Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-05 / 260. szám

4 ««rtf V '^uitap 1980. NOVEMBER 5., SZERDA A TÁVOKTATÁS ÚJ FORMÁJA Állandó kapcsolat az iskolával A távoktatás továbbfejlesz­tését tervezi az Országos Pe­dagógiai Intézet felnőttnevelé­si osztálya, amely a Művelő­dési Minisztérium oktatási szerveivel együtt tanulmá­nyozna a középiskolai táv­oktatás új formájának alkal­mazási lehetőségeit. Elképze­lésük: az ország több részé­ben távoktatási központot, azok körzetében pedig konzultációs központokat szerveznek. A rendszerben részt vesznek a művelődési hátók, otthonok, könyvtárak és más intézmé­nyek. a rádió és a televízió is. A távoktatási központok maguk a középiskolák, ezek irányítják levelező . diákjaik tanulását. Ellenőrzés feladatokat adnak a tanu­lóknak, s ezek teljesítését el­lenőrzik. A megoldott felada­tokat a tanulók visszaküldik a központba — a középiskolá­ba —, ahol elbírálják: a ta­nuló elsajátította-e a tan­anyag kijelölt fejezeteit, to­vábbléphet-e vagy ismételnie, gyakorolnia kell a régi lecké­ket. A tanulók rendszeresen — hetenként többször — föl­keresik a lakóhelyükön vagy annak közelében levő kon­zultációs központot — iskolát, vagy művelődési intézményt, ahol olvashatnak, meghall­gathatják a rádió, a televízió nekik szóló műsorait, s ahol pedagógusok, népművelők se­gítik a tananyag megértését, elsajátítását. Ily módon a le­velezők állandó kapcsolatban lehetnek tanáraikkal, kénytele­nek rendszeresen tanulni és számot adni ismereteikről. Mindennapi munkájuk, elfog­laltságuk ellenére jó ered­ménnyel végezhetik el a kö­zépiskolát. Új modell A Hajdú-Bihar megyei mű­velődési központ ajánlkozott: kész együttműködni az isko­lákkal a felnőttoktatás új for­májának megteremtésében. A tervek szerint Debrecenben alakítják ki a távoktatás új modelljét. Az oktatás mód­szertani irányítói szerint ez a forma kedvezőbb a tanulók számára, mint az ehhez ha­sonló, amelyet a pécsi dolgo­zók gimnáziumában alkalmaz­nak, kísérletként, 1976 óta. A tanulóknak ugyanis konzultá­cióra nem kell az irányító központba — középiskolájuk­ba — utazniuk, mint a pécsi levelezőknek, hiszen lakhelyük közelében fogadnák majd őket ÖTVENÉVES A Szalmás-kórus A díszes műsorlapon a „VI­GADÓ DÍSZTERMÉBEN” sor alatt fénykép: fehér blúzos, fehér inges nők és férfiak csoportja, előttük kis termetű, rövid hajú, vékonyka asz- szony. Énekelnek. Az asszony vezényel, ök a Szalmás-kó­rus. Nem tudom, a felvétel hol és mikor készült, de biztos: ta­vasz vagy nyár lehetett. Az énekesek árnyéka keményen rajzolódik ki, körülhatárol­ható és pontos, akárcsak da­laik voltak. A dalok, ame­lyekkel igent vagy nemet mondtak, a dalok, amelyek az elhallgattatott munkásmozga­lom számára nemegyszer szin­te az egyetlen életben mara­dási esélyt vagy az életjel­adás egyetlen lehetőségét je­lentették. Az együtténeklés a kollektív művészeti funkción túl az erőmegmutatás lehető­ségét is magában hordozta. Emlékezés Az ötvenedik évfordulón rájuk, Szalmás Piroskára és tanítványaira emlékezünk. Mit jelentettek a szervezett magyar munkásmozgalomban a munkáskórusok, dalárdák? A századforduló után, főleg a Szoílálde'mokrata Párt égisze alatt tevékenykedő különfé­le egyletek (Alkoholellenes Munkásszövetség, a Munkás­egyetek Szövetsége) adtak he­lyet és lehetőséget az ilyen jel­legű szervezkedéseknek. Igaz, a haldokló Monarchiában még csak tanulták a forradalmat, a harcos eszméknek megszelír dített változatát terjesztették. Inkább csak elviselni segítet­ték az elnyomatást, nem meg­szüntetni. A Tanácsköztársaság buká­sa után, mikor magasra csap­tak a fehérterror hullámai, jó évtizednyi idő kellett ahhoz, hogy tetszhalálából föltámad­jon az elnémított munkásdal. Az 1929-es nagy világgazda­sági válság után kezdett újjá­éledni a munkáskórus-mozga- lom. Ehhez az újjászületéshez sok minden kellett: költők és zeneszerzők, bátor, tehetsé­ges munkásifjak, s nem utol­sósorban vezető egyéniség, aki­ben minden szükséges tulaj­donság megvan, aki motorja és lelke az egész tevékenység­nek, a hangzó forradalom­nak. Szalmás Piroska ilyen egyéniség volt. S ma, kézbe véve a Szalmás-kórus albu­mát, a Vonuljatok ki, chan­sonok”-at, a lapokról ismerős címek és melódiák köszönté­nek bennünket: a Bunkócska, a Bécsi munkásinduló, a War- szawianka, a Carmagnole és a többiek, neves és névtelen köl­tők, zeneszerzők alkotásai, és természetesen újra meg újra Szalmás Piroska, zenszerző­ként, költőként, rendezőként egyaránt. ' Csili Ä kórus 1930 nyarán ala­kult. Igazi születése pillanata azonban 1931 februárjának vé­gére esett, amikor a pester­zsébeti Csili közönségének taps/vihara felavatta őket. A francia forradalom Carma­gnole-ja eljutott az erzsébeti és soroksári munkásokhoz is, hi­szen a korszak változott csak, az elnyomottak és elnyomók viszonya nem. A kórus énekelt, lázított, lel­kesített. Talán Majakovszkij híres ROSZTA-ablakai egye­sítették ennyire szervesen ma­gukban a forradalmi propa­gandát és a művészetet. A Szalmás-kórus művészete a munkásmozgalom hétköznap­jainak művészete volt. Hogy milyenek is voltak valójában a dalaik, azt csak a kortár­sak elbeszéléseiből, leírásai­ból tudjuk, hiszen ma, 1980- ban ugyanazok a dalok még a legkiválóbb összeforrottabb énékkar előadásában sem hangzanak, nem hangozhat­nak ugyanúgy a megváltozott történelmi és társadalmi, vi­szonyok között. Fél évszázad­dal ezelőtt harcra buzdítottak — ma emlékeztetnek. Műsorlap Emlékeztetnek egy korszak­ra, a forradalmi múltra, arra, hogy a harcban nem szabad megállni, hogy mindig voltak Geyer Flóriánok akik éléra mertek állni az elnyomók el­leni küzdelemnek. Megilletőd- ve nézem az elegáns műsorla­pot, az illusztris közreműkö­dőket és a hallgatóságot a Vi­gadó termében. Az egykori Szalmás-kórus nem énekelt, nem énekelhetett az ország legszebb hangversenytermé­ben. Az, hogy most itt éne­kel egy, a nevüket viselő kó­rus, az elégtétel mellett jel­kép is: „a kunyhókból a palo­tákba, a kalapácstól a hata­lomba” jelképe. K. Zs. az iskolákban, művelődési há­zakban szervezendő konzultá­ciós központok. Gazdaságos Gazdaságosabb is ez a meg­oldás, mivel kevesebb irányí­tó központ fenntartását igényli, mint a pécsi modell. Ámbár biztatóak a pécsi kísérlet eredményei is, a hagyományos levelező oktatásban részesülő, de „távirányított” tanulók jobban elsajátították a tan­anyagot, képzettebbek, művel­tebbek, mint a többi középis­kolák levelező diákjai. Ezt bizonyítják az érettségi vizsgák eredményei is. Két távoktatási kísérlet zaj­lik majd tehát. Az egyik és a másik kísérletben részt vevők tanulmányi eredményeit mér­legelve döntik el: melyik for­mát alkalmazzák országszerte, így vagy úgy, mindenképpen jobbítják a három évtizedes múltú középiskolai levelező oktatást. Koszorúzások Pór Bertalan emléke Pór Bertalan festőművész, szocialista képzőművészetünk kiemelkedő személyisége, a Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szak- szervezetének volt elnöke szü­letésének 100. évfordulója al­kalmából kedd délelőtt koszo- rúzási ünnepséget tartottak sírjánál, Budapesten, a Mező Imre úti temetőben. Az 1964-ben elhunyt Pór Bertalan nyughelyénél koszo­rút helyezett el az MSZMP Központi Bizottsága tudomá­nyos, közoktatási és kulturális osztálya nevében Knopp And­rás és Berenczky Loránd, majd a Művelődési Minisztérium,' a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, a Művészeti Alap, a Magyar Képző- és Iparmű­vészek Szövetsége, a Képzőmű­vészek, Iparművészek és Mű­vészeti Dolgozók Szakszerve­zete, a Művészeti Szakszerve­zetek Szövetsége, a Magyar Partizán Szövetség képvise­lői koszorúztak. Elhelyezték a megemlékezés virágait Pór Bertalan hozzátartozói. RÁDIÓFIGYELŐ ESZMÉK FAGGATÁSA. Nem ideggyógyásztól, hanem a bőrbetegségek szakemberé­től hallottam: ezi a tudomány egyelőre a félhomályban tapo- gatódzik. Kipróbálunk vala­milyen kenőcsöt, ha használ jó, ha nem, új következik, s ez egészen addig megy így to­vább, amíg nem sikerül ered­ményt elérni. Ha nem isi kell szó szerint érteni az előbb idézetteket, annyi azonban bi­zonyos, hogy az orvostudomány egy-egy ágában az új felfede­zésekkel csak lassan lesz tá- gabb a tudományos horizont. Ez derült ki a Petőfi rádió­ban hétfőn este sugárzott Esz­mék faggatása című riport­műsorból. Zeley László szer­kesztő, Kulcsár István és Juszt László riporter az elmekórtan, pontosabban az elmebetegek gyógyításának kérdéseiről ké­szített vitaműsort. Érvek és ellenérvek, nézetek és felfogá­sok álltak szemben egymás­sal. Annyit azonban a laikus hallgató is leszűrhetett ta­nulságként: a tudomány csak további sok-sok türelem és gyötrődés árán juthat el a gyógyítás, a megismerés lé­nyegi kérdéseinek feltárásáig. Erről szólt Goldschmidt De­nes, a Pest megyei Tanács Semmelweis Kórháza főorvo­sa, aki szerint a gyógyítás so­rán abból kell kiindulni, hogy a kezelésre szoruló, nem aszó fizikai értelmében beteg. HOL — iVII? Radnóti Lász­ló és Papp Márió időről időre nekiindul az országnak, itt-ott megállnak, s csupa hétközna­pi tárnáról beszélgetnek. Ez­úttal a Dél-Dunántúl felé fu­tott az autó. Az utasoknak nem volt szerencséje: berob­bant a szélvédő, a profi ripor­ter mellé nem sikerült felnő­nie az ebben a szakmában csak amatőrnek, s a lepörgetett ri­portok is nehézkesen döcög­tek. Minden bizonnyal azért, mert csupa olyasmiről volt szó, ami ott, a Dunántúl déli részén, egy-egy település ha­tárain belül még csak megér néhány mondatot, de százezrek figyelmére aligha tarthat igényt. V. F. RHODESIA—ZIMBABWE Az önállóság útján Új független állam született Afrika déli részén 1980. április 17-én éjfélkor: a Zimbabwei Köztársaság. A fővárosban,' Sal is bury ben, új nevén Hara- réban levonták a brit lobogót, s felhúzták a zászlórúdra az új nemzeti zászlót. A városban csomagoltak a riporterek, sejt­ve rövid időn belül nem szá­míthatnak új szenzációkra, mint ahogy sok száz fehér te­lepes is hozzákezdett a költöz­ködés előkészületeihez. Ügy vélték Mugabe pártja a ZANU győzelme hosszú távon nem ígér számukra semmi jót. Az utóbbi fél évben való­ban kevesebb hely jut a hír­adásokban a zimbabwei ese­ményeknek. A sok évig tartó gyűlölködés, a népirtás és a partizánháború után az új ál­lam vezetői megfontoltan, kö­rültekintően láttak hozzá az ország átalakításához. Igyekez­tek kompromisszumra jutni a fehér kisebbséggel, sikerült el­érniük az Afrika új, függet­len államaiban korántsem ritka, nem egyszer polgárhá­borúig is vezető törzsi politi­kai, vallási ellentéteket. Abban azonban aligha kételkedhe­tünk, hogy a függetlenné, sza­baddá lett Zimbabwében csak egy fejezet zárult le a fekete többség politikai és gazdasági hatalmának kivívásában. A megbékélés jelszava — írja a neves külpolitikai újságíró Ár­kus István Rhodesia Zimbab­we című a közelmúltban meg­jelent könyvében — a dolgok logikájánál fogva hamarosan elenyészik azonban, s kiéle­ződnek majd a társadalmi el­lentétek és Zimbabwe vezetői­nek dönteniük kell: milyen úton kívánnak tovább halad­ni?... az új Zimbabwe szá­mára még hosszú, rögös lesz az út. Árkus István könyve a múlt — az ásványkincsekben oly gazdag ország gyarmatosítás- sán, a fehér kisebbség hatal­mának kialakulásán, a függet­lenségi mozgalom megszerve­zésén, belső harcainak bemu­tatásán keresztül jut el 1935- ig, amikor a Smith-féle fehér telepes kormányzat a többségi uralom megakadályozása érde­kében kimondta a faji meg különböztetésen és kisebbség hatalmán alapuló függetlensé­gét. A könyv bemutatja az egy­mást váltó — a kialakult hely. zetért felelős angol kormányok — hintapolitikáját, az őslakos­ság mind elkeseredettebb küz­delmét, a fegyveres felszabadí­tó mozgalom megerősödését, s azokat a diplomáciai próbál­kozásokat, amelyek célja az volt, hogy megmentsék a fe­hér telepesek uralmát, illetve a megalakuló Zimbabwét elté­rítsék a szocialista úttól. A SZCrZŐ mindvégig izgal­mas, mégis tárgyszerű köny­ve részletesen jellemzi a rho- desiai—zimbabwei politikai élet múltbeli és mai szerep­lőit, s bár könyve a független­ség kikiáltásával véget ért, arra is igyekszik választ keresni: merre vezet Afrika egyik leg­gazdagabb államának útja. Ép­pen ez a munka nemcsak a múlt, hanem a ma és a hol­nap Zimbabwéjének politikai eseményeiben is segít eliga­zodni. (Kossuth Kiadó.) Cs. A. ZENEI PANORÁMA Szovjet művészek Vácott Kulturális életünknek egy­re több olyan hagyománya van, amely visszatérve, el- szürkülés helyett gazdagodik, s a közönség érdeklődését is mindinkább felkelti. Jóleső érzés nyomon követve, fejlő­désük állomásairól beszámol­va azt tudni, hogy általuk a beszámoló is évről évre na­gyobb érdeklődésre számíthat. Ezek a gondolatok nem is olyan régen a Korunk Zené­je sorozat kapcsán merültek fel bennem, s alig néhány hét után ismét ilyen események­ről adhatok számot. Sokan a helyszínen, de az egész ország a televízió jóvol­tából feszese lehetett annak a sok színű, magas nívójú, remek művészeket felvonulta­tó díszhangversenynek, amely A szovjet kultúra napjai Magyarországon megnyitója volt az Erkel Színházban. Pe­dig ez az este csak ízelítőt adhatott abból a nagyszabású programból, amelynek kere­tében a kultúra szinte vala­mennyi ágában szerepeltek, s szerepelnek október harminc és november nyolc között szovjet művészek hazánkban. A komoly zenei események­re szorítkozva is elmondhat­juk, hogy a fővárosban ti­zennégy, tíz további városban pedig még újabb tizenkét hangverseny szerepel a mű­sorban e rövid idő alatt. Azt is meg kell említeni, hogy a világhírű, neves szólisták és együttesek produkciójából számos szerepel a televízió és a rádió programján is. A gordonka mestere Pest megye azzal büszkél­kedhet, hogy a neves művé­szek közül nálunk is felléptek vendégek: Igor Gavris gor­donkaművész hétfő este Vá­cott, a Zeneiskolában ' adott hangversenyt, zongorán köz­reműködött Borisz Rozin. A két muzsikus a szovjet kul­túra Magyarországon kereté­ben először a Zeneakadémián mutatkozott be — október harmincegyedikén — nagy si­kerrel. Azok, akik sem ott, sem Vácott nem tudták meg­hallgatni játékukat, novem­ber nyolcadikén még pótol­hatják: a Nemzeti Galériában lépnek fel délután, s az ese­ményről a Magyar Rádió 3. műsorában helyszíni közvetí­tést ad. Igor Gavris nem először jár hazánkban, első nemzetközi sikerét éppen itt aratta: 1968- ban a budapesti gordonkaver­senyén első dijat nyert. Fel­sőfokú zenei tanulmányait a nálunk is jól ismert Mihail Homicer irányítása alatt kezd­te 1952-ben, majd négy év múlva a moszkvai konzerva­tóriumban, Szvajtoszlav Knu- sevickij keze alatt folytatta. A már említett budapesti el­ső díjat továbbiak követték: 1970-ben Moszkvában a Csaj- kovszkij-verseny győztese volt, s jelentős sikerrel sze­repelt egy év múlva Pozsony­ban. is rangos nemzetközi me­zőnyben. A világ számos vá­rosában fellépett elismerést aratva játékával, gyönyörköd­tetve hallgatóit a klasszikus és kortárs zene gordonkára írt legjelesebb alkotásaival. Az idei szovjet kultúra napjai alkalmából a Zeneakadémián, Vácott és a Nemzeti Galériá­ban — egyaránt — a XVIII. századi francia kamarazenétől a mai szovjet zenéig ívelő műsort állított össze, melyek előadásában méltó partnere Borisz Rozin zongoraművész. A műsorban szereplő Fran­cois Francoeur a maga korá­nak jelentősebb mesterei kö­zé-tartozott. Hosszú, csaknem kilencven évig tartó életében a francia hangszeres muzsi­ka számos ágában tevékeny­kedett, nemcsak mint kom­ponista, hanem mint kamara­virtuóz, sőt operaigazgató és a zenei ügyek vezetője is. Operáit ma már elfeledték, de hegedűre és más vonósok­ra írt darabjait korunk elő­adói is szívesen tartják re-, pertoárjukon. Az öttételes E- dúr Gordonkaszonáta (Ada­gio cantabile, Allegro vivő, Tempo di Gavotta, Largo can­tabile és a Giuge. Allegro ui­vace (elegáns, szellemes han­gú mű, melyben a két lassú tétel — az első és a negyedik — a templomi szonátákat idé­zi, míg a gyors tételek, a tán­cos ritmikájú szvit típusát követik.) F-<lúr szonáta Brahms élőadott F-dúr szonáta (op. 99) című műve 1887-ben keletkezett. Az Al­legro vivace, Adagio afjettuo- so, Allegro passionato és az Allegro molto tételekből fel­épülő kamaradarab merész lendületű, életerős, igen jelen­tős alkotás Brahms életművé­ben. Az indító szenvedélyes főtéma áradó dallama a gor­donkán hangzik fel, majd a zongora játékával forr össze szerves egységgé, míg a má­sodik tétel hangulatát a zon­gora lírai hangjai teremtik meg, amely gordonka szóla­mát foglalja keretbe. A har­madik tétel mélységei szinte démoniak, a finálé jellegzetes táncszerű hangvételét, melyet szerzője annyira kedvelt, for­ró lírai közjátékok szövik át. Prokofjev zenéje már átve­zet bennünket a XX. század­ba. A C-dúr Szonáta Gordon­kára és Zongorára (op. 119) 1949-ben, a szerző utolsó al­kotói korszakában keletkezett, Első tétele (Andante grave) a gordonka szélesen ívelő dal­lama vezeti be, melyhez a zongora csak kis ívű kom­mentárokkal csatlakozik, ezt gyors átvezető rész követi: a szenvedélyes deklamálás és a motorikus-ritmus képezi a té­tel főgondolatainak íprmai ta­golását A Moderato tétel mozgalmas, indulószerű ak­kordsorral kezdődik a zon­gorán, ami a következő rész lágy dallamában olvad fel, s végül a visszatérő ritmikusan tagolt szakasszal zárul. A záró Allegro ma non troppo a legvirtuózabb tétel, melyben a tétel gerincét alkotó meló­diát közbeékelt rövid, egyen­letes dallamosság váltja feL A balett, az opera, a szim­fónia, a versenymű és a ka­marazene egyaránt megtalál­ható az 1932-ben született Rogyion Konsztantinovics Scsedrin zeneszerzői palettá­ján. A Moszkvában élő mű­vész munkásságának méltatói elsősorban színpadi műveinek jelentőségét hangsúlyozták; két táncjátéka és a Nemcsak szerelem című operája fontos lépés a szovjet zenés színpad fejlődésében. E műből a ma­gas fokú virtuozitást igénylő, modern és mégis remek dal- lamú Quadrille műsorra tűzé­sével Igor Gavris a mai szov­jet zene egyik legizgalmasabb gordonkára komponált darab­ját hozta el hazánkba. A klasszikusok sikere Igor Stravinsky egész élet­művében igen fontos szerepet kapott a balettmuzsika. E művek közül némelyik más zenék inspirációjából szüle­tett. A Tündér csókja — mely­ből a Pás de deux szerepelt a vendégek hangversenyén — Csajkovszkij halálának har­mincötödik évfordulóján ké­szült, kifejezve Stravinsky szeretetét, hódolatát nagy elődje iránt, akit szellemi őse­ként tisztel. A mű ízig-vérig Stravihsky-muzsika, de tema­tikus anyaga Csajkovszkijé, ahogy a szerző önéletrajzában írja: ......Arról volt szó, hogy olyan m ű szülessék, amelynél Csajkovszkij zenéje a ke­resztapa ...” Az ötlet A. Be- nois festőtől származott, a szenzációs megvalósítás Stra­vinsky érdeme. A hangverseny két klasszi­kus művének megszólaltatá­sában Igor Gavris és Borisz Rozin játéka különösen a Brahms-szonátában volt nagyszerű, de a műsor máso­dik részében éreztem igazán lenyűgözőnek. Számomra Scsedrin: Quadrilléje volt a koncert csúcsa. A Zeneakadé­mia közönsége egy Bloch- művet hallhatott ráadásul, míg Vácott Bloch, Prokofjev és Sosztakovics egy-egy da­rabja jutalmazta a hálás' kö­zönséget. Pintér Emőke

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents