Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-27 / 278. szám

"xMtap 1980. NOVEMBER 27., CSÜTÖRTÖK KÍSÉRLET FÉLÚTON A fakultatív oktatás jövője AZ EGYÉNI KÉPESSÉGEK KIFEJLESZTÉSE Általános iskolákban a fa­kultatív oktatás ma még csak kísérlet. Célja azonban nyil­vánvaló: lehetőséget adni a kisdiáknak, hogy személyisé­gét, ezen belül is érdeklődé­sét, adottságait mindinkább kibontakoztathassa. Az Orszá­gos Pedagógiai Intézet 1975 óta vezette be ezt a kísérletet egyes általános iskolákban; kezdetben a pályaválasztás se­gítését tűzték legfőbb célként, két esztendeje azonban átte­vődött a hangsúly a differen­ciált személyiségfejlesztésre. Jelenleg Baja és Százha­lombatta egy-egy általános iskolájának hetedik-nyolcadik osztályában tartarlak fakulta­tív foglalkozásokat; 1984-től kezdve pedig — a tervek sze­rint — az ország valameny- nyi iskolájában bevezethető lesz ez az oktatási forma. Eddigi kísérlet Az eddigi kísérlet eredmé­nyeinek, valamint a tapaszta­latoknak az összegzésére a minap került sor Százhalom­battán.# Bajáról a Dózsa György általános iskola kísér­letvezető nevelői látogattak el a városba igazgatójuk veze­tésével és ismerkedtek az it­teni 2. számú iskola gyakorla­tával. Részt vettek a különbö­ző fakultatív foglalkozásokon, igy a Dunai Kőolajipari Vál­lalatnál laboráns-fizika és fi­zika-szerelő foglalkozáson, a Temperáltvizű Halszaporító Gazdaságnál biológia, a Mű­velt Nép könyvterjesztő válla­latnál komplex esztétikai és a hőerőmű vállalatnál ugyan­csak fizika-szerelő foglalkozá­sokon, valamint az iskola szaktermeiben tartott mate­matika, angol nyelvi és föld­rajzoktatáson. Általános képzés. A fakultatív oktatási forma kikísérletezése még hosszú évek munkáját követeli meg, pedagógusok, szociológusok, közgazdászok, p^chológusok egyaránt’ dolgoaiak rajta. Ugyanakkor figyelembe kell venni a módszerek kidolgozá­sánál a távlati oktatásfejlesz­tési koncepciókat is, melyek — feltehetően — az ezredfor­dulón valósulnak meg. Esze­rint hazánkban az óvodai ne­velés döntően az iskolaelőké­szítés szerepét tölti be, az ál­talános iskola első két osztálya az úgynevezett átmenetet biz­tosítaná, s az általános képzés pedig nem érne véget a 8. osztályban, hanem a közép­fokú iskolák első, második osztályában is folytatódna. Magyarán: %10 évfolyamon át gyarapíthatnák a diákok ál­talános műveltségüket. Miköz­ben — természetesen — már hetedik osztályban megkezdő­dik a differenciálás, aminek lényege, hogy minden diák érdeklődésének, adottságainak vagy képességeinek megfelelő tantárgy vagy szakma felé őrien tálódhassék. Tehetséggondozás Ezt szolgálná a fakultatív rendszer, ami az egyéni érde­ken túl népgazdasági érdek is. Gondoljunk csak bele, jelenleg hány szakmájától úgymond elidegenedett fiatalt tartunk számon, s hány ember dolgo­zik olyan munkakörben, amit nem szeret, vagy ahová csak a sors kényszerítette így vagy úgy. Az eddigi tapasztalatok szerint a fakultatív oktatás­nak többféle célt is szolgálnia kell. Az elsőt — az egyéni ké­pesség differenciált kifejlesz­tését — már említettük. A másik: a felzárkóztatás, amit úgynevezett pótló foglalkozá­soknak is neveznek. Ez végső­soron hasonló a korrepetá­láshoz, csak annál szervezet­tebb. módszeresebb. A har­madik pedig az úgynevezett tehetséggondozás, vagyis a ki­emelkedő képességű diáknak lehetőséget kell nyújtani, hogy rendkívüli tantárgyat is tanul­hasson, például nyelveket, matematikát, vagy magasabb fokon a történelmet, földraj­zot. Természetesen a fakultatív foglalkozások nem téveszten­dők össze a szakköri munká­val. Ez utóbbi önkéntes1, az előbbi kötelezően választható. A kettő egymás mellett elkép­zelhető: a hetedikes vagy nyolcadikos tanuló képzőmű­vészeti szakkörben tevékeny­kedik, ugyanakkor fakultative angol nyelvet is tanul. Helyi kezdeményezések A kísérlet, mely már eddi" is szép eredményekkel ke­csegtet, néhány év múlva várhatóan befejeződik, s a ki­dolgozott módszerek alapján a fakultatív oktatást az ország valamennyi általános iskolá­jában be lehet vezetni. A fel­tételes mód nem véletlen, mert a bevezetés nem utasí­tásra, egy időben történik, ha­nem az iskolákra bízzák a döntést, mikor kezdik el s mi­lyen formában és mértékben a fakultatív foglalkozások rendjét. Meglehetősen szokat­lan a hazai pedagógiában, de ezúttal a helyi kezdeménye­zéseknek is döntő jelentőségük van; egy-egy iskola saját ta­pasztalataira alapozva eltér­het majd a központi tervek­től, és külön rendszert dolgoz­hat ki, melyet jóváhagyás után bevezethet. Sőt: arra is van lehetőség, hogy a köz­ponti terveket az iskola saját tervével ötvözze, s e kettő alapján indítsa el a fakultatív oktatást. Mindezekről a Százhalom­battán megtartott tapasztalat- cserén esett szó, melyen dr. Szebenyi Péter, az Országos Pedagógiai Intézet tantárgyi főosztályának helyettes veze­tője tartott előadást. Előadásá­ban a fakultatív oktatás helyét és szerepét elemezte a távlati oktatási koncepcióban. Tamási István „Az a tény, hogy anyanyel­vem magyar és magyarul be­szélek, gondolkozom, írok, éle­tem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható” — írja Kosztolányi Dezső az Ábécé a nyelvről és a lélekről című munkájában. De vajon élünk-e a nyelv szépségével, az anyanyelvűnk adta lehetőségekkel? Helyesen használjuk-e? — Ehhez segít, egyebek között ezekre a kér­désekre ad választ a negyed­évenként megjelenő Édes Anyanyelvűnk című folyóirat. Hasznos tanácsaival, színes, érdekes cikkeivel mindenki csemegéje. Nyelvi játékok, ve­télkedők gazdagítják az újsá­got, s mindezekhez kapcsoló­dik a szerkesztőségben (Buda­pest VII. kerület, Majakovsz­kij utcá 99. Telefon: 210-720) működő nyelvi tanácsadás, ahol minden kedden délután 16 és 18 óra között nyelvész­Francia mozi December 2. és 9. között francia filmhetet rendez a fő­városban a Művelődési Mi­nisztérium, közösen a Mokép- pel, a Főmoval/ valamint a Filmvilág című lap szerkesz­tőségével. A francia filmmű­vészet újabb irányzatairól, eredményeiről áttekintést adó sorozat keretében összesen 19 alkotást láthatnak majd az ér­deklődők. A bemutatásra vá­ró művek némelyikét csupán a filmhét idején tekintheti meg a közönség, több alkotást azonban később a fővárosi mozihálózatban is vetítenek. A filmhét eseményeinek há­rom budapesti filmszínház ad otthont. A Vörös Csillag mo­ziban a hazánkban ismert, ne­ves francia rendezők legfris­sebb alkotásaiból nyújtanak vá­logatást. Vetítik például Fran­cois Truffaut ősszel bemuta­tott s nagy visszhangot kivál­tott művét, az Utolsó Metrót, ezt a művet láthatja egyéb­ként — ugyanitt — a rendez­vénysorozat megnyitó díszelő­adásának közönsége is. Ebben a moziban tekinthetik meg a filmbarátok Alain Resnais produkcióját, az Amerikai nagybácsit, amely a legutóbbi Cannes-i fesztiválon nyert nagydíjat. professzorok várják a taná­csért hozzájuk fordulókat. Az 1980/3., azaz a legújabb szám egyik érdekes írása Fá­bián Pál, Szende Aladár és Fülöp Lajos összeállítása Út­mutató az Országos Középis­kolai Tanulmányi Verseny 1930/81. tanévi magyar nyelvi . pályatételeinek kidolgozásához Címmel. Ez a lapszám részie­teket közöl Aczél Györgynek a magyar nyelv hetén, 1980. július 14-én Kecskeméten tar­tott megnyitó beszédéből De­mokrácia és nyelvművelés cím alatt. Nemcsak tanulságos, ha­nem olvasmányként is érdekes például Bíró Ágnes Névdivat­bemutató című írása és Gré- tsy László Vadhajtások című összeállítása. A Majakovszkij utca 108. alatti História . olvasóteremben megtalálhatók a lap eddigi számai, s ott olvasni és előfi­zetni egyaránt lehet. NEMCSAK TANULSÁGOS Ede.r anyanyelvűnk A FALUBAN SZÓL A NÓTA Egy fecske csinált nyarat TÄBORFALVÄNAK két cite- razenekara is van, egyik a fel­nőttekből, másik a gyerekek­ből verbuválódott. Az előb­binek a megalakulás! dátu­mát is pontosan nyilvántart­ják: 1977. április 4., s az ese­ményt égett szélű pergamenre írt alapítólevél is tanúsítja a művelődési házban. Nem nagy idő három év, különösen ha meggondoljuk, hogy a hiva­talos alakulást többnyire még kisebb-najgyobb zökkenők kö­vetik az első időszakban. De három év alatt a táborfalvai citerások elérték, hogy Pest megye legrangosabb népi hangszeres együttesének te­kintsék őket. Az öregek úgy mondják: isten verte vidék volt ez, nem is létezett mindig itt falu. Ide települtek néhányan, aztán eltűntek, majd másoik jöttek. Hosszú ideig csak egy kato­nai tábor tette fontossá a tér­képen ezt a pontot, s csak a felszabadulás után indult fej­lődésnek a vidék. Törvénysze­rű hát, hogy Táborfalván nem alakultak ki egységes hagyományok, ki-ki azokat a szokásokat követte, amelyik vidékről származott, és azo­kat a dalokat dúdolta, ame­lyeket emléke megőrzött. Ezek után úgy tűnik mintha varázsütésre alakultak volna a már nagyon is összetarto­zó és egységes zenekarok. Első pillanatban vezetőjü­ket is nehéz elhelyezni a kép­ben: Birinyi József, az Eöt­vös Loránd Tudományegye­tem harmadéves vegyészkari hallgatója, mérnöknövendék. De nem igen akad n épi hang­szer, amelyen ne tudna ját­szani. Különös örökséget ka­pott és féltőn vigyázza. ÉDESAPJA, Birinyi András táborfalván fuvaros, mindig nehéz munkát végzett és csak a maga szórakoztatására ta­nult meg hegedülni, citeráz­ni és szájharmonikán játsza­ni. Hallomás után játszották egymás nótáit és Lassan-las- san el is tanulták a legszeb­beket. Birinyi András fia el­leste tudományukat, örömet talált benne. Gimnazista ko­rában már vagy öt hangsze­ren tudott — ahogy mondja — cincorászni, de nem vette komolyan a dolgot, még az osztálytársainak se dicseke­dett vele. Közben gyarapo­dott az örökség: tárgyakkal is. Előbb nádsíp, furulya, majd duda, tambura és oka­rina került a házba, megszó­laltatásuk pedig nem okozott gondot Birinyi Józsefnek. A muzsikálás inkább a pa­pa kedvenc időtöltése volt. Addigra már többen eljártak esténként a fuvaros lakására citerázgatni. Közben az ifjú Birinyi egyetemistaként bele­került a pesti népzenei divat­hullámba, a táncházak von­záskörébe. — Közöttük éreztem meg valami fontosat — emlékezik Birinyi József. — Azt, hogy nekem valóságos közöm is van ehhez a zenei világhoz, amely mindig vissza fogja már hozni az otthon varázsát, hogy már véglegesen nem szakadhatok el a falumtól. Az alkalmi muzsiikálgatás komolyra fordult: az édesap­ja saját pénzén vett nyolc ci- terát. Most három éve tava­szon felkeresték Kiss Ká­rolyt, a művelődési ház igiaz- gatóját: engedné bemutatni a műsorukat. MAJDNEM HIÄBA írták a plakátokat és a névre­szóló meghívókat, mert a debütáláson alig volt közön­ség. néhány parasztasszony és férfi ült a nézőtéren. De a muzsikások már zenekarnak érezték magukat, így rendsze­res próbákat tartottak a fu­varosházban, Többnyire hét­végén, amikor a fiú is haza­jött, s már zsebében a Nép­művelési Intézet zenekarve­zetői működési engedélyével, tanítani kezdte azokat, akik­től másfél évtizedig tanult. Aztán következett az a bizo­nyos április 4-d ünnepélyes szereplés. HIVATALOS , elismerést nyert a táborfalvai 11/ tagú citerazenekar, amelynek ve­zetője — a műsor színesíté­séért — ha kellett játszott te­kerőlanton, tamburán, facim­balmon, vagy éppen furulyán. A művelődési ház megyei se­gítséggel megvásárolta a cite ' rák,at, s már tisztelebdíjat is fizetett a zenekarvezetőnek. Birinyi József mérnökhall­gató a népművészet ifjú mes tere lett. A szabadnapokat otthon tölti zenekari próbák­kal és fúrás-faragással: gya­korolja az ellesett népi hang­szerkészítést az édesapja se­gítségével. És ehhez a mun­kához egy fuvaros bizony nagy segítség: figyeli, hogy hol vágnak ki alapanyagnak megfelelő gyümölcsfát vagy fenyőt. A táborfalvai citerások a közelmúltban sikerrel szere­peltek Nagykátán, a zeneka­rok minősítő bemutatóján. Egy szerencsétlen véletlen miatt Birinyi József nem ér­kezett meg a műsorra. Még az este és másnap a fuvaros házában egymásnak adták a kilincset az aggodalmaskodó érdeklődők, de megnyugodva távoztak, hogy vasárnap dél­előtt ismét próba lesz a mű­velődési házban. Kriszt György HETI FILMJEGYZET Haladék Jelenet a Haladék című filmből Mindenki ismer olyan em­bereket, akik valamivel, va­lamiben, valamiért örökké ké­sésben vannak. Kapkodva, ide­gesen, összekuszáltan igyekez­nek lépést tartani mindennel: munkával, feladatokkal, élet­tel, szerelemmel, anyagiakkal — aztán soha nem sikerül semmi. Folyton azt remélik: majd csak jön valami csoda, ami megmenti őket. De a cso­dák egyre ritkábbak, ők pe­dig fokról- fokra elmerülnek össze-vissza ügyeik tengerében. Talán még akkor is optimis­ták, amikor már-már össze­csap fölöttük a befejezetlen, végiggondolatlan, felelőtlen, hebehurgya, hazugságsoroza­tokra épülő dolgaik áradata. Még akkor is abban bíznak, hogy valaki, valami valaho­gyan haladékot ád, nem kell semmit végigvinni, befejezni, lezárni, végiggondolni, tisztáz­ni. Fazekas Lajos új filmje, a Haladék, melyet Módos Péter novellájából írt, egy ilyen emberről szól. Sándor nem te­hetségtelen; jó vízilabdaedző, ügyes, sőt dörzsölt üzletember, tud bánni az emberekkel, s ha akarja, megnyerő egyéniség. De arra képtelen, hogy meg­szervezze az életét, hogy sa­ját képességei igazi színvona­lán dolgozzon. Ügyeskedések, ravaszkodások, zavaros, ám jövedelmező pénzügyek, kisebb és nagyobb linkségek, hazug­ságok között lavírozik, és ez a lavírozás felemészti nem­csak fizikai energiáit, hanem maradék erkölcsi tartását is. Ügyei kusza hálójából nem ké­pes kitörni; azt reméli, min­denki mindig elnéz majd neki mindent, a felesége, a barátai, a főnökei, a kollégái mindig adnak majd neki egy kis ha­ladékot. Felmerül benne, hogy öngyilkossággal tegyen pontot az egész életére, de ezt sem tudja végigvinni. Fentiekből akár az is kiol­vasható:, a Haladék jó, érde­kes film. Sajnos, csak részle­teiben jó és érdekes. A for­gatókönyv túl sok mindent akar belezsúfolni ebbe a figu­rába és ebbe a történetbe. Et­től számos mozzanat csupán jelzésszerűvé vagy illusztrá­ció értékűvé válik. (Ilyen pél­dául Sándor barátjának, Ádámnak s a professzornak a jelenete, majd e vonal folyta­tása; ilyen Sándor feleségé­nek munkaköre, az ottani ese­mények, stb. stb.) És: ez a Novák Sándor mintha Szöré­nyi Rezső BUÉK című filmje hősének ikertestvére lenne, olyan erősen hasonlítanak egy­másra karakterben, gátlásta­lanságban, önpusztító hajlam­ban. (Ráadásul még mindkét figurát Búj tor István játssza, akire hovatovább rákövülnek ezek a szerepek ...) Feltehető, hogy a Haladék egy korosztály életvitelének kritikája aláirt lenni. Ehhez azonban részint nem eléggé eredetiek a gondolatai, részint meg túlzsúfolt és ugyanakkor töredékes a cselekmény s ben­ne a figurák karaktere is. És az is zavaró, hogy végül is a film sem igazából el nem íté­li, sem fel nem menti ezt a Sándort. S ami még nagyobb hiba: a nézőt sem készteti sem ilyen, sem olyan állás- foglalásra, mert egy idő után meglehetősen közömbösen hagyja Sándor sorsa. Árnyak Dubrovnik felett Mi újat lehet még elmonda­ni a háborúról, az ellenállási mozgalmakról? Különösen egy jugoszláv filmesnek? Lordan Zafranovic, a számos nemzet­közi elismerést aratott ren­dező megkísérli, hogy egy-két új vonást rajzoljon hozzá a már-már agyonrajzolt képhez. Története 1941-ben játszódik Dubrovnikban, ebben a szép­séges és sajátságos városban. Hőse tulajdonképpen csak há­rom van: három barát, a nagy­múltú hajós-patrícius család­ból származó horvát Niko, az olasz-dubrovniki Toni és a zsidó származású Miho. Zafra­novic a film egyik szálában e barátságnak a bekövetkező né­met, majd olasz megszállás körülményei között elkerülhe- t ?tlen felbomlását mutatja meg A másik szál magának a meg­szállásnak a tömegekre gya­korolt hatását ábrázolja. Zaf­ranovic itt mutatkozik a leg­eredetibbnek, mivel nem ha­bozik azt is megmutatni, hogy a fasizmus eszméi és gyakor­lata elég széles rétegekre gya­koroltak hatást, ráadásul nerc kényszerűségből, hanem ön­ként, kedvvel és meggyőződés­sel vállalt eszmei azonosulás­sal. A film érdekesen alkalmaz­za a történeti tények néhol a rekonstruált filmhíradókig me­nő realitását és egyfajta sa­játságos artisztikus lebegést, amely a város szépségeit, az épületek, sétányok, parkok, bástyák, kikötők, a tenger­part hamvas-pasztelles tónu­sait állítja háttérként — és néha ellentétként — a véres valóság mögé. Nagy kár, hogy a három barát elváló útját — Nikóból partizán, Tóniből fe­kete inges fasiszta, Mihóból ül­dözött lesz — Zafranovic in­kább csak jelzésszerűen ábrá­zolja, s a mélyebb pszicholó­giai indoklással adós marad. S fogyatékossága a filmnek a halvány színészi játék is. így az újat, mást mondás szán­déka inkább dicsérhető e filmben, mint e szándék megvalósulása. Kés a vízben A fiatal — huszonnyolc éves — Roman Polanski 1961-ben, még Lengyelországban készí­tett filmje a rendező első iga­zi nagy sikere volt. A siker most, a film felújításakor sem fog elmaradni, mert Polanski ebben a mindössze három sze­replős történetben a légkörte­remtésnek a feszültségkeltés­nek, a lélektani hitelességnek olyan remek példáját alkotta meg, mely máig érvényes, — nem is beszélve a nemzedéki ellentétek mesteri, hol ironi­kus, hol kegyetlenül őszinte ábrázolásáról. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents