Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-17 / 218. szám

1980. SZEPTEMBER 17., SZERDA ~kMiíop 5 „Bolond egy világ..." Három hónap mérlege Gazdát cserélt tanyák Elöljáróban álljon itt a nagy falukutató, író, publicista, köz­életi ember, akadémikus, Erdei Ferenc néhány gondolata — „... a tanyák, ahogyan lako­saik a városba vagy községbe költöznek, a közös szövetkeze­ti gazdaság részévé válnak és további sorsuk az, hogy vagy a nagyüzemi gazdaság tele­peivé, nyári szállásaivá lesz. nek vagy feleslegessé válnak és lebontásra kerülnek.” (1951.) „A nagy táblák tenge­rében kis szigetecskék ezek a tanyák, s jövő sorsuk nem lehet más, mint a megszűnés.” (1965.) És ma? 1980-ban? Nagykátát kiterjedt tanya­világ veszi körül, Alsófekete­erdő, Felsőfeketeerdő, Verdun- gos, Zsellérpáskom, Kétútköze, Erdőszőlős, Tulsópáskom. Ezek közül a legtávolabbi 10—12 kilométerre van a községtől, némelyiket esős időben alig le­het másképp, mint gyalogszer­rel megközelíteni. Néhány he­lyen van, legtöbb tanyán nincs villany, néhol, akár egy kis liliputi falu, sok-sok öreg ta­nya ücsörög egymás szomszéd­ságában. Üttalan. időtlen, tág horizontú, valódi tanyavilág ez. Ennek a vidéknek van azon­ban egy meglepő érdekessé­ge. Él! Méghozzá nagyon is intenzíven. Egyre-másra új tu­lajdonosok költöznek az öreg épületekbe, az üressé vált, már- már pusztulásnak indult ta­nyák újra lakókra lelnek, s akárha megfordult volna a dolgok eddigi rendje, városi fiatalok, egész családok, öreg házaspárok, magányos embe­rek jelennek meg új honfogla­lókként Nagykáta határában és birtokukba veszik ezt a csöppet sem összkomfortos vi­lágot. Valóban érdekes jelenség. A tanyák legtöbbje gazdát cse­rélt. Vagy nyaralónak használ­ják tulajdonosaik vagy — és ez a többség! — végleg ide te­lepszenek. — De, kik ezek az új lakók? Honnét, miért jöttek? Száraz időben viszonylag jól megközelíthető Erdősző­lős. A homokos, buckás alig- út, sűrű akácos között ka­nyarog, hosszú ideig sem­mi más, csak a csönd és a természet. Aztán várat­lanul több ház is előbuk­kan a fák, bokrok bari­kádja mögül. Megérkezünk az erdőszőlősi tanyákhoz. Született budapestiek Imre Zoltán és Király Ju­dit, az egyik zsúpfedeles, ala­csony homlokú, tornácos épü­let új tulajdonosa. Ketten együtt sincsenek fél évszáza­dosak! Született budapestiek, az asszony az Akadémiai Ki­adónál dolgozott mint szer­kesztőségi titkár, a férfi ra­diológiai anyagvizsgáló volt. — Fél éve költöztünk ki. — Végleg? w— Amikor idejöttünk, sem­mit sem kötöttünk ki ma­gunknak. — Miért hagyták ott a vá­rost? — Rengeteg okunk volt rá. Ezek közül is a legnyomósabb a lakáshelyzet. Ha Pesten ma­radunk, évekig semmi remé­nyünk, hogy saját födél le­gyen a fejünk fölött. Pénzünk nem volt, a rokonságnak sem. Számoltunk, gondolkoztunk és rájöttünk, vidéken kell valamit próbálnunk. Ez az 1600 négy­szögöles terület itt és a ház, összesen 22 ezer forintunkba került. — De se villany, se mellék- helyiség, földpadló, apró, alig látszó ablakok, nyirkos falak, úgy látom, egyelőre fűtési le­hetőség sincs a szobában? — De van csönd, jó levegő. Az a sokféle stresszhatás, ami Pesten nap mint nap bolon- dítja az embert, kinek hiány­zik? Az az őrült tumultus! — Az asszony arca elégedett, őszintének tűnik minden gesz­tusa, minden mondata. — Most gazdálkodók vagyunk, ez van a munkakönyvünkben is. Mint­ha újraszülettem volna! Örü­lök és gyönyörűséget okoz az állatokkal foglalkozni, ültetni, vetni, egyszóval minden pa­raszti munka, amihez pedig idáig gőzöm sem volt. — Miből élnek? — Egyelőre csak csirkékkel foglalkozunk, 600 darab van jelen pillanatban. Mi magunk áruljuk a piacon, nincs sem­miféle szerződésünk. Később majd disznót is nevelünk, de előbb meg kell építeni az óla­kat. Még csak fél éve csinál­juk, ráadásul kezdők vagyunk ebben a szakmában, de így is összejön a havi 5—6000 forint. Itt a megélhetésre, a rezsire jóformán semmit sem kell költenünk. — Nem hiányzik semmi, ami a várost, a megszokott környezetet jelentette? A ba­rátok, a kultúra? — Itt is lehet olvasni, nyel­veket tanulni. Sőt! A tv-t pe­dig soha nem szerettük. — Ilyen fiatalon nem túl re­metei ez az élet? — Ez a szép benne. Azonkí­vül van egy Trabantunk. Vég­ső soron ma már nincsenek távolságok! — De a gazdálkodás nem nyolc órai munka, hanem egy egészen másfajta életforma. — Látom, nem hiszi, hogy ezt is lehet szeretni. A sarat, a gyertyafényt, a kerekeskutat, a látszólagos kényelmetlensé­geket. Pedig ez a nyugalom, ami itt van, mindenért kárpó­tol. — Mégis, nem úgy gondol­ják, hogy ha sikerül netán sok pénzt kigazdálkodniuk, vissza­mennek Pestre? — Lehet. Miért ne? De, egyelőre tavasszal felszántat- juk az egész területet, gabona­félét ültetünk, hogy az álla­tokat etetni tudjuk. Elég volt a városból Fekete lstvánék a túlsópás- komi tanyán élnek. Nyugdíja­sok és szintén Budapestről költöztek le. — Egy éve vettük meg ezt a házat, meg a hozzá tartozó 862 négyszögöl földet. Én egészségügyi dolgozó voltam, a feleségem is dolgozott, las­sacskán az életünk folyamán összegyűjtöttünk egy kis pénzt. Mindig mondogattuk, ha majd nyugdíjba megyünk, veszünk egy kis kertes házat. Hát per­sze nem egészen így gondol­tuk. A kis madártestű asszony felsóhajt, a férj csak ingatja a fejét és legyint. — Megbánták? Pedig na­gyon szép itt minden, még vil­lany is van. — Sokat költöttünk ám rá, hogy így nézzen ki. Közelebb gondoltuk Pesthez. De, annyi pénze talán még az úristennek sincs, amennyibe Pest környé­Nyereg nélkül a lovon Ember a APAJPUSZTÄN, a Kiskun­sági Állami Gazdaság terüle­tén lovagolt a csikós, Hegedűs Kálmán. Mint az autós, ami­kor új kocsiját járatja be. Eleinte lépésben mentek, majd galoppban, végül vágtába kez­dett ló és lovasa, eggyé forr­va. Amikor megálltak, míg Uránt, kedves hátaslovát meg nem nyugtatta, ügyet sem ve­tett ránk. — A szüleim gazdálkodó emberek voltak. Én már ti­zenhárom éves koromban pásztor lettem. Szabolcsban voltam juhász. De a lovak jobban érdekeltek, s ezért a debreceni méneshez szegőd­tem. A Kiskunsági Állami Gaz­daságban két évtizede dolgo­zik. Most hatvanéves, két fia, két lánya és tizenöt unokája van. A családtagok többsége szintén a gazdaságban él. Hegedűs Kálmánon a mö­kén egy ház belekerül. Így az­tán egyetlen megoldás maradt, ez a tanya. Ezt meg tudtuk fi­zetni. — Nem hiányzik a város? — Elég volt belőle negyven évig. — Gazdálkodnak? — Csak amire szükségünk van, eladásra semmit. — Városi létükre hogyan ér­tenek mindenhez? — Ó, hát mi parasztembe­rek gyerekei voltunk, nem ismeretlen tudomány ez. Feketééktől nem messze, egy rozoga tanyasi házba is új lakó költözött nemrég. — Mit akar? — A tornác előtt egy háromlábú széken, idős, testes férfi ül. Jöttömre csak a fejét emeli föl. Lába előtt a földön halom aprófa, azokkal szöszmötöL — Szeretném megkérdezni, honnét jött, mióta él itt? — Pestről, egy éve, és most legyen olyan szíves, hagyjon békében, dolgom van, — Az­zal visszahajol és elmélyülten vizsgál egy fadarabot. Én ugyan elmennék... Kénytelen vagyok szó nélkül kiódalogni, miután finoman kidobtak. Amikor kilépek az udvarról, az átellenben levő apró, rokkant házacska keríté­se mögött egy kalapos öregem­berfejet veszek észre. A kerí­tés elég magas, az öreg pedig valószínűleg apró termetű, így csupán ráncos, figyelő arca kandikál elő. — Nem tetszik ismerni ott szemben az új lakót? Az öreg bizalmatlanul mé­reget, aztán csak annyit mond: — Az? Az egy remete. De mi dolga vele, he? — A bácsi régóta itt lakik? — Hogy én-e? Mióta az esze­met tudom. De hallja, bolond egy világ van ma — és dühösen hátra taszítja a kalap­ját — Ott arra, egy színészné vagy micsoda vette meg a ko­mám tanyáját. Ez most a flanc, azt mondják. Meg egy csomó fiatal is idejött, azt mondják, itt jó, meg olcsó. Én ugyan elmennék már innét, csak nincs hova. — De miért? — Mert öreg, meg beteg vagyok. Eh, de bolond egy vi­lág ez — legyint maga elé, azzal se szó, se beszéd otthagy, lassan visszacsoszog a házba. Még jó néhány tanyát útba ejtek. Némelyiket szinte teije- sen újjáépítették, akad, ame­lyik szilvakéken pompázik, más hófehéren vakít, mind­egyiken ott az új gazdák gon­dos kezenyoma. Alig lehet egy-két valóban düledező, öreg, lebontásra váró épületet látni. S. Horváth Klára pusztán götte lévő — bizony nem könnyű — hat évtized csak ak­ikor látszik, amikor felül a nyereg nélküli Uránra. Elkel már unokája, Hegedűs And­rás segítsége. — Ha nem a szőrén köll megülni, akkor még most sem szorulok támaszra — magya­rázkodik szinte kamaszos szé­gyenkezéssel. Soványnak látszik. Igaz, vé­kony csontú, de inas, edzett izmú. Arcbőrét a kiskunsági szél és a nap sötétre cser­zette. Nem a puszta szülötte, de már régen csak itt tudja elképzelni az életét. — A ménest őrzöm, hajnali 4-től délig. Huszonkét anya­kanca és huszonhárom csikó tartozik a kezem alá. Most ott vannak — mutat a távolban legelésző lovakra. — Nem köll félteni őket. Nyugodtan haza­mehetek reggelizni, megvan­nak nélkülem. Traktorral járna a kistermelő Munka mindig bőven akad a kiskertekben, szerencsére most már nem kell hét határt bejárni a hozzávaló szerszámok után Barcza Zsolt felvétele „Kedvező vásárlási lehetőség kistermelőknek". Bíztatóan hangzik a lapunkban több al­kalommal is megjelent hirde­tés első két sora. A tájékoz­tató szöveg szierint minden 2 ezer forint feletti mezőgazda- sági kisgép, eszköz, felszerelés, fólia, műtrágya, növényvédő szer, valamint a szocialista or­szágokból importált kistrak- tor augusztus 21-től OTP- és takarékszövetkezeti hitelre vá­sárolható a kijelölt áfész-bol- tokban. Közöttük szerepel a monori új gazdabolt is ... Csak részben — Mit kínálnak a vásárlók­nak? — Sajnos, csak egy részét annak, ami a hirdetésben sze­repel — mondja őszintén Kun János üzletvezető. — Az az igazság — teszi hozzá, hogy most kaptam meg az akcióval Kapcsolatos tájékoztatót, s nem jutottam hozzá, hogy ala­posan átolvassam. Együtt böngésszük a stenci- lezett szöveget. Tulajdonképp egy szerződés másolata, amely­nek értelmében az OTP, vagy valamelyik takarékszövetkeze­ti fiók garanciája alapján részletre árusíthatók a felso­rolt cikkek. “ Sajnos, nekünk kisgé­pünk jelen pillanatban épp nincsen, növényvédő szerek, műtrágya viszont annál több. Eddig egyébként senki sem érdeklődött az akció nyújtot­ta kedvezmények felől. Álta­lában szeretnek készpénzzel fizetni a vásárlók... Tágas eladótér A mindössze három hónap­ja árusító új bolt forgalma te­kintélyes: 1 millió 20U ezer fo­rint a havi átlag. Pedig az el­látás az üzletvezető szerint le­hetne — lesz is jobb. — Nem panaszkodhatunk a nagykereskedelmi vállalatok­ra. Akár az AGROKER, a SZÖVARU, a HERMES vagy a Vegyianyag Nagykereskedel­mi Vállalat, általában ponto­san, a rendelésnek megfelelően szállít. Jobb ellátás mégis csak jövőre várható, hiszen a hosszútávra előre megkötött szerződések aláírásakor még a régi gazdabolt szűkösebb lehe­tőségeihez mérten terveztek. — Hiánycikk? — A kerti traktorokat és a fűnyírókat nagyon keresik, egyelőre nincs. Ugyanígy a kü­lönböző méretű hordókat. A visszajelzés szerint legkésőbb szeptember 30-ig megérkezik a megrendelt szállítmány. Ré­gebben nem lehetett ásót, ka­szát sem kapni. Most van elég, viszik is, csakúgy, mint az egyéb szerszámokat, szer­számnyeleket. Nemrégiben a VASÉRT lehetővé tette, hogy 30 százalékkal olcsóbban áru­sítsuk a szivattyúkat. Néhány nap alatt mind elfogyott. Jó h'ir jár... A tágas üzletben nincs zsú­foltság, bár szinte egyfolytá­ban kattog a pénztárgép. Az Barcza Zsolt felvétele A lóhátról még félig hát­rafordul. OTT A TANYÁM. Az a pi­ros tetős, rózsaszínű. Otthon is van lovam. Miért? Hát köll az. A lovasember, ha nincs ló a ház körül, előbb-utóbb be- lébetegszik... Sz. P. önkiszolgáló rendszer ellenére a legtöbb vásárló igényeli az eladók segítségét, tanácsait. Mázsaszám fogy a fólia, a mű­trágya, a táp. Akad, aki autó­val szállít, de akadnak, akik csupán két-három kilónyit vásárolnak. A raktárban dol­gozó eladónak mindig van munkája... — Általában a hónap má­sodik felében a piaci napok a nehezek — mondja Kun Já­nos. — Legutóbb 70 ezer forint értékű árut adtunk el. Annak örülünk, hogy az említett gondjaink ellenére jó a hírünk, sokan a fővárosból utaznak Monorra vásárolni. A számok, a tények néhány hét alatt igazolták, hasznos be­fektetés volt az új gazdabolt megépítése: az áfésznál talán jobban a vásárlók számára. S ez aligha baj... V. J. Noteszlapok hét közben ABLAK. Egy bolt kirakata ablakhoz hasonlatos. Atkalmas a betekintésre. Az üzlet áruválasztékába és az üzletbeliek ízlésébe. E kettő, elvileg, összefügg. Állandó és — saj­nos — általánosítható megállapítás: megyénkben nem túl szoros a gyakorlati kapcsolat. Magyarán: csúnyák a kirakataink. Rendezetlenek és zsúfoltak. Oka? Gondo­lom, elsősorban a szakemberhiány. Ha akad is egy-két kirakatrendező néhány kereskedelmi vállalatnál, Áfész- nél — kevés. Kevés, hogy rendszeresen és gyakran el­jusson minden boltba. Kevés, hogy megbirkózzék azzal az ugyancsak általánosítható szemlélettel, mely azt mon­datja a boltvezetővel: — Csak pakoljon ki mindent, ara­nyoskám. Stílus? Egység? Színharmónia? Ugyan. Arra jönnek be a népek, amit kint látnak. Egy üzlet kirakata valódi ízlésformáló objektum le­het, éppen hétköznapisága miatt. Azért, mert mindenki, mindennap láthatja. S mert van áru bőven, mert van mit kirakni — paradoxon? —, nem kell mindent kirak­ni. Amit viszont igen, azt stílusosan, egységesen, harmo­nikusan. És láthatóan. Némely bolt ablaka ugyanis egyszerűen — mocskos. Pedig ennek elkerülésére sem szakember, sem pénz nem kívántatik. Csak egy vödör meleg víz és figyelmező fegyelem. ARANYOK. A sajtótájékoztató az újságíróknak komoly infor­mációs forrás. Eladdig kínkeservesen keresgélt illetékest most, íme, ott ül és válaszol. Addig sejtelmes ködbe burkolt tények, adatok, tervek határozott körvonalat kapnak. Jó dolog, szeretjük is, csak valamit nem tudunk megszokni és megérteni. Az arányokat. X. cég sajtótájékoztatót tart Y. témáról. Jelen van 10—15 tollforgató, továbbá a cég, valamint Z., Q., W. társvállalatok, az irányító szerv, a felügyeleti hatóság, az alvállalkozók mintegy 50—60 képviselője. Egykor ott­létüket némi — ám sokszor indokolt — malíciával, úgy magyaráztuk: ja, a kis konyak, a kis ajándékok.., Most, a takarékosság idején, a meleg Traubi és a hideg kávé lenne a vonzerő? Vélhetnénk, mostani szerepük való­ban célszerű: kiegészítik az eladó szavait. De nem. Kí­váncsi Újságíró kérdez, a tájékoztató rutinos udvarias­sággal közli: a kérdés fontos, alaposan utána fog nézni. Kíváncsi Újságíró keresse fel egy-két nap múlva, addig a legilletékesebbektől pontos választ kér. Kíváncsi Újságíró most már arra volna kíváncsi: a teremben ott ül valamennyi legilletékesebb, miért nem szólnak? Mert nem szólnak, ugyan, ez egy komoly saj­tótájékoztató, csak úgy belebeszélni? Hová jutna a világ? Előbbre. HEURÉKA! Megtaláltam! Végre rájöttem! Az egész emberiség örvendhet. Filozófusok, irók, festők, költők, zeneszerzők, valamint rabszolgák, hűbérurak, foltozószabók, anyag- beszerzők, aluljáróbeli csövesek, szóval úgy ahogy va­gyunk, évezredek óta — vigadjunk, megvan! Mármint a válasz arra a kérdésre, melyre hiába ke­restétek, Ti, dőre Arisztotelészek, gyenge képzeletű Shakespeare-elc, hitvány fantáziájú Leonardók. A kérdés­re, melyet röviden talán úgy foglalhatnánk össze: mi is az ifjúság, az örök ifjúság? Élnétek ma Százhalombat­tán, megtudnátok, hogy mi. Az egyik főútvonal mellett jókora reklámtábla, rajta a felirat: Ifjúság—ifjúsági takarékbetét! VÉGE. Hűvösebb van? Nem számít. Bezártak a strandok? Nem bizonyíték. Mindenki megjött a szabadságáról? Van ilyen, néha. A naptár, a meteorológia is őszt mond? Ugyan. Végig a 11-es úton Ladák, Skodák, Trabantok húz­nak Visegrádról, Dunabogdányból, Szentendréről Pest fe­lé. Tetejükre kötve — biciklik. Háromkerekűek, össze- csukhatóak, fényesek, kopottabbak. Nyáron strandra, boltba, korsó sörhöz, napozó lányokhoz fuvarozó bicik­lik. Mennek haza, Pestre, kamrába, pincébe — telelni. Visszavonhatatlanul vége a nyárnak. Andai György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents