Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-11 / 239. szám

~xMtan 1980. OKTÓBER 11., SZOMBAT Irak-Iron Megmerevednek a Az iraki főparancsnokság pénteki közleménye szerint az iráni légierő gépei a nap fo­lyamán három észak-iraki vá­ros ellen intéztek támadáso­kat. Tizenhárom ember életét vesztette, tizenegyen megsebe­sültek. Saját tüzérségéről szól­va az iraki parancsnokság azt hangoztatta, hogy támadásai főként katonai és gazdasági célpontok ellen irányultak. Iráni források szerint pénte­ken újabb károk keletkeztek az abadani olajfinomítóban, valamint a városi Vörös Fél­hold-szervezet épületében. Nyugati hírügynökségek csü­törtök ©siti és péntek reggeli jelentései szerint az iraki—irá­ni háborúban a szembenálló felek egyre korszerűbb fegyve­reket, rakétákat, illetve nehéz- lövegeket vetnek be. Az egy­másnak ellentmondó bagdadi és teheráni katonai közlemé­nyekből szinte lehetetlen vilá­gos képet alkotni a hadszínté­ren kialakult helyzetről. Egyes katonai szakértők véleménye szerint a harci helyzet Irán számára kedvezőbben alakul: csapatai több helyütt megállí­tották az iraki erőket, másutt ellentámadásba lendültek. A UPI helyszíni tudósítója sze­rint rém valószínű, hogy rö­vid időn belül bármelyik fél Nem csökken az iráni—iraki harcok hevessége. Képünkön: iráni Abadan városa a sorozatos iraki támadások után tüzérség ágyúzza, az iraki erők öt napja gyakorlatilag egy helyben állnak. tartós fölénybe kerülhetne. Szakértők szerint a hamarosan meginduló esőzések sártenger­ré változtatják a harci terüle­teket, következésképpen vár­ÍSLÍSSÜ » TKZSZ cáfolata alakul ki. Khorramshahr és Dizful kör­zetében az iráni erők rendkí­vül nehéz helyzetben vannak. Amerikai jelentés szerint Khorramshahrt az iraki nehéz­UNESCO-közgyűlés Az UNESCO 21. közgyűlésé­nek Belgrádban tanácskozó ülésszaka csütörtök este 115 szavazattal 5 ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta a szervezet 1981—1983. évi költségvetését. A költségvetés ellen Nagy- Britannia, az Egyesült Álla­mok, Ausztrália, Kanada és Japán küldöttsége szavazott, Orvosi NúbsS-díj Genetikai és immunológiai kutatásokkal foglalkozó tudó­soknak ítélték oda pénteken Stockholmban az 1980. évi or­vosi Nobel-díjat. A magas ki­tüntetést megosztva kapta meg — a Venezuelában szüle­tett USA-állampolgár — Ba- ruj Benaceraf (Egyesült Ál­lamok), Jean Dausset (Fran­ciaország) és George Snell (Egyesült Államok) „az im­munológiai reakciókat szabá­lyozó sejtfelület genetikailag determinált struktúráira vo­natkozó felfedezéseiért”. TervsgyezMő tárgyalások Szovjet gazdasági küldöttség Varsóban Szovjet gazdasági küldöttség érkezeit Varsóba Nyikolaj Baj- bakov miniszterelnök-helyet­tesnek, az Állami Tervbizott­ság elnökének vezetésével. Mint a PAP lengyel hírügy­nökség jelentette, pénteken megkezdőditek a tárgyalások Lengyelország és a Szovjet­unió gazdasági és .műszaiki-tu- dományos együttműködésének kulcskérdéseiről. A megbeszé­léseken lengyel részről Józef Pinkowski, a LEMP KB PB tagja, miniszterelnök, Stefan Olszovoski, a PB tagja, a KB titkára, Mieczyslaw Jagielski, a PB tagja, miniszterelnök-he­lyettes, továbbá mindkét rész­ről számos szakértő vesz részt. A felek tájékoztatták egy­mást gazdaságuk helyzetéről, és megvitatták az 1981-es és az 19SR—1985-ös népgazdasági tervek koordinálásának főbb irányait. A tárgyalások folytatódnak. ■k Varsóban pénteken országos aktívaértekezletet tartott a lengyel—szovjet baráti társa­ság éa megvitatta, hogy az or­szág jelenlegi társadalmi-gaz­dasági helyzetében milyen irá­nyokat kövessen A vitaindító referátum em­lékeztetett a LEMP KB plé­numának azon megállapításá­ra, hogy Lengyelország és a Szovjetunió szövetsége, barát­sága és együttműködése igen nagy érték, s egyben a két nép történelmi vívmánya, a jövőben ia a legfőbb záloga a lengyel nép függetlenségének, szuverenitásának és minden- oldalú fejlődésének. Nyugati stsjtékoholmány&kréi A TASZSZ szovjet hírügy­nökség pénteken szemére ve­tette a francia és más nyugati hírügynökségeknek, hogy — alig néhány nappal az Iránnak tett állítólagos szovjet fegyver­szállítási ajánlatról Washing­tonban fabrikált sajtókohol- mányt követően — most azt ál­lítják: Jordánián keresztül szovjet fegyverek érkeznek a másik harcoló félhez, Irakhoz. Csottanós válasz Thatcher elégedettségére Tüntető munkanélküliek Margaret Thatcher brit mi­niszterelnök, pártja brighto- ni kongresszusán megerősí­tette, hogy kormánya meg- ingathiata'üanuil kitart kon­zervatív szabadversenyes gaz­dasági irányvonala mellett, amelyről büszkén hangoztat­ta, hogy szakított a háború óta hivatalban lévő brit kor­mányok gyakorlatával. Alig érintette a szigetország fél évszázada legsúlyosabb vál­ságának bizonyos jelenségeit, és olyan ffligárzó derűlátás­sal beszélt róluk, mintha a lassú gyógyulás jelei lenné­nek. A brigihftoni kongresszusi csarnok elé felvonult mint­egy 3000 fiatal munkanélkü­li tüntetése csattanói választ adott a miniszterelnök önelé­gültségére. A világhelyzetről szólva a brit kormányfő miniszterei­nél is hangzatosabb kommu­nistaellenes szólamokkal bi­zonygatta Anglia erőpoliti­kai eltökéltségét. A brit miniszterelnök a hi­degháborús idők hangnemé­ben szólt a kommunizmus­ról. „Közvetlen vagy közve­Pártkongresszus Phenjanhan — Pénteken délelőtt Phen- janban, a „Február 8. kultúr­palota” dísztermében meg­nyílt a Koreai Munkapárt VI. kongresszusa. Az ülésterem­ben, a díszelnökségben helyet kaptak külföldi pártküldöttsé­gek és egyéb delegációk ve­zetői, köztük Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Budapesti Párt- bizottság első titkára. Megnyitó beszédében Kim ír Szén, a párt KB főtitkára, államelnök kiemelte annak je­lentőségét, hogy a VI. kong­resszus megnyitásának idő­pontja egybeesik a Koreai Munkapárt megalapításának 35. évfordulójával, majd meg­tartotta a központi bizottság beszámolóját. Méhes Lajos átadta Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a Koreai Munkapárt VI. kong­resszusához intézett üzenetét, amelyet Kádár János, a Köz­ponti Bizottság első titkára írt alá, s amelyet Kim ír Szén elvtársnak, a Központi Bizottság főtitkárának címez­tek. A magyar pártküldöttség vezetője átnyújtotta az MSZMP KB ajándékát, a fel- szabadulási emlékmű kicsinyí­tett mását. tett felforgatással” és ag­resszióval vádolta a Szov­jetuniót Délkelet-Ázsiától a Karib-t,enger térségéig. Kor­mánya nagy külpolitikai fegy­vertényként említette a rho- desiai rendezést (amit egyéb­ként eredetileg hevesen el­lenzett), és a közös piaci brit hozzájárulás csökkentését. Az erőpolitikiai diadalának állította be a közép-hatótávol­ságú rakétákról kezdődő szov­jet—amerikai tárgyalásokat. A „hitelesség” kedvéért még a kikötőt is megnevezik: állító­lag Akabában rakják ki az Iraknak szánt fegyvereket. A koholmányok célja — min­den ellentmondásosságuk mel­lett — kétségbe vonni az iraki —iráni konfliktussal kapcsola­tos valódi szovjet állásfogla­lást. Moszkva álláspontja azon­ban világos és elvi: az iraki- iráni háborúnak véget kell vet­ni, és a vitás kérdéseket bé­kés, politikai eszközökkel kell rendezni — hangoztatja a szov­jet hírügynökség. Október második leiében A Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek ülése Az előzetes megállapodás- I sóban a Varsói Szerződés tag­nak megfelelően október má- államai külügyminiszteri bi- sodik felében kerül ser Var- | zottságának ülésére. Ma fez Asszad hazaérkezett Közös közleményt tettek közzé Pénteken délelőtt elutazott a Szovjetunióból Hafez Asszad, a Szíriái Arab Üjjászületés Szo­cialista Pártjának főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnö­ke. A szíriai elnököt a repülőté­ren Leonyid Brezsnyev, vala­mint Nyikolaj Tyihonov, a mi­nisztertanács elnökének első helyettese, Andrej Gromiko külügyminiszter és több más- párt- és állami vezető búcsúz­tatta. Hafez Asszad, a Szíriai Arab Újjászületés Szocialista Párt­ja KB főtitkára, államfő, aki hivatalos, baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodott, pénteken visszaérkezett Da­maszkuszba. ★ Közös közleményt tettek közzé a Moszkvában véget ért szovjet—szíriai tárgyalásokról, Hafez Asszadnak, a Szíriai Arab Üjjászületés Szocialista Pártja főtitkárának, a Szíriai Arab Köztársaság elnökének pénteken véget ért moszkvai hivatalos baráti látogatásáról. A közlemény utal arra, hogy a látogatás idején írták alá Moszkvában a Szovjetunió és Szíria barátsági és együttmű­ködési szerződését, s megálla­pítja: ez nagy fontosságú po­litikai dokumentum. A tárgya­Két földrengés Algírban Óriási károk, sok halálos áldozat Nagy erejű földrengés rázta meg pénitéken kora délután Al­géria északnyugati részét, a Földközi-tenger menti El-As- nam városának körzetében, a fővárostól 200 kilométernyire nyugatra. A természeti kataszt­rófa következtében El-Asnam S0 százaléka romokban hever — jelentette az algériai rádió. Az ország minden erőforrását latba kell vetni az áldozatok mentésére és a károk elhárí­tására — hangoztatták. Az első rengés utón Algír­ban néhány órával később má­sodik rengést is észleltek. lások során Leonyid Brezsnyet és Hafez Asszad kiemelte a szovjet—szíriai együttműködés továbbfejlesztésének és meg­szilárdításának fontosságát, hangsúlyozva, hogy mindkét ország erre törekszik. A tárgyalások során külön­legesen nagy figyelmet szen­teltek a Közel-Kelet kérdései­nek. A felek elítélték az Egyesült Államok aktív köz­reműködésével létrehozott Camp David-i megállapodást. A Perzsa-öböl és a Vörös­tenger térségében végbemenő eseményeket áttekintve á felek megállapították: az Egyesült Államok tovább növeli a tér­ség népei beiügyeibe történő beavatkozási kísérleteit, meg akarja fosztani őket attól az elidegeníthetetlen joguktól, hogy saját maguk rendelkez- zenek természeti kincseik fe­lett. A Szovjetunió és Szíria határozottan állást foglalt azzal szemben, hogy a tér­ségben katonai tömböket vagy katonai támaszpontokat hoz­zanak létre, ugyancsak állást foglalt a Perzsa-öböl térségé­ben a hajózás szabadsága mellett. Kinyilvánították szolidaritá­sukat az Afganisztáni Demok­ratikus Köztársasággal a nem­zeti függetlenségéért és szu­verenitásáért vívott harcban. A két ország állást foglalt a hegemonizmus bármilyen, faj­ta megnyilvánulása ellen. Szorgalmazzák a fegyverkezé­si verseny megszüntetését. Hafez Asszad szíriai látoga­tásra szóló meghívást adott át Leonyid’ Brezsnyevnek és Alek- szej Kosziginnak. A meghívást köszönettel elfogadtak. Jegyzet Gongütés előtt az CSAK RÖVIDEN. ÜNNEPÉLYESEN megemlé­keztek a hanoi Tran Hung Dao Gépgyárban a Csepeli Szer­számgépgyárral húsz évvel ez­előtt létesített testvérkapcsola­tokról. A hanoi üzem munká­sai egyhónapos munkaversenyt indítottak az évforduló tiszte­letére. NEMZETKÖZI SZEMINÁ­RIUM kezdődött „Az ifjúság szerepe a békéért, az európai biztonságért és a leszerelésért vívott harcban” címmel Buka­restben. A tanácskozáson a helsinki záróokmányt aláíró országok ifjúsági szervezetei­nek és néhány nemzetközi if­júsági szervezetnek a képvise­lői vesznek részt A NOVEMBER 4-1 ameri­kai elnökválasztásig még több mint három hét van hátra, s mind élesebbé válik a jelöl­tek hadjárata. Bár — meg kell jegyezni — az utolsó nagy hajrát, miként azt a célegye­nesben a versenyeknél gong­ütéssel jelzik, még nem kezd­ték mag. S nyilván mind Car­ter, mind Reagan hívei, csak­úgy, mint a harmadik „füg­getlen” jelölt, Anderson kor­tesei tartogatnak még egy-két leleplezést, amelyet csak a kampány finisében szándékoz­nak felfedni, hogy — ugyan­úgy, ahogyan ez az Egyesült Államok elnökválasztásainak történetében annyira szokásos fogás —, valami „vaskos meg­lepetés” az utolsó pillanatra „időzítve”, bombaként robban­jon, s befolyásolja a szavazók magatartását. Az elnökválasztási hadjárat hírei most már a nyugati or­szágok sajtójának is első ol­dalára kerültek. A hét elején nagy címek alatt számoltak be arról, hogy a Teamster Unió, azaz az amerikai szállí­tómunkások szakszervezete — amely a teherautó-sofőröktől a repülőgépek pilótáiig egye­sít soraiban mintegy hatmillió szállítmányozó dolgozót — Ronald Reagan köztársasági jelölt mellett tette le a voksot. Ez a szakszervezet 1976-ban semleges volt az akkori kam­pányban és tagjai szabad be­látására bízta, hogy kire sza­vaznak az elnökválasztáson. Ez már akkor feltűnést kel­tett, hiszen a szakszervezetek vezetősége hagyományosan a demokrata párti jelöltet tá­mogatja. A Teamster Unió „áipáriolása” a republikánus­párti táborhoz, most olyan szenzációs esemény a mai Amerikában és Nyugat-Euró- pában, amelyből egyes kom­mentátorok messzemenő kö­vetkeztetést vonnak le Car­ter újjáválasztási esélyeire, hacsak nem következik be va­lamilyen váratlan fordulat... A THE TIMES című angol polgári lap első oldalára ke­rült annak a felmérésnek az eredménye, amelyet a News­week amerikai hírmagazin, a The Washington Post és a The New York Times közösen vég­zett annak kipuhatolására, hogy hány elektort kapnának az elnökjelöltek, ha most ke­rülne sor a szavazásra. Az Egyesült Államokban ugyanis az elnököt nem közvetlenül, hanem áttételesen választják meg. Minden állam bizonyos meghatározott számú elektort állít, s az az elnökjelölt, aki megszerzi az abszolút többsé­get az illető államban, elnye­ri az összes ottani elektori szavazatokat. (Később az elek­torok összeülnek és formálisan is megválasztják az elnököt.) A felmérés szerint Reagan köztársaságpárti jelölt az öt­ven amerikai államból 30—32- ben győzne, ha most lenne a választás és így mintegy 233— 321 elektori szavazatot mond­hatna magáénak. Carter ugyané felmérés szérint 12—14 államban, valamint a főváros­ban, Washingtonban vezet Reagan előtt, s jelenleg így 136—151 elektori szavazatot szerezhetne meg. Kilenc ál­lamban körülbelül egyformák a két jelölt esélyei, s a három sajtótermék szerint nem lehet megmondani, hogy melyikük szerezné meg ott az elektori szavazatokat. Mint a The Times hozzáteszi: ahhoz, hogy bármelyik elnökjelölt bejus­son a Fehér Házba, 270 elek­tori szavazatra van szüksége. Vagyis e felmérés szerint Reagannak, ha a helyzet meg­felel majd november 4-én, a mostani felmérésnek, jó esé­lye van arra, hogy ő legyen az Egyesült Államok követke­ző elnöke. A három sajtóter­mék szerint Andersonnak, a független jelöltnek csupán két államban, Massachussettsben és Connecticutban vannak komolyabb esélyei, s csak itt van fej-fej mellett a két nagy hagyományos párt jelöltjeivel való versenyben, vagyis orszá­gos viszonylatban nem szólhat bele hatékonyan az eredmé­nyek alakulásába. NYILVÁNVALÓ, hogy e számok közzététele is szere­pet játszott abban, hogy Carter bejelentette: módosít választási hadjáratának eddi­gi menetében. A Fehér Ház jelenlegi ura a kampányok történetében szokatlan módon nyilvánosan is elismerte, hogy korteshadjáratában hibákat követett el. Az ABC amerikai televíziós társaságnak adott interjújában Carter kijelentet­te, hogy választási kampánya eddig a Reagan elleni szemé­lyes támadásokra épült, és el­hanyagolta azokat a bel- és külpolitikai kérdéseket, ame­lyek alapján az amerikaiak eldönthetik, melyik jelölt szol­gálja inkább az ország érde­keit. Bizonyára ezt akarta azonnal igazolni, amikor az interjú második részében ki­nyilatkoztatta, hogy újbóli megválasztása után megkísérli a SALT—II. egyezményt rati- fikáltatni az amerikai szená­tussal. (Az egyezményt tavaly júniusban írták alá ünnepé­lyesen a bácsi szovjet—ameri­kai csúcstalálkozón, de miután jóváhagyását az amerikai tör­vényhozás hosszabb időn át mesterségesen hátráltatta, ma­ga Carter elnök a Szovjetunió afganisztáni katonai segítség­nyújtására hivatkozva, vettet­te le a szerződés ratifikálásá­nak ügyét a szenátus napi­rendjéről.) Most viszont Car­ter kijelentette, hogy elnökké való új beiktatása után, füg­getlenül attól, hogy ez a szov­jet segítségnyújtás folytató­dik-e vagy sem Afganisztán­nak, szorgalmazni' fogja a SALT—II. ratifikálását. Carter e kijelentését megtoldotta republikánus ellenfelének, Reagannak éles bírálatával, amiért az kijelentette, hogy megválasztása esetén a SALT- szerződést elölről kezdve újra- tárgyaltatja. CARTER új állásfoglalása a SALT ügyében bizonyára azt mutatja, hogy a közvélemény­nek abban a körében, amely­nek szavazatait minden áron meg kívánja szerezni, nem találtak kedvező visszhangra a hidegháborús megnyilatko­zások. A demokratapárti ve­zetés — amikor tovább foly­tatja a katonai erő nagyobb kiépítésére vonatkozó politi­káját — kénytelen úgy látszik figyelembe venni azt is, hogy az enyhülés eddigi eredmé­nyeinek megőrzése sok ameri­kai választópolgár szívügye. Árkus István

Next

/
Thumbnails
Contents