Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-12 / 265. szám

Rákosmezeje Tsz Elegendő a takarmány ŐRI iiia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 265. SZÄM 1980. NOVEMBER 12., SZERDA A termelőszövetkezet egy másik ágazatában az ecseri fémipari üzemben az év végéig 200 étel melegen tartó kocsit gyártanak. Bogyis István és Kormos István az elektromos vezetékeket szerelik a szállítókocsikba. A maglódi Rákosmezeje Tsz- ben nagy gondot fordítanak az állatok téli takarmányozásá­nak biztosítására. Az előző évekhez hasonlóan, választékban és minőségben is jó és bőséges takarmány jut majd az állatoknak. Szep­temberig lucernaszénából 113, réti szénából pedig 18 vagon mennyiséget tároltak be a szé­rűn. Á szénák. minősébe a külső fizilkai jellemzők alapján mi­nőségileg jó, de a tényleges takarmány­érték megállapítása céljá­ból a beltartalmi értékű­iét, a fehérje- és kemé­nyítőtartalmuk arányát is megvizsgáltatják. Rendelkezésükre áll 750 va­gon szilázs is, amelynek mi­nősége szintén jónak értékel­hető. A széna és szilázs bőven fe­dezi a szarvasmarhák téli ta­karmányszükségletét. Gondoskodni kell már a tavaszi zöldtakarmányozásról is. Hogy ez biztosítva legyen, elvetettek 18 hektár rozzsal, búzával kevert szöszösbük- könyt, továbbá az utóbbi idő­ben elterejdő, hazánkban még alig ismert, tyfon nevű növényt, szintén zöldtakar­mánynak. A bő takarmánytermés érdekében csak mélyen la­zított talajba telepítenek lucernát. A jövő tavaszi telepítésre most készítenek elő 95 hektárnyi te­rületet. Ennek a talaján 75 centiméter mélyen fellazítot­ták, előzőleg mészport és ve­gyes műtrágyát szórtak a te­rületre. Nyitott szín épül Az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat az év hátralé­vő részében befejezi az úgy­nevezett nyitott szín építését a pilisi Aranykalász Tsz-ben. A beruházás csaknem két­millió forintjába kerül a kö­zös gazdaságnak. A tárgyalóteremből Furcsa éjjeli kirándulások Két egymáshoz hasonló ese­tet is tárgyalt a közelmúltban a monori járásbíróság, mind­kettő a mendei vasútállomá­son játszódott le. A kanyar­ban, ahová a veszteglő teher­vagonokat állítják be, s ahová, úgy látszik, nem ér el figyelő szem... S. Gyula kocsijával ment ha­zafelé, amikor észrevette, hogy a MERKUR-hoz irányított gépkocsikat a veszteglő vago­nokon senki sem őrzi. Nem késlekedett sokat, még aznap este visszatért egy emelővel, s tizenegy kereket szerelt le, egy Lada nyitott csomagtartójá­ból pedig szerszámkészlete­ket, dísztárcsacsomagokat emelt el. Hamarosan lefülel­te a rendőrség, s mivel bün­tetlen előéletű, tettét megbán­ta, az anyagi kár is megté­rült, a tárgyalás során négy évre felfüggesztették egyesz- tendős szabadságvesztését. A másik vagonfosztogatás szinte ugyanúgy, ugyanott ját­szódott le, két gyömrői test­vér, U. J. és U. Cs. volt a tet­tes, büntetésük nem emelke­dett még jogerőre, a kérdés viszont annál jogosabb: ho­gyan lehet értékes rakomá­nyokat őrizetlenül hagyni — a példákból sem okulva? K. Zs. Vasadi oktatási helyzetkép A nevelésre is gondot fordítanak Előnyt élveznek majd a gyermekintézmények Már javában tart a mostani tanév, de az iskolai ellátott­ság témája nem került és nem is kerülhet le a napirendről. A megnövekedett gyermeklét­szám, a hiányos tárgyi és sze­mélyi feltételek számos isko­lában okoznak gondot. Pedig sok minden történt az utóbbi években az oktató-nevelő munka színvonalának emelé­séért járásszerte, de egyelőre a sok még mindig kevés. A vasadi általános iskolá­ban is nyomják ezek a problé­mák a nevelőket. A legna­gyobb nehézséget az intéz­mény széttagoltsága jelenti. A tantermek három épü­letben kapnak helyet s mindegyik külső tatarozás­ra szorul, a látvány nem mondható esztétikusnak. A nyolc tanulócsoport szá­mára nyolc terem áll rendel­kezésre, de a fele sajnos ki­csinek bizonyul. A Petőfi ut­cai iskola egyik helyisége ere­detileg tanulószobának készült, az alapterülete mindössze 33 négyzetméter. A másik terem valamivel nagyobb, de azt az egykori felvonulási épületből alakították ki. A Kossuth ut­cában két kisebb méretű tan­terem van. Ezeket az iroda és a folyosó megszüntetésével hozták létre az eredetileg egy- tantermes iskolából. Nagy problémát jelent, hogy a napközis csoportok számára nincsenek külön helyiségek, sőt az iskola szertárát meg kellett szüntetni, mert ott he­lyérték el a napközis konyhát. A termekben délelőtt taní­tás folyik, ezért naponta át kell rendezni az asztalokat, székeket. Még ilyen feltételek mellett is sikerült bevezetni a szaktantermi rendszert. így a különböző felszereléseket, szemléltető eszközöket helyben és maximálisan ki lehet hasz­nálni. Még lehet sorolni, ami hiányzik. Jó volna egy úttö­rőszoba, egy tornaterem, vagy legalább egy tornaszoba. Amíg nem lesz, addig a klubkönyvtár nagyobbik helyiségét szeretnék igény­be venni. Igen ám, de ott meg gondot okoz a fűtés. A mezőgazdasági gyakorlati oktatás téli időszakára a fog­lalkoztatóterem kicsi a fiúk számára, csak szükségmegol­dás. Már 1974-ben ígéretet ka­pott az intézmény a tanácstól és a szakszövetkezettől ennek megváltoztatására, de a segít­ség csak késik. A lányok gyakorlati oktatásának sincse­nek meg a feltételei. A tanács segítségével az is­kola egy részében bevezették a központi fűtést. Így már csak négy helyiségben kell olaj- kályhával tüzelni. Ugyancsak a viszonylagos fejlődést jelzi, hogy a Petőfi utcai iskolában van már folyóvíz. A szertári felszerelés az utóbbi években szépen gyara­podott, s ez jól segíti az okta­tó-nevelő munkát. Nincsenek tehát könnyű helyzetben a vasadi iskola ne­velői, diákjai. De elmondható ugyanez még néhány iskoláról a járásban. Tudjuk, az anyagi lehető­ségek behatároltak, a ki­sebb községekben különö­sen azok. Viszont azt is tudjuk, hogy a következő tervidőszakban a gyermekintézmények fejlesz­tése előnyt élvez minden más­sal szemben. Csodákat persze nem lehet várni, de a gondok fokozatos enyhítését minden­képpen. K. L. Emlékülés Harminchárom esztendő­vel ezelőtt Gombán nyitot­ta meg kapuit az úttörő- szervezetek első vezetőkép­ző tábora. Holnaptól ismét rangos esemény házigazdái lesz­nek a település vörös- nyakkendősei: itt szervezi meg jubileumi emlékülé­sét a Magyar Úttörők Or­szágos Tanácsának törté­neti bizottsága és a Pest megyei úttörőelnökség úttörőtörténeti szakbizott­sága. A tanácskozáson beveze­tő előadást tart Rakó Jó­zsef, az őrsvezető című fo­lyóirat főszerkesztője és felszólal Galántai Sándor, az egykori tábor vezetője is. A jubileumi emlékülés résztvevői áttekintik a me­gyei úttörőképzés jelentő­sebb eredményeit, tartalmi, politikai módszereit, haté­konyságát, hagyományait. A házigazda 'úttörőcsapat és a helyi KISZ-szervezet tagjai a változásokról s az úttörőélet mai szépségeiről, gondjairól adnak képet. A vendégek a tanácskozás szünetében rövid sétát tesznek az első úttörőve­zetőképző tábor hajdani helyszínén is. Előadás A helyes táplálkozásról Várják a szülők megjelenését Feltehetőleg nagy érdeklő­désre számot tartó rendezvény színhelye lesz november 19- én, 17 órakor a monori műve­lődési ház nagyterme. A járási hivatal egészség- ügyi osztálya szervezésében összevont szülői értekezletet tartanak a három monori is­kolában tanuló gyerekek szü­leinek. A gyermekek helyes táplál­kozásáról, testnevelési felada­tairól ad útmutatást, illetve tart előadást dr. Bedö Mag­dolna, az Országos Élelmezés­tudományi Intézet főosztály- vezetője. Együtt a lakossággal Hasznosak az együttműködések Egy népfrontbizottság hétköznapjaiból Képzeljünk el például egy falugyűlést, tanácsi választást vagy akár valamilyen társa­dalmi rendezvényt, ünnep­séget, beszámolót, amelyer jelen van a terület ország- gyűlési képviselője, a pártbi­zottság titkára, a tanácselnök, s közöttük látják a szóban- forgó település lakosai a Ha­zafias Népfront helyi bizott­sága elnökét, vagy valamelyik tagját. Lehet, hogy éppen ak­kor. azon az eseményen nem szólal fel s talán nem is jegyzetel, így azok a laiku­sok, akik csak azt látják, hogy megérkezik, majd távo­zik. azt hiszik, neki csupán annyi a szerepe a társadalmi rendezvényeken, hogy ott van, meghallgat mindent, s azután elmegy haza... O A fenti idézet sajnos nem a képzelet szüleménye, hanem részlet abból a beszélgetés­ből, amelyet Ecseren folytat­tunk a helyi népfrontbizott­ság titkárával Bálint lstván- néval, amikor azt firtattuk, hogy vajon mennyire ismert Ecseren a társadalmi szerve­zet mindennapi munkája? Pe­dig Ecser község lakossága ki­matematikusunk, dr. Szpi- tálszki Mária, akinek a lakó­telepen kifejtett tevékenysé­gére számítunk. Tevékenyke­dik pedagógus és fizikai dol­gozó is a népf-rontbizottsag- ban. A KIOSZ helyi szerve­zete tagjaival együtt nagyon sok társadalmi munkát szer­veztünk és végeztünk, a kis­iparosokra mindig lehet szá­mítani az iskola, óvoda vagy a napközi felújításánál. A szülői munkaközösség nem­csak az általános iskolában, az óvodában is működik, a kettőnek viszont egy elnöksé­ge van. Az SZM elnökéi évente egy alkalommal beszá­moltatjuk a szervezet végzett munkájáról, s jövőbeni fel­adatairól. A népfrontbizott­ságnak az SZM-en belül is van feladata, irányítja an­nak tevékenységét, s ehhez a megfelelő anyagot a népfront- bizottság Pest megyei szerve­zetétől kapjuk. 0 összefoglalva: a népfront­mozgalom feladata nagyon szerteágazó, de mindenféle­képpen Ecser lakosságáért dolgozunk, és természetesen velük együtt építjük a járdá­kat, ültetünk facsemetéket, s keményen dolgoztunk az óvo­da, napközti otthon, iskola és a művelődési ház átalakításá­ban, s ha kell, a jövőben sem félünk csákányt, lapátot ra­gadni, vagy éppen szervezni, buzdítani lakóhelyünket szeb­bé, életünket jobbá tevő tár­Az előadással egyidejűleg tej- és tejtermék-bemutatóra, -kóstolóra is sor kerül. A rendezők várják az édes­anyák és édesapák minél na­gyobb számban való megje­lenését, illetve részvételét. Bekötik a házakba Újabb kutakat fúrnak Gyomron jó ütemben halad a vezetékes ivóvíznek a lakó­házakba való bekötése. A Víz- és Csatornamű Társulat­hoz eddig beérkezett kérel­meknek eleget kívánnak tenni még ebben az évben. A jövő évi feladat lesz, hogy a főutcákban is lefek­tessék mindkét oldalon a csö­veket. Örvendetes tény: terven fe­lül hozzákezdtek a lakosság szolgáltatását teljes egészében ellátó, további kilenc kút fú­rásához. Ezekben a napokban két kutat 300 méter mélysé­gig fúrtak ki, jövőre kerül sor az újabb kutak fúrására. Üllői szabálysértők Az átlagnál is szigorúbban Az év első hónapjában az üllői nagyközségi tanács ösz- szssen 85 szabálysértési eljá­rást kezdeményezett és több mint 44 ezer forint bírságot szabott ki. Sajnálatos tény, hogy a tu­lajdon elleni vétségek elkö­vetőinek száma növekedett. Míg tavaly tizennégyen kö­vettek el ilyen szabálysértést, addig az idén már eddig tizen­nyolcán. Továbbra is az önki- szolgáló boltokban, a terme­lőszövetkezetekben és a határ­ban történik az esetek 90 szá­zaléka. A szakigazgatási szerv, illet­ve a szabálysértési bizottság a felelősségrevonás mértékét a cselekmény súlyának, társa­dalmi veszélyességének meg­felelően állapította meg. Fi­gyelembe vették az elkövetők személyi, jövedelmi helyzetét is. A szigorúságra jellemző, hogy a bírságolási, átlag magasabb, mint a megyében, vagy akár az országban általában. A hideggel is birkóznak Csaknem 4 ezer társadalmimunka-órát ajánlottak fel, s az első fél évben már 180 ezer forint értékű munkát el is vé­geztek a Monori Építők Ipari Szövetkezetének dolgozói a já­rási székhelyen. A Deák Ferenc utcában határidőre befejez­ték a 24 lakás szerkezeti kiöntését, s megkezdték az úgyne­vezett Smitcrrc-sarki épülettömb építését is — birkózva a korai hideggel. Barcza Zsolt felvételei ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap) ■ T emelkedő eredményeket ért el az elmúlt években; a monori járás települései közül a tár­sadalmi munkák forintban ki­fejezett értéke itt volt tavaly az egyik legmagasabb. Mégis, úgy érezzük, hogy amikor a milliós nagyságrendű társa­dalmi munkák szervezéséről, a népfrontmozgalom belső életéről szólunk, ismerethiányt pótolunk... Bálint Istvánná: — A legutóbbi kibővített el­nökségi ülésünkön tett javas­latokat a bizottság elnöke, il­letve tagjai személyéről to­vábbítottuk megyei szerveze­tünk felé. Együttműködési szerződé­sünk van a községi tanács­csal. a KIOSZ helyi szerveze­tével, a Vöröskereszttel, az MHSZ-szel,, a szülői munka- közösségekkel. Feladatainkat általában központilag, vagyis megyei szervezetünktől kap­juk. Tehát van egy általános népfront-munkaterv, s ehhez kapcsolódik nagyon szorosan az alig 6—7 fős tanácsi appa­rátus munkájának segítése. Mi elsősorban azért vagyunk, hogy összefogjuk a lakossá­got a közös gondok közös megoldására, s hogy közvet­len kapocs legyünk a lakosok és a tanács között. 0 — Nagyon jó a kapcsola­tunk más társadalmi szervek­kel, például: véradások alkal­mával a szervezést, a lebo­nyolítást a Vöröskereszt ak­tivistáival közösen végezzük, vagy ugyanez elmondható ä tüdőszűrések esetében is. Az MHSZ aktivistáival közösen szerveztük a lakosságot két évvel ezelőtt az új lőtér meg­építésére, amely teljesen tár­sadalmi munkában készült el. A sportkört maximálisan tá­mogatjuk, bizottságunk egyik tagja sportköri vezető. A 31 fős népfrontbizottságunkban a lakosság minden rétege kép­viselve van, ilyenek: dr. Gás­pár Pál, az új körzeti orvos, de van öt nyugdíjasunk is, ők lesznek az alapítói a művelő­dési házban a nyugdíjas­klubnak. Van védőnőnk és dajkánk Nagy Sándorné, il­letve Misián Jánosné szemé­lyében, akiknek rendkívül széles kapcsolatai vannak munkájuk folytán. S a vasút mellett a négy új tömbházunk egyikében lakik egy kutató

Next

/
Thumbnails
Contents