Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-24 / 224. szám
> Felvázolták a jövőt Kórháziak a városról A kórházban működő egészségügyi dolgozók klubjának legutóbbi összejövetelére a városi tanács titkárságáról vártak vendéget. Dr. Lakatos József nyugalmazott vb-titkár tájékoztatta az egészségügyi dolgozókat Cegléd jövőjéről, a következő évtizedek fejlődési lehetőségeiről és a fejlesztési tervekről. Az ismertető után a megjelentek számos kérdést tettek fel a település jövőjével kapcsolatban. Természetesen az új városkép kialakítása mellett az egészségügy fejlesztésével összefüggő témák érdekelték leginkább a résztvevőket. Több kérdés és javaslat hangzott el a betegszállítás, a kórházhoz vezető utak állapotával, a közlekedéssel és az egészségügyi dolgozók lakáshelyzetének javításával kapcsolatban. A város mind több idős lakosának ellátását szolgáló öregek házának létesítését vetette fel az egyik hozzászóló. A jelenlevők közül többen közreműködésüket is felajánlották az egyes tervek, javaslatok megvalósításához. Albertirsán Országos vásár Vasárnap — vásárnap, mondhatják Albertirsán, ahol október 5-én megtartják az őszi országos állat-, kirakodó-, valamint autóvásárt. Az állatvásárra vészmentes helyről, megfelelő járlatlappal mindennemű jószágot fel lehet hajtani, reggel 6-től délelőtt 10 óráig. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 224. SZÄM 1980. SZEPTEMBER 24., SZERDA A terveket egyeztetni kell Sokrétű műveltség, tájékozottság Szakszervezeti oktatás a Május 7. Ruhagyárban — A bizalmi- és a brigádvezetői tanfolyam jól sikerült, ám a tömegpolitikai oktatásban nem volt elég nagy az aktivitás és a megjelenési arány sem — szögezte le véleményét Morvái Zoltánná, a Május 1. Ruhagyár ceglédi gyárának szb-titkára a szakszervezeti oktatási év végeztével. Fontossági sorrend Hogyan látták ezt a résztvevők. mit tapasztaltak, mit profitáltak a bizalmiak, a brigádvezető és az ellenőr? A beszélgetők sorát Virág Ferencné nyitotta meg, aki a választások alkalmával főbizalmi lett. A bizalmioktatás témájából a leglényegesebbeket ragadta ki. Úttörő-rendőrök Tárcsával a zebra mellett Mindenki kedveli őket A Kossuth Ferenc utca és a Pesti út talán a két legforgalmasabb utcája Ceglédnek a kora reggeli órákban, és különösen zsúfolt a két útvonal kereszteződése. Egymást érik a járművek, teherautók, személykocsik. A járdákon sok a gyalogos; munkába, piacra igyekeznek az emberek, s fél nyolc tájban iskolába sietnek a gyerekek. A kötelező megállásra felszólító tábla és az esőmosta, cipőtalp koptatta, olykor már alig látható zebra mellé jól jön ide egy közlekedési lámpa. Addig, amíg nincs, nagy segítségei az egyik oldalról a másikra átjutóknak a közlekedési rendőrök. Az egyik a Kossuth Ferenc utcai átkelőhelynél felügyel, a másik a Pesti úti zebrát vigyázza, s figyelik közben egymás munkáját is. Hosszú percekig elnézem őket. Nagy körültekintéssel, szakértelemmel és határozottsággal irányítják a forgalmat. Nincs a dologban semmi csodálatos, természetes ez a kép, csupán azért a megilletődött- ségem, mert a két forgalom- irányító kislány. Tizenkét, tizenhárom év körüliek. Üttörő- rendörök. Egyenruhában, piros nyakkendővel a nyakukban, fehér tányérsapkával a fejükön vigyázói a papírbolt előtti veszélyes kereszteződésnek. Egyikük kiáll a Pesti útra, jóllehet a sofőr észre sem veszi a parányi piros táblácskát, csak a magasba emelt kezet és a mosollyal köszönő kislányt — a nagy Ztl engedelmesen áll meg. öt vagy hat alsótagozatos pöttöm legénykét visz át nagy iskolatáskája az egyik oldalról a másikra, a felnőttek is ótsiet- nek, csak egy idős nénike marad az útszélen. Bátortalanul szemléli az eseményeket. Bizalmatlan, vagy csak szívesen elnézegette az előbbi jelenetet? Már nem tudom meg. A kis rendőr odaszalad hozzá, kedvesen, biztatva karonfogja és átsétál vele a másik járdára. A Zil szabad jelzést kap, a sofőr sebességbe kapcsol, és lassan felengedi a kuplungot. A gépkocsisor elindul. S ahogy a Kossuth Ferenc utcai átkelőhely felé nézek, szinte az előbbi képsort látom viszont. Mosolygó rendőr, az egyik autóból barátságosan intenek vissza és az egyik zebrán áthaladó kö- szönömöt mond a kislánynak. — Nagy voltál, Csőrikém! — kiáltanak oda az iskolába siető barátnők a járdáról. A népszerű rajzfilmfigura becenevét öröklött kislány, Ecseri Erzsébet elmondja, hogy a tanév elejétől, a csapatvezető Mizser Zsuzsa tanárnő kezdeményezésére, minden tanítási napon fél nyolc és nyolc között, továbbá délután fél egytől egyig teljesítenek szolgálatot a Mészáros Lőrinc általános iskola úttörő-rendőrei a papírbolt előtt. A felkészülést, a közlekedés szabályaival való ismerkedést az iskola pedagógusai irányítják, segítik. Az oktatás egy éve elkezdődött, s most már a gyakorlatban kell helytállniuk a legjobbaknak. A másik kis rendőr. Dudás Mónika köszön el: — Most már mennünk kell, két perc múlva nyolc, és mi sem késhetjük ám le az első órát. Sándor Béla Cegléd a hazai lapokban A Fotó című folyóirat augusztusi száma Kaczur Pál Kö- zép-Ázsiában készült színes diaképeinek ceglédi bemutatójáról számolt be. ★ A Magyar Hírlap augusztus 10-i száma az Iskolára, kollégiumra vár még sok gyerek című cikkében a Pest megyei új iskolákról tett említést, amelyek közé a ceglédi is tartozik. ★ Az Élet és Irodalom Visszhang rovata a július 19-i számban a ceglédi dr. Bíró János levelét is közölte. A Néphadsereg augusztus 12. száma arról tudósított, hogy a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezetben az őszi betakarításban katonák is segítettek. ★ Az országos napilapok augusztus 23-án a Cegléd térségében észlelt földmozgásról tájékoztatták az olvasókat. ★ A Képes Üjság szeptember 20-i száma Besze Imre versét és Khim Antal novelláját közölte, irodalmi rovatában. M. E. — Amikor valamelyik oktatási formára jelentkezőket to- borzok, az öntudatot igyekszem felébreszteni. Az eddigi csoportom már nem siet olyan nagyon haza a munka után mindig. Most, hogy a másik terem is az „enyém” lett, bízom abban hogy őket is többször sikerül maradásra bírnom. A vállalati munkát segítő tevékenységünkben nem is tudom, melyik fontosabb: a lebontott tervfeladatok sokoldalú ismertetése, vagy az ezzel kapcsolatos visszajelzések gyors és hatékony továbbadása. Élünk megnövekedett hatáskörünkkel, igyekszünk a többi illetékessel együtt igazságosan elosztani például a mozgóbért. A munkaverseny fontosságát ma már mindenki érzi, de ugyanakkor a szabvány, a fazon, a kellékellátás gondjai — részben a vállalati, részben külső tényezők — a fent említettek hatékonyságát meghatározzák. Még fontosabb lett katalizátorszerepünk a mai, nehezebbé vált gazdasági körülmények között. Kaczur Istvánná bizalmitanfolyamon vett részt. — Arról régóta sok szó esett, hogy a bizalmi le- és felfelé hogyan dolgozzon, ám most arról volt szó, hogy hogyan, egymás mellett. Nekem például a József Attila II. brigáddal kell dolgoznom mint bizalminak, de emellett a brigádvezetővel és a tagokkal együtt a termelésben is, hiszen a szalagon jómagam is gomblyukkötő vagyok. Ez a többrétegű mellérendeltség még életképesebbé teheti a munkát, a szocialista munkaversenyt. Meghatározó benne a bizalmi és a brigádvezető jó kapcsolata. Amit ők nem tudnak együtt megoldani, ahhoz segítséget kérnek, jelzik a problémát egy fórummal feljebb. Például, hogy a munkateremben a szellőzés nem a legjobb. Reméljük, hogy a fűtés és a raktár vízellátása után ez a kérdés is megoldódik. Tudjuk, az igyekezet, a tenniakarás megvan, csak a pénz ... S hogy az is meglegyen, ahhoz a brigádvezetők sokat segíthetnek a szocialista munkaverseny még jobb szervezésé-' vei, irányításával. Erről szólt Bartók Ferencné brigádvezető. Jól választott téma — A brigádvezetők oktatásán sok í'zó esett a munkaversenyről, emberi és termelői oldaláról egyaránt nézve a dolgot. Az egész szalag egyre többet ad. A feltételek megteremtésében fontos szerepe volt háromszoros kiváló művezetőnknek, Albert Andrásnak. Vezetési munkamódszerei jó példáját adják a szocialista, munkahelyi demokrácia fejlődésének. A brigádtagok művelődéséért sokat tehetünk. Említést érdemel, hogy (mivel a város művelődési központját átalakítják, felújítják) itt, a munkahelyen szervezünk irodalmi és más, művelődést segítő rendezvényeket, író—olvasó, színész—közönség találkozókat. Persze, azért várjuk a művelődési ház elkészülését, mert a színházi és irodalmi bérletekre, előadásokra ezután is lesznek igénylők. Zsilka Sándorné szb-tag ellenőrként működött közre a tanfolyamokon. — Tapasztalatom szerint az országos témák helyi változatai váltották ki a legnagyobb érdeklődést. A dolgozók 85 százaléka nálunk nő, ám ezzel nem akarom azt mondani, hogy őket csak a „bevásárlószatyor szempontjából” érdeklik a közös témák. Ám a jövőben a központilag jól felkészített előadóknak a nagy témákhoz a kis, helyieket is meg kell találniuk. A helyi téma is felnőhet országossá. Például az egyik exportmegrendelő rendszeresen elküldi hozzánk technikusát, aki az új szériánál mindig közli, részleteiben, hogy mi mindent várnak el tőlünk. De Sok későbbi problémát kerülünk el így! S mivel az országban nemcsak mi dolgozunk exportra, ez követendő gyakorlat lehetne. Sőt, a gyártók kikötése a megrendelő részére. A feladatot vállalni kell Morvái Zoltánná a jövőre gondol. — Egy szó, mint száz, van mit javítani. A közmondást megfordítva: ha kevesebbet markolunk, többet fogunk. Csak az járhat egyszerre két oktatási formára, aki önként vállalja ezt a megkötöttséget. Az erőltetés a látogatottságot csökkenti. Ám legyen kisebb egy-egy területen a jelentkezők száma, viszont az előadásokon jelenjen meg, hallgassa végig azokat mindenki, aki jelentkezett, hogy vállalja ezt a plusz lekötöttséget. A párt-, a KISZ-, a szakszervezet egyezteti oktatási terveit. Az ellenőrök pedig a szervezéstől a konzultatív témák feldolgozásán át az előadók kisegítéséig, mindenben közreműködnek a hatékonyság javításáért. P. N. I. (Megjelent a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének lapjában, a Ruházati Munkásban.) Október harmadikén kezdődik Óvoda helyett tanfolyam A jövő tanév elsőseit várják A városi tanács művelődés- ügyi osztálya jelezte: ebben a tanévben is szerveznek isko- laelökészitö tanfolyamokat a Táncsics és a külterületi általános iskolában azoknak a gyerekeknek, akik nem jártak óvodába és jövőre általános iskolások, elsősök lesznek. A tanfolyam díjmentes. Hetente 2—3 foglalkozást terveznek, ezeken a gyerekek elsajátíthatják a közösségi magatartás alapvető szabályait, valamint azokat az ismeretelemeket, amelyekkel óvodába járó kis kortársaik rendelkeznek, és amelyek az iskolaérettséghez szükségesek. A szervezést a művelődésügyi osztály szeptember elején megkezdte, a népességnyilvántartó adatai és az óvodai névsorok egybevetésével. Azoknak a gyermekeknek a szüleit, akik nem járnak óvodába, levélben kérik: vigyék, küldjék el csemetéiket az iskolai előkészítő tanfolyamra. A borítékhoz kérdőívet is mellékeltek. A szülők ezen megjelölhetik, hogy a Táncsics iskolába vagy a lakóhelyükhöz legközelebb levő külterületi iskolába küldenék-e gyermekeiket előkészítő oktatásra. A tanfolyamok október 3-án kezdődnek. A foglalkozások napja kedd és péntek. Eddig jól dolgoztak Munkásgyűíés a nyomdában A napokban megállt a munka egy időre a Pest megyei Nyomda Vállalat ceglédi telephelyén. Munkásgyűlést tartottak a Szabadság téri üzem dolgozói, ahol beszámolót hallgattak meg az V. ötéves terv utolsó esztendejének időarányos feladatteljesítéséről és a még hátralevő három hónap teendőiről. Nagy Sándor, a nyomdavállalat igazgatója elmondta, hogy a váci központi üzem és a ceglédi telep dolgozói egyaránt azon fáradoznak, hogy sikeresen befejezzék az V. ötéves tervet és felkészülten várják az 1981—1985. évi feladatokat. Az év első nyolc hónapjában termelési tervét a ceglédi nyomda teljesítette. A rekonstrukció után jobb, kulturáltabb körülmények között dolgoznak Gutenberg kései utódai, de előre is kell nézni, s a vállalatvezetés — a Pest megyei Tanács ipari osztályának segítségével — keresi a lehetőségeket a további fejlődésre P. R. Szőnyegen a birkózók A KÖZGÉP kettős győzelme Birkózás A nyári rövid versenyszünet után alaposan belendült a gépezet, különböző helyszíneken több jelentős versenyt rendeztek. A Ceglédi VSE birkózói négy viadalon képviseltették magukat. Monoron országos úttörő „B” kategóriás verseny volt, kötöttfogásban. Tizénegy szakosztály hetvenegy fiatalja mérte össze erejét. A CVSE-t heten képviselték, akik közül csak Jankai Jánosnak sikerült érmet szereznie, 35 kg-ban harmadik lett. Egerben is az úttörők adtak egymásnak randevút. A magas színvonalú verseny három ceglédi helyezést hozott — ketten maradtak helyezetleGuruló export, útra készen Nemrég adták át a Közép-magyarországi Pincegazdaság ceglédi vasúti töltőállomását. A korszerű üzemből havonta átlagosan tízezer hektoliter bort indítanak útra a külföldi megrendelőkhöz. Apáti-lőth Sándor felvétele nül —, pedig mindhárman korábbi súlycsoportjuknál eggyel feljebb mérlegeltek. 41 kg-ban 1. Támadi Tibor, 45 kg-ban 2. Dobozi Tibor, 49 kg-ban 1. Papp Ferenc, Nagy mezőny gyűlt össze Budapesten, az országos serdülő bajnokságon. A Ceglédi VSE öt sportolója kiemelkedő eredményt nem tudott elérni, de összességében nem ezerepeit rosszul, hiszen az első hat helyezett közé jutásukkal értékes pontokat szereztek. A BVSC Csepelen országos junior és ifjúsági versenyt rendezett. A ceglédiek közül Galambos József és Papp György szerepelt a legjobban, de ez most még csak arra volt elég, hogy a dobogó közelébe kerüljenek. Teke Az Űttröszt KÖZGÉP NB lll-as férfi tekecsapata folytatja őszi jó szereplését, újabb kettős győzelmet aratott a gárda, így most már jogosan reménykedhet az NB II-be való visszakerülésben. A KÖZGÉP — két ponttal elmaradva az elsőtől — jelenleg a második helyen áll. Az NB II- be az első kettő jut fel. Űttröszt KÖZGÉP—Telefon 6-2 (2685-2504) Újabb pályacsúcsot ért el a KÖZGÉP, amit elsősorban ki egyensúlyozott eredményeinek köszönhet, hiszen a legkevesebb fát ütő Király is 421 fás teljesítménnyel büszkélkedhet. Pontszerzők: Zsámbéki (468), Sütő (456), Nyíri (447, Sárik (443). Űttröszt KÖZGÉP—Magnezit 5-3 (2548-2508) Ez az eredmény több mint száz fával kevesebb, mint az előző, de a három-három egyéni győzelem után ez is elég volt a két bajnoki pont megszerzéséhez. Pontszerzők: Szakter (438), Nyíri (436), Sütő (432). Tömegsport A járási-városi sportfelügyelőség, a városi KISZ-bi- zottság és a szakmaközi bizottság ebben az évben is megrendezi a November 7. Kupa városi kispályás labdarúgó-bajnokságot, szeptember 20-tól november 7-ig, a hétfői és szombati játéknapokon a Bem SE gerjei sporttelepén. Ha a kétszer húsz perces játékidő leteltével az eredmény eldöntetlen, büntetőrúgásokkal döntik el, hogy a mérkőző együttesek közül melyik jut tovább. U. L. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)