Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-22 / 274. szám

Kifizetődő jószágtartás Hasznot hozó vemhes üszők Ösztönzik a kistermelőket Húsfogyasztó nemzet va­gyunk, s nem titok, hogy hús- exportunk évente fontos anya­gi forrása a népgazdaságnak. Az állattenyésztés, ha a körül­ményeket hozzá megteremtet­te, hasznot hoz nemcsak a né­pes állatsereglettel foglalkozó közös gazdaságoknak, hanem a kistermelőknek is. Sertést, baromfit, juhot és az utóbbi időben több szarvasmarhát tartanak a háztájiban, szerző­désre nevelik. Aki már foglalkozott ezzel, tudja, hogy kifizetődő. Ebben az esztendőben a kistermelői szarvasmarhatartás ösztönzé­sére, hatékonyságának növelé­sére akció indult, ezt a Pest megyei Állattenyésztési Fel­ügyelőség szorgalmazza. A gazdákat a vemhesüszőtartás- ra biztatja. Eszerint minden (saját tulajdonban levő) to- vábbtenyésztésre alkalmas magyartarka üszőborjú felne­velésére, későbbi vemhesítésé- re már akkor szerződhetnek, amikor a kis jószág még szo­pós. A ceglédi járás községei­ben és a szomszédos Nagy­kőrösön többen élnek ezzel a biztonságos, a házhoz pénzt hozó lehetőséggel. Aki szerződött vagy szer­ződik, természetesen több megállapodásnak eleget kell tennie. Vállalnia kell, hogy a szopós borját vagy a növen­déküszőt felneveli, vemhesíti és a felügyelősegnek megvé­telre felkínálja, 7 hónapos vemhes korában. Am jogáoan áll megtartani is. Ez esetben a szerződés felbomlik. A fel­ügyelőség viszont — ha a szer­ződés szerint nem sikerül ér­tékesíteni a jószágot, mielőtt az a borját világra hozná — ötezer forint költségtérítést fi­zet. A gazda a továbbiakban maga rendelkezik a tehenével, s ha megtartja továbbtenyesz- tésre, akkor megilleti őt a rendeletben meghatározott ál­lami tehéntartási támogatás. Szerződtetheti vágásra is, ez­zel szintén jelentős összeghez juthat. Cegléden, a járási hivatal épületében, a II. emeleti élelT miszer-gazdasági osztályon kaphat bővebb felvilágosítást, akit ez a szerződési forma ér­dekel, tájékozódni vagy épp szerződést kötni akar. A vem- hesüsző-nevelési akcióval kap­csolatban ügyfélfogadás ked­den S—12 óráig van. A fel­adatkörrel Bede János forgal­mazási előadó foglalkozik. Ugyancsak ebben az ügyben Nagykőrösön kedden délután 13 órától várják a városi ta­nácsnál az érdeklődőket. Nyilatkozik a ZÖLDÉRT telepvezetője milyen szerződéseket kötöttek meg eddig? A ZÖLDÉRT Vállalat ezek­ben a hetekben köti az 1981. évi gyümölcs- és zöldségfel­vásárlási szerződéseket. A nagykőrösi telepen Írházi Gyu­la telepvezetőtől kérdeztük meg, hogy miként állnak ezek­kel a szerződésekkel? — Mi ezeket a szerződése­ket már október '31-ig meg­kötöttük — mondotta. — Megállapodtunk a Nagykőrös és Vidéke Általános Fogyasz­tási és Értékesítő Szövetke­zettel, amely a kistermelők­től vásárolja meg a gyümöl­csöt és a zöldséget. Átvételi szerződésünk nagy részben az idén átadott mennyiségek­kel számol jövőre is. Csak kékszilvából kérünk nagyobb mennyiséget. Nem kötöttünk szerződést a főzőtökre és a lapos szemű babra, melyek ne­hezen értékesíthetők. — Többségében az áfész is megkötötte szerződéseit a kistermelőkkel. — A Mészáros János Tsz­szel nagyobb mennyiségű uborka, étkezési paradicsom, fehér és kelkáposzta termelé­sében egyeztünk meg. Az Arany János Tsz-szel alma, pa radicsom és sárgarépa terme­lésére szerződtünk, s nagyobb mennyiségű sárgarépa terme­lését kértük a nyársapáti Ha­ladás Tsz-től is. — Jelenleg mivel foglal­koznak a telepen? — Minthogy a rossz idő miatt késett a termelőszövet­kezetben a leszerződött fejes és kelkáposzta, valamint a sárgarépa felszedése, ezeket igyekszünk november 30-ig átvenni. Emellett folytatjuk a boltok gyümölcs- és zöld­ségfélékkel való ellátását. Köt­jük továbbá a közületekkel és az üzemi konyhákkal a jövő évre szóló gyümölcs- és zöld­ségszállítási és -ellátási szer­ződéseket. — Az idei kukoricatermés betakarításának megkezdése óta a szemestermény- és a táptakarmány-ellátás megja­vult. Abonyból jó minőségű kukoricát kapunk, a Gabona­felvásárló és Feldolgozó Vál­lalat a táptakarmányokat biz­tosítja. Október végéig egyéb­ként 9 saját boltunkban 24 millió forint forgalmat ér­tünk el — mondta Irházi Gyu­la telepvezető. Kopa László Olvasóink írják A magára maradt sebesült Elszomorító tartalmú leve­let írt szerkesztőségünknek kedves olvasónk, Szabó Márk. Soraival arról számol be, hogy baleset érte őt, s csak nehe­zen kapott segítséget. A hosz- szú és az emberek közömbös­sége felett kesergő levélből idézzük most a történteket. „Baleset ért. Mikor ma­gamhoz tértem vérző arccal, tántorogva és remegve egy, a közelben tartózkodó vállala­ti személygépkocsi vezetőjét kértem meg, hogy vigyen be a kórházba, mert baleset ért s nagyon rosszul vagyok. A baleset nyomai feltűnően lát­szottak rajtam, ezért nagyon meglepett az autóját puha ronggyal törölgető gépkocsi- vezető válasza. Ugyanis a leg­nagyobb nyugalommal kije­lentette, hogy nem ér rá, és nem is érdekli a dolog. Te­hát nem visz be? — kérdez­tem. — Mondtam, hogy nem — hangzott a félreérthetetlen válasz.” Levélíró olvasónk végül mégis kórházba került szem­mel látható sebeivel és mint kiderült, alapos agyrázkó­dással. Egy magángépkocsi- tulajdonos, Harkai Péter sie­tett a segítségére, aki nem­csak a kórházba vitte a se­besültet, hanem a családját is értesítette. Olvasónk kérdése ezek után az, hogy miért nem se­gített rajta, az ő szóhaszná­lata szerint „az országút hi­vatásos vándora”. Őszintén szólva mi sem tudjuk. Az nyilvánvalóan nem magyarázat, hogy nem köz­úti, hanem voltaképpen mun­kahelyi szerencsétlenségről volt szó. S az sem, lehet elfo­gadható indok, hogy ehhez a kórházba szállításhoz nem volt menetlevele a segítség- nyújtást megtagadó gépko­csivezetőnek. A magyarázatot tehát csak ő tudja, ám úgy véljük, sen­kinek sem fog eldicsekedni ve­le. NAGYKŐRÖSI jPwfaj* A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 274. SZÄM 1980. NOVEMBER 22., SZOMBAT A városi tanács programja A köz érdekét képviselve Várják a társadalmi szervezetek javaslatait Városunk lakói általában kí­váncsiak arra, hogy mit tar­talmaz a tanács munkaterve, s annak összeállításánál rend­szerint mire ügyelnek. Nos, ezeknek az ' éves munkater­veknek a bevezetője minden esetben tartalmazza a meg­valósítandó főbb célkitűzése­ket, a munkaterv indoklását. A munkaterv első részében az ülések tervezett időpont­ját, az ülések napirendjét, a napirendi pontok előadóit ha­tározzák meg. Megjelölik az előkészítésben részt vevő sze­mélyeket vagy szerveket, s azt is, hogy az előterjesztés terve­zetét a tanács melyik bizott­sága tárgyalja meg és véle­ményezi. A munkaterv második része a fontosabb szervezési felada­tokat, ezek megoldásának főbb elveit, különösen a végrehaj­tó bizottság és a tanácsi bi­zottságok ezekkel összefüggő teendőit tartalmazza. A kereskedelmi elIáfás A munkaterv összeállításá­nál figyelembe yeszik a ta­nácstörvényben és egyéb jog­szabályokban lefektetett ren­delkezéseket, a tanácstagok és a tömegszervezetek javasla­tait, a nem tanácsi szervek el­képzeléseit és javaslatait. Nagykőrös város Tanácsa és végrehajtó bizottsága jövő évi terve elkészült, s mint a na­pirendi pontokból is kitűnik, a városunk életét lényegesen befolyásoló dolgokról esik majd szó a tervezett tanács­kozáson. Januárban például az 1981. évi költségvetési és fejlesztési alap tervének meg­vitatására kerítenek majd sort a tanácstagok. Ugyanakkor' beszámoló hangzik majd el a földhivatal tevékenységéről. Március közepén a költségve­tési és fejlesztési alap tervé­nek végrehajtását beszélik meg. Ugyanezen az ülésen a rehabilitációs munkakörökről is szó lesz. Júniusban a köz- művelődési intézkedési terv végrehajtását és városunk kereskedelmi ellátását vitatja meg a városi tanács. Az ösz- szevont óvodák működésének tapasztalatairól és városunk tűzvédelmének helyzetéről lesz szó a szeptemberi ülé­sen. Az év végén pedig az áfész igazgatósági elnöke számol be a tanács előtt a Nagykőrös és Vidéke Áfész tevékenységéről. Szó esik majd a vb-titkár te­vékenységéről és a szakigaz­gatási szervek hatósági mun­kájáról. Jelentés az’ 1981. évi munkaterv végrehajtásáról, ja­vaslat a tanács és szervei 1982. évi munkatervére — ez lesz a harmadik napirend. A fejlesztési alap A végrehajtó bizottság a jö­vő évi munkaterve szerint minden esetben megtárgyalja a tanácsülés elé terjesztendő témákat, egyébként pedig a saját hatáskörébe tartozó fel­adatokat igyekszik megolda­ni. Egyebek között megvitat­ja, hogy az 1980. évi válasz­tásokat megelőző jelölőgyűlé­seken elhangzott közérdekű bejelentéseknek, javaslatok­nak mi lett a sorsa. Megvizsgálja a vb a gondo­zóintézetek helyzetét, az ener­giagazdálkodás alakulását a tanács intézményeinél és vál­lalatainál, a családokhoz kihe­lyezett állami gondozott gyer­mekek körülményeit. Az ok­tatásüggyel kapcsolatban a végrehajtó bizottság elem­zi az alsófokú oktatási in­tézmények gondnokságának munkáját ég az iskolák tárgyi és személyi felté­teleinek változásait. Egy másik vb-ülésen szó esik majd a Lakás- és Garázsszö­vetkezet állami felügyeleté­ről, ismét más alkalommal pedig az Építőipari Szövet­kezet tevékenységéről. A végrehajtó bizottság tag­jai augusztusban megvizsgál­ják a város költségvetésének és fejlesztésialap-tervének el­ső félévi teljesítését és az Egyesített Gyógyító-Megelő­ző Intézmény gazdasági hely­zetét. Szeptemberben a vá rosi tanács könyvtáráról, ok­tóberben pedig a lakosság adó­fizetéséről, valamint a terme- lés-ellátásfelügyeleti osztály munkájáról, a társadalmi ke reskedelmi ellenőrhálózat mű­ködéséről lesz szó a vb-ülé sen. Szociálpolitika Az év utolsó hónapjában a városi tanács intézményei és vállalata személyzeti és ká­dermunkájáról szóló jelen­tést, majd a szociálpolitikai intézkedések hatását vizsgál­ja meg városunk tanácsának végrehajtó bizottsága. K. K. Piaci jelentés Vetélkedő ifjúgárdisták Érdekes és egyáltalán nem könnyű vetélkedőt rendezett a napokban az ifjú gárda vá­rosi parancsnoksága, A játé­kos, ügyességi feladatokat sem nélkülöző, de alapjában véve mégis szellemi vetélkedő szorosan kapcsolódott az el­múlt ünnephez, a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 63. évfordulójához. A versen­gés résztvevői az Arany Já­Silány munkát végeznek Sok a panasz a kontárokra A napokban panaszos levél érkezett szerkesztőségünkbe Kocsérról, melynek írói arról panaszkodnak, hogy a község­ben a kontárok egyre nyíltab­ban veszik fel a versenyt a kisiparosokkal. Közben silány munkával csapják be és káro­sítják a munkáltatókat. Miután Kocsér is a nagykő­rösi KIOSZ körzethez tartozik, érdeklődtünk az ottani KIOSZ irodán, de hozzájuk még ilyen panasz nem érkezett. Külön­ben a panaszt a kocséri közsé­gi tanácson az iparügyi előadó­nál kell megtenni. A hatóság a KlOSZ-szal kö­zösen vizsgálja ki .a panaszt, s teszi meg a szükséges intéz­kedéseket. Nagykőrösön az idén már több ilyen bejelentést bíráltak el. nos Gimnázium, valamint a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet ifjúgárdista diákjai voltak. A tízfordulós játékban a hat csapat tagjai számot adhattak arról, hogy mit tudnak a vi­lágot megrengető forradalmi napokról, a Szovjetunió törté­nelméről és jelenéről, s ha­záikkal kiépített' kapcsolatai­ról. Több kérdés vonatkozott a világpolitika múltbeli és mostani eseményeire is. Dicsé­ret illeti a rendezőket azért, hogy a vetélkedő egyik fordu­lója az ifjúgárdisták helytön- téneti ismereteit kérte számon. Az ifjúsági klubházban megrendezett vetélkedőt igen szoros ^versenyben végül is az Arany János Gimnázium első számú csapata nyerte meg. A második helyre a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépis­kola és Szakmunkásképző In­tézet első csapata, a harmadik­ra pedig a gimnazisták második csapata került. A győztesek oklevelet és tárgyjutalmat kaptak. ja 150—180, a vágócsirke 70- 200, kilóra 40, a pulyka 330— 350, a kacsa 180—200, a japán kacsa 300, a tyúktojás 2,80- forint volt. A halászati szö­vetkezetnél az élő pontyot 60, a csirkecombot és -májat 70, az egész tyúkot 35, az egész csirkét 42, a csirkeaprólékot 24, a far-hátat 16, s a libaap­rólékot 25 forintért mérték. Bemutató és vásár A Nagykőrös és Vidéke Ál-" talános Fogyasztási és Értéke­sítő Szövetkezet szépen fejlő­dő új cukrászüzeme süte­ményféleségeit vásárral egy­bekötött kiállításon mutatja be Nagykőrösön, Kocséron és Nyársapáton. A nagykőrösi süteményki­állítást november 22—23-ón, ma és vasárnap tartják a Kő­risfa eszpresszóban. Nyárs­apáton a Homokgyöngye eszp­resszóban szintén ma, szomba­ton lesz cukrászati kiállítás. A kocséri áfész eszpresszó­ban pedig november 27-én tartanak bemutatót és süte­ményvásárt. A versenyben nem kíván el­maradni a Pest megyei Ven­déglátóipari Vállalat sem, mely már tegnap megrendezte a cukrászati bemutatóját a Vénusz eszpresszóban. Az ot­tani süteményvásár még ma is tart. Többet ér az újságpapír A MÉH Vállalat most ün­nepli fennállásának 30 éves jubileumát. Ebből az alkalom­ból a nagykőrösi MÉH-telep is, december 3-ig kilogrammon­ként 3 forintos felemelt áron vásárolja a kötegelt fekete­fehér újságpapírt. Városunk­ban is sok ilyen újságpapírt visznek a telepre. A kötegelt színes nyomású újságokat az eddigi 1 forintos áron veszik át. Moziműsor A zsoldoskatona. Színes szinkronizált olasz film. Elő­adás kezdete: 5 és 7 óra. A STÜDIÓTEREMBEN Az aranyember. Színes ma­gyar film, fél 4-kor. Dandin György, vagy a megcsúfolt férj. Magyar film­vígjáték, fél 6-kor. A halott visszatér. Színes NDK-film. (14 éven aluliak­nak nem ajánlott!) Fél 8-kor. Színház: előadás A kecskeméti Katona József Színházban, este 7 órakor, Görgey Gábor': Bulvár. Berky- bérlet. SPORT - SPORT -SPORT - SPORT-SPORT Kézilabda-mérkőzések Nk. Kinizsi—Dabas SE 22-21 (15-8). Nk.: Szabó — Vilcsák, Kovács A., Varsányi (12), Vár- konyi (2). Papp (1), Nagy A. (3); csere: Fülep (1), Tóth F. (3). A Kinizsi-sporttelepen le­játszották a korábban az ellen­fél hibájából elmaradt össze­vont járási férfi bajnoki ké­zilabda-mérkőzést. Az első já­tékrészben a helyiek, szünet után pedig a vendégek voltak eredményesebbek. Az ered­mény a végső helyezéseket már nem befolyásolta. A korábbi Vecsési SE—Nk. Kinizsi mérkőzés két pontját — mivel az ellenfél csapatá­ban egy eltiltott játékos is szerepelt -7- a körösiek kap­ták. Két nap rendezték a XVII nyári úttörő-olimpia városi leány kézilabda-vetélkedőjé­nek őszi mérkőzéseit. A 2X15 perces találkozók zöme nagy küzdelmet és sok izgalmat ho­zott, lelkes játékkal. A Kinizsi sportolói bírás­kodtak, tárgyilagosan. Az élen álló csapat játszott a legjobban. A következők vol­tak az eredmények az Ifjúsá­gi- és a Kinizsi-sportteleoan: Petőfi isk.—Arany isk. 10-0 Kossuth isk.—Rákóczi isk. 5-0. Kossuth—Petőfi 5-4 (a legjobb mérkőzés volt). Rákóczi— Arany 6-1, Rákóczi—Petőfi 2-1, Kossuth—Arany 12-0. Ez az állás az őszi forduló után: 1. Kossuth isk. 3 3------22-4 t Z. Kákóczi isk. 3 3—18-74 3. Petőfi isk. 3 1 — 3 15- 7 2 4. Arany isk. 3-------3 1-28 — MA I SPORTMŰSOR Kosárlabda Gimnáziumi labdajáték-te­rem, 15 óra: Nk. Arany isk.— Dunai Kőolaj (Százhalombat­ta) mini leány, 16: Nk. Arany isk.—Dunai Kőolaj úttörő leány megyei bajnoki mérkő­zés. VASÁRNAPI MŰSOR Asztalitenisz Tápiószentmárton: T. Tsz SK—Nk. Kinizsi II. és a T Tsz SK ifi—Nk. Kinizsi ifi. megyei férfi csapatbajnoki mérkőzés. Göd: megyei serdü­lő fiú bajnoki mérkőzések a Gödi TK I., II. és az Nk. Kini­zsi I., II., csapatai között. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 11.30: Nk Kinizsi ifi—Monori SE ifi 13.30: Nk. Kinizsi—Monori SE összevont járási I. osztályú üp.moki mérkőzés. Vecsés: V. SE serdülők—Nk. Kinizsi ser­dülők, területi bajnoki mér­kőzés. Természetjárás Budai-hegiiséa: az Nk, Gim­názium nrcrágjáró diékkörö- seinek túrája. S. Z. ISSN 7133-7708 (NsEykftr')4l Hírlap) Pénteken nagy és forgalmas piac volt. Sok baromfit árul- tak. Emelkedett a dió, a mák és a tyúktojás ára. A szemestermény-piacon a búza literje 5, az árpa 4,50, a morzsolt kukorica 4,50 és a kukoricadara 5 forint volt. A gyümölcs- és zöldségpia­con az almát 5—12, a körtét 8—14, a szőlőt 10—14, a héjas diót 35, a burgonyát 5,40—6, a fehér káposztát 3, a kelká­posztát 4, a savanyú káposztát 10, a karfiolt 18, a céklarépát 5, a fekete retket 5, a petre­zselyemgyökeret 10, a sárgaré­pát 4—5, a vöröshagymát 8, a fokhagymát 60—70, a zöldpap­rikát 10—30, a száraz babot 22—30, a mákot 65, a köleská­sát 30 forintért árulták. A baromfipiacpn a tyúk pár-

Next

/
Thumbnails
Contents