Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-23 / 300. szám
ŐRI inan A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 300. SZÄM 1980. DECEMBER 23., KEDD Összetett és sokrétű feladatok Szorosabb kapcsolat az állampolgárokkal Az idén a monori nagyközségi tanács végrehajtó bizottságára nagyobb terhek nehezedtek, mint korábban, összetett és sokrétű feladatok jellemezték ezt az évet. Most december vége felé már megállapítható, hogy a nagy fontosságú előkészítő munka színvonala sokat javult, a meghozott határozatok pontosak és lényegre törőek voltak. A döntések általában hosszabb távra jelölték meg a tennivalókat. A végrehajtó bizottság minden esetben előzetesen véleményezte a tanácsülés elé kerülő témákat. Az államigazgatási munka minden területén eredményesen tevékenykedett. Különösen sokat tett a személyzeti és kádermunka hatékonyságáért. Állást foglalt a szakigazgatási szerv politikai és szakmai képzésének növelése érdekében, s ezzel egy korszerűbb szervezet létrehozására ösztönzött. A munka egyszerűsítése és korszerűsítése során kibontakoztak az ügyfelek igényeit jobban kielégítő igazgatási gyakorlat koptúrjai. Ennek eredménye az ügyfélszolgálati iroda létrehozása, amelynek továbbfejlesztése szükségszerűen folytatódik a jövőben is. Az ilyen szervezeti feladatok megoldását követnie kell a személyi feltételek javulásának is. Ehhez szükséges további jól kvalifikált szakemberek alkalmazása és a jelenlegi apparátus fölkészültségének javítása. Csak az ily módon megerősített gárda képes megbirkózni a megnövekedett feladatokkal, hiszen évente átlagosan hétezer ügyiratot iktatnak, s egy ügyintézőre ebből körülbelül 150 jut. Az ügyiratok csaknem 40 százaléka hatósági ügyek, 90 százaléka közvetlenül az állampolgároktól érkezve konkrét és sokszor helyszíni intézkedést igényel. A leterheltséget az is jól jellemzi, hogy az elsőfokú határozatok száma évente megközelíti a 3 ezer ötszázat, s bizony, akad még mindig 30 napon túl intézett ügyirat. A végrehajtó bizottság és a tanács bizottságainak javaslatára az elmúlt ciklusban példátlan rendeletalkotási munkát végzett a testület. EhA nap kulturális programja Gyömrőn, 16 órától: karácsonyi előzetes nyugdíjasoknak és a kerámiaszakkör foglalkozása. Monoron, 13-tól 18-ig: a Nemzeti Galéria Csontváry- poszter kiállítása (a Vigadó feletti kiállítóteremben), 17- től: német nyelvtanfolyam, 18.30-tól: kondicionáló torna (a gimnáziumban), 14-től: a természetkutató szakkör foglalkozása. Pilisen, 10-től: logopédia tanfolyam (az 1. számú óvodában), 18-tól: a magnós és ifjúsági klub összejövetele. A moziban, 17-től és 19-től: Őszi maraton. Üllőn: 17-től: a citeraszak- kör próbája. Vecsésen, 15.30-tól és 17-től: művészi torna (az óvodákban), 17-től: német nyelvtanfolyam, haladóknak. hez még pluszként jelentkezett, hogy az újjáválasztott apparátus megalkotta és jóváhagyta a szervezeti és működési szabályzatot. Ez a szabályzat rendelkezik arról, hogy a döntések hatékonysága érdekében a tanácsi testület bizonyos hatásköröket ad át a végrehajtó bizottságnak. Ezek köre az új tanácsrendeletben jelentősen bővült, bi-> zonyítván, hogy a végrehajtó bizottság jól élt ezzel a lehetőséggel. Az átvett hatáskörben az egyik legnagyobb feladatot a tanács költségvetési üzemének irányítása, működésének ellenőrzése jelentette. Ennek során két ízben is beszámolt az üzem vezetője a meghatározott tennivalók végrehajtásáról. Az átruházott hatáskörök gyakorlásáról a tanács elnöke és a végrehajtó bizottság rendszeresen beszámolt a tanácsüléseken. K. L. Szeretnék megelőzni az időt Nyugdíjasok alkotó közössége Élénk a szervezeti élet A nyugdíjas vasutasok szak-i tavasszal fognak fölhasználni szervezete gyömrői nagycso- tetőjavításhoz, s a külső va- portja hatáskörébe hét községi kolás befejezéséhez. A kivitetartozik, ezek: Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Tápiószecső, Tóalmás és természetesen Gyömrő. A legutóbbi adatok szerint 243 tagja van a nagycsoportnak, s mintegy 140 él közülük Gyömrőn. A számok, a távolságok figyelemre méltóak. Különösen, ha tudjuk, hogy a szervezői és adminisztrációs munkát teljes egészében maguk a nyugdíjas vasutasok végzik. Bár manapság minden szervezett dolgozónak magától értetődően vannak ismeretei a szakszervezeti munkáról, talán mégis érdemes kissé mélyebben bepillantani a nyugdíjas vasutasok szakszervezete életébe. Társadalmi munkában Csupán, a zord őszi-téli időjárás tudta megtörni azt a nagy lendületet, amely a nyugdíjas vasutasok szakszervezete gyömrői alapszerve székházának felújítási munkálatait jellemezte egész nyáron. Szép, új köntösbe öltöztették az épületet: a vakolás, a festés-mázolás, a betonjárda friss volt, a vadonatúj parketta a nagyteremben szemet gyö- nyörködtetően ragyogott, amikor másfél év után ismét bekopogtunk a székházba. Másfél év nem nagy idő egy szervezet életében, mégis jelentős változásokat hozott. Idén 110 ezer forintot kapott a gyömrői alapszervezet a székház felújítására. Ebből az összegből mintegy 14 ezer forint maradt meg, amit majd Távoli bolygók kutatói Amatőr csillagászok találkozója « „Az ember meg akarta is- 7 merni az eget. Bábelben égig- ^ érő tornyot akart emelni, ika- £ rusz a Napba szeretett volna í repülni, feltalálók szárnyakat í készítettek és nagy álmodozók 7 fantáziájukkal közelítették meg ^ a távoli égitesteket. Ma már 4 emberek járnak a Holdon, v automata űrszondák kémlelik a Y szomszédos bolygókat, és kész y. a terv, hogyan repüljön ember J is a Marsra’* (Kulin: A távcső * világa.) Csoda-e hát, hogy a pilisiek között is megtalálhatók a több tudásra vágyó amatőr csillagászok. A pilisi könyvesház könyvtárában rendhagyó beÉlni a lehetőségekkel Szíves szóval kínálják és adják Még az OTP is 10 százalékkal magasabb kölcsönt nyújt annak, aki lakóházát típustervek szerint készíti el, s az építési engedély kiadása sem jár annyi huzavonával, nem kell heteket várni, amíg kézhez kapja az építtető. Most bír különös jelentőséggel ez az előnyös kedvezmény, amikor január 1-től a magántervezőkkel szemben támasztott minőségi igény alaposan meg- rítkítja a tervezői névsort. ★ A rendelkezés megkíméli az építkezni szándékozókat a tervezéssel járó fárasztó utánjárásoktól. A korszerű családi lakóházak és nyaralók típus- dokumentációjának egész só- rozatát tárja elénk Üllőn Tokaji Lajos, a nagyközségi tanács műszaki főelőadója, aki nagy szakmai hozzáértéssel készségesen ad segítő szándékú tanácsokat a tájékozatlan érdeklődőknek. Az építkezés ugyanis egész életre szól, hasznos tehát a jó tanács. A községben átlagosan évente közel száz új ház készül, és ha esetleg mérséklődik a repülőtéri építkezéssel kapcsolatos szigorú építési tilalom, ugrásszerűen emelkedik majd az építési engedélyt kérők száma. A követendő szempont ma már, hogy az építkezés minél olcsóbb és — hivalkodásmentes legyen, ízlésesen illeszkedjék a környezetbe, s maximális kényelmet nyújtson a családnak — mondja a műszaki főelőadó. ★ Ma már az építkezéseket — különösen új utcák nyitásánál — betartandó előírások, rend- delkezések szabályozzák, hogyan alakul, formálódik a község külső képe. Persze, nemcsak a házak, melléképületek elhelyezése, alakja adja a kedvező összképet, hanem a külső házfalak finom színeinek harmóniája is. — Valamikor megszólták azt a faluban, aki húsvét előtt nem meszelte vakító fehérre a házat, majd színesedni kezdtek a falak, a fehér színt felváltotta a piros, a barna és a kék. A sátortetős házak téglafalai már tartós, finomszínű nemes vakolatot kaptak. Máris látjuk a nagyablakos iroda falán körberakott és ajánlott finom színeket. Válogathat az érdeklődő. ★ Típustervsorozat, építési engedély, vakolat-színválaszték egy helyen, a tanács műszaki csoportjánál. Valamennyit szíves szóval kínálják, ajánlják és adják. Élni kell tehát a kedvező lehetőséggel. Kiss Sándor mutató foglalkozást rendeztek a helyi, valamint a monori járás tudományos és amatőr csillagász klubok vezetőinek. A foglalkozás előtt Kottász Árpádné könyvtárvezető köszöntötte a vendégeket. A klub kiállított optikai elemeinek megtekintésével kezdődött a bemutató foglalkozás. A pilisi klub 160 milliméter átmérőjű távcsöve ezerszeres nagyítású, azzal a bolygók holdjai is jól láthatók. Az állvány nélkül kiállított, 300 milliméter átmérőjű, 8 kilós, átfúrt lencséjű távcső nagyítása háromezerszeres, úgynevezett Cassegrain rendszerű. Fényképezésre és tudományos vizsgálatokra is alkalmas. A módszertani bemutató foglalkozás fő témája a csillagászati távcsövek házi készítése volt. Tizenhatan kezdték meg a 12 és 20 centi átmérőjű lencse csiszolását. Legtöbben nyersanyagul a törött szódavizes üveg alját használják. Az előadó bemutatta az ebből készült hétszázszoros nagyítású, már elkészített látcsövet. Az elméleti előadáson azzal a kérdéssel foglalkoztak: van-e élet a bolygókon? Az érdekes előadás után a pilisi filmklub levetítette a Rejtelmes bolygó című filmet, a találkozás a késő esti órákban ért véget. Bognár Jőzsefné A járási székhelyen Új lakások A most befejeződő középtávú terv időszakában a monori nagyközségi közös tanács több mint 43 millió forintot fordított lakásépítésre, illetve -vásárlásra. lezésre Szántó Csabáné építészmérnök tervei alapján került sor, ő, valamint az alap- szerv gazdasági felelőse, Rádi János irányításával. , Maguk a nyugdíjas vasutas tagok végezték el a szakipan munkák egy részét is, 55—70 éves emberek. Többüknek van megfelelő szakmája, így; kaphatták meg az engedélyt a saját kivitelezéshez. A felújítást részben társadalmi munkában végezték el, jelentősebb külső segítség nélkül. Igaz, mint Rádi János mondta, nem is igényeltek segítséget, maguk akarták megoldani a nagy feladatot, úgy tűnik, sikerrel. Különösen sok társadalmi munkát is végzett Raskó János elnök s helyettese, Miskolci István, a számvizsgáló bizottság elnöke, Gulyás István, Tóth Mihály segélyezési bizottsági tag és Budai János, meg mások. Az alapszerv működéséről, mindennapi életéről is beszélgettünk Rádi Jánossal. — Ahol arra szükség van, bizalmiak útján tartja a kapcsolatot a tagsággal a vezetőség. Ecseren Tóth Ferenc, Maglódon Pék Dénes, Tápió- szecsőn Bimbó István, helyettese, Ábrahám Dezső töltik be a bizalmiak felelősségteljes posztját. Itt Gyömrőn nincs külön bizalmi, ellenben párt- alapszervi titkárunk, Szabó Károly jó kapcsolatot tart a helyi pártszervezettel. Rendszeres látogatások — Hogyan dolgozik a vezetőség, miből gazdálkodnak? — Évente kétszer tartunk taggyűlést. Az elsőt az év januárjának utolsó szombatján, a másodikat az év júliusának utolsó szombatján. Hétfőn és pénteken 9-től 12 óráig van félfogadási idő a székházban, ilyenkor intézzük a segély- és egyéb gazdasági ügyeket, s a tagd í j bef izetéseket. Minden évben 4—5-en kapnak a területi központtól egynapos kirándulásra lehetőséget. Legutóbb Vácrátóton voltunk a botanikus kertben. A szakszervezet fizette a belépőt és az ebédet is. A nyugdíjasokon kívül törődnünk kell a vasutasözvegyekkel is. A gyömrői alapszerv területén száztizenöten élnek. Többségükben Ismerjük őket, életkörülményeiket, se- gélyjoigosultságuk elbírálására mi tartunk környezettanulmányt, rendszeresen látogatjuk őket. Kulturált pihenés — További terveik? — Az egyik legutóbbi tanácsülésen felvetődött a Simon Mihály tér rendezése. A tanácsi vezetés javaslata szerint, ha a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat elköltözik a piactérről, egy szép parkot lehetne ott kialakítani. A vas-, műszaki, vegyiárubol- tot, a patikát, a gázcseretelepet nagy távolságokról keresik föL Hatvan-hetven esztendős idős embereknek bizony már nehéz 1—2 kilométert megállás nélkül megtenni. Jólesik majd letelepedni az árnyas fák alatt, gyönyörködni a zöld gyepben. A megvalósulásis sajnos 2—3 óv máig eltelik. Mi szeretnénk megelőzni az időt. — Azt hogy lehet? — Ügy, hogy itt a Táncsics Mihály úti székházunk udvarán szeretnénk jövő tavasszal kialakítani egy kis parkot. S he csak a mi nyugdíjasaink, hanem a község valamennyi idős embere bármikor eljöhessen hozzánk, letelepedhessenek a kerti székeinkre, a padokra, a hosszú, régi asztalok mellé, sakkozni, olvasni, beszélgetni. Van lehetőségünk' társasjátékokat vásárolni, előfizetünk több újságot, van könyvtárunk. Tehát a kulturált pihenés, szórakozás feltételei adottak, már csali a jó időnek kell megérkezni, hogy munkához láthassunk. Aszódi László Antal Szűnőben a hiányszakmák Elégedettek a munkájukkal Segítik a településfejlesztést A KIOSZ/ gyömrői helyi csoportjának létszáma szépen gyarapodott ebben az esztendőben. Mintegy 40 kisiparos- sal több működik a gyömrői csoport területén, mint a korábbi években. Főleg az elektromos, a lakatos és a mechanikai műszerész szakmákban számottevő a gyarapodás. A lakossági szolgáltatások jobb kielégítését segíti, hogy sok háztartási kisgépszerelő jelentkezett kisiparosnak, valamint több az autószerelő is. Ez utóbbi sokáig hiányszakma volt e területen. Ma összesen 431 kisiparos tartozik a gyömrői csoporthoz, akik Gyömrői Maglód, Ecser, Mende, Sülysáp és Űri községekben tevékenykednek. — A településeken intéző bizottságok működnek, melyek feladata a kisiparosok szolgáltatói tevékenységének koordinálása, a minőségi munka állandó ellenőrzése. Bár mint Rónaszéki Ferenc- né, a gyömrői helyi csoport gazdasági vezetője mondta: nincs különösebb nagy szükség a tagok ellenőrzésére. A kisiparosok általában jól dolgoznak. Az elmúlt gazdasági évben nemigen fordult elő kifogás munkájukkal kapcsolatban. A vállalatoktól és a tanácsi intézményektől számos dicséretet kaptak, időben és pontosan teljesítették vállalásaikat. — Kimagasló eredményeket értek el a területen végzett társadalmi munkák során is. Építésben, illetve felújításokon vettek részt: Gyömrőn, a Pázmány utcai óvodánál, Mendén és Űriban szintén az óvodánál, Ecseren a művelődési háznál és Maglódon az új iskolánál. összességében több millióra tehető a területen végzett társadalmi munka értéke. Itt persze külön ki kell emelni az Ecseren, Maglódon, Mendén, Sülysápon és Úriban működő intéző bizottságok jó szervezői tevékenységét. A helyi tanácsok vezetése is elismeréssel nyilatkozott általában a kisiparosok szolgáltatásainak minőségéről, különösen a társadalmi munkákról. ISSN 0113—2651 (Monori Hírlap) Ma még vásárolhat karácsonyi ajándékot m NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK DIVATOS FEHÉRNEMŰK, PULÓVEREK, DIVATCIKKEK. KÉSZRUHAK, A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI Egyszínű, mintás férfi divating Férfikardigán 150 Ft-tól 280 Ft-ig 382 Ft-tól 640 Ft-ig VÁLLALAT MONORI DIVATÁRUBOLTJÁBAN: Műbőr női divattáska 210 Ft-tól 350 Ft-ig Kossuth Lajos u. 79. Importált vulkánfíber bőrönd 105 Ft-tól 205 Ft-ig \