Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-03 / 206. szám

KEPZOMUVESZETI ELET PEST MEGYÉBEN Művek a köz szolgálatában Barcsay mester látogatóban Baksa Józsefnél Szünidő-menetrend Megkezdődött a tanítás Becsöngettek az általános és a középiskolákban: kedden or­szágszerte megkezdődött a ta­nítás. A diákok most — hosz- szabb megszakítás nélkül — a téli szünetig tanulnak. A tanév menetrendje szerint a téli szünet december 22-én kezdődik és január 4-én feje- ződik be. Az ezt követő első tanítási nap január 5-e lesz. Az első félév január 31-ig tart, a félévi értesítőt február 6-án kapják kézhez a tanulók. A tavaszi szünet április 6— 11. között lesz, a szünet utáni első tanítási nap április 13. A tanév utolsó tanítási napja az általános iskolákban, a közép­iskolák I—III. osztályaiban, az egészségügyi szakiskolákoan, valamint a gépíró- és gyorsíró iskolák I—ii. osztályaiban jú­nius 12. A középiskolák végzős tanulói, az egészségügyi szak­iskolák III. osztályos tanulói május 9-én búcsúznak az is­kolától, tanáraiktól. Az érettségi vizsgák május 18-án kezdődnek. Az érettségi­felvételi közös írásbeli vizsgá­kat május 25-én és 26-án tart­ják. A nemzetiségi gimná­ziumokban május 16-án, a dolgozók középiskoláiban pe­dig június 1-én kezdődnek az írásbeli érettségik. Földrajzi szeminárium Két nyelven Kétnyelvű kötetben jelentet­ték meg Békéscsabán a 4. szlo­vák—magyar földrajzi szemi­nárium anyagát, tizenegy ta­nulmányt, amelyek az átfor­málódó agrártérségek funkcio­nális vizsgálatával és kutatási módszertanával foglalkoznak. A magyar és szlovák tanulmá­nyokat az eredeti nyelven tel­jes terjedelemben közük, emel­lett tartalmi összefoglalók ol­vashatók francia, angol, orosz és német nyelven. ..i. ' < A magyar kutatók ezúttal főleg az Alföld-kutatás során született eredményeket teszik közzé. A szlovák szerzők a Zólyomi- és a Liptói-medencé­vel foglalkoznak. HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK. — A Kossuth -rádió napkezdő műsorának, a Jó reggelt!-nek ismétlődő és saját szignálás tömbje: Hírek, tudósítások. Ebből a két műfajból kritikai­lag úgyszólván csak átsiklani tudunk a híreken, mert a Ma­gyar Rádió hírszolgálata min­den időpontban — s ez külö­nösen fontos volt ezekben a napokban — gyors, hiteles és a lényegest kiemelő. Egyszóval, jó. Sőt Nemzetközileg elis­mert. A műsortömb más részletei a legutóbbi szombaton, ami­kor Dombóvári Gábor ült a mikrofonnál a stúdióban, mint műsorvezető és mint szerkesz­tő, vegyesebb benyomásokat kelthettek a korai s alighanem jókora hallgatóságban. Először hadd térjek ki a melléfogásra. Arra tehát, ami nem volt jó. Igaz ugyan, hogy nem nagyon tudom magam a névnapjukon ekkor köszöntött Rózsák he­lyébe képzelni, de szerintem őket is meglephette kissé az ünnepi szöveg: „Mi a Texasi rózsákkal köszöntjük őket!" S felhangzott egy bizonyos szö­veges-zenés produkció, amely tele volt texasi rózsákkal. A szép hazai nyári reggelen. Nagyon tetszett viszont an­nak a reggeli kommentárnak az alapgondolata, amelyet Bánkuti Gábor mondott a le­köszönő hétről: „Ne várjunk a magunkénál jobb játé­kot..." Senkitől. Mivel: „A jobb a jónak a fokozása, és messze van a jótól!" Kínálkozott az alkalom el­játszogatni azzal, ami valós: „Budapest oktatási vezetője — valahogy így aposztrofálta Bánkuti — boldogan mondta el, hogy a tankönyvek kéthar­mada elkészült!” Ez az, amin Változik a világ, és mi is változunk benne. Ez az élet alaptörvénye. Társadalmunk össztevékenysége ezt a válto­zást szüntelen gyarapodásra, fejlődésre módosítja, alakítja. A művészet sem maradhat semleges ebben a folyamat­ban, ezért ajánlotta a követ­kező mottót az AIAP a követ­kező három képzőművészeti világhétre: „Művészet a válto­zó világban.” Mindez termé­szetszerűleg arra serkent ben­nünket, hogy összehangoljuk számvetésünket további teen­dőinkkel. Vannak eredmé­nyeink és vannak sürgető, ha­lasztást nem tűrő feladataink, — ez az igazság. Tény, hogy a Cegléden bemutatkozó fa­plasztikai tárlatok a lakótele­pi monotónián igyekeznek enyhíteni, de e nemes szándék nehezen válik gyakorlattá. Átereszeket, hidakait szükséges építenünk elmélet és gyakorlat között. Helyesen ajánlja a Ma­gyar Képző- és Iparművészek Szövetségének elnöksége, hogy ki-ki a maga területén keres­se meg a „vizuális kultúra és a közművelődós” kapcsolatát. Élünk is ezzel, hiszen Hincz Gyula festőművész javaslatá­ra már a közeljövőben intéz­ményeknek adják át a zebegé- nyi nyári szabadiskola esztéti­kailag értékelhető alkotásait. Uj szemlélet Képzőművészeti életünk új szemléletet igényel, hasonló érdemes elgondolkozni. Azon tudniillik, hogy jó-e ez. Vagy: mihez képest jobb ez? Avagy — folytatta Bánkuti — feleslegesnek tekinthető-e a körzeti rendelő ott, ahol nem felesleges. Vagy fordítva-meg- fordítva. És állítsuk mi is élére azt a kérdést, hogy hol. Honnan valók a kommentár­ban még tovább sorolt friss — és frissen ijesztő — példák. A kommentátor szerint: „A fővá­rossal szomszédos egyik me­gyéből!” Lehet, hogy a felolva­só szerző ezt szellemességnek, finom csattanónak szánta. Ta­lán. De tapintatnak aligha. A hibák feltárása jó. A hi­bák konkrét feltárása — konk­rét helyhez való kötése — jobb. Még csak nem is sejtem, mi történt ezen a szombaton a Jó reggelt!-tel, de a Szót bé­rekben a máskülönben okos szókimondásáért becsült Kis Gy. János is ilyent használt helymeghatározásul: „Egy al­földi városban”. Lehetséges, hogy bennem nagyobb a hi­ba, de ebbe a képletbe egysze­rűen nem tudtam mit oehe- lyettesíteni. Ennek okán példaként állít­hatom a magyar country- szám szövegírójának nevén nevező határozottságát. A tör­ténet, amelyről az énekes éne­kel, arról szól, hogy megy, mendegél gyalogszerrel Mis- kolcig. De erről legalább va­lami ilyesmiket mond: „Gö­döllőnél éreztem, alig állok már a lábamon... és jól esne néhány pohár bor... Szolno­kig jót gyalogoltam, miután a fűben egy órát aludtam... Miskolcon vár rám egy lány ... Másnap értem Miskolc­ra ...” Simon Gy. Ferenc óhaj jellemzi a társadalmat is. S ami szintén lényeges, a ket­tő találkozását sürgeti az MSZMP Pest megyei pártér­tekezletének 1980-as dokumen­tuma is. Ebben olvashatjuk, hogy megyénkben az elmúlt öt esztendőhöz viszonyítva 600 kórházi ággyal, 41 óvodával, közel hatszáz iskolai tante­remmel, 77 könyvtárral gya­rapodtunk. Ez a tempó, ez az ütem valóban számottevő, de fokozódik az igény is, hogy ezen' intézmények képző- és iparművészeti felöltöztetése is megvalósuljon. Komoly tett, hogy a váci Szönyi Tibor kór­házban rendszeresen szervez­nek tárlatokat, hogy a duna­keszi 4. számú új iskolában többször érkezik vendégségbe a képzőművészet, hogy a ke- repestarcsai új kórházunkat Vankóné Dudás Juli alkotása díszíti. Mindez azt jelenti, hogy ezen oktatási és gyógy- intézmények jobban képesek kifejteni tényleges funkcióju­kat az optimálisra fokozott esztétikai környezettel. Eze­ken a helyeken végérvénye­sen biztosított a képzőművé­szet és a közművelődés talál­kozása csakúgy, mint a nagy­marosi sétányon, ahol Gyur- csek Ferenc szobrai, a gyöm- rői parkban, ahol Pál Mihály alkotásai, a monori rendelő- intézet előtt, — ahol Kampfl József plasztikái nyújtanak látványörömet az oda érkezők­nek, arra sétálóknak. S mind­ez a művészek önzetlenségé­ből és a társadalmi szervek találékonyságából fakad. Ez az a pont, amikor élővé válik a statisztikai adat, az, hogy pest megyében több mint száz hi­vatásos képzőművész él. Művészek ajándéka Az is felemelő, hogy B. Ben- cze Lilla szentendrei kiállítá­sa után egyik művét a város­nak adományozta. Ez a tűz­zománc is betölti lelket ne­mesítő, tudatot fejlesztő hiva­tását. Az új középületek vár­ják a képző- és iparművészeti alkotásokat, annál is inkább, mert a megyei pártértekezlet határozata azt is kimondja, hogy különös gondot kell for­dítanunk „a munkások és fia­talok művelődésére”. Az előbb említett új formák ezt szolgál­ják. Az is, hogy még ebben az évben elkészül Szentendrén a Kmetty Múzeum, hogy Vác is hasonló intenzitással terve­zi új múzeumait és állandó gyűjteményeit, hogy a Magyar Iparművészeti Főiskola ado­mányaként felavatták a rác­kevei járás balatonaligai út­törőtáborában Remsey Flóra textilképét. Ez utóbbi eszme további folytatást igényel, hi­szen művészeti főiskoláink diplomamunkáit remekül tud­nánk érvényesíteni esztétikai környezetként Pest megye szakmunkásképző intézeteiben, általános és középiskoláiban. Szerencsére ez a lehetőség sem marad kiaknázatlanul, mert a Kórusz József festő­művész vezette zebegényi mű­hely grafikusai is több lapju­kat adományozták iskoláknak. Nem közömbös számunkra, sokkal inkább lelkesítő, hogy az 1980-as velencei biennálén ko­moly világsikert értek el a Pest megyében alkotó képzőművé­szek — Barcsay Jenő, Korniss Dezső, Klimó Károly, Kocsis Imre, Vigh Tamás, Deim Pál, Bálint Endre, Bukta Imre, Ke­serű Ilona alkotásai, — a mű képzőművészeti mérték szele­pét töltötték be a pop art áradatban. Túlzás nélkül mondhatjuk, — a magyar pa­vilon iránytűt jelentett a vi­lág művészetének, s ebben a mi megyénk művészete és mű­velődéspolitikája is részes. Nemzetközi tárlatok Ez az értékrend kötelez is minket. Kötelez arra, hogy az évi másfél millió Pest megyei múzeumlátogatónak a jövőben is klasszikus műveket vonul­tassunk fel. Szerencsére meg­szokta minden műbarát ezt Tápiószelétől Szobig és Rácke­véig. Épül a százhalombattai és a gödöllői művelődési köz­pont. Túl azon, hogy városi közművelődési feladatokat fog megvalósítani e két nagyon várt új intézmény, — országos hivatást is bízhatnának rájuk azzal, hogy Százhalombatta rendezhetné a következő évti­zedekben a munkásművészek nemzetközi tárlatát és Gödöl­lő az európai szecesszió svéd, finn, francia, osztrák, lengyel, magyar, angol életműveket egyéni kiállítások sorozatában, annál is inkább, mivel a gö­döllői szecesszió az elmúlt években komoly sikert aratott Párizsban, — s a mozgalom egyik világszerte számon tar­tott műhelye. Örömmel olvashatjuk a pártdokumentumban azt is, hogy évek óta nincs mérleg­hiányos termelőszövetkeze­tünk. Hozzátehetjük, az is vonzó, hogy Vecsési Sándor, Bazsonyi Arany, Patay Lász­ló képeket adományoz döm- södi, ráckevei iskoláknak, tsz-eknek. Nemrégen lett vá­ros Érd, és Eőry Miklós szob­rászművész köztéri alkotáso­kat tervezett, — nemesen át­gondolt városjeleket E példák és útkeresések nem magányo­sak, nem elszigeteltek. Kész alkotások, társadalmi szolgá­latra jelentkeznek Pest megye minden részében az ember gyönyörködtetésére, boldogí- tására. Ezzel a küldetéstudat­tal szolgálja a művészet a vál­tozó világban változó em­bert, — a szépség erejével, a szépség igazságával. Losonci Miklós ZENEI PANORÁMA Az előadói estek megtartá­sára, zenélésre és zenehall­gatásra alkalmas helyek szá­ma ismét eggyel szaporodott az idei nyáron Szentendrén. A Kovács Margit Múzeum, a Barcsay-gyűjtemény, a Nosz­talgia eszpresszó szabadtéri előadásra igen jól bevált kert­je mellé új lehetőségként még egy múzeum, a Templom téri Czóbel gyűjteményes kiállítás belső udvara is csatlakozott. A rendezés egyértelműen sugallja a művészetek egy­másra hatását, szinte felszó­lítja a zene iránt fogékony hallgatóságot, hogy éljen a le­hetőséggel, nézzen képeket, csodálja a színek varázsát. Meghitt légkör Czóbel Béla, a XX. szá­zadi magyar festészet kiemel­kedő mestere szoros szálak­kal fűződött Szentendréhez. 1939 óta szinte minden nyarat Szentendrén töltött, így hát természetes, hogy nagyszerű múzeumban gyönyörködhe­tünk képeiben. Az épület han­gulatos, körben zárt udvara, közepén a kis csörgedező szö- kőkúttal a kamaramuzsika otthonává válhát a következő nyarakon is. A kevés férő­hely, a koncertáló művészek közelsége a muzsika közvet­lenségét, otthonos hatását fo­kozza. meghitt légkört teremt­ve. Az augusztusi és egyúttal az egész nyár utolsó szabad­téri komolyzenei programja­ként itt került sor az Ex Ani­mo Blockflöte együttes fellé­pésére. A Pest megyei Mű­velődési Központ és Könyv­tár kiscsoportjaként körülbe­lül két éve alakultak, nevük­kel először a Szentendre fel­szabadulásának harmincötödik évfordulója alkalmából 1979 decemberében adott ünnepi műsor közreműködői között találkozhattunk. Azóta több nyugdíjasklub részére adott műsor után, idén nyáron a szentendrei zenés városnéző séták aktív szereplői voltak. Havonta egyszer vasárnap délelőtt a budapesti nagy múzeumokhoz hasonlóan vala­melyik városi múzeum műal­kotásai között hangzott fel rövid „álló” koncertjük, a művészetek egymást erősítő hatását bizonyítva. Asztali muzsika Valójában amatőr együttes az Ex Animo Blockflöte ka­marazenekar. Tagjai: Kígyóssy Ágnes (altfurulya). Kovácsáé Szatmári Erika (tenorfurulya), Tóth István és Gy. Molnár István (egyaránt játszik alt, tenor és szoprán, valamint szopranino furulyán is), veze­tőjük Markovich Judit fuvo­laszakos zenetanár. Külkeres­kedő, óvónő, grafikusművész az eredeti foglalkozásuk, s a zene kedvéért találkoznak he­tente, ha kell többször is a próbákon. Egyikük sem ké­szült zenei pályára, hosszabb, rövidebb hangszeres tanulás után saját örömükre alakítot­ták meg kamaraegyüttesüket. Az adottságok, tehát a hang­szerek jellege miatt több ne­hézséggel kellett és kell meg­küzdeniük. A szakirodalom­hoz, kottákhoz nehéz hozzá­jutni, könyvtárakban búvár­kodnak egy-egy új betanulási lehetőségért, kottákat másol­nak, s időnként az antikvá­riumokban találnak néhány kamaradarabot. Így hát ter­mészetesnek tűnik, hogy első, egész estét betöltő műsoruk programjában ritkán hallott darabokat és érdekes átirato­kat hallhattunk. Magáról a hangszerről né­hány szót. A blockflőte azaz botfuvola fafúvós hangszer, amelyet csőszerű fúvókán át szólaltatnak meg. nem pedig az oldalába vésett nyílásokon, mint a rézsutosan tartott fu­volát. Ennek a régi hangszer­nek a fénykora a XV. és XVII. század közötti időre esik. Napjainkban azonban újra népszerű lett, a régi ko­rok zenéjének korhű megszó­laltatása érdekében vették is­mét elő zenészeink, de a ze­netanítás, például az óvónők zenei képzésének segédeszköze is. Az egyszerű vezetékneve miatt több keresztnévvel meg­különböztetett XVII. száza­di német zeneszerző, Johann Gáspár F. Fischer Tafelmusik- jának részleteivel kezdődött a program. A régi főúri házak­ban az ünnepélyes étkezések alatt szolgáltatott zene — az asztali zene — mai szóhasz­nálattal egyszerű háttérzené­je volt a lakomáknak, s ezt jól példázta ez a mű is. Népi fordulatok W. Corbett F-dúr szonátája után az est fúvósokra írt leg­nagyobb lélegzetű műve P. Prowo D-moll koncertje kö­vetkezett szép előadásban. Az első blokk befejező számaként Alessandro Scarlatti Quartet- tino című műve hangzott el. A kantáta műforma legna­gyobb mestereként megismert, toccatáiról, operanyitányainak új, a szimfóniák felé mutató jellegéről híres olasz zene­szerző kis rövid darabját in­kább bemelegítésnek, ujjgya­korlatnak szánta. Még így is, pár perc alatt a barokk zene­kultúrából kaptunk ízelítőt. G. Habicht Kleine Spiesmu- síkja valójában két egymást követő, hangulatilag különbö­ző karakterdarab. Az együttes előadásában a második, a né­pies zen^i fordulatok felhasz­nálásával készült rész aratott sikert. J. Wuytack: Mélán colié Memphis Memorial című mű­vét antikváriumban fedezte fel a zenekar egyik tagja. Semmi közelebbit nem sike­rült megtudni a szerzőről, csak amennyit zenéje mond el ró­la. A hat rövid tételből álló mű felváltva gyors és lassú részekből komponált. Egyértel­műek az amerikai dzsesszha- tások az induló jellegű nyitó és a zárótételnél, amelyben hang­súlyos szerepet kapott a dob és a triangulum is. Számom­ra ez a zene egy idegen, fel­színes benyomásait közvetí­tette Amerika életéről. Az est legjobban előadott, leghatá­sosabb műsorszáma volt. Bartók Mikrokozmoszának 153 zongoradarabot számláló gyűjteményéből a Négyszóla- múság következett, majd Ko­dály Karácsonyi pásztortánca Jeney Zoltán feldolgozásában. A műsor második fele a hangszer fénykorában kelet­kezett műveket mutatott be. Szinte teljes zenei képet nyújtott a válogatás a rene­szánsz kor európai dallamvi­lágáról. Zenei nap Salomone Rossi négy tánca az akkori szokás szerint két táncpárból, egy lassúbb és gyei táncfüzér, a Löweni és üteműből áll. Luzzaschi Ve­lencei canzonája és Frescobal- di Versus — Canzonája kép­viselte az itáliai reneszánsz muzsikát, Peuerl Variációs szvitje az osztrák korabeli ze­nét. A valódi reneszánsz táncze­nét mutatta be a XVI. és XVII. századi francia és len­gyel táncfűzér, a Lőweni és az Antwerpeni gyűjtemény egy-egy darabja, majd a be­fejező tizenhetedik századi magyar táncok. Milyen érde­kes, hogy az itt felhangzó olasz eredetű vidám tánc, a gaillarde, korának „erkölcste­len” tánca volt, meri vad moz­dulatai megbotránkoztatták az akkori öregeket, s ma már finom, csendes muzsika. Kellemes este volt. Fiatal együttes sikeres szárnypróbál, gatásának lehettünk tanúi. Szeretnénk őket gyakrabban hallani, hiszen az általuk vá­lasztott hangszer újabb szín Szentendre zenei palettáján, s talán egyszer — reméljük nem sokára — a zenélési kedvhez jobb hangszerek is járulnak. Hajós Anna Hegyi György a szentendrei nyári művésztelepen Molnár Edit felvételei RÁDIÓFIGYELŐ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents