Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-17 / 193. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM 1980. AUGUSZTUS 17., VASÁRNAP Jól halad a lakásépítkezés A szocialisla törvényesség érvényesül És hol van a rózsabarack...? Termőre fordultak a magfák Fontos az időpont megvá lasztása A napokban ülést tartott a városi tanács végrehajtó bi­zottsága. Az első napirendi pont előadójaként Csepcsényi Endre, a városi tanács pénz­ügyi, terv- és munkaügyi osz­tályának vezetője emelkedett szólásra. Beszámolójában, ame­lyet a város 1980-as, első fél­évi költségvetési és fejlesztési alap, valamint az adóbevételi tervének végrehajtásáról állí­tott össze, arról szólt, hogy az eredetileg előirányzott költség- vetés a tervidőszak végére — június 30-ig —, összesen 258,6 millió forintra növekedett. A több mint 23 milliós emelke­dés révén — amelynek legje­lentősebb tételeit a Pest me­gyei Tanács adta — a későb­biekben is folytatni tudják a már megkezdett rekonstruk­ciókat. Felújítások Eszerint többek között a Kossuth Művelődési Központ felújítása tíz-, a gimnázium­ban jelenleg is folyamatban levő munkálatokhoz három-, a tanácsháza ügyfélszolgálati irodáinak átalakítására pedig négymillió forintos pótelő­irányzattal rendelkeznek a költségvetési szervek. Rendel­kezésükre áll továbbá az el­múlt évről maradt öt és fél­milliós összeg, amelyet azon­ban még ebben az évben fel­használnak: elsősorban a már régóta esedékes út-, híd- és átereszépítésekhél, valamint a belvízelvezetésnél. Az előadó a továbbiakban hangsúlyozta, hogy az 1980. évi tervben szereplő feladatok időarányos teljesítése kielégí­tőnek mondható. A lakásépít­kezésekkel kapcsolatos befeje­ző munkák — a parkosításo­kat leszámítva — időben elké­szültek. Jó ütemben épül az ABC-áruház a Kossuth Ferenc és a Táncsics Mihály utca sar­kán; összeszerelték a 700 he­lyes bölcsődét; szeptemberben megindulhat a tanítás a Rá­kóczi úti, nyolctantermes új iskolában és készülnek a ter­vek a távolabbi jövőben, a Vigadó helyén felépítendő tor­nacsarnokhoz. összességében véve megál­lapítható, hogy az 1980. évi költségvetés az első félévben jól töltötte be szerepét: min­den egyes tanácsi intézmény­nél biztosította a zavartalan személyi és tárgyi feltételeket. Szabálysértések A városi tanács bevételi for­rásai is elegendőnek bizonyul­tak az idei gazdálkodási év Augusztus 17. vasárnap Sza­badság téren 8.00 órától: Nép- művészeti bemutató és vásár népi fazekasok, kékfestők, bőr­művesek, fafaragók, kosárfo­nók. valamint mézeskalácsos, makramé, kerámiakészítők részvételével. A vásár ideje alatt műsort ad ceglédi Kossuth Művelődé­si Központ citerazenekara, nagykőrösi Arany János Műve­lődési Központ asszonykórusa és citerazenekara, abonyi Bú­zavirág néptánc-együttes, esz­tergomi Klubszinpad, Horizont együttes. Kaláris együttes. 18.00—21.00 óráig: Konzum- együttes koncertje. , Károlyi Mihály lakótelep 10.00 órakor: Festőiskola II. Vezeti: Bakányi Gyula festő­művész. 14.00 órakor Szergej beindításához, bár ami a la­kossági adóbevételek alakulá­sát illeti — ezen a téren né­mileg elmaradtak a várako­zástól. Az adómorál mielőbbi javítása érdekében át kell szer­vezni, hatékonyabbá kell ten­ni az adóbehajtási tevékenysé­get. Aggodalomra azonban nincsen különösebb ok, hiszen — mint arra Csepcsényi End­re, a városi tanács pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályá­nak vezetője is emlékeztetett — Cegléd elsősorban mezőgaz­dasági jellegű város: így a befizetések többsége a II. fél­évben realizálódik majd. A hátralékok összegének mini­málisra csökkentése tehát va­lós tervnek látszik. A második napirendi pont előadója, ár. Szüdi János, a városi tanács igazgatási osztá­lyának vezetője, a szabálysér­tési ügyintézés alakulásáról adott számot a végrehajtó bi­zottság előtt. Beszámolt arról, hogy az 1979. évi 10-es szá­mú törvényerejű rendelet — amely az elmúlt évben, július elsején lépett hatályba —, milyen változásokat idézett elő a tanácsi szakigazgatási szer­vek munkájában. Ismeretes, hogy egyes, a társadalomra csekélyebb mértékben veszé­lyes cselekmények a büntető- bíróságoktól a tanácsi sza­bálysértési hatóság hatásköré­be kerültek át. A módosításoknak megfele­lően 1979. július 1-től a sza­bálysértési hatóság jár el azok­kal szemben, akik például 1000 forintot meg nem haladó értékben követtek ed társada­lomellenes cselekményt. Az értékhatár felemelése ellené­re azonban a tulajdon elleni szabálysértések száma a várt­nál kisebb mértékben emel­kedett: a lakosság részéről vi­szonylag kevés feljelentés ér­kezett. Az új rendelkezések eredményeként az eddigieknél szorosabbá vált viszont a rendőrség és a szabálysértési hatóság együttműködése. A rendőri feljelentések esetén a jegyzőkönyvben foglalt adatok ugyanis elégségesek ahhoz, hogy a tanácsi hatóság tárgya­lás mellőzésével hozhasson döntést az ügyben: ezt a fel­jelentések számának később várható növekedése is indo­kolja. Ügyintézés Beszámolója végeztével dr. Szüdi János tolmácsolta a Pest megyei Tanács igazgatási osz­tályának véleményét, misze­rint a szabálysértési ügyintézés a ceglédi városi tanácson a a bohóc című gyermekműsor. Fellépnek: Szergej Kurepov, Horváth Ottó, Mérő Imre, Táj­nál Margit. 15.30 órakor Sakk- és lábteniszversenyek. Jelent­kezés a helyszínen! Augusztus 18. hétfő Károlyi Mihály lakótelep 9.00 órakor: Sport, mozgás, egészség című vetélkedő a Ceglédi Városi Ta­nács egészségügyi osztályának rendezésében. 10.00 órakor: Festőiskola III. Vezeti: Baká­nyi Gyula festőművész. 11.00 órakor: Te vagy a főszereplő! A Spóra-együttes gyermekmű­sora. 14.00 órakor: Lábtenisz­bajnokság. 20.30 órakor: Sza­badtéri filmvetítés. Szabadság tér 18.00—22.00 óráig: Rekord-együttes kon­certje. legmesszebbmenőkig megfelel a szocialista törvényesség kö­vetelményeinek. Az ugvinté^és gyorsaságát, a helyszíni bír­ságolási jog alkalmazását, és a be nem fizetett pénzbírságok behajtási munkáit azonban a későbbiekben is szakadatlanul javítani kell. V. I. Tavasszal már hírt adtunk ■ arról, hogy Albertirsán fel­újítják, kibővítik a postahi­vatalt. Akkor a nyár középé. I re tervezték az átadást. Ez sajnos nem valósult meg. Hol tartanak most? Mi az új határidő? Milyen lesz az átadás után ez a fontos köz- intézmény? A helyszínen járva kicsit elkeserítő a kép. A másfél milliós építkezéshez csupán néhány hete fogtak hozzá. Mint később megtudtam ez a többszöri áttervezés és a2 anyagbeszerzési nehézségek következménye. A legújabb terv szerint 1981. február 28. az átadási határ­idő. Reméljük, ez már végle­ges. Annál is inkább, mert a jelenlegi kényszermegoldás nem húzódhat sokáig. A régi épületben is szoro­san voltak a dolgozók. Most viszont zsúfoltan. Szinte hihe­tetlen, hogy ilyen körülmé­nyek között pontosan és jól lehessen dolgozni. Pedig ezt teszik. Mint a vezetőnőtől, Petró Károlynétól megtudtam, szinte elenyésző hibaszázalék­kal dolgosak. Igaz, ehhez Szerelik a Budalakk új, por­lakkgyártó gépsorát, amely évi 400 tonna — eddig nyugati országokból beszerzett — oldó- ■ szermentes festék gyártására képes. A fémfelületek színezé­sére alkalmas, műgyantatar­talmú porlakk tartósabb a ha­gyományos festékeknél, emel­lett gazdaságosabb is a hasz­nálata, mert nem tartalmaz oldószert. Alkalmazásukhoz speciális szóróberendezésre van szükség, ezért a Budalakk szocialista szerződést kötött a Hajtómű- és Felvonógyárral, hogy mire az új gép termelni kezd, a felhasználók szóróbe­rendezést is vásárolhassanak. A porlakkok használata a A kajszi bizony alaposan megtréfálta az idén a termesz­tőket: évtizednyi csalódás után rekordtermést takarítottak be a gazdaságok. Ezekben a hetekben nagyon szorgos, feszített ütemű mun­ka folyik a Gyümölcstermesz­tési Kutató Állomáson. A 60— 70-es évek eleje óta előállí­tott kajszihibridek értékelésé­re is kedvezőbb évnek bizo­nyult az idei. A termőképes­ség, a fánként! termés, a vi- rágzási időpont, fagyérzékeny- ság, gyümölcsméret, fogyasz­tási értékek mind-mind sok munkával ítélhetők meg. A termőre fordult. magon- eok (magfák) közül számos, ígéretes jelölt akad, mely tovább bővítheti majd a hazai fajták eddig is gaz­dag, ceglédi eredetű sorát. Dél-Pest megyében is, akár az ország többi termesztő gazdaságaiban, komoly ter­méssel került a figyelem kö­zéppontjába a kajszi. A beta­hozzájárul az is, hogy olyan dolgozóik vannak, akik már 40 éve itt teljesítenek szol­gálatot. Vagy, hogy szó szerint idézzem az egyik fiatal dol­gozót, „imádják a körzeté­ben”. Amikor a tervekről beszél­gettünk kicsit felvidul a ve­zetőnő. Először is nagyobb lesz az új épület. Ennél fog. va az ügyfélfogadás is za­vartalanabb lesz. A telefon- központ új helyiséget kap. Ami még fontosabb, egy te­lexgépet is, ami munkájukat meg gyorsabbá, pontosabbá teszi. Lényeges még, hogy az eddig hiányzó szociális he­lyiségek is szerepelnek a ter­vekül n A Budapest Vidéki Posta- igazgatóság és a nagyközségi tanács együttműködési szer­ződése megvan. A tervek ké­szek. Most már csak a kivi­telezőn múlik, hogy minél előbb meglegyen a modern, szép postaépület is. Reméljük ők is megtesznek mindent azért, hogy minél előbb az átadásról tudósít­hassuk olvasóinkat. P. hatvanas évek közepétől ter­jedt el az egész világon. A hő­re keményedő műanyagport elektronikus úton hordják fel a fémfelületre, majd szárítás­sal rögzítik. Ecsetre, mázolás­ra nincs szükség, s mivel ol­dószer nincs a festékben, az el­járás gyorsabb és olcsóbb is a hagyományosnál. Míg az oldó­szeres lakkoknál a festék het- ven-nyolcvan százaléka elpá­rolog, veszendőbe megy, addig a porlakkoknál még 2 száza­lék sincs a veszteség. A festés­nél persze elkerülhetetlen, hogy a festék mellészóródjon, ám a fölös porlakkot összegyűjt- hetik és újra felhasználhatják. karítás gondjait a terjedő­ben levő gépi rázás is mér­sékli. Azonban a rázás alapos megfontolást kíván, mert a nagy gyümölcsű fajták jelen­tős mértékben károsodnak, s álltaiéban gond a törzs- és váz­ágak kéregsérülése, amit a kajszi alig tud kiheverni. A gyümölcssérülés pedig bevétel- csökkenést okoz, az osztályos áru mennyisége csökken, sőt el is maradhat. A kézi szedők hiánya miatt a rázógép kényszerű megoldás pillanatnyilag, de a minőségi áru csak kézi szedéssel állít­ható elő. Nyomdai előkészítés alatt áll a Kajszibarack című könyv, ennek egyik részében a következőket írja Nyújtó Ferenc, a kutatóállomás igaz­gatója, s ennek aktualitást ad az idei év: „A termesztés gaz­daságosságát a gyümölcsfaj termesztési sajátságai és a termelt gyümölcs értéke együttesen határozza meg. Az egyes földrajzi területeken eltér a különféle gyümölcs­fajok termesztésének gaz­daságossága. Hazánk gyü­mölcstermesztése szempont­jából a kajszibarack-termesz­tés kimagasló jelentőségű. A gazdasági igényeknek meg­felelő méretű termesztéstől azonban még így is messze elmaradunk, ami a kajsziba­rack-termesztés néhány meg­oldatlan problémájával ma­gyarázható.” A kajszi erős növekedése révén hamar nagy termőfe­lületet képez, s már a harma­dik-negyedik évben termést hoz. A talaj iránt kevésbé igé­nyes, metszése és növényvé­delme sem kíván különösen nagy szakértelmet *' Mégis az elmúlt években — messze a népgazdasági igé­nyek alatti — termést taka­rították be a kajszisokban. Lassan már a fogyasztók és feldolgozók, no meg az ex­portőrök is „leszoktak” az illatos kajszibarackról, a ma­gyar kajsziról és rózsaba- rackről. A legtöbb nehézséget, s egyben kockázatot a kései fagyok jelentik, a gutaütés mellett Évről évre a meleg télutót fagyos tavaszelő kö­vette, a piros bimbók, a virágok, sőt a kisdió nagyságú gyü­mölcsök is, bizony gyakor­ta elfagytak. Csak a dombvidéki része­ken maradt több-kevesebb ba­Tollaslabda: Hat csapat kör­mérkőzéssel döntötte el a he­lyezések sorsát a tollaslabdá- zók OB. II-es bajnokságban. A ceglédi járást két gárda is — a Karatetétleni SE és a Dánszentmiklósi SE — képvi­selte. Az első helyért nagy küz­delem alakult ki, a KTSE és a Hatvan az utolsó összecsa­pásig külön versenyt vívott. Egyforma pontszámmal álltak, bár korábban az esélyes hat­vaniak majdnem kikaptak a dánszentmiklósiaktól. A Nyu­gati csoport elsőségét a KTSE —Hatvan találkozó döntötte el, melyet a ceglédi járás csapata 5-2 arányban megnyerte, így jogot szerzett arra. hogy az OB. II. másik csoportjának el­ső helyezettjével megmérkőz­zön az OB. I-be jutásért. A csapatbajnoki küzdelmek so­rán ezzel az eredménnyel a KTSE eddigi legszebb sikerét érte el. A végeredmény: 1. Karate­tétien SE 10 pont, 2. Hatvani Spartacus 8 pont, 3. Győri Vo­lán 6 pont, 4. Dánszentmikló­si SK 4 pont, 5. III. kér. SE 2 pont, 6. KFKI 0 pont. ★ Jó mezőny gyűlt össze az országos egyéni ifjúsági baj­nokságon, s itt is ott voltak a KTSE és a DSK fiataljai. A KTSE nem maradt érem nél­kül, Nagy Ervin két számban is a harmadik helyet szerezte meg. rack, erre pont a legjobb pél­dát a ceglédberceli tapasztala­tok szolgáltatták. A gutaütéses fapusztulás ténye egyelőre csak rögzítést, megerősítést kíván. Sajnos, a kóroktani tisztázás még nem növelte a fák védelmét, hisz nincsenek olyan mély hatású szerek, melyek a háncson át alattomosan támadó kóroko­zókat megfékeznék. A megol­dás még mindig várat magá­ra, pedig a gutaütés is nagy­ban hozzájárul az alacsony termesztési kedvhez, magas a költség a fapótlások miatt, s a fahiányok következtében a területegységre eső hozamok is alacsonyak. Ügy tűnik a szaporodó in­formációk alapján, hogy ‘ a nagyfokú gutaütés összefüg­gésben van a jelenlegi szapo­rítástechnikával, hisz a fiatal oltványok tömegesen pusztul­nak ki. Régi megfigyelés sze­rint ez nem volt ilyen mér­tékű. A másik ok, a metszés. Az időpont megválasztása alapvető jelentőségű, ugyan­is fogékony stádiumban ma­gunk okozhatjuk a betegség terjedését. A vírus okozta pusztulásra hasonló mondható el. A kajszibarack felhasználá­sáról, illetve jelen körülmé­nyek közti lemaradásokról szinte mindenkinek van több-kevesebb tapasztalata. Eltűntek a zamatos dzse­mek, befőttek, aszalvá- nyok, s hírmondóban sem lehet találni egyben eltett mandulabarackot a boltok­ban. Pedig a kajszi kitűnő ve­gyes hasznosítású nyári gyü­mölcs. Ivóié kisebb mérték­ben készül belőle, de általá­ban hiánycikk, mimt a leg­több kajszitermék. S hol van már az az idő, mikor sárga­barackkal töltötték a gombó­cot s teljesen elképzelhetet­len — remélhetőleg csak már rövid ideig — mirelit áruként is. Az idén jó kajszitermés volt, de mert U évet kellett rá várni, nincs ok az elbiza- kodásra. Alapvető változta­tásra van szükség a telepítés­politikában. Ha az idei év nagy termésből fakadó gond­jai megmaradnak, úgy tényleg lehet számítaná a termelés fellendülésére, az árak mér­séklődésére, a feldolgozott és friss kajszitermékek választé­kának bővülésére. Eredmények: , Fiú egyéni (28 induló) 3. Nagy Ervin (KTSE). Leány egyéni: (22), 5. Guba Klára (DSK), fiú páros (16) a No- vák—Nagy (Miskolc—KTSE) kettős a legjobb nyolc közé ju­tott. Vegyespáros: (22) 3. Nagy— Dovalovszky (KTSE—SZOTE), 5. Guba István — Guba Klá­ra (DSK). Tömegsport: Budapesten, a Ganz-MÁVAG pályáján ren­dezték meg a vasas üzemek 1980. évi munkahelyi olimpiá­ját. Az ÉVIG ceglédi gyáregy­sége — bár kisebb létszám­mal indultak, mint legna­gyobb vetélytársaik —, igen jól szerepeltek, elsősorban az atlétikában elért helyezések­kel (a négy első hellyel fűsze­rezve) a résztvevő huszonegy üzem közül az összetett pont­versenyben az első helyen vég­zett. • Eredmények: Kispályás labdarúgás: Nagy küzdelmet hozott a férfiak tornája. Tizennyolc csapat in­dult el. A kiegyenlített erő­viszonyokra jellemző, hogy a döntőben az első hely sorsa büntetőrúgások után dőlt el, a ceglédiek javára. A nők kö­zött a harmadik hely jutott a ceglédieknek. U. L. ISSN »133-2600 (Ceglédi Hírlap) Szergej, a bohóc Helyi szabadtéri műsorok Sport, mozgás, egészség Ál! már az új ABC-áruház ABC-áruház épül Cegléden a Kossuth Ferenc utca és Tán­csics Mihály út sarkán. A kivitelező a Bács megyei Építőipari Vállalat. * Apátl-Tóth Sándor felvétel* Pontosan, jól dolgozni Zavartalan a munka Ecset és oldószer nélkül Porlakk a fémfelületen Surányi Dezső Tollaslabda Csoportelső lett a KTSE Vasas-sportnap

Next

/
Thumbnails
Contents