Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-03 / 181. szám

LLOI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 181. SZÁM 1980. AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP Sikeres tárgyalások Szeptemberben: főiéből! és óvoda A VI. ötéves tervben új szaküzlet Ami sokakat érint, az nem válik unalmassá, akárhány­szor írunk is róla. Persze csak abban az esetben, ha változá­sokról adhatunk számot, ki­váltképpen pedig, ha kedve­zőek ezek a változások. Most éppen ilyen helyzetben va­gyunk, mind a gyógyszemüve- get illetően, mind az új száz­személyes óvodával kapcsolat­ban. Nemrég hosszabb cikkben foglalkoztunk a gyógyszem- iiveg megrendelésének, kivál­tásának nehézségeiről, hiszen a városi tanács építése miatt az Ofotért üzlethelyiségét le kellett bontani, s a korábbi tárgyalások új üzlethelyiség­ről kudarcot vallottak. A gö- döllőieknek és a járásbeliek­nek nem maradt más válasz­tásuk, mint bevonatozni Pest­re, ha éppen szemüvegre volt szükségük. Alapvető kellékek Szerencsére, az illetékesek nem hagyták annyiban a dol­got, s a sorozatos tárgyalások eredményeképpen kedvező fej­leményekről adhatunk szá­mot. Ha nem is lesz olyan színvonalú az ellátás, mint volt az Ofotért szakboltban, az alapvető dolgokat, a szemüve­get, fotócikkeket rövidesen is­mét Gödöllőn lehet majd meg­vásárolni. A tárgyalásokon a tanács a távlati tervekben is megállapodott az Ofotérttal, melynek lényege, hogy a VI. ötéves tervben új fotószaküz- letet építenek fel. De men­jünk borjában. A tárgyalásokon, amelyeken a Pest megyei Tanács^ a Bel­kereskedelmi Minisztérium, a megyei Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat, az Ofotért és a városi tanács képviselői voltak jelen, megállapodtak abban, hogy az utóbb említett két vállalat még augusztusban szerződést köt egymással, melynek értelmében a Dózsa György úton levő kultúrcikk- boltban közösen működtetnek egy fotó- és optikai cikkeket árusító részleget. A személyi és tárgyi felté­teleket a kiskereskedelmi vál­lalat biztosítja, az Ofotért szakmai és áruforgalmi segít­séget nyújt. Magyarán: az Ofotért szavatolja, hogy ez a részleg ugyanúgy legyen ellát­ja áruval, mint saját boltjai, tanfolyamokon kiképzi a személyzetet. Nyilvánvalóan nem arróLvan szó, hogy szak­képzett optikai eladókká vál­nak a kultúrcikkeket árusítók, csupán az alapvető tudniva­lókat sajátítják el. Rögzítik a szerződésben azt is, hogy szeptember 30-ig meg­kezdik a vények beváltását, a fotó-optikai szolgáltatást, pél­dául filmelőhívást, nagyítást, s árusítják az Ofotért profil­jába tartozó cikkeket. Betonyp- elemekből Sok szó esik mostanában a gödöllői Stromfeld lakótele­pen épülő százszemélyes óvo­da sorsáról. Annál is inkább, mert az arrajárók tapasztal­hatják, még egyáltalán nincs abban a stádiumban, melyből a közeli átadásra lehetne kö­vetkeztetni, jóllehet sok szülő, akinek gyermekét ide vették fel, nagyon várja az épület fel­húzását. Ha késve is, a Városgazdál­kodási Vállalat, a generálkivi­telező, elkészült az alapokkal. Az illetékes városi vezetők irányításával a következő munkafázisokat meggyorsít­ják. Már felvonult az építkezési helyre, alvállalkozóként, a Csepel-szigeti Építésszerelési Gazdasági Társulás, ők szere­lik össze betonyp-elemekből a szerkezetet. Ismeretes a város lakossága előtt, hogy ezt az óvodát az Árammérőgyár kezdeménye­zésére kezdték el, és sok más gödöllői üzem és intézmény is felajánlotta társadalmi se­gítségét. A kivitelezés min­denkori ütemének megfele­lően eddig a Gödöllői Gép­gyár, az M3-as autőpálya- főmémötkség, a Plumán Oltó­anyagtermelő és Kutatóintézet, az Állami Biztosító gödöllői fiókja teljesítette vállalt köte­lezettségét. A szülők segítségével Nem sokkal a Csepel-szige­tiek felvonulása előtt a gödöl­lői Építőipari Szövetkezet dol­gozói befejezték a padlócsa­tornák vezetékszerelési mun­kálatait. A munkák előrehaladtával újabb kollektívák teljesítik felajánlásaikat. Az Árammé­rőgyár villanyszerelői az elekt­romos vezetékeket szerelik majd, a Közép-magyarorszá­gi Közmű- és Mélyépítő Vál­lalat a külső közműveket épí­ti meg, a Duna bal parti Re­gionális Vízmű szakembereit is várják az építkezéshez. De még ez sem elég. Ezért terveznek augusztus 5-re egy újabb megbeszélést, melyre a majdan odajáró gyerekeknek a szüleit is meghívják. Az ő segítségüket is kérik, szakipa­ri és segédmunkára, terepren­dezésre, kerítésépítésre, a ját­szótér rendezésére. A MÉM Műszaki Intézet Kevesebb energiával A traktorkerekek túlzott csúszása, forgó mozgás köz- bem nagy mértékben hozzá­járulhat a gumik idő előtti kopásához. Különösen a nagy teljesítményű erőgépek üze­meltetésének költségeit eme­li, ha a szakemberek erre nem figyelnek. A MÉM Műszaki Intézet­ben évekkel ezelőtt kifejlesz­tették az úgynevezett szlip- jelző első példányait, s mind­ezeket, mind a később terve­zetteket számos nagy trakto­ron alkalmazzák a gazdasá­gokban, termelési rendszerek­ben. A műszer használatával, ha a traktorvezető figyelmes, jelentős terület teljesítmény­növelés érhető el. A mérések igazolják, hogy szántásban, a legnehezebb gépi munkában, mintegy tízszázalékos a telje­sítménynövekedés; a gumiab­roncsok kopása,' és a tüzelő­anyag-fogyasztás pedig öt-öt százalékkal kisebb, mint a szlipjelző nélküli traktorok­nál. Egy ideig az intézetben ké­szítették a jelzőműszereket, most már azonban van gyár­tójuk: a budapesti Elektro­nikus Mérőkészülékek Gyára. A reméltnél lassabban ké­szül a százszemélyes óvoda, de ha a . mostani kérésnek min­denki eleget tesz, szeptember közepére mégiscsak fogadhat­ja a kicsiket. K. P. Túra Biztató átlag A túrái Galga ■ menti Ma­gyar—Kubai Barátság •Terme­lőszövetkezetben ezemégyszáz- harminc hektáron termeltek .búzát. Csütörtök estig csak­nem hatszázötven hektárról takarították be a termést, biz­tató hozammal: a búza átlago­san, mintegy 5,8—5,9 tonnát adott hektáronként. Az igaz­sághoz tartozik, hogy ez az ér­ték az összes terület learatá- sa után valamelyest kisebb lesz, hiszen — ahogy a szak­emberek elmondták — a ma­gasabb hozamú táblákon folyt eddig a kombájnolás. Galgahévíz Festés, mázolás A nyár, az iskolák, óvodák tatarozásának ideje is. Galga- hévízen jól haladnak az isko­la felújításával: a tantermek, folyosóik meszelését az alkal­mazottak, az iskola dolgozói végzik. Az idén felújítják az épület víz- és villanyhálóza­tát is. Az óvoda kerítésének festé­sét a gyerekek szülei társadal­mi munkában teljesítették. (Ezekben a napokban folyik a falak felújítása, meszelése, amit immár ötödik éve, ha­gyományosan Hajdú József és Mácsai Mihály szobafestő és mázoló mesterek1 vállaltak el. A takarítást, a huzatok, taka­rók mosása az óvoda dolgo­zóira hárul. A párfmunkás szemével Összehangolva, napra beosztva Dr. Tóth László alapszerve­zeti párttitkár. A tagsag olyan létszámú, amely más helyen három, akár négy alapszerve- zetre is elegenaó volna. A MÉM Műszaki Intézetében, itt párttitkár dr. Tóth László, be­vált ez a felállás, a munka jól megy, s ez a lényeg. Nyolc- vain-ikllencven ember tevé­kenységét irányítani, összefog­ni persze nem könnyű, még ha kilenc fős is a pártvezető­ség. A munka azonban jól megszervezve pártcsoportok megoszlik között. a Országos tekintély A pártinak ezek a legkisebb sejtjei is másiképp működnek egy kicsit a megszokottnál. Dgy-egy pántcsoportbizalmi majdnem olyan, mint egy alapszervezeti titkár. Felelős­ségét tekintve mindenképpen. A bizalmiak ugyanolyan fel­adatköröket látnak el a fő­osztályok mellett, minit az alapszervezeti titkár az inté­zeti vezetőséggel szemben. A 'MÉMMI-ben munkaterv sze­rint dolgoznak a pártcsopor­tok, rendszeresék a beszámol­tatások. Akár továbbtanulásról, akár előléptetésről legyen szó, a pántcsoportbizalmi egyetértése nélkül nem születhetik dön­tés. Nem véletlenül említet­tük az előléptetésen kívül ép­pen a tanulást. Kutatóintézet­ről lévén szó, a képzés és to­vábbképzés a sikeres működés alapfeltétele. A másik: a jó kádermunka. Akár kimond­juk, akár nem, a káder- és személyzeti munka mindenütt kényes dolog, még inkább az olyan helyen, ahol sók a kva­lifikált szakember, nem egy örvend országos tekintélynek, javaslataik alapján az egész népgazdaságot érintő döntések születnek. Kényes kérdés a kádermun- ika, hiszen emberek sorsáról határozni mindig és minde­nütt felelősségteljes feladat, hát még olyanokéról, akik ép­pen fejlett intellektusok lévén, többnyire érzékenyebbek is. Nagyon kell ügyelni arra, hogy ne alakulhasson ki olyan szituáció, amelyben va­laki megsértődik. Az a lapszer- vezetnek, a vezetőségnek, sze­mély szerint Tóifch Lászlónak gondosan mérlegelve, ahogyan ő fogalmazott, körüljárva a személyiséget; megfontolva minden lényeges szakmai, po­litikai, vezeitőkésizségi motívu­mot, szabad csak állást foglal­niuk. Sok időt vesz igénybe a ká­dermunka, de ezzel s,porolni nem szabad. Egyetlen ilyen intézet van az országban, sőt olyan munkaterülete is akad, Emberek, gépek az M3-ason Jól haladnak az építők az M3-as autópálya járásunk terü­letén húzódó szakaszának földmunkáival. Hamarosan elké­szülnek a Bag és Aszód közötti töltés simításával, majd Gyöngyös felé irányítják a gépeket. Pék József a vezetője a hathengeres, sokoldalú szovjet gyárt­mányú Kádernek. , r ' - - . i® - : .;;á Egyengetik a felüljáró töltését Bag és Aszód között. Balázs Gusztáv felvétele melynek gazdája szántén egyetlen. S mivel ilyen érte­lemben nincsenek társai a MÉMMI-nak az utánpótlást is zömében házon belül kell megteremteni, ami se többet, se kevesebbet nem jelent, mint mindenki tehetségének, kész­ségének, törekvéseinek ál­landó figyelését, egyeztetni az egyéni elképzeléseket az inté­zet, a szakma érdekeivel, szükségleteivel. Tóth László maga is -kutató. Az állattartás-gépesítési fő­osztály szarvasmarha- és juh- tartás-gépesítési osztálynak a Vezetője. A főosztálynak ez a legnépesebb osztálya, húszán tartoznak ide, kilenc mérnök, a többi technikus és szakmun­kás. Az intézet létszáma 680. A két szám sejteti, nem kis teher nyugszik a párttitkár vállán. Milyen a munkamód­szere, -beosztása, hogy erejét ne forgácsolja szét, érvényesít­hesse' egyéni ambícióit is, s ne szenvedjen csorbát a poli­tikai munka sem. Felelősök beszámolója Válasza: szisztematikus mun­ka. Az ő helyén és helyzeté­ben elképzelhetetlen a fél évig dolgozom, fél évig gon­dolkozom módszer. Minden napra gondosain megtervezve keli elosztani a gazdasági, ku­tatási, politikai, társadalmi feladatokat. És előredolgoznd Tóth László rendszeresen ír szaikkönyveket. A legújabb még messze van a megjelenés­től, de már készül vele. Ugyanígy a pártmunkia. Mindenekelőtt kiválasztja a legfontosabb kérdéseket, ame­lyekre okvetlenül figyelni kell, amelyek nem rendeződhetnek a párttáfkár közreműködése nélkül. A hatáskörök és a döntések egyébként decentra­lizáltak. Az eseményekről,' a munkaterületekről a felelősök rendszeresen beszámolnak. A gépezet jól összehangoltan működik. A párttdtkámak ele­gendő menet közben rákér­dezni a beszámolóra: ké­szülsz?! Mint az intézet első számú politikai vezetője, sok meghí­vót kap, mind házon belülről, mind a városból. Szerencsére sikerült elérnie, hogy ne kell­jen elmennie minden megbe­szélésre, ülésre. Elfogadják a helyettesítőket, a vezetőség egy-egy tagját, akik teljes fe­lelősséggel képviselik a párt- szervezetet. Teheti, mert a ki­lenc ember alaposan felké­szült, reszortjának értő gaz­dája. Választott szervben Régi megfigyelés: akinek sok a dolga, jól be tudja osz­tani idejét. Akinek kevés, az nem ér rá semmire. Tóth László, noha nem ártja bele magát mindenbe, nagyon tájé­kozott az intézet ügyeiben. S nemcsak azokban, amelyeket fönn intéznek el. Ismeri az osztályok és a műhelyek gondjait is. Nagyrészt a párt­szervezet jól működő infor­mációhálózatának köszönhe­tően. S ezért nem panaszko­dik, hogy mennyire le van terhelve. Csupán tényként közli, hogy semmiféle időked­vezménye nincs a pártmun­kára. Nem marad feladat nélkül az alapszervezet többi tagja sem. Tóth László szerint ko­moly pártimunikája a tagság hatvan-hetvan százalékának van. Többségük különböző vá­lasztott politikai és társadalmi szerv tagja. Vagy az intézet­ben, vagy a városiban. A fönmmaradók a ki- 'és belépők közül kerülnek ki, illetve azokból, akik éppen leköszön­tek valamilyen avagy rövidesen ilyet. funkcióból. vállalnak Kör Pál Galgamácsa Spartakiád-elődöntők Galgamácsán megtartották a falusi dolgozók nyári spar- takiádjának községi ' körzeti döntőinek előcsatárözásait. Labdarúgás: Kiskút SC KISZ—Kiskút SC I 0-14. Vezette: Kovács J. Az újtelepi pályán lejátszott ta­lálkozón mindkét együttes na­gyon sportszerűen küzdött, az SC I ilyen arányban is meg­érdemelte a két pontot, amely- lyel bejutott a döntőbe. Galgamácsai SE ifi—Vác- kisújfalu Község 5-4. Vezette: Boromissza K. Nagy meglepe­tés az ifjúságiak győzelme a váckisújfaluiak ellen, akik na­gyon sok helyzetet elpuskáz­tak. Gm. SE öregfiúk—Gm. Tsz MEDOSZ 3-0. A MEDOSZ nem tudott kiállni, ezért a két pon­tot az öregfiúk kapták. Vácegresi KISZ—Vácegresi Tsz Lakatosüzem 3-0. A Tsz Lakatosüzem csapata szintén nem állt ki. Kézilabda, férfiak, a döntő­be a következő négy csapat ju­tott: Gm, Tsz SE, Gm. Tsz SE ifi, Gm. összefogás KISZ. Vácegresi KISZ. Labdarúgás Veretlenül a döntőben Sikeresen szerepel a járás hivatal labdarúgócsapata a Magyar Hírlap Kupa soroza­tán. A kispályás együttes, amely a gödöllői városi baj­nokság II. osztályában 1979— 80-ban a második helyen vég­zett, jól vette az első akadá­lyokait és Pesit megye képvise­letében veretlenül jutott be az országos döntőbe, amelye' Tatán rendeznek augusztn- ban. Labdarúgás Az első három forduló Augusztus 10-én kezdődik az 1980—81. évi járási labda­rúgó-bajnokság őszá idénye. A járási labdarúgó-szövetségben már elkészítették az első há­rom forduló sorsolását, amely a következő: ■ I. forduló; augusztus 10; 16.30 óra: Aszód—Domony, Bag—Hévízgyönk, Erdőkertes —Veresegyház, Galgahévíz— Valkó, Kerepesitarcsa—GEAC, Mogyoród—Nagytarcsa, Zsám- bok—Iaaszeg, Dány—HMSE, Pécel—Túra. II. forduló, augusztus 17; 16: Domony—Túra, HMSE—Pécel, Isaszeg—Dány, Nagytarcsa— Zsámbok, GEAC—Mogyoród, Valkó—Kerepestarcsa, Veres­egyház—Galgahévíz, Hévíz­györk—Erdőkertes, Aszód— Bag. III. forduló, augusztus 24; 16: Bag—Domony, Erdőkertes —Aszód, Galgahévíz—Hévíz­györk, Kerepestarcsa—Veres­egyház, Mogyoród—Valkó, Zsámbok—GEAC, Dár Nagytarcsa, Pécel—I.saszé> Túra—HMSE. Vasas-olimpia Áramérőgyári sikerek A moszkvai játékokra való tekintettel az idei vasassport­nap a vasas-olimpia nevet kapta. A Gödöllői Árammé­rőgyár ötvenöt sportolóval képviseltette magát, akiknek jelentős része sikeresen szere­pelt. Az első helyet szerezte meg a női sakkcsapat és a fér­fi kézilabdázók együttese. Ezüstérmesek a női kézilabdá­zók, a férfi sakkozók és a fér­fi kispályás labdarúgók. Súly­lökésben Kovács Erzsébet ne­gyedik, Kaiser Béta a hatodik helyen végzett. ISSN 0133-1951 (GödölIOi Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents