Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-25 / 251. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI E'S VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 251. SZÁM 1980. OKTÓBER 25., SZOMBAT Virágok, parkok, levegő Feladatuk környezetünk védelme A szabálysértők nevét közzéteszik Római kőtár Felújított múzeum Népi bútorok Szobon november 6-án dél­után adják át az újjáépített Börzsöny Múzeumot. Az eme­leten időszaki képzőművészeti kiállítás nyílik, a magasföld­szint termeiben régészeti lele­tek lesznek láthatók az ős­kortól, a honfoglalástól nap­jainkig, valamint „Az Ipoly mente régészeti néprajzi em­lékei” című kiállítás is meg­nyílik. Az udvaron levő helyiségben régi népi bútorokat láthatunk, s az alagsorban a „Börzsönyi Mezsik” című természettudo­mányi kiállítás kalauzolja az érdeklődőt az állatvilágba. A bejárati kapu mellett a római kőtárat állítják fel. Javaslat utcaelnevezésre A váci városi tanács kom­munális üzemének egyik fon­tos feladata a város zöld te­rületének gyarapítása, ápolá­sa. Brandt János üzemvezető szerint — tőle kértünk tájé­koztatást — a város belterü­letén 385 ezer négyzetméter a parkosított terület. Hozzájuk tartozik még a stadion, a liget, a DCM-park, valamint az új köztemető is, összesen több mint 230 ezer négyzetméterrel. — Egy város optimális zöld területének nagyságát az egy lakosra jutó terület nagysága fejezi ki. Mi a helyzet ezen a téren? — Vácott ez csaknem 15 négyzetméter, ami igen jó át­lagérték. Budapesten ez a szám alig több mint 5 négy­zetméter. Igaz, hogy nálunk is legalább 25 négyzetméter kel­lene, mivel ennyi zöldfelület szükséges egy ember oxigén­szükségletének „előállításá­hoz”. Ezen a téren is várható javulás, hiszen a Duna-part megkezdett parkosítását, ren­dezését folytatjuk. — A parkrongálók évente több mint 300 ezer forint kárt okoznak. Milyen más károk keletkeznek évente, és milyen intézkedéseket terveznek? — Sajnos, a 300 ezer forint­nál is többről van szó, amit néhány felelőtlen ember okoz. A parkok fenntartására négy­zetméterenként 10 forintot költ a város. Az országos át­lag egyébként 13 forint. Fon­tos lenne a költségvetési téte­lek további emelése. A par­kok rongálásának megelőzésé­re és a köztisztaságról szóló városi tanácsi rendelet jobb érvényesítésére életre hívunk egy közterületet ellenőrző szervezetet, amely a városi tanács kommunális és város­fejlesztési bizottságának cso­portjaként működik. — Mi a konkrét feladata? — Az említett szervezet olyan operatív jellegű ellen­őrzési hálózat, melynek köz­vetlen feladatköre a közterü­letek fenntartásával kapcsola­tos munkák ellenőrzése, a ta­nács kezelésében levő közutak, járdák rendszeres vizsgálata, a szabálysértők feljelentése, a szennyező anyagok szállításá­ra vonatkozó előírások betar­tása, a közutak melletti árkok, fedett és nyílt lefolyók, csa­tornák, közutak, illemhelyek tisztaságának ellenőrzése, to­vábbá a hulladékgyűjtő hetek és a város tisztaságáért kez­deményezett akciók megszer­vezése. — Hogyan oldják meg az ellenőrzést? — Az ellenőrzésben többek között részt vesz a kommuná­lis üzem, annak 5—6 közterü­leti őre, a KÖJÁL, a rendőr­ség, a Vöröskereszt, a Szakma­közi és a KISZ-bizottság. A várost körzetekre osztottuk fel, s itt kapcsolatot terem­tünk a lakossággal, a közösen feltárt gondokat pedig közöl­jük a tanács szakigazgatási szerveivel. A szervezet vala­mennyi tagja igazolványt is kap. — Lesz-e bírságolási jo­guk a szervezet tagjainak? — Igen. Kisebb szabályta­lanságokért 200 forintra bün­tethetnek a helyszínen, a ko­molyabb károk okozóit pedig följelentik. Tervbe vettük azt is, hogy a gyakori szabálysér­tők nevét nyilvános fórumon közzétesszük. Egyébként tu­domásom szerint a városban több iskolában is működnek környezetvédelmi őrségek. Kirándulás, klubnap, előadás A jövő hét míisorábél Október 27. (hétfő): 14 óra­kor Karácsonyi György főmér­nök tart előadást a Finomfonó és Cérnázóban a VI. ötéves terv elképzeléseiről. — 13 óra­kor a művelődési központban Magyarország fürdőhelyei címmel tart vetítettképes elő­adást Pápa Lajosné. Október 28. (kedd): 11 óra­kor Helmut Krause, az NDK utazási irodája magyarországi kepviseletenek igazgatója a le­véltárban megnyitja az NDK bemutatkozik című kiállítást — Az urbanisztikai kiállítás bezárul a művelődési közponl előcsarnokában. Október 29. (szerda): A Váci Járási-Városi Pedagógusklub rendezésében a klubtagok Nagymarosra utaznak és ott a művelődési házban látják őket vendégül. — A Végh Dezső emlékterem 8-tól 22 óráig tart nyitva a Lenin úti művelődési központban. Október 30. (csütörtök): Az Űj Barátok Klubjában Kosnás Roland beszél a reklámgrafika jelenségeiről. — A Madách Galériában bezárul az öt helyi művész kiállítása. — Az esz­perantó klubban Berényi Mik­lós tart előadást a stockholmi eszperantó világkongresszus­ról. Október 31. (péntek): Vala­mennyi váci iskolában meg­emlékeznek a világiak arékos- sági napról. — 14 órakor Ba­lázs István csoportvezető tart előadást a művelődési köz­pontban Pest megye természet­védelmi helyzetéről. — 16.30- kor angol nyelvtanfolyam, gyermekeknek ugyanott, az 5-ös teremben. November 1. (szombat): A Városi Gyermekkönyvtár 13- tól 18 óráig várja kis olvasóit I a Hajós Alfréd Űttörőházban > (Lenin út 58). — A művelődési központban 8-tól 12 óráig tart nyitva a folyóirat és a fonoté- ka. Elückparíi A Madách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődési Központ­ban 27-én, hétfőn este 7 óra­kor Fenyő Miklós, a Hungária együttes vezetője és Fábián Tibor, a Pesti Műsor zenei szerkesztője lesz a magnós­klub vendége. Velük beszél­getnek a műfaj kérdéseiről, közben zenét is hallgatva a klubtagok és az érdeklődők. UicáR-íerek bajnoksága Vác város 1980. évi utcák- terek kispályás labdarúgó-baj­nokságát 1980. október 25- én szombaton 14 órakor az If­júsági és Diákstadionban ren­dezi a városi KISZ-bizottság és a váci Sportfelügyelőség. Minden kispályás labdarúgó­csapatot várnak a rendezők. — Lát-e velük együttmű­ködési lehetőséget? — Jó lenne, ha a szervezet munkáját sokan segítenék és így valóban közüggyé válna a köztisztaság. Szerepet vállal­hatnának e munkában a nép­front aktivistái és az iskolai őrségek is. B. T. A Vöröshadsereg útjáról be­vezet egy ma még névtelen utca a véradóállomáshoz, a kórházhoz és a központi ren­delőintézethez. Javasolom, hogy nevezzék el dr. Szőnyi Tiborról, akinek nevét viseli most egy évtizedes, országos hírű kórházunk is. Dr. Mikes József Vác, Madách utca Aranydiplomás Vásári nagydíjas a Tapsi Húsz százalék nyúlszőr, nyolcvan poliészter A Pamutfonóipari Vállalat. Tapsi fantázianevű fonala | vásári nagydíjat nyert a Bu- j dapesti Nemzetközi Vasáron. \ A vállalat váci üzemében a j finomfonóban az elmúlt év második felében kezdték meg a 20 százalék nyúlszőr, 80 szá­zalék poliészter összetételű termék gyártását, mely ha­marosan kiváló minőségűnek bizonyult. Eddig a hazai nyúl­szőrt külföldi textilüzemek vá­sárolták, és dolgozták f-el, míg a hazai kalapgyártás fo­nalalapanyagát például tőkés importból szerezte be a hazai ipar. A váci gyár az ország első alkalmazója a textiliparban. Mivel a poliésztert Lengyelor­szágból vásárolják, a tőkés importot ezekkel az anyagok­kal csökkenteni, vagy akár meg is lehetne szüntetni. Je­I lenleg napi 300 kilogrammot ! gyártanak az új alapanyag- j ból, ami nem egészen tíz ! százaléka az itt előállított fo- j naliéleségeknek. A növekvő érdeklődést bizonyítja azon­ban, hogy szovjet és nyugati kereskedelmi partnerek is je­lezték az igényeiket. A fonal felhasználói köziül már az idén is többen díjat nyertek. A héten a nagyvállalat veze­tői és a meghívott helybeli vendégek jelenlétében nyitot­ták meg a váci gyár klubter­mében a Békéscsabai Kötött­árugyár, a Váci Kötöttárugyár és a Hódmezővásárhelyi HO- DIKÖT vásárdíjas termékeiből rendezett kiállítást. A hazai sikert külföldi előz­te meg. Az őszi, Lipcsei Nem­zetközi Vásáron az új termék­kel arany diplomát, nyert el a Pamutfonóipari Vállalat. Piaci jelentés Közepes létvégi forgalom Elegendő zöldség, gyümölcs Tegnap a váci hetipiacon a paprika 14—16 forintba került. A karfiolért 6,50-et kértek, a hónapos retek 4 forintos áron kelt el. A sárgarépa 5—6 fo­rintba került, a hagymáért 8—16 forintot mondtak. A fokhagyma kilónként 60 fo­rintba került. A fejes káposz­táért 4-et, a kelkáposztáért 3,20-at mondtak. A zöldség 12 forint volt, a paradicsom 10—14 forintba került. Volt saláta is 3 és 4 forintos áron. A burgonya kilója 5,40 volt, a fejtett babért 22—24 forin­tot mondtak. A savanyú ká­poszta 7 forint volt, a spenótot 18-ért kínálták. A mák kilón­ként 62 forintba került. Az alma 8—12 forintba ke­rült, a nyakas körte 14—16 fo­rintos áron fogyott. Sok volt a szőlő. Az Izabella 11—14 fo­rintba került, a saszláért 16 forintot mondtak. Sok volt a virág is. A rózsa szálja 5 fo­rintba került. A szegfűért 5-—8 forintot mondtak, a dália 5—6 forintért ment. A krizantém száljáért 6—8 forintot kértek. A tojás 2,40-be került. A kacsáért 45—50 forintot mond­tak, a vágni való csirke kilón­ként 40 forintba került. Élő tyúkot 100 forintért kínáltak. Cs. J. Eletet az éveknek Közös öröm Ötödik éve él és működik a vácdukai Nyugdíjas Klub. Minden évben gazdagabb, kel­lemesebb, értékesebb progra­mok töltik ki a hétfő esti ösz- széjöveteleket. Hatvanöt em­ber forrt össze jókedvben, sze. retetben, egymás megbecsülé­sében. A klub célja ma is: Életet az éveknek! Klubéle­tünket nemcsak a program szerinti TIT-előadások, szerep­léseink, kirándulásaink, bará­ti vacsoráink, megünnepelt névnapjaink teszik értékessé, hanem az a kialakult közössé­gi élet is, amely már ezer je­lét adja az összeforroítsá- gunknak. Énekszó Már megérzik tagjaink egy­más szomorúságát, és kinyúl­nak a kezek az egyedül ma­radtak felé vigasztaló ölelésre, ugyanakkor együtt örülnek, mint egy család a születő uno­kának, a jó híreknek, a si­kereknek. Mindenben és min­dig segít a csodálatos hatású énekszó. Soha nem hallott régi nóták, népdalok csendülnek fel, amit igyekszünk magneto­fonon is megörökíteni. Az idei programok nagyon szép értékes emlékeket hagy­tak bennünk. Márciusban Bu­dapestre utaztunk. Megnéz­tük a Közlekedési Múzeumot, majd este a Fővárosi Operett­színházban a János vitézt lát­tuk. Áprilisban Szlovákiába mentünk, Léva, Nyitra, Pöstyén volt az úticél. A mai napig emlegetik a világhírű pöstyéni gyógyfürdőt, és a gyönyörű tá­jakat. Május 1-én ügyes kezű asszonyaink kézimunkáit ál­lítottuk ki. Szebbnél -szebb munkákban gyönyörködtek a látogatók. Egy olasz turista- csoport látogatása, bejegyzése a vendégkönyvbe, vásárlása külön élménye és értéke volt a kiállításnak. Június végén 2 napos Hajdú megyei kirán­duláson vettünk részt. Horto­bágy, Debrecen nevezetességei­nek megtekintése után a haj­dúnánási gyógyfürdőben fia­talítottuk magunkat. Színházlátogatás Hagyomány községünkben, hogy az alkotmány napi ün­nepélyen klubunk tagjai adják az ünnepi műsort. Ä 70—80- új tervek éves idős emberek elismerésre méltóan alakítottak, és mond­ták el szerepüket. Évek óta a klub legidősebb tagja a 82 éves özvegy Mátraházi Annus adja át szép vers kíséretében az új kenyeret, melyet a jelenle­vők jóízűen el is fogyasztanak. Szeptemberben a fóti műem­lékek megtekintése után a Fáy présházban vacsorával, zené­vel ünnepelte a klub 5 éves fennállását. Úgy táncoltak a jó zenére tagjaink, hogy a KISZ- esek is megirigyelhették volna. Negyedévenként rendszerint a vácdukai vendéglőben ren­dezzük baráti vacsoráinkat, ahol olyan pacalt, és májat főznek, hogy hetekig emlegetik csodálatos ízét. Illés Ferenc né és Oltai Ferencné jóvoltából. Eddig 5 értékes TIT-előadást hallgattak végig tagjaink. Ezek az őszi és téli időszakban terv szerint folytatódnak. Őszi tervünk a zalakarosi és bada­csonyi kirándulás, a Botanika megtekintése, majd a téli idő­szákban színházlátogatások kö­vetkeznek. Siker Ügy érezzük, az 5 esztendei munkának megvan az eredmé­nye. Talán sikerült egy kis életet adni az éveknek. Min­den eredmény, minden közös öröm új terveket szül, s hi­szünk benne, hogy azok meg­valósulásáról még sokszor ér­tesíthetjük lapjuk olvasótábo­rát. Gáspár Emil klubtitkár Vietnami vendégekkel Testvérünnepség Vietnami szolidaritási ün­nepséget tartottak a napok­ban a Hámán Kató általános iskolában, ahol megjelent Ngó The Vuong konzul másodtit­kár, a Vietnami Szocialista Köztársaság képviselője és Nguyen Ngoc Giao, a nagykö­vetség kultúrattaséja, s jelen voltak a város párt- és társa­dalmi szervezeteinek képvise­lői. Az ünnepségen a váciak ajándékul a tanulók leveleivel együtt egy villanyvarrógépet küldtek a vietnami Minh Thanh testvériskolának. Kézilabda Megyei bajnok a Forte A megyei női kézilabda-baj­nokság utolsó fordulója előtt a Forte állt az élen, jobb gól- különbségével megelőzve a Budaörs csapatát. Mivel a bajnoki címet azonos pont­szám esetén sem a gólkülönb­ség, sem az egymás ellen elért eredmény nem dönti el, a két csapat már az egymás elleni mindent eldöntő harmadig mérkőzésre készült. A Forte a papírforma szerint utolsó mér­kőzését is megnyerte, a rivá­lis Budaörs viszont pontot vesztett Cegléden, így a váci lányok örömére nem kell újabb találkozót játszani, mert egy pont előnnyel a Forte nyerte a megyei bajnokságot. Bajnoki címe már csak azért is megérdemeltebb, mintha el­lenfele nyerte volna, mivel a két csapat egymás elleni mér­kőzésén a Forte volt a jobb. Forte—Budakalász Eredmény: 23-6 (14-4). Vác: 50 néző. Forte: Békési, Lukács, Bayer 3, Herédiné 4, Bagi 4, Farkas I. 3, Brezovszki 3. Cse­re: Bekéné 3, Botosné 2, Oláh 1. Bagi három gyors átlö- vésgóljával kezdett a Forte, mely végig a játék felgyorsí­tására törekedett, s mint a végeredményből is, kitűnik, si­kerrel. A vendégek végig alá­rendelt szerepet játszottak, így a Forte-s lányoknak lehe­tőségük nyílt az új támadás­variációkat gyakorolni. Az el­múlt heti Dunavarsányi Tsz csapata ellen már játszott újonnan igazolt Botosné, be­mutatkozott a váci nézőknek is, és úgy tűnik, beilleszkedé­sének nem lesz akadálya. Az új játékos az NB I B-s Pos­tástól érkezett. Győzelmével a csapat tehát megnyerte a megyei női ké­zilabda-bajnokságot, és most már teljes lendülettel készül­hetnek a lányok az NB ll-be jutásért. Az ifjúsági csapat. Szintén győzelemmel fejez­te be bajnoki szereplését, és azzal büszkélkedhet, hogy a négy bajnokegyüttes közül fel­nőtt és ifjúsági női és férfibaj­nok az egyedüli, amely vala­mennyi találkozóját megnyer­te, és százszázalékos bajnoksá­got nyert. Forte ifi—Budakalász ifi. Eredmény: 11-9 (7-5). Góllö­vők: Győri, Mentes 3—3, Sza­bó, Madarász 2—2, Tóth E. 1. A végig vezető váci lányok győzelme egy pillanatig sem volt kétséges a harmadik he­lyen végzett vendégek ellen. Nyári József Vasárnapi labdarúgás Járási I. osztály őszi 10. for­dulója: a mérkőzések 11.30 és 13.30 órakor kezdődnek: Gal- gavölgye—Váchartyán (v. Koz­ma, Wernke), Dunakeszi SE— Nagymaros (v. Styevkó, Bak- sza), Szob—Márianosztra (v. Oszáczky S., llyés), Letkés—. Kóspallag (v. XIII. jrer.), Vác- duka—Ipolydamásd (v. Tóth L., Pusztai G.), Sződliget— Esze Tamás (v. Nagy S., Ku- nya, de. 10 ó.), Verőcemaros 1. —Szokolya (v. Nagy S., Jacz- kó). Járási II. osztály őszi 9. for­dulója: a mérkőzések 11.30 és 13.30 órakor kezdődnek: Verő­cemaros II.—Veresegyház II. (v. Kunya, Várszegi), Űrboty ■ tyán—Vámosmikola (v.1 Tóth Z.), Perőcsény—Fót II. (v. Var­jú II.. Pintér). Püsnökszilásy— Rád (v. Huszár, Urbán), Gal- gavölgye II.—Szód (v. XIII. kér.), Vácrátót—Kösd (v. XIII. kér.). ISSN 0133-275» (Váci Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents