Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-10 / 212. szám

PEST MEGYEI r VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A novemberi találkozó megszervezésére Megnyílt a madridi értekezlet AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM Ara 1.20 forint 1980. SZEPTEMBER 10., SZERDA Előny E lső hallásra furcsa, valójában azonban ké­zenfekvő tapasztalatra tettek szert az Egyesült Vil­lamosgépgyár ceglédi kis- gépgyárának irányítói, ami­kor a gyártás- és gyártmány- fejlesztés megkívánta belső munkaerő-átcsoportosítást végrehajtották. Az új üzem­részekben, illetve az új technológiákon foglalkozta­tottak közül azok, akik ré­gebben dolgoztak a gyár­ban, sokkal hamarabb elsa­játították a szükséges friss ismereteket feladataik ellá­tásához, mint azok, akik kevés időt töltöttek a cég­nél. Kevesebb gonddal járt előbbieknél a technológiai fegyelem előírásainak be­tartatása, mint utóbbiak­nál, ahogy egyszerűen meg­fogalmazhatjuk: ők hama­rabb álltak át, mint társaik. Egyre általánosabb — és örvendetes — tapasztalatot rögzíthetünk akkor, amikor leírjuk: a megye ipari üze­mei a munkaerő-tartaléko­kat most már elsősorban saját falaikon belül keresik, így járt el a Mechanikai Művek, a Magyar Hajó- és Darugyár váci üzeme, ami­kor új gyártósorokhoz — s a korábbiaknál sokkal szi­gorúbb technológiákhoz — keresett embereket, ezt a metódust követte a Maavar GördUlőcsápdgy Müvek diós- <Jf gyára a rekonstrukció teremtette új helyzetben. Mindenütt azonos volt a kissé meglepően — ezzel szemben mégsem váratla­nul ható — hangzó tapasz­talat: a belső átcsoportosí­tásból származók kevesebb zökkenővel, rövidebb idő alatt megbirkóztak a kez­deti — s szinte elkerülhe­tetlen — nehézségekkel, mint azok, akik akkor vagy alig valamivel korábban ér­keztek mezőgazdasági te­rületről, háztartásból, más jellegű termelőágazatból. Nincs persze semmi rejté­lyes ebben a tényben. Az üzemen belül átcsoportosí­tottak ugyanis ismerik munkahelyüket, az ott ér­vényes előírásokat és szo­kásokat, elfogadják és be­tartják — részben vagy egészében — a munkafegyel­mi, technológiai előíráso­kat, nem hat számukra új­donságként a munkavéde- delem fogalma, azaz van bizonyos rutinjuk, amire ráépülhet az új ismeret, az új foglalatosság. V eszélyes egyoldalúság lenne persze csakis ezt észrevenni, rögzí­teni. Azt is elkerülhetetlen leírni, hogy az említett munkahelyeken — s másutt szintén, így az Egyesült Iz­zó váci fényforrásgyárában, az ikladi Ipari Műszergyár­ban — nem lebecsülhető számban akadtak olyanok, akik nem vállalták az át­képzést, átcsoportosítást. Hiába kínáltak fel nekik két, három lehetséges megoldást, inkább kiléptek. Ahhoz tehát, hogy a belső átcsoportosítás rejtette elő­nyök kamatoztathatóak le­gyenek, elengedhetetlen a dolgozók megnyerése, egyetértése, s elengedhetet­len. hogy maguk a dolnozók is fölismerjék a közös és az egyéni érdekeltség mind szorosabb összefüggéseit a szigorodó gazdasági környe­zetben. Ez az első, alapvető, de persze nem egyetlen fölté­tel a belső átrendeződés előnyeinek hasznosításában. Mert lényeges szerepe van a jól kialakított — a meg­változott feladatokat, az ér­tékesebb munkát tükröző — bérezési rendszernek, s annak szintén, hogy az át­képzéshez megfelelő színvo­nalú oktatási rendszer jöj­jön létre a gyárban. A feltételek sorában kell em­lítenünk az új eszközök és technológiák hibátlan ösz- szehangolását, a rajtuk, ve­lük végzendő teendők meg­szervezését. hiszen ez utób­bi híján a lehetséges előny­ből könnyen válik veszte­ség ...! H osszú időben telt, amíg az irányító szer­vek és a vállalatok el­fogadták gyakorlati igaz­ságként azt az elvi megál­lapítást, hogy az ipar mun­kaerő-tartalékai az iparban vannak, s hogy elkövetke­zik az az idő — bekövetke­zett —, mikor bizonyos iparterületek — a viszafej- lődők, a dinamikus fejlő­désre alkalmasak — mun­kaerőforrásaivá lesznek. Nem volt könnyű ennek belátása, elfogadásá, hiszen évtizedeken át az ipari fog­lalkoztatottak tábora a me­gyében döntő részben a mezőgazdaságban felszaba- dulókból, illetve az addig háztartásban levőkből bő­vült, s csak szerény részben az iskoláikat elvégzettek _ munkába állásától. Ma mindhárom forrás lényegé­ben elapadt — a megyében a mezőgazdaság már nem bocsát ki fölszabaduló munkaerőt, sőt, maga is munkaerőt igényel, az éle­tükben először munkavi­szonyt létesítők csoportja oly kicsiny, hogy csupán a nyugdíjba vonultak pótlá­sára elegendő —, s maradt a fölismerés: gyárkapun belül kell körülnézni. Ennek a fölismerésnek azonban — furcsa módon — a kényszer jellege kerül előtérbe, s szinte szó sem esik a megnyerhető elő­nyökről, hasznokról. Arról, hogy a belső átcsoportosítás — s az azzal egyre inkább összefüggő átképzés — már gyakorlott munkaerőre tá­maszkodhat, olyanokra, akiknél nem az abc-nél kell kezdeni az ipari mun­ka jellegének bemutatását. S ez hatalmas előny, de csak akkor, ha öszefonódik az értékesebb munka tárgyi környezetének megfelelő kialakításával — megszer­vezésével —, azaz, ha a munkahelyek tudatosan — s előre alaposan megterve­zetten — törekednek az előnyök maximumának be- zsebelésáre. Erre a tudatos­ságra, előzetes megterve­zésre ma még a lehetséges­nél kevesebb a példa, emiatt azután vagy sikerül a dolog, vagy nem. A fel­adat ilyen könnyed kezelé­se azt igazolja, hogy még mindig nincsenek képessé­geik, tartalékaik határán az üzemék, mert ha ott tar­tanának, akkor nem mon­danának le ily fura nagy­vonalúsággal arról, ami a maguk és a közösség hasz­na lehetne. Mészáros Ötté Attikai látogatásra Losonczi Pál ma utazik hosonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke szeptember 10-én, szerdán indul hivatalos, ba­ráti látogatásra a szocialista Etiópiába, a Tanzániai Egye­sült Köztársaságba, a Mo­zambiki Népi Köztársaságba és a Zambiai Köztársaságba. Megnyílt az európai biztonsági és együttműködési találkozó előkészítő tanácskozása A spanyol főváros kong­resszusi és kiállítási palotájá­ban kedden délelőtt megnyílt •• ülésszakra készülnek a képviselők Kádár János felszólalt a budapestiek ülésén Tanácskozott a Pest megyei csoport Az országgyűlési képviselők budapesti csoportja kedden ülést tartott a Hazafias Népfront budapesti bizottságának szék­házában. Az ülésen részt vett és felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. A képviselők meghallgatták Bozsó Lászlónak, az MSZMP Budapesti Bizottsága titkárának a főváros fejlesztéséről és az ipari vállalatok első félévi gazdálkodásának tapasztalatairól szóló beszámolóját, majd a tájékoztatást az őszi parlamenti ülésszak előkészületeiről. Kovács Károly, a képviselőcsoport vezetője, a XIII. kerü­leti pártbizottság első titkára tájékoztatta képviselőtársait az országgyűlés őszi ülésszakának előkészületeiről. Tegnap délután a Pest megyei Tanács budapesti székházéban — az országgyű­lési képviselőválasztás óta először — ülésezett a képvi­selők 29 tagú Pest megyei csoportja. Elsőként Cservenka Fe- rencné, at MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első tit­kára, az országgyűlés alel- nöke, Pest megye 4. számú választókerületének képviselő­je valamennyiük nevében kö­szönetét mondott S. Hegedűs Lászlónak, aki öt éven át jól töltötte be képviselőcsoport­vezetői tisztét, eredményesen segítette a megyei képviselők tevékenységét, és csoportve­zetői munkájához további si­kereket kívánt. Ezt követően Kovács An- talné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának tit­kára a népfront nevében kö­szönte meg a megyei képvise­lők fél évtizedes fáradozását. Az újonnan megválasztott képviselőknek további hasz­nos, a közösséget eredménye­sen szolgáló munkát kívánt, amelyhez — mint ígérte — a népfront minden támogatá­sé, a számíthatnak. Ezután dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, a 26. választókerület országgyű­lési képviselője beszámolt a megye ez évi munkájáról. A többi között elmondotta, hogy Pest megye tanácsai helytáll­tak a terv teljesítésében. Idén négymilliárd forinttal gazdál­kodtak, ami a tavalyinál húsz százalékkal több. Ez lehetővé tette, hogy különösen az egészségügyi és oktatási kér­désekben a tervezettnél több jogos igényt elégíthessenek ki. A tanácsok a. fejlesztési alap­pal is jól sáfárkodtak. 1,7 milliárd forinttal költhettek többet a tervezettnél, hiszen a forintokat a lakosság önzetlen társadalmi összefogása, va­lamint az ipari és mezőgazda- sági üzemek támogatása meg-' sokszorozta. Dr. Mondok Pál "részletesen szólt a lakásépítési terv, va­lamint a járulékos beruházá­sok teljesítéséről és beszámoli arról, hogy a tervnél kétsze­resen több' villanyhálózat épült, a vízivezetékrendszer is csaknem 1000 kilométerre! bővült. Gödöllőn, Érden, Szentendrén és másutt is be­vezették a gázt, ami szintén jelentős fejlődés, öt év alatt 958-cal lett több kórházi ágy a megyében és ötven helyett 62 szakrendelői munkahelyet építettek. Hagyományosan, kétszer annyi óvodai hellyel lettünk gazdagabbak, mint amennyi a tervben szerepelt és az általános iskolai tan­termeknél is kétszeres a túl­teljesítés. Ugyanakkor a nap­közis ellátásban, a bölcsődei helyek számának bővítésében sok a gond. A tanácselnök sók szám­adattal támasztotta, alá mon­dandója lényegét: Pest me­gye gyarapodása, új iskolái, egészségügyi beruházásai, ke­reskedelmi és szolgáltatóipari fejlődése, a szép, egészséges óvodák, lakóházak, lakótelepek tanúsítják; felelősen, megfe­lelően gazdálkodtak a közös. vagyonnal. Nem lebecsülen­dők á megoldásra váró fel­adatok, de aZt a választópol­gárok láthatják, hogy az ő közreműködésükkel, támoga­tásukkal minden fillér jó helyre került. Pest megye képviselői ez­után meghallgatták S. He­gedűs Lászlónak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárának, Pest megye 24. választókerülete képviselőjé­nek tájékoztatóját a soron következő országgyűlési ülés­szakról, illetve at' azt meg­előző bizottsági ülések rend­jéről. Végezetül elfogadták a képviselők ez évi munkater­vét. Az ülésen felszólalt Győré Sándor, az abonyi Ságvári Endre Termelőszövetkezet el­nöke, az Elnöki Tanács tag­ja, Pest megye 9., dr. Barát Endre, at MSZMP Szentend­re városi Bizottságának első titkára, a 29., Réger Antal, a Magyarországi. Németek De­mokratikus Szövetségének fő­titkára, a 25., és Tausz János, a 22. választókerület képvise­lője. az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi értekezlet előlcészítő tanácskozása, ame­lyen a helsinki európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet záróokmányát aláíró 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada kormányának képviselői vesz­nek részt. Magyarországot Petrán János nagykövet, a Külügyminisztérium főosz­tályvezetője vezetésével kép- ,viseli küldöttség. Az! előkészítő tanácskozást a házigazda szerepét betöltő Spanyolország küldöttségének vezetője, Javier Ruperez nagy­követ nyitotta meg, majd a spanyol kormány nevében Jose Pedro Perez Llorca külügy­miniszter üdvözölte a 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada képviseletében megjelent kül­döttségeket. A spanyol kül­ügyminiszter üdvözlő szavai­ban kifejezésre juttatta azt a reményét, hogy a találkozó résztvevői eredményes mun­kát végeznek majd és ennek nyomán a jövőben nemcsak a helsinki szellemről, hanem a madridi szellemről • is pozitív módon fognak megemlékezni. Az üdvözlő beszéd után megejtett sorsolás eredmé­nyeként a szerdai első mun­kaülésen az Egyesült Álla­mok küldöttségének vezetője fog elnökölni, majd őt na­ponta a francia abc sorrend­jének megfelelően követik a többi ország küldöttségeinek vezetői. Az előkészítő ülés a ter­vezetthez képest 25 perc ké­séssel kezdődött, mivei at új spanyol külügyminiszter a kormány többi tagjával együtt ebben az időpontban tette le az esküt I. János Károly ki­rály előtt. A megnyitó ülés mindössze 30 percet tartott. Az előkészítő tanácskozás feladata a\ helsinki záróok­mány rendelkezései értelmé­ben tartandó és november 11- én kezdődő találkozó szerveze­ti, ügyrendi előkészítése. Őszi vásár BNV a divat jegyében Kilencezer négyzetméteren 183 vállalat és szövetkezet mu­tatja be a könnyűipar termé­keit a közelgő őszi BNV-n. A Pest megyei vállalatok, szövet­kezetek is a kiállítók között lesznek. Az A és az F pavi­lonban öltözködés és otthon el­nevezés alatt á két fő árucso­portban mutatják be termé­keiket — hangzott el a Köny- nyűipari Minisztériumban teg­nap délelőtt a sajtótájékozta­tón. Dr. Móré András, a köny- nyűipari vásári bizottság tagja adott számot az iparág felké­szüléséről e nagy seregszemlé­re. Az öltözködés kiállításon a ruházati szakmához tartozó cégek jelentkeznek termékeik­kel, míg az otthon a lakberen­dezés kellékeit, termékeit vo­nultatja fel. Egy sor olyan új­donságot ígérnek a vásárlá­togatóknak, melyek a gyárt­mányfejlesztés legfrisebb ered­ményei. A BNV-n való részvételük­kel a vállalatok, a szövetkeze­tek azt is jelzik: miként já­rulnak hozzá az idei népgaz­dasági terv fő céljainak való­ra váltásához, a külgazdasági egyensúly javításához, s mind­ezek mellett a lakosság ellá­tásában ígért színvonal meg­őrzéséhez. A kiállított termé­kek döntő többsége olyan, amely gyártható egy éven be­lül, vagy már gyártják. Csak mintegy 15—20 százaléka olyan a termékeknek, melyeket, ha meg is rendelnek, gyártá­si KÖZÉLET Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisz­tere Hans-Dietrich Genscher - nek, a Német Szövetségi Köz­társaság külügyminiszterének meghívására szeptember 10- én, szerdán hivatalos látoga­tásra a Német Szövetségi Köz­társaságba utazik. Dr. Vaszil Tuprkovszki el­nök vezetésével látogatást tett hazánkban a Jugoszláv Szo­cialista Ifjúsági Szövetség kon­ferenciájának delegációja. A küldöttség kedden megbeszé­lést folytatott 'Maróthy László­val, az MSZMP PB tagjával, a KISZ KB első titkárával. sukra később kerülhet sor. Most először jelentkezik az őszi vásáron a háttéripar, a kellékgyártók. Aprócska ter­mékeikkel, melyek elengedhe­tetlenül fontosak, szebbé va­rázsolják a legjobb anyagból varrt vagy legjobb bőrből ké­szített ruhát, cipőt. Szereplé­sükben az a kívánalom fogal­mazódik meg, hogy a különfé­le kellékekből is gazdagabb választékot vár a könnyűipar. A vásár jól szemlélteti majd az ipar bel- és külkereskedel­mi kapcsolatait, s egyúttal a gazdaságosabb termékszerke­zet kialakításának eddigi eredményeit is. S vásárnak ígérkezik egyúttal a javából. Hiszen nemcsak bemutató, csa­logató, hanem meglepetés is: a boltokban, az áruházakban a BNV-vei egyidőben a ter­mékek jó része megvehető. Az eddigiek szerint harmincöt nagyvállalat, a Centrum, a Szi­várvány, a Domus áruházak­ban kínálja termékeit. A PEV- DI például saját mintaboltjá­ban szervez árusítást kiállí­tott termékeiből. Az idén is meghirdette a Könyűipari Minisztérium a gyártmányfejlesztési pályáza­tot ruházati és bútoripari' ter­mékekre. Mégpedig a korsze­rű, divatos, a gazdaságos és rövid idő atatt forgalomba hozható új termékeket ösz­tönzik, fejlesztési hozzájáru­lással is. Ahogy a sajtótájékoztatón megtudtuk, a szakmai napo­kat a Magyar Kereskedelmi Kamara fővédnökségével, a külkereskedelmi vállalatok, a könnyűipari vásárbizottság, a külföldi vállalatok vezetőinek, szakembereinek részvételével, közreműködésével rendezik. A központi divatbemutató a 24- es pavilonban — a Magyar Divat Intézet szervezésében — lesz. A kiállított ruházati ter­mékek jellemző tulajdonságai­ról, szakszerű kezelésükről éppúgy szakemberek adnak majd tanácsot, mint á lakbe­rendezés után érdeklődőknek. V. E.

Next

/
Thumbnails
Contents