Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-15 / 268. szám

■sem 1980. NOVEMBER 15., SZOMBAT 5 Napirenden az ellátás Célratörőbb átszervezéssel A Szentendre kereskedelmi ellátásáról készített beszámo­lót a tanács 1978. április 5-i ülésén vitatta meg. Ám azóta sok minden történt, amiről viszont nekünk kell beszá­molnunk. A feszültség forrásai Jelenleg a városban a hely­belieknek, a kirándulóknak, a turistáknak a kiskereskedelmi ellátást a szocialista szektor 96, és a magánkereskedelem 35 egysége adja. A beszámo­lási időszak óta hat üzlettel gyarapodott a város, amely­ből négy vendéglátó, egy ru­házati és egy iparcikk-ke­reskedelmi tevékenységre hi­vatott A magánkereskedelem pedig 15 üzlettel a helybeliek és az idegenforgalom ellátását. örvendetesen megnöveke­dett az üzlethálózat alapterü­lete is, összesen 754 négyzet- méterrel, amelyből 356 a vendéglátásé. Természetesen a város életében az élelmi­szer-kereskedelem és a ven­déglátás a legfontosabb, ép­pen ezért ezzel a két ágazat­tal célszerű bővebben foglal­kozni. A helyiek ellátása melletit az évről évre növekvő idegen- forgalom sokrétű igényének kielégítése is állandó feladat. Ezért a város élelmiszer­szükségletének biztosítása, a választék megteremtése a ke­reskedelmi vállalatoktól erő­feszítést kíván. Sajnos, a há­lózati egységek száma nem emelkedett, de a bevásárló­központ átszervezésével, és a Barackos úti élelmiszerbolt átalakításával sikerült az alapterületet megnövelni. Te­lephely-áthelyezéssel bővült és javult a hatósági húsbolt értékesítési lehetősége is. Az élelmiszer-kiskereskede­lemben még mindig a legna­gyobb gond a kis állami üz­letek fenntartása. Sajnos, ma is égető probléma az 1—3 sze­mélyes boltok korszerűtlensé­géből és nyitvatartásából fa­kadó ellátási feszültség, amely rontja a közhangulatot. Bi­zonyára mindenki tudja, hogy a város élelmiszerboltjainak több mint 70 százaléka ilyen, s ezeknek nagy része magán- házakban működik. A kínálat csak a napi cikkek biztosítá­sára szorítkozik. Az alapvető élelmiszereken belül a na­gyobb áruválaszték kialakítá­sa a szűkös raktározási lehe­tőségek miatt megoldhatatlan. Az esetleges szállítási késés, vagy kimaradás azonnal érez­teti hatását: az ellátásban fennakadás keletkezik. És még valamit, ezekben a boltokban a technikai felszereltség mi­nimális, és az ott dolgozók szociális ellátása is megoldat­lan. A nagyobb boltokban vi­szont a technikai fölszereltség csaknem kielégíti a forgalom­hoz márt szükséges igényt. Majd a kenyérgyár? Nem oldódott meg a Nyu­gat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál a létszámhiány, s ez nehézséget okoz a szabadnapok és sza­badságok kiadásánál. Végső soron ez a hosszabb-rövidebb ideig tartó zárvatartáshoz ve­zet. A vállalathoz tartozó bol­tokban 1977-ben 594 volt a zárva tartott napok száma, de 1979-ben már 761 nap. Vi­Aranydiplomás Egy életút állomásai A szoba ablakából a Fő tér­re látni, de a lakásba csak a Kovács Margit Múzeum felől lehet feljönni. Évszázados lépcsők. Még a kő sem tud el­lenállni az idő vasfogának. Régi-régi kereskedőház. A Fő tér egyik gyöngyszeme. Itt lakik, itt emlékezik fiatal­ságára, az aranydiplomával kitüntetett nyugdíjas pedagó­gus: Kocsis Erzsébet. Indíttatás Pontosan félévszázaddal ez­előtt kapta kézhez tanítói ok­levelét, amely.., amely nem volt belépő az álmok birodal­mába. Bizony nem, mert az a kor, az állástalan diplomá­sok kora volt. Tanítói okleve­lének kelte 1330. június. Kecs­kemét. Persze addig hosszú volt az út... Kocsis Erzsébet pedagógus­családból származik, édesapja Is tanító volt. A hepe-hupás Szilágy megyében, Kölcsey szülőfalujában, Sződemeteren született, az első világháború kitörése előtt négy évvel. És milyen a sors, édesapját át­helyezik Bihar megyébe. A család együtt költözött. Aztán tompán dübörögni kezdtek a tarackok, a 42-es mozsarak, s az apa megkapja behívóját a 61-es kolozsvári gyalogezred­hez. A szolgálat öt évig tar­tott. öt n,ehéz esztendeig. Helyettesként A háború után Vésztő a kö­vetkező állomás. Milyen volt az élet akkor? ... Kocsis Erzsébet 1920-ban kapott először téli cipőt, s 1922-ben látott először naran­csot. Ugyan, ki hiszi ezt ma már? Pedig az átélő elmond­ta... Kocsis Erzsébet tanulni sze­retne, csakhogy a gimnázium drága. Marad az olcsóbb meg­oldás: a polgári. A négy osz­tály elvégzése után rá'ép_ a családi hagyomány diktálta pályára: beiratkozik a szarva­si tanítóképzőbe. A ^sikerrel elvégzett első esztendő után, átmegy a kecskeméti képzőbe, végül ott kapja meg diplomá­ját. Az élet kapujában állt, mely csak nem akart szélesre tárulni előtte. Állást nem ka­pott, csak helyettesítéseket. Hiába, ez az állástalan diplo­mások kora volt. Tíz évig tar­tott, helyettesített! A fordulópont 1940-ben kö­vetkezett életében: végleges állás Füzesgyarmaton, a mező- gazdasági iskolában. Nem sók ideje maradt a békés, alkotó munkára, egy-két év talán; az ország belesodródott a máso­dik pusztító háborúba... Előrelépés A felszabadulás, és az isko­lák államosítása Füzesgyar­maton érié. Pest megyébe 1947- ben került, Alsógödön tanított, és 1952-ben érkezett meg Szentendrére. Először a Bajcsy-Zsilinszky úti, majd a Rákóczi úti isko­lában tanít. Igazgatóhelyettes 1948- ban lett, s ilyen minő­ségben vonult nyugdíjba is ,1966-ban. Azóta emlékeinek él. Miért néz vissza a múltba? A legkedvesebb emlékekért. Természetesen a volt ked­ves tanítványokért. Demjén Gyöngyvér, Adamis Anna, hogy csak az ismertebbeket említsem. De akarva-akarat- lanul is emlékeznie kell, hiszen mindennapi útjain, a város utcáin, boltjaiban ráköszön­nek a volt tanítványok, akik azóta már felnőtt család­anyák, családapák lettek. El­szállt az idő ... Megbecsülés — Sajnos az idő megfogha­tatlan — mondja Kocsis Er­zsébet. — Megfoghatatlan ... Hosszú volt az út idáig. Az aranydiplomáig. A szeretetig, a megbecsülésig. Változott a világ. Sokat. Amikor indult a pályán az volt a módi, hogy a tanítókisasszonynak még véletlenül sem lehetett csino­sabb kalapja, mint a jegyző feleségének. Bizony, akkor még ez is számított. De mi­lyen sokat... És ma? A pá­lya, az életmű elismerése, s a volt tanítványok emlékező szeretete. Elég ez? Kevés? Ki tudja? Kocsis Erzsébet úgy érzi: elég! A megbecsülés, a szeretet betölti életét. szont sokkal jobb az áruellá­tás. Húskészítményt jelenleg heti hat alkalommal kapnak az üzletek, a kisebb boltok pedig hetente háromszor. Tő­kehúsból a város ellátása egyenletes, s további javulást ígér aiz Óbuda Tsz üzletház­nak biztosított húskeret. Ugyancsak jó a tej, és tejter­mékkínálat is, de ez már nem mondható el a sütőipari ter­mékekről. A kis sütőipari kapacitás, a szállítási gondok gyakran okoznak kellemetlen meglepetést: friss pékáru csak délelőtt kapható a boltokban. Ezen az újonnan felépítendő kenyérgyár segít majd. A városi lakosság és az idelátogatók vendéglátását 32 egység biztosítja, 8 üzemelte­tő vállalat, szövetkezet keze­lésében. A vendéglátóipari üz­letek fele a Pest megyei Ve- déglátóipari Vállalaté, így te­vékenysége meghatározó a vá­rosi ellátásban. Az üzlethálózat számszerű bővülése mellett, a hálózat szerkezetében következett be jelentős változás. Az elképze­léseknek megfelelően valami­vel kevesebb az italbolt. He­lyükön más üzletek nyíltak. Így például az idén megnyi­tott Kanizsa sörbár, s ha­sonlóképpen alakítja át a vál­lalat az izbégi italboltot is. A vendéglátóipari vállala­tok a tavalyi áremelésekből eredő forgalom-visszaesést különböző hasznos kezdemé­nyezéssel próbálták ellensú­lyozni. Növelték az ételválasz­tékot, bevezették a zónaétele­ket és fokozottabban bekap­csolódtak a gyermekétkezte­tésbe. A szentendrei Afész például átvette a BVM, a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat pedig a városi tanács konyháját. Ugyancsak az ide­genforgalom zavartalan ellá­tásáért a Teátrum Étterem folyamatosan naponta 3000 adag gasztrofol ételt készít. Sajnos ezt a helyi vendéglátó egységek nem veszik meg­felelő mértékben igénybe. Sok a fehér folt Szót kell még ejtenünk^ a magánvendéglátás helyzetéről is. Ez dinamikusan fejlődött és színesebbé, változatosabbá tette a szakmával szemben támasztott igények kielégíté­sét. összefoglalva megállapíthat­juk, hogy az elmúlt három év alatt jelentős változások történtek mind az élelmiszer, mind a vendéglátás területén, de még mindig sok a fehér folt. Úgy tűnik, a vállalatok csak belső tartalékaik feltárá­sával, okos és célratörő át­szervezéssel tudják jelenlegi, s bizonyára a jövőben kelet­kező gondjaikat megoldani. SZENTENDREI A PEST MEGYEI HÍRLAP SZENTENDREI JÁRÁSI E'S SZENTENDRE VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Az ivóvíz nyomában Őrjárat a Pilisben A héten már sokalltuk a vi­zet, ami fentiről, eső formájá­ban hullott. Míg mi sokalltuk, mások viszont, Pilisszántón, s Pilisszentlászlón nemcsak ke­veslik, hanem egyenesen hiá­nyolják. De nem ám az esőt, hanem a jó, egészséges ivóvi­zet. Pilisszántó a hegy lábánál feleszik, kétezren élnek a községben, s nincs víz, illet­ve emberi fogyasztásra nem alkalmas, az egészségre káros, fer­tőzött víz van csak! A tanácsházán Koszto- lánszky Mátyás, a tanács el­nöke és Szönyi Géza vb-titkár ismertetik a helyzetet. A községben csak egy — az óvoda udvarán lévő —, kutat minősített a KÖJÁL megfele­lőnek. De annak csekély a víz­hozama, a? óvodát is alig tud­ja ellátni. Egyéves korig a gyerekeknek palackozott vizet szállítanak. Felemás megol­dás. Egy palack víz, kiszállí­tással 7—8 forintba kerül, s csak egyéves korig jár a gye­rekeknek. És utána? Ráfanya­lodnak arra, ami van: a fer­tőzött vízre. A község egyik utcájában, a Petőfiben árok húzódik. Mellette a vízvezeték csövei. A Pilisszentkereszt vízellá­tását biztosító gerincvezeték húzódik itt. Hát akkor?... Meg kellene alakítani a víz­műtársulást. A község készen áll erre, s a víz fogadására is. Csak egy kis biztatásra vár­nak... Reméljük, rövidesen megkapják. Pilisszentlászlón a vb-titkár, Winkler András szobájában bizakodóbb hangulat fogad, noha ez a község is veszélyez­tetett a colis, a nitrátos vize miatt. Ide is úgy szállítják a palac­kozott gyermekvizet. Két évvel ezelőtt, 1978-ban, megrendelték a tervet, amely elkészülte után három lehető­séget kínált. Ezekből a harma­dik, amely a leggyorsabban, legolcsóbban megoldható: a saját víznyerési lehetőség! Talán ismert, hogy a közép­korban, valahol itt a mai fa­lu szélén pálos rendi kolostor állt. A barátok azon a helyen forrásokra bukkantak. Nos, ez víznyerési lehetőség nem apadt el,, napjainkban is adott. A tervkészítők megvizsgálták a vízmintákat, s az eredmény pozitív volt. A hozam napi oU—60 köbméter, kissé kevés­nek tűnik. Arra természete­sen elég, hogy a faluban a 250 méterenként felszerelendő közkutakat ellássa. — Ez — jól tudom — nem a végleges megoldás, de az el­ső lépés — mondja a vb-tit­kár —, melyet a jövő évben teszünk meg. Visegrádon a tanácselnök, Húgai Tiborné — fogadott. Elmondta: 1983-ban befejező­dik Vissgrád csatornázása. Az idén 17 millió forint értékű munka készül el. Az ülepítő­berendezés a jövő év elejére. A gerincvezeték teljes hosszá­ban ott vannak a rákötő csá­pok is. Biztosított 19Sl-re is a kivitelezéshez szükséges ka­pacitás. Az év végén kezdik beépíteni a szovjet rendszerű KU—200-as típusú szennyvíz- tisztító kisberendezést, amely 1982-re már napi 400 köbmé­ter szennyvizet képes fogadni. Szóvá tették Intézkedtek Csesznák József, Szabó Imre és Fehér András tanácstagok kifogásolták, hogy a Vasvári Pál utcai óvoda mellett, s több más helyen is, nem ürítik ki elég gyakran a szemétgyűjtő konténereket. A városi tanács műszaki osz­tálya közölte a tanácstagokkal, hogy ismételten felszólították a Városgazdálkodási Vállalatot a konténerek gyakoribb üríté­sére. A vállalat levélben jelez­te, hogy az elmúlt időszakban a tehergépkocsik hibái miatt valóban többször előfordult, el­maradt a szemétszállítás. Egy­ben közölték azt is, hogy a köz- tisztasági részleg vezetője a jö­vőben nagyobb figyelmet for­dít majd a folyamatos szemét- szállításra. \ Ifjúsági könyvnapok Fábián Zoltán író, a Magyar írók Szövetségének titkára nyitja meg november 19-én, szerdán délelőtt 10 órakor a Pest megyei Művelődési Köz­pont és Könyvtárban az ifjú­sági könyvnapokat. Az ünnepélyes megnyitón Csalogh Zsolt, Hajnóczy Péter, dr. Kulin Ferenc, Mózsi Fe­renc és Ördögh Szilveszter írók is részt vesznek. Kövek a vízlépcsőhöz A dunabogdányi kőbányában az idén többet term eltek, mert a nagymarosi vízlépcső építésének kőszükségletét is innen fedezik Elhunyt iester Ernő Búcsúzni mindig nehéz, de legnehezebb a végleges búcsú. A hír megdöbbentő. Fiatal, a városért szüntelenül tevékeny­kedő embert kell búcsúztatni. Mester Ernőt jóformán min­denki ismerte a városban, hi­szen mint a pártbizottság pro­paganda- és művelődési osz­tályvezetője részt vett a mú- zeumfejlesztási program végre­hajtásában, mindig erején fe­lül vállalt szervezési és elvi irányító munkát a Szentendrei nyár rendezvénysorozat sike­réért, küzdött az óvodai, isko­lai hálózat bővítéséért. Az utóbbi időben megrom­lott az' egészségi állapota, sú­lyos műtéten esett át, ám mégis töretlen munkakedvvel, s a városért szüntelenül tenni- akarással élt utolsó órájáig. Harminchat éves volt... Szombattól szombatig A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat üzemében a szovjet rend­szerű géppark sok ember munkáját helyettesíti Ma, november 15-én, szom­baton este 18 órakor diszkó lesz a Pest megyei Művelődé­si Központ és Könyvtár köz­ponti ifjúsági klubjában. Ve­zeti: Vincze Tamás. A Petőfi SK ország-világ­járók klubja november 16-án, vasárnap, Szentmiklósi And­rás vezetésével autós túrát rendez Győrbe és Pannonhal­mára. Találkozás reggel 8 óra­kor, a HÉV végállomásnál lévő parkolóban. A Szentendrei Eszperantis- ták Köre november 17-én, hét­főn este, a PMKK kluböveze­tében találkozót rendez, ame­lyen Hideg Ilona beszélget Rieth Mariannái, a sokat uta­zó eszperantistával. Vörösmarty Mihály, a re­formkor nagy költője halálá­nak 125. évfordulójára emlé­keznek november 18-án, a nyugdíjasok klubjában. November 20-án, csütörtö­kön este 18 órakor Pirityi Sán­dor újságíró, az MTI külpoliti­kai főosztályának helyettes ve­zetője tart előadást a politikai akadémián, A társadalomépí­tés időszerű kérdéseiről. Ugyanezen a napon, délután 15 órakor a Népszínház a Ka­landok a világűrben címmel tudományos-fantasztikus mese­játékot mutat be hat éven fe­lülieknek. Fenyő Gábor tart előadást november 22-én, szombaton este 18 órakor A zene történe­te, a zenei műfajok tükrében címmel a Zenebarátok rende­zésében a lakótelepi klubban. Az oldalt Irta: Karácsonyi István Fotó: Bozsán Péter Automata gépláncok

Next

/
Thumbnails
Contents