Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-23 / 249. szám

Gyömrői kezdeményezések Hasznosak az együttműködések A lakosságra is számíthatnak Ma már szinte elképzelhe­tetlen településeink dinami­kus fejlődése a községekben működő gazdasági egységekés intézmények segítsége nélkül. Valamennyi községi tanács évről évre együttműködési szerződéseket köt a nem ta­nácsi szervekkel. o Gyomron is több éves ha­gyomány a szoros kapcsolata tanács és a községben mű­ködő gazdasági egységek kö­zött. A megállapodások fő­ként a gyermekintézmények fenntartására és bővítésére születnek. Az elmúlt években különösen a gyermekintézmé­nyek gyarapodása jelentett örömet elsősorban a szülők­nek, de a tanács vezetőinek is. Széles körű társadalmi ösz- szeíogással száz hellyel bő­vült az Erzsébet-telepi óvoda. Ugyancsak hozzáfogtak a Pázmány utcai óvoda bővíté­séhez. Az eredeti tervek sze­rint ötven hellyel bővült vol­na ez az intézmény, de a tervmódosítás után megdup­lázták ezt a számot, így el­készültével ez lesz a község legnagyobb óvodája. A lakosság igyekezetét jelzi, hogy tavaly szintén társadal­mi összefogással fogtak hoz­zá a Nefelejcs utca építésé­hez. A földmunkák befejezése után a nagyközségi tanács megyei támogatással tudta megépíttetni a szilárd burko­latot ezen a fontos útszaka­szon. A Klotild-telepen az utcák állapota enyhén szólva kifo­gásolható. A lakosság segít­ségével azonban már itt is sor került változásokra. Ezekben a napokban a tanács jó mi­nőségű salakot hordatott a helyszínre, amelyet a lakók terítettek szét, s így ismét járható lesz a József Attila utca. © Megtörtént a próbafűtés Új iskola - hideg tantermek A héten visszaköltözhetnek a gyerekek Még jó egy éve is kevesen hittek abban Mendén, hogy szokatlanul rövid idő alatt megépül az új nyolctantermes iskola. A több mint egy évti­zedes kérés, kívánság telje­sült: ez év augusztusában át­adták az intézményt, az ün­nepségen szinte az egész köz­ség lakossága ott volt. A napokban Mendén járva azonban panaszos megjegyzé­seket hallottunk: — Nagyon szép az iskola, csak fáznak benne a gyere­kek. Nem készült el a kazán­ház kéménye, emiatt nincs fűtés sem. — A gyerekek a régi isko­lákba költöztek vissza. Csendes/ az új iskola, de Szilágyi Györgyné igazgatónőt az irodájában találjuk. — Igaz a szóbeszéd? — kér­deztük, jóllehet a csend már sejteti: üresek az osztályter­mek. — Igaz. Az iskolát fűtő ka­zánt nem gyújthattuk be, kés­ve épül a kémény, a munkán jelenleg is dolgoznak az ÉSZKV kőművesei. A gyere­keket néhány napja, ideigle­nesen a kályhákkal fűthető régi iskolákba helyeztük el — mondja az igazgatónő. A kőművesek — magunk is meggyőződtünk róla — való­ban szorgalmasan dolgoznak. Rab József művezető: — Vállalatunknak nagyon sok a feladata, egy sor mun­kát kell befejeznünk más építkezéseknél is, még a tél beállta előtt. A legjobb igye­kezet mellett sem tudtunk gyorsabban haladni, esős na­pok is késleltették az itteni munka haladását. — Mikor fejeződik be vég­re a kazánház kéményének építése, mikor kezdődhet a fűtés? — A kémény áll, az utol­só műveleteken dolgozunk. A rendszert feltöltöttük vízzel, akár azonnal be lehet gyúj­tani a kazánt, melegíthetnek a radiátorok. A BETONYP-elemekből ké­szült új iskola valóban szép. Igazgatónője készségesen vé­gigkalauzol az intézményben, a hatalmas ablakú világos osztálytermekben, helyiségek­ben. Nyugtató pasztellszínek,, mutatós a színes linóleum padozat, újak a bútorok, sok­sok szemléltető eszköz segíti a nevelő-oktató munkát. Csem- pézett mellékhelyiségek, mos­dók, zuhanyozók is helyt kap­tak a tetszetős épületben. — Ilyen tágas tanári szo­bánk sem volt még soha — mondja örömmel az igazgató­nő. — Az osztálytermek ki­alakításában kivették részü­ket a pedagógus kartársak, a nagytakarításnál sokat segí­tettek a szülők is. A modern épületet még mu- tatósabbá teszi a szép környe­zet, a dombos, erdős táj kö­zelsége. — Az udvari rész betonozá­sával, az építési terület ren­dezésével, parkosításával, amit részben már csak jövőre va­lósíthatnak meg, szeretnénk még szebbé tenni környeze­tünket. \ © Megkérdeztük László Já- nosfa a járási hivatal művelő­dési osztályvezetőjét, mi a helyzet a mendei új iskola fű­tésével? — A hét elején megtartot­tuk a próbafűtést, így nincs akadálya, hogy a gyerekek visszaköltözzenek a régi is­kolából az újba. A hét vé­géig valamennyi osztály el­foglalhatja helyét a tanter­mekben. Reméljük, a hideg hónapokban nem lesznek gon­dok a fűtéssel az új mendei iskolában. Többször hírül adtuk már lapunkban is, hogy ebben az esztendőben nőtt a betonjár­dák hossza a községben. A lakosság saját pénzen vette meg az anyagot, s szabad , szombatokon, vasárnapokon I építették meg a szilárd bur­kolatot. Így a Viola, a Gyóni Géza és a Pázmány utca egy részén készült el a járda. Ebben az évben — a járás többi községi tanácsainak hoz­zájárulásával — 231 ezer fo­rintot költöttek a káptalanfü­redi úttörőtábor bővítésére. A Petőfi Sándor Művelődési Ház is egyre szorosabb kapcsolatot tart fenn a községben mű­ködő gazdasági egységekkel. Ugyanennek az intézménynek eredményes az együttműködé­se az Ikarusszal, a Ganz- MÁVAG-gal és a Philaxiával. Angol nyelvtanfolyam Alapfokú angol nyelv- tanfolyam indul ma, délután öt órakor Monoron, a járási művelődési házban, ahol vár­ják a jelentkezőket. A tanfo­lyam díja egy fél évre 300 fo­rint. Tisztújitások előtt Egy évvel tovább dolgoztak Közgyűlések a sportkörökben Az ország valamennyi sportegyesületeben, sportköré­ben ezekben a napokban már javában készülődnek a hama­rosan kezdődő tisztújító köz­gyűlésekre. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal egy évvel ez­előtt meghosszabbította a sportkörök vezetőségeinek mandátumát. Az irányelvek szerint az 1976-ban megvá­lasztott vezetőségek egy évvel tovább dolgozhattak, novem­bertől márciusig zajlanak majd a vezetőségválasztó sport­köri közgyűlések. Amint Kiss Józseftől, a já­rási testnevelési és sportfel­© A nagyközségi tanács vehe­tői elégedettek az eddigi ered­ményekkel, de korántsem kí­vánnak megállni ezen az úton. Fejleszteni kívánják a megállapodások körét, szoro­sabb kapcsolatokra töreksze­nek a budapesti vállalatokkal is. A közös és kölcsönös ér­dekek figyelembevételével igyekeznek azon, hogy a 12 ezer lélekszámú nagyközség fejlődése a VI. ötéves terv­ben is biztosított legyen. G. J. MONORI tyciti a A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 249. SZÁM 1980. OKTOBER 23., CSÜTÖRTÖK Nyújtóit műszakok a földeken Csak lassan haladnak a kombájnok A jövő évi termés megalapozásáért — Egyezer 230 hektár a kukorica termőterülete a mag- iódi Rákosmezeje Tsz-ben. Sajnos, a vegetációs idő el­tolódása miatt nem érett a kukorica, a korábbi évekhez képest kisebb a cső, s a nö­vény szára. Az őszi betakarí­tási tervünktől így el kell tér­nünk. Az elmúlt gazdasági években 2Q nap alatt végez­tünk a kukorica betakarításá­val, úgy, hogy szeptember nyolcadikén kezdtük a mun­kát, idén viszont október ha­todikén. Igaz, eddig nem volt napraforgónk, most ezzel is kell foglalkoznunk. Nagyon nedves a kukorica, ezért Eeser- re kell szállítanunk a szárí­tóba — kezdte a beszélgetést Somlói János, a Rákosmezeje Tsz növénytermesztési főága- zatvezetője, amikor a kukori­cabetakarítás pillanatnyi hely­zete felől érdeklődtünk nála, majd mindjárt a termés to­vábbi sorsáról is tájékozta­tott. Kézi szedéssel — Ecseren, mint bizonyára Ismeretes, bérszárítást is vál­lalunk. Az ott szárított ter­ményünk egy részét helyben tároljuk, a többi a budapesti Hajtóműveket is gyártanak A Monori Vasipari Szövetkezet egyik legfőbb terméke a robbanásbiztos hajtómű. Többek között a Pakson épülő első magyar atomerőműhöz is szállítottak már belőle jó néhány darabot ebben az esztendőben. Képünkön a szerelőműhelyben a kiszállítás előtt utoljára ellenőrzik a hajtóművek elektromos berendezéseit. Barcza Zsolt felvétele ügyelőség vezetőjétől magtud­tuk, még nem készült el a megyei ütemterv, már csak néhány napot kell erre várni. Jó azonban, ha a párt- és ta­nácsi szervek már előre gon­dolnak s igyekeznek kiválasz­tani azokat a személyeket, akik az elkövetkező öt évben bekerülnek majd a sportkö­rök vezetőségeibe, s színvo­nalas munkával támogatják a sportmozgalom fellendülését. Járásunkban egyébként elő­reláthatólag januárban és februárban rendezik majd meg a tisztújító közgyűléseket a sportegyesületekben. G. J. Hol az igazi menetrend? Néha már felháborító, ami a monori autóbusz-pá­lyaudvaron történik. A me­netrendet és az utasok tá­jékoztatását semmibe ve­szik az illetékesek. Pedig néhányszor nyilvánosságra került a mulasztás, de sem­mi sem változott. Október 9-én, a 10.45-kor Gyömrőre kiírt busz tíz perccel korábban indult. Bánta vagy tíz utas. Ugyanezen a napon Gyom­ron, a posta-megállótól fél egykor kellett volna indul­ni a budapesti járatnak. Hogy mikor és mennyivel előbb ment el, nem tud­juk, vagy hatan, akik bőrig áztunk. Október 17-én 7.25-kor kellett volna indulni Rá­koskeresztúrra egy járat­nak Monorról. Hárman er­ről is lemaradtunk, mert ki tudja miért, előbb el­ment a busz. Október 20-án ugyanez a járat tíz perccel később indult. Bosszankodtunk, bosszan­kodunk mindig, amikor el­térnek a menetrendtől. Nem voltunk egyedül, mint ki­derült, nemcsak a Gyom­ron átmenő járatokkal nem törődnek. Háromnegyed nyolckor kellene Nagykátára busz­nak indulnia. Ismerősöm, aki ott dolgozik, mondta, hogy még véletlenül sem indul pontosan az ő jára­tuk. A Pánd feliratú táb­lácska alatt vagy nyolc utas mondta a maga vé­leményét szintén ugyan­azon a napon. A hangszórók némák, a menetrendi tájékoztató táb­la teljesen elhanyagolt. Gyors és hathatós intéz­kedésekre van szükség, de most már mielőbb. G. L. keverőüzemünkbe jut el a^nak, s ugyan­így a tauaríuany uuzanx is. a keverő eyi á ezer vago- nos kapacitású, nekünk vi­szont nincs e.inez megfelelő mennyiségű sajat termeitete- sű kukoricánk, ezért vásárol­nunk is keli a meglevőhöz, s „kívülről” szerezzük be a táp- szereknez szükséges többi komponenst is. — Idén nem ültettek bur­gonyát, miért? — Nem tudtuk gazdaságo­san termeszteni, ezért idén nem ültettünk. A burgonya- unetésnez, betakarításhoz hasz­nait gépek egy részen már túl is adtunk, amit lehetett, átalakítottunk más célra, így a szailitószaiagot és az osztá­ly ozot tudjuk nasznosítani, de van olyan gép, amit nem tud­tunk eladni. Veszteség, persze, nem éri a termelőszövetkezetet, mert több más területet fejlesztet­tünk, például a paradicsom­termesztést. Főleg a jobban fizető kézi szedésű paradi­csom termesztésére tétünk át, mert tapasztalataink bizonyít­ják, hogy jobb a minősége a gépi szsdésűnél. Az új paradi- csompasszírozónkban a bogyó­ból zúzalékot állítunk elő, s azt a Budapesti Konzerv­gyárba szállítjuk, ahol besű­rítik, s egyéb módon feldol­gozzák. Anyatelep Tudomásom szerint elége­dettek az általunk szállított alapanyaggal a konzervgyár­ban. Ugyancsak a burgonya helyett foglalkozunk intenzí­vebben kertészeti növények­kel, azon belül a szőlőoltvány­nyal. Tervbe vettük egy sző­lő anyatelep létrehozását, amely úgynevezett kis terü­leten nagy pénzt hozó kultú­ra. Valamint a szántóföldi növények közül a naprafor­góval foglalkozunk újabban. — Mindezt mekkora terü­leten, s milyen rendszerben termesztik? — Mintegy 5 ezer hektár a tsz összes területe, ebből 3 ezer 730 hektár a szántó. Fő­ágazati rendszerben dolgozunk. — Ez mit jelent? Gabonavetés — Azt, hogy egy-egy főága­zat átfogja mondjuk a nö­vénytermesztést, az állatte­nyésztést, a gépesítést. Ezen alaptevékenységi főágazatok mellett működik még kert-, szőlő- és gyümölcságazat. A kert-, szőlő- és gyümölcsága­zat teljesen önálló, egy ki­sebb egységet foglal magában, ez a tsz budapesti részére esik. A szántóterületnek a gazdája az állattenyésztési fő­ágazat takarmánytermelői részlege. Ök termesztik saját szükségletükre a takarmányt. Ez azért szerencsés, mert olyan minőségben állítják elő a takarmányt, s úgy adagol­ják, ahogyan az saját szem­pontjaiknak a legjobban megfelel. — Milyen munkálatok van­nak még hátra év végéig? — A kukoricabetakarítási kampányt kell befejeznünk, minél hamarább, s hátra van még a szőlő szüretelése és a jövő évi termés megalapozása folyik az őszi gabonaveté­sekkel. A. L. A­Őszi határszemlék Műveletien parlagföldek Romos tanyák, elhanyagolt dűlőutak A Ijárási földhivatal szak­emberei rendszeresen vizsgál­ják, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek, egyéb gazdasági egységek és intézmények mi- xent Hasznosítják a rendelke­zésükre álló földterületeket. A föld nemzeti kincs, s egy­ben termelési eszköz, egyál­talán nem mindegy tehát, hogyan bánunk vele. — Az őszi határszemle ezek­ben a napokban kezdődött, s egészen november közepéig tart. Mi a szemle célja? — kérdeztük Csendes Pált, a já­rási földhivatal vezetőjét. — Azt vizsgáljuk, hogy a tavasszal' műveletlenül talált területeket hogyan hasznosí­tották a gazdaságok. Ha a tanácsoktól átvett parlagföldeket megmű­velték, akkor anyagi tá­mogatást kapnak. Ez egyben ösztönzi is a par­lagföldek fölszámolását. Ha nem tettek eleget kötelezett­ségeiknek, akkor természete­sen nem tarthatnak igényt a támogatásra sem. A határ- szemle során ez gyorsan ki­derül. Ugyanakkor azt is felmér­jük. hogy a következő esz­tendőben milyen területeket lehet bevonni a termelésbe. Felderítjük a romos tanyákat, elhanyagolt dűlőutakat, hi­szen azokat is meg lehet mű­velni. Megvizsgáljuk, hogy célszerű-e az egyes gazdasá­gok közötti területcsere. Ez nagyon fontos, hiszen az ösz- szefüggő. vagy egymáshoz kö­zel eső táblákat kisebb költ­ségráfordítással lehet mű­velni. — Mekkora területek hever­nek jelenleg parlagon a já­rásban? — Jelenleg még meghaladja a száz hektárt is. Főleg Gom­bán találkozhatunk ilyenek­kel. Sok tulajdonos nem na­gyon műveli, vagy telje­sen elhanyagolja a tel­két, több apró parcella van arrafelé, amelyet nem hasznosítanak. Többségük rossz elosztású, alaposan szétszórt területeken van. Igyekszünk ezeket össze­vonni. Az idén eddig 72 hektárt vettek kezelésbe a járás kö­zös gazdaságai. Remélhetőleg a szemlét követően még to­vább növekszik majd a meg­művelt terület nagysága. A nap kulturális programja Gyomron, 10 órától* -eneis- kolai foglalkozások, r.lendén, 18-tól: az ifjúsági klub ösz- szejövetele. Monoron, 18-tól: a motorosklub foglalkozása (HNF-székházban). Pilisen, 11- től: logopédiai tanfolyam (az 1. számú óvodában), ltí-tól: a báb-; 18-tóí: a sakk-yzakkör, 18.30_tól: a fotóklub foglalko­zása. A moziban, 17.30-tól: Halálos tévedés. Vccsésen, 8- tól 18-ig: kézimunka- és bar- kácskiállítás. ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents