Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-25 / 225. szám
Szófiai világparlament Három fórumon tanácskoztak Beszélgetés a békéről Pest megye küldöttével A keddi egész napos plenáris ülés után szerdán három fórumon folytatta munkáját a Népek világparlamentje. Az első fórum résztvevői azt vizsgálták, hogy miként hat a fegyverkezés és a háborús veszély a leszerelésért és az enyhülésért folytatott harcra. A második fórumon a fegyverkezéseknek és a háborús veszélynek a nemzeti függetlenségért és az új nemzetközi gazdasági rendért folytatott harcra gyakorolt hatása állt a figyelem középpontjában. A harmadik fórumon azt vizsgálták, hogyan hat a fegyverkezés és a háborús veszély a társadalmi haladásért folytatott harcra. Mindhárom fórumon határozattervezetet dolgoztak ki. A soknyelvű, de a legfontosabb kérdést, a béke ügyét tekintve egyakaratú sokaságban ott vannak a magyar nép képviselői is. A Központi Sajtószolgálat tudósítója számos magyar küldöttel beszélgetett. Az egyik szünetben találkozott Kakucsi Gabriellával, a Magyar Nők Országos Tanácsának alelnökével, a dabasi Fehér Akác Termelőszövetkezet elnökével. Az alábbiakban e beszélgetést adjuk közre. — Otthon, Dabason régi családi ereklyeként őrzök egy festményt. Tarka rétet ábrázol, virágot szedő gyerekekkel. Sokszor, ha azt a szót hallom, olvasom, hogy béke, ez a kép jut az eszembe. A gyerekek vidám, örömtől sugárzó arca, a táj nyugalma. Nekem is van A plenáris ülésen egy fiam... talán mi, nők va- gyünk azok — éljünk bár Magyarországon vagy a világ más pontján —, akiknek a legtöbb fájdalmat okozza a háború és akik leginkább tudjuk értékelni a békét. Bennünk váltja ki a legnagyobb aggodalmat, ha halljuk, hogy éleződik a nemzetközi helyzet, fokozódik a fegyverkezési hajsza. De tudjuk azt is — és ezt mindenkinek tudomásul kell vennie —, hogy a fegyverkezés hívei, a háborús uszítok szembetalálják magukat a mi békét igénylő, cselekedni kész, hatalmas táborunkkal. ★ Sarlós István, az MSZMP PB. tagja, a HNF OT főtitkára, aki a Népek világparlamentje a békéért előkészítő bizottsága, valamint a Bolgár Hazafias Front meghívására részt vett a világparlament első két napi munkájában, szerdán Szófiából hazaérkezett Budapestre. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXIV. ÉVFOLYAM, 225. SZÁM ,4ra 1.20 forint 1980. SZEPTEMBER 25., CSÜTÖRTÖK Kedvez a meleg a befakarífóknak Az ősz beköszöntését meghazudtoló meleg idő mintha csak pótolni akarná a hűvös nyár mulasztását. A napsütés hatáséra szinte kivirultak a paprikaültetvények, jó ütemben dolgoznak a silókukoricabetakarító berendezések, megkezdték a csöves tengeri betakarítását is. A cukorrépát ütemterv szerint emelik ki a földből és szállítják a feldolgozó üzemekbe. Az egység szimbóluma A Csepel Autógyár kollektívája zászlót adományozott a Pest megyei Rendsr-főkapitányságnak Ladvánszky Károly felköti a szalagot a zászlóra Losonczi Pál a Zambiai Köztársaságba érkezett Közös közlemény a mozambiki tárgyalásokról Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán reggel Maputóban Samora Machellel, a Mozambiki Népi Köztársaság elnökével ünnepélyesen alaírta a két ország első barátsági és együttműködési szerződését. A két ország kapcsolatainak érdemi voltát ilyen formában is hangsúlyozó okmányon kívül — a tárgyalások eredményeként — további egyezmények, illetőleg megállapodások is születtek: műszaki-tudományos munkaprogramot, kormányközi vegyes bizottság felállításáról szóló megállapodást, valamint kulturális egyezményt írtak alá. Ezzel az ünnepi aktussal befejeződött az Elnöki Tanács elnökének mozambiki látogatása, amelyről közös közleményt hoztak nyilvánosságra, melyet a 2. oldalon ismertetünk. Losohczi Pált és feleségét a repülőtéren Samora Machel és felesége búcsúztatta. A Baktérítőn is áthaladva 1715 kilométert repült az elnöki különgép, s alig több, mint két óra elteltével megérkezett a Zambiai Köztársaság fővárosába, az afrikai körút utolsó hivatalos állomására. Lusaka nemzetközi repülőtere ünnepi külsőségeiben is tükrözte: államfőt fogad e délkelet-afrikai ország. A zászlódíszt, a 21 ágyúlövést, a katonák díszmenetét a protokolláris előírások diktálták, az a meleg, baráti ölelés azonban, amellyel a vendéglátó, Kenneth Kaunda elnök üdvözölte Losonczi Pált, jelezte: kedves, várt vendégek érkeztek. A hivatalos tárgyalások délután kezdődtek meg Losonczi Pál és Kenneth Kaunda négyszemközti eszmecseréjével, majd folytatódtak a két delegáció plenáris ülésével. Országaink kapcsolatainak történetében első ízben került sor államfői találkozóra, így minden bizonnyal felhasználják az együttműködés újabb és szélesebb területeinek feltárására, nemzetközi kérdésekben pedig a haladó politikát folytató Zambia, s az afrikai országok függetlenségi harcát következetesen támogató szocialista Magyarország nézeteinek körvonalazására. A közelgő fegyveres erők napja alkalmából ünnepélyes keretek között csapatzászlót adományozott tegnap a kilencezer dolgozót foglalkoztató Csepel Autógyár kollektívája a Pest megyei Rendőr-főkapitányság személyi állományának. Szigetszentmiklóson, a gyár művelődési központjában rendezett ünnepségen megjelent dr. Arató András, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, Jámbor Miklós, az SZMT vezető titkára, Gábor András kohó- és gépipari miniszterhelyettes, Baranyi Géza, a vasasszakszervezet titkára, Valamint a megye, a járás és az üzem párt- és társadalmi vezetői, a társ fegyveres testületek képviselői. Ott volt P. A. Dusin, a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnokságának képviselője. (Folytatás a 3. oldalon.) A VI. ötéves tervről A TOT és a SZÖVOSZ egyetért a tervezettel A VI. ötéves terv társadalmi vitája során szerdán a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának, illetve a Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöksége elemezte a tervjavaslatot, sokoldalúan vizsgálva a tervjavaslatban foglalt irányokat, mindenekelőtt a szövetkezeteket érintő elgondolásokat. A TOT elnökségének ülésén Pénteken nyit a BNV Készen áll a vásárváros Harminchat ország 1234 kiállítója mutatkozik be az idei őszi BNV-n. A fogyasztási cikkek vására pénteken délelőtt nyitja meg kapuit. Ebből az alkalomból tegnap a vásárváros kongresszusi termében tartottak sajtó- tájékoztatót, melyet Soltész István, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese nyitott meg. Az eseményen részt vett Fodor László, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetője is. a híres kubai rum, szivar mellett konyhai edényekkel, gépekkel. V. E. Szabó István elnökölt, a tanácskozáson részt vett Bíró Ferenc, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese is. A mélyreható vita alapján az elnökség úgy foglalt állást, hogy a VI. ötéves tervjavaslatban foglalt célokkal egyetért, mert azok összhangban vannak a népgazdaság követelményeivel. A SZÖVOSZ elnökségének ülésén, amelyen Szlamenicky István elnökölt, részt vett Palái Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese is. A SZÖVOSZ elnöksége egyetértését fejezte ki a törvény- tervezetben megfogalmazott népgazdasági célkitűzésekkel és törekvésekkel. Mindkét tanácskozás résztvevői a vita során megfogalmazott javaslataikat eljuttatják a tervező szervekhez. A fogyasztási javak vásáráról Körösvölgyi László, a HUNGEXPO vezérigazgatóhelyettese adott áttekintést. A résztvevők száma minden eddigi őszi BNV-t felülmúlt: a 850 magyar kiállító mellett 370 külföldi hozta el termékeit. A jelentkezők népes tábora miatt az idén 2500 négyzetméterrel — összesen 41 548 — nagyobb a vásár területe. Hatvan kiállító a szocialista, míg 314 a kapitalista, illetve a fejlődő országokból jött az őszi BNV-re. A vásárt 11 árucsoportban rendezik meg, de az élelmiszerek és élvezeti cikkek bemutatója ezúttal elmarad. Érthető, hiszen ezeket a termékeket a nemrég zárult OMÉK-en láthatták a látogatók. A bemutatón részt vevő hazai vállalatok ama törekvéseiket igyekeznek .érzékeltetni: a népgazdasági terv fő céljainak megfeleljenek, hozzájáruljanak a külgazdasági egyensúly javításához. Az újdonságokat számba véve: 183 vállalat és szövetkezet több mint 13 ezer négyzetméteren mutatja be a textil-, bőr- és a ruházati termékeket, illetve a bútorokat és a lakástextilt. Az őszi BNV gazdag termékbemutatójából kitűnik: a bútoripar is nagyot lépett előre. Elemes garnitúra a Tini, ösz- szeállítható, változtatható — s az elemeket víz- és vegyszerálló műanyag fólia borítja. A Tisza Bútorgyár jugoszláv li- cenc alapján gyártja a TR—81 konyhabútorcsaládot. Az egységes elemekből tetszés szerinti konyha állítható össze. Az Építés—Otthon—Energia című kiállítást a 17 és a 18-as pavilonban az Építésügyi Tájékoztatási Központ szervezte. A külföldi kiállítók közül a legnagyobb területen a szovjet bemutató látható. Személygépkocsikat, kerékpárokat, motorkerékpárokat, gyapjúszöveteket is bemutatnak. Jelentős a csehszlovák vállalatok által bemutatott termékskála is. Az NDK világítótestekkel, háztartási-vegyi cikkekkel jelentkezett. Kuba is részt vesz a vásáron Maróthy László a XVI. kerületben Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára szerdán a főváros XVI. kerületének életével, munkájával ismerkedett. Az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában a vendég megtekintette a műszer-, a szerszámgépvezérlés és a nyomtatott áramkörgyártás folyamatát. Á kerületi pártbizottság székházában aktivaülésen időszerű ifjúságpolitikai kérdésekről adott tájékoztatót, majd beszélgetést folytatott a kerületi KISZ-bizottság tagjaival az ifjúsági mozgalom helyi feladatairól. KÖZ ELET Trautmann Rezső, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke szerdán fogadta Oscar Acosta rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Hondurasi Köztársaság első magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. Czinege Lajos hadseregtá- bomok, honvédelmi miniszter táviratban köszöntötte Raul Castro Ruz hadseregtáborno- kot, a kubai forradalmi fegyveres, erők miniszterét Amal- do Tamayo Mendez alezredes és Jurij Romanyenko közös űrrepülése alkalmából. Dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter és Georgi Karamanev belkereskedelmi és szolgáltatási miniszter aláírta a jövő évi magyar—bolgár belkereskedelmi választékcseréről és műszaki-tudományos együttműködésről szóló jegyzőkönyvet. Társadalmi vita A héten vita kezdődött a hatodik ötéves terv irányelveiről, első. ként a Magyar Közgazda- sági Társaság elnöksége foglalkozott a javaslattal, Gyors egymásutánban követi ezt a Termelőszövetkezetek Országos; Tanácsa, a Magyar Tudományos Akadémia, a Hazafias Népfront, a Szakszervezetek Országos Tanácsa vezető testületéinek, s más társadalmi, tudományos szervek irányító kollektíváinak alkotó eszmecseréje, az abban elhangzottak, valamint az irányelvekben rögzítettek összevetése alapján az állásfoglalás, az észrevételek, javaslatok továbbítása. A vita — nem titok — előzetes, mert az arányok, irányok minél egészségesebb alakítására törekvő az eszmecsere, éppen annak érdekében, hogy amikor a fő jellemzők.meg- határozása a vezető pártós állami testületek elé kerül, akkor a tervjavaslat alkotta keretek minél inkább átfogják a társadalmi tevékenység valameny- nyi részterepének véleményét, a bíráló észrevételeket éppúgy, mint a jobbat, célszerűbbet segítő elképzeléseket. Jeleztük csupán a vita résztvevőit, de az utalás- nyi félmondatból is kiderül, valóban társadalmi vitáról, mert a társadalom minden rétegét, fő tevékenységét képviselő testületek felelősségteljes eszmecseréjéről van szó. Ami. nek értékéből semmit nem von le, hogy a kormány felkérésére foglalkoznak az érintett szervek a tervjavaslattal, annak — bátran mondhatjuk — első változatával. A demokratizmus mély értelmezése csendül ki ugyanis a fölkérésből, annak tudata, hogy a terv- javaslat végleges változata. ami majd az országgyűlés ülése elé kerül jóváhagyásra. csakis akkor lehet közös ügy a szó nemes és szoros értelmében, ha az első pillanattól kezdve a társadalom — képviseletének sok ága segítségével — közreműködött kialakításában. Azaz: a döntés elkészítése, meghozatala, majd végrehajtása nem különülhet el, egységet kell alkotnia, mert ez lényeges biztosítéka az egységes, s ezert eredményes cselekvésnek. Rendkívül bonyolult világgazdasági környezetben szükséges kijelölni a magyar gazdasági, társadalmi fejlődés középtávú programjának céljait, s bár az irányelvek vitájának már hagyományai vannak — a most befejeződő ötéves terv is így készült —, aligha túlzás az állítás: a jelenlegi széles körű eszmecsere minden igenjével és nemjével a korábbiaknál sokkal nagyobb felelősséget vállal magára. Gazdasági fejlődésünk néhány fő kérdése — így az egyensúlyi helyzet megte- teremtése a külgazdaságban, az elért életszínvonalpolitikai vívmányok megőrzésének hogyanja, a termelő és a nem termelő ágazatokban fölhasználható erőforrások szűkössége, s ennek következményei például a beruházásoknál — a vita gerince, ám e képletes gerincen a hús, az izomzat. az idegek sem mellékesek. Pontosan ebben vállalnak nélkülözhetetlen szerepet a társadalmi vita fórumai, hiszen az általuk képviselt terület sajátos szempontjait vizsgálhatják meg a társadalmi összértékek tükrében, s úgy, hogy magát a tükröt is tökéletesebbé. mert tisztábbá tehetik ezzel. B izonyosak lehetünk benne, hogy éppen az előbbiek miatt, a vita valóban vita lesz, gézetek, vélemények ütközése, érvek, tények csatája, s ez a jó, ez a kívánatos, ez a helyes. A döntés előtt: vita. Ésszerű a sorrend, hiszen a végrehajtás közben vitázni a fő kérdésekről annyi, mint megszakítani a cselekvést. Akkor is kell majd vitázni, de mindenkor a helyi rugalmas, gyors igazodás hogyanjairól, a munka célszerűségének javításáról; e későbbi eszmecserék eredményessége éppen azon múlik, menynyiben sikerült szilárddá tenni a kereteket, a nép- gazdasági tervbe foglalt célokat, ösztönzőket, haladási irányokat. E keretek szilárdítását szolgálja a napjainkban zajló társadalmi vita. nevünkben, érdekünkben. K. S.