Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-19 / 297. szám

NAGYKŐRÖSI K^títia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 297. SZÁM 1980. DECEMBER 19.. PÉNTEK Nagy figyeiem és pontosság Szakmai vizsgák a konzervgyárban — Hagyományainkhoz hí ven, az idén is megrendeztük — a fiatalok szakmai és po­litikai műveltségének gyarapí­tására a Ki minek mestere vetélkedőt — mondja Szűcs Balázs, a Nagykőrösi Kon­zervgyár KISZ-bizottsági tit­kára. — A versenyben a 30 éven aluli szakmunkások ve­hettek részt. A szeptemberben kezdődött versenysorozat befe­jeződött. Döntőbe jutottak — Elmondhatjuk, hogy fia­taljaink nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a versenybe, melyek egyben a szakmai to­vábbképzésüket is szolgálták. Szakmunkásaink a versengés során alapos elméleti és gya­korlati felkészültségről adtak számot. Ismerték a munkavé­delmi és a higiéniai előíráso­kat, a vállalati célkitűzéseket, az ifjúsági szervezet tevé­kenységét. Tájékozottak vol­tak a politikai eseményekről is. A versenyek jó színvona­lon. kedvező körülmények kö­zött, kifogástalan hangulatban folytak. — A vállalat gazdasági és társadalmi vezetése nagy fi­gyelemmel kísérte a verse­nyek szervezését és lebonyolí­tását. A felkészítésben tevé­kenyen vettek részt a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsának tagjai és az üze­mek , ve^etpi. Munkájukkal nagymértekben hozzájárultak a Vetélkedő sikeréhez: — A Ki minek mestere ve­télkedőt 6 szakmában, 216 résztvevővel rendeztük meg. örvendetes, hogy a konzerv­ipari szakmában a tavalyinál nagyobb érdeklődés mellett, színvonalasabb versenyekre került sor. Az üzemi selejte­zőkön 109-en indultak. Közü­lük a legjobbak, 22-en to­vábbjutottak a vállalati dön­tőre. A fiatalok között igen szoros verseny alakult ki. Vé­gül is a zsűri véleménye alap­ján az első helyezett Sebők Pál, a második Dobos Vilmos, a harmadik Kovács Lászlóné és a két negyedik Akócsi Sán- dorné és Erlich Józsefné lett. — A KISZ-bizottság külön- díját a legjobb szóbeli válasz­adásért Rédai András nyerte el. A konzerves szakmában a döntőbe jutottak — külön ver­senyben — termékkel is pá­lyázhattak. A figyelmet ér­demlő új termékek előállítói Kovács Lászlóné, Cseh Jó- zpefné és Pavolek Béláné vol­tak. Első helyezettek — A lakatos szakmában 46- an vetélkedtek. Az elektromos kapcsolótáblavázat meghatá­rozott idő alatt kellett elké­szíteni a versenyzőknek. A zsűri az elkészült darabokon 12 méret pontosságát ellen­őrizte. A verseny után a mun­kadarabokat — szemléltető eszközökként — a Kossuth is­kolának ajándékozták. A ver­senyben az első Tóth Ferenc, a második Kára Sándor, a harmadik Orbán István és a negyedik Farkas István. — Színvonalas, jól szerve­zett versenyben, a villanysze­relő szakmában, Németh Atti­la szerezte meg a vezető he­lyet, öt követte Abonyi Lász­ló és Nagy Gombai Ambrus. Ebben a szakmában kevés — 13 — fiatal versenyzett, mert a szakmunkások többsége már elmúlt ,30 éves. — A gyár járműjavító rész­legében hasznosítható oszlop­görgőket készítettek az eme­lőkhöz az esztergályos szak­mában vetélkedők. A nagy fi­gyelmet és pontosságot igény­lő munkadarabok elkészülte Sertéstartás, szerződésre Mint bármely más élelmi- szeripari ágazatnál, a núsipar- nál is jórészt a termeltetés függvénye a termelés, hiszen a gyár csak akkor tud megfe­lelően dolgozni, szállítani ha­zai ellátásra és exportra, ha kellő mennyiségben, megfelelő minőségben és pontosan érke­zik az alapanyag. Húsiparnál tehát a vágómarha, sertés és alkalmanként más lábasjó­szág. A PENOMAH ceglédi gyá­rának — a közös gazdaságok mellett — 10—12 ezer kister­melő is szállít sertéseket. A tenyésztésre, átadásra szerződ­nek. A szerződést területükön 14 megbízott bonyolítja le. Évente több tízezer hízott ser­tés kerül így a gyárba feldol­gozásra a kistermelőktől, fő­ként Ceglédről, a ceglédi já­rásból és a szomszédos Nagy­kőrösről. ösztönző, hogy a termelői felárat szeptembertől felemelték, valamint az is, hogy a sertéstenyésztési ak­ciót a termelőszövetkezetek patronálják. Most, hogy az év vége kö­zeledik, külön felhívják a szerződött felek figyelmét: a PENOMAH az ünnepekre va­ló tekintettel a sertéseket de­cember 20-ig tudja zavartala­nul átvenni a szerződött ügy­feleitől. így a kapott áruval az év végi ünnepek ellátását is könnyebben megoldják. Jó, ha a kistermelők mielőbb fel­keresik a megbízottakat, beje­lentik szándékukat. A jövő esztendőre szóló szerződések megkötése már javában tart. November vé­géig úgy 4—5 ezer szerződés köttetett, s várhatóan szép számmal emelkedik még de­cember 31-ig. A kistermelők­höz Cegléden eddig — előze­tes szerződésre — ötven, úgy­nevezett hitelkocát is kihe­lyeztek már: a gazdák a jó­szág szaporulatával, süldőkkel törlesztik a költségeket, s ter­mészetesen a tisztes haszon sem marad el. Jól jár a te­nyésztő, a felvásárló és ezzel együtt az ellátáson is meg­érezni majd mind ennek a hasznát. után, elméletből vizsgáztak • a versenyzők. Efeő Regdon Sán­dor, második Erdélyi Gyula, harmadik Mészáros Ferenc. — Dieseltargonca adagolójá­nak műszeres beállítása volt a feladata a járműjavító szak­mában versenyzőknek. A jól szervezett, előkészített ver seny első helyezettje Lovas János lett. Öt követi sorrend ben Takács László és Zu bány Sándor. Hasznos erőpróba — A tavalyi év sikerén fel­buzdulva az idén másodszor is megrendeztük a targoncaveze­tői szakmában a versenyt. A fiatalok gyakorlati feladata nagy ügyességet igényelt, hi szén kijelölt pályán kellett különböző gépekkel rakó mányt mozgatniuk, figyelve arra, hogy a feladat elvégzé­sére minél rövidebb időt for­dítsanak, mert az értékelésnél a bíráló bizottság ezt is ala­pul vette. A végig izgalmas versenyből Zagyi Ferenc ke­rült ki győztesen. Spitz Ró­bert második, Szarvas György harmadik lett. — A helyezettek oklevelet, pénz- és könyvjutalmat kap tak, melyet bensőséges han­gulatú ünnepségen vettek át. Természetesen az erőpróba még nem ért véget, hiszen csapataink készülnek a városi versenyekre. Bízunk abban, hogy a tavalyihoz hasonló szép eredményekkel büszkél­kedhetünk az idei versenyek után is. K. K. A kertbarátok klubjában Szakíró volt a vendégünk A lapszerkesztés kulisszatitkai A nagykőrösi kertbarátok klubjának legutóbbi összejö­vetelén országos nevű vendég volt: dr. Bálint György szak­író, a Kertészet és Szőlészet című folyóirat főszerkesztője, a Budapesti Kertbarátok Tár­sadalmi Szövetségének elnö­ke Érré az alkalomra szép számmal- egybegyűltek a kert­barátok, s a városunkban is népszerű szaklap főszerkesz­tőjét, Csikai Pál elnök fogadta és köszöntötte. Dr. Bálint György főszer­kesztő azzal kezdte előadását, hogy szívesen jött Nagykőrös­re, melynek gyümölcs-, szőlő­nlgy^'bSrS eS2 ^ & ** Ä szaesést eredményeznek. El­mondotta azután, hogy Titán néven, egy új permetezőszer készül, melynek használata na-gyban elősegíti a gyümölcs és zöldségfélék termésének nö velését, minőségét és eltartha tóságát. Végül dr. Bálint György él­ményt jelentő, szép színes ve­tített képekkel gyönyörködtet­te a résztvevőket. A képeket évekkel ezelőtt Svájcban, a Bódeni tó egy kis szigetén készítette. A sziget erdős-vi­rágos kertnek van berendez­ve, ősrégi kastély és templom vigyáz reá, és 80 kertész gon­dozza. Időszakonként kilomé­teres nárcisz, tulipán, rózsa nyeit írásaival mindig igyeke­zett elősegíteni. Leszögezte, hogy a nagy világversenyben azért tudunk helytállni, mert színvonalas élelmiszerterme­lést folytatunk. Majd műhelytitkokat mon­dott el országos kertészeti és szőlészeti lapja szerkesztéséről, mely hasábjain a zöldség- és virágtermeléssel is foglalko­zik, s elsősorban kistermelők­nek készül. A szerkesztőségiben 18-an dolgoznák. Kedvelt ro­vatuk az Idejében szólunk, mely az időszerű tennivalókra előre felhívja az olvasók fi­gyelmét. Beszélt a főszerkesztő az újszerű termelési módokról, köztük á sátor nélküli fóliás termelésről, mely úgy történik, hogy tavasszal, az elkészített magágyakba elvetjük a retek-, hagyma-, karalábé- vagy a ká­posztamagot, s letakarjuk fó- lialepellel, és 2—3 héttel ha­marabb kapunk termést. Meg­említette, hogy egy termelő olyan újfajta paradicsomot termel, mely 3 méter magas­ra megnő, s 250—300 bogyót is terem. Szólt a niagy termést hozó különleges őszibarackfa met­széséről, és a metszés nélküli szőlőtermelésről is. Egyiket sem javasolja. Ha kezdetben nagyabb termést is hozna az új eljárás, de minőségi visz­Kutyaharapást szőrivel? Nemrégiben jelent meg la­punkban az az apróhirdetés, melyben egy kutya gazdáját keresték. A nevezetes eb ugyanis megharapott egy gye­reket, s ilyenkor bizony jó tudni, hogy a harapós kedvű farkasszármazék be volt-e oltva veszettség ellen, avagy sem. Nos, városunkban az idén nem ez az első, hasonló bo­nyodalmakkal járó kutyahara- pásos eset, melyet nem lehe­tett „szőrivel” gyógyítani. Szerencsére a gazdák többnyire megkerültek, s velük együtt az igazolás is a kötelező eboltásról. Ez azonban mitsem változtat azon a tényen, hogy különö­sen a város kertes negyedei­ben, gyakran kerülünk ve­szélybe. Mert bizony összeta­lálkozhatunk kóbor kutyákkal is, meg olyanokkal is amelyek, hogy úgymondjam „megdol­gozták” már a kerítést. Az ilyen találkozások, bár sajná­latosak, de .mégsem nélkülöz­nek bizonyos logikát, ésszerű­séget. Mármint a kutyák szemszögéből nézve. A kóbor kutyát sajnálom, a kerítést áttörő mérgest pedig megértem. Mellesleg azt a két gyönyörű jószágot, pontosab­ban „borjúnyi dögöt” is, mely a boltajtóban parkol. Lélek az ajtón se be, se ki... Majd öt pWc múlva igen, amikor kijön az üzletből a gazdi, s hazafelé ballag szaty­raival, no meg a kutyákkal. Egyébként készséggel elhi­szem, hogy ezek a kutyák egyszerűen undorodnak a ha­rapástól, s még lábtörlőnek is használhatom őket befelé me­net. Elhiszem, de honnan le­het ezt előre tudni? Azt viszont tudom, hogy a szájkosarat régen feltalálták, s illendő, sőt, kötelező a hasz­nálata közterületen. Ügy tűnik azonban, hogy Nagykőrösnek van valamiféle titkolt kiváltságlevele, talán még Szulejmán szultán idejé­ből. Merthogy itt csak a rend­őrkutya visel szájkosarat, pe­dig ez az egyetlen ebállat, melynek az a dolga, hogy használja fogait. Szóval sok a gazdit kí­sérhető, szájkosár nélküli, néhány percre valójában gazdátlan kutya. Különösen a tormási város­részben. És viszonylag sok a kutyák okozta baleset is. Egyébként pedig nagyon szeretem a kutyákat, s mindig bosszant, amikor ilyen kala­majkába keverednek, gazdá­juk gondatlanságából. A ku­tya ugyanis nem tehet róla, hogy szeret harapni. Azt is mondhatnám, hogy „arra van kitalálva.” F. P. nyeg teríti be, a fákon dél­szaki madarak röpködnek, Fagy és hó soha nincsen. A sziget svéd királyi birtok volt, jelenleg Svájc állam tu­lajdona. Belépődíj mellett, vendégek látogathatják. A nagy sikerű előadás után a klub jövő nyári látogatás­ra hívta meg a főszerkesztőt. Kopa László A vasútvonalon Feszültség alatt a felsővezeték A Magyar Államvasuta Szegedi Igazgatósága értesíti t lakosságot, hogy a Cegléd— Kiskunfélegyháza—Kiskunha­las vasútvonalon megépített villamos vontatási felsőveze- ték-hálózat üzembe helyezési eljárása megkezdődött. A fel­sővezeték berendezéseit de­cember 15. óta folyamatosan feszültség alatt állónak kell tekinteni. A 25 000 volt név­leges feszültségű hálózat 2 méteren belüli megközelítése életveszélyes és tilos. Látogatási tilalom Az egészségügyi szervek ta­pasztalata szerint az influen­zás megbetegedések a város­ban elsősorban az általános iskolások és az óvodások kö­rében terjednek. A felnőttek között a múlt hét közepe óta kevesebb a beteg. A városi ta­nács egyesített gyógyító-meg­előző intézetének igazgatója december 17 óta a kórház gyermekgyógyászati osztályán (Losonczy u. 2.) és a szülé­szeti osztályon (Kalocsa Ba­lázs u. 5.) a beteglátogatást megtiltotta. SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT Rajt a Sportlövő Kupában Az 1980/81-es évi új MHSZ I nye az első fordulóban 0 pont Kupa lövészverseny célja az j volt, a nagyon szigorú ponto- MHSZ főtitkára utasításának végrehajtásával a honvédelmi szervezet legjobb és tehetsé­gesnek ígérkező sportolói szá­mára a rendszeres versenyez­tetés biztosítása, valamint a sportlövők felkészítése az or­szágos bajnokságra és nemzet­közi szintű versenyekre. A légpuskás III. osztályba tíz klubot — közöttük a körö­sieket — soroltak be, míg az MHSZ Nagykőrösi Konzerv­gyári Lövészklub eddigi tevé­kenységének nagy elismerését jelenti, hogy légpisztolyban ez évtől az I. osztályban szerepel­nek! Költségkímélés miatt viszont nem osztályokon belül versenyeznek a klubok és szakosztályok, hanem a föld­rajzilag egymáshoz közelebb levők, figyelembe véve a köz­lekedési lehetőséget. Az MHSZ Mátészalkai LK, az MHSZ BKV (Budapest) LK, az MHSZ Szolnoki MÁV LK és az MHSZ Nagykőrösi Kon­zervgyári LK került a ver­senyzés terén egy csoportba. A nyitó fordulóban nem éppen közel: Mátészalkán szerepeltek két nap a körösi sportlövők. Bár a nemrég létrehozott lő­téren fáztak a versenyzők, a konzervgyáriak közül többen biztatóan szerepeltek. Ered­ményeik a következők voltak. Légpisztoly, 40 lövés. Serdü­lő leány: nem volt körösi in­duló (—5 pont), serdülő fiúk: Jánoskovics Bertalan 273 (el­ső versenyén), ifjúsági leány: Aranyos Beáta 333 (MHSZ ezüstkoszorús szintű ered­mény), ifjúsági fiú: Farkas Zoltán 338 (MHSZ bronzko­szorús szintű), junior női: Fricska Éva 130 (első verse­nyén), junior férfi: Rácz Ist­ván 313, felnőtt női: Csap Mária 341, felnőtt férfi: Gál- los Sándor 355 (MHSZ bronz­koszorús szint) köregységgel. Légpuska, 40 lövés. Serdülő leány: Aranyos Nóra 173 (első versenyén), fiú: Kása Sándor 270 (első versenye). Ifjúsági leány: Aranyos Beáta 344 (MHSZ bronzkoszorús), fiú: Somodi Zsolt 338 (MHSZ bronzkoszorús). Junior női: Fricska Éva 230, férfi: Kovács Gábor (Toldi) 225. Felnőtt női: Csap Mária 269, férfi: Gállos Sándor 320 körrel. A körösi csapat összeredmé­zási rendszerben. Labdarúgó diákok Üjabb két, ezúttal már ta­vaszról előrehozott mérkőzést játszottak az 1980/81-es tanévi megyei diák labdarúgó-baj­nokság déli csoportjában. Az Ifjúsági-sporttelepen: Kiskunlacházi Szakmunkás- képző—Nagykőrösi Gimnázium 1-1 (1-0). Az elbizakodott gimnazisták sok helyzetet ki­hagytak és csak Germányi szabadrúgásgóljával tudtak egyenlíteni. Idegenben: Örkényi Mező- gazdasági DSK—Nagykőrösi Toldi DSK 5-0 (2-0). A lét­számfölényben levő ellenfél jobb volt és biztosan győzött. Kézilabdás hír A Nagykőrösi Kinizsi férfi kézilabda-csapata ez évi, ösz- szevont járási rnásodik helye­zése alapján bekerült az 1981- ben beinduló megyei II. osz­tályú bajnokság mezőnyébe. Ebben az osztályban a fel­nőttek mellett ifjúsági csapat indítása is kötelező. S. Z. Nyugdíjasok klubja Kocséron látogatott a nyug­díjasok klubja, amely a közel­múltban kezdte meg működé­sét az egykori tej begyűjtő át­alakított épületében. A műve­lődési ház gondoskodik prog­ramról az • összejövetelekre, amelyek iránt élénk az érdek­lődés. Moziműsor Sellő a pecsétgyűrűn. Ma­gyar bűnügyi film. I—II. rész. Előadás kezdete: 5 óra. A STŰDIÓTEREMBEN Tanár úr kérem. Magyar film, fél 4-kor. K. O. Színes magyar film, fél 6-kor. Dicsőségre ítélve. Színes amerikai film. fél 8-kor. ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap) Karácsonyi ajándékot a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat nagykőrösi divatáruboltjában vásároljon, a Szabadság tér 9. szám alatt! NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK DIVATOS MÉTERÁRUK, SZŐNYEGEK, FEHÉRNEMŰK, PULÓVEREK, DIVATCIKKEK. Műbőr női divattáska Diplomatatáska Vállra akasztható sporttáska Autóstáska férfiaknak 140 Ft-tól 350 Ft-ig 517 Ft 325 Ft 150 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents