Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-12 / 291. szám

6 1980. DECEMBER 12., PÉNTEK Kupaporondokon A szerda esti UEFA Kupa visszavágókkal befejeződtek az idei nemzetközi labdarúgó- kupaküzdelmek. A Bajnokok Európa Kupája és a KEK után az UEFA Kupában is kialakult a legjobb nyolc mezőnye. Az állva maradt összesen 24 csa­pat január 14-én tudja meg, ki lesz a következő ellenfél. A következő fordulót, amelyen az elődöntőbe jutás a tét, 1981. március 4-én és 18-án játsz- szák. Végeredményben 15 ország csapatai maradtak verseny­ben, Anglia és az NSZK mind a három kupában képviselteti még magát. Az NSZK-ban játszik Taróczy szerződése Taróczy Balázs kérésére a Ma­gyar Tenisz Szövetség és a Vasas SC egyetértésével az OTSH elnöke engedélyezte, hogy 1981-től a nyu­gatnémet T. V. I860. Fürth klub­hoz szerződjön. Az élversenyző, aki jelenleg itthon tartózkodik, a Davis Kupa, valamint a Király Kupa osztályozó hazai és külföldi mérkőzésein azonban továbbra is magyar színekben versenyez. A döntés hozzájárul ahhoz, hogy Taróczy Balázs teljes energiájá­val a Grand Prix-versenyekre koncentráljon, s kiemelkedő eredményeket érjen el. I Súly ■eme'és Újabb világcsúcs Alma-Atában, a szovjet súly­emelőkupa küzdelmeiben a légsú­lyú Nyikolaj Zaharov 125,5 kilós szakításvilágcsúcsa után pehely­súlyban is világrekord született. A 60 kilósok között a 19 esztendős szovjet Jurik Szárkiszjan, a moszkvai olimpia légsúlyú ezüst­érmese 126,5 kilóra módosította szakításban az ifjúsági világcsú­csot. Világbajnoki érmék Tizenöt milliárd peseta ér­tékben 1,7 millió darab világ- bajnoki érmet bocsátottak ki Spanyolországban. Az emlékér­mek 50 centimosért, 1—5—25— 50 és 100 pesetáért vásárolha­tók. Egyik oldalán János ki­rály arcképe látható, a má­sikon egy VB-vel kapcsolatos futballjelenet. A VB első kü- lönbélyegeit május,ban adják ki. A villámpartik taktikája Érdi feladvány a tévéképernyőn A kosárlabda NB ll-ben csupán a GEAC nyert, másik két együttesünk mindkét ta­lálkozóját elvesztette. Közép­csoport. Férfiak: Gödöllői EAC—ASE 77-69, Szegedi VSE —Hemád 127-83, Ho Si Minh Tanárképző Főiskola—Hemád 75-70. Nők: Szegedi VSE—Mo­non SE 108-42, Ho Si Minh Tanárképző—Monori SE 80-53. A megyei bajnokságban ma 15 órától három találkozó Az izgalmas máltai sakk- olimpia, a magyarok ezüstje, férfi- és női együttesünk má­sodik helye növelte a fekete- fehér bábuk iránti érdeklő­dést. Ráadásul, a tél beálltá­val, amikor a teremsportoké az elsőbbség, ez a szép szelle­mi sport fokozottan dívik. A megyei egyéni és csapat- villámbajnokságról már be­számoltunk. Arról, hogy az ötperces játékidőt azok hasz­nálják ki a legjobban, akiknek széles a megnyitási repertoár­juk. azaz sok begyakorolt variációjuk van a kezdeti lé­pésekre. Ilyen „egyszerű” a villámpartik taktikája. A legjobb helyezés Az érdieknek a csapatbaj­noki villámviadal nem volt elég, A küzdelmek végeztével kis háziversenyt rögtönöztek. A sakkóra indulása előtt je­gyeztünk fel néhány érdekes­séget a VSE együtteséről. Az érdi szakosztály 7 éve' alakult, s 35 igazolt sakkozó tartozik körükbe. A megyei csa­patbajnokságban idén szerepel­tek a legjobban, az ötödik he­lyük minden eddigit felülmúlt. A versenykiírás szerint az utánpótlásnevelés érdekében minden együttesnek egy if­júsági sakkozót kell asztalhoz ültetnie. Nos. az érdiek ala­posan túllépve a normát, hár­mat játszattak: Ligeti Rudolf, Weigl Gábor és Nagy Csaba volt a három benjamin. Nyolcvanéves sakkozó Ae érem másik oldalát Fe­kete Gyula bácsi jelenti, a szakosztály legidősebb sak­kozója, május 8-án lesz 80 éves. Idős kora ellenére jól szerepel, örökös első osztályú minősítésű sakkozó. APRÓHIRDETÉSEK A Politechnikai Ipari Szövetkezet szövet­kezeti tagnak felvesz ecseri telepére üzem- adminisztrátort, szer­számmaróst, szer­számkészítőt, hydrau- likus lakatost, elektro­műszerészt. gépbe- állítót. segédmunkást, raktárost, férfi és női betanított munkáso­kat 1, 2, és 3 mű­szakra. Jelentkezés: Ecser, Ady Endre u. sz. _____________ Né gyen az érdiek háziversenyén. Elöl, balról jobbra: Nagy Csaba és Szécsi Pál, mögöttük Czakó László és Ligeti Rudolf Ősz az öregfiúknál " Ketten a kiemelt Évek óta. nagy érdeklődés mellett zajlik az öregfiúk lab­darúgó-bajnoksága. A BLSZ rendezésében zajló viadalon kezdettől ott vannak a Pest megyeiek, s létszámuk foko­zatosan növekedett. A bajnok­ság öt csoportban zajlik, a Pest megyeiek négyben érde­keltek. (Csupán a Keleti cso­portban nincs csapatunk.) Az 1980/81. évi küzdelemsoroza­ton 7 együttesünk zárta az el­ső félévet. A legmagasabb osz­tálynak számító Kiemelt cso­portban két Pest megyei gár­da játszik. Ebben a mezőnyben a ko­rábbi 10 esztendőben csupán a Váci PENOMAH képviselte megyénket. A Középcsoport bajnokoknként jutott ebbe az „osztályba” a Dunakeszi Vas­utas. A Vasutas folytatta jó sorozatát, a legjobbak között is megállta a helyét. Ők vet­ték át a váciak szerepét, s könnyen lehetséges, hogy a bajnokságot a tavaszi idény végeztével a dobogón zárják. Az első félév után az ötödik helyen állnak, de a harmadik helyezett Ferencvárostól csu­pán egy pont választja el őket. A 11 mérkőzésen a négy győzelem s ugyanennyi dön­tetlen mellé három vereség csúszott be. Ed a jó sorozat 12 pontot jelentett a végig egyen­letes teljesítményt nyújtó Vasutasnak. Szépséghiba, hogy gólarányuk negatív: 14-16. Ez azt mutatja, hogy védel­mük könnyen sebezhető, de a gólhelyzetek kihasználásá­ban is javulniuk kell. Egyik legsikeresebb fegyvertényük a tavalyi bajnok BKV Előre legyőzése, méghozzá idegen­ben a fővárosban © A Váci PENOMAH messze elmaradt korábbi jó szereplé­sétől, hiszen a tavalyi ezüst­érmes együttes most kieső he­lyen áll, a tizenegyedik, s csu­pán a BVSC gárdáját előzi meg. Az összképhez tartozik, hogy a csapat nagy vérvesztességet szenvedett hét fővárosi játé­kos eltávozásával. Több sérü­lés is akadályozta a legjobb tizenegy kiállítását, ehhez társult Pintér és Seben 8 he­tes eltiltása. Ezek sem jelenthetnek azon­ban mentséget arra, hogy az együttes erejéből a 11 találko­zón csak két győzelemre és két döntetlenre futotta. A hét vereség és a 18-42-es gólkü­lönbség is a gyenge szerep­lést tanúsítja. Különösen rossz a csapát mérlege idegenben. Csupán egy pontot tudtak elhozni a fővárosból az EVIG-től. Vá­ratlan hazai vereségek is ron­tották az őszi teljesítményt. Tavasszal a bennmaradásért kell küzdenie a PENOMAH- nak. Ehhez szükséges a játé­kosállomány felfrissítése, töb­bek között a volt Híradás lab­darúgókból. (Legközelebb a Közép- és az Északi csoport Pest megyei együtteseivel foglalkozunk.) Nyitrai József Az érdi művelődési ház ad otthont vasárnaponként a sportág híveinek, s ez a via­dalok színhelye is. Legutóbb a Dohárszky István emlékver­senyt tartották, 35 résztvevő­vel. A fiatalítás jegyében a csapatokban, felnőtt, ifjúsági és úttörő egyaránt szerepelt. A nyílt versenyt Rosta Sándor, a Vasas mesterjelöltje nyerte, az érdi Szenczi Sándor és Ma­tus Gábor előtt. Jubileumi verseny Január 2-án a nyolc helyi általános iskola fiataljai bi­zonyíthatják sakktudásukat. Ugyanebben a hónapban a várossá nyilvánítás jubileumát versennyel köszöntik a sak­kozók. Czakó László feladványait a határokon túl is ismerik. Nem egyszer ismertették már „rejt­vényét” a tévé Sakk-matt mű­sorában. Vajon hogyan boldo­gulnak a fekete-fehér bábúk hívei, a december elején a képernyőn látott érdi felad­vánnyal ... Kép és szöveg: Reitter László Serdülők és ifik a szőnyegen Két fronton szerepeltek leg­utóbb fiatal Pest megyei bir­kózók. Az Abonyi Tsz SK gár­dája Debrecenben, az orszá­gos serdülő csapatbajnoksá­gon vetélkedett. Az erős me­zőnyben. 10 együttes közül az értékes negyedik helyet sze­rezte meg. Az aranyérem az FTC együttesének jutott. Győrött a Szilágyi Gyula ifjúsági második korcsoportos kötöttfogású emlékversenyen 11 sportkör képviseltette ma­gát. Monoriak is szőnyegre Léptek, Deák (60 kg), második Juhász (85 kg), harmadik lett súlycsoportjában. A soknevű hercegúrfi BENEDEK ELEK MESÉI Hanglemezre átdolgozta: BENEDEK ANDRÁS A soknevű hercegúrfi Mit beszélnek a szamarak? A telhetetlen kecske Ásó Rendezte: CSAJÁGI JÁNOS Zene: Muzsikás együttes HUNGAROTON, SLPX 1 3834. ARA: 70 Ft.- - X* mm KÉT MESE JÉKELY ZOLTÁN: Csunyinka álma NEMES NAGY ÁGNES: Felicián, vagy a tölgyfák tánca Előadja: JANCSÓ ADRIENNE Rendezte: TÖRÖK TAMÁS • írse® NBII és megyei bajnokság lesi Nagykörösön. Az Arany János Gimnázium együttese a Monori SE serdülő- és női fel­nőtt, valamint a Hernádi Tsz SK férfi serdülő gárdáját fo­gadja. Szombaton Százhalom­battán a 2. számú általános iskola tornatermében 14 órától Szob (úttörő leány), Manor (mini fiú) és a Ceglédi Ven­déglátó Szakközépiskola (ser­dülő leány) csapata a házigaz­da Dunai Kőolaj ellenfele. ÁLLÁS Dunakeszi Hűtőház ELVÉTELRE KERES szakképzett, gyakorlott kereskedelmi­szállítási vezetőt, raktárvezetőt, üzemszervezőt, belső ellenőrt és élelmiszeripari végzettséggel meó-ellenőrt. Jelentkezés: Dunakeszi-Üjtelep személyzeti vezetőnél. Pamutnyomóipari Vállalat Soroksári ^Textilgyára az alábbi munkakörre keres azonnali belépésre: 2 fő gázkazárikezelőt, 2 fő villanyszerelőt. Je­lentkezni lehet: gé­pészeti osztályon Bp. XX. Soroksár, Marx Károly u. 294. Tel.: 479—191. Épületgépész üzemmérnöki végzettséggel főenergstikust KERES FELVÉTELRE a Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat (Gödöllő, Szabadság út 26.), A Pest megyei Vil­lanyszerelő Vállalat felvesz: nagykátai la­katos üzemébe biz­tonságtechnikai mun­kakörben dolgozókat (kezdő villanyszere­lőket), vezető szerelőt, Jelentkezni J lehet: Nagykáta,. Temető u, 8. sz. DUNAKESZI HCTÖíXAZ FELVÉTELRE KERES szakképzett, gyakorlott kereskedelmi­szállítási vezetőt, főraktárnokot, raktárvezetőt, üzemszervezőt, belső ellenőrt és élelmiszeripari végzettséggel meó-ellenőrt. Jelentkezés: Dunakeszi-Újtelep személyzeti vezetőnél. ADÁS- : VETEL Eladó Bp-től 20 km-re Ócsán, azonnal beköl­tözhető 2 szoba össz­komfortos családi ház, 300 n.-öl telekkel. Megtekinthető: hét­köznap 18 óra után, szombat-vasárnap 8— 18-ig ócsa, Rákóczi telep. Tulipán u. 3. Szobai dísznövény, filodendronok (kisebb, nagyobb) eladók, Nagykőrös, Vági lkt. iv/c. n. 4i. ______ Cs aládi ház üzlethe­lyiséggel, teljesen be­rendezve, központban Albertirsán, Kolozsvá­ri u. 1. eladó. Ugyan­itt családi ház 315 négyszögöl telekkel el­adó. Érdeklődni lehet Holánszkiné, Buda­pest XI., Vántus K, u. 12/B. I. em, 7. 1117. Nagykőrösön, Ceglédi u. 17/b. alatt 2 és félszobás. földszinti lakás, azonnal beköl­tözhetően eladó. Kp. -1- OTP. Érdeklődni: Kopa Ferencné, Széchenyi tér 12. alatt vagy 447 és 481-es te­lefonon. Két- és háromszobás, gázfűtéses lakás eladó, Nagykőrös, Ifjúság 11. I. 6. Pulóverek nagy vá­lasztékban. Kötődé, Nagykőrös, Szolnoki út 1. ___' El adó Nagykőrös köz­pontjában három szo­ba összkomfortos csa­ládi ház. azonnal be­költözhető, nagy te­lek, sok melléképület, Érdeklődni lehet na­ponta 9—17 óráig Nagykőrös. Bállá Ger­gely u. 9. sz. fmiiMiygBBMm Török 42—48-as női irhabundák eladók. 153—629 délelőtt. Irhabunda 42—48-ai eladó. 159—181. Temetőhegyben 600 négyszögöl bekerített szőlő, gyümölcsös, fú- rott kúttel, motorral és tömlőkkel, víkend- házzal eladó. Nagykő- rös IV.. Báthori u. 10. Biatorbágyon eladó 3 szoba, konyhás ház, fürdőszoba, gazdasági épületek. 200 négyszög­öl gyümölcsös van. 300 000 kp. Cím: Biatorbágy, Füzes u. 58. Bagoly Antalné. Nagykőrösön, Bokros dűlőben 600 négyszög­öl zártkert eladó. Ér­deklődni: Budapest, II. Retek utca 29—31. Il/e. 3. Vida—Bodri. szobás komfortos, kertes ház, belső fel­újítás után, 1981. nyári beköltözéssel eladó. Cegléd, Darázs utca 4. szám. VEGYES Nem gond az ajándé­kozás, ha a Cegléd, Körösi út 26/b. alatt levő ajándékboltban, vásárol. Kapható: gáz­öngyújtó, díszhőmé­rők. díszgyertyák, pllsszé sálak. Gyer­mekeknek bűvös gömb kapható. ______ Kará csonyi ajándék és divatvásár! Szok­nyák. blúzok, selyem­garbó több színben, extra nagy méretben is, maxi szoknyák, kisestélyi ruhák szil­veszterre, farsangra, készítőnél: Frlgyesné, Nagykőrös. Hősök tere 1. Katolikus templomnál,_______ Vác­Deákvári három­szobás, garázsos, elő- kertes, kétszintes szö­vetkezeti lakásomat elcserélném Dunake­szin 70 m2 körüli la­kótelepi szövetkezeti­re. Telefon: Dunake­szl. 41—253. _________ Cs empe, mettlachi, ajtók és mindenféle építőanyag kapható, XVII. Rákoskeresztúr, Kalács u. 16. T.: 481— 520. __________ Es küvői ruhakölcsönző nyílt a Délinél nívós árukészlettel alakra igazítással vidékre Is Budapest XII. Greguss u. 6. Esküvőre legdivato­sabb vőlegényl, koszo­rúslányi ruhák köl­csönzése vidékre. Bp. VII., Akácfa u. 27. HA MECCSÖRREN AZ ÓRA, CSÖR&IT A SZERENCSE! SKÁLA-:/ÍXSXP Ha a Skála Budapest Nagyáruházban 7-től 12 óráig, a Skála Expo Áruházban 12-től 19 óráig a pénztáraknál elhelyezett óra. akkor szólal meg, amikor ön éppen fizet, ajándékutalvány formájában visszakanja a vásárolt áru teljes va?v fele összegét, illetve 500, 200 vagy 109 forintos ajándékutalványt nyerhet. Várjuk kedves vásárlóinkat! iirnv-l Ilim »n a Maevar szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: Sái PCQT MFR i r 1 HÍRLAP FöbzerkeszttVhelvettes- Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányítószám: 1446. iLOl llll-U S LI 111 li I» n I JíjíífpkKrió vállalat Budapest, Blaha Lujza tér 3. *959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. ­iipk titkársá: Sági Agnes. — — Kiadja a Szerkesztőségi TŐSÉGEINK- Ceglédi Hírlap, Cegléd. Kossuth tér t„ Pf. 19. 2701. Telefon: 11-40« — Gödöllői Hírlap, Gödöllő, Szabadsás úi 2 Pf 14. 2100. Telefon: 81-96. I, 7» Pf 51 2201 Telefon- 157 - Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. — Váci Hírlap. Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10—095. - A lapot Felelős' vezető- 'csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál. Monori Hírlap, Monor, Kossuth el öl á 11 it la a Szilfra" Lapnyomda. Budapest. FeleTős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató (Postacím: "Budapest V.Tó™f nádor tér 1. - 1900). szemé.yesen vagy nos,autó-0659 postautalványon, valamint átutalással a KH3 215-96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy .hónapra: 30.— FI. Pesi megyei Húlap (Index: 25 064 HŰI ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap) ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap) ISSN 0133-!957 (Gödöllöl Hírlap) ISSN 0133-2651 (Monori Hinap, !SSN 0133-2708 (Nagyköröst ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents