Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-10 / 263. szám

A Nagy Október 63. évfordulóián a Sxov/etunióhmi Színpompás, erőt sugárzó felvonulásokkal ünnepeltek leonyid Brexsnyev besxéde a Kremlben Nagyszabású katonai dísz­szemlével, ünnepi felvonulás­sal köszöntötte a Szovjetunió a Nagy Októberi Szocialista For­radalom hatvanharmadik év­fordulóját. Az ünnepi díszbe öltözött Moszkvában a reggeli órákban megindult a felvonulók mene­te a Vörös tér felé. Röviddel tíz óra előtt fog­lalták el helyüket a mauzó­leum mellvédjén az SZKP és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezsnyevvel, aZ SZKP KB főtitkárával, a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének elnökével. Ugyancsak a mau­zóleumról tekintette meg a díszszemlét és a dolgozók fel­vonulását Mengisztu Mailé Ma­riam, az etióp dolgozók párt­jának megszervezésére alakult bizottság vb-elnöke, az etió- piai ideiglenes katonai kor­mányzó tanács elnöke. A mauzóleumról figyelték a szemlét a szovjet hadsereg és hadiflotta magas rangú pa­rancsnokai. A pártkongresszus jegyében Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere üdvö­zölte a felsorakozott egysége­ket, majd a mauzóleum mell­védjéről beszédet mondott. Hangsúlyozta: az Októberi Forradalom idei évfordulójá­nak különleges jelentőséget ad az a tény, hogy az ünnepre az SZKP huszonhatodik kong­resszusa küszöbén kerül sor. Szólott arról, hogy a Kom­munista Párt és a szovjet ál­lam, a szocializmus testvéri országaival együtt következe­tes harcot folytat a béke, a népek biztonsága biztosítá­sáért, a nemzetközi enyhülés megőrzéséért és elmélyíté­séért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért. Rámutatott, hogy a nemzetközi politika bé­keszerető irányvonalával szem­ben ott vannak azonban az el­nyomás, a militarizmus, az ag­resszió erői, szembenáll ezzel az iránnyal az amerikai impe­rializmus, a NATO agresszív tömörülésének tevékenysége. A béke ellenségeinek próbál, kozásai azt követelik tőlünk, hogy legyünk állandóan ébe­rek. erősítsük a szovjet állam védelmi képességét azért, hogy meghiúsítsuk az imperializmus­nak a katonai fölény megszer­zésére irányuló kísérleteit — mondotta egyebek közt a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere. A beszéd után felhangzott a Szovjetunió himnusza, díszsor- tűz remegtette meg a levegőt, majd megkezdődött a negy­venöt perces, fegyelmezett, erőt sugárzó katonai díszszem­le. A moszkvai katonai zeneis­kola dobosai ts harsonásai mö­gött a hagyományoknak meg­felelően a Frunze katonai aka­démia tisztjei, a szovjet had­sereg jövendő magas rangú parancsnokai nyitották meg a díszszemlét. A katonai akadé­miák díszegységeinek fegyel­mezett menetét nagy tetszéssel fogadták a téren jelen levő vendégek. Díszmenetben ^vonultak el a Vörös téren a haditengerészet, a légideszantegységek, a ha­tárőr tisztiiskolások, a tenge­részgyalogság, a belső karha­talom egységei, a katonai kö­zépiskolák, a Szuvorov és a Nahimov iskola növendékei. A gyalog felvonuló alakulatok sorát ugyancsak sok évtizedes hagyomány szerint az OSZSZSZK Legfelsőbb Taná­csáról elnevezett összfegyver- nemi tisztiiskola növendékei­nek fegyelmezett menete zárta be. Nagy benyomást tett a jelen­levőkre a gépesített alakulatok díszfelvonulása. A Kalinyinről elnevezett tamanyi gárdahad­osztály gépkocsizó lövészei a legkülönbözőbb típusú, korsze­rű páncélozott szállító harc­járműveken érkeztek a Vörös térre — a lánctalpas és gumi­kerekes járműveket irányított harckocsielhárító rakétákkal és könnyű lövegekkel is fel­szerelték. Ugyancsak harcjár­műveken érkeztek a mauzó­leum elé a légideszantegysé­gek katonái is: ezeiket a jár­műveket a katonákkal egy idő­ben repülőgépekről lehet ejtő­ernyővel a földre juttatni. Im­pozáns látványt nyújtottak a kantemirovfeai gárdahadosztály hatalmas harckocsijai. Ezután érkeztek a térre a vontatott tüzéregységek különböző típu­sú lövegei, aknavetői, az ön­járó lövegek, a korszerű soro­zatvetőik, a légvédelmi raké­ták. Ez utóbbiak sorában fel­vonult egy új típusú szállító- jármű is, amelyben a rakéták mellett helyt kapott a tűz ve­zetéséhez szükséges irányító- berendezés is. Ezután különbö­ző típusú föld—föld rakéták következtek a gépesített ala­kulatok felvonulásának befe­jezéseként. Mint már több év óta, ezúttal sem vettek részt a díszszemlén a hadászati ra­kétacsapatok egységei. Díszegységek parádéja A negyvenöt perces, fegyel­mezett, erőt sugárzó katonai díszszemlét az ezertagú kato­nai zenekar elvonulása zárta be. Negyed órán át a fiataloké volt a Vörös tér. A moszkvai úttörők képviselői virágcsok­rokkal köszöntötték a párt és az állam vezetőit, a fiatalok felvonulásának végén. A térre kilenc oszlopban érkeztek a moszkvai dolgozók küldöttei. A szovjet főváros üzemeinek, intézményeinek képviselői magukkal hozták munkájuk eredményének jel­képeit. Több százezer moszkvai jött el erre a fel­vonulásra, hogy megemlékez­zék a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom hatvanhar­madik évfordulójáról, tanúsá­got adjon arról, hogy a for­Megemlékezés, avatás Pest megyében A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 63. évfordulója tiszteletére megemlékezést tar­tottak november 7-én a da- basi járásban, Örkény köz­ségben. Részt vett az ünnep­ségen ifj. Farkas György, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának tagja, a hernádi Március 15. Termelőszövetke­zet lakatosa is. Beszédet mon­dott Kakucsi Gabriella, az MSZMP dabasd járási végre­hajtó bizottságának tagja, a dabasi Fehér Akác Termelő- szövetkezet elnöke. Avatóünnepségre került sor a gödöllői járásban is. Köz­ponti orvosi rendelőt adtak át a négyezer lakosú Erdőkerte­sen. A kétszintes, összesen 760 négyzetméter alapterületű lé­tesítményben. amelyet a he­lyi tanács saját brigádja épí­tett, előreláthatólag novem­ber húszadikától fogadják a betegeket. Az épület emele­tén három orvosi lakás is van, számolva azzal, hogy hama­rosan gyermekorvost is alkal­maznak. A földszinten kapott helyet a három orvosi rende­lő, a hozzájuk tartozó várók­kal és más helyiségekkel, va­lamint a tanácsadó szoba és a kisegítő gyógyszertár. A központi fűtéssel ellátott egészségügyi intézmény érté­ke öt és fél millió forint, ám az építési költség alig haladja meg a négymilliót, mert ala­kosság és a helybeli üzemek szocialista brigádjai jelentős társadalmi munkát végeztek. radalom eszméi a szovjet nép mai alkotó munkájában él­nek tovább. A szövetségi köz társaságokban Díszszemlét rendeztek no- vemben 7-én minden szövet­ségi köztársaság fővárosában és számos más városban is. A délutáni órákban ország­szerte megkezdődtek a népün­nepélyek, az ünnepi műsorok. A szovjet nép vidáman, derű­sen köszöntötte a jubileumot. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom hatvanharma­dik évfordulója alkalmából a Szovjetunió kormánya a díszT szemle és a moszkvai dolgo­zók felvonulása befejeztével — fogadást adott a Kreml kongresszusi palotájában. A fogadáson megjelentek az SZKP és a szovjet állam ve­zetői, élükön Leonyid Brezs­nyevvel. Ott volt a Moszkvá­ban hivatalos, baráti látogatá­son tartózkodó Mengisztu Hailé Mariam. Részt vettek a foga­dáson a Moszkvában akkredi­tált diplomáciai képviseletek vezetői. A vendégeket Leonyid Brezs. nyev köszöntötte. Beszédében hangoztatta — az elmúlt ötéves tervben so­kat tettünk, mind a gazdasági, mind pedig a kulturális épít,es, szocialista demokráciánk fej­lesztése terén és joggal va­gyunk büszkék erre. Van azon­ban még sok olyan probléma is, amely megoldásra vár. Pár­tunk gondolatai, népünk erő­feszítései most e problémák megoldására összpontosulnak. Az új ötéves tervben sok, fe­lelősségteljes munka vár a szovjet emberekre, az iparban és a mezőgazdaságban, az épí­tőiparban és a közlekedésben, a tudomány és a kultúra te­rén egyaránt. Üj sikereket, kívánunk nekik, népünk ja­vára! Külföldi vendégeinket sze­retném arról biztosítani, hogy a Szovjetunió változatlanul hű marad békés külpolitikájához, határozottan fellép a fegyver­kezési versennyel, a katonai kalandokkal szemben, állást foglal minden állam kölcsö­nösen előnyös együttműködé­se mellett — mondotta többek között beszédében Leonyid Brezsnyev. _________ Zá szlólevonás Szombaton délelőtt ünnepé­lyes külsőségek között, kato­nai tiszteletadással levonták a Magyar Népköztársaság álla­mi zászlaját, amely a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 63. évfordulójának tisz­teletére lengett az árbocon. A gellérthegyi felszabadulási emlékműnél ugyancsak kato­nai tiszteletadással vonták le a magyar nemzeti lobogót, és a munkásmozgalom vörös zász­laját. PEST MEET El VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 263. SZÄM Ár» 1.20 forint 1980. NOVEMBER 10., HÉTFŐ Mpkarnssfikm wlágnap Hild-érem Szentendrének Szentendre város tanácsa november 8-án, az urbaniszti­kai világnapon a Pest megyei Művelődési Központ és Könyv­tár színháztermében ünnepi tanácsülést tartott. Az esemé­nyen ott volt Cservenka Fe- rencné, az MSZMP Pest me­gyei Bizottságának első titká­ra, a Központi Bizottság tagja, dr. Sághy Vilmos belkereske­delmi miniszter, S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Szentendre város országgyű­lési képviselője, Jantner Antal építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, dr. Barát Endre, az MSZMP Szentendre városi' Bizottság első titkára, Csonka Csaba, az MSZMP Szentendre járási Bizottság első titkára, Marosvölgyi La­jos és dr. Bertalan Ferenc, a városi tanács elnöke és vb- titkára, Bondor József, a Ma­gyar Urbanisztikai Társaság elnöke és Barna Gábor, a tár­saság titkára, valamint a ko­rábban Hild-érerpmel kitünte­tett városok képviselői, Szent­endre politikai, társadalmi éle­tének vezető egyéniségei. Az ünnepi tanácsülést Nizák Imre, a városi tanács elnök­helyettese nyitotta meg, majd a városi tanács elnöke beszélt. Marosvölgyi Lajos hangsúlyoz­ta, a régi építészeti emlékek ápolása, a képzőművészet fel­lendítése, az összehangolt vá­rosfejlesztés nem idegenforgal­mi csalétek, hanem az elsőd­leges cél az, hogy az itt lakók számára a kultúra kincsei a mindennapi élet részévé vál­jon. Hiszen — mondotta töb­bek között — csak az iehet jó vendéglátó, aki jól is érzi ma­gát otthonában. Ezután Bondor József elis­meréssel szólt a város ered­ményeiről, s átadta Szentendre város tanácsának és társadal­mának a Hild János érmet, amely elismerése annak a fej­lődésnek, annak a kulturális, történelmi műemléki értékek megőrzésének, amely a város- fejlesztés szerves része. Az ünneoség alkalmából a városi tanács Szentendre fej­lesztése terén végzett kiemel­kedő munkája elismeréséül Pro Űrbe Szentendre kitüntetést adományozott K. Ráduly Pi­roska Ybl-díjas építésznek, a VÁTI mérnökének, dr. Mailáth Imrének, a Pest megyei Mú­zeumok Igazgatósága munka­társának és Oroszlán László­nak, a KPM Budapesti Közúti Igazgatósága igazgatóhelyettes Fémhalogén lámpák Az idei Pro Űrbe Szentendre kitüntetettjei: dr. Mailáth Imre, K. Ráduly Piroska és Oroszlán László főmérnökének. Ezenkívül ki­váló munkáért miniszteri ki­tüntetést kapott Németh Fe­renc, a városi tanács pénzügyi osztályának vezetője. A rövid szünet után a városi kórus adott ünnepi műsort, amelyen először hangzott el Szokolay Sándor zeneszerző Szentendre város tiszteletére írt Pastorella cífnű műve. A műsor után az ünnepi tanács­ülés résztvevői megtekintették a Szentendre ma című doku­mentum-kiállítást. Ugyanitt vette át dr. Varga Gyula, Tata város tanácselnöke és dr. Kör­mendi Klára, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium tanácsosa az egyéni líild-ér- met. Ezután dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhe­lyettese felavatta a Hild-em- léktáblát, amely Raj ki László alkotása. A rendezvénysorozat vasár­nap, november 9-én a városi tanács dísztermében folytató­dott, ahol a Hild-éremmel ki­tüntetett városok vezetői, ille­Bondor József átadja a Hild-érmct Maíosvölgyi Lajosnak Miser István felvételei i tőleg képviselői tanácskoztak. (A Magyar Urbanisztikai Társaság főtitkárával készült interjút a 3. oldalon közöljük.) K. I. 1 Fsnomschanikai Ipari Szövetkezet Bútorok Belgiumba Ha éves árbevételtervét tel­jesíteni akarja az aszódi Fer- romechanikai Ipari Szövetke­zet, hajrázniuk kell. Nem sa­ját hibájukból, állapítja meg Diós László, helyettes műsza­ki vezető. Az Autóvillamossá­gi Vállalat lemondott egy je­lentős megrendelést. Ehelyett tehát mást kellett, kell,, ke­resniük. A háromnegyedév végéig 75 millió forint árbevételt értek el, legtöbbet — 22 milliót — a lakatosüzemek hozták a kony­hára. Vállalták motor-állórész készítést is az EVIG-nek 6 millióért, és az Ipari Műszer- gyárnak kisebb bérmunkákat ugyanennyiért. Régi partnerük a Posta, idén mostanig 16 faj­ta kábelvég-elzárót szállítot­ták nekik, ezáltal 8 millió fo­rint bevételhez jutva. Tetszetős, impozáns bútorai­kat az aszódiak ugyancsak si­kerrel szerepeltetik a különfé­le vásárokon, asztalosmű­helyük munkáját most is di­cséri Diós László. Svájci, fran­cia és belga kereskedők vá­sárolták meg a gyártott 8 mil­lió forint értékű bútoraik nyolcvan százalékát. Szeptember végéig 10 millió forintért végez­tek lakossági szolgáltatá­sokat. Hamarosan újabb, régi, jogos igényeket elégíthet ki a szö­vetkezet: elkészül egy nagy kapacitású mosoda és vegytisz­tító szalon. Hazánkba érkezik a bolgár külügyminiszter Petr Mladenov, a Bolgár Népköztársaság külügyminisz­tere november 10-én hivata­los, baráti látogatásra, Púja Frigyes külügyminiszter meg­hívására Budapestre érkezik. KÖZÉLET Az Egyesült Izzóban megkezdték a fémhalogén lámpák kísérleti gyártását. A kétszázötven watt teljesítményű, belső területek koncentrált világítására alkalmas fényforrás igen takarékos üzemeltetésű. Képünkön minőségileg megvizsgálják, ill. ellenőrzik a kísérleti gyártásban készülő reflektoros fém­halogén égőket. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Ronald Reagant, az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt megválasztá­sa alkalmából. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke táviratban üd­vözölte Helmut Schmidtgt, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárjává tör­tént • újraválasztása alkalmá­ból. Borbándi János miniszterel­nök-helyettes, a kormánykö­zi bizottság magyar tagozatá­nak elnöke vezetésével vasár­nap magyar küldöttség uta­zott Ulánbátorba. Huszár Istvánnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a KB Társadalomtudományi Intézete főigazgatójának ve­zetésével MSZMP-küldöttség utazott a Kolumbiai Kommu­nista Párt XIII. kongresszusá­i

Next

/
Thumbnails
Contents