Pest Megyi Hírlap, 1980. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-16 / 192. szám
2 x/ímau 1980. AUGUSZTUS 16., SZOMBAT A salvadori junta terrorja ellenére Terjed a harci sztrájk Atomsorompó-konferenc'a Magyar felszólalás A salvadori junta nagyszabású fegyveres akciókkal, megfélemlítéssel és a városi gerillák felmorzsolásával igyekszik meghiúsítani a baloldali erők által meghirdetett harci sztrájkot, amelynek második napján, csütörtökön harmincán haltak meg fegyveres összetűzések következtében. A fővárosban mintegy 15 ezer gárdistát vontak össze: őrjárataik szüntelenül cirkálnak az utcákon, és különösen sűrűn a belvárosban. A Nemzeti Gárda más alakulatai — a terrorizálás nyilvánvaló céljával — hadműveletet indítottak az egyik külvárosi nyomornegyed ellen. Állításuk Színes léggömbök eregetésé- vel, hangulatos zene mellett ért véget csütörtökön este New Yorkban a Demokrata Párt országos konvenciója, ahol Carter elnököt választották a párt jelöltjévé az őszi választásokra. Carter a záróülésen elhangzott, csaknem egyórás beszédében, a párt „progresszív” platformját dicsérte és támadta a republikánusokat. A maga részéről „biztonságot, igazságosságot, békét” ígért választóinak. Megkerülve a SALT—II szerződés és az általa zsákutcába juttatott fegyverzetkorlátozási tárgyalások témáját, Reagant próbálta felelőssé tenni a fegyverzetellenőrzés elvetéséért. Megismételte az Afganisztánnal kapcsolatos szovjetelA PAP lengyel hírügynökség a következő közleményt adta ki: „Néhány üzemben és vállalatnál munkamegszakításokra került sor, amelynek során a bérekre, a normákra, a munkaszervezésre és az ellátásra vonatkozó igényeket vetettek fel. A napokban a varsói városi közlekedésben is előfordultak részleges fennakadások. Szerdán és csütörtökön a munka menetét gátló megszakítások voltak a köny- nyűiparban, Aleksandrów Lodzkiban, Teofilowban és a gdanski hajógyár részlegeiben. A munkamegszakítások gonddal töltenek el, megnehezítik az egyébként sem könnyű gazdasági helyzetet, és csökkentik azon áruk és szolgáltatások mennyiségét, amelyek valamennyiünknek szükségesek, amelyeket keresünk az üzletekben. A megindult és folyamatban lévő viták közül sokat meg lehet oldani és meg is oldanak az üzemekben. Egyes jogos követelések teljesülnek, mások részletes elemzést igényelnek, ismét mások, bár fontosak, ma nem oldhatók meg — és esetleg holnap sem —, mert egyszerűen nincs miből. A gazdaság rendezéséről, a különböző gondok és nehézségek megszüntetésének módozatairól, a munkakörülményekről, a munkáskollektívák, a munkásönkormányzati konferenciák, a párttaggyűlések fórumain kell szólni és sok üzemben ez is történik. A viták akkor hasznosak, ha nem akadályozzák a munkát, amelyre oly nagy szüksége van az országnak és az egész társadalomnak”. ★ Edward Babiuch, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke pénteken este a varsói televízióban mondott beszédet, s egyebek között hangoztatta: a kormány 1981 őszéig fenntartja a jelenlegi élelmiszerárakat és mindent megtesz a megélhetési költségek emelkedésének szerint a baloldali fegyveresek ellen hajtották végre akciójukat, amelynek során egy repülőgépet és egy gépfegyveres helikoptert is bevetettek a kunyhók lakói ellen. A hadművelet mérlege: kilenc halott a polgári lakosok és egy a gárdisták részéről. A város, más részein is fel-fellángoltak az összetűzések. A baloldali erők főként a városi közlekedést akarják megbénítani: az utcákon számos keresztbe fordított és használhatatlan járművet lehet látni. A hatóságok szerdán azt állították, hogy „a tömeg- közlekedés zavartalan” és hogy a sztrájk kudarcba fulladt. Állenes szólamokat, védelmébe vette a gabonaembargót, az olimpia bojkottálását és a sorkötelesek összeírására hozott intézkedését. A legutóbbiakra vonatkozó szavait a terem elégedetlen zúgással fogadta. A közel-keleti kérdésről szólva a Camp David-i megállapodás jelentőségét ecsetelte és kijelentette: a republikánusokkal ellentétben kormányzata nem engedi meg az Izraelnek nyújtott segélyek leállítását. Belpolitikai programját védelmezve Carter azzal dicsekedett, hogy kormányzata nyolcmillió munkaalkalmat teremtett az elmúlt években, de elmulasztott megemlíteni egy másik hivatalos adatot, amely szerint a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban ma is 7,5 millió. korlátozására. Ugyanakkor a piaci egyensúly érdekében korlátozza a jövedelmek emelkedését, kivéve az olyan jövedelemnövekedéseket, amelyek a termelékenység fokozásából származnak, illetve, amelyek a legalacsonyabb keresetű embereket érintik. Bejelentette, hogy a kormány már néhány hónapja dolgozik a gazdasági élet rendezésére hivatott terveken és ezeket a LEMP Központi Bizottságának legközelebbi plénuma elé terjeszti. Csütörtökön a késő esti órákban a berlini városi vasút (S-Bahn) nyugat-berlini Gesundbrunnen-Wedding szakaszán súlyos provokáció történt: ismeretlen tettesek torlaszt emeltek a vasúti pályatesten és egy szerelvény nekirohant a torlasznak. KIM IR SZÉN, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnöke üdvözlő táviratot küldött az SZKP KB-nek, a szovjet kormánynak és a szovjet népnek abból az alkalomból, hogy 35 évvel ezelőtt szabadította fel a szovjet hadsereg a koreai népet. EDWARD GIEREK, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára hazaérkezett Lengyel- országba a Krímből, ahol az SZKP KB meghívására szabadságát töltötte. A KARL MARX-RENDET, az NDK legmagasabb kitüntetését adományozta 70. születésnapja alkalmából Jorge lításukat azonban a főváros dolgozói cáfolták meg azzal, hogy a munkabeszüntetés második napján újabb ezrek csatlakoztak a reakciós rendszer kegyetlensége elleni tiltakozásul meghirdetett akcióhoz: csütörtökön a dolgozók kilencven százaléka maradt otthon, míg szerdán a sztrájkban való részvétel 70—80 százalékos volt. A hatalmas katonai helyőrséggé változott belvárosban a gárdisták egyre idegesebbé válnak. Az egyik katonai osztag például az amerikai nagykövetség egyik páncélozott gépjárművét vette tűz alá, és könnyebben megsebesített egy amerikai diplomatát. Mexikó csütörtökön hivatalosan közölte, hogy hazarendeli salvadori nagykövetét és csökkenti a nagykövetség létszámát. A junta diplomáciai elszigeteltségének fokozódását jelző hírt San Salvadorban minden kommentár nélkül hivatalosan megerősítették. Az ENSZ iszlám tagállamai közül már 34 írta alá azt az indítványt, amely felszólítja a Biztonsági Tanácsot: ítélje el Izraelt és* mondjon ki gazdasági szankciókat ellene, amiért jogellenesen megszállva tart arab területeket, bekebelezte Jeruzsálemet és nem tartotta be a Közel-Keletre vonatkozó ENSZ-határozatokat. Az ebben a szellemben megfogalmazott határozati javaslatról, konzultációk folynak a világszervezet székhelyén, s azt várhatóan még a hét végén megvitatja a Biztonsági Tanács — közölte a PFSZ állandó ENSZ-képviselője. Más arab és nyugati ENSZ- forrásokból származó hírek szerint az ENSZ székhelyén lépések történnek, hogy mérsékeltebb indítvánnyal helyettesítsék a muzulmán országok Izrael elleni szankciókat követelő határozati javaslatát. A BT-tagállamokhoz eljuttatott új indítvány elítéli Izraelt, A Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) az ország gazdasági stabilizációs politikájának sikeres megvalósítását veszélyeztető infláció feltartóztatása végett ez év júA Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma erélyesen tiltakozott a nyugat-berlini szenátusnál a súlyos provokáció miatt és követelte a tettesek felelősségre vonását. del Pradónak, a Perui Kommunista Párt főtitkárának, az NDK államtanácsa. KORZIKA déli részén tíz bankfiók épületei sérültek meg csütörtökön éjszaka robbantásos merényletek következtében. 211 UTASSAL és 12 főnyi személyzettel a fedélzetén Havannába kényszerítették a National Airlines amerikai légitársaság egyik DC—10 típusú, Miamiból Puerto Ricóba tartó gépét. Az akciót végrehajtó öt légikalóz Havannában megadta magát a kubai hatóságoknak. A DC—10-es gép már vissza is érkezett az USA-ba. Egy héten belül ez a harmadik gépeltérítés a térségben. Vietnami vendég I Heng Sámliiméi Találkozóra került sor Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnöke és a hivatalos baráti látogatáson Kambodzsában tartózkodó vietnami külügyminiszter, Nguyen Co Thach között. A vietnami vendég nagyra értékelte Kambodzsának a Pol- Pot-rezsim maradványainak felszámolása, valamint az új élet építése terén elért sikereit. Zsivkov Várnában Marchais-t fogadta . Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára csütörtökön Várnában fogadta Georges Mar- chais-t, a Francia Kommunista Párt főtitkárát, A baráti és konstruktív légkörű találkozón tájékoztatták egymást a két testvérpárt tevékenységéről és megvitatták a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseit. amiért bekebelezte Jeruzsálemet, de nem helyez kilátásba szankciókat. Az „enyhítés” célja az, hogy elkerüljék a radikális határozati javaslatra „menetrendszerűen” bekövetkező amerikai vétót. ■k Szelim Al-Hossz, a közelmúltban lemondott, de az új kormány kinevezéséig hivatalban maradt libanoni miniszterelnök pénteken utasította hazája ENSZ-képviselőjét, hogy tegyen panaszt a Biztonsági Tanácsnál a Libanon ellen végrehajtott ismételt izraeli agressziók miatt. Csütörtök éjjel egy izraeli rohamosztag Szidon közelében partraszállási akciót hajtott végre, s tüzet nyitott a PFSZ és a libanoni nemzeti hazafias erők közös járőrére. Két másik dél-libanoni település közelében a palesztin hazafias szövetséges erők meghiúsították a partraszállási kísérletet. nius 1-től kiskereskedelmi árstopot léptetett életbe. A kormányrendelettel nem sikerült megállítani az áremelkedést: a kiskereskedelmi árak például júliusban 3,8 százalékkal növekedtek. A szövetségi, illetve a köz- társasági és tartományi kormányok képviselői most megállapodást írtak alá az idei árpolitikára vonatkozó eddigi határozatok módosításáról. Hivatalos közlések szerint a dokumentum aláírásával „lehetővé vált a kiskereskedelmi árak maximálásáról hozott ideiglenes rendelkezés feloldása”. A szövetségi, illetve köztársasági és tartományi kormányok között létrejött megállapodás a többi között kimondja, hogy „az árpolitikának a gazdasági stabilizáció szolgálatában kell állnia, s az árképzés társadalmi megegyezések és önigazgatási szerződések alapján történik, s azokat minden aláírójuknak teljes felelősséggel kell tartania”. Nathan Shamuyarira zimbabwei tájékoztatási és ide. genforgalmi miniszter pénte. ken az ország parlamentjében bejelentette, lehetséges, hogy kormánya bűnvádi eljárást indít vagy más adminisztratív intézkedéseket foganatosít Petr Walls altábornagy, a zimbabwei fegyveres erők júliusban lemondott volt főparancsnoka, a letűnt rhodesiai fehértele. pes rezsim hadseregének egykori vezérkari főnöke ellen. Genfben folytatja munkáját az atomsorompó-szerződés érvényesülését vizsgáló második nemzetközi konferencia. Az általános vitában pénteken felszólalt Hollai Imre külügyminiszter-helyettes, a magyar küldöttség vezetője. Bevezetőjében megállapította, a Magyar Népköztársaság különös fontosságot tulajdonít a leszerelésnek. A nukleáris energia békés célú alkalmazásával foglalkozva a magyar küldöttség vezetője kitért az e téren elért hazai eredményekre is. Részletesen szólt az országgyűlés tavaszi ülésszakán elfogadott atomenergia-törvényről. Rámutatott, hogy a július 1-ével hatályba lépett törvény teljes összhangban van mindazokkal A dél-koreai katonai hatóságok újabb tizenháromezer embert tartóztattak le. A hírt Csői Kju Ha ügyvezető elnök jelentette be pénteken. A közlés szerint az őrizetbe vettek többsége „tolvaj és bandita”. Az elmúlt két hétben hivatalos adatok szerint több mint 30 000 személyt tartóztattak le a mostanihoz hasonlóan „köztörvénybe ütköző cselekedetek” elkövetésének vádjával. Ezenkívül állítólagos „korrupció és lelketlen munka” miatt 7000 állami alkalmazottat bocsátottak el állásából. Kilenc Teheránban akkreditált nagykövet csütörtökön felkereste Rafszandzsani parlamenti elnököt, és emlékiratot adott át; amelyben felszólították az iráni parlamentet, hogy bocsássa szabadon az 52 amerikai túszt. Ausztrália, Finnország, Görögország, Űj-Zéland, Norvégia, Ausztria, Spanyolország, Svédország és Svájc nagykövete együttesen adta át a parlamenti elnöknek a felszólítást. Rafszandzsani megígérte, Mint hírt adtunk róla, a suriname-i hadsereg szerdán államcsínyt hajtott végre. A februári katonai puccsal a I A zimbabwei miniszter parlamenti beszámolója szerint Walls egyik érteími szerzője volt annak a „kvarc hadművelet’ fedőnevű fehértelepes összeesküvésnek, amely a zimbabwei választások közzétételének napján — idén március 4-én — katonai pucs- csal akarta magához ragadni a hatalmat ai országban. A zimbabwei kormány birtokában van az erre vonatkozó titkos katonai parancsnak is. I a kötelezettségekkel, amelyeket hazánk az atomsorompó- szerződésben és más nemzetközi megállapodásokban magára vállalt. Így például Magyarországon az atomenergia csakis békés célokra alkalmazható, tilos tehát bármilyen pusztító eszközként való felhasználása. A törvény megerősíti hazánknak azt az elkötelezettségét — mondotta Hollai Imre —, hogy minden eszközzel elősegíti a fegyverkezési verseny megfékezésére és a leszerelésre irányuló erőfeszítéseket. Az értekezlet résztvevői körében nagy érdeklődést váltott ki a magyar atomenergiatörvény, amelyet a magyar küldöttség kérésére a konferencia hivatalos dokumentumaként közzétettek. Csői Kju Ha, az ügyvezető elnök, semmi jelét nem adta annak, hogy a „szociális tisztogató hadjárat” hamarosan enyhülne vagy éppenséggel véget érne. A tábornoki karnak a délkoreai politikai tényezők kiiktatását célzó intézkedésrendszerébe illeszkedik be a legtekintélyesebb ellenzéki politikus, Kim De Dzsung csütörtökön kezdődött katonai bírósági tárgyalása. A legfrissebb hírek szerint a tárgyalást az első nap után a jövő hétfőre halasztották. hogy azt átadja a parlamentnek, de arra nem adott választ, hogy milyen feltételekkel engedné szabadon a parlament a túszokat. ★ Tizenkilenc személyt végeztek ki pénteken hajnalban a teheráni Évin börtönben — közölte a teheráni rádió. Tizenötöt a júliusi sikertelen államcsínykísérletben való részvételben találtak bűnösnek. miniszterelnöki székbe juttatott Chin a Sen vette át az elnöki tisztséget a szerdán elmozdított Johann Ferrier-től és rádióbeszédében az ország teljhatalmú vezetőjének nyilvánította magát. Ezzel egyidejűleg a februári államcsíny után megalakult Nemzeti Katonai Tanács bejelentette a közvetlen katonai kormányzás bevezetését, lezáratta a határokat, felfüggesztette az alkotmányt, rendkívüli állapotot, részleges kijárási tilalmat és igen szigorú sajtócenzúrát vezetett be. A suriname-i rádióban beolvasott közleményében a testület bejelentette, hogy a — Ferrier-vel egvütt lemondatott — polgári kormány ellen összeesküvés készült az országban, ennek megakadályozására tartották szükségesnek a katonai kormányzás bevezetését. Carter hosszú programbeszéde ígéretözön a választóknak A PAP lengyel hírügynökség közleménye A nehézségek megoldásáról A miniszterelnök tv-heszéde NDK-tiltakozás Provokáció Nyagat-Berlinben CSAK RÖVIDEN... Konzultációk az ENSZ székhelyén Az Izrael elleni lépésekről Új jugoszláv árpolitika Zimbabwe Leleplezett vezérkari főnök Dél-Korea Tömeges letartóztatások Intervenció túszügyben Újabb kivégzések Teheránban Irániak tüntettek egy londoni bíróság előtt, követelve Angliában bebörtönzött társaik szabadon bocsátását A suriname-i puccsisták szerint • • Összeesküvést előztek meg