Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-09 / 211. szám
Megérdemelt kitüntetés Szorgalmas táborozok Százötven monori gimnazista leány és fiú vett részt a nyáron építőtáborokban. A diákok Tiszakécskén, Telek■ gerendáson és Lakitelken dől goztak kéthetes turnusokban. A tiszakécskei táborban a ■monori középiskola leánycsoportja saját turnusában elnyerte a KISZ KB zászlaját, amelyet a legjobban dolgozó iskolának ítélték oda. Több leány és fiú — jó munkája jutalmaként — tíznapos táborozáson vehetett részt. Rákosmezeje Tsz Tojás-takarékosan Fillérekből lesznek a forintok — ezt vallják a maglódi Rákosmezeje Tsz tojástermelő ágazatában. Az első félévben a tojásonként betervezett 94 fillér helyett 90 fillér értékű takarmányt használtak fel egy darab tojás előállításához. Ha ezt a szintet év végéig tartani tudják, a takarmányból a megtakarításuk 400 ezer forint lesz. Kertbarátok, kisállattenyésztők A kertbarátkörök és kisállattenyésztőik járási találkozóját szeptember 13-án, szombaton délelőtt 10 órakor rendezik meg Vecsésen, a József Attila Művelődési Házban. Nemrégiben egy munkás- kollektívával jártam Mono- ron, a Filmtechnikai Vállalat kihelyezett üzemében. Afféle tapasztalatcsere, ismerkedés volt ez a fővárosból kitelepült üzemegységgel, gépeivel, termékeivel. Kellemes benyomásokat szereztem a tiszta műhely- csarnokban, a gépteremben, a lakatosműhelyben. Mindenütt modern berendezések, nagy tisztaság, szervezettség. Így vélekedett a látogatók többsége is. amikor meghallgatták Kovács Istvánnak, a pártszervezet titkárának tájékoztatóját. Sok mindent megtudtunk. Mindenekelőtt azt, hogy az üzemegységben száztizén dolgoznak, s nem ritka a 20—25 forintos órabér sem. A dolgozók többsége betanított munkás, helybeli, környékbeli lakos. Nem kell ingázni, megszűnt a fáradságos vonatozás, több idő jut a családra, a művelődésre, kulturálódásra. Megoldódott, folyamatos a fiatalok oktatása a helyi szakmunkásképzésben. A gyakorlati ismereteket pedig az üzemben sajátítják el a fiatalok. Az üzem fő profilja az írásvetítőgépek alkatrészeinek gyártása, amely számos munkarészletből áll. Ehhez megfelelő korszerű gépekkel rendelkeznek. A félkész termékeket a későbbiek folyamán a budapesti nagyvállalat állítja össze, amelynek évi termelési értéke meghaladja a 70 millió forintot. Jók a szociális munka- körülmények, a közösségi szellem, öt szocialista brigádba törömültek azok a dolgozók, akik az indulástól kezdve törzsgárdatag- ként élen járnak a munkában. Kovács István elismerően szólt ezekről a szocialista közösségekről, amelyre mindig számíthat, támaszkodhat az üzem. H. J. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1980. SZEPTEMBER 9., KEDD Gazdaságtalan volt.. Levették a cégtáblát is Új üzlet nyílik a régi helyén Gyomron, a Táncsics Mihály utcában ismét bezárt az Alsó-Tápiómenti ÁFÉSZ élelmiszerboltja. Amint hallottuk,' a gyér forgalom miatt zárták be a napokban ezt az üzletet, amely pedig ezután nagyon fog hiányozni a környékbelieknek. Sok nyugdíjas itt vásárolt naponta, a választék azonban csak részben elégítette ki az igényeket. A napokban levették a cégLabdarúgás Kihagyott gólhelyzetek Albertirsa idegenbeli győzelme Napsütéses, ideális időben került sor a monorí—ceglédi járási labdarúgó-bajnokság ősri, harmadik fordulójára. Sajnos, az Üllő—Maglód, a Dánszentmiklós—Ecser, a Nagykörös-Nyáregyháza és a Karatetétien—Péteri mérkőzésekről lapzártáig nem kaptunk jelentést. A rangadón bravúros győzelmet aratott az albertirsai gárda a gyömrőiek otthonában. Küzdelmes 90 percet láthattak a nézők Ceglédberce- len. ahol igazságos pont- oszto/ákodás született a Ve- csés elleni találkozón. Abony- ban biztos hazai győzelemnek örülhettek a szurkolók, míg Űriban pontosztozkodással ért véget a két csapat összecsapása. ALBERTIRSA—GYÖMRÖ 3-2 (0-1) Gyömrő, 300 néző. Vezette: Antal Gyula. Ai első fél óra eseménye 4 százszázalékos gyömröi helyzet kimaradása volt. Ebben az időszakban a vendégek csak néha-néha értek el a gyömröi 16-osig, veszélyes helyzetet azonban nem tudtak kialakítani. A 41. percben Oldal 20 méteres szabadrúgásból vezetést szerzett a hazaiaknak, 0-1. Szünet után a 48. percben Szécsényi szögletét Bekő csúsztatta a hálóba, 0-2. Mindenki azt várta, hogy az ir- saiak majd összeroppanmak, de fordítva történt. A vendégek fokozatosan lendületbe jöttek, s az 53. percben Járt- sik szépített, 1-2. Tíz perc múlva már az egyenlítő gólnak örülhettek a zöld-fehér mezben játszó ceglédi járásbeliek. Hegyi rávezette a labdát a gyömröi védelemre, s a kimozduló kapus mellett biztosan lőtt a kapu közepébe, 2-2. A gyömröi kulcsjátékosok formán kívül játszottak. s ezt nem bírta el a csapat. A 76. percben eldőlt a mérkőzés sorsa, Bekő rosszul kezelt le egy labdát, a pettyes Jansik elé került, aki bombagólt ragasztott a jobb felső sarokba, 3-2. Közepes színvonalú, de aiég nagy iramú mérkőzést láthattak a nézők. A gyöm- roiek helyzetkihasználása ismét a nullával volt egyenlő, néhány játékos teljesítménye szintén. Esiért kerekedett felül a vendégcsapat, s ha némi szerencsével is, de sikerült megszerezniük a két pontot. Jó: Csernák, Jansik (a mezőny legjobbja), Hegyi, illetve Csirkó S., Óldal. ABONY—MONOR 3-1 Abony, 200 néző. Vezette: Hegyes István. A hazaiak a három gólon kívül számtalan helyzetet hagytak még kihasználatlanul, győzelmük megérdemelt. CEGLÉDBERCEL—VECSÉS 2-2 Ceglédbercel, 300 néző. Vezette: Ágoston. Az első negyedórában már 2-0-ra vezetett a berceli tizenegy. A vecsésieknek nagy erőfeszítésükbe tellett a ki- egyenlítés megszerzése. A hazaiak valamivel közelebb álltak a győzelemhez. MENDE—TÖRTÉL 0-0 Úri, 100 néző. Vezette: Papp M. Alacsony színvonal, kemény játék, igazságos eredmény, ez a mérkőzés rövid krónikája. A többi négy találkozó eredményét, valamint a tabella állását holnapi számunkban közölj ük. G. J. táblát is, s ■ amint megtudtuk, ismét vas-műszaki és háztartási bolt nyílik majd az élelmiszerüzlet helyén. Az új profilú egység előreláthatólag szeptember 22-től várja a vásárlókat. OKISZ Kupa-selejtező Első helyen végeztek Az OKISZ Kupa kispályás Pest megyei labdarúgó-bajnokság során a Monori Vasipari Szövetkezet csapata csoportgyőztes lett, így résztvevője lesz a megyei elődöntőknek. Óvodától a felnőttkorig I tanításra ösztönző érdekek A maglódi pártbizottság napirendjén 5 A maglódi nagyközségi 5 pártbizottság nemrégiben ^ megtárgyalta a tanköteíe- § zettségi törvény végrehaj- ^ tásáról és az iskolai fel- ^ nőtt oktatás helyzetéről ké- ^ szült jelentést. Az anyag ^ az elmúlt oktatási év ta- ^ pasztalatait összegezte el- é sősorban, de megállapílásai S — minden bizonnyal — ta- ^ nulságosak lehetnek az el- ^ következő időszakra is. Az iskolai feladatokra való szervezett előkészítés részben az óvodákban, részben iskolaelőkészítő tanfolyamokon történik. Az iskolaelőkészítő működési feltételei adottak, tartalmas és céltudatos vezetését mindenkor képesített nevelő látja el. A kötelező és komplex iskolaérettségi vizsgálatokat az óvodák, iskolák nevelői és a község orvosai véleményezik. A megyei áttelepítési bizottságok nagy segítséget nyújtanak a differenciált beiskolázási feladatok megvalósításához, a kisegítő, illetve gyógypedagógiai átirányítások szakszerű végrehajtásához. Szabálysértések A tanévvesztésben két tényező figyelhető meg: az osztályismétléssel járó bukás, illetve az iskolai látogatás alóli egy-két tanévre szóló felmentés. Ez utóbbiak esetében elsősorban szociális tényezők, s csak másodsorban erkölcsi okok a meghatározók. A legutóbbi tanévben így felmentettek később szintén folytatják tanulmányaikat az esti tagozaton, remélhetően eredményesen befejezve az általános iskolát. A bukások csökkentése érdekében alkalmazott pedagógiai eljárások — korrepetálás, pótlófoglalkozás, napközi elhelyezés — a hátrányos és veszélyeztetett helyzetű tanulókra összpontosulnak. Újratermelődés Az iskolai mulasztás, különösképpen az igazolatlan távolmaradás aránya nem jelentős, mégis, 19 családdal szemben kellett szabálysértési eljárást indítani, illetve a bírságolás fegyelmező eszközével élni. Szociális veszélyeztetettség miatt gyámhatósági beavatkozás 12 esetben vált szükségessé Maglódon. Az általános tankötelezettség érvényesítésének , részbeni fogyatékosságai miatt az általános iskolai felnőttoktatásnak különösen nagy jelentősége van. Maglódon az 1959— 60-as tanévtől kezdődően működik — évkihagyás nélkül — a dolgozók általános iskolája, sajnálatos, hogy az évközi lemorzsolódás egyre száNői parancsnok Amikor villog a tárcsa Nincs szabad szombat, sem ünnep Negyven-ötven megrakott vagonnal robogó tehervonat vezetője is tisztelettel emeli sapkájához a kezét, amikor áthalad UUő vasútállomásán, a tisztelgő forgalmi szolgálat- tevő mellett ugyanis nem morc férfi áll, három aranycsillagos nő fogadja a vonatot. A MÁV Üllőn Füri László- nét nevezte ki állomásfőnöknek. — Megszűnt már ez a titulus, üzemegységvezetők vagyunk, Abonytól Vecsésig ugyanis minden vasútállomás a Ceglédi Körzeti Uzemfő- nökség irányítása alatt áll — mondja a vasútforgalmi technikumot végzett fiatal vasúti tiszt, aki tíz éve szolgálja ebben a községben a közlekedés biztonságát. Gondot, fejtörést pillanatnyilag a létszámhiány okoz, 26 személy összehangolt feladatát mindössze 20 tagú ösz- szeszokott kis közösség végzi, A nap kulturális programja Monoron, 14-től 19 óráig: kékfestőkiállítás, Bódy Irén Munkácsy- és SZOT-díjas textiltervező, a ceglédi Kossuth Múzeum és a monori kékfestőműhely munkáiból (a Vigadó feletti kiállítóteremben). A moziban, J6-tól: A fekete varázsló ajándéka, 18-tól és 20-tól: A biztosan ölő sárkány lady. Pilisen, 18-tól: a magnós- és ifjúsági klub összejövetele. Sülysápon, 18-tól: a csillagászklub foglalkozása. Vecsésen, 17-től: a Polip beat-zenekar próbája és német nyelvtanfolyam haladók réBirkózás Országos úitöroverseny A Pest megyei Birkózó Szövetség szeptember 14-én, vasárnap országos úttörő kötöttfogású birkózóversenyét Monoron rendezi meg. A verseny színhelye a Kossuth iskola tornaterme lesz, délelőtt 11 órakor.. nagy szakmai szeretettel, tudással. A forgalmista ma például a váltókezelőt helyettesíti, éjszaka pedig a forgalmi szolgálat zölden villogó tárcsáját a forgalmas állomás vezetője kezeli. ' Itt nincs szabad szombat, ünnepi hétvége, a vonatok naponta gurulnak az áruk tonnáinak és a kényelmes kocsikban az utasok ezreivel. Az év folyamán többször meglátogatom az általános iskola pályaválasztás előtt álló végzős osztályát és elmondom, milyen szépségei vannak a közlekedést szolgáló fegyelmezett munkának. A vasút várja a fiatalokat, hiszen a személyzet nagy része itt is megközelítette már a nyugdíjkorhatárt, akik 25—30 éve állnak a közlekedés fárasztó szolgálatában. 0 A felelősségteljes szolgálat mellett persze jut idő állandó szakmai és politikai képzésre is és nem utolsósorban az állomás környékének szépítésére, csinosítására, tisztántartására, amelynek nyomán a pihenőparkos, virágokkal teli terület a vonal legszebb állomásává vált. Hamarosan hozzáfog a kerítés kicseréléséhez, átfestéséhez az állomás személyzetéből szerveződött Petőfi szocialista brigád, amelynek kiválóságát a felettes szervek már számtalanszor elismerték. (A kerítéscseréhez csupán csak a színes műanyagbetétek hiányoznak.) Az elismerést kiváltó magas szintet az új vezetés mellett is tartani tudjuk — hangoztatja az inkább férfiakból álló személyzet, hiszen az egységvezető nő alapos szakmai felkészültsége nemcsak kiváló szervezőkészséggel párosul, hanem ízléssel is. A piros színű, aranyszegélyes széles szalagot a karjára húzza, ellenőrzésre indul Füri Lászlóné egységvezető, a bejárati toronyba, ahol a váltókezelő jelenlétét, szolgálatképességét, a szabályzatban előírt egyenruha viselését, a szolgálati fegyelem betartását, idegen személy jelenlétét ellenőrzi. 0 Az átrobogó vonatok sebessége ma még csupán 80—90 kilométer, szeptember közepén azonban megkezdődik Üllő és Monor között a sínpálya felújítása. A váltókon a záhonyi gyors csattog át, a sínpálya felújítása után már százkilométeres sebességgel... Kiss Sándor mottevőbb. Nos, az okokat keresve első helyen a dolgozók részéről mutatkozó közömbösséget kell említeni, másodsorban a továbbtanulásra ösztökélő érdekeltségek hiányát. Ez utóbbi esetekben, részben az üzemeket, vállalatokat terheli a felelősség, hiszen gazdaságcentrikus szemléletük egysíkúsága nehezíti annak meglátását, hogy a több és jobb termelés csak szakmailag, politikailag képzett munkásokkal oldható meg. Több helyütt a középvezetők szervezőkészségének hiánya akadályozta a dolgozókat a tanulásban. — A még mutatkozó szervezési nehézségek ellenére sem mondhatunk le a felnőtt- oktatás jelenlegi formájáról. Felméréseink eredményei, továbbá az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők lassú, de folyamatos „újratermelődése’’ kötelezi intézményünket a munka folytatására — állapította meg az iskola készítette jelentés. Az 1977—78-as tanévtől kezdődően kihelyezett (levelező), gimnáziumi tagozat is működik Maglódon, ahol a tanulmányi munka színvonala — felügyeleti szervek véleménye szerint is — jónak minősíthető, a szakoktatók felkészültsége alapos. Bár lemorzsolódás miatt a jelenlegi osztálylétszámok nem mondhatók optimálisnak, még ha csak kétévenént indul is első osztály a jövőben — a gimnáziumi tagozat további működtetése indokolt, szükség- szerű. Időben A soron következő feladatok végrehajtására határozati javaslatot fogadott el a pártbizottság. Lényege: . a meglevő politikai, társadalmi, gazdasági lehetőségek jobb felhasználásával el kell érni, hogy a tanulók elsősorban a tankötelezettségi időn belül végezzék el a nyolc osztályt, változatlanul kapjon kiemelt helyet a községfejlesztési feladatoknál az általános iskolák fejlesztése, továbbra is biztosítani kell a felnőttoktatás folyamatosságát. Jandú István Rendőrségi krónika Békétlen betörőbanda A hívatlan látogató hibája Nyugodtan el lehet mondani, hogy Monori-erdő fölkapott kiránduló-, pihenőhellyé vált. Egyre többen keresik föl a hétvégeken ezt a csöndes, hangulatos települést. Sajnos, az utóbbi időben már nemcsak a kirándulók látogatják szívesen, hanem a tolvajok, betörők is. Az elhagyott víkendházak kimondottan csábítják a bűnözőket. Júliusban és augusztusban számos betörést követtek el. A Fácán utcában például majdnem minden házat kifosztottak. A tettesek nem voltak válogatósak, amit tudtak, elvittek. Ruhaneműt, tapétát, étkészletet, szőnyegeket, szerszámokat és még számtalan holmit zsákmányoltak csaknem 40 ezer forint értékben. Nyolc víkendházban fordultak meg és sorra került a Vadgalamb vendéglő is. Furcsa módon az alkalmazottak a betörést nem is vették ész re, míg a tettes nem jelentkezett ismét. Egy napon ugyanis Török Pál beállított hogy hallott a betörésről, s reméli, hogy nem őt gyanúsítják. Ebből azután rögtön ki is derült, hogy ki volt a hívatlan látogató. A vizsgálat során fény derült a többi betörésre is. Ösz- szesen nyolc gyanúsított került szóba. Szép számmal képviseltette magát a Varga család, ahol a 10 esztendős gyerektől kezdve a családfőig mindenki alaposan benne volt a dologban. A házkutatás során körülbelül 150 tárgyat foglaltak le. A gyanúsítottak közül négyen már előzetes letartóztatásban vannak. ISSN 0IJ3-mi (Mooorl Hírlap) Példamutató közösségek