Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-09 / 211. szám
In ICY f t Három meccs — három döntetlen Az Aranykalász SE Perbálon folytatta Három döntetlen — s mindegyik más értékű. A Bem SE szombati szegedi pontrablása kitűnő fegyverténynek számít. A Váci Izzó, amely kezd a hullámvölgyből kilábalni, javuló játékkal szerzett pontot Balassagyarmaton. A Kossuth KFSE gárdájától, az egyedüli otthon játszótól viszont a döntetlennél jobb eredményt vártunk. Bem SE—SZEOL 3-3 (2-0) Szeged, ^000 néző. V: Tompa. Bem SE: Lázár — Kendere- si, Borsányi, Ágh, Mater, Krómer, Morvái, Olajos, Krisztin (Nyúl), Dékány (Nahócz- ky), Cruborovics. Az első játékrészben a SZEOL valamivel többet birtokolta a labdát, a Bem SE támadásai viszont veszélyesebbek voltak, ami a 30. percben már gólban is kamatozott: Gruborovics szöglete után a védőkről kipattant labdát Krisztin 15 méterről óriási erővel vágta a hálóba. Nyolc perccel később újra Krisztin volt a főszereplő, a volt válogatott, Kutast után becsapta a kapust is, és úgy lőtt a már üres kapuba. Az 53. percben Morvái háromra növelhette volna az előnyt, de a kapu torkából fölé emelt. Ezután a Szeged percei következtek, s igaz, hogy pontrű- gásokat követően, de a maguk javára fordították az eredményt. A 78. percben már 3-2 volt az ő javukra, kétszer büntetőből, valamint egy szabadrúgást követő fejesből találtak a ceglédi kapuba. A hajrában újra a Bem SE percei következtek, a csapat nagy erővel, elkeseredetten támadott az egyenlítő gólért, amit o 84. percben sikerült is megszerezniük. Izgalmas és jó iramú mérkőzésen a ceglédiek első félidei teljesítményükkel közelebb álltak a győzelemhez. G: Krisztii! (2), Gruborovics. Jó: Krisztin, Olajos, Dékány. U. L. Váci Izzó—Balassagyarmat 2-2 (2-2) Balassagyarmat, 2500 néző. V: Tátrai. Vác: Pálinkás — Gere, Strausz, Szolnoki, Schuszter, Valuch, Bera, Schumann, Bodor, Papp (Szávai), Varga. Az 5. percben a kaputól 18 méterre szabadrúgáshoz jutottak a váciak. Valuch legurított labdáját Strausz lőtte kapura, a labda Robb vállát érintve jutott a hálóba. Három perccel, később egyenlített a Balassagyarmat, majd váratlan közjáték következett: Tátrai az erős villámlás és a vihar miatt a 11. percben megszakította a mérkőzést, s 35 perces vihar szünet volt. Nem sokkal ennek befejeztével egy jobb oldali támadás után Kovács I. a helyieket juttatta előnyhöz. A 42. percben Valuch egy csel után, középről, mintegy 20 méterről sikerrel célozta meg a gyarmati kaput. Jó iramú, színvonalas mérkőzésen az első félidőben a hazaiak, a másodikban a váciak támadtak többet. Szünet utáni játékával az Izzó közelebb állt a győzelemhez, Schuszter kapufája, valamint Varga és Szávai kihagyott nagy helyzete is ezt bizonyítja. G: Strausz, Valuch. Jó: Bera, Valuch, Strausz, Varga. László Attila Pénzügyőr—Kossuth KFSE 1-1 (1-0) Szentendre, 500 néző. V: dr. Botka. KKFSE: Varga — Szabó S., Flórián, Gellért, Szabó L., Schaffer, Rubold, Polonyi (Varga N.), Kotul, Molnár, Becsei. Az első tíz perc után elégedetten csettintettek a szurkolók: jó kis meccsre jöttek. Ugyanis a hazaiak nagy lendülettel kezdve, pillanatonként bombázták a pénzügyőrök kapuját. Balázsi remekül repkedett, s a nemrég még a KKFSE-ben védő kapus imponáló biztonsággal hárította Becsei két, majd Szabó S. ügyes kiugrása után leadott lövését. A tűzijáték befejezéseként Molnár alakításánál már mindenki verve volt, de a kapufa segített. Négy hazai ziccer, gól nélkül, aztán az első veszélyes Pénzügyőr-akció (15. perc) jogos tizenegyesből — góllal. A váratlan vendégvezetést követően a szentendreiek visszaestek, és huszáros kezdésükből csak a második félidő elején tudtak valamit újra felmutatni — ezúttal eredményesen. Az 52. percben Kotul hatalmas lövése a felső kapufáról vágódott a hálóba. Utána Ru- boild szólózott el az alapvonalig, lövését bravúrral védte a mezőny legjobbja, Balázsi, csakúgy, mint Becsei sokat ígérő szabadrúgását. Az utolsó félórában már magabiztosan tartották a vendégek az egyik pontot, ami a helyzetek alapján számukra mindenképp jó eredmény. G: Kotul. Jó: Szabó S., Rubold, Kotul. Középcsoport 1. Budafok 6 4 1 R. F. 1 16-11 9 2. Szegedi Dózsa 6 4 — 2 13- 8 8 3. Kecskemét 6 3 2 1 8- 7 8 4. SZEOL. AK 6 2 3 1 10- 6 7 5. Balassagyarm. 6 2 3 1 7- 4 7 6. Oroszlány 6 3 1 2 10- 8 7 7. Pénzügyőr 6 2 3 1 10-12 7 8. Bem SE 6 1 4 1 9- 9 6 9. MÁV Előre 6 2 2 2 7- 7 6 lü. BKV Előre 6 2 2 2 6- 6 6 11. Dorog 6 3 — 3 8- 9 6 12. BVSC 6 3 — 3 8-12 6 13. Bp. Spartacus 6 2 2 2 3- 8 6 14. Bp. Építők 6 2 2 2 3- 8 6 15. Kossutíi KFSE 6 2 1 3 12- 7 5 16. Váci Izzó 6 1 3 2 12-10 5 17. DEEEP 6 1 3 2 8- 7 5 18. Ganz-MÁVAG 6 2 1 3 8- 7 5 19. 22. sz. Volán 6 1 2 3 7-12 4 20. Dunaújv. Ep. 6 — 1 5 5-12 1 A megyei bajnokság 6. for- dulójáoan a listavezető Kőolaj csak döntetlent ért el Kartal ellenében. így az idegenben Qiadalmaskoaó Ráckevei Aranykalász ismét 1 ponttal vezet. Meglepetésnek számít űömsöd dunakeszi sikere. Kartal—D. Kőolaj 0-0 Gödöllő, 150 néző. V: Orosházi. Kartal: Gyenes — Kiss, Magony, Száraz A., Tóth, Gábor, Deák, Urbán, Barna (Szabó), Kovács, Nagy. D. Kőolaj: Pásztor — Nagy J., Kránicz, Ele ki, Cseh, Zseli, Ősire (Kovács), Fülöp, Králik, Schroth (Sági), Szekulidesz. Változatos, izgalmakban bővelkedő mécsesén a vendégek támadtak többet, de nem tudták áttörni a Kartal kitűnően szervezett védelmét. Jó: Gyenes (a mezőny legjobbja), Tóth, Gábor, ill. Eleki, Szekulidesz. (Tud.: Sinkó István.) Aranykalász SE—Perbál 4-1 (2-1) Perbál, 200 néző. V: Temesvári. A képzettebb játékosokból álló, kapura veszélyesebb vendégcsapat szünet után 2 szabadrúgásgóllal biztosította be győzelmét a mezőnyben egyenrangú, de gólképtelen Perbál ellen. G: Takács (2. egyet 11-esből), Szekeres (2), ill. Kiss (11-esből). Jó: Takács, Dani, Stier, Barta, ill. Horváth, Kiss, Rimóczi. (Tud.: Bélik Pál.) Pilis—Gödöllő 6-2 (1-0) Pilis, 300 néző. V: dr. Varga. Az első félidőben mindkét csapat biztonsági játékra törekedett. A szünet után beállt Gyengeliczki új színt vitt a hazaiak játékába, akik szinte tetszés szerint lőtték góljaikat. A vendégek a szépítést a pilisi védelem könnyelműségének köszönhetik. G: Haluszka (3), Gáspár, Gyengeliczki, Gajdos, ill. Lukovszki (2). Jó: Haluszka (a mezőny legjobbja), Gyengeliczki, Gál, Gajdos, Gáspár. (Tud.: Csikós Pál.) Dunavarsány— Tápiószentmárton 1-0 (1-0) Soroksár, VOSE-pálya, 600 néző. V: Gál J. A két újonc találkozóján a hazai gárda sok helyzetéből csak egyet tudott értékesíteni a 31. percben. A 48. percben a varsányi kapus hatalmas bravúrral hárított egy, már gólnak látszó lövést, G: Richtscheid. Jó: Kiss, Richtscheid, König, Wendler, ill. Schmikl Attila, Halmi, Simon. (Tud.: Barna Barnabás.) ÉGSZÖV—Sülysáp 3-0 (2-0) Kiskunlacháza, 1000 néző. V: Fekete L. Jó iramú mérkőzésen az ÉGSZÖV több góllal is nyerhetett volna. A vendégkapus kitűnően védett. G: Kónya, Rozsnyó, Kaszás. A hazaiaknál Palicskó, Vépi, Kónya és Kaszás tűnt ki. (Tud.: Kamarás Mihály.) Dömsöd—Dunakeszi VSE 2-1 (1-1) Dunakeszi, 200 néző. V: Schőmen. A hazai fölényt a 26. percben egy vendéggól szakította meg. Ezután ismét a Vasutas támadott, s a 44. percben egyenlített. A szünet utáni csapkodó játékban a kapura veszélytelen hazaiak beszorultak, s a 84. percben megpecsételődött sorsuk. G: Polgár, Szurgent, ill. Pollák (11-esből). Jó: Havasi, Biber, Polgár, ill. Lőrinc, Asztalos. (Tud.: Solymosi László.) Gödi TK—Főt 1-1 (1-0) Szántóföld utca, 500 néző. V: Bokor. Változatos mérkőzésen a fótiak többet, a vendégek veszélyesebben támadtak, s a 13. percben előnyhöz jutottak Horváth révén. Szünet után élénkült a játék, s a 60. percben kiegyenlített a hazai csapat. A helyieknél Becsei, a vendégeknél Varga tűnt ki elsősorban. Iklad—Vácszentlászló 3-2 (2-2) Iklad, 200 néző. V: Kiss E. A vendégek vezetését az első félidőben mindkétszer kiegyenlítette a hazai csapat, s javuló formában játszva, jobb helyzetkihasználással tartotta otthon a két pontot. G: Boda, Angyal, Bayer, ill. Balogh T., Szőllősi. Jó: Kriskó, Bazsik, Angyal, Boda, ill. Szőllősi, Balog T. (Tud.: Nagy Lajos.) Érd—Ceglédi VSE 3-1 (1-0) Érd, 600 néző. V: Angyal. Érd: Fellegi — Kiss, Horváth, Boros, Zimány — Tátrai, Gál- völgyi — Pauli, Kapa, Nagy, Várnai. CVSE: Kassai — Kreisz — Dudás, Kökény, Ecser, Klein — Kazai, Zágon — Darányi (Vígh), Varga, Fekete. Hiába játszott öt hátvéddel a Cegléd, a Nagy Andrást őrző Kökény már a 10. percben megfeledkezett „védencéről”, s az érdi találatmester hatalmas lövéssel púpozta ki a hálót, 1-0. Ezután negyvenperces gólszünet következett, mígnem Tátrai „fű alatti” kísérlete csúnyán meglepte Kassait, 2-0. Hamar kiderült, hogy az érdi védelem sem túl masszív, mert Kazai villámgyorsan szépített, majd Fekete egyenlíthetett volna, de pontot érő helyzetben hibázott. És ami nem ment itt, az „bejött” a másik oldalon: Tátrai ível- ten fejelt, és Kassai ezúttal is elszunyókált, 3-1. Az Érd közepesen játszott, a Cegléd — még úgy sem... G: Tátrai (2), Nagy, ill. Kazai. Jó: Boros, Tátrai, Várnai, ill. Fekete. (Hegyi) Megyei bajnokság 1. Aranykalász 6 5 1 — 17- 6 11 2. D. Kőolaj 6 4 2 — 11- 0 10 3. ÉGSZÖV 6 4 1 1 17- 5 9 4. Érd 6 3 2 1 16- 6 8 5. Dunavarsány 6 2 4 — 8- 5 8 6. Fót 6 2 3 1 9- 9 7 7. Ceglédi VSE 6 2 2 2 7- 7 6 8. Pilis 6 2 1 3 10- 9 5 9. Dunakeszi 6 2 1 2 8- 8 5 Kartal 6 1 3 2 5- 5 5 11. Dömsöd 6 1 3 2 8- 9 5 12. Göd 6 1 3 2 7-10 5 13. Perbál 6 1 3 2 6-11 5 14. Iklad 6 2 1 3 9-15 5 15. Vácszentlászló 6 2 — 4 7-11 4 16. Tápiószentm. 6 1 2 3 3-12 4 17. Gödöllő 6 — 3 3 6-16 3 18. Sülysáp 6 — 3 3 4-14 3 Eredményesekor ATLÉTIKA. Veszprémben 21 szakosztály hatvan sportolója indúlt a dr. Papp Pál dobó-emlékversenyen. A GEAC két első helyet szerzett. Súlylökésben Torma (14,77), kalapácsvetésben Tamás (70,64) révén. GYEPLABDA. Az NB I-ben elérkezett a hajrá, a rájátszás. Az A-csoportban játszó Gödöllői SC a fővárosban nagy küzdelemben 2-1-re nyert Prutek I. és Gyuris L. góljával a Kinizsi Sörgyár ellen. A csapatban Gerőffy (a mezőny legjobbja), Mészáros P., Bankó és Gyuris tűnt ki. MOTOCROSS. Piliscséven a Vörös Október SE nemzetközi viadalán jól motoroztak a Pest megyeiek. A tápióbicskei Nemes a 125 kem-es A kategóriában, Ivánfi pedig a C- ben végzett az élen. Halász a B-ben második lett. A 250— 500 kem-es összevont géposztályban a kiskunlacházi Borka az értékes második helyet szerezte meg a szovjet Pausz- lisz mögött. Megyei tatómdmények 1. SZEOL—Bem SE 2. KKFSE—Pénzügyőr 3. B.-gyarmat—Váci Izzó 4. Pilis—Gödöllő 5. Főt—Göd 6. Érd—CVSE 7. Kartal—D. Kőolaj 8. Dunakeszi—Dömsöd Dunakanyar verseny és találkozó Papírforma a szőnyegen A korábbi két esztendőben a román Constanta együttese nyerte az ifjúsági birkózók részére kiírt Dunakanyar Kupát. A szigetszentmikiósi 3. sz. iskola tornatermében sorra került 2 napos szabadfogású viadalon folytatódott sikersorozatuk, a papírforma jegyében ezúttal is ők végeztek az élen. Így következtek a találkozók. I. forduló: Constanta— Lodz (lengyel) 10—1, Szombathelyi Haladás—Pest megyei válogatott 6—5, II. forduló: Brail,a (román)—Constanta 3—8, Lodz—Haladás 4—7. III. forduló: Pest megye —Braila 9—2, Constanta— Haladás 8—3. IV. forduló: Haladás—Braila 8—3, Pest megye—Lodz 10—1. V. forduló: Lodz—Braila 6—5, Constanta—Pest megye 6—5. A végeredmény: 1. Constanta 4, 2. Haladás 3, 3. Pest megye 2, 4. Lodz 1 győzelemmel, 5. Braila győzelem nélkül. ★ Immár hatodszor került sor a természetjárók .Duna- Icanyar találkozójára. Idén Pest megye volt a házigazda, s csaknem 100-an ütöttek tanyát Váccal szemben a Szentendrei-szigeten a Pokol csárda mellett levő úttörőtábor faházaiban. Túrázás, viziki• • f Gyenge meets KOZGEP-ponttal Az őszi idény ötödik fordulójában a jelenleg kiesésre álló Békéscsaba látogatott Ceglédre, akiknek továbbra sem megy úgy igazán a játék. A mérkőzés pontosztozkodással végződött, aminek inkább a KÖZGEP-esek örülhettek. Űttröszt KÖZGÉP—Békéscsaba 19-19 (12-10) KÖZGÉP: Győré — Nagy (1), Jónás (4), Gyenes, Pod- horszky (3), Túlik (6), Tóth (4). Csere: Árpás — Malizs (1), Szauter, Leirer. Az első félidőben általában a Pest megyeiek vezettek, de komolyabb előnyre nem tudtak szert tenni. Szünet után gyorsan egyenlítettek a vendégek, sőt, emberhátrányból lőtt góljukkal átvették a vezetést is. A Békéscsaba már 17-14-re vezetett (közben Túlik kétszer is 7 m-est hibázott) amikor Nagy sérülést szenvedett és nem is tudott tovább játszani. Az esemény egyértelműen a bírók számlájára írható, akik békésen „fütyülgettek”, még a durva, szándékos szabálytalanságoknál is. A Békéscsaba élt is ezzel a váratlan lehetőséggel, egymást követték a tisztátlan belemenések. Az utolsó percek izgalmasan alakultak, s végül a KÖZGÉP úgy szerzett pontot, amire már senki sem számított. 15-18 után sorrendiben négy gólt dobot a csapat, s így már vezetett, amit a vendégek az utolsó pillanatban egyenlítettek ki. Ezen az összecsapáson egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet! Ungureán László rándulás, s egyéb esemény tarkította a programot. A vendégek — sorukban 28 Nógrád megyei — két motorcsónakviadalt is megtekintettek, szombaton délután a Váci Vasutas háziversenyét, vasárnap délelőtt pedig előttük haladt el az országos megbízhatósági bajnokság mezőnye. A mintegy 100 hajó a szentendrei Papszigetről rajtolt, ugyanitt volt a cél is. Battai rajt A tegnapi ünnepélyes megnyitó után, ma kezdődik el Százhalombattán a nemzetközi Barátság Olaj Kupa küzdelem sorozata. A dunafüredi. sporttelepen 9 órakor rajtolnak a teniszezők, az óvárosi pályán 14 órakor kezdenek a labdarúgók, a városi sport- parkban pedig 15.45-től játszanak a kézilabdázók. Kispesti hl Vasárnap délelőtt egy mérkőzést játszottak a labdarúgó NB I 7. fordulójában. A Tatabánya pontot rabolt a bajnok Bp. Honvédtói a fővárosban. Tatabánya—Bp. Honvéd 1-1 (0-0) A Ferencváros vezeti a mezőnyt. gólkülönbséggel előzi újonc Nyíregyházát. meg az 1. Ferencváros 7 4 2 1 18- 6 10 2. Nyíregyháza 7 4 2 1 8- 3 10 3. Vasas 7 3 3 1 15-10 9 4. Videoton 7 4 1 2 11- 9 9 5. Tatabánya 7 2 4 1 7- 5 3 6. Kaposvár 7 3 2 2 11-10 9 7. Békéscsaba 7 3 2 2 11-10 8 8. Rába ETO 7 2 3 2 9- 7 7 9. Volán 5 3 1 1 7- 5 7 10. Üjpest 7 2 3 2 12-12 7 11. Pécs 7 2 3 2 9- 9 7 12. Debrecen 7 3 1 3 8- 8 7 13, Bp. Honvéd 5 2 2 1 7- 4 6 14. Csepel M 1 4 11-10 3 15. MTK-VM 7 í 3 3 7-11 5 16. Zalaegerszeg 7 í 2 4 8-15 4 17. Dunaújváros 6 í ■ 5 6-20 2 18. Diósgyőr 6 — 1 5 3-13 1 Telitalálat nélkül A totó 56. játékhetén 13 *f 1 és 13 találatos szelvény nem volt. A maximumot a 12 találat jelentette, amelyet 5 fogadó ért el, egyenként 453 ezer 908 forint nyereménnyel. 11-es 129, 10-es 1246 darab volt. ‘Nyeremények egyenként; 7037, ill. 1093 forint. Totóeredmények: x, x, 2, x, 2, 1, 2, x, x, 1, 2, x, 2, 1, Asztalitenisz NB I Fölényesen nyert a bajnok Az asztalitenisz férfi NB I őszi második fordulójában a tavalyi bajnok és BEK-győztes Szőnyi úti otthonába látogatott a Ceglédi VSE gárdája. Esélyességét realizálva a BVSC biztosan — nagy arányban — nyert. Győztek: Takács II, Frank (5-5), Kovács, Gergely (4-4), Nozicska (3), ill. Kudelich (2), Németh, Péter (1-1), Bánlaki és Horváth nyeretlen maradt. Monori támadás a Ceglédi járás elleni női kézilabda-mérkőzésen Kilenc járás több mint 400 sportolója szerepelt vasárnap a monori forgószínpadon. Az első felvonást a bevonulás jelentette. A monori tűzoltózenekar pattogó indulóitól kísérve alfabetikus sorrendben vonultak az MSE sporttelepen a dísztribün elé a versenyzők. Turóczi Béla a megyei sport- hivatal elnöke köszöntötte a falusi spartakiádosokat, az idén ‘immár 29-edszer sorra került hagyományos esemény sportolóit. S aztán forgószínpadszerűen következtek a küzdelmek. A bitumenes játéktéren a kézilabdázók csatáztak.. a labdarúgópálya pedig a focistáknak adott otthont. Igaz, nem egész terjedelmében, hanem az itt kijelölt négy helyen. A vörös salakon a különböző távok futói álltak rajthoz. Az atlétika befejezéseként a hagyományos spartakiád váltókvartettjei. A férfiaknál 800, 400, 200,100 méter— így következtek a váltótársak, a nőknél 400 méter várt az első futóra. Sportlövészet, valamint versenyen kívül röplabda tartozott az előadáshoz. A légpuskásoknál a ceglédi Bálint Éva 155 kört lőtt. többet mint a 153-at elérő férfi nyertes. A zárófelvonást az eredményhirdetés, a díjkiosztó jelentette. (Reitter) Fogathajtás Bozsik sikere A svájci Frauenfeldben a hagyományos Alpesi Kupa fogathajtó versenyen kitűnően szerepeltek a magyarok. Hatalmas érdeklődés mellett rendezték a finálét, összetettben a tápiószentmártoni Bozsik József nyert, s a magyar csapat ‘is az éden végzett. Spartakládúsek a msmri hrgósiínpadon BVSC—Ceglédi VSE 21-4 Egy pillanatig sem forgott veszélyben a hazaiak sikere, ahol Takács II mellett az idei egyéni magyar bajnok, Frank is megnyerte valameny- nyi összecsapását. A világbajnok Gergely már nem dicsekedhet veretlenséggel, őt Péter az első játszmában biztosan, a másodikban már nagyobb küzdelem után legyőzte. Az eredmény lehetett volna valamivel szorosabb is, de a kétes kimenetelű összecsapásokat rendre a fővárosiak nyerték meg.