Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-09 / 211. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1980. SZEPTEMBER 9., KEDD Milyen a hét végi áruellátás? Szemleúton jártak a vezetők Abonyban A különféle fórumok részt­vevői sokat foglalkoznak Abony hét végi, főleg szom­bati élelmiszer-ellátásával és a boltokban szerzett tapasz­talatokkal. A minap, az egyik szombaton Tarkó Sándor, a nagyközségi pártbizottság tit­kára, Győré Pál, a tanács szakigazgatási szervének ve­zetője és Földi Sándorné, a Dél-Pest megyei Áfész abonyi ügyvezetője ellenőrzést tar­tott a nagyközségben. Tizen­egy élelmiszer-, illetve hús­boltot kerestek fel, és a he­lyi kenyérgyárban is látoga­tást tettek. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, mennyire helytállóak az észrevételek, az alapvető élelmiszerekből ■milyen a hétvégi ellátás, mi­lyen a rend a boltokban és arra is kiterjedt a figyelmük, milyen körülmények között dolgoznak a kereskedők. Késett a kenyér ■ Az már az út első állomá­sán, a 215. számú élelmiszer- boltban bebizonyosodott, hogy szombati napokon kenyeret nem lehet folyamatosan kap­ni. Ez a tapasztalat később általánossá vált, mert 11 óráig minden boltvezető arról számolt be, hogy az első szál­lítmány elfogyott, de még kapnak utánpótlást, s akkor jut mindenkinek. Még a Sü­tőipari Vállalat boltjaiból is átmenetileg hiányzott a ke­nyér. A sütöde melletti szak­boltban például 20 Vásárló vártá érkezését. A kenyérgyár vezetője, Weiszhaár Anna elmondta, hogy szinte a szedőlapátról rakják a gépkocsikra az árut és nyomban szállítják. Kide­rült, előző éjszaka 42 mázsa kenyér készült, amiből reggel 20 mázsát J ászkar ajenöre, Kőröstetétlenre és Törteire kellett szállítani, mivel Jász- karajenőn fennakadás volt a- sütőüzemben, mert az egyik pék megbetegedett. Az abonyi boltok emiatt a reggeli szállí­táskor csak 22 mázsát kap­tak, ami a boltok nyitása után azonnal elkelt, de 11 órára azt ígérték, hogy a töb­bi mennyiség 80 százaléka az üzletek polcaira kerül. En­nél nagyobb tempóra nem képesek: 50 percenként 7 má­zsa sül ki, ennyi a kemencék teljesítőképessége. Ezen csak úgy segíthetnének, ha többet sütnek előre, de a vevők nagy részének csak a meleg kenyér az igazi. Más napokon is, de hét vé­gén különösen keresett élel­miszer a tej. Tizenegy óra tájt két helyen nem tudták 6 vásárlók igényét ebből ki­elégíteni. Az egyiken elfo­gyott, a sütőipar 4-es számú boltja pedig kevesebbet ka­pott az igényeltnél. Más tej­KÖSZÖN ETN ¥ I. V ANÍT A S. Ez­úton mond hálás ltöszSnetet mindazoknak a kedves rokonok­nak. jó szomszédoknak, ismerő­söknek. akik drága halottunk, £DER ISTVÁN temetésén megje­lentek. sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A GYÁ­SZOLÓ CSALÄD. termék mindenütt kellő vá­lasztékban volt. Sok zacskó­ról hiányzott a szavatosság, illetve a felhasizn álhatóság napja. Ha nem is sokfélét, de mindenütt találtak az el­lenőrzőik töltelékárut, tőke­húsból azonban a déli órák­ban csak a 241-es húsboltban volt választék. Néhány kiló- nyi karaj még ott függött a vaskampón a 217-es boltban is, tudtak adni marhahúst, sertés belsőrészt, velőscsontot és felvágottat. Mucsányi Ist­ván szerint újabban arány­lag jó a húsellátás, rendelé­süket rendszerint teljesítik. Az ABC-áruházban már 9— 10 óra közöt elfogyott min­den tőkehús, igaz, a kért 'mennyiséget nem kapták meg. Kiss József hentes sze­rint legalább délig teljesíte­ni tudták volna az igénye­ket, ha a nevelőotthon nem jelentkezik. Ha az otthon hússzükségletének megfele­lően emelnék a keretüket, ritkán kellene a vevőnek azt mondani: elfogyott. A tárolt göngyöleg Azokban az üzletekben, ahol megfelelő hűtőberende­zés van, mélyhűtött csirke, kacsa és liba is volt. Sajnos ilyen élelmiszerbolt kevés van Abonyban, és általában ré­giek, elavultak a hűtőpultok, emiatt gyakran elromlanák és karbantartásuk késedel­mes, mert a helybeli karban­tartó csoportotmegszüntet­ték. A felkeresett élelmiszerbol­tok többsége kicsi és korsze­rűtlen, a raktározás nehéz feladat elé állítja a kereske­delem dolgozóit, mivel a rak­tárak többségében a göngyö­leg foglalja el a helyet. Az ABC-áruházban tárolt gön­gyöleg legalább 100 ezer fo­rint értékű, ami természete­sen a készletet terheli. Az áruház a több ezer üres sö­rösüveget csak az udvaron tudja tárolni. Bátrabban rendeljenek A kis. boltokban az eladók nem tudnak hol mosakodni, alig van olyan üzlet, mely­ben folyóvíz van. Sem a bel­ső, sem a külső rend sem volt mindenütt elfogadható. Az il­letékesek a 205-ös bolttal vol­tak a legelégedettebbek. Sok elismerő megjegyzés elhang­zott, a többi között a bevá­sárlókosarak példás tiszta­sága tetszett. Abony legna­gyobb és legkorszerűbb be­vásárlóközpontja az ABC- áruház. Nincs elég árukészle­te, ugyanis az engedélyezett havi 1 millió 400 ezer forint helyett csak 1 millió 90 ezer 'forintot használ fel, ami 90,3 százalék. Bátrabban kellene rendelni az áruháznak. Az áru forgási sebessége most 11 napos, holott a 18—19 nap lenne megfelelő. Az ellenőrzés során a köz­ség vezetői megfelelő infor­mációt szereztek nemcsak a hétvégi ellátásról, hanem a település üzlethálózatának •helyzetéről is. Véleményük szerint a gondokat elsősorban több új és korszerű üzlet építése oldaná meg. Gy. F. Már gyermekkorban Gyarapodó városismeret Nem minden ceglédi lakos sokadíziglen ceglédi. Vannak tősgyökeresek, s vannak szép számmal, akik az utóbbi évek­ben költöztek ide. Felnőttek, gyerekek. A felnőttek dolgoz­ni, a gyerekek iskolába jár­nak, s idővel egybeforrnak a várossal, úgy lehet. Ebben az együvé alakulásban segít az érdeklődés, amelyet gyakran a kötelezettség vált ki. Erről írt legutóbb levelében lapunk egyik olvasója, Szabó Zsu­zsanna, a Károlyi-lakótelepről, egy történetet említve, s hoz­záfűzve gondolatát. Az általános iskolában az alsó tagozatosok környezetis­meretet tanulnak. Ilyenkor ku­tat, gyűjt a gyerek és a segít­ségére siető szülő is egyszeri­be’ „iskolás” lesz. Nagy a fel­adat: meg kell ismerkedni Cegléd múltjával is. Tan­könyv, tananyag nincsen. Fá­rad, s fáradt a szülő, a gye­rek. Mennek a múzeumba, bo­garásznak régi újságokat, vá­sárolnak képeslapokat, vadász- terület még a zsibpiac is. Van, akit elér a szerencse. Csak a ceglédi dédnagymama régi fényképalbumát kell el- kunyerálni, átlapozni. Rég volt házakat látni a képeken, a mosolygós emberek hátteré­ben, időnként olyat, ami szin­te dokumentumértékű: az egykori bazársort, vagy a ré­gebbi kis Dózsa-szobrot, amely most Kiskunfélegyháza egyik terét díszíti. Egy kisdiák özvegy Kernács Istvánná fényképalbumában arra a fényképre bukkant, amely a város központjában álló református templom égé­sét örökítette meg: 1936 au­gusztusában tűzvész pusztítot­ta a műemlék jellegű épület óriás kupoláját. A szemfüles fotós Pesti Antal volt, s képén bámészkodó, szörnyűlködő ceglédiek nézik a tüzet, a füst- özönt. Az épület egyébként most is áll a városközpont messzi­ről látható éke és sokan tud­ják, hogy oszlopos előterében művészeti alkotást, Borsos Mik­lós szobrászművész egyik mű­vét látni, amely idegenforgal­mi nevezetesség is egyben. A gyerekeknek segítő és a város iránt érdeklődő ide te­lepültek között sokan felve­tették: még több kiadvány, is­meretanyag, kép kellene ahhoz, hogy a gyerekek mind többet tudjanak. Hengerekben búzaözön Teli a torony * Nyolc esztendeje múlt, hogy az első gabonaszállítmányt fogadhatta* a ceglédi vasútál­lomás közelében megépült óriás tárház, amely 2 ezer vagon gabona tárolására al­kalmas. Ezen a nyáron me­gint megteltek a hengerek. A termény minősége jó, s vár­hatóan az is marad, hiszen a tárolóban állagromlás még eddig nem fordult elő. Mivel a befogadóképességnél több gabona termett, ezért több termelő gazdasággal meg­egyeztek és tárolási díj elle­nében nem itt, hanem a ter­mesztő gazdaságnál, megfele­lő helyen vár a gabona a sor­sára. Ma délután nyílik a ceglé­di Kossuth Múzeum föld­szinti bemutatótermében a Képek a ceglédi színjátszás korai időszakából című ki­állítás. A megnyitót dr. Tar­ján Tamás egyetemi ad­junktus tartja. Új ABC épül a városban Négyszázharminc négyzetméter alapterületű ABC-áruház épül Cegléden az Alszegi út és a Bercsényi utca sarkán. A Város­gazdálkodási Vállalat magasépítő részlegének dolgozói a födé­met szigetelik é3 betonozzák. Apáti-Tóth Sándor felvétele A KÖZGÉP legyőzte az elsőt Ezüstérem az idénynyitón Teke: Az NB III. őszi for­dulójában a bajnokságban ve­zető, a ceglédieket négy pont­tal megelőző Gázművek láto­gatott Ceglédre. A KÖZGÉP a vártnál is biztosabb győzel­met aratott, az automata pá­lyán új pályacsúcsot ért el, így közelebb került vetélytár- sához. A Bem SE rosszul kez­dett, itthon kapott ki. Űttröszt KÖZGÉP— Gázművek 6-2 (2600-2398) Pontszerzők: Nyíri (463), Zsámbéki (463), Sárik (450), Szakter (413). Figyelemre mél­tó a fiatal Szakter jó ered­ménye. Pénzügyőr—Bem SE 6-2 Kiegyenlített erők küzdel­méből a valamivel egysége­sebb vendégek kerültek ki győztesen, harminchét fával ütöttek többet a hazaiaknál. Kézilabda: Kettős forduló­val kezdtek a női megyei baj­nokságban. A harmadik he­lyen álló CVSE idegenben döntetlennel kezdett, majd győzött a Dunakeszi ellen. Hernád—Ceglédi VSE 3-3 (2-1) CVSE: Steifnér — Törő- csikné (2), Körösztös (1), Ben- csik, Bíró, Urbánné, Gál. Cse­re: B. Kovács. A ceglédiek tartalékosán léptek pályára, s erősen idény eleji formájuk miatt kellett megelégedniük az egyik bajnoki ponttal. CVSE—Dunakeszi 9-6 (5-1) CVSE: Steffner — Körösz­tös (3), Gyöngyösi (3), Bíró, Törőcsikné (1), Bencsik, Dan- csó (1). Csere: Szenczi — Ur­bánné, GáL A Dunakeszi sze­rezte az első gólt, de a ké­sőbbiekben az első játékrész­ben már csak az ő kapujukba került be a labda. Szünet után a Vasutas elég nagy hibaszá­zalékkal használta ki helyze­teit. Emiatt felzárkóztak a vendégek, de erejükből csak ennyire telt, a végül is biztos győzelmet nem tudták kétsé­gessé tenni. Jók: Gyöngyösi, Törőcsikné, Körösztös. Labdarúgás: A megyei ifjú­sági bajnokságban ötödik mérkőzését is megnyerte a CVSE csapata. CVSE—Kartal 5-1 (4-0) CVSE; Kenyó — Gracza, Adámi, Durján (Szebenyi), La­ki, Karai, Kistamás, Kelemen, Farkas, Tóth, Dankó. Gyors és korszerű akciói révén a vas­utasok már az első félidőben bebiztosították sikerüket, a vendégek 5-0 után szépítettek, a korábbinál már figyelmetle­nebb védelem hibája miatt. Góllövők: Kelemen (2), Tóth, Farkas, Szebenyi. Jók; Gracza, Kelemen, Ka­rai. Asztalitenisz: Az ország leg­jobb felnőtt és ifjúsági korú asztaliteniszezői az őszi idény hagyományos idénynyitóján, Csepelen adtak egymásnak randevút, közöttük ott voltak a CVSE játékosai is. A felnőt­tek gyengébben szerepeltek a tavaszi egyéni versenyeken mutatottaknál: a főtáblára, Bánlaki mellé, Németh és Karsai tudott bekerülni, de ott mindhárman vereséget szenvedtek. Párosban sem ment sokkal jobban, a leg­jobb nyolc közé senki sem ve- rekedte be magát. A serdülőknél Szily, Mes­ter és Pintér a legjobb 32 kö­zött kapott ki. Harczi egy for­dulóval előrébb jutott, de ott ő is vereséget szenvedett a válogatott Simontól (Bp. Spartacus), 2-1-re. A ceglédiek egyetlen érmüket az ifjúsá­giak mezőnyében szerezték, Gyura István révén, aki az év első felében adós maradt a tőle várt, ehhez hasonló telje­sítményekkel. Most sorra ver­te ellenfeleit, csupán a döntő­ben maradt alul, régi vetély- társával, Káposztással (Bp. Spartacus) szemben. Gyura végül második lett, ami köny- nyen első is lehetett volna: csak egy-két poénon múlt a még jobb eredmény. Harczi itt is bejutott a legjobb 32 közé. Gyomirtás a sínek mentén Vegyszeres gyomirtást vé­geznek a MÁV Nagykőrös felé vivő vasútvonala mentén, szep­tember 9-től október 6-ig. A gyomirtó szer harminc napig mérgező hatású, jószágra ve­szélyes. A vasútvonal mentén tilos jószágot legeltetni, vagy füvet kaszálni. Még nem szabtak ki helyszíni bírságot Egyes szabálysértési fajták­nál — az új rendelkezések ér­telmében — helyszíni bírság szabható ki. Ceglédéit a városi tanács tizennyolc hivatalnoka rendelkezik olyan felhatalma­zással, amely lehetővé teszi, hogy ilyen ügyekben eljárjon. A többi között a parkrongá- lók, a vásárok, piacok rendjé­nek megszegőd, a tanács állat­tartással kapcsolatos rendele­tét be nem tartók, a köztisz­taság szabályai ellen vétők bírságolhatok ilyen módon. Eddig egyetlen esetben sem fordult elő helyszíni bírságo­lás. Az erre hivatott tanácsiak inkább feljelentést tesznek, mivel tartanak az ezzel kap­csolatos kellemetlenségektől. U. L. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Gyors- és gépíró ál­lást keres két leány. (Három hónapos gya­korlattal) . Értesítő levelet kérjük: Pallo- ga Mária címére Ceg­léd, Budai út, XI. kér. Zrínyi Ilona utca 3. szám. _______________ Cs emőóen, Matúz dű­lőben 1100 négyszögöl ezerjó szőlő kis épü­lettel eladó. Érdek­lődni: Cegléd, Lúd utca 2._______________ Vállalok, intézmények részére nagy alapte­rületű helyiség raktár­nak is kiadó, a beír városhoz közel Ceg­léd, IX. kerület Zrí­nyi utca 25. ___________ Ke ttő szoba komfor­tos házrész eladó. CEGLÉD, Dózsa György utca 5. Ba­logh._________________ Jó szágtartásra alkal­mas lakható tanyát" vennék részletre vagy esetleg életjáradék fi­zetéssel 2 ezer forin­tig. Hódi Pál CEG­LÉD, XIII. 29, (2700.) Eladó a Pesti úton a ZÖLDÉRT telep mö­gött (a volt Tetz csárda mögött). 800 négyszögöl szőlő. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd Kender utca 18. szám alatt. Eladó 10 q morzsolt kukorica 220X40 cm. diófa törzs. ABONY. Abonyi Lajos u. 40. Cegléden Mizsei út mellett tanya 800 négyszögöl szántó­földdel eladó. Érdek­lődni a helyszínen. Özv. Raj Jánosnénál. Kökény dűlő 679. 22 kilós gázpalack HÉ­VÍZ melegítő, zomán­cozott kád garnitúra eladó. CEGLÉD. Szél utca 18. Bútorozott szoba ki­adó, fürdőszoba-hasz­nálattal. CEGLÉD. Hollós utca 3. szám. Elcserélném 1 szoba összkomfortos új I. emeleti szövetkezeti lakásomat OTP-tar- tozással 2 vagy 2 és fél szobásra hasonló terheléssel szövetke­zetire vagy tanácsira. Szövetkezeti csere esetén értékkülönbö­zetet térítek. Választ Hírlapkiadó Váll. ki­rend. Cegléd, Teleki ut<5a 30 szám. Családi ház eladó meg­élhetést biztosító 600 négyszögöl kerttel a város belterületén. Ér­deklődni lehet: CEG­LÉD. Damjanich utca 38. szám alatt. Elcserélném i szoba összkomfortos új I. emeleti szövetkezeti lakásomat OTP tarto­zással 2 vagy 2 és félszobásra hasonló terheléssel szövetke­zetire, vagy tanácsára. Szövetkezeti csere esetén értékkülönbö­zetet térítek. Választ 115120 jeligére kérem „MEGEGYEZÉS” a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére CEG­LÉD. Teleki utca 30. szám.__________________ Két- és félszobás ker­tes házamat elcserél­ném, másfél szobás szövetkezeti lakásra. Érdeklődni lehet: CEGLÉD. (Szücs-te- lep.) Vezér utca 5. szám alatt. Fiatal férfi albérletet tét keres fürdőszoba- használattal. Választ kérem „Központi fű- tés-es 115139” jeligére a Hírlapkiadó Váll. kirendeltségére. Ceg­léd, Teleki utca 30. szám. Fiatal házaspár keres üres albérleti szobát, konyha- fürdőszoba­használattal október 1-től. Cím: Koós La­jos, Debrecen, Rózsa­hegyi utca 6. III/15. 4028. Telefon: 21—883, SZEPTEMBER 10-TŐL NDK áruházi napok a ceglédi Skála-Coop Áruházban Nagy választékban kaphatók: orkán fiúanorákok, fiú és kamasz farmeröltönyök, fiú és lányka félcipők, női és gyermek házicipők, különböző fém- és műanyag játékok. Különleges importált áruk gazdag kínálatával várja vásárlóit a CEGLÉDI SKÁLA-COOP ÁRUHÁZ ISSN 0133—2600 (CeBiedl Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents