott, azért valakinek tennie kellett, szívvel vagy csupán a kenyérkereset parancsának engedve, mindegy most a hogyan, a yégső eredmény azonos: semmit nem adtak ingyen. Eldönthetetlen ezért, ki az ajándékozó s ki a megajándékozott. Hangos vagy csöndes örömmel átitatottan cserélődnek a köszönömök, fénylőn fiatal s megfáradt szempárok kapcsolódnak össze, kezek simulnak egymásra, magabiztosak szelídülnek engedékennyé, félénkek válnak, ha percekre is, örömöt osztó elsőkké; ellobbant tegnap este a csillagszórók fénye, kialudt a színes lámpácskák füzére, de ott maradt annak melegsége, hogy együtt a család. Most az ünnep reggelén e tudat melegsége körit bennünket, puhábban, mint a legdrágább szőrme; ez nem illan el a csiHagszórók fényével, nem huny ki a lámpácskák sorával, mert ott van, ott kell hogy legyen legbelül, a szívünk tájékán. Megbékélünk ilyenkor szűkebb és tágabb világunkkal, még akkor is, ha tudván tudjuk, e megbékülés csak átmeneti, s belevegyül az* öncsalás. Mert mily’ jó lenne békességben lenni a nagy és a kis világgal, ha tudnók ennek titkát, s ha a nagy és kis világok is így akarnák. Tudhatnák, akarhatnák, s mégis, mennyi izgalom, sebbel, múló örömmel, s meg nem kerülhető fájdalommal voltunk, vagyunk, leszünk tele, mert eltoljuk a felénk nyújtott kezet, s mert nem mozdítjuk a magunkét, amikor illene, kellene, csak olykor, ritkán, ódzkodva, gyakran a szemérmet a restelleni vélttel fölcserélve. így adjuk ajándékainkat is. Belül egyetlen nagy remegéssel, s kívül fölénnyel, megértést mímelve, s közben a viszonzást nézve, tiszta szívvel várva a másik örömét, s hangtalanul jajdulva viselve helyette a kimért udvariasságot. így kerestük meg az ajándékokra valót is. Küszködve műhelyben és földéken, feszült idegekkel, s közömbös legyintésekkel, másokat félresodorva és mások mellé állva, megértést és meg nem értést, teljes szívet és váll- húzást váltogatva gépek mellett, irodákban, tanácskozótermekben, vitákat kavarva és viselve, kitüntetéseket osztva és kapva, jó szóra áhítozva s kézfogást kegyként adva. Ami e hazában körbefog bennünket, ami portánk kerítésén belül áll, amit átnyújtottunk szeretteinknek — semmi sem ajándék. Kemény munka gyümölcse. Kemény esztendők állnak mögöttünk. Még keményebb évek néznek a holnapból reánk. Hátrálnánk talán? Hová? A megtett út ezernyi tapasztalata halmozódott fel bennünk, s ez sugallja, ha kell. kiáltja, tovább, tovább. Még akkor is tovább, ha az adott történelmi pillanatban ez egyenlő .mindannak megőrzésével, amit elértünk, amit a magunkénak tudunk. Kemény esztendők állnak mögöttünk, mert felbolydult világban kellett lépnünk és araszolnunk, megkapaszkodnunk, mert céljainkra, terveinkre nem sok ügyet vetett a világ- gazdaságnak nevezett sodró folyam. Gondjaink terhe le ném becsülhető, mert hiszen hatalmas. Mit érnek akkor magunk teremtette, s magunknak teremtett ajándékaink? Rengeteget! Ezek adnak alapot, ezek kínálnak bizakodást ahhoz; hogy higgyük: ami előttünk van, azt is vállunkra vesszük, ahogy ezt tettük azzal, ami előttünk volt két, öt, tíz esztendeje, s akkor sem mondtuk, mondhattuk, könnyű, kellemes, egyszerű, kacagva hordott. Gondjaink terhe alatt nyögve, mit érnek magunk teremtette, s magunknak teremtett ajándékaink? A megye minden lakosa, a csecsemőt és az aggastyánt is beleértve, fél évtized alatt, a most befejeződő ötéves ^tervben, kétezer forintot ajándékozott a közösségnek, a kisebbnek és a nagynak, a településén élőknek, s az ország társadalmának. Kétezer forintot fejenként! Igen. ennyit, mert öt esztendő alatt 1.9 milliárd forintot tesz ki a társadalmi munka értéke, járdák, bölcsődék, óvodák. Iskolai tantermek, orvosi rendelők, tv-átjátszó állomás alakját öltve. Adtuk, mert kérték, vagv nem is kérték, de mert láttuk, hogy szükség van rá. tettük, csináltuk, köszö- nömre sem számítva, csak úgv, magunkért és másokért; értünk, mindannyiunkért. Nehéz esztendők sűrűjében járunk, s mégis, a megyében fél évtized alatt, a mostani évet is beleszámítva, tízmilliárd forintot költöttek a tanácsok beruházásokra. Ahogy a szokványos mondat, a már-már me?úrt fogalmazás szerint hangzik: a lakosság életköriilménvei- nek javítását szolgálta ez a pénz. E szolgálat formája ezernyi, forrása azonban egy: az ipari és mezőgazdasági üzemekben megterKELLEMES ÜNNEPEKET! melt új érték, a forintfedezet, a nem ajándékpénz. Csakis ebből lehetséges költeni, s mert kizárólag ebből, ki állíthatná: ajándékként hullt ölünkbe bármi is?! Miért lenne ajándék a cseppeknek és a nagyobbacskáknak, hogy a tervezett 477-tel szemben, az ötödik ötéves tervben a megyében fölépült 813 tanterem? Tudják, ne feledjék: szüleik, rokonaik, szomszédaik dolgozták meg érte, munkahelyen és társadalmi segítséget adva, tehát kétszeresen is, de egyszer sem sajnálva. Amit adsz, ne borsold meg! így intettek józanságra, szerénységre, csöndes cselekvésre, mindenkori hasznosságra, örömet szerzésre eleink. Van, aki fittyet hány e bölcsességre, ám egyre népesebb azok tábora, akik így élnek, tesznek, szolgálnak azzal, hogy hidat vernek tegnap, ma és holnap kozott, bár sokuk tudja, nem mindenkor tisztelet, elismerés a válasz, hanem — és még sajnálatosan gyakran — a vállrándítás, a közömbös, mechanikus számbavétel, a lekicsinylés. Hidat vernek tegnap, ma és holnap között, mert ez az életük értelme. Erre a hídra fölfér azután szinte minden; a lakásépítési — nem ajándék — támogatás; a nyugdíjas — nem ajándék —, havi járandósága; a nem ajándék gyermekgondozási segély; a költségvetésből fedezett óvoda-, iskola-, lakásépítés; a nem ajándék új útpálya, üzlet, kórház; a nem ajándék változó világ köröttünk. Csacska hírlaplelkendezések, bugyuta rádió- és televízió-tudósítások próbálják meg a fejünkbe gyömöszölni: szép ajándékot kapott az üzem, a termelőszövetkezet dolgozó kollektívája, a község, a város lakossága, mert elkészült, fölavatták... S valóban, ezer minden készül el, avatható föl, csak éppen egyetlen egy sincs közöttük, ami ajándék lenne, annál több — valamennyi — az, amit legembenbb tevékenységünk,' a munka teremtett. Teremtett, de küszködéssél, gyakran kínnal, agyak, kezek kemény megdolgoztatásával. Ebben az országban sem szellemi, sem tárgyi javakban egyetlen közösség sem jut meg- szolgálatlan birtokhoz. Kaphat ugyan valamit, de övéitől, s övéi javaiból kapja. S kapja azért, mert korábban ő tett, majdan ő tesz a többiekért. A magunkéban vagyunk, s a magunkéból nem oszthatunk ajándékot, hiszen akinek adnánk, az is tulajdonos. Nevetséges tehát, bármi legyen az, amit borsóivá kívánnak átnyújtani! Bánni is legyen az; a demokratizmus kereteinek tágítása, az új építmény, az elismerő szó, a tisztességes kiszolgálás, a jobb egészségügyi ellátás, a frissen kikövezett utca, a vízvezeték, a becsülettel ellátott tisztség. Ha tetszik, ha nem ■tetszik: egymásnak tartozunk számadással, s nincsenek külön csoportban társadalmunkban az ajándékozók s a megajándékozottak. Mostanában ennek a megszokottnál is nagyobb a fontossága. Nemcsak az évszak zordabb. a világ is az. Sok minden, ami természetesnek látszott, az most féltve őrzött értékké lesz; béke, szolidaritás, nemzeti függetlenség, békés építőmunka, szocialista vívmányok. Új sorrendeket kell megtanulnunk politikában, gazdaságban, elveinkkel nem hátrálva. de cselekedeteinkkel friss hatásokat k"Hve és fogadva. S zebben hangzana azt olvasni most: békés karácsonyt köszöntünk. Szebben hangzana, de nem lenne igaz. Tudjuk, mert tudnunk kell, hiszén nem feledhetjük: feszültségekkel teli világban üljük meg 1980 karácsonyát. Bizalom és bizalmatlanság, tisztesség és sanda szándékok vívnak kegyetlen csatákat, s ezekben a csatákban mi is ott vagyunk, mert erre kötelez bennünket internacionalizmusunk, nemzeti önbecsülésünk, a mához és a jövőhöz fűződő érdekünk. Ott kell lennünk ezekben a csatákban, mert a nemzetközi porondon sincs semmi, ami ajándékként hullana az ölünkbe; hazánk tekintélye kemény, következetes, elveiben szilárd, gyakorlatában rugalmas munka gyümölcse. Nem ajándék ez sem, ahogy más sem, ami most ott van a fenyőfák alatt valóságosan vagy képletesen. Ennek fölismerése, sziláid tudata, gyakoriatbani érvényesítése alapvető és elengedhetetlen eleme magatartásunknak határokon kívül és bélül, társadalmi és családi körben. Azok öntudatával ünnepelhetünk, akik tudják: keményen meg kellett dolgozniuk mindenért. Azok elszántságával ünnepelhetünk, akik tisztában vannak vele: holnap sem lesz könnyebb. Azok bizakodásával ünnepelhetünk, akik tapasztalták: teendők és közerők birkózásában mindig az utóbbi kerekedett felül. MÉSZÁROS OTTO Ma, 16 oSdaion: 3. oldal: Kézzelfogható humanizmus (Barinkai Oszkárné, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára) 1—5. oldal: A titulus vagy az alkotás (Weyer Béla) 5. oldal: Sajnos, nem vagyunk angyalok (Szente Pál) 8. oldal: A rangról és a beosztásról (Varga Edit) 7. oldal: A barlangok és a barlangászok (Babus Endre) 9. oldal: A lakás a következő öt évben (Beszélgetés dr. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszterrel) 11. oldal: A gyesről — csak úgy, találomra (Andai György) 12. oldal: Jobb a szülőhöz közel élni... (Virág Ferenc) 13. oldal: Ahogy a kristályok rendbe állnak (Kriszt György) 14. oldal: Mlsorkalauz ' (Tallózás a rádió és televízió ünnepi adásában) AMIT ADSZ, NE BORSÓID MEG!
