Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-16 / 192. szám

Túljutottak a gondok nehezén A takarékoskodás eredményt hozott A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM. 192. SZÁM 1980. AUGUSZTUS 16., SZOMBAT Egy végre nem hajtott határozat nyomában /. Erdőgazdálkodás—összefogással Körülbelül egy évvel ez­előtt kezdődött a nyugati tőzs­déken az az arany- és ezüst­láz, amelyet néhány tőkésor­szág mesterségesen szított, s amelynek nyomán a nemes­fémek ára pár hét alatt a többszörösére emelkedett. A tőkésországokban folyó mes­terkedések nyomán hazánk­ban is átmeneti gondokat oko­zott a nemesfémek beszerzése azokban a gyárakban és üze­mekben, ahol a termékek elő­állításához az aranyra és az ezüstre szükség van. Vácott a Forte-gyárat érintette a leg­érzékenyebben az ezüst árá­nak változása, hiszen a fotó­papír és fotófilm előállításához jelentős mennyiségű ezüstöt, illetve ezüstnitrátot használnak fel. A hirtelen árrobbanás ja­nuárban még igen nehéz hely­zetet alakított ki a gyárban, de a helyi intézkedések foko­zatosan meghozták a várt eredményeket, s így az első negyedévi veszteség ellenére a félévet már körülbelül 16 millió forintos nyereséggel zár­ta a Forte Fotokémiai Ipar. Kényszerből — Bizony, mem szívesen gondolunk vissza azokra a hetekre és napokra, amikor, szinte állandóan emelkedett a nemesfémek értéke, s tulaj­donképpen nem tudtuk, hogy még mire számíthatunk — kezdte a beszélgetést Peterdy Vince, a vállalat igazgatóhe­lyettese. — Mivel a nálunk késZült fatófilmek és -papírok jelentős többsége tőkés ex­portra kerül, ezeknél a ter­mékeknél az idei esztendő el­ső negyedévében 80—120 szá­zalékos áremelést hajtottunk végre. A vásárlók a nemesfé­mek árváltozásai miatt kény­telenek voltak tudomásul venni az intézkedéseket. Kényszerből ugyan, de a ha­zai piacot is érintette ez az áremelkedés. A fotófilmjeink árát 40 százalékkal, a fotó­papírokét pedig 67 százalék­kal növeltük meg. Ez azon­ban nem volt tartós, mivel az ezüst árának viszonylagos sta­bilitása után, június végétől visszaállítottuk a januári ára­kat. Az NB II-ben és a megyei férfi kézilabda-bajnokságban már két hete folynak az őszi fordulók küzdelmei, s most vasárnap pályára lépnek a női csapatok is. A tavaszi fordulót befejez­ve, jobb gólkülönbségével a váci Forte végzett az élen, megelőzve a Budaörs csapatát. A tavaszt befejezve, a lányok nem tértek pihenőre, és a be­tegségből felépült, a csapatot ismét átvevő Sulyánszki Dezső vezetésével átedzették a nya­rat. A nyitányon Érdre utazik a csapat, ahol várhatóan na­gyon meg kell küzdenie a győzelmet jelentő két pontért, majd augusztus 20-án a Dá- nyi Tsz együttesét fogadják és ezt követi a Budaörs elleni rangadó. A felkészülés során a csa­pat mindössze egy előkészületi találkozót vívott a Gödi TK csapata ellen, de ide sorolhat­juk a Fészek Kupa mérkőzé­seit is, ahol nem várt nagy­arányú győzelmet arattak 19-3-ra a Dunakeszi SE ellen. Ez a találkozó bizakodással tölti el a csapat vezetőit, mi­vel a dunakesziek a bajnok­ság élmezőnyéhez tartoznak. Sajnos, a jó hírek mellett akad kellemetlen is; az ifjú­sági csapat két tehetséges já­tékosa, a megyei ifjúsági vá­Bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy a nemesfé­mek tőzsdei árfolyama pon­tosan az idei esztendő első hónapjában volt a legmaga­sabb, vagyis elérte a kilogram­monkénti 1 esíer 590 dollárt, egy évvel korábban pedig ez a mennyiség mindössze 190 dollárba került. Tavaly, ami­kor a Forte-gyárban az idei esztendő termelési terveit ké­szítették, már érezhető volt az árváltozás, az árfolyam 500 dollár körül mozgott Helyi intézkedések — A tervkészítés időszaká­ban at akkor érvényben le­vő árakat vettük figyelembe. Csakhogy a gyors változás, az árbizonytalanság miatt a pártbizottság és a vállalat ve­zető .égé úgy döntő, t, hogy az első félév után felül kell vizsgálni a terveket, s a kiala­kult hei>zethez kell azt igazí­tani. öe.tnleg folyik ez a mur.ka — mondotta at igaz­gatóhelyettes. Arról, hogy milyen módosí­tások fognak születni, kissé még korai lenne beszélni. De arról, hogy az elmúlt hó­napokban hogyan sikerült ki­lábalni a nem könnyű hely­zetből, annál inkább érde­mes.-*- Mi elsősorban a tőkés piacra irányuló papírok és filmek árának a növelésével és a takarékoskodással pró­báltunk eredményt felmutat­ni. Létrehoztunk kilenc komp­lexbrigádot, amely nemcsak a magasabb minőségi követel­ményeknek képes eleget ten­ni, de az anyag- és energia­takarékosság terén is ered­ményes. Ügy számoltunk, hogy a nagyobb követelmények be­tartásával éves szinten mint­egy húszmillió forint meg­takarítást érhetünk el. Az eredmény eddig igazolta a számításokat, sőt a vártnál is kedvezőbben alakult, mivel az első félévben a megtakarítás 18 millió forint volt. A Forte-gyár az idei esz­tendő első hat hónapjában 3 millió négyzetméter fotópa­pírt gyártott, amelynek fele a tőkés piacra került. Fotó- filmekből 750 ezer négyzetmé­logatottban is többször szere­peit Zagyi kapus és a beállós Kovács a nyár folyamán be­fejezte a játékot. A csapat ki­váló átlövője, Lánczi főiskolai felvételt nyert, folytatva az egyesületnél immár hagyomá­nyos szokást, miszerint min­den évben valaki bekerül va­lamelyik felsőfokú intézetbe, s így abbahagyj^ a játékot. Ennek ellenére a csapat meg szeretné nyerni a bajnokságot, de ha nem sikerülne, akkor sincs baj, mivel a játékosok két kivételtől eltekintve még csak tizenhat-tizennyolc éve­sek. Az ifjúsági együttes tovább szeretné fdlytatni tavaszi jó szereplését, és hasonló terv­vel vág neki az ősznek az NB II. ifjúsági bajnokságban listavezető csapat is. Célja to­vábbá még a szakosztálynak a járási csapat megerősítése, akik biztosítani szeretnék he­lyüket a megyei II. osztály­ban. Újdonság, hogy ezt a csapatot Maháné Czenczik Ibolya edzi és vezeti, aki kö­zel húsz évig volt az egyesü­let játékosa. A szakosztályvezetés tovább­ra is támogatásáról biztosítot­ta a csapatot, s bízunk benne, hogy a. lányok nem lesznek hálátlanok. — nyári — tért állítottak elő, s ebből 160 négyzetméternyi került ex­portra. Ahhoz, hogy ezek az eredmények végülis megszü­lettek, igen komoly segítsé­gei jelentett az, hogy a gyár párt- és gazdasági vehetői rendszeresen tájékoztatták a dolgozókat a kialakult hely­zetről. Őszinteség — Igyekeztünk a legnehe­zebbnek látszó helyzetben is őszintén beszélni az emberek­kel. Nem titkoltunk el sem­mit előlük, munkásgyűléseken s más fórumokon is elmondtuk a tényeket. At emberek meg­értették, ezért lehetett számí­tani rájuk. Különösen a gyár törzsgárdatagjai voltak azok, akik segítettek másokat is meggyőzni... Az arany- és ezüstláz, úgy néz ki, befejeződött, nem borzolja tovább a szakember rek idegeit. A tőzsdéken ma­nipulálok közül néhányan bi­zonyára busás haszonhoz ju­tottak, míg mások talán ösz- szeroppantak az igen nagy nyomás alatt. Hazánkban vé­gülis csak átmeneti problémá­kat jelentett a mesterkedés. De vajon mi várható a jövő­ben? — Természetesen továbbra is rendszeresen figyelemmel kísérjük a tőzsdei árfolyamo­kat. Valószínű, hogy at el­következő hetekben különö­sebb árrobbanás a nemesfé­mek terén nem várható. Az árak viszonylag stabilan, 500 dollár körül mozognak — mondotta Peterdy Vince. Vé­leményem szerint azonban 1981-ben elképzelhető, hogy ismét emelkedni fog a ne­mesfémek értéke. Csitári János Bőséges volt az áruválasz­ték tegnap a váci piacón. Paprikát minőségtől függően 5—14 forint közötti áron lát­tunk. A paradicsomért, ugyan­csak minőségtől függően 2,80 —8 forintot kértek. Az ubor­ka 5 forintba került, a karfiol 12-be. Tarkababot 12—14 fo­rintért kínáltak, a zöldség 5— 7 forintba került. A fejes ká­posztáért 3—4 forintot mond­tak, a karalábéért 2 forintot. A tök 2,50—3 forintba került, a sóska, bár csak egy helyen láttunk, 2 forint volt. A kelká­poszta 5 forintért kelt el, a fokhagyma 3 forintba került. A sárgadinnye 6—12 forint Immár két esztendeje húzó­dik a járás termelőszövetke­zetei erdőgazdálkodási együtt­működésének megalakítása! A járási pártvé gr ehajtó bizott­ság 1978. augusztus 3-i ülésén elfogadott állásfoglalás ellené­re még nem sikerült meg­egyezniük az érdekelteknek egy gazdasági társulás létreho­zásáról. Alacsony színvonalon Két évvel ezelőtt, amikor felmértük a gazdaságok er­deinek nagyságát és állapotát, a vizsgálatot végző szakembe­rek egyebek között azt is meg­állapították, hogy a csaknem 700 hektárnyi parlag és a több mint ezer hektárnyi művelés alól kivont egyéb terület a leg­jobban erdősítéssel lenne hasz­nosítható. A korszerű erdőmű­velés kibontakozását azonban közötti áron volt, a görög­dinnyéért 10—12 forintot kér­tek. Az őszibarack, minőség­től függően 14—18 forintba került. Almát 12 forintért lát­tunk, s a ringlóért is 12—14 forintot kértek. Volt csöves kukorica is, egyenként 3,50- ért. A tojásért 1,90—2 forintot mondtak. A hathetes csirkéért 32—34 forintot kértek, a ka­csáért 30 forintot. Volt napos­csibe is 8 forintos áron. A kardvirág szálanként 5—6 fo­rintba került, a rózsa 5 fo­rintba. A dália csokorjáért 10 forintot kértek, az őszirózsáért 6—8 forintot. akadályozza, hogy egy-egy tsz-ben aránylag kicsi a fásí­tott terület, s ezek minősége lényegesen • rosszabb, mint például az állami erdőgazda­ságokban. Élőjakészletük mind­össze harmada az átlagosnak, s a helyzetet csak tovább ront­ja, hogy sem elegendő és meg­jelelő felkészültségű szakem­ber, sem korszerű gépek nem állnak a termelőszövetkezetek rendelkezésére. Ugyancsak gondot jelent az értékesítés is. A járásban jelenleg több mint 8 ezer hektárnyi erdő van a gazdaságok kezelésében, ám az erdőgazdálkodás sem haté­konyságában, sem technikai és szakmai színvonalában nem kielégítő. Sok tsz-ben a me­zőgazdasági munkák elsődle­gességére hivatkozva nehe­zen, és késve tesznek eleget az erdőfelújítási és -telepítési kö­telezettségüknek. 1978-ban, a vizsgálat idején például mind­össze 80—90 százalékra teljesí­tették ilyen tervüket a terme­lőszövetkezetek. Igen sok gondot okoz a cse­meték beszerzése, önálló cse­metekerttel csak a püspökhat­vani tsz rendelkezik, a többiek más forrásokból szerzik be szükségleteiket. Magtermelést, illetve -gyűjtést is csupán egy­két helyen végeznek, ám a je­lenlegi mennyiségnek a több­szörösére lenne szükség. Érdemes megemlíteni, hogy 1978-ban a járás tsz-ei mint­egy 20 ezer köbméter fát ter­meltek ki, ennek alig több mint negyedét iparifaként tud­ták hasznosítani, ami rendkí­vül rossz arány, hiszen az ál­lami erdőgazdaságokban ez a nagyság meghaladja az 50 százalékot! A szövetkezeti va­gyon ilyetén elherdálása vé­gülis a közös jövedelmet csök­kenti. A legtöbb gazdaságban ma már motorfűrésszel dolgoznak az erdőművelők, ám a gépesí­tés csupán ennyit jelent. Spe­ciális, a nehéz fizikai munkát helyettesítő berendezéseket — csörlőstraktorokat, rakodógé­peket, kérgezőgépeket, hasító­gépeket — csak elvétve ta­lálunk. Ez érthető is, hiszen ezek gazdaságos kihasználásá­ra a magas vételár és az aránylag kis erdőterület miatt nincs lehetőség. Az erdészet; ágazatok olykor más ágazatok­tól kapnak kölcsön gépeket, de ez a megoldás is olyan gon­dokat vet fel, hogy például egyéb fontos helyről kell el­vonni berendezéseket, munka­erőt. Fejlődő ágazat Fafeldolgozással több terme­lőszövetkezet foglalkozik a já­rásban. Ezek az üzemek több­nyire a tűzifánál jobb minő­ségű, kis mennyiségű fát hasz­náltak fel, majd értékesítet­ték, tisztes haszonhoz juttatva a szövetkezeteket. A feldol­gozótevékenység általában di­namikusan fejlődik, erre pél­daként említhetnénk a gödi tsz szokolyai üzemét. Ám az is tény, hogy a gazdaságok kö­zötti kooperáció kibontakozá­sával sokkal nagyobb eredmé­nyek érhetők el! A legtöbb helyen — s ez természetes — a mezőgazdasá­gi és állattenyésztési ágazato­kat részesítik elsőbbségben, az erdőgazdálkodás helye és sze­repe az egyes termelőszövet­kezetek szervezeti felépítésé­ben igen eltérő. Többnyire a növénytermesztéshez vagy közvetlenül a főmezőgazdász­hoz tartoznak. Bár a szakmai irányítók valamennyi helyen felső-, vagy középfokú végzett­séggel rendelkeznek, s számuk elegendő, hiány mutatkozik szak- és segédmunkásokból. Csak együtt A járási pártvégrehajtó bi­zottság két évvel ezelőtt meg­állapította: a tsz-ek erdőgaz­dálkodásában is érvényesíteni kell az MSZMP Központi Bi­zottságának 1978. március 15-i ülésén elfogadott határozatát. A legfontosabb feladat a ta­pasztalt hiányosságok és el­maradások felszámolása, va­lamint az elért eredmények megszilárdítása és továbbfej­lesztése. Ennek érdekében a járási termelőszövetkezetek és az Alagi Állami Tangazdaság kezelésében levő erdőterülete­ken meg kell teremteni a kor­szerű erdőgazdálkodás anyagi, gazdasági és személyi feltéte­leit. Létre kell hozni a külön­böző gazdasági szervezetek — faipari vállalatok, erdőgazda­ságok, állami gazdaságok, tsz- ek — közötti társulásokat, amelyek egyben a megfelelő műszaki bázis és az egységes irányítás kialakítását is jelen­tik. A testület azt is javasolta, hogy a létrehozandó társulás­ba vonják be az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazda­ságot, valamint néhány közeli Nógrád megyei tsz-t is. Azonban két esztendő kevés volt, hogy .megalakuljon a gazdasági társulás. Vajon miért? (Folytatjuk) Furucz Zoltán Kiállítás Falak a városban A Madách Imre Művelődési Központban augusztus I7-én, vasárnap délelőtt II órakor megnyílik Franck Roussel francia fotóművész Falak a városban című kiállítása. Be­szédet mond dr. Végvári La­jos művészettörténész, a Ma­gyar Képzőművészeti Főis­kola tanszékvezető tanára. Az érdekes tárlat szeptember el­sejéig lesz megtekinthető. Nyitány a nőknél is Felkészültek a kézilabdások A könyvkötő műhelyében A szigeten üdülő csehszlovákiai gyerekek a város műem­lékeinek megtekintése után az aranyérmes könyvkötő mester műhelyébe is ellátogattak. Itt a pajtások többek között meg­ismerkedhettek Váci György találmányával, a mini-könyv- tárolóval, amely az országban egyedülálló. Papp László felvétele Piaci jelentés Bőséges volt a választék YÁ 11 YÁ Divatos női, férfi- és gyermekszandálok, fehérneműk, méteráruk 30-40%-os árengedménnyel kaphatók a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat váci Duna-kanyar áruházában: Széchenyi u. 36. Néhány cikk az áruválasztékból: rövid ujjú férfiing bébinapozók bébinapozók kasmír, 90 cm széles batiszt, 90 cm széles 220,- Ft helyett 154,- Ft 62.50 Ft helyett 37,50 Ft 69.50 Ft helyett 41,40 Ft 52,— Ft helyett 31,20 Ft 51,— Ft helyett 30,60 Ft ISSN filM-HM (Vftet Hírlapi

Next

/
Thumbnails
Contents