Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-17 / 218. szám

* PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 218. SZÁM 1980. SZEPTEMBER 17., SZERDA Már az édesköményt aratják Valamennyi növény napsütésre vár A szeptember eleji szép nyárutó nem tartott sokáig: sajnos az utóbbi napokban váratlanul gyorsan jött az ősz: hideggel, esővel. Sok fej­törést okoz ez a mezőgazda­ságban dolgozóknak, a töb­bi között a kerepestarcsai Szi- iasmenti Termelőszövetkezet növénytermesztőinek is, akik természetesen aZ időjáráson kívül semmit sem bíztak a véletlenre; szervezetten, fel- készülten várták az őszi mun­kacsúcsot, amelynek immár a kellős közepében vannak. Varga Tibor központi agro- nómus erről így nyilatkozott: Gyógy- és illóolaj — Az őszi munkák talán még a nyári aratásnál is koc­kázatosabbak, hiszen nemcsak az idei termés teljes betakarí­tásáról van szó, hanem az el­következő esztendő előkészí­téséről, megalapozásáról is, Az őszi vetések, a mélyszán­tás, a műtrágyázás már a jövő alapjait rakják le, ezért is kell nagy-nagy figyelem­mel, gondossággal és idejében végeznünk velük. — Hol tartanak most a Szilas mentén? — Teljes erővel folyik a betakarítási munka. Ismere­tes, hogy a fő profilunk a gyógy- és illóolajos növények termesztése. Befejeztük már a koriander fűszernövény, a ka­por és a mustár betakarítását, s hozzáfogtunk már a pilla­natnyilag legfontosabb növé­nyünk, az 500 hektárnyi édes­kömény aratásához is. A gyógynövényekkel előrelátha­tóan szeptember végéig, ok­tóber elejéig végZünk. A központi agronómus el­mondta azt is, hogy a szán­tóföldi növények közül most a 488 hektárnyi silókukorica levágása a legsürgetőbb, ed­dig mintegy a felével vé­geztek. Megkezdték a bur­gonya felszedését, amelyből annak idején 70 hektárt ül­tettek be. Az eddigi becslé­sek biztatóak: valamennyi őszi betakaritású növény szépen Több tüzelőt adtak el Kisebb kereslet az építőanyag iránt Egyre hűvösebbek az éjsza­kák, néhány hét múlva meg­kezdődik a hivatalos fűtési idény. Ahol lehet, már koráb­ban is begyújtanak, ha nem melegít a nap. Hidegebb szep­temberben mór csalogató a meleg szoba. Ilyenkor időszerű érdeklőd­ni, hogyan használták fel a nyarat a téli tüzelő beszerzé­sére az emberek, mindenki megkapta-e, amit akart, más­felől hogyan fest mindez az eladó, a Tüzép oldaláról. Bíró Zoltán, a gödöllői te­lep vezetője nem tartozik a bőbeszédű emberek csoport­jába, a legfontosabbakat azonban megtudjuk tőle. Ter­vüket az első félévben 107 százalékra teljesítették, a tü­zelőeladást 148, az építési anyagokét 97 százalékra. Az utóbbiból azért volt le­maradás, mert kevesebb ce­mentet, falazótéglát és ab­lakot, ajtót vásároltak a várt­nál. A felsorolt árukból egyébként bőven van a tele­pien, Vasbetonból azonban nem kaptak annyit, ameny- nyit szerettek volna. A lakosság tehát többet vá­sárolt tüzelőből, mint a múlt év hasonló időszakában, ami korántsem jelenti, hogy mindenki beszerezte a szük­séges mennyiséget. Vannak, akik csak akkor kapnak ész­be, ha beáll a rossz idő. Ami az év hátralevő szaka­szát illeti, a rendelés fel van adva mind az NDK-ba, mind Lengyelországba, s ha tovább­ra is úgy szállítanak, mint eddig, akkor nem lehet pa­nasz. Megfelelő az ellátás ha­zai szenekből is. Problémát a vágott fa okoz. Az erdészet leszállította a szükséges meny- nyiséget, csak az a baj, hogy nem kaptak embert a fűré­szelésre. (Máshonnan tudtuk meg, hogy a kis fizetség miatt nem akad jelentkező.) Gödöllőn elég sok az olaj- tüzelésű kályha, építik a föld- gázvezetéket, egyre többen maradnak el a Tüzép-teleptől. Fölvetődhet, vajon ilyen kö­rülmények között is teljesít­hetik a tervet? Egyelőre ilyen gondjuk nincs, hiszen nem­csak a városiak vásárolnak itt, hanem a járás községeiből is. Valamit még az építőanya­gokról. A Tüzép csak komp­lett házépítési szerződés köté­sekor vállalja az anyag bizto­sítását. Bizonyos anyagokra nem köt szerződést, de ezek­ről is gondoskodik, az épít­kezés ütemének megfelelően. Ezzel a lehetőséggel mégsem élnek, talán azért, mert az építtetők szeretik, ha már az induláskor megvan az anyag- Mielőtt eljöttünk volna a Tüzép-telepről, szétnéztünk a hatalmas területen, ahová egymás után érkeztek a teher­autók, a gumikerekes lovas kocsik. Az iparvágányon va­gonok sora állt, folyt a rako­dás. Megtudtuk, a MÁV-val is jó a telep kapcsolata, külö­nösen azóta, hogy a jó mun­kaszervezés hatására idejében adják vissza a kocsikat. Cs. J. fizet. Gond viszont, amint ar­ról már az elején szóltunk, hogy a hűvösre fordult idő késlelteti néhány növény éré­sét. Búza, rozs Így van ez a paradicsom­mal és a paprikával, ezek­ből a zöldségekből is többet remélnek, de számításaik csak akkor válhatnak valóra, ha az időjárás melegebbre for­dul. Mint ahogy magasabb hőmérséklet kellene a sze­mes kukoricának és a nap­raforgónak is. Az előbbiből 336, az utóbbiból 200 hektár vár betakarításra. — A betakarítás mellett hozzáfogtunk az őszi kalászo­sok vetőmagágyának előké­szítéséhez is. Rozsból 60, őszi árpából 87, takarmánykeve­rékből pedig 17 hektár veté­sével szeretnénk elkészülni e hónap 25-ig. Űszi búzát majdnem 900 hektáron ve­tünk majd. Mélyszántás A termelőszövetkezetben jók a feltételek, megfelelően elő­készített gépekkel, hozzáértő szakemberekkel, elegendő ve­tőmaggal és műtrágyával nem lehet gond az őszi munkák sikeres befejezése, csak a szervezésen, a szorgalmas munkán múlik minden, s ter­mészetesen az időjáráson. A lelkesedéssel nincs is baj, hiszen aZ eddigi jó termésát­lagok mindenkit még jobb munkára ösztökélnek. Varga Tibor szerint jelen­leg nincs aggasztó jelenség, arra azonban előre számíta­nak, hogy a hátralevő időben, november végéig, december elejéig, amíg le nem hull a hó, jó néhány pihenőnapot is fel kell áldozniuk ahhoz, hogy valamennyi őszi munkával még valóban őssZel végezze­nek. Az utolsó próba min­den bizonnyal a mintegy 1900 hektár őszi mélyszántás lesz. G. Z. Felnőttek és ifjúságiak Sikeres tűzoltóverseny A galgahévízi sportpályát kora reggel egyenruhás fér­fiak vettek birtokukba. Gödöl­lő város és járás önkéntes és üzemi tűzoltói adtak találko­zót egymásnak, hogy az éven­ként szokásos versenyen bizo­nyítsák felkészültségüket, tu­dásukat. Huszonöt község fel­nőtt, hat ifjúsági és hét válla­lati csapat egy-egy raja képvi­selte a város tűzoltóit: Alapító tagok — Mit kell elvégezniük a rajoknak — kérdeztem Gre- nács József őrnagyot, a váro­si-járási tűzoltóparancsnok helyettesét. — Nem könnyű a munka — kezdte válaszát a parancsnok. Például a percenként 800 liter vizet kilövellő kismotor­fecskendővel, természetesen a szerelés után, a kijelölt cél­táblába kell találniuk. Ha azt mintegy tíz liter víz éri, ko­rong jelzi a feladat sikeres végrehajtását. Ezt a feladatot parancs kiadásától számított 50—60 másodperc alatt kell végrehajtani. Éppen a galgamácsai csapat szerel. Dudás Mihály községi parancsnok izgatottan szoron­gatja a stoppert, s amikor a célzó a piros korong közepébe irányítja a hatalmas vízsuga­rat, nagyot kiált. Érdeklődöm, de nagyon szűkszavú választ kapok. — Volt jobb — mond­ja —, de ezzel az eredménnyel is dobogósak leszünk. — Du­dás Mihály siet a kölyökcsa- pathoz, mert itt vannak a vác- egresi ifik is, ők az utánpótlás, és parancsnokuk arra lenne a legbüszkébb, ha a gyerekeket is a dobogón látná. A pálya szélén egyenruhás űzoltók futnak. Grenács őr­nagy felvilágosít: — Az egyé­ni teljesítményeket 6X80 mé­teres stafétán mérjük. A rajok hat tagja fut, közben át kell jutniuk egy kétméteres palán­kon, végigmenni a gerendán, aztán egy osztócsapról sugarat szerelni, s ezeknek a felada­toknak az elvégzése után cél­ba érni. A szintidő egy perc. Izgatott hangulat Kupeczky Lajos 75 éves. Az erdőkertesi önkéntes tűzoltó­egyesület alapító tagja. Hu­szonkét éve szolgál egyfolytá­ban. Munkájáért a köszönetén kívül soha semmi mást nem kapott. — Még az idén is ott voltam az iskola- és az erdő­tűznél. Teszem, amit vállal­tam — mondja. Orbán István és Uzák János, szintén alapító tagok, igazolják, Kupeczky Já­nos ma is jogosan viseli a tűz­oltók egyenruháját. — Panaszunk is van — tar­tanak vissza az alapítók. — Szerelésünk felújításra szorul. többi község sokkal moder­nebb eszközökkel rendelkezik. A pályán egyre izgatottabb a hangulat. Piros melegítés, 15—16 éves fiatalok szurkol­nak. Kiderül, ők a házigazda galgahévízi önkéntesek ifjúsá­gi raja. Hetenként van gya­korlatuk, tudom meg Albert Flóriántól és Szabó Tibortól. De most, a nagy verseny előtt mindennap gyakorlatoztak. Ta­valy az úttörő tűzoltók ver­senyén az első helyen végez­tek, ezúttal is szeretnének helytállni. Grenács őrnagy is odajön a fiúkhoz. Dicsén ügyességüket, szorgalmukat. A legjobbak jutalma Negyedik órájához közele­dik a verseny. — Itt nem lesz vesztes — mondja Grenács József. — Az eredményhirde­téskor a jók közül a legjobbak veszik át a jutalmakat. — így is lett. A községi csapatok kö­zött a sorrend: 1. Galgamácsa, 2. Pécel, 3. Isaszeg, 4. Vác- szentlászló. Az ifisták verse­nyében: 1. Domony, 2. Vác- egres. A vállalati sorrend: 1. Szerszám- és Kisgépértékesí­tő Vállalat kerepestarcsai te­lep, 2. IMI. F. M. Városi-egyetemi kórus Jó hangúak kerestetnek Ismét megkezdi rendszeres próbáit a fesztiváldíjas. Szo­cialista Kultúráért kitüntetés­ben részesült városi-egyetemi vegyes kar. Az első összejövetel szep­tember 15-én volt, s mint a későbbiekben is, minden hét­főn és csütörtökön, 18 és 20 óra között a Szabadság téri általános iskola emeleti termé­ben készülnek az énekkar tagjai az újabb szereplésekre. Mint ismeretes, városunk egyetlen művészeti csoportja a jövő év tavaszán ismét kül­földi hangversenykörútra in­dul. A kórus vezetősége felhív­ja az énekléshez kedvet érzők figyelmét, hogy tenor és basszus, valamint zenei elő­képzettséggel rendelkező szop­rán és alt hangúak jelentkez­hetnek. Bokazaj Egynek eltört, egynek ki- forautt a bokaja, es meg­sérült a kapus is. A falusi dolgozók nyári spartakiád jának megyei döntőjén részt vevő galgamácsai csapatnak a fele vált harc képtelenné. Bokazaj, törés, zuzódás, másfajta sérülés meglehetősen gyakori a já­rási, városi kispályások bajnokságán is. Tudósítónk az őszi nyitány előtti meg­beszélésről beszámolva nem mulasztotta el jelen­teni, hogy az egyik játékos, akinek a tavasszal négy fogát törték ki, ismét tel­jes fogsorral jelent meg. Közismert tény, hogy az edzetlen izom nehezebben engedelmeskedik, a oerozs- dásodott emoeri szerkezet hirtelen mozdulatokra könnyebben sérül meg. Ezért is oly sok a sérülés az úgynevezett sörmeccse­ken. A kispályás bajnok­ságban játszók azonban nem teljesen edzetlenek, hiszen rendszeresen, min­den héten pályára lépnek s nem ritka az a csapat, amely hét közben gyakorol. A gyakori sérülések okát föltehetően másban kell keresnünk. Minden bi­zonnyal a sportszerűtlensé­gek vezetnek bokatöréshez, fogkiütéshez. Köztudomású az is, hogy az a játék az igazi, amit komolyan vesz­nek. A kispályákon bajno­ki pontokért játszanak. Más dolog azonban komolyan venni a mérkőzéseket, min­den erőt latba vetni a sike­rért, és megint más válo­gatás nélküli eszközökkel küzdeni ugyanezért. Ha rajtunk állna, vala­milyen módon a pont­eredménybe is beleszámíta­nánk a sportszerűséget, a tiszta harcmodort. Hogy véletlenül se sikkadjon el az első és fő cél: a mozgás, játék, kikapcsolódás. k. p. Városi moziműsor Gyorshajtás. Színes szovjel filmdráma. Csak 4 órakor. Konvoj. Színes amerikai kalandfilm. 14 éven aluliak­nak nem ajnálják. 6 és 8 óra­kor. Kézilabda Két értékes döntetlen Az őszi forduló leg­utóbbi fordulójában az él­mezőnyhöz tartozó Tököl el­Teltekre serkentő tervek A községpoiitikai munka alapja Megváltozik Túra arculata Járásunk egyik legnagyobb községe Túra. Lakóinak szá­ma megközelíti a kilencezret, határa szomszédos Szolnok megyével. Arculata emlékez­tet egy kicsit a jászsági tele­pülésekre. Földjei gazdagon teremnek, ma már nemcsak a túrái káposzta híres, hanem az itt termett zöldség soka­sága. Piacát kis Bosnyáknak emlegetik. Aki itt akar árusí­tani, annak érdemes korán kel­ni, mert bőséges a felhozatal, gazdag a választék, nagy a kí­nálat. Morvái István tanácselnök, aki néhány hónapja tölti be ezt a tisztséget, mosolyogva hallgatta szavaimat, aztán fi­gyelmeztetően megjegyezte: — A falu lakosságának gazdag­sága arra figyelmeztet ben­nünket, hogy gyorsítani kel] a községfejlesztés ütemét, s terveinek megvalósításával utol kell érnünk a lakók igényeit. Ez persze nem könnyű. Parkoló, zöldterület Előkerül Túra rendezési ter­ve, aztán különböző térképek, tanulmányok járnak kézről kézre, mert az elnökkel foly­tatott beszélgetésbe bekapcso­lódik Visy György vb-titkár, és Mihalicza József műszaki előadó is. Vegyük sorba a terveket, s azok megvalósítá­sának ütemezését, javasolják. A tanácselnök: — A tanácsházából látszik a piactér. Tulajdonképpen ez a falu főtere. Jelenlegi állapo­ta nem válik a turaiak dicső­ségére. Ez a tervrajz a követ­kező esztendőkben kialakítan­dó teret mutatja. Ugye szép? Itt épül fel a Galga vidéke Áfész ezer négyzetméter alap- területű bisztrója és étterme, amelynek a beruházási össze­ge 13—14 millió forint körül alakul. Alkalmas lesz társa­dalmi és kulturális rendezvé­nyekre is. Konyháján a gyer­mekeknek is főznek majd. A piacteret áthelyezzük a nyugati oldalra, s ha nem is építünk csarnokot, lesz fedett része is, beépített elárusító­pultokkal. Egy másik részen zöldterületet alakítunk ki, és parkolót is építünk. A teret nyugatról a takarékszövetke­zet irodaháza zárja majd le. Mihalicza József azokról az elképzelésekről szól, amelyek valóra váltásával elsősorban a most családot alapító fiatalo­kon kívánnak segíteni. A tér­képet kiterítik az elnöki iroda szőnyegére, s így mutatják meg a Kastély-park és a Tán­csics Mihály út által határolt részen a lakásépítésre kije­lölt területet. Beépíthető terület Az építkezés első szakaszá­ban hatvan család juthat itt otthonhoz a kétszintes lakó­épületekben. A rendezési terv elkészítésének határideje 1981 első negyedéve. Amint kézhez kapják, megkezdik a kisajátí­tási eljárást, a terület meg­vásárlását. — Jelenleg 45—50 telekigénylőt tartunk nyilván — közli a vb-titkár —, ámha a számuk nő, újabb beépíthe­tő terület lesz a Tabán út, Táncsics Mihály út határolta szakaszon. Ismét az elnök veszi át a szót. — Sajnos, anyagi lehetőd ségeink eléggé korlátozottak, a hatodik ötéves tervben nagyobb tanácsi beruházásra nem gon­dolhatunk. Feladatainkat arra összpontosítjuk, hogy intézmé­nyeink meglevő épületeit kor­szerűsítsük. Az egyik óvo­dánkban megüresedik a lakás, amelynek helyén két csoportot elhelyezhetünk. Bővíteni sze­retnénk a Kossuth Lajos utcai óvodát is. A két nagyobbítás eredményeként 1982-ben száz­tízzel több helyünk lesz. Jelenleg harminckét tanuló- csoportunk van, jövőre száz­ötvennel nagyobb lesz a lét­szám. Sokat segített Horvai Lajosné volt pedagógus, aki végrendeletében az iskolára hagyta lakását. Két osztályt tudtunk itt elhelyezni. Felújí­tásra szorul a művelődési ház is. Erre a munkára 204 ezer forintot szánunk. Építés, átalakítás, nagyobbí­tás, gyakran elhangzott szavai beszélgetésünknek. — Az építés a községpoliti­kai munka alapja. A lakók, a választók mindent az épülő újon mérnek. Vagy azon, hogy felvették-e a gyereket az óvo­dába, megvannak-e a feltéte­lei a jó oktatásnak az iskolá­ban. Önkéntes segítők S újabb, tetteket váró ter­veket sorolnak: Játszóteret épí­tenek a Kastély-parkban, el­végzik a strand megnyitásához szükséges munkákat, utcai köz. kutakat telepítenek, korszerű­sítik a világítást. Hallgatom a terveket, s azt szeretném, ha valami csoda folytán egyenes adásban su­gároznák. Hogy tudná meg minden túrái, mi készül a fa­luban, az itt élő emberek ér­dekében. Biztos, sokan lenné­nek a tervek megvalósítására vállalkozó önkéntes segítők. Mint eddig is. Fercsik Mihály len léptek pályára a GSC ké­zilabdázói, s mind a felnőttek, mind az ifjúságiak döntetlent értek el. GSC—Tököl 24-24 (15-14) GSC: Balogh — Paulovics (1), Horváth (3), Szatmári (2), Szlifka (8), Cserven (I), Sasvá­ri (8). Csere: Tóth, Koza (1), Mezei, Pozsonyi. Az első félidő közepéig 2—3 góllal vezetett csapatunk, a szünetig azonban egy gólra csökkent az előny. A játék második felében felváltva ve­zettek az együttesek. Végül is változatos küzdelemben érté­kes pontot szereztek felnőtt játékosaink a lényegesen na­gyobb erőt képviselő tököliek ellen. Jó: Sasvári, Szlifka, Hor­váth, Tóth. GSC ifi—Tököl ifi 21-21 (14-11) GSC: Fibecz — Pintér T. (1), Kecskés (4), Savanyú (1). Halász (2), Krieger (10), He­gyi (3). Csere: Zsákay, Szeke­res, Terjánszki, Paksy. Az eddig első helyre esélyes vendégek ellen erős csapatot vonultatott fel a gödöllői gár­da. Sokáig jó játékkal esé­lyük is volt a bajnokjelölt el­len a győzelemre, de a máso­dik félidőben három büntetőt kihasználatlanul hagytak, s így kénytelenek voltak meg­elégedni az egyik ponttal. A másfél hétig távol volt gim­nazistákon meglátszott az ed­zéshiány. Jó: Krieger (a mezőny leg­jobbja), Kecskés. Hegyi és Zsákay. M. G. ISSN 0IM-1951 (GBdeimi Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents