Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-18 / 245. szám

vAcj . v/tirfa A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM 1980* OKTOBER 18., SZOMBAT Iskola épül Kosdon Példás társadalmi összefogás Négy ianíeremmel gazdagodnak so A napokban megtartotta el­ütését az újjáválasztott kosdi Községi Tanács. Ebből az alkalomból részt vett az ülésen Horváthné dr. Udvaros Mária, a járási hivatal elnök- helyettese, valamint Tóth Ká­roly, a váci Áfész főosztályve­zető képviselője. A tanács elfogadta a lejárt határidejű határozatok végre­hajtásáról, és az Áfész áruel­látó tevékenységéről szóló be­számolót. A tanácsnak és szer­veinek az ügyrendi bizottság i által előterjesztett szervezeti és működési szabályzatát ren­deletben fogadták el. Ezután egyéb kérdéseket tárgyaltak, s többek között új iskola építéséről és az öregek napközi otthonának átadásáról volt szó. A kis község lakóinak több évtizedes törekvése valósul meg az iskola építésével, mely­nek érdekében a tanács, a Ha­zaras Népfront helyi bizottsá­ga, és a szülői munkaközössé­gek társadalmi hozzájárulást szerveznek. Az alig néhány hete meghirdetett felhívásra máris számos nagy értékű fel­ajánlás- érkezett. A közeli napokban tanács­tagok, pedagógusok és a társa­dalmi aktíyák keresik fel a családokat, hogy közreműkö­désüket kérjék. Az építési tervek már elké­szültek. összesen négy tante­rem épül, viszont egyelőre megoldhatatlannak látszik a napközis gyermekek étkezteté­sének gondja. Konyhát, étkezőt ugyanis nem terveznek, így esőben, hó­ban. sárban több száz méterrel odébb lévő óvodai étkezőbe kell a gyermekeknek átjárniuk. A község lakossága többször Nehéz a választás A felnőttek felelőssége Nemrég kezdődött az új tanév, s máris közeledik az idő, amikor a nyolcadikosok­nak pályát kell választaniuk. A vállalatok üzemlátogatá­sokat szerveznek-, az Iskolák pályaválasztási kiállításon és tájékoztatón mutatják be a választható szakmákat. A ta­nulókra és a szülőkre vár a feladat, hogy eldöntsék: ho­gyan tovább. Tájékoztatás Vácott több üzemben mű­ködik a pályaválasztást elő­segítő szakkör, ami lénye­gében egy munkahely érde­kének legjobban megfelelő szakmára hívja fel a figyel­met, s főleg igyekszik szak­mai utánpótlást szerezni a maga számára. Ezek a pálya- orientáló szakkörök nem nyúj­tanak a gyermeknek teljes áttekintést, választási lehető­séget, mivel csak egy adott szakmába engednek bepil­lantást. Másrészt csak egy szűk réteget érintenek, azok­nak az iskoláknak a tanu­lóit, akikkel a termelőegység kapcsolatba került, ■ illetve azokat, akik szakmunkásnak Itanulnak tovább. Ma már egyre több me­gyében ismerik fel a pálya­választási szakkörökben rej­lő lehetőségeket. Az üzemi szakkörökben is több szakma megismertetésére törekszenek. A szakközépiskolák az iskolai •tanulmányi munkát bemu­tató foglalkozásokat szervez­nek. A tájékoztatás sokolda­lúsága segíti elő, hogy ezek ■pályaválasztási, de egyben érdeklődés felköltőként mű­ködjenek. A megyei pályaválasztási tanácsadó intézetek' szerve­zik, s hangolják össze a leg­több megyében e csoportúik tevékenységét, s közvetítenek az általános iskolák és mun­kahelyek, valamint a szak­középiskolák között. De hiányzik a megyéi szervezés és a területi, városi, járási szervek Iközötti összekötő láncszem. Néhány esetben a megyei intézet ugyan segít ezen, de egyre nagyobb számú csopor­tok megszervezése már em­berfeletti munkát jelent. A tapasztalatok összegezésére tudományos feldolgozására mór nem marad ereje annak az egy-két munkatársnak, aki ezzel az üggyel foglalkozik. Ki fogja össze? Egyre nagyobb szükség volna eigy ilyen városi tevé­kenységet folytató szervezet­re. Szerencsére a városi út­törőháznak már kialakult kapcsolatrendszere van, az úttörőmozgalom iskolai há­lózatával szervezi a gyerme­kek szabad idős elfoglaltsá­gait, s kialakíthatná a kapcso­latokat a munkahelyekkel is. Szilágyi Lajos, az úttörő­ház igazgatója azt mondja, szívesein vállalnák ezt. Csalt az üzemeket, gyárakat ké­rik, jelezzék, milyen szakkö­röket indítanak a pályavá­lasztás élőn álló fiataloknak. Székelyhídi Ferenc tanújelét adta annak, hogy szereti lakóhelyét, szívesen vállal áldozatot fejlesztése ér­dekében. A tanács, a tantestü­let joggal bízik abban, hogy a társadalmi összefogással, a la­kosság segítségével, társadalmi munkával sikerül majd erre is megoldást találni. Erre biztatták a hozzászó­lásokban is a testület tag­jai a vezetőket. A gyermekekről való gondos­kodás mellett törődnek az idős emberekkel is: a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom idei évfordulójának tiszteleté­re megnyílik majd az öregek napközi otthona. K. I. A lakosság szolgálatában Tervszerűen fejlődő vállalat Új, feltáratlan tartalékok A Váci Városgazdálkodási Vállalatnak már a neve is sejteti, hogy feladata a vá­ros épületeivel való gazdál­kodás. Ami nem is olyan egyszerű, hanem. bonyolult, sokrétű tevékenységet jelent. Kis vállalatból fejlődött ki a mai gazdasági egység. A mos­tani 382 dolgozóit számláló közösséget ma is ebbe a ka­tegóriába sorolhatnánk, ha felszereltsége, eredményei, a város életében betöltött sze­repe nem lenne ennél jóval több. Következetesen törekedtek arra az elmúlt évek alatt, hogy az élőmunkát minél in­kább gépek alkalmazásával helyettesítsék, s ezek beszer­zésén kívül gyarapították a gépkocsiállományt is. A mű­szaki, technikai felkészült­ség fokozatos javításának eredménye, hogy a termelé­kenység gyors növekedését aránylag kisebb létszámeme­léssel érhették el. Fűtés és lakbér Kedvezően alakult a dolgo­zók fizetése is 1975 óta, ami­kor még 34 ezer 560 forint volt a térszínvonaluk, s az idén már 46 ezer 200. — Melyek a részletes fel­adatai egy ilyen vállalatnak? Ernst Miklós főmérnök so­rolja: A tanácsi tulajdonban Túrák, előadások Ufazék klubja Sződiigeíen Munkában megfáradt, Idős embereknek 'szervezett utazók klubját Kaleta Istvánná, a sződligeti művelődési ház ve­zetője. Az idén országjáráson vettek részt a klubtagok. Meg­tekintették az egri várat, gyö­nyörködtek az aggteleki csepp­kőbarlangban; felkeresték a göcseji falumúzeum múlt szá­zadbeli parasztházait, vala­mint a herendi porcelánmú­zeumot is. Mezőkövesden ér­deklődéssel szemlélték a ma- tyóhímzáses térítőkét, a mú­zeum népművészeti tárgyait. Külföldi útjukon a csehszlo­vákiai Besztercebányát keres­ték fel, megtekintették a zó­lyomi vár romjait, s az NDK- körútjuk is jól sikerült. A tervek szerint novemberben az Országházba látogatnak s már szervezik a nógrádi túrájukat is. Szeretnének eljutni jövőre a Magas-Tátrába s Erdélybe. Az új év márciusáig 14 elő­adást hallgatnak TIT-előadók- tól útiélményekről, s színes diafilmeken ismerkednek egy- egy ország hagyományával, műemlékeivel. Nagy Péter Lomtalanítás A Váci Kommunális-Költ­ségvetési Üzem dolgozói szom­baton. október 18-án, a vá­ros egész területén lomtala­nítási akciót szerveznek. Ké­rik a lakosságot, hogy reggel hét óráig rakják ki a házak előtt, a járda szélére a ház­tartási hulladékot, limlo­mot — az építőanyag-törme­lék kivételével —, s azt az üzem teherautói díjmente­sen elszállítják. Gombok, csalok Fétrél Piaci jelentés Kevés volt a paradicsomból Tegnap a váci hetipiacon a paprika 14—18 forintba ke­rült, a hónapos retekért 3—4 forintot kértek. A hagyma kilónként 8 forintért, a sze­líd gesztenye 30-ért kelt el. A sárgarépáért 5 forintot mond­tak, a karfiolt 19—12-ért kí­nálták. A fejeskáposzta 3 fo­rintba került, a kelkáposz­táért 3,20-at mondtak. Para­dicsomból igen kevés volt, ki­lónként 8 forintos áron kínál­ták. Volt viszont spenót, ki­lónként 20 forintért. A zöld­ség csomójáért 5—6 forintot kértek. A savanyított káposz­ta 12 forintba került, a dióért 20—25 forintot mondtak. Az alma fajtától és minőségtől függően 5—14 forintba került. A szőlőért kilónként 15—18 forintot mondtak. A szilva 8 forintba került, a körte 16-ért fogyott. Sok volt az élő állat a pia- ! con. A vágni való csirkéért 42 forintot kértek, az öt-hat he­tes 28 forintba került. A ka­csáért 125 forintot mondtak. A virágok közül a szegfű 3—8 forintba került, a dáliáért 4—5 forintot kértek. Az őszi­rózsa 6—8 forintba került. Cs. J. A Fóti Műanyag cs Faipari Szövetkezetben az idén csak­nem 30 millió gombot és csatot készítenek a különböző ruha­gyárak megrendelésére. A képen: Cseri Istvánná kiszedi az öntőformából a kész gombokat. \ Barcza Zsolt felvétele lévő épületek épségének megóvása, a javítások elvég­zése. s még olyan sok fe­szültséggel járó intéznivalók is, amivel kapcsolatban a lakbérmorált emlegetik. Az állami házakban lakóknak ugyanis nem mindegyike tart­ja természetesnek, hogy else­jén fizetni kell a lakbért, s többen félévi, vagy ennél is több hátralékkal szaporítják az ügyintézők dolgát, akik­nek a pénzt be kell hajta­niuk. Elvégre ma mindenki dolgozhat és kereshet, a la­kások bére sem megfizethe­tetlen. Az idén már 2 ezer 701 állami lakás kezeléséről kell gondoskodniuk, s ebből 1 ezer 635-be távfűtéssel me­leget szolgált atni a téli idény­ben. Meleg vizet a mosás­hoz, tisztálkodáshoz, minden időszakban. A város négy hőközpontja közül kettőt még olajfűtés- ssl, kettőt gázzal fűtenek. Ezárt az energiáért a laká­sok 1 légköbméterére 63 fo­rintot fizetnek, amiből 18 fo­rintot térítenek a lakók, a 45 forintos különbözet pedig ál­lami támogatás. A külön számítások azt mutatják, hogy az olajfű-téssel nyert hő lég­köbmétere ma 52 forintba ke­rül, míg gázfűtéssel csak 25 forintba. Megérné tehát — mondják a szakemberek, hogy a két deákvári fűtőközpontot is gázfűtésre állítsák át, sbár ez vezetéképítéssel és min­den egyébbel együtt 2 mil­lió forintnál is többe kerül­ne, a költség pár év alatt amortizálódna, hiszen a ma­gas olajárak miatt az évi veszteség rendszeresen 1,5 millió forint. A hangulat eb­ben a kérdésben már min­denki részéről döntésre érett, csupán a fedezetet kellene va­lahogy előteremteni. Egyelő­re még a városi tanács vál­lalja a veszteségek kifizeté­sét, de vajon meddig teheti? A házunk táját rendibentar- tó, épületeinket kívül-belül megfelelő állapotban kondi-*- cionáló intézmény profilja sok, apró, összetett felada­tokból bontakozik ki, me­lyek közt még o házmesterek irányítása is ott szerepel. Ez sem egyszerű munaDság, a bő­séges munkaerő-kereslet és oresztizsválasztások korá­ban. Telőtér, padlásszobák Nemrég nagy megelége­déssel tárgyalta a ’ városgaz­dálkodók munkáját a tanács végrehajtó bizottsága is. Itt már a hatodik ötéves terv előirányzatairól is hallhat­tunk, s megismerhettük azt a címjegyzéket, melynek alap­ján hozzálátnak több építé­szetileg, műemlékileg védett épület felújításához. Terve­zik 163 lakás teljes felújítá­sát, 40 összkomfortossá alakí­tását, s 60 tanácsi lakásba bevezetik a gázvezetéket. Ma még az látszik megoldatlan­nak, hogy a munkálatok ide­jére kevés lesz a meglévő átmeneti lakás, ahol a felújí­tás alatt álló házak lakói kivárhatják, míg az építők elkészülnek. Minden olvan műszaki terv házilag készül, amelyeknél a műemlékvédelmi szem­pontokat nem -kell figyelembe venni. Űj és eddig feltárat­lan tartalékként bukkant fel a tetőtér-beépítések lehető­sége. amelyekre a főmérnök szerint legalább 40 helyen ke­rülhetne sor, enyhítve ezzel is a lakásgondokon. A felmé­rést, s az ezzel kapcsolatos épületgépészeti és födémvizs­gálatokat nemsokára meg­kezdik. A vb-ülésen többen megkérdezték, s vitatkoztak is azon, hogy érdemes-e a címjegyzékben szereplő né,- hány régi épületet olyan ma­gas költségen felújítani, amely már-már megközelíti az új építési költségét? — Ér­demes — mondták a tervezet pártfogói, márt kevés a la­kás, mag kell menteni, ami van, s nem igényel újabb tel­ket, s minden más járulékos beruházást. Késik a megoldás A vita, sajnos, még nem dőlt el, de tartunk attól, hogy nem a város hasznára ér vé­get — mondta Ernst Miklós, akitől azt is megkérdeztük, hogy mikor kezdenek hozzá a Március 15. tér 22. számú ház felújításához, ahol a Vác és környéke forgalmát leve­zetni már alig tudó, rég ki­nőtt gyógyszertár működik. Lesz-e mód a bővítésére? — A ház emeleti felújítá­sához a jövő év elején feltét­lenül hozzákezdünk — hang­zott a válasz. — Ebben a programban szerepelne a földszinti rész is, a gyógy­szertár és a bútorbolt átala­kításával. Alternatív tervet kellett készítenünk, hogy me­lyik rovására bővítsük a má­sikat, s a válaszfal kibontá­sa után melyik üzlet kerül­jön máshová, hiszen a jelen­legi állapotában és nagysá­gában egyik sem felel meg a követelményeknek. Sajnos, késik a megállapodás a Pest megyei Gyógyszertári Köz­pont és a Pest megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat között, s úgy tudjuk, mind­egyik ragaszkodik a helyisé­gekhez. Fokozatosan, tervszerű fej­lesztés útján jutott el mai színvonaláig az elmúlt évek­ben kétszer is kiváló minősí­tésig a Városgazdálkodási Vállalat Többek szerint a fejlesztés még nem érezteti teljesen a hatását. A munka- szervezésben rejlő tartalékok még sok lehetőséget kínál­nak, s elkel a hatékonyabb külső segítség is. A lakosság vállalatának fejlődése a la­kosság érdeke. Kovács T. István A KISZ ajánlására Fiatal párttagok Ebben az esztendőben 62 fia­talt vettek fel a pártba a KISZ-alapszervezetek javasla­tára a váci járásban. A felvet­tek csaknem egyharmada nő. Küzös rendezvény Közös akciót kezdett a KISZ városi bizottsága, a Ha­zafias Népfront városi elnök­sége, és a városi és járási Testnevelési Sportfelügyelő­ség. A Földváry téri lakótele­pen mozgási, sportolási alkal­mat teremtenek. Kérik, hogy aki élni akar a lehetőséggel, ma, október 18-án, délután 3 órakor keresse fel Máté Zol- tánnét, aki a Gábor József Általános Iskolában várja, és tájékoztatja a jelentkezőket. Mindenki egészségére Sportolási lehetőség Tömegsportcsoportok szer­vezését kezdte meg a Testne­velési és Sportfelügyelőség. Felhívják az érdeklődők fi­gyelmét, hogy minél többen vegyék igénybe ezt a lehetősé­get. Foglalkozások kezdődnek Vácott, Gábor József általános iskolában minden szombaton 15 órakor. Jelentkezés Máté Zoltánnánál. Árpád úti általá­nos iskolában minden hétfőn 18 órától. Jelentkezés Tamási Endre igazgatónál. Dunakeszin az Általános Gimnáziumban. Később kijelölt időpontban. Szobon az általános iskolában és gimnáziumban minden hét­főn és szerdán 17 óra 30 perc­kor. Jelentkezés Bilkó Mag­dolna testnevelőnél. Gödön a Kilián György Általános Is­kolában (Alsógöd) később ki­jelölt időpontban. Jelentkezés Király István testnevelőnél. ISSN 0133-215« (Vác-I Hírlap) I .

Next

/
Thumbnails
Contents