Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-18 / 245. szám

1980. OKTOBER 18.. SZOMBAT 25 éves a gimnázium Jubileumi ünnepség Emlékkönyv jelent meg Tegnap kezdődött, s ma folytatódik a negyedszázados Móricz Zsigmond Gimnázium Jubileumi ünnepségsorozata. Ebből az alkalomból emlék­könyvet is kibocsátott a gim­názium, amely tartalmazza a sikerekben gazdag 25 év ered­ményeit. Az emlékkönyv be­számol az oktató-nevelő mun­káról, megemlékezik az ott ta­nítók. s a volt tanulókról. Az emlékkönyv lapjain meg­szólalnak azok a volt Móricz- diákok — köztük tudományos munkatársak, sportolók, köl­tők, neves matematikusok — akik azóta nevet szereztek munkájukkal, s őszinte elis­meréssel emlékeznek vissza a gimnáziumban töltött négy évre Ma, október 18Tán, szomba­ton a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár színház- termében műsorral fejeződik be a kétnapos program, amit a gimnázium jelenlegi és volt diákjai mutatnak be. Eszperantó kongresszus Beszámoló hétfőn este A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtárban, ok­tóber 20-án, hétfőn este 18 órakor, a Stockholmban ren­dezett 65. egyetemes eszperan­tó-világkongresszusról, dr. Ba­rát Endre, az MSZMP városi bizottságának első titkára, a Magyar Eszperantó Szövetség alelnöke tart beszámolót. SZENTENDREI A PEST MESYEI HÍRLAP SZENTENDREI JÁRÁSI ÉS SZENTENDRE VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA A jelölő gyűlések nyomán Válaszol az illetékes A jelölő gyűlések — fóru­mok. A városi tanácsnál ösz- szegyűjtött felszólalások leírá­sa. valamint az azokra adott válaszok, vastag, tömött irat­tartókat töltenek meg. Mostani tallózásunk a postá­val és a közbiztonsági kérdé­sekkel foglalkozik. Két felszólaló, Kapás Ferenc, Szatmári utca 38. szám alatti lakos és Fábián Pál, Üstökös utca 8. szám alatti lakos fel­szólalásukban elmondták, hogy nincs jól megoldva a postai küldemények kézbesítése az 57. számú választókerületben, s azt is kérdezték, hogy az új postahivatal felépülte s bein­dulása után vajon ki tudják-e elégíteni a telefonállomások felszerelési igényét? A kérdésre a legilletékesebb válaszol, Abonyi Sándorné, a szentendrei postahivatal veze­tője. — A telefonállomások fel­szerelése igen nagy költségki­hatást jelent, s a mai megszi­gorított közgazdasági szabály­zók mellett a feltett kérdés­re „igennel’ ’nem válaszolhat senki. Viszont az nyilvánvaló, hogy a telefonállomás beszere­lésének költségeit ha valaki viseli, úgy annak a kérelmét nem fogják elutasítani. A má­sik felszólalás viszont nem Kelendő az írószer Új automata Pomázon Maguk is meglepődtek a nem várt nagy eraeicxoaestö.. meg etiopiai cs ciprusi Keies- keuok is kéiraezosxöaten az üzleti lehetőségedről. A po- mazi írószer Szövetkezet ter­medéi azonDan nem csupán a vásárokon — iegutóoo a Bin V-n — aratnak sikert. Kedveitek itthon es határain­kon túl egyaránt. Liaspár Isivan főmérnök pedig nem elégedett a ki­lenc havi eladásaiddal. Már ami az exportot illeti. Érté­kesítettek ugyan 90 millió íor rint árú írószert es irodai kis­gépet — ebből 20 millióért tokésországokoa —, de ez ke­vesebb, mint számították. Igaz, a termékeket legyártot­tak az eredeti szállítási ha­táridők szerint, egyelőre azon­ban a jugoszláv vevők okoz­zák a gondot. Pontosabban arról van szó, hogy déli szom­szédunk — különféle gazda­sági meggondolásokból — csökkentette idén az import- 3át. Év végéig azonban min­den bizonnyal megszűnik a korlátozás, reménykednek. A termelés ütemezésével nem volt baj idén az eltelt három negyedév során, prog­rammódosításokra anyagellá­tás miatt sem kényszerülted a műhelyek. Néhány olyan műszaki intézkedést sikerült végrehajtaniuk, amelyek nagy­mértékben segítettek a gaz­daságosság, a termelékenység növekedését. Nemrégiben állí­tottak például üzembe egy olyan nagy teljesítményű go- lyostollbetetet gyártó automa­ta berendezést, amellyel egy műszakban öt ember munká­ját takaríthatják meg. Iga­zodva a hazai iskolai igé­nyekhez, előírásokhoz, meg­változtatták a zsírkréta cso­magolását is. (Tavalyig ez a cikk csak importból jutott az országbaj Míg korábban egv dobozba 10 darabot csoma­goltak, most 8 vagy 12 kré­tát tesznek. A pomázi szövetkezet neve ugyan csak - írószerkészítést sejtet, azonban ettől gazda­gabb a profiljuk. Egyre több műanyag cikket készítenek — többek között háztartási esz­közöket — és műszergyártá­suk is felfutóban van. Idén például a nyugatnémet Krő- nert Electro céggel kötöttek sikeres kooperációs szerző­dést és kezdetként még 1980- ra. 170 ezer márkás megren­delést írhattak alá. S végül néhány adat, amely jól illusztrálja a szövetkezet eddigi munkáját: összes ár­bevételük 250 millió forint. Elkészítettek 22 millió rost- irónt, 6 millió golyóstollat, 15 millió betétet, valamint 350 ezer lyukasztó és 250 ezer fű­ző kisgépet. Utóbbiak túlnyo­mó részét szintén tőkéspart­nereknek szállították ki. egészen pontos, mert az két­ségtelen, hogy a város külső részein nincs kézbesítés, de ennek objektív akadályai van­nak. A Postaszabályzat 56. pa­ragrafusa szerint kézbesítés­nek két feltétele van. Az egyiík: az év minden sza­kában biztosított járható utak, olvasható utcanevek és házszámok. A másik: a kéz­besítésre alkalmas munkavál­laló.* A két feltétel hiánya miatt zavarok vannak. Más témával, a közbizton­ság helyzetével foglalkozott Bobák Sándorné, Dózsa György úti, s Tatai Gyula, Vasúti villasor 41. számú la­kos, valamint Lánszky József- né, Kövidinka utca 1376/69. hrsz. alatti lakosok. A válasz a felszólalásokra természetesen a városi-járási rendőrkapitányságtól érkezett. A felszólalók által felvetett problémák zömében jogosak, a rendőrség előtt is ismerete­sek. Éppen ezért utasították a rendőr elvtársakat, hogy a jö­vőben nagyobb szigorral jár­janak el. Úttörőmozgalom Szorosabb az együttműködés A szentendrei pártbizott­ság végrehajtó bizottsága II. féléves munkaterve alapján ellenőrizte az úttörőmunka pártirányításával foglalkozó határozatainak szentendrei mégvalósulását. A testület megállapította, hogy az eltelt esztendőkben kedvező felté­telek alakultak a gyermekek szocialista társadalmi, együt­tes nevelésére. Az úttörőmozgalmat köz­vetlen irányító városi KISZ- bizottság számos alkalommal számoltatta be az úttörőel­nökséget a mozgalom átfogó vagy részkérdéséről. A KISZ- bizottság szorgalmazta a KISZ —úttörő testvérkapcsolatok alakulását. A törekvést nem mindig követte a feladatok következetes számonkérése. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a testvérkapcsolat-forma ne­hezen alakult. Nem minden KISZ-szervezetünk ismerte fel annak jelentőségét, hogy a testvérkapcsolatokkal a jö­vő ifjú kommunistáit neveli. Talán ezért is tapasztalhatjuk, hogy, bár az úttörőmozgalom jól készíti fel a pajtásokat, az általános iskolát elhagyva mozgalmi tevékenységük még­is törést szenved. Helyes len­ne annak módozatait, lehető­ségeit kimunkálni, hogy eze­ket a tanulókat, még az álta­lános iskolákban felvegyék az ifjúsági szövetségbe. Jelenleg az ifivezetők a KISZ- és úttörőszövetség leg­erősebb láncszemei, össze­kötői. Számuk annak ellené­Százhúsz lakás készül re is kevés, hogy a városban évek óta jó tapasztalatokká! működik az ifivezetői KISZ- szervezetek és a nyolcadiko­sok klubja. Pedagógus pártszerveze­teink az úttörőelnökség esz­mei, politikai munkáját a. kommunista pedagógusok rész­vételével közvetlenül irányít­ják. pártszervezeteink min­dennapi munkájuk fontos ré­szének tekintik a csapatmun­ka segítését. Törekvésüket hosszú távon gátolja, hogy a csapatvezetők között nagy­mértékű a fluktuáció. A csa­patvezetői tennivalók ellá­tása sok munkát, időt, szerte­ágazó ismeretet kíván, ezért nem mindig vonzó a pedagó­gusok körében. Az úttörőcsapat vezetősé­gét, felnőtt és gyermek tiszt­ségviselőit demokratikus úton választják meg a közösség tagjai. Szükséges, hogy a csa­pat vezető politikailag, peda­gógiailag a nevelőtestület egyik legjobban felkészült tagja legyen, személyének kiválasztásakor maradéktala­nul érvényesüljön a vezetői hármas követelmény. Napi feladat az úttörőelnök­ség tagjai közötti arányosabb munkamegosztás kialakítása és az elnökség csapatokat se­gítő, irányító, ellenőrző, érté­kelő munkáinak fejlesztése. A város úttörőcsapatainak tár­gyi felszereltsége az elmúlt években — elsősorban az is­kolai és a tanácsi ifjúságpo­litikai alap felhasználásával — jelentősen gyarapodott. Az egyre növekvő gyermeklét­számot (1900 fő fölött) figye­lembe véve a VB testületé in­dokoltnak tartja városi úttö­rőház kialakítását. Szülők és pedagógusok, moz­galmi vezetők és gyermekek közös örömére erősödött az út­törőmozgalom gyermekszer­vezeti jellege. A játék, a- vál­tozatos, ötletes akciók vonz- zák a gyermekeket. • A marxista emberré formá- j lás nélkülözhetetlen eleme a j társadalmi gyakorlat, tapasz­talat, melyet csak e kollektí- j va nyújthat. Ezért nagyon j fontos. hogy biztosított legyen j a közösség jogainak és köte- | lezettségeinek gyakorlása, az önkormányzat. Tapasztalatunk szerint erre legtöbb lehetőség az őrsökben adódik. Eseten­ként elmosódik ennek jelen­tősége a gyermekönkormány- zat legmagasabb fokán, a csa­patösszejöveteleken. Javult a pajtások munkához való szo­cialista viszonya, öntevéke­nyen szépítik a várost, a vi- rágosítást, parkgondozást, táborok karbantartását. En­nek a munkának, a tanácsi pénzösszegeknek, valamint az üzemek társadalmi összefogá­sának köszönhető, hogy 1979- re két felújított, gyönyörű környezetben fekvő táborhe­lyet tudtunk kínálni városi és cseretáborozás céljára. A tá­borozás feltételei az úttörő vízitelepen és a Parktáborban számottevően javultak. A tá­bornyitásra 6 új faház. kor­szerű, tiszta környezet, főzési lehetőség várta a városi és vendégcsapatokat. Vízitele­pünkön táborozott a Duna nagy nyolcas túra és a Vö­röskő vándortábor több csa­pata. A Bükkös-patak völ-. gyében, a fenyves aljában meghúzódó romantikus Park­táborban adott otthont 2—2 hétre az eszperantó és az ol­vasó-képzőművész tábornak. A népfront városi bizottsá­ga rendezte a gyermeknap, gyermekév lakóterületen zajló eseményeit. A találkozókon a pajtások szüleikkel együtt játszhattak, szórakozhattak. A népfront sokat tett a játszó­terek, sportpályák kialakítá­sáért, karbantartásáért. Új­szerű mászókák, hinták segí­tik a szabad idő kulturált el­töltését. A várOS oktatási intézmé­nyeinek, úttörőcsapatainak anyagi lehetősége korlátozott, ezért a jövőben sem nélkü­lözhetjük gyermekeink érde­kében a társadalmi összefo­gást. Ennek kiemelkedő for­májú az Egy üzem — egy is­kola mozgalom, melynek fej­lesztése, gazdagítása város- politikai szempontból indo­kolt. A városi párt-végrehaj­tóbizottság határozatainak végrehajtására minden érin­tett testület és társadalmi szervezet konkrét, intézkedé­si tervet készített. Turcsányi Imréné, a városi pártbizottság pto-vezetője Bányaművelés az Óbuda Tsz-ben Beton a hídhoz? Üjabb lakóház építését kezdte meg a PAÉV a közelmúlt­ban Szentendrén a Felszabadulás lakótelepen. A százhúsz la­kásos épület szerkezete még idén elkészül. Újra megnyitja mészkőbá­nyáját az Óbuda Tsz. A sok­féle tevékenységgel foglalkozó kai, kultúrpolitikai tevékeny­sége megyei szinten is kima­gasló. A szövetkezet tagjainak jelentős volt a társadalmi munkája az izbégi öregek nap­közi otthonának építésekor, szocialista szerződést kötöttek a lakótelep közelében lévő 8-as számú óvoda megsegítésére, példásan rendezték, s fenn­tartják a lakótelep közvetlen környezetét. A szövetkezetnél nőbizottság is működik, amely családi ünnepek, gyermek- és nőnapi megmozdulások szer­vezésében jeleskedik. Egy irányba Mint az eddigiekből láttuk, a szövetkezetek munkastílusa eltér egymástól, amelyet jó­részt az motivál, hogy a szö­vetkezetek vezetősége, válasz­tott igazgatósága milyen mér­tékben teszi magáévá a szö­vetkezetpolitikai irányelveket, a várospolitikai elvárásokat. Meg kellene fontolni annak a lehetőségét, hogy volna-e mód arra/hogy a három szö­vetkezet egyesüljön, majd a szövetkezet elnöke alkalmazot­ti munkaviszonyba kerüljön. Így ugyanis, munkajogilag és erkölcsileg is még jobban el­várhatóvá válna a szövetkezet minden irányú tevékenységé­nek hatékonyabb szervezése. Kár volna az erőket tovább­ra is szétforgácsolni, hiszen az egyesülés a háromfelé húzó akaratot egy irányba tudná terelni. közös gazdaságban fontos sze­repet játszik a bányaüzem ágazata. Az alig 40 dolgozót foglalkoztató három kavics- és három kőbánya 14 millió forintos nyereséget jelent a nagyüzem számára. Egyebek között kavicsot, dolomitot, murvát és homokkövet ter­melnek ki a föld mélyéből. Csobánkai üzemük ipar- történeti szempontból is fi­gyelemre méltó. A több mint 200 évvel ezelőtt megnyitott bánya a millenniumi építke­zésekhez adott különböző épí­tőanyagot. A kor építészeti munkáival foglalkozó Clark Ádám és Széchenyi István is számon tartották a csobánkai kavicsbányát. Az Óbuda Tsz szeretné e melléküzemági tevékenységét fejleszteni, és még eredmé­nyesebbé tenni a jövőben. A fontos építőanyagot készáru­ként szeretnék forgalomba hozni. Az úgynevezett transz­port beton igen keresett cikk a főváros nagy építkezései­nél. Mint az Óbuda Tsz illeté­kes vezetőitől megtudtuk, a tervek szerint az Árpád-hid újjáépítésében is jelentős sze­repet kíván vállalni a közös gazdaság. A már említett mészkőbá­nya igen jó minőségű mész­követ ad: a szakemberek sze­rint kalcium-karbonát tartal­ma 98 százalék, vagyis jóval magasabb az országos átlag­nál. Az oldalt írta: Karácsonyi István Foto: Bozsán Péter vitelező, a PÁÉV eddig még nem sokat tett, hogy saját hi­báit kijavítsa. Ami a szövet­kezet társadalmi életét illeti, az jó, hiszen nívós társadalmi rendezvényeket szerveztek a Hazafias Népfronttal és a he­lyi pártszervezettel együttmű­ködve. A szövetkezet tagságá­nak jelentős volt társadalmi munkája ■ a Felszabadulás la­kótelepi tizenhat tantermes is­kola építésénél. A szövetkezet anyagi hely­zete kiegyensúlyozott, tartozá­sa nincs. A választott testüle­tek az elmúlt két esztendőben megszilárdították a gazdálko­dási fegyelmet, rendszeresen megtartották üléseiket. Társadalmi munka A Vasvári Pál Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet mű­ködését építőközösségként kezdte meg 1972-ben, majd a következő esztendőben alakult át lakásépítő szövetkezetté, és 1978-ban egyesült a Teátrum Lakásépítő és Fenntartó Szö­vetkezettel, s azóta már 165 lakással rendelkezik. A köz­gyűlés öttagú igazgatóságot, s öttagú felügyelő bizottságot választott, amely testületek munkaterv szerint, folyamato­san dolgoznak. A szövetkezet szociálpoliti­rűen végezteti el, nem figyel a tervszerű megelőző karban­tartási munkákra sem, noha erre bőven van igény. A szö­vetkezet társadalmi élete is messze elmarad más szövetke­zetek színvonalától, nem fejel meg a tagok, valamint a vá­rosi igényeknek. A szövetkezet társadalmi életében egyetlen jelentős motívum az évente megrendezésre kerülő gyer­meknap előkészítése és lebo­nyolítása. Szocialista szerződés A Felszabadulás Lakásfenn­tartó Szövetkezet 1975. április 23-án alakult meg 69 fővel, s ugyanannyi lakással, jelenleg a tagok száma már 264, s ugyanennyi a lakásszám is. Ennek a szövetkezetnek öttagú az igazgatósága, s öttagú a felügyelő bizottsága is. Ez a szövetkezet, szemben a rózsa­kertivel, már sokkal tervsze­rűbben, munkaterv szerint dolgozik, de 'itt viszont más bajok vannak. A karbantartá­si munkákat a szövetkezetnél megnehezíti a lakások átadá­sakor már meglévő, de azóta sem kijavított hiánypótlási munkák. Sajnos, ez már bírósági ügy, az akták duzzadnak, de a ki­Szentendre az utóbbi esz­tendőkben rohamléptekkel el­indult a fejlődés útján. A la­kásépítési program, a már fel­épült, s folyamatosan épülő la­kótelepek következtében há­rom lakásfenntartó szövetke­zet alakult meg a városban. Hatáskörükbe 261 lakás tarto­zik. Nem lehet közömbös a vá­ros szempontjából, hogy a há­rom szövetkezet hogyan illesz­kedik be, hogyan teszi magáé­vá a fejlesztési célkitűzéseket Éppen ezért indokolt megvizs­gálni a három lakásfenntartó szövetkezet eddigi munkáját szót ejteni eredményeikről, gondjaikról, valamint a to­vábblépés lehetőségeiről. A legrégibb A három közül, a legrégibb a Rózsakerti Lakásfenntartt Szövetkezet, amely 1970. szep­tember 25-én alakult meg, s i közgyűlésen háromtagú igaz­gatóságot, s ugyancsak három­tagú felügyelő bizottságot vá- lasztottak. Sajnos, az igazgató­ság munkáját alkalomszernél végzi, munkaterv nélkül dől gozik. 'Természetesen ez a: ütemes munka rovására megy A szövetkezet tulajdonában lé­vő lakásállomány karbantar­tási munkáit is alkalomsze­Háromfelé húzó akarói Az egyesülés a megoldás kulcsa

Next

/
Thumbnails
Contents