Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-26 / 199. szám

XXIV. ÉVFOLYAM. 199. SZÄM 1980. AUGUSZTUS 26., KEIDD Gond nélküli, forgalmas napok Újdonság a bolyhos szövet Autóval hozták Nagy vasárnapi dinnyepiac Az idei tavaszon, amikor a mezőgazdasági munkák meg­kezdéséről beszámoltunk, egyebek közt azt is elmond­tuk, hogy a nyáron Nagykő­rösön bőven lesz görög- és sárgadinnye. A Mészáros Já­nos Termelőszövetkezetben húsz tsz-tag megállapodott Tóth János dinnyéssel, s a háztáji gazdaságokban a ha­tárban, sok tápkockában ne­velt dinnyepalántát ültettek. Egyébként nemcsak az ős­termelők, hanem az ipari és egyéb foglalkozásúak is ve­tették a dinnyét a zárt és hét­végi kertekben, melyekből a saját fogyasztás mellett, el­adásra is jut. lés mellett, többféle vete- ménnyel is foglalkozunk és sertéseket is nevelünk. A gye­rekek is megszerették a ta­nyai életet, s szinte búsulnak már, hogy nemsokára haza kell jönni az iskola miatt. Visszavitték az eladók Közben jöttek a vevők, akiknek vásárlási kedvét fo­kozta, hogy Kiss Dániel meg­lékelt egy pár dinnyét. A szép ikrás, sárga hús láttára szinte szájukban érezték a vevők a dinnye finom ízét. Forgalmas volt hát a va­sárnapi- piac. A kelleténél több is volt a dinnye, a felét visszavitték az eladók. Pedig már a benti piaci 6—7 forin­tos árak helyett 5 forintért kínálták portékájukat. A szomszéd városokban, például Kecskeméten drágább adiny- nye. Olaj a kimerült kutakból Az idei kéthetes szezonvégi nyári vásár szombaton fejező­dött be, s a nagykőrösi ruháza­ti boltok vezetői elégedettek az eredménnyel. A vásár for­galma áltaraban 30 százalék­kal haladta meg a tavalyiét. Kötöttáru Az áfész ruházati áruházá­ban Tornyi Béla vezető el­mondotta, hogy az első napok­ban komolyan próbára tette az áruház dolgozóit a sok vá­sárló, a nagy érdeklődés. Sze­rencsére a vevők és az el­adók is türelmesek voltak, úgyhogy ezek a napok is gond nélkül teltek el. Később a választék csökkenése miatt a forgalom is mérséklődött. A közbejött hűvösebb napok is rontották a nyári cikkek vásárát. Ennek ellenére végül is a kedvezményes értékesítés­re bocsátott áruk kevés kivé­tellel elkeltek. A vásárt fel­keresők egyébként a közben beérkezett őszi és téli porté­kából is szívesen válogattak. — Miből volt a legnagyobb forgalmuk? — Strandcikkekből és fe­hérneműfélékből. Főként a rö­vid ujjú férfiingekből. Nagy takarókészletünk is teljesen elfogyott és sok szandált is eladtunk. — Mennyi kedvezményt nyújtottak a vásárlóknak? — A 30—40 százalékos en­gedménnyel kereken 600 ezer forint megtakarítását tettük lehetővé a nagykorösieknek. A gazdaságosabb háztartásveze­téshez azonban továbbra is segítséget adunk. Augusztus 25-én szövetkezeti hét kezdő­dik áruházunkban, melynek keretében főleg a tanévkezde­ti igényeket igyekszünk ki­elégíteni. Ezen a héten min­denféle gyermek kötött árut 30 százalékos engedménnyel áru­sítunk. A másik nagy forgalmú üz­letben, a lakástextil, és mé­teráruboltban Szeleczki Já­nos vezetővel beszélgettünk. — Nyári vásárunk nagy len­dülettel indult — mondotta — s a kereslet a továbbiakban sem csappant meg. A kedvez­ményesen árusított nyári cik­keink elfogytak, s minden jel arra vall, hogy többet is el­adhattunk voina belőlük, ha lett volna készletünk. — Mit vettek leginkább a nagykőrösiek? Gyermekruha — A karton és flokon anya­gokat, a kasmír és jersey szö­veteket. Sok férfi és női für­dőruhát, valamint fehérneműt is eladtunk, s nagy keletje volt a beroer gyapjúszőnye­geknek. A már folyamatosan érkező őszi és téli ruhaszöve­tekből, flanell fehérneműkből is sokat eladtunk a vásár ide­jén. Az árengedményes áru­cikkek eladásával több mint Előzzük meg a tűzvészeket Közeledik a fűtési idény, ezért a Városi Tűzoltóparancs­nokság felhívja a város la­kosságának figyelmét, hogy fokozott gondot fordítsanak a megelőző tűzvédelmi előírások betartására. A tüzelőberendezéstől tűz­biztos fallal elválasztott helyi­ségben lakásonként legfeljebb 250 liter fűtőolajat szabad tá­rolni. Egy lépcsőházas lakó­épület pincehelyiségében tá­rolt olaj teljes mennyisége nem lehet több 2 ezer liternél. A meleget termelő tüzelőanya­gok nyilván éghetőek, tűz-, sőt olykor robbanásveszélyesek. Emiatt érthető, hogy körülte­kintően kell kezelni és tárolni őket. Alapvető követelmény, hogy a tüzelőanyagokat a tárolás során óvni kell a káros felme­legedéstől. A barnaszenek és a brikettfélék hőmérsékletét — öngyulladásra való képes­ségük miatt — célszerű a tá­rolóhelyen rendszeresen ellen­őrizni, s ha fölmelegszenek, gondoskodni kell átrakásukról, benzinből, oldószerből, oldó­szeres készítményből legfel­jebb egy litert szabad tárolni üvegfóliában vagy folyadék­üvegben — a lakásnak olyan helyiségében, ahol nem hasz­nálnak nyílt lángot, nincs tü­zelés és megvan a kellő szel­lőzés. Fűtőolajat legfeljebb 25 li. térig, s csak zárt edényben vagy legfeljebb 200- litert, acéllemezből vagy más anyag­ból készült, de biztonsági szempontból ezzel egyenértékű bordóban tároljuk, azonban ne közhasználatú helyiségekben. Legfeljebb 50 liter fűtőolajat — a közvetlen hőhatástól véd­ve —, a lakásban is lehet tá­rolni. A legfeljebb négylakásos, szabadon álló, úgynevezett „I—II. tűzállósági fokozatú” lakóépület pincehelyiségében lakásonként 600 liter olaj tá­rolható. Városi Tűzoltóparancsnokság Pénztárca a boltban 300 ezer forint megtakarítását segítettük. A szomszéd üzletben, a kon- fekciós ruházati boltban Bar- tha Györgyné üzletvezető el­mondotta, hogy a legnagyobb kereslete a férfinadrágoknak volt, ám sok könnyű női ru­ha is elkelt. A kedvezményes cikkek mellett volt vásárlója az átmeneti kabátoknak, a női műbőr kabátoknak, s már a bundáknak is. Ez az üzlet ösz- szesen 150 ezer forint kedvez­ményt adott a vásárlóknak. Szemközt a gyermekruháza­ti boltban főként napozókat és strandcikkeket kínáltak ol­csóbban. A bolt új vezetője, Szabó Györgyné elmondotta, hogy mintegy százezer forint engedményt adtak a vásárlók­nak. Sok szandál Az áfész kis textilboltjában, a Rákóczi úton, ugyancsak nagy forgalmú nyári vásár volt. Sok könnyű, női ruha­anyagot eladtak itt. Újdonság * volt náluk az NDK-ban gyár­tott, birkabőrszerű bolyhos méteráru, melyből sokan vá­sároltak. Máté Ferenc boltve­zető elmondotta, hogy a kis üzletben kínált nyári porté­kákra százezer forint árenged­ményt adtak. A Széchenyi téri cipőbolt­ban Kulcsár Lászlóné boltve­zető elmondotta, hogy főként a szandálok eladásával bonyo­lítottak le nagy forgalmat. Ezekre 50 ezer forint áren­gedményt adhattak a vásár­lóknak. Mindent egybevetve a nagy­kőrösi ruházati boltok nyári vásárán 1 millió 300 ezer fo­rintot takaríhatott meg a la­kosság. Kopa László Álló kocsisor Az idén az időjárás alaku­lása folytán a szokásosnál pár héttel később kezdődött a dinnyeérés, de a piacon még­is nagy dinnyeszezon kezd ki­alakulni. Vasárnap a Kálvin téri piac árusai mellett, a víz­toronynál kilenc lovas kocsiból, és öt személyautóból álló ko­csisoron kínáiták a dinnyét a vevőközönségnek. A múlt év­ben még alig egy-kettő for­dult elő, de most már na­gyobb számban megjelentek a körösi piacon az autóból áru­sító dinnyetermelők. — Hol termelte ezt a szép dinnyét? — kérdeztük az egyik autóstól, Kiss Dániel­től. — A gógányi tanyánkon. De a dicséret inkább a felesége­met és a fiainkat illeti, én csak a szabad időmben segítek a munkában. De kevés az időm, mert a Patyolat Válla­lat gépkocsivezetője vagyok. Többféle vetemény Kiss Dániel az ígéretes csí­kos dinnyékre mutatva el­mondotta, hogy elég jól sike­rült a termelés, amihez az idén fogtak hozzá. — Az édesapám meghalt, az édesanyámnak amputálták a lábát — panaszolta —, s a gógányi tanyánkhoz mért kis földünkön nekünk kellett a kezünkbe venni a gazdálko­dást. Ez a munka nekem nem volt új, katonakoromig tanyai gyerek voltam. A honvédség­nél tanultam ki az autóveze­tést. — A család szívesen bekap­csolódott a gazdálkodásba. Két kisfiúnk a vakáció kezdete óta állandóan kint lakik és segít a munkában. A dinnyeterme­Nyári munka a kertészetben A Városgazdálkodási Vállalat kertészetében sok munkát ad a dolgozóknak a nyárutó, hiszen most kell felkészülni az őszi ünnepekre is. Megyek a Kárász utcán és pénztárcákon jár az eszem. Ha történetesen Szegeden vol­nék, ez teljes mértékben hoz­zátartozna a sétához, hiszen abban a Kárász utcában egy­mást érik a szebbnél szebb üzletek. A nagykőrösiben vi­szont egyszerűen a dolgom után járok, miközben valóban azon töprengek, hogy aki el­veszti a pénztárcáját, s nem is két forint volt benne, miért nem keresi. A Szabadság téri méteráru és lakástextil bőit vezetője mesélte alig negyed­órája, hogy nekik bizony van egy ilyen gazdátlan bukszá­juk, s eddig még senki nem jelentkezett érte. Szóval megyek a Kárász utcán és nem értem a dolgot, mert én bizony, mikor hason­ló veszteség ért, még oda is elmentem tudakozódni, ahol nem is jártam. Meg kell esküdjek rá, mert hihetetlen: lépek kettőt, s előttem a földön egy vaskos, krokodil utánzatú pénztárca, Hajolnék lefelé, ám a buksza mintha száz lába volna, ro­han az út széle felé. A két ! tíz év körüli ebadta az árok­ban, a méteres gyomok mö- 1 gött neveti, hogy milyen bam- j ba képet vágok. Az ám, a ré- I gi trükk. Én is csináltam, fii- \ men is láttam. Cérnára kötött 1 pénztárca... Tapasztalatból tudom hát, hogy ezzel a fogással nem le- j hét csődöt mondani. A gye- j rekek is közük, hogy én va­gyok a 21. áldozat. Most már együtt nevetünk. Am a srácok i nem tudják azt, amit én. „A mások pénctárcájáért mindig lehajolunk ..Miért, hogy a sajátunk nem olyan fontos? Farkas Péter Újlaki Zoltánná, Gönczi Jánosné és Jcszenszki Zoltánná hálót feszít ki az októberben virágzó szegfűnek. Szűcs Albertné és Fehér Katalin a rózsakertben irtja a feltörekvő gyomokat. Varga Irén felvételei Sikeres nagyüzemi kísérletek A szegedi szénhidrogén me­dencében sikeresen befejező­dött az első hazai nagyüzemi kísérlet a kimerült olajkutak újbóli termelésbe állítására. A kísérlet színhelye egy más­fél évtizede folyamatosan ter­melő olajréteg körzete. A te­rületen ötös kútcsoiportot ala­kítottak. Négy kútba szappa­nos hatású vegyi anyagot saj­toltak, amellyel kioldották a tárolókőzet likacsaiból a ha­gyományos módszerrel már nem kitermelhető olajat. A négy kút között középen levő ötödikben pedig várták az eredményt, vagyis a bent re­kedt olaj felszínre bukkaná- sát. Végül is sikerült a kísér­leti kútcsoportból csaknem félezer tonna bent rekedt ola­jat kihajtani. A Szegeden al­kalmazott eljárás a harmadla- gos kitermelési módszerek kö­zé tartozik, az új mezőknél ugyanis először saját nyomá­sánál fogva tör fel az olaj, azonban legfeljebb a földben levő mennyiség 28 százaléka. Ezt követően már mesterséges serkentésre, másodlagos kiter­melési eljárásokra van szük­ség. Szegeden például a víz­besajtolásos technológiával pótolják a csökkenő réteg­energiát. Így a mélyben levő olaj 42 százalékát termelik ki, ami megfelel a legjobb nem­zetközi eredményeknek. Ezt kí­vánják a harmadlagos mód­szerrel mintegy további 6 százalékkal megtoldani. Az eljárás kidolgozói a Szénhidrogén Kutatási és Fejlesztési Intézet szakembe­rei, a miskolci akadémiai ku­tatók és a szegedi medencé­ben dolgozó mérnökök a kí­sérlet sikere után megvizsgál­ják, hogy az eredmény ará­nyos-e a várható kitermelési költségekkel, s szükség esetén tovább folytatják a kutatáso­kat még hatékonyabb, illetve gazdaságosabb módszerek ki­dolgozására. jogi tanácsadás Augusztus 27-én szerdán délután 4 órakor ingyenes jo­gi tanácsadás lesz a Hazafias Népfront városi irodájában, a Dalmady Győző utca 5. szám alatt. SPORT — SPORT — SPORT — SPORI—SPOR1 Labdarúgás Színvonalas, biztató kezdet Nagykőrösi Kinizsi— Vecsés 2-1 (1-0). Kinizsi: Tóth I. — Várko- nyi, Dénes, Dajka, Orbán, Szá­lai (Búz 85. p.), Szabó B., Ko­vács II., Kovács I., Szabó T., Németh (Horváth 50. p.). Támadó szellemben kezdett a körösi csapat, fölényét há­rom jó kapuralövés is jelezte. A 23. percben Kovács II. jól beívelt szögletét Kovács I. bombafejessel küldte a hálóba. 1-0. A gól után is akadt még helyzet, de azokat a körösi csatárok nem tudták értéke­síteni. Az ellenfél próbálkozá­sait — ebben a játékrészben —, jól hárította a hazai véde­lem. Rosszul indult a II. félidő. Az 52. percben a partjelző lest intett, a körösi védelem leállt, a játékvezető tovább engedte a játékot és a vendé­gek egyenlítettek. 1-1. Az ed­diginél még nagyobb becs­vággyal támadt a Kinizsi és a 60. percben Kovács II. jól cselezve az alapvonalig ment, jó beadásából Szabó T. hatal­mas gólt lőtt. 2-1. Küzdelmes­sé, izgalmassá vált a játék. A 73. percben Tóth I. jó érzék­kel ütött kapü fölé egy veszé­lyes lövést. Az ellentámadás­ból százszázalékos helyzetben Kovács I erős lövése a kapu­fát találta el. Ezzel szemben a 85. percben óriási helyzetben a vecsési csatár fejelt kapu fölé. A rangadó jellegű mérkőzés színvonalas, izgalmas, küzdel­mes játékot hozott. A körösi csapat jó játékkal nagyobb | arányban is nyerhetett volna a | helyzetek alapján, de szület­hetett volna könnyen döntet- ! len is, mert a körösi védelem sok hibával játszott a rutinos | ellenfél ellen. Tóth I. kapus- I nak volt több jó védése, de többször bizonytalanul fogta I a labdát. A védelem sokszor — ! főleg a második félidőben — lyukas volt. Várkonyi megbíz­hatóan játszott. A csapatjáték­ban volt elgondolás, tervszerű­ség, kezdetnek biztató, mert igen jó mérkőzésen, tapasz­talt, ju kepessegu eiieiueiet győzte* le. Valószínű, hogy vasárnap nem játszik bajnoki mérKózés. a Kinizsi, mert szomoaton já­rási válogatottak ménaozese lesz Nagy túroson, az ifnknet is. A héten a játékvezetők tá­borozása miatt több barátsá­gos mérkőzés lesz. Nagykőrösi Kinizsi ifi— Vecsési ifi 4-2 (2-1). Kinizsi ifi: Demeter (Szőke) — Godány (Ember), Angyal, Pesti (Lövei), Szabó P., Csikós, Faragó, Abonyi, Farkas, To- ricska, Bartha. Jó mérkőzésen, 2-2 után játszott jobban a körösi csa­pat és biztosan nyert. Góllö­vő: Farkas, Toricska, Faragó, Abonyi. P. S. Mai sportmüso” Asztalitenisz Budapest: a lip. Spartacus országos serdülő és újonc ranglista versenye. Labdarúgás Ifjúsági sporttelep, 18 óra: Konzervgyári jármű—21. sz. Volán, kispályás TRAKIS Ku­pa-mérkőzés. Moziműsor Csodabogyó. Mesesorozal. Előadás kezdete: fél 4 óra. Az egyik énekel, a másik nem. Színes francia film. Előadás kezdete: 6 és 8 óra. Siúdiómoziban Ház a szikiák alatt. Magyar film. (16 éven felülieknek.) Előadás kezdete: 6 óra. Düh. Színes amerikai film. (16 éven felülieknek!) Előadás kezdete: 8 óra. Figyelem. Az ATI nagykőrösi iskolája személygépkocsi, motor- kerékpár és segédmotorkerékpár- vezetői tanfolyamot indít szep­tember 9-én. Jelentkezés és fel­világosítás a könyvesbolttal szem­ben. az újságárusnál. ISSN 0itt-*?08 (Nagykőrösi Hírlap*

Next

/
Thumbnails
Contents