Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-23 / 249. szám
Abonyban sok háztáji és kisegítő gazdaság van és egyre többen csatlakoznak az állattenyésztők, kertészkedők táborához. Az utóbbi évek fellendülése új feladat elé állította a Dél-Pest megyei ÁJészt is. Arra kerestünk választ, hogy Abonyban mit tesz a kisgazdaságokért? — Kettős a feladatunk — mondta L. Varga Albert, a Dél-Pest megyei Áfész abonyi ügyvezető-helyettese. — Segítjük a háztáji gazdaságokat és felvásároljuk termékeik jelentős részét. Ebben az évben például tízezer napos csibét, pulykát és libát szereztünk be a kistermelőknek és vetőmagról is gondoskodtunk. Borsóból 25 mázsát, egyéb vetőmagokból 50 ezer tasakot, vetőburgonyából 300 mázsát adtunk el. Takarmányból is van választék, ám az ellátás nem zavartalan, mert a szállítás akadozik, és ezért gyakran zúgolódnak a vásárlók. — Jó a növényvédőszer-ellá- tás. A háztájiban használatos szerszámokat a vasbolt árusítja. Van választék, de sokféle eszköz hiányzik. Nagy volt a kereslet a kisgépek iránt. Sokan vásároltak volna motoros kapát, de keveset kaptunk belőle. A gondokon — reméljük — enyhíteni fog, ha felépül a mezőgazdasági szakbolt. Az Áfész régen foglalkozik 9 kistermelés szervezésével. Több évtizedes múltra tekint vissza méhész és nyúltenyésztő szakcsoportja. Eredményes működésük folytán sok tapsifülest és nagy mennyiségű mézet szállítottak már el Abonyból. — A háztáji gazdaságok termékeit korlátlanul átvesszük — mondotta L. Varga Albert. — A termelői kedv fokozódásának és a háztáji gazdaságok szaporodásának tulajdonítjuk, hogy egyre több zöldséget és gyümölcsöt ajánlanak felvásárlásra a termelők. A korábbi esztendőkben annyi zöldárut nem tudtunk átvenni, amennyit a saját boltjaink igényeltek. Újabban egyes zöldségfélékből a ceglédi központi elosztó telepünkre is 1 tudunk szállítani. Hivafalos áron A Nagykörös és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet az idén is segítségére kíván lenni azoknak a termelőknek, akik kis termésüket nem tudják a nyársapáti pincészetbe kivinni. Csokonai utcai te'eoén, a hivatalos áron. felvásárol mindenféle szőlőt. Naponta száz mázsányit visznek a telepre. K. L. Olvasónk levele Az aranyos eladok boltja Néhány hónappal ezelőtt vásároltam egy szép arany, nyakláncot a ceglédi ékszerboltban. Az ára ezer forinton jóval felül volt. Alig telt el három hét, 4—5 centiméteres szakaszon befeketedett. Az első utam Könyvek vétele és eladása A kecskeméti antikvárium október 27-28-án, 8-tól 16 óráig vásárt rendez Cegléden, a Művelődési Házban Metszetekért, térképekért, régi néprajzi kiadványokért jó árat fizetünk.--------------------------------------... az ékszerboltba vezetett. Az eladó megnézte és nagyon kedvesen közölte velem, hogy megpróbálnak megoldást keresni. Elmondták, hogy Budapestre küldik tisztításra, jöjjek vissza három hét múlva. A kért időpontban ismét megjelentem. ám kiderült, hogy nem sikerült megjavítani, ezért visz- szaküldték. A legközelebbi alkalommal már kedves ismerősként fogadtak. Igaz, az ékszert nem lehetett rendbehozni, de a bolt vezetője felajánlotta, hogy az arany nyaklánc árában bármit vásárolhatok. Azóta egy gömbmedál tulajdonosa vagyok, ráadásul egy tapasztalattal gazdagodtam: ebben az üzletben olyan kereskedők dolgoznak, akik kellő hivatástudattal látják el munkájukat. G. Gy„ Cegléd, Szív u. 7. ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap) ABONYI KRÓNIKA Megjavul a Zetor-motor *• Az abonyi József Attila Termelőszövetkezei gépműhelyében az őszi betakarítás idején is van teendő. Az elromlott erő- és munkagépeket azonnal megjavítják. Felvételünkön Virág László és Falusi István egy üzemképtelen Zeter motorját javítja. Új Világ Tsz Megalapozott mOveltsé A termelőszövetkezetek fontos érdeke a tagság művelődése. A növekvő társadalompolitikai és gazdasági feladatok megoldása szükségessé teszi a szakmai és az általános műveltség folyamatos fejlesztésé tAz abonyi Oj Világ Termelőszövetkezet taglétszáma 277, közülük 130 nyugdíjas. Napjainkban a tagok és alkalmazottak négyszázan vannak. A foglalkoztatottak átlagéletkora 43 év. Egyetlen analfabéta nincs köztük, akik nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát, főként idős nyugdíjasok. A 45—50 év körüliek közül néhánynak hiányzik a nyolcadik osztály befejezéséről szóló bizonyítványa, ám ők főként családi körülményeik miatt nem vállalhatták a tanulást. A gazdaságban az utóbbi öt esztendőben sokat javult az általános képzettség. Az általános iskolai tanulmányaikat huszonnégyen fejezték be, és negyvenen középiskolai végzettségűek. Ez utóbbiak 14 százaléka fizikai munkát végez. Diplomája öt személynek van. Az intenzív gazdasági fejlődés megkívánja a jó szakmai felkészültséget. Rakitovszki László párt- titkártól megtudtuk, hogy a 271 fizikai dolgozó felének van szakmunkás bizonyítványa, ami lényegesen jobb az országos átlagnál. Hatvan betanított és ugyanannyi segédmunkás keresi a kenyerét náluk. A szakmai ismeretek gyarapodása, a szakmunkások aránya évről évre kedvezőbb az Üj Világ Tsz-ben. Az idén hat növénytermesztő szerzett szakmunkás bizonyítványt, egy fizikai dolgozó technikus minősítő vizsgát tett. Az irányítók rendszeresen részt vesznek szakmai tanfolyamokon. A termelőszövetkezet párt- szervezete februári taggyűlésén foglalkozott az általános és szakmai képzéssel, és meghatározták a további feladatokat. Ezentúl is ösztönözni keli tanulmányuk befejezésére azokat, akik az általános iskola nyolc osztályát nem végezték el. A jó képességű emberek középiskolai tanulmányait támogatják. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a szakmai képzésnek, és azokban az ágazatokban is szerveznek szaktan- folyamot, melyekben eddig nem volt. Fontos, hogy a vezetők és irányítók is gyarapítsák elméleti és gyakorlati ismereteiket. Egy személy felső fokon kezdje meg tanulmányait, hárman tegyenek technikusi minősítő vizsgát, szabta meg a pártalapszervezet. Gy. F. Kis hegedűs, országos döntőn November 27. és december 1. között rendezik meg Szombathelyen a zeneiskolai növendékek a Koncz János hegedű- verseny országos döntőjét. Az előzetes megyei válogató versenyen az abonyi zeneiskolát öt diák képviselte: Ecseki Anikó, Hegedűs Zoltán, Lakatos Ibolya (Albertirsa), Nagy Edit és Nagy Ildikó. Mind az öten továbbjutottak a területi döntőbe, melyen Fejér, Komárom, Nógrád és Pest megye zeneiskoláinak legjobb fiatal hegedűsei mérték össze tudásukat. Az abonyi zeneiskola 9 éves növendéke, Ecseki Anikó — Puskás Elvira tanítványa — ott is remekelt és bejutott az országos döntőbe. Rajta kívül még ketten képviselik a megyét. Matematika, fizika Előkészítő, felvételizőknek A ceglédi Kossuth Művelődési Központ tervezi, hogy ha lesz elég jelentkező, akkor szívesen indítanak egyetemi felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamot matematikából és fizikából. Érdeklődni hivatali időben a művelődési központ irodájában lehet, vagy telefonon. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 249. SZÁM 1980. OKTOBER 23., CSÜTÖRTÖK A város fejlődéséért Tevékeny népfrontbizottságok A Hazafias Népfront VII. kongresszusára készülve Cegléden is sorra számot adnak a körzeti népfrontbizottságok mindarról, amit megalakulásuk óta, az elmúlt négy esztendő alatt sikerült terveikből, feladataikból megvalósítaniuk. Az utóbbi esztendőkben az ország egy-egy településének fejlődése, sorsa, lakóinak összefogása, állásfoglalása — a párttagokat és a pár- tonkívülieket egybeértve — a népfront munkájával szorosan összefügg. A most zajló, körzeti népfrontbizottsági újraválasztásokon elhangzó jelentések, értékelések mintegy bizonyítványt állítanak ki, felsorakoztatva az érdemeket és azt is, hogy a jövőben mi mindenen lehet egészségesen változtatni, javítani. Jön a szőlő, megy a must Nagy termés — gyenge minőség A Közép-magyarországi Pincegazdaság nyársapáti pincészetében teljes erővel folyik a szüreti munka. Odaérkezé- sünkkor éppen a nagykőrösi Arany János Termelőszövetkezet szállítmányát villázták a darálószekezet tartályába. Szűk a pince A megdarált szőlőt csőrendszer továbbítja a patikatisztaságú préselő gépházba. Onnan a mustot a pincészet egyik régi dolgozója, Kovács József ugyancsak csöveken irányítja a hatalmas tölgyfa- és cementhordókba. A szőlőátvétel és -feldolgozás nagy munkáját Szabó Sándor telepvezető és Delegász Mihály műszaki vezető irányításával a pincészet kipróbált szocialista brigádja végzi. , — Az idei szőlőtermés meny- nyiségileg jónak mondható — mondotta Szabó Sándor telepvezető. — Olyan 20 százalékkal több, mint a tavalyi volt. Minőségileg azonban mélyen alatta marad a szokásosnak. Az eddig átvett szőlőtételek legtöbbje csak 13—15 cukorfoElegendő vetőmag, vegyszer kot ért el, de vannak gyengébb minőségűek is. — Pincénk étvevőtere 33 ezer hektoliter, de szeptember 29. óta már 21 ezer hektoliter mustot szűrtünk. — Honnan kapják a szőlőt? — A széles környékből. Legtöbbet eddig a nagykőrösi Mészáros János Tsz szállított. Nagy tételeket hoznak a ceglédi Kossuth és, Lenin, a nagykőrösi Arany János, a kocséri Petőfi, a nyársapáti Haladás, a törteli Dózsa, a csemői November 7. tsz-ből és a Közép-magyarországi Pincegazdaság szomszédos célgazdaságából. A magántermelőktől is minden mennyiséget átveszünk, s van olyan termelő, aki száz mázsát is hozott már. — A gyenge cukorfokú szőlőből, gondos kezeléssel, jó borokat készítünk. A mustot sűrítménnyel javítjuk. A szőlőátvétel és -feldolgozás zökkenőmentesen, gyorsan megv. Óránként 400 mázsa szőlőt dolgoznak fel. A napi feldolgozás 2 ezer 800 mázsa körül jár. A termelők sietnek a szürettel. Az irodába is betekintettünk. Ottjártunkkor Nagykőrösről Egyedi László szőlősgazda adott át 40 mázsa szőlőt. Ceglédről Laki János vitt ugyancsak 40 mázsát, és a csemői Farkas Lászlónénak 15 mázsát számoltak el. A ceglédi 5. számú körzeti népfront bizottság újraválasztására a héten került sor, a Május 1. Ruhagyár kultúrtermében. Az ünnepélyes hangvételű, értékelő tanácskozáson részt vett Kiss Katalin. a párt városi bizottságának munkatársa és Kóczián Antal, a területi pártszervezet titkára. Az elmúlt időszak munkáját Hajdú Sándor, a körzeti népfrontbizottság titkára ismertette. Először a város fejlődéséről szólt, melyhez javaslatukkal s nemkülönben két kezük munkájával a körzet aktívái, lakói is hozzájárultak. Cegléden számos olyan, városfejlesztéssel, rendezéssel kapcsolatos munkaakciókról lehetett hírt adni, amelynek szervezésében, lebonyolításában tevékeny részt vevők voltak a népfrontbizottsági tagok. Az összmunkát fórumok, rétegtalálkozóik segítették, amelyeken bárki szót kaphatott. A főváros vezetői arra törekedtek, hogy szinte napra készen mindenki tiszta, képet alkothasson a fejlődés alakulásáról. Számos jelentés hangzott el a lakásfejlésztési, építési program alakulásáról, az V. ötéves terv megvalósulásáról. Kommunista szombatok és más, a városért szerveződött társadalmi munkaakciók segítettek abban, hogy a lakosság kivegye a részét önmaga sorsának alakításából. Az 5. számú körzeti népfrontbi- zottsághoz tartozó területen is számos változás történt. Járda- és útépítés folyt, melynek munkálataiból a lakosság alaposan kivette a részét, fizikai munkával és anyagi hozzájárulással egyaránt. Mint Hajdú Sándor említette, a jövőben el kellene érni, hogy a gyűlések, fórumok látogatottsága még nagyobb legyen, erősödjön az aktivitás, ne rejtse véka alá ki-ki a véleményét, építő kritikáját, jó javaslatát. Elmondta: a tanácstagi választások előkészítésénél kivetlek a részüket a népfront aktívái is. Elmondták véleményüket a tanácstagi csoportok megalakításakor. Ehhez a körzethez most tizenegy tanácstag tartozik, az együttműködés jónak mondható. Igyekeznek jól felhasználni a tanácstagi körzetekre jutó 15—15 ezer forintot, amellyel a tanácsülés határozata alapján gazdálkodhatnak. A körzetben az utóbbi időben számos utcában történt változás, utakat rendeztek, átereszeket építettek, szilárd burkolattal látták el a járdákat sok kilométer hosz- szan. A tanácskozáson sokan kértek szót. Főként a jövő tervek megvalósulásához kapcsolódott véleményük, javaslatuk. Lakóbizottsági tagok, a területi pártalapszervezet tagjai, tanácstagok egyaránt, közös gondolatokat fogalmaztak meg: _ , , a következő evek során társadalmi munkával, anyagi segítséggel még többet lehet s kell is tenni a város fejlődéséért, értő szóval a lakosság meggyőzéséért, helyes szemléletének alakításáért, erősítéséért. A demokratizmus itt, a körzetben is tovább lehet szélesíteni. Az eddiginél jobban kell törődni az idős lakosság életének alakulásával, igényt kell tartani a fiatalok és idősek véleményére -egyaránt. A ceglédi, 5. számú körzeti népfrontbizottság újraválasztásakor továbbra is Hajdú Sándor kapta a bizalmat, hogy a titkári feladatkört betöltse. Elnöknek Csiszár Győző lakóbizottsági elnököt választották. A körzet a november 29-1 városi küldöttértekezletre hét küldöttet választott. E. K. A múzeum szerepe az oktatásban A múzeumi hónap előadás- sorozata keretében, október 24-én este 18 órai kezdettel hangzik el a ceglédi Kossuth Múzeumban Reznák Erzsébet muzeológus előadása. Arról szól, hogy az itt látható állandó kiállítás és időszaki bemutatók anyagát, a múzeum gyűjteményeit hogyan lehet felhasználni a történelem oktatásban. Erre a rendezvényre szívesen látják az érdeklődők mellett a legérdekeltebbeket, a történelem szakos pedagógusokat, szakkörvezetőket, akik sokat tehetnek azért, hogy a felcseperedő ifjú generáció minél szélesebb körű történelmi, helytörténeti ismerettel rendelkezzen.