Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-26 / 252. szám

SIMSrtCŐRÖS! A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 252. SZÄM 1980. OKTOBER 26., VASÄRNAP Bútoralkatrész a NEFAG bél l|p Ily Évente hétszázan tanulnak Felnőttoktatás a Tobti iskolába: Városunkban három iskolá­ban folyik felnőttoktatás. Ezek közül egyik a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépisko­la és Szakmunkásképző Inté­zet. — Az iskolarendszerű képzés a szakmunkások szakközépis­kolája esti tagozatán 3 éves. Tavaly 25-en végeztek itt, az idén pedig 33-an iratkoztak be — mondta Benke Ferencné, a felnőttoktatás és -továbbkép­zés igazgatóhelyettese. — Ide egyébként azok iratkoztak be, akik a 8 általánost elvégezték és szakmunkás-bizonyítványuk is van. Képzés — januártól decemberig — Nagykőrösről és közvetlen környékéről járnak hozzánk tanulni. Lemorzsolódás főként az első osztályban van, s ott is azoknál, akik nem mérték fel a tartós elfoglaltság és a nehéz tananyag tényét. Az oktatás hetente 3 alkalommal, délutá­nonként 3-tól 8 óráig történik. Beszámoló nincs, az osztályo­zás év közben, folyamatos. — A tanfolyamos képzés ke­retén belül van a konzervgyár- tó és tésztagyártó technikus­minősítés, országos beiskolázá­si körzettel. A tanfolyam 1 éves. Ez alatt az iaő alatt 5 al­kalommal, 1—1 hetes bentla-, kásos felkészítésen vesznek részt a hallgatók, majd írásban és szóban is vizsgáznak. Kon- zervszakos szakközépiskolai érettségi, s 2 év üzemi gyakor­lat után lehet ide jelentkezni. — A konzervgyártó techni­kus minősítő tanfolyamra — melyet évente megrendezünk — az idén 28-an jelentkeztek. Ezt a tanfolyamot januártól de­cemberig tartjuk. A tészta gyár­tó technikusminősítő tanfo­lyamra — ez két évenként ke­rül megrendezésre — általá­ban 10—15-en jelentkeznek. — A mesterszakmunkás-kép- zés a konzervgyártó szakon, or­szágos beiskolázási körzettel folyik. Ez új képzési forma, az idén második alkalommal in­dult, 25 hallgatója van. Eny- nyien végeztek az első tanfo­lyamon is. A képzés 1 éves, és ez alatt az idő alatt 7 alkalom­mal, 1—1 hetes egész napos, bentlakásos felkészítést kapnak a hallgatók. Ide csak nagy szakmai tapasztalattal rendel­kező szakmunkások jelentkez­hetnek. — Felnőtt szakmunkásképző tanfolyamok vannak a beisko­lázási körzetünkhöz tartozó sütő, konzerv- és baromfihús­feldolgozó vállalatoknál. A tanfolyam időtartama' 2 év. Nyolcadik osztályt végzett, 3 éves üzemi gyakorlattal rendel­kezők járhatnak ide. A korha­tár 20 év. A felkészítő foglal­kozásokra, az iskola irányítá­sával, a vállalatoknál kerül sor, majd szakmunkásvizsgát tesznek. Erre a tanfolyamra nagy az érdeklődés. Bizottság előtt vizsgáznak — A képesítést adó betaní- tottmunkás-képzésben részt ve­hetnek azok is, akiknek csak 6 általános iskolájuk van. A tan­folyamok megszervezésére a körzetünkhöz tartozó vállala­toknál kerül sor, igény szerint. Van száraztészta-gyártó tanfo­lyam, erre főleg a kézitészta- gyártó üzemekből van érdeklő­dés, sütő tészta-készítő, üdítő­ital-gyártó, ilyen Szobon in­dult az idén, és zöldségsavanyí­tó. — Iskolánk ellátja a pedagó­giai felügyeletet, tankönyvet, dokumentációkat adunk. A tanfolyam egyébként 6 hóna­pos. Ennek elvégzése után a hallgatók bizottság előtt vizs­gát tesznek és országos érvé­nyű bizonyítványt kapnak. Kifogástalan körülmények — Új képzési forma ez év­től a sütő művezető-képzés, melynek időtartama 1 év. A hallgatók 6 alkalommal, 1—1 hetes bentlakásos felkészítésen vesznek részt, majd az anyag elsajátítása után bizottság előtt vizsgáznak. Az idén 25-en je­lentkeztek erre a tanfolyamra. A középszintű szakmai tovább­képző tanfolyamok időtartama 1—5 hetes. — Van ismeretfelújító, ki­egészítő és speciális jellegű tanfolyam, mely a konzerv szakon országos, a sütős szakon Pest és Szolnok megyei hallga­tóinak felkészítését biztosítja. Tanfolyamainkat az Arany Já­nos utcai továbbképző közpon­tunkban tartjuk, kifogástalan körülmények között. Az iskola főépületében csak a szakmun­kások szakközépiskolájában tanulók kaptak helyet. Kovács Katalin Szintetikus függöny A vásárlók körében rövid idő alatt közkedveltté vált romantikus és modern mintá­A szolnoki rádió műsora Október 27-től november 2-ig Hétfő, 17.00: Hírek. Szüreti népdalok. 17.15: Munkásélet II. (Üdülés és üdültetés). 17.40: A tegnap slágereiből. 18.00: Alföldi krónika. Örökzöld me­lódiák. 18.26—18.30: Hírössze­foglaló. Lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. A bé­késcsabai zeneiskola tanárai játszanak. 17.15: Tudomány a termelésért. Pár perc dzsessz. Art Blokey együttesének fel­vételeiből. 17.40: Népi ellen­őrök közelről. (A nyáron — a tanácstagokkal és az ország- gyűlési képviselőkkel párhu­zamosan NEB-tagokat is' vá­lasztottak. őket mutatja be a riporter). Népi hangszerszó­lók. 18.00: Alföldi krónika. Ritmikus percek. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és mű­sorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. Alföl­di népdalokat énekel Urbán Kati. 17.15: Célszerű céltársu­lás. Fúvóspolkák. 17.30: Zenés autóstop. (A tartalomból: Aszfaltmozaikok. Közlekedés­taktika és közlekedésbizton­ság. Látni és látszani. Baleset­elemzés). 18.00: Alföldi króni­ka. Funky ritmusok. 18.26— 13.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. Ré­gi melódiák új köntösben. 17.15: Kulturális figyelő. (A tartalomból: A múzeumi hó­nap hírei. Tárlatról tárlatra. Premierek előtt. Folyóirat­szemle.) 17.40: Ami csak a 222 méteres középhullámon hall­ható: a jövő hónap zenei mű­sorait ajánljuk. 18.00: Alföldi krónika. Beatparádé. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. Ritmus és sláger. 17.15: Októberi haj­rá...! Szórakoztató zenekarok műsorából. 17.30: Intermezzo. (Hírek, tudósítások, beszámo­lók az Alföld zenei esemé­nyeiről. A tartalomból: A ze­nei világnap területi kórusbe­mutatóiról. Hangversenykriti­kák. Vendégünk: a Collegium Musicum együttes. Zenei mű­helyekben. Kohcertelőzetes.) 18.00: Alföldi krónika. Délutá­ni minikoktél. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és mű­sorelőzetes. Szombat, 7.00: Román nyel­vű adás. Utána: Rádióvikend. (A tartalomból: Hírek. Lap­szemle. Sportesemények. Prog­ramajánlat hétvégére. ídaci körkép. Filmlevél. Ritmusro- deo. Merre menjünk, hová menjünk? 9.00: A nap hírei, eseményei. Szerkesztik a hall­gatók — közben: Riportok a hétrői. Tárlatvezetés. Leszüre­teltünk, vidám szüreti műsor a Szikrai Állami Gazdaság­ban. 10.00: A nap hírei. Rival­dafényben. Új színészarcok a békéscsabai színházban. Vasárnap, 9.00: Lzpszémle. Szívesen hallott előadók: Ri­chard Antony énekel. 9.15: A mese igazsága. A törteli Vígh Ferenc népizenekara nótákat, népdalokat játszik. 9.45—10.00: Műsorelőzetes. 19.30—20.00: Sport és muzsika. (Beszámo­lók, tudósítások a hétvége lab­darúgó sporteseményeiről.) Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak el. jú szintetikus függönyökhöz jól illő - csipke ágytakaró és asztalterítő gyártását kezdték meg a győri Gardénia csipke­függönygyárban. Olyan szí­nekben, mintákkal készülnek, amelyek harmonizálnak az úgynevezett Jacquard függö­nyökkel. Az új termékeket a legkor­szerűbb kikészítési eljárással állítják elő. A szintetikus kel­mét különleges vegyi fürdőbe mártják, s ezzel a víztaszító szálat nedvszívóvá, hidrofillé alakítják. Ennek nyomán moshatósági tulajdonságokat kapnak az ágy- és asztalterí­tők; beengedik a szálak közé összegyűlt szennyeződéshez a hatásos mosószereket. A takarók és térítők bor' dűrös és fodros változatban készülnek, széleiket paszpól díszíti. Különböző méretben kerülnek az üzletekbe. A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság nagykőrösi üzeme az idén 50 ezer köbméter fát dolgoz fel. Ebből 4500 köbméter bútbralkatrészt állítanak elő a bútorgyárak meg­rendelésére. „ , , Sarcza Zsolt felvétele Jövő évtől fersisrSsíMt sMIvetés Városunkban mintegy 6 ez­ren fizetnek különféle adót, egyebek között ház-, gépjár­mű1-, eb-, mezőgazdasági álta­lános jövedelemadót, tájékoz­tat Falusi István, a városi ta­nács pénzügyi, terv- és mun­kaügyi osztályának vezetője. — Az idei adó kivetése az első félévben megtörtént, ami összegben mintegy 8 millió forintot tesz ki. Az első fél­évi adót március 15-ig, a má­sodik félévit szeptember 15-ig lehetett adópótlékmentesen kifizetni. A gépjárműadó dí­ját az első félévre június 30- ig, a második félévre decem­ber 31-ig kell befizetni. Szep­tember végéig 6,5 millió fo­rintot már befizetett a lakos­ság. — Az adófizetők időben eleget tesznek-e kötelezettsé­güknek? — Az adómorált jónak ér­tékelem, a lakosság túlnyo­mó része időben és önkénte­sen eleget tesz adófizetési kö­telezettségének. Van azonban egy réteg, minden évben ugyanazok, akikkel' gondunk van. Ezek száma az ossz adó­fizetők arányát tekintve 1 százalék alatt van. — Hogyan próbálunk rájuk hatni? A meggyőzés erejével. Megpróbáljuk megértetni ve­lük, hogy kötelezettségüknek tegyenek eleget. Amennyiben ez a kísérletünk eredményte­lenül végződik, az illető mun­kabérének, tsz-járandóságá- nak letiltásával nyer kiegyen­lítést a tartozás. Ami a gép­jármű-tulajdonosokat illeti, elmondhatom, hogy többségük már a határidő előtt jóval befizeti a kivetett adót. Ab­ban az esetben, ha valaki kö­telezettségét elmulasztja, ugyancsak fizetésletiltással élünk. — Várható-e korszerűsítés munkájukban? — Ebben az évben adóívet nem adtunk ki, hanem csak értesítést küldtünk arról, hogy mennyi az adótartozás, ami zökkenőmentes volt, a lakos­ság tudomásul vette. Jövő év­től kezdődően az elektronikus feldolgozásra térünk át. Az adó kivetése elektronikus úton történik majd. Mi is át­térünk a személyi szám sze­rinti nyilvántartásra, ez a Hossz időben - jó könyv Áttétel nélkül Lineáris motorok Ha nem is a kör négyszö­gesítését, de legalábbis ki- egyenesítését oldja meg az Egyesült Villamosgépgyár új terméke, a lineáris hajtómo­tor. A hagyományos motor év­tizedek óta forgatta — és for­gatja — körbe-körbe a kü­lönféle berendezések, gépek meghajtott • részeit, mígnem valakinek első ízben sikerült bonyolult áttételek sorával kiegyenesítenie ezt az irányt. A lineáris hajtómotor pe­dig _ már eleve úgy épül fel, hogy az egyenes irányú moz­gás eléréséhez feleslegessé tesz mindenféle áttételt. Műkö­désének alapelve megegyezik a hagyományos elektromo­toréval, de itt nem henger­testbe építik be a forgórészt, hanem azt helyettesítendő, egy sín jár ide-oda. Ily mó­don az egyenes vonalú pá­lyán igen egyszerűen lehet mozgatni például vasúti ko­csikat, anyagszállító szala­gokat, felvonókat vagy bár­miféle szerkezetet, amelyet hosszanti, illetve vízszintes irányba kívánnak elmozdíta­ni. A lineáris hajtómotoro­kat külföldön már szélesebb körben alkalmazzák. Hazánk­ban elsőként az ÉVIG kísér­leti üzemében fejlesztették ki ezt a fajta hajtómotort és már megkezdték sorozat- gyártásukat. A most elkészült első száz motor megrendelője az Egye­sült Izzó, amely a szovjet ex­portra készülő színes tv-kép­csőgyártó sorok ipari robot­jait állítja be a munka he­lyére a lineáris motor segít­ségével. SPORT - SPORT -SPORT - SPORT-SPORT A Hírős Kupa eredményei Itt az ősz, s lassan közeledik a tél is, mind kevesebb időt tölthetnek a gyerekek a szabadban. Meglátszik ez a városi j könyvtár gyermekrészlegének forgalmán is. Olykor, mint ké­pünk is bizonyítja, csaknem szűknek bizonyul a tavaly átadott és szépen berendezett új gyermekkönyvtári helyiség. Varga Irén felvétele Kétnapos volt Kecskeméten az országos Hírős Kupa -atlé­tikai viadal. Az Nk. Pedagó­gus SE versenyzője, Palotai László serdülő A-korcsoportos nyolcpróbás 3421 pontot ért el, gerellyel 61,44 métert dobott, aani ifjúsági ezüstjelvényes szintű eredmény. Az idősebb testvér, Palotai János a férfi ifjúsági súlylökésben ver­senyzett, 14,26 méterrel (6 kg- os súllyal) a 4. helyen vég­zett. Autóbuszosok tekebravúrja A megyei teke csapatbaj­nokság őszi ötödik fordulójá­ban az autóbuszosok A-gárdá- ja a temetőhegyi pályán fo­gadta ellenfelét, a többi, kö­rösi vonatkozású mérkőzést pedig idegenben játszották. Ceglédi Üttröszt KÖZGÉP ifi—Volánbusz (Nk.) B 6-2 (2303-2189). A körösiek viszonylag jó faeredménnyel is vesztettek. Egyéni »pontszerzők: Máté (380) és Szűcs (378). Volánbusz (Nk.) A—Gödöl­lői SC A 5-3 (2055-2012). Az autóbuszosok újabb bravúrja: a jobb összfával meglepetésre, de megérdemelten legyőzték a 2. helyezettet. Egyéni pontok: Tóth F. (370), Dobos (365), Tóth S. (350). Nk. Mészáros Tsz SK B— Gödöllői SC B 7-1 (2183-2955). A tsz-es tartalékok idegen­ben is megérdemelten nyer­tek. Egyéni pontszerzők: Ko­vács (396), Farkas Z. (373), Szabó B. (364), Bekő (333), Szabó T. (csere: Szőke) 361. Jól birkóztak Nyíregyháza volt a színhe­lye a serdülő kötöttfogású te­rületi bajnokságnak. Bár az egyik szőnyegen sok érdekes, rendkívüli, a rendezőknek kedvező bírói döntés is szüle­tett, a körösi sportolók több­sége igen jól helytállt. 42 kg (12 induló): 4. Angyal Sándor, jól birkózott. 45 kg (4): Fa-kan Sándor. 53 kg (16): 1. Kudri Károly, nem mindennapi telje­sítménnyel : 8 tusgyőzelem­mel! 78 kg (12): 4. Mészáros Gábor, jól birkózott. Az 1—3. helyezettek bejutottak az or­szágos döntőbe. Kalocsán országos úttörő A—B-korcsoportos kötöttfo­gású versenyt rendeztek. Kö­zel száz indulója volt a szín­vonalas viadalnak. Az új sza­bályok szerint csapatbeosztá­sos vetélkedő volt: súlycso­portonként 5-nél több induló­nál kétfelé osztották a me­zőnyt, majd azután mérkőz­tek a legjobbak. Az öt körösi fiatal közül hárman értek el dobogós helyezést. 38 kg (13 fő): 1. Marsa István, akciódús és jó birkózással. 41 kg (14): 3. Fehér Zoltán, okos és tak­tikus versenyzéssel. 49 kg (13): 2. Balogh Zoltán, jó me­zőnyben. Hétfői sportműsor Labdarúgás Ifjúsági-sporttelep, 14 : óra Petőfi isk.—Arany isk. IV. kor- csoportos városi úttörőbajno­ki, 15: Nk. 224-es Szakmun­kásképző—Nk. Toldi DSK me­gyei diák bajnoki, 15: Mészá­ros Tsz—Tormás, 16: PVCSV —TRAKIS; Kinizsi-sporttelep, 15 óra: Konzervgyári jármű— 1-es Volán, 16 óra: Városi Tanács—NEFAG III-as üzem, kispályás TRAKIS Kupa-mér­kőzés. S. Z. Színházi előadás A kecskeméti Katona Jó­zsef Színházban, délután 3 órakor, Barta Lajos: Szerelem. Móra-bérlet. Moziműsor Norma Rae. Amerikai tár­sadalmi dráma. Előadás kez­dete: 4, 6 és 8 óra. A stúdióteremben ítélet. Magyar—román— szlovák film, fél 4-kor. Egy szerelem, három éjsza­kája. Színes magyar film, fél 6-kor. Miiyen szép a meggyilkolt halála. Színes olasz film, fél 8-kor. Hétfői műsor Cirkus maximus. Színes ma- >gyar film. Előadás kezdete: 6 és 8 óra. A stúdióteremben ítélet. Magyar—román— szlovák film, fél 4-kor. Az alvilág professzora. Ma­gyar bűnügyi film, fél 6-kor. Szeress engem, Lilly. Színes, szinkronizált francia filmvíg­játék, fél 8-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykftrösl Hírlap) 1 munka a befejezéshez közele­dik. — Nálunk csak adatfeldol­gozás lesz, az adókivetés, _ a jóváírás számítógép útján történik Budapesten. Ugyan­csak a számítógép állítja ki az adóívekét névre szólóan és ebből értesül a város lakossá­ga az adó összegéről. Ez a fel- dolgozási mód korszerűbb, de nem helyettesíti a különféle — a lakosság körében bekö­vetkezett — változásokkal kapcsolatos bejelentéseket, olyanokat, mint például, ha valaki házat adott el. A vál­tozásokat minden esetben je­lenteni kell a városi tanács pénzügyi osztályán. K. K.

Next

/
Thumbnails
Contents