Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-20 / 298. szám
x/Map 1980. DECEMBER 30., SZOMBAT Az ötéves tervet vitatták meg A kubai párt politikája kiállta az i A magyar delegáció havannai gyárlátogatása A Kubai Kommunista Párt második kongresszusa péntek délelőtt újabb plenáris üléssel folytatta munkáját. A küldöttek megvitatták és jóváhagyták az 1981—85-ös időszakra szóló gazdasági és társadalomfejlesztési tervet, s a külföldi küldöttségek újabb vezetői üdvözölték a kubai kommunisták legmagasabb szintű fórumát. Délután a kongresszus zárt ülést tartott, hogy megválasz- sza a párt vezető testületéit. Ezek összetételét szombaton hozzák nyilvánosságra. Péntek délután a kubai főváros különböző üzemeiben barátsági nagygyűléseket tartottak. A kongresszuson részt vevő magyar pártküldöttség a Kubai— Magyar Barátság nevet viselő üvegkombinátba látogatott el. Itt dr. Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára beszédében köszöntötte a kubai dolgozókat, a kubai párt második kongresszusát. A csütörtök éjszaka véget ért plenáris ülésen több fontos dokumentumot hagytak jóvá, köztük a központi bizottság Fidel Castro által előterjesztett beszámolóját. Az erről szóló határozat kiemeli a beszámoló kritikai, tárgyszerű, elemző és iránymutató jellegét. Megállapítja: a központi bizottság beszámolója hű képet ad az öt év alatt végzett munkáról, az elért eredményekről, s nyíltan, bíráló hangnemben szól a hiányosságokról, az elkövetett hibákról is. A plenáris ülésen jóváhagyták a tézisekről, a szervezeti szabályzatról és a program- nyilatkozatról előterjesztett határozati javaslatokat is. Ezek indoklása során hangsúlyozták, hogy a párt első kongresszusán hozott döntések kiállták áz idő próbáját. Bebizonyították hosszú távra szóló érvényességüket, de szükségessé vált, hogy az elmúlt öt esztendő tapasztalatainak fényében kiegészítsék, pontosítsák és finomítsák egyes kitételeiket. A vallással, az egyházzal és a hívőkkel kapcsolatos politikáról szóló határozat, a néphatalmi szervek munkájáról, az ideológiai feladatokról, a káderkérdésről és a politikai nevelésről szóló tézisekkel kapcsolatos határozatok a kongresszus megítélése szerint nem szorultak kiegészítésre. Az ideológiai harcra vonatkozó feladatokkal kapcsolatban megállam'tották, hogy e tézis megfelelő formában fogalmazza meg a párt legfontosabb KGST-bizottsóg Bukarestben Hosszú távú célprogram Bukarestben befejeződött a KGST tervezési együttműködési bizottságának soros ülése, amelyen a tagországok, valamint Jugoszlávia képviselői vettek részt. A bizottság áttekintette a KGST-tagországok hosszú távú célprogramjai megvalósításának érdekeit és intézkedéseket fogadott el a programok teljesítésének meggyorsítására. Külön figyelmet fordított azokra a kérdésekre, amelyek a KGST-országoknak az energia-, a fűtő- és nyersanyagok, továbbá a különböző fémek, valamint a gépek és berendezések területén fennálló igényei kielégítésével kapcsolatosak. Megvizsgálta a bizottság az együttműködés kérdését azoknak a szovjet termelőkapacitásoknak a fejlesztésében, amelyek a tagországok fémtartalmú nyersanyagokkal történő ellátását biztosítják. Az érdekelt országok képviselői ezzel kapcsolatban sokoldalú megállapodást írtak alá. teendőit és az ideológiai munkának változatlanul az az alapja és legfontosabb célja, hogy a tömegeket meggyőzze a párt politikájának helyességéről. A központi bizottság beszámolója által megfogalmazott javaslatokkal összhangban külön határozat született az úgynevezett területvédelmi milíciák megszervezésének meggyorsításáról. Az okmány leszögezi: el kell érni, hogy minden hazáját szerető, fegyverforgatásra alkalmas ember megfelelő kiképzésben részesüljön. Frydenlund leningrddban Szovjet-norvég párbeszéd Péntek délután Leningrádba, szovjetunióbeli hivatalos látogatásának első állomására érkezett Knut Frydenlund, a Norvég Királyság külügyminisztere. A Norvégia, Szovjetunió és az Orosz Föderáció zászlóival díszített repülőtéren a norvég vendéget Mihail Filonov, Le ningrád alpolgármestere, Jurij Kiricsenko, a Szovjetunió nor- végiai nagykövete, valamint Dagfinn Stenset, Norvégia moszkvai nagykövete fogadták. A szovjet—norvég külügyminiszteri tárgyalások, amelyek hétfőn kezdődnek Moszk vában, folytatását jelentik a Szovjetunió és észaik-európai szomszédai közötti párbeszédnek. Lezárult a találkozó első szakasza Karácsonyi szünet Madridban Pénteken az esti órákban zárt teljes üléssel véget ért az Európai Biztonság és Együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó eiső .szakasza, amely a november 11-i késő éjjeli megnyitással és ezt megelőzően a szeptember 9. óta tartó előkészítő tanácskozással kezdődött. A második szakasz a több mint egyhónapos karácsonyi szünet után január 27-én kezdődik a spanyol fővárosban. Az érdemi találkozó most véget ért hathetes első szakaszában a küldöttek elvégezték a napirendben meghatározott feladatot, megvitatták a helsinki záróokmány ajánlásainak végrehajtását és az utolsó héten megkezdték a biztonságot és együttműködést erősítő új javaslatok benyújtását. Az első szakasz utolsó hetében benyújtott sok javaslat az együttműködés erősítésére Hajnali íöldrengés Súlyos károk Teheránban és Búmban Péntekre virradóra földrengés Síúj bottá Teheránt és a környező városokat. A Richter- skála szerinti 5,7-es erősségű Genscher-Chnoupek Külügyminiszteri eszmecsere Lubomir Strougal csehszlovák miniszterelnök (jobbról) fogadta a hivatalos látogatáson Prágában tartózkodó Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminisztert A hivatalos látogatáson Csehsriovákiában tartózkodó Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter pénteken délelőtt Prágában folytatta előző nap megkezdett tárgyalásait Bohuslav Chnou- pek csehszlovák külügyminiszterrel. Állást foglaltak a kapcsolatok további fejlesztése mellett. Bohuslav Chnoupek elfogadta tárgyaló partnerének meghívását, hogy tegyen hivatalos látogatást az NSZK- ban. Befejezésül a külügyminiszterek aláírták a kettős jövedelem- és vagyonadózás elkerüléséről szóló csehszlovák— nyugatnémet egyezményt. rengések következtében 26 ember meghalt — közölte a te- heráni rádió. Egyedül Qum- ban, a síiták szent városában nyolcán vesztették életüket, több szentélyben súlyos anyagi károk keletkeztek. Mint a Pars iráni hírügynökség pénteken jelentette, a hét elején heves összecsapások voltak az Irán északnyugati részén fekvő Nyugat-Azerbajdzsánban a hírügynökség által „ellenforradalmároknak” nevezett elemek és az iszlám gárdisták között. Az összecsapásokban a közlések szerint több mint száz „ellenforradalmár” halt meg. Az iszlám gárdisták vesztesége 24 ember. A zavargások a jelek szerint elsősorban nemzetiségi jellegűek; a szóban forgó területen ugyanis török nemzetiség él. Iránnak a túszüggyel kapcsolatos „végső állásfoglalásával” tarsolyában oénteken Teheránból visszautazott Algírba egv algériai közvetítő csoport. Behzad Nabavi, a teheráni kormány „túszbizottságának” vezetője kijelentette, hogy a túszok szabadon bocsátásának előzetes feltétele: az Esésűit Államok szabadítsa föl az amerikai bankokban befagyasztott mintegv nyolcmil- liárd dolláros iráni követelést, és az összeget utalia át az Algériai Központi Banknak. A különleges előtt A hin Piao és Csiang Csing ellenforradalmi klikk fővádlottjainak . ügyét tárgyaló különleges bíróság első számú tanácsa pénteken megtartotta az összegező tárgyalást Jao Ven-jüan, a Kínai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának volt tagja, vagy ahogyan a vád képviselője el- nevezte, a négyek bandájának szócsöve ügyében. Jao Ven-jüan a vádbeszéd elhangzása után nyilatkozatot olvasott fel. Ebben tagadta az első számú vádpontot irányuló pozitív törekvést tükrözi, hogy a találkozó az európai biztonságot erősítő konkrét eredményekkel záruljon. Ebben az irányban a legjelentősebb lépés volt a Varsói Szerződés tagállamainak álláspontját tükröző lengyel javaslat arról, hogy 1981-re hívják össze Varsóba az európai katonai enyhülési és leszerelési konferenciát. Az a tény, hogy ugyanebben a kérdésben a lengyel javaslatot követően a francia küldöttség, valamint több semleges és el nem kötelezett ország is javaslatot terjesztett be, azt tükrözi, hogy földrészünk országainak népei és kormányai szükségesnek tartják a politikai enyhülésnek a katonai enyhülés területére való kitér jesztését, érdekeltek a leszerelésben, és a katonai konfrontáció csökkentésében. A most benyújtott ajánlásokat a küldöttségek a január 27-én kezdődő második szakaszban vitatják meg. A hosszú karácsonyi szünet módot ad a diplomatáknak e javaslatok tanulmányozására és kormányaikkal való konzultálásra. Ezek eredményétől függ, hogy a madridi találkozó az európai békére és biztonságra kedvező konkrét eredményekkel záruljon. Vietnam Életbe lépett az új alkotmány A hanoi Ba Dinh-palotában Vietnam legfelsőbb párt- és állami vezetőinek, köztük Le Duannak, a VKP KB főtitkárának jelenlétében Truung Chin, a nemzetgyűlés állandó bizottságának elnöke aláírta a törvényhozó testület által csütörtökön elfogadott új alkotmányt, ezt követően pedig Nguyen Huu Tho ügyvezető köz- társasági elnök szentesítette a nemzetgyűlés határozatát az alkotmány érvénybe lépéséről és végrehajtásáról. Az ünnepélyes ceremónia után Xuan Thuy, a nemzet- gyűlés állandó bizottságának főtitkára, a VKP KB titkára, nemzetközi sajtóértekezleten közölte, hogy az elfogadott határozat értelmében 1981. április 26-án újraválasztják a nemzetgyűlést és az új összetételű testület legkésőbb két hónap múlva összeülő első ülésszaka határoz majd a kollektív elnök szerepét betöltő új hatalmi szerv, az államtanács tagjairól és elnökéről. A köztársasági elnöki poszt és a nemzetgyűlés állandó bizottsága megszűnik. Addig azonban a jelenlegi nemzetgyűlés és államhatalmi sZervek változatlanul működnek, feladatuk, hogy intézkedéseket hozzanak az új alkotmány végrehajtására. Három év mérlege Az MPLA k Az Angolai MPLA-Munkapárt első rendkívüli kongresszusán Jósé Eduardo dos Santos államfő és pártelnök beszámolójában, az elmúlt három év mérlegét a nehézségek és az elkövetett hibák ellenére pozitívnak minősítette. A gazdasági sikerek közül kiemelte az olajkitermelés fejlődését. Elmondta viszont, hogy az oktatás és az egészségügy területén nagy a lemaradás, és az élelmiszer-ellátás „egyáltalán nem kielégítő”. A Központi Bizottság beszámolója felhívta a tervezési minisztérium figyelmét arra, hogy „tegye kiegyensúlyozottabbá a gazdasági fejlődést”. A beszámoló megállapítja, hogy az MPLA-Munkapárt és a szocialista országok közösségének pártjai között az együttműködés sikeresen fejlődik. Megkezdődött a szejm ülése Vita a jövő évi tervről és a költségvetésről Varsóban pénteken délelőtt megkezdődött a szejm ülése. A lengyel törvényhozás napirendjén szerepel — első olvasásban — a népgazdasági tervről és a jövő évi költség- vetési törvényről szóló tervezet megvitatása, az ideiglenes költségvetési törvény tervezetéről szóló beszámoló meghallgatása, az adókötelezettségekről szóló törvénytervezet ismertetése. A törvényhozó testületben Henryk Kisiel miniszterelnökhelyettes, a tervbizottság elnöke ismertette Lengyelország jövő évi tervének fő irányait. Elmondotta, hogy a béralap jövőre az ideihez viszonyítva 150 milliárd zlotyival, vagyis 16 százalékkal növekszik. Az élelmiszerprogramban fontos szerepet játszik a Szovjetuniótól és a testvéri szocialista országoktól származó segítség. Az ország legfőbb gazPortugál kormány Ramqlho Eanes portugál köztársasági elnök csütörtökön és pénteken fogadta a parlamentben képviselt politikai pártok vezetőit és az új kormány megalakításáról tárgyalt velük. Alvaro Cunhal, a PKP főtitkára az általa vezetett küldöttségnek Eaneasel folytatott eszmecseréje után, újságírók előtt leszögezte: az új kormány megalakítása során feltétlenül figyelembe kell venni a közelmúltban lezajlott elnökválasztás eredményét. amely azt tanúsítja, hogy a portugál nép határozottan elutasította a jobboldali koalíció programját. Ugyanakkor hiba lenne azt feltételezni — mutatott rá Cunhal —, hogy az új kormány mást akar majd, mint a nagytőke pozícióinak, a monopolkapitalizmusnak a visszaállítására törekvő előző kormány. dasági partnere változatlanul a Szovjetunió és az is marad. A jövő évi költségvetésről Marian Krzak pénzügyminiszter tájékoztatta a törvényhozást. Rámutatott, hogy a gazdasági és pénzügyi helyzet Lengyelországban 1980. negyedik negyedévében a vártnál rosszabban alakult, mivel a nyersanyaghiány és a belső kooperációs nehézségek miatt nem mindenütt állt helyre a termelés szükséges ritmusa. A törvényhozás elnökségéhez érkezett több javaslatnak helyt adva, a szejm nyolc képviselőt megfosztott parlamenti mandátumától, köztük Edward Babiuchot, Edward Giereket és Piotr Jaroszewiczet. Kinevezések A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének határozatai alapján a Szovjetunió minisztertanácsa elnökhelyettesévé nevezték ki Alekszej Antonovot. s egyidejűleg felmentették elektrotechnikai ipari ■ miniszteri tisztségéből; ugyancsak a Szovjetunió minisztertanácsa elnökhelyettesévé nevezték ki Ivan Bogyult. A legfelsőbb tanács elnökségének határozata alapján felmentették miniszterelnök-helyettesi tisztségéből Vlagyimir Trofimovics Novikovot, aki nyugállományba vonult. CSAK RÖVIDEN... JAPÁN LAKOSSÁGA ez év október elsejével 117 057 485 fő volt, 5,12 millióval több mint 1975-ben. 1973 óta megEHogták a terrorista vezért Moro elrablásával és megölésével vádolják A francia rendőrség csütörtökön este letartóztatta Marco Domat-Cattint, az Első Front (Prima Linea) nevet viselő olasz terroristacsoport feltételezett vezetőjét. A terroristát a Champs Elysées-n vették őrizetbe; hamis útlevél volt nála, amelyet Renato Palma római születésű fiatalember nevére állítottak ki. A francia rendőrség vizsgálati fogságban tartja Donat-Cat- tint — az olasz kiadatási kérelem bizonyosra vehető. A terrorista apja, Carlo Donat- Cattin tekintélyes kereszténydemokrata politikus, aki éppen fia miatt volt kénytelen lemondani májusban a párt főtitkár- helyettesi tisztségéről. Marco ellen több elfogatási parancsot adtak ki az olasz hatóságok. A körözvényekben egyebek mellett gyilkosság, gyilkossági kísérlet és emberrablás volt a vád. A DPA hír- ügynökség megjegyzi. hogy a terroristát Aldo Moro egykori kereszténydemokrata politikus, volt kormányfő elrablásával és megölésével kapcsolatban is keresték. lehe ősén alacsony a lakosság növekedésének üteme — az öt évvel ezelőtti adathoz képest a lakosság száma 4,6 százalékkal emelkedett. HÉT IRA-FOGOLY csütörtökön este ötvenhárom nap után, váratlanul abbahagyta éhségsztrájkját. Humphrey Atkins, a tartomány brit minisztere elégedetten nyilatkozott az éhségsztrájk befejezéséről. Kijelentette, hogy javítani fognak a börtönviszonyokon, de arról, hogy az IRA-foglyo- kat politikainak minősítse, szó sem lehet. A TALBOT-MÜVEK (a volt Simca Tröszt) több ezer dolgozója tüntetett pénteken reggel a Peugeot-Citroen-Talbot Holding párizsi székháza előtt, tiltakozva az ellen, hogy az igazgatóság 3500 alkalmazott elbocsátását határozta el. CVI.IETIN MIJATOVICS jugoszláv államfő, pénteken, Rómából való elutazása előtt még egyszer találkozott Pertini olasz köztársasági elnökkel,