Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-17 / 218. szám

1980. SZEPTEMBER 17., SZERDA Országgyűlési bizottságok ülése A legutóbbi időszak .igen je­lentős gazdasági folyamatai­nak eredményeként 1979-ben a nemzeti jövedelemnek 55 százalékát realizálta Magyar- ország a külpiacokon, s az ex­porton belül a nem rubelel­számolású kivitel 23 százalék­ról 27 százalékra emelkedett. — összegezte az országgyűlés ipari bizottsága keddi ülésén az 1979-es állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentést, az ipar, a Inunkaügy eredmé­nyeit. Az írásos beszámoló szóbeli kiegészítőjében Madarasi At­tila pénzügyi államtitkár ki­emelte: a tavalyi gazdálkodás kedvező vonásai nem átmeneti sikerek, ezt az idei esztendő tényei is alátámasztják. A tö­retlen fejlődést szolgálják a szabályozórendszer várható változásai is, amelyeket a vál­lalati felkészülést szolgálandó még októberben közzé tesznek. A bizottság — amelynek ülésén Gorjanc Ignác elnökölt — a beszámolót elfogadta és az országgyűlésnek elfogadás­ra ajánlotta. ★ A lakosság egészségének megóvásában, a betegségek megelőzésében, illetve orvos­lásában elért eredményeket értékelte — dr. Pesta László elnökletével — keddi ülésén az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. A mérleget ezúttal az 1979. évi költségvetés végrehajtásának számai, tényei alapján vonták meg. A képviselői tanácskozáson, amelyen részt vett dr. Schul- theisz Emil egészségügyi mi­niszter, az egészségügyi ered­ményeit az idén záruló V. öt- ves terv előirányzatainak, ezek teljesítésének tükrében is ele­mezték. A jelenlegi tervidőszak egész­ségügyi beruházásainak ta­pasztalatait érintve dr. Laczkó György, a Pest megyei Tanács egészségügyi osztályának he­lyettes vezetője — meghívott­ként — ismertette a képvise­lőkkel a kerepestarcsai kórház építésének körülményeit. Kü­lön hangsúlyozta, hogy meny­nyire fontos volt a fő- és al­vállalkozók tevékenységének ütemszerű koordinálása, a ki­vitelezők közötti szocialista együttműködési megállapodás, a beruházó, illetve a megye egész lakosságának aktív köz­reműködése az építkezés egész ideje alatt. A magasszínvonalú előkészí­tésnek köszönhetően a kórház­ban a tényleges gyógyító mun­ka feltételeinek megteremté­sére mindössze fél esztendő ele­gendő volt. Mivel a hatodik ötéves terv előkészítésének so­rán is elsődleges követelmény a beruházások megalapozott­sága és gazdaságossága, a me­gyei főorvos javasolta: teremt­sen illetékes fórum módot a felújítási és beruházási keret közös kezelésére és együttes felhasználására. Szólt arról is, hogy egészségügyi létesítmé­nyek bizonyos épületrészeinek kialakításában gazdaságosan lehetne alkalmazni előregyár­tott, speciális elemeket, hason­lóan a szállodaépítésekhez. Az ülés dr. Pesta Lászlónak, a szociális és egészségügyi bi­zottság elnökének zárszavával ért véget, miután a képviselők elfogadták és úgy határoztak, hogy elfogadásra ajánlják a tavalyi költségvetés végrehaj­tásáról készült és megvitatott beszámoló jelentéseket. Társadalmi vita Készülő törvény Az eltelt 23 esztendő igazol­ta az 1957. évi IV. törvénynek, az államigazgatási eljárás át­fogó szabályainak helyességét. Az állami munka, az igazga­tás tartalma azonban gazdago­dott, hatóköre bővült, s az új követelményekhez való igazo­dás indokolja, hogy a ma is sok tekintetben korszerű tör­vényünket módosítva az or­szággyűlés új, magas szintű jogszabályt alkosson — hang­súlyozta dr. Varga József, Minisztertanács titkárságának vezetője kedden a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában tartott tanácsko­záson. Elméleti jogászok, bí­rák, ügyészek, tanácsi dolgO' zók, tanácstagok és lakóbizott­sági elnökök népes tábora fű­zött véleményt a több éves munkával kialakított és or­szágos vitára bocsátott tör­vénytervezethez. A társadalmi vitát vehető dr. Varga József elöljáróban meg­említette: jelenleg hatályos törvényünket, a csaknem ne­gyedszázad alatt tízszer kel­lett kisebb mértékben módo­sítani — de ez a jogszabály lé­nyegét nem érintette. Az új törvényjavaslat kidolgozásakor figyelembe kellett venni azt is, hogy időközben lényegesen változott a magyar államigaz­gatási szervezet. Az utóbbi egy évtizedben a tanácsoknál is ki­alakult az igazgatás korszerű rendszere. Növekedett az úgy­nevezett szakhatóságok tevé­kenysége, új eljárásjogi prob­lémákat vet fel a technika fej­lődése, a magnetofon, a számí­tógép térhódítása is. Ki vagy mi hiányzik ? A tartós pazarlás Aiap a Eöldért-ár Még tart a felvásárlási siezen fíw'feiiffír viszi az árut hogy a Zöldértnek csak egy­két felvásárlótelepe van, a másik pedig (s ez a döntő), hogy az áfészek termelésszer­vezéssel is foglalkoznak. A Pest megyei Zöldért igazgatóhelyettese, Nagy Zol­tán elmondta, hogy a kister­melők a nagyobb forgalmú zöldség-gyümölcs boltoknak. közvetlenül is eladhatják árujukat. Persze csak annyit, amennyit a bolt értékesíteni tud. A köz­vetlen felvásárlásra kijelölt üzletek a napi fogyasztói ár nyolcvan százalékát fizetik ki a termelőknek. Hónapok óta nap mint nap nagy forgalmat bonyolítanak le az áfészek felvásárlótele­pei. Most a szilva a sláger, amiért a termelőknek a hét elején a szerződésben rögzí­tett mennyiségért kilónként 4,50-et, a többiért 4 forintot fizettek. A felvásárló- és fo­gyasztói árak azonban — ta­pasztalhatjuk — egyik napról a másikra változnak. Pest megye tizenhét fo­gyasztási szövetkezetének ösz- szesen 188 felvásárló telepe van — tájékoztatott Rátkay Mihály, a MÉSZÖV főelőadó­ja. Kilencvenegy csak a zöld- ség-gyümölcsszezonban, a töb­bi egész évben a kistermelők rendelkezésére áll. Az utób­biakra azért van szükség, mert nemcsak a zöldség és a gyümölcs, hanem például a nyúl, a galamb, a baromfi, a tojás, a méz felvásárlásával is foglalkoznak. Az utóbbi években sok pénzt áldoztak az áfészek a hálózat korszerűsítésére és bő­vítésére. Oj telepet építettek például Zsámbokon (egyelőre et a legkorszerűbb), Kartalon, Túrán, Alsónémedin és Nagy­kőrösön, s még az idén át­adják a készülő nagykátait is. Rendbehozták többek kö­zött a kókai, a váci, a vá- mosmikolai és a veresegyházi felvásárlóhelyeiket. Az egyik legjobban fel­szerelt az ócsai áfész alsóné- medi felvásárlótelepe. Há­rom éve építették, s tavaly motoros targoncákkal is fel­szerelték. Ugyancsak indokolt volt, ahogy a többi helyen is, az új felvásárlótelep létreho­zása, mert a község kisterme­lői évente több száz vagon árut kínálnak fel megvásár­lásra. Az alsónémediek fő­képp burgonyát, uborkát és karfiolt termelnek. A felvásárlói árak kialakí­tására az idén új, úgyneve­zett árközléses módszert ve­zettek be. Mivel az áfészek a termékek zömét a Pest me­gyei Zöldértnek adják to­vább, a Zöldért áraiból indulnak ki. A Zöldért rendszeresen közli, hogy az adott napon miért mennyit fizet, amiből az áfé­szek levonják a saját árrésü­ket (önköltséget és a hasznot), s a megmaradt összeget fi­zetik ki a termelőknek. • S hogy miért nem közvet­lenül a Zöldért veszi meg a kistermelőktől és a háztáji gazdaságoktól az árut? Két alapvető oka van. Az egyik, Idén, az év első hat hónap­jában több mint 3300 fővel kisebb volt a megye iparában foglalkoztatottak száma, mint tavaly a megfelelő időszakban. Az állománynak ez a 3,4 szá­zalékos csökkenése vállalaton­ként, iparáganként természe­tesen különböző mértékű volt, de: mindenütt apadt a lét­szám. Az adatok félreértése, félremagyarázása — s ami még veszélyesebb: az adott helyzet meg nem értése — len­ne azt állítani, hogy ezek szerint tovább növekedett a munkaerőhiány, azaz a terme­lőegységeknek csakis súlyos­bodhatnak ilyen természetű gondjai, miként lesznek így úrrá egyébként sem könnyű helyzetükön? Papír és valóság Tény: az ipar néhány terü­letén valóban kevesebb a mun­káskéz, a műszaki ember, mint kellene, mint amit a termelés egyenletessége, a fejlesztés megalapozottsága megkíván­na. Ugyanakkor iparterületek, vállalatok sora még mindig azt bizonyítja, hogy pazarlóan bánik a munkaerővel, nem le­li — ami a keservesebb: né­mely esetben nem is keresi — az ésszerű, szervezett munka­erő-gazdálkodás útját, holott a tartalékok hatalmasak. Papí­ron a vállalatok nagy csoport­ja évek óta munka­erőhiányt mutat ki, a valóság­ban viszont bővítette — egé­szen idén, az első fél évig — I termelését, kevesebb rel nagyobb értéket állított elő. Árnyékbokszolás? Ennyire azért nem egyszerű a minő­sítés, bár tapasztalhatók ilyen, szélsőségeket mutató törekvé­sek. Különítsük el a vélt és a tényleges hiányt. Meghatáro­zott termékmennyiség készí­téséhez — a meglevő technika és technológiai körülmények figyelembevételével — megha­tározott számban szükségesek emberek. Ez alapigazság. Ho­gyan értelmezzük viszont ak­kor a következőket: a megye közlekedési eszközipari üze­mei folyamatosan csökkenő létszám mellett folyamatosan növelték termelésüket, s idén, az első fél évben ugyan a ter­melés is. a létszám is mérsék­lődött, de utóbbi gyorsabban, mint előbbi? Az élelmiszeripa­ri cégeknél hasonló folyamat megy végbe, azzal a különb-, séggel, hogy ott a termelés idén sem lett kisebb. iparágban évek óta nem válto­zott a foglalkoztatottság — sőt, csökkent —, ám erőtelje­sen haladt előre a termelés, nem okvetlen mennyiségi mu­tatóit, hanem minőségi jel­lemzőit, s főként eredményes­ségét, hasznát tekintve. Ilyen vonásokat mutat fel a Telefon­gyár nagykátai és bugyi üze­mének, az Ipari Szerelvény- és Gépgyárnak, a Ganz Műszer Művek Árammérőgyárának te­vékenysége. Másutt azonban — egyebek között a lassú műsza­ki korszerűsítés miatt — a ter­melés eddigi eredményeinek megtartásához, s még inkább gyarapításához mindinkább hiányzik az ember, s híján van­nak azért is a munkaerőnek, mert az öreg berendezések sok kiszolgálót követelnek, illet­ve azt is emberek végzik, amit gép láthatna el. Példával él­ve: az élelmiszeripari üzemek­ben egyetlen kartonba rakó gép tizenkét csomagolómun­kást szabadít fel. akik odaáll­hatnak a termelő-, feldolgozó­szalagok rtjellé, ha ... Ha len­ne elég kartonba rakó gép, s ha futná megvásárlásukra a fejlesztési alapból. Kimondtuk ezzel, hogy gyak­ran nem a vállalati szándé­kokkal és elhatározásokkal van baj, hanem azzal a — vál­lalati és népgazdasági — kör­nyezettel, amelyben a munka­erő ésszerű foglalkoztatásá­nak csupán a kívánalma is­métlődik, de hiányzik a gya- korlatbani érdekérvényesítés ember- ! ösztönzési, érdekeltségi rend- ' szere. Nem véletlenül példá­lódzónk az élelmiszeriparral. Ezen a területen ütköztek ösz- sze a legszembetűnőbben az ésszerű munkaerő-foglalkoz­tatás szándékai és a téftyleges munkaerő-megtakarítás lehe­tőségei. A megyei sütőipari vállalatoknál — egyetlen tényt említve — a képezhető fej­lesztési alapból végül már ar­ra' sem futotta, hogy a szinten tartási feladatokat megoldják, nemhogy bármit is korszerű­sítsenek. Ha nincs támogatás — a megyei tanácstól —, ak­kor körzetek sorában vált vol­na lehetetlenné a kenyérsütés- ilyen helyzetben viszont meg­lehetősen illuzórikus annak a követelménynek a hangozta­tása. ami szerint legyen cél­szerű a munkaerő-gazdálko­dás. Mihez képest célszerű?! Több, műszakilag viszonylag gyorsan fejlődő vállalatnál, Nsm kerül mérlegre Mázsaszám viszik a kistermelők a szilvát a Nagykáta és Vidéke Áfész felvásárló telepére. Akik szerződést kötöttek a fogyasztási szö­vetkezettel, azok jobban járnak; nemcsak biztos vevőre találnak, ha­nem többet is kapnak az árujukért. Bozsán Péter felvétele Elképzelhető, hogy ugyan­annyi ember az egyik hónap­ban félmillió négyzetméterrel több szövetet készít, mint a másikban? El! Az egyik hónap természetesen az év elejére jut, a másik a közepére, vagy a végére. Pazarolja — hol tét­lenségre, alacsony termelé­kenységre kárhoztatja, hol túl­zottan leterheli — a munka­erőt a termelés hiányzó ritmu­sa, erős szakaszossága, hiszen évekre visszamenőleg — az idén is — a megye textilipari üzemeiben januárban és feb­ruárban a legmagasabb a fog­lalkoztatottak száma, ugyan­akkor a termelés a legkisebb­nek bizonyul...! Ez részben üzemi magatartásnak a követ­kezménye, de hatása annak is, amit a rendelésállomány las­sú kialakulásának, a készlete­zés körüli vitáknak — ki rak­tározzon, a termelő-e, avagy a kereskedő —, szokás nevezni, bár ténylegesen itt másról, ér­dekeltségi hiányokról van szó. Rajzoljuk tovább a gondok — s egyben a lehetőségek! — térképét. Az iparfejlesztés, az egyes üzemek tevékenységének korszerűsítése — vagy éppen átalakítása — sokféle haszon­nal jár, de megtörténik, hogy a döntés hozatalakor nem ke­rül minden a mérlegre, így a tényleges munkaerő-szükség­let sem. Nem számított ezért ritkaságnak a megyében az olyan beruházás, vagy rekonst­rukciós átalakítás, ahol az el­készült új üzemekbe kötéllel fogták a jelentkezőket, de még ilyen módon sem tettek szert elegendőre, egyszerűen azért, mert az érintettek rosszul mér­indokai ték fel — ha egyáltalán meg­tették ezt — a szabad mun­kaerő mennyiségét, összetéte­lét, képzettségi színvonalát. Ilyen okokra vezethető visz- sza, hogy például a megyében létesített gépkocsi-karbantaHó állomások ismétlődően munka­erőgondokkal küszködnek. Ennek ismeretében már kri­tikusabban értékelhetjük az ipar területi és ágazati fejlő­désének adatait, azt a tényt például, hogy a hetvenes évek­ben az ipari foglalkoztatás bő­vítését korántsem követte nyo­mon a termelő állóeszközök gyarapodása, elsősorban a köz­ségekben létesített üzemek­nél. Egyszerűbben szólva: új munkahelyek teremtődtek, de nem minden esetben úgy, hogy a hatékonyságot, a korszerűsé­get testesítették volna meg. Ezek az üzemek ugyan lekö­tötték a szabad munkaerőt — s ezzel, különösen, ha képzet­len női munkavállalókról be­szélünk, jó szolgálatot tettek —. de konzerváltak egy ala­csony technikai, technológiai szintet, s olyan munkaerőt is igénybe vettek, amit másutt sokkal nagyobb társadalmi hasznossággal foglalkoztathat­tak volna. Túlságosan hosszú ideig tir­tott annak fölismerése, hogy nincs értelme újabb és újabb munkahelyeket teremteni, ami­kor hiányzik a munkavállaló, azaz a termelőhelyek egymás­tól szerzik az embereket. Ami még nem lenne nagy baj, ám ez úgy ment végbe, hogy csak ritkán kerültek a jelentkezők alacsony hatékonysággal dol­gozó területekről magas ha- tékonyságúakra. jóval gyako­ribb volt ennek a fordítottja. Nagy tudású, tapasztalt szak­munkások népes csoportjait veszítette el ígv a Dunakeszi Járműjavító Vállalat, az ikla- di Ivari Műszerayár, a Csepel Autógyár — például öntőket, forgácsolókat —. s a népgaz- daságilag jelentős üzemeknek tudomásul kellett venniük, hogy nem gvőzik a versenyt — elsősorban bérrel, de a köve­telmények csökkentésével sem —, olyan cégekkel, amelyek alig valamit tettek hozzá a tár­sadalmi össztermékhez. A szakemberek szerint az iparban egyszerre található meg ma is a hiány és a pazar­lás, s ahol nem papíron kimu­tatott, hanem tényleges a munkaerő-szükséglet, ott tár­sadalmi érdek annak kielégí­tése. Erre azonban eddig kevés tudatos törekvést tapasztal­hattunk, márpedig ez döntően nem üzemi hatáskörben meg­oldható teendő. A gyáron, vál­lalaton belüli munkaerő-át­csoportosításra már vannak példák — így a Mechanikai Műveknél, a Híradástechnikai Anyagok Gyárában, a Lenfo­nó- és Szövőipari Vállalatnál —, ám még nem tudunk be­számolni olyan lépésekről, in­tézkedésekről, amelyek ipar­területek közötti átcsoportosí­tást bizonyítanának. Tágabb terepen Nyersen szólva: a logikai láncnak — s a cselekvés me­netének — ma még nincs meg a folytatása, s amennyiben ez tartós állapot lenne, akkor várható, az üzemi törekvések is lanyhulnak, illetve el sem kezdődnek. A foglalkoztatás je­lentős tartalékainak föltárá­sát ugyanis öreg hiba lenne kizárólag üzemi ' hatáskörbe tartozó feladatnak vélni, s azt gondolni, ami népgazdaságilag szükséges ezeknek a tartalé­koknak a kamatoztatásához, az már nem hiányzik. A terme­lőhelyeken is rengeteg a ten­nivaló, ám tapasztalataink sze­rint ott eddig több történt, mint az iparágak, iparcsopor­tok, a tárcák tág tereoén. S ez aligha lényegtelen ellentmon­dás! A kapun belüli alacsony teljesítmények okainak föltá­rása és megszüntetése tagad­hatatlanul helyi feladat, csak azt ne gondoljuk, hogy ezzel a népgazdaságon belüli alacsony teljesítmények okaira is fény derül, s fölszámolásuk szin­tén megkezdődik. Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents