Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-26 / 277. szám

Visszhang Kritika Harmat Béla könyvtáros lapunk szorgos „külső munkatársa”. Legutóbb az Érdi HírLap szeptember 17-i számában közölt Negy­venkilenc éve történt cí­mű írásunkra figyelt föl. „Egy másik felhívás pol­gári iskolát követel Érd­nek, s egy rövidke kis hír tájékoztat: lehet jelentkez­ni az új elemibe” — ír­tuk akkor az Érd és Vi­déke 1931-es számára hi­vatkozva. S bár igaza van Harmat Bélának, hogy az „elemi és a polgári iskola nem hozható összefüggés­be”, némi igazsága van ál­lításunknak. Tudniillik, nem a munkáját már ko­rábban megkezdő polgári fiú-, hanem az akkor még csupán álom leányiskolára gondoltunk. A polgári és elemi iskola egy mondat­ban említése pedig gon­dolati ugrás — természete­sen nem egy intézményről van szó. Elfogadjuk viszont no­vember 5-i számunk emlé­kező írásának hiányossá­gát: az említett orvos neve helyesen: dr. Medved Já­nos. Ahogy Késő Géza fej­lesztési főmérnök levele alapján pontosítanunk kell legutóbbi számunk Több kutat című írásának pon­gyolaságait is. Érdnek az M7-esen túl eső része — írja Késő Géza — nem száraz, hanem vízszegény, s az ott valóban igen mé­lyen található víz nem mocsaras, hanem mészsók- kal erősen szennyezett, így ivásra, s háztartási célra nehezen felhasználható. A fúrást a vízhozam kis mennyisége miatt és a fel­sőbb vízügyi szervek uta­sítására mellőzte a tanács. Ügyek A bódépavilon-vita zá­rócikkére reagált Balázs János (Ercsi u. 20/b.): „Az Érdi Hírlap vitazáró cikkét bántónak és naiv­nak vagyok kénytelen mi­nősíteni. A vita a lakosság nagy részének érdeklődé­sét, véleményét hozta fel­színre, ezt a vitazáró po­zitiven is értékelte. Mégis, az utolsó fejezetben visz- szadobta a labdát a cikk­író a vitázóknak. „A pavi­lon ügye picinyke és elha­nyagolható kérdése a vá­rosnak” — írja. Én azt gondolom, hogy ez nem igaz. Ez a megállapítás na­gyon is könnyelmű: pi­cinyke ügy ugyanis építé­sünk folyamán nincsen, csak ügy van, és ami a fej­lődést képviseli, az mind nagyon fontos, nem elha­nyagolható kérdés, s nem egyszerűen indokolt „pár­beszéd” kérdése. Jó né­hány példát tudnánk fel­hozni, hogy picinyke ügy mia(t milliós nagyságren­dű, egyébként elkerül­hető kiadások merültek föl. Nézetem szerint egy-egy vita egy kérdés tisztázását célozza, amelynek végén megállapodásnak kell szü> letnie, állást kell foglalni és nem a labdát vissza­dobni.” ★ Egyetértünk olvasónkkal, s bárha valóban — mint ahogy ő írta levele záró sorában — „karcol” is kri­tikája, el kell fogadnunk véleményét. Hibáztunk ugyanis azzal, hogy a vita ellenzőinek minősítését le­írva nem használtunk idé­zőjelet. Mi is csak ügyet ismerünk, enélkül el sem indítottuk volna nyilvános párbeszédünket. S az pe­dig, hogy bár véleményünk szerint a kérdés éppen a hozzánk érkezett levelek alapján tisztázódott, nem született megállapodás (sőt: a város újabb bódé­pavilonnal gazdagodott) — már nem a mi hibánk. Ügy véljük, lapunk a vita vállalásával állást foglalt. nfa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA 1. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM 1980. NOVEMBER 26., SZERDA Szomszédvitából — akta A Sárvíz utcai történet Kérem, már megint a Ká­rolyiakkal van a baj. Pontosabban azzal a föld­területtel, amit egy, a har­mincas években kelt rendel­kezés szerint játszótérnek, il­letve piacnak szántak, s hasz­náltak is az érdligeti Sárvíz utca és környékének lakói — ekképp. Százhét aláírás Vészeli József: — Én ideva­lósi vagyok és amióta világ a világ, ez a terület játszótér volt. Emlékszem, mi magunk is ott nőttünk föl. Valamikor még hinta is volt rajta, az ké­sőbb eltűnt, de azért az csak játszótér maradt. Bedő Károlyné: — Hogy játszótér lett volna, az túlzás, mert ha mi nem egyengetjük el a földet, nem egyengeti senki. Igaz, a gyerekek idejár­tak, kicsik is, meg a kama­szok is, de ideszoktak a ci­gányok lovai is. Nem úgy ke­zelték, mintha játszótér lenne. E két — a lakosságot és a Bedő családot képviselő — vé­lemény az alapja a Sárvíz ut­cai történetnek. 1980. április: Bedő Károlyné felkeresi a városi tanácsot. (Bedő Károlyné: — Tartha­tatlanná vált a helyzetem. Nem vagyok egészséges em­ber, az állandó ricsajozás, labdázás megviselt. Ha szól­tam, a gyerekek, különösen a kamaszabbja szemtelen volt. Gondoltam, a tanácsban meg­értik a helyzetemet és kapok támogatást. Oroszi Szilvesz­ter: — Itt lakom én is, az ut­cában és nem hiszem, hogy a helyzet tarthatatlan lett vol­na. Tény, hogy a gyerekek odajártak, de hova mehettek volna? Nincs itt a környéken egy talpalatnyi játszóhely sem. És naponta lehetett hal­lani a panaszt, hogy nem kap­ták vissza a kerítésen bere­pült labdát vagy szitkokat kaptak a fejükre. 1980. július 11.: a tanács igazgatási osztályának levele Bedő Károlyhoz: „az igazga­tási osztály — a városi tanács elnökletével és a Hazafias Népfront városi bizottságának I elnökletével (helyesen: titká­rával, a szerk.) történt megbe­szélés alapján hozzájárul ah­hoz, hogy ön a saját telkével határos, a Magyar Állam tu­lajdonát képező telket beke­rítse. A bekerített területet köteles gondozni és azon a parkosítási munkát végezni.” A területet a család bekerítet­te, gyümölcs- és díszfákkal ültette be. 1980. augusztus 10.: 107 alá­írással, tiltakozó levél érke­zik a városi pártbizottság el­ső titkárához. (Vajas Jenőnó, a levél írója: — Pestre járok dolgozni, viszonylag keveset vagyok itthon, de értesültem a játszótéri helyzetről: a gyere1 kék panaszkodtak, a nyárra meg odáig fajult a helyzet, hogy ideszorultak föl mife­lénk. Senkit nem zavartak. A közterület bekerítését törvény- sértőnek és méltánytalannajc tartottam, ezért írtam levelet.) A köz javára 1980. október 10.: a tanács igazgatási osztályának levele Bedő Károlyhoz: „a területet játszótérként a köz javára meg kell nyitni.” (Bedő Ká­rolyné: — Kezünk munkájá­val kerítettük be a telket, ül­tettük el a fákat. A kerítés egy oldalát a napokban kivágták. Mi lesz a gyümölcsfákkal és ki fizeti meg a ’kerítést?) Dr. Benussi Silvió, a 'városi tanács elnöke: — Méltányossági alapon döntöttünk a bekerítés mel­lett. Miután a lakosság mind ez idáig nem mutatott érdeklő­dést a terület iránt, fel sem Decemberi műsorshcw © Vörösmaríy-nap. Név­adójára emlékezik a gimná­zium december 1-én, a költő születésnapján. A tanárok és a diákok koszorúzással, ünnepi műsorral, megemlékező elő­adásokkal, tantárgyi vetélke­dővel, szavalóversennyel tisz­telegnek Vörösmarty Mihály emlékének. a Vendégvita. A cigányköz­művelődésről kapnak tájékoz­tatást és vitatkoznak decem­ber 2-án a művelődési köz­pontban az ÉLTE hallgatói. © Télidőben. Az időszerű téli munkákról tart előadást a Hill 5-én Kertbarátok Klubjában Sándor december 5-én. ű Mikulás. December a vállalatokhoz, december 6- án a KIOSZ-ba várják felnőt­tek és gyerekek a Mikulást. <ö UFO-dokumentumok. Ez a címe annak az .előadásnak és vitatestnek, amelynek veze­tője Gergelics László, résztve­vői a sci-fi klub tagjai. Hely: művelődési központ. Idő: de­cember 10., 18 óra. S Zamenhof. Könyvárusí­tással és kiállítással egybekö­tött ’könyvnapot tártanak az Eszperantó Klub tagjai cember 14-én. de­A megújuló 5-ös iskola Négy új tanteremmel és egy tornateremmel bővül a tusculá- numi 5-ös általános iskola. A diákok várhatóan a második félévben birtokukba vehetik az iskola új épületét. merült bennünk, hogy ilyen hatása lesz engedélyünknek. Űjabb döntésünk értelmében a terület továbbra is játszótér, ahhoz, hogy a park kialakít­ható legyen, ki kell szedni a fákat és a Hazafias Népfront körzeti bizottságának, a ta­nácstagnak és a lakosságnak a feladata lesz, hogy ezt a te­rületet a kisebbeknek, a ho­mokbánya töltés melletti te­rületét a nagyobbaknak ki­alakítsa. A Bedő család fel­merült költségeit a tanács ma­gára vállalja. A lakosságon a sor Eddig a történet, s végig­bóklászva kígyóként gyűrűző labirintusában, egyetlen érzé­sünk van: az értetlenség. Nem értjük ugyanis, hogy miért kellett egy mindennapos szomszédvitának aktányi ügy- gyé fajulnia? Miért nem inté­ződhetett el a dolog a Sárvíz utcában a helyi tanácstag vagy népfrontmegbízott vezetésé­vel — ha már a lakosság nem tudott dűlőre jutni? Miért nem ilyen megoldást szorgalmazott a tanács, ahelyett, hogy meg­alapozatlan döntésével sza­badjára engedje az indulato­kat? Sok, talán másra is fordít­ható pénz, idő energia pocsé­kolódott el ismét. És ha van tanulsága a történteknek, ak­kor csak az lehet, amit Vajas Jenő mondott: — Ez az ügy összehozta az embereket és ha megkapjuk igazunkat, raj­tunk a sor, hogy bizonyítsunk. Lehet kezdeni. A vb napirendjén Sport, napközi, lakás Különlegesen hosszú, ötórás ülést tartott november 20-án a városi tanács végrehajtó bizottsága. Az estébe nyúló testületi megbeszélés oka ma­ga a téma volt, hiszen a napi­renden szereplő sport helyze­te, az iskolai napközi ottho­nok állapota és' fejlesztésének lehetőségei, az államigazgatású munka korszerűsítése, és a nem kevesebb, mint négyféle lakásügy önmagában is kime­rítené egy-egy ülés teljes ide­jét. A legnagyobb érdeklődést és vitát, érthetően, ez utóbbi okozta, ezen belül is kiemel­kedő fontossággal tárgyalta a testület a lakótelepi VII-es épület lakásainak elosztását. A vb döntéséről a tanács hir­detőtábláján kifüggesztett névjegyzékből értesülhetnek az érdeklődők. A napközi otthonok helyzete á város általános iskoláinak régi gondja. A megoldás sür­gető, s ezért foglalt állást a tanács vb- a napközis csopor­tok számának növelése, a tár­gyi és a személyi feltételek javítása, a napköziben dolgozó pedagógusok elismerése mel­lett. A városi szintű tanácsi ap­parátus kialakulásával most a városi szintű tanácsi munka a feladat. Az államigazgatási munka korszerűsítésére, és egyszerűsítésére már eddig is történtek lépések. A testület elfogadta, hogy valóságos és a lakosság számára is érezhe­tő eredményre a tanács új székhelyének birtokbavétele és néhány szervezeti módosí­tás után lehet számítani. Nehéz betakarítás Kemény télire, majd váratlanul tavaszira forduló időben a szo­kottnál is nehezebb körülmények között dolgoztak az elmúlt hetekben a Benta-völgye Termelőszövetkezet földjein. Képün­kön: a gépek a kukorica betakarítása közben. Családi események Házasságot kötött: Kovács János György Ozsváth Irén­nél. * Elhunyt: Nagy László (Pá­va utca 29.). Született: Wágner Ferene és Tóth Erzsébet Petra, Hor­váth Zoltán és Jühász Malvin Gabriella, Kovács István és Vadász Ágnes Krisztina, Sza­bó Csaba és Kovács Erika Csaba, Fehér István és Orecs Julianna Angéla, Kárpáti Fe­renc és Szakái Aranka Bog­lárka, Bodor István és Bódor Erzsébet Balázs nevű gyer­meke. Ne essen le egy szalmaszál A HAZAFIAS NÉPFRONT VÁROSI BIZOTTSÁGA NOVEM­BER 29-ÉN, SZOMBATON TARTJA KÜLDÖTTÉRTEKEZLE­TÉT. IV em biztos, hogy jól válasz- ’ tott, amikor ránk gon­dolt. Nem hinném, hogy mi lennénk a népjrontmunka leg­jelesebb képviselői a város­ban. Hiszen nem is a népfront volt előbb, hanem a munka: úgy alakult, hogy legényko­runktól kapni lehetett ben­nünket a dologra. Fát kellett ültetni, szóljatok az Orbán- fiúlcnak, majd segítenek, így ültettük a gesztenyefasort a a Bem téren. Buszmegálló kellett, hívjátok az Orbán- gyerekeket, majd megcsinál­ják, így lett fedett megálló a Rekettye utca sarkán elsőnek a faluban. Igaz, ma a város­ban sincs több. De nem húz­tuk ki magunkat a közös szó­rakozásból sem: mi még itt fociztunk a régi parkvárosi pályán. Aztán amikor megalakult a népfront körzeti bizottsága, valakinek eszébe jutottunk: itt vannak az Orbán-fiúk, ők építették a járdát, nekik is helyük lenne köztünk. Ami igaz, az igaz, a legnagyobb dolog a járdaépítés volt. Ak­koriban még nem dívott a ka­láka, amikor mi elhatároztuk: megépítjük mi magunk. Föl­osztottuk a tennivalókat, Bé­la volt világéletében a mozgé­konyabb, jómagam inkább magambacsöndesedő, barká­csoló típus vagyok, egyszóval megszerveztük á környéket. Az első nap kihozattunk nagy óvatosan kétmázsányi cementet, kilenckor az em­berek már zúgolódtak: mi az, hát nincs dolog? Ezért fogadtuk örömmel a népfront hívását: végre már nem „partizánakciókban” kell segíteni a várost. S vállaltuk a papirmunKät is. Én vagyon: a Körzeti bizottság tüKura: hittük, hogy hivataLOS ]ormát öltve nagyoob lesz a szavunk ereje. Volt úgy, tévedtünk: hiába Írogatott be Béla a parKvárosi ABC panaszköny­vébe, mint népfrontaktivista, ugyanúgy válasz nélkül hagy­ták, mintha csak a nevét írta volna alá. Pedig még egy, úgymond egyszerű állampol­gárnak is válaszolni illene, nem? Aztán meg egy ilyen nagy városban nehez dolog eljutni az emberekig, arra gondoltunk: a körzeti nép­frontmunkával Parkvárosnak is többet juttathatunk. Mert nem tagadjuk, lokálpatrióták vagyunk, Érden belül is van hazánk és ez Parkváros, öcsém itt született, itt nőt­tünk fel, ahogy ófalusinak Ófalu, ligetinek Érdli.get, úgy áll a mi szívünkhöz Parkvá­ros közelebb. És talán nem is baj, ha az ember jobban kötődik egy-egy területhez, hiszen mi Parkvároson, mások meg Öfalun, Ligeten, Tuscu- lánumon keresztül tudnának a legtöbbet tenni — Érdért. Mert bizony, van tennivaló elég. Akár még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat: aki itt dolgozni, akar, az dolgoz­hat. Hiszen, ha csupán azt ve­szem, hogy mennyi mindent kell még elrendezni az embe­rek fejében. Hogy észreve­gyék: az életük nem ér véget a kerítésnél, és mindennap­jaik részévé tegyék azt az egy­szerű foglalatosságot, ami nél­kül aligha maradhattak volna meg Tolnában, Szatmárban, Somogybán: az utca söprését. Persze ahhoz, hogy ezt elvár­hassuk az emberektől, példát is kéne mutatni, azzal, ahogy hivatalos szervek kezelik a kö­zös vagyont. Hogy a lefektetett csövet év múltán ne kelljen . fölszedni, az utat újraaszfal­tozni, a felújított házat frissi­ben újrajavítani — ezek ter­mészetes követelmények len­nének. S joggal várják el — most már úgy mondom, mint a népfront körzeti titkára — tőlünk is a lakosok vélemé nyük meghallgatását. Ne essen le úgy egy szalmaszál az útra se Ofaluban, se Ligeten, se Parkvárosban, hogy arról a lakosok ne tudjanak, ne ad­nák hozzá egyetértésüket. É s egyre többen vannak, akik ilyen részt kérnek a közös életből. Nemcsak én, Orbán Mihály, akit a népfront kitüntetéssel jutalmazott, ha­nem a játszótérépítő Tóth László vagy a szemközti szom­széd, Horváth László. Velük építettük annak idején a jár­dát, akkor egyetlen méter jár­da nem volt Parkvárosban, háromszáz méter lett egyszer­re. És velük dolgozunk a vá­ros épülésén. Nem kis dolog ez, de mi megszoktuk: sem­mit nem ad ingyen az élet, és ha valamit el akarunk érni nekünk magunknak kell meg­csinálni. Itt van a házunk tizenegy éve fogtunk hozzá még mindig nincs kész. De tudjuk, hogy egyszer feléoü! és nekünk a legszebb lesz mert a mi kezünk munkáié van benne. Az oldalt írta: Major Árvácska Fotó: Hancsovszky János

Next

/
Thumbnails
Contents