Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-27 / 175. szám

IIMagazinIT 1980. JÜLIUS 27., VASÁRNAP Csernai Zoltán: Az Árgus—1-kísérlet Bertalan professzor íróasztala mö­gött ült, és eirevuiten nézte az oda kirakott holmikat. Középen, néhány gépírásos iraton, kék fedelű, vastag füzet feküdt; mellette személyes ap­ró holmik; karóra, két aranygyűrű, személyi igazolvány, zsebkés es egy golyóstoll. Az íróasztal szélén össze­hajtogatott vezetékű, hallókészülék­hez hasonlító muszerféie hevert egy üres, lapos papírdobozon, amelyben — címzéséből és a postabélyegzés­ből ítélve — az egész küldemény ér­kezhetett A földszinti dolgozószoba ablakai az intézet parkjára nyíltak. Az er­kélyajtó nyitva volt, kellemes, kora őszi napfény és meleg áradt be raj­ta. A teraszon feketerigók szökdé­cselték. A professzor ujjai reszkető kapa­rászással indultak el a kék füzet fe­lé. Pillantása gépiesen siklott végig a címkéjén: KUTATÁSI NAPLÓ — ARGUS—1 KÍSÉRLET — DR. MARTIN GÉZA — CEREBROLO- GIA... Valahol a közepe táján fel­nyitotta, és olvasni kezdett ★ „Július 6. — A kísérleti állatok kö­zül a 17. számú (Zéró, német juhász, kan) bizonyult a legalkalmasabb­nak; alvási periódusonként két REM- fázis, futó lábmozgás-imitációk, szü­netek, fülmozgatás, farokmozgatás... határozott álomreflexek. Július 7. — A kísérlet' harmadik fázisában Zérót fogom felhasználni. A cél világos, az oda vezető út is: most már csak az elérés eszközét kell megtalálnom! A tű-elektródos módszer nem jó. Túlságosan ron­csolja az agyszöveteket. Egy bizo­nyos: az álomból fogok kiindulni! Az álom nem más, mint belső film, amelynek felvevőkamerája a szem, vetítőgépe, filmszalagja, vetítővász­na, együttesen, maga az agy. Első lépésként ezt a belső filmet kell va­lamiképp felvenni, rögzíteni és ki­vezetni ! Július 26. — Zéró már annyira hozzám szokott, mintha évek óta a gazdája volnék. Remek állat, a fő­nök is megkedvelte. Zérót már nem’ fogom tű-elektródokkal halálra kí­nozni. Fájdalomokozás nélkül vará­zsolok belőle tökéletes vakvezető-ku­tyát: valóságos élő szemet, olyan emberek számára, akiknek agyi lá­tásközpontja ép, és vakságuk a fel­vevőkamera, a szem betegségének vagy sérülésének következménye... A látás agyi központját már hetek­kel ezelőtt megtaláltam, feltérképez­tem. Szerkesztettem egy modulálha­tó neuro-transzmittens bio-recep­tort, tű-elektróddal bekötöttem egy kísérleti állat agyi látásközpontjába, de ily módon csak apró fényfelvilla­násokat tudtam kivezetni a telere- cording képernyőjére. Ez az út nem járható... Mi lehet a megoldás? Csakis egy tökéletesített — kívül­ről, a koponyatetőn keresztül mű­ködtethető — táv-receptor! Augusztus 3. — Megtaláltam! Egy űrhajózási szaklapban figyeltem fel a vizisztorra. Ez miniatűr táv-recep­tor, amely fókuszált elektronsugár­nyalábokkal végzi el a félvevés, mo­dulálás és kivezetés bonyolult műve­leteit. Ez kell nekem is! Ha ezt a vi- zisztort össze tudnám házasítani az én bio-receptorommal, nem kellene többé a tű-elektródokkal kínoznom a kutyákat. Augusztus 15. — Az ellátó szolgá­lattól kaptam néhány tucat különfé­le méretű és kapacitású vizisztort. A bio-receptorral való egybeépítés a vártnál könnyebben ment. Az új bio- vizisztort ragtapasszal rögzítettem a 31. számú kísérleti állat (Cézár, korcs, kan) koponyáján és vezeték­kel telerecordinghoz kapcsoltam. Cé­zárt elaltattam, és vártam az első REM-fázist. Sikerült! A telerecor- ding képernyőjén felvillant az első kutyaálomfilm! Lapos tál közeledett felém, a rácsos kutyaketrec padló­ján, tele főtthús-darabokkal; aztán úgy tűnt, mintha én magam, a saját kutyaállkapcsommal habzsolnám fel az ételt... Augusztus 20. — Következik a ne­gyedik fázis: a kutya szemén az éb- renléti állapotban felvett képek — tehát a folyamatos látás kiveze­tése a telerecordingra ... Augusztus 27. — Mivel most már a közvetlen, élő látást kell kivezet­ni, előbb meg kellett keresnem en­nek a fókuszpontját is, és beállítani a biovizis'ztort. Első próbálkozásaim csúfos kudarccal fenyegettek: bekap­csolás után a kutyák megzavarod­tak, ugrálni, vonítani' kezdtek! Ha­mar rájöttem, mi a baj: a bio-vizisz- tor a teljes látás-kvantumot el­vonta. kivezette agyi látásközpont­jukból a telerecordingra! Bekapcso­láskor tehát a kutyák előtt elsötétült a világ — megvakultak... Vakságuk, szerencsére, csak átmenetinek bizo- főnöknek: kevés volt a kontrollvizs- nyult. Kikapcsolás után négy-öt perc gálát, és ... Amikor elkezdtük Zé- múlva újra láttak és megnyugodtak, róval az udvaron, eleinte minden jól Alapom vizsgálatot végeztem. Kidé- ment. Igaz, rettentő furcsa volt úgy rült, hogy sem a szemük, sem az látni, alulról, tőlpm függetlenül, kü- agyuk nem szenvedett semmiféle ki- lön mozgó szemmel látni... Elvesz- mutatható károsodást. A megoldás tettem az egyensúlyomat, leültem, kézenfekvőnek látszott: az állatok ösztönös mozdulattal letéptem a sö- agyi »látásközpontjában keletkező tét szemüveget, és kikapcsoltam a vi- íátás-kvantumot meg kell ősz- zisztort. Sajnos, elkéstem — utána tani, úgy, hogy abból saját agyuk- is teljes sötétség vett körül! Megva- ba is, a telerecordingra is jusson ... kultam... Lázasan kezdtem gondol- Végül kiderült, hogy mindez a pon- kodni, hol követtem el a hibát?! A tos beállításon, rögzítésen és — némi sorrend — villant belém a felis- felérősítésen múlik. A bekapcsolás- mérés. Előbb vettem le a szemüve- sal egyidejűleg elektromos impulzus- get, és csak utána kapcsoltam ki erősítést kell alkalmazni a kutyák a vizisztort! A készülék tehát egy- koponyacsontjára. Rövid tapogatózás két másodpercen át, elsötétítés nél- után, ily módon minden egyes ki- kül, nyitott szememmel együtt műkö- sérleti állatnál élesre tudtam állíta- dott! Megvakultam... Zéró ott ült ni a telerecordingon a kivezetett Iá- mellettem, simogattam, nyugtattam tás képeit! és vártam, hogy a kísérleti állatok­Szeptember 5." — Írtam a főnök- hoz hasonlóan, elmúljon átmeneti nek egy időközi jelentést az eddigi vakságom. Nagyon sokáig vártam, eredményekről, és egyben engedélyt Hiába... Zéró már erősen nyugta­kértem a befejező fázishoz. A kísér- lankodott. Ekkor kétségbeesett gon- leti vak szerepét, természetesen, sa- dolat villant fel bennem — az utolsó játmagam vállaltam. Elő szemem lehetőség?! Újra fejemre csatoltam Zéró lesz... A főnök, váratlanul, he- a vizisztort, vezetékét, Zéró pórázá- vesen tiltakozott, nem akart kötél- val egybefogva, a kezemben szoron- nek állni! Végül, nagy veszekedés gattam. A sötét szemüvegre már után, én győztem, miután aláíratott nem volt szükségem. Bekapcsoltam velem egy veszélyességi nyilatkoza- a készüléket és újra láttam! De tot. mit? Az eget és a felhőket! Zéró fel­Szeptember 8. — Elkezdtem Zéró emelt fejjel vonított, ugrált mellet- felkészítését. Jókedvűen, a legeseké- tem... Most már mindegy. Mégis — lyebb fájdalomérzés jelei nélkül vi- látok! Talán ezután mindig csak seli el a vizisztorálást. így — Zéró szemével! —, de mégis Szeptember 12. — összeállítottam látok! egy, a saját fejemre méretezett bio- Szeptember 19. — Két napja gya- vizisztort. Közönséges hallókészülék- korolunk Zéróval. Szenvedünk ... re hasonlít. Előbb a Cézártól ki ve- Engem tűrhetetlen fejfájás kínoz, zetett — telerecordingon rögzített — szinte parázslik a tarkóm és a ha- álomfilm átvételét kíséreltem meg. lántékom. Zéró is szenved, és egyre Teljes sötétséget biztosító fekete nehezebben engedelmeskedik ne- szemüveget vettem fel, lehunyt szem- kém. Kénytélen vagyok szigorúan mel bekapcsoltam a készüléket... bánni vele. hiszen neki most már Semmiféle fájdalmat nem éreztem, mindig oda kell néznie, ahová én mégis felkiáltottam, amikor agyam- akarom!, ahová én akarok néz- b a n felvillantak az első képek. Hi- ni! hetetlenül furcsa érzés volt ez a köz- Szeptember 25. — Ez lesz az utol- vetlen, agyi látás!. Első alkalom- só bejegyzésem. A többit majd.;. Ez mai nem is bírtam tovább néhány már maga a pokol! Zéró teljesen másodpercnél, pánikszerűen kapcsol- megvadult, szembeszegül velem, nem tam ki a bio-vizisztort, vettem le a engedelmeskedik! Rájött azzal a sá- szemüveget. Később fokozatosan hoz- táni eszével, hogy mire használom zászoktam az álomfilmátvételhez. De fel, és arra is, hogyan béníthat meg!’ vajon milyen lesz az, amikor folya- Nem nyitja ki a szemét! Hiába ütöm, matosan látok majd Zéró kutyám verem, csukott szemmel kúszik, me- élő szemén át?” nekül előlem... a vak elől! Mégis mindig én vagyok a győztes: a pó- ir ráz és a vizisztor vezetéke az én ke­zemben! Nem engedem el... hiszen Bertalan professzor félsóhajtott. enélkül... Zéró nyitott szeme nél- Abbahagvta az olvasást, kigombolta kül!... tehetetlen vak lennék! Nem inggallérját. A napló rendezett, ol- ütöm meg többé! Sikerült újra ösz- vasható kézírása a következő bejegy- szebarátkoznunk. zéstől kezdve megváltozott, kusza, aszimmetrikus, nehezen ol- * ★ vasható sorok következtek. Bertalan professzor becsukta a fü- ■ji zetet. Arcát tenyerébe szorítva, ül­dögélt még egy ideig, majd az előtte „Szeptember 17. — Mindennek vé- fekvő iratokhoz nyúlt, és kézbe vet- ge! Valahol elhibáztam. Igaza volt a te a legfelsőt. Csak a vastag betűs Kertész N. László: A nyomozás félúton — Nos, uraim — mondta a fel­ügyelő gondterhelten —, a nyomo­zást befejeztük. Nincs tovább. Tud­juk, mi történt, talán azt is tudjuk, hogyan. Pontosan meghatározhatjuk az eltűnt személy helyzetét, sőt je­lenlegi állapotát is. A megbeszélés résztvevői hitetlen­kedő arccal néztek össze. — Igen — folytatta a felügyelő —, így van, ahogy mondom. Ennek el­lenére, az eltűnt személy érdekében semmit sem tehetünk, sőt, az a vé­leményem, hogy megközelíteni sem áll módunkban. A többiek arcán figyelem tükrö­ződött. — A helyzet nem válságos, csupán megoldhatatlan — mondta a fel­ügyelő és szomorúan tárta szét kar­jait. — Mr. Tacker a parkban ült utolsó ismert perceiben, a képen lát­ható pádon elterülve, láthatóan töp­rengő pózban. Az arra járók szavai szerint, Mr. Tackert senki nem szólí­totta meg, nem közelítette meg sem­miféle élőlény és a pad jól látható helyzete eleve kizár valamiféle ka­landos emberrablási teóriát. En nem is próbáltam az eddig ismert logika szerint kutatni. Mivel Mr. Tacker nem volt fontos személyiség, még titokban sem viselt semmiféle tiszt­séget. az fMagnál is átlagabb em­bernek ismerték, eleve a véletlenre kellett, gyanakodnom. Hosszú és el­mélyült helyzetelemzés után ki kell jelentenem: Mr. Tacker eltűnése nem indokolható semmivel, egyál­talán nem reális dolog, sőt, eltűnése ellentmond bármilyen logika szabá­lyainak. Ezért leszögezem: Mr. Tacker nem tűnt el soha, s nem is lesz soha szenvedő alanya ilyen esemény­nek. A jelenlevők izgatott moraja egy pillanatra elnyomta a felügyelő hang­ját. — Persze — némította el a zú­gást a felügyelő —, azt sem állítom, hogy Mr. Tacker megvan. Csak azt állítom, hogy Mr. Tacker helyét és helyzetét ismerem, noha, nem va­gyok képes segíteni rajta. Sőt, véle­ményem szerint, senki, uraim, senki sem képes segíteni rajta. A szerző illusztrációja Fantasztikus utazás Jóba Éva rajza cím és néhány mondatfoszlány ér­dekelte ... BALESETI JEGYZŐ­KÖNYV... végzetes figyelmetlen­ség ... piros jelzésen haladt át a ku­tyával ... az állat eltépte pórázát és elmenekült... tíztonnás kamion... Letette a jegyzőkönyvet, újra kézbe vette a naplót, visszatette, aztán hir­telen az asztalra borult, és két kar­jával lesöpört róla mindent. Felcsengett a telefon. — Halló, Irén? Maga az? Igen, ép­pen hívni akartam! Végeztem, elvi­het mindent! Mit mond?! Hagyja már abba a siránkozást! Ö t már úgy­sem támaszthatjuk fel! Igen... saj­nos, az élet kegyetlen és megy to­vább! Lehet, hogy holnap maga vagyáén járunk ugyanígy! Ebben az őrült nagyvárosi forgalomban ál­landó veszélyben van valameny- nyiünk élete... Igen ... közönséges közlekedési baleset volt! Mi más lett volna?! A rendőrség lezárta az ügyet... Lecsapta a kagylót. Felállt, és fá­radt, nehéz léptátkel kisétált a te­raszra, onnan tovább, a parkba. Le­ült az útjába eső legelső padra, ki­fújta magát, és a zakója zsebében cigaretta után kezdett kotorászni. A közelben ekkor megmozdult egy bo­kor. Csapzott szőrű, csontig lesová­nyodott kutya bújt elő és szflkölve, feltartott orral szimatolva, Bertalan professzor felé vánszorgott. A felügyelő elkomorult és felhős homlokkal folytatta: — Annál a padnál, szinte csak egy embernyi helyen, szinte csak egy embernyi térben, valami meg­változott Mr. Tacker körül azon a napfényes délutánon. Lemérettem a padot és a mérés eredményei nem egyeztek a pad eredeti méreteivel. A pad körüli növények is megvál­toztak egy kissé a kertészet dolgozói szerint. Néhány fizikai és matemati­kai modellkísérlet után, elmondha­tom: a megoldásom igaz és elkeserí­tő. Mr. Tacker az idődimenzió egyik bugyrába került, egy parányi ano­máliába keveredett és ez a tény el­zárta őt előlünk. Jelenleg a másod­perc törtrészével kicsúszott időben van Mr. Tacker és semmi sem iga­zolja, hogy él-e, vagy hal. Nem lát­juk őt, mert nem a rátekintés pilla­natában van ott, a pádon. Ö sem ké­pes kitörni ebből a csapdából, hiszen egy pillanattal előbb vagy később van, mint mi. És a rendszer mozgá­sa folytán, térben is elzáródott, nem­csak időben. Mr. Tacker tehát nem tűnt el a pádról, ellenkezőleg, a padra tűnt, azzal a padrésszel együtt, amely méréseink szerint, hiányzik. Itt van köztünk, mégis messzebb, mint az Androméda-köd. Es addig, uraim, amíg nyomozói munkám nem kap megfelelő felszerelést, hogy a di­menziók között is dolgozhassak, ad­dig ne is bízzanak rám efféle nyo­mozást. Aláássa az ember önbizal­mát. Feliksz Krivin: Miniatűrök Kereslet és kínálat Több háztömb hosszúságú sor kí­gyózott az utcán: az üzletben szép­ségtablettákat árusítottak. A szomszédos pultok mögött ésf- toztak az eladók: sehogy sem sike­rült túladniuk az elfekvő árun, a jó­ság-, becsületesség- és nemeslelkű- ség-tablettákon... — Mennyire igazságtalan ez! — gondolta Cherry (az igazságösság- tablettákat sem kereste senki). — És mikor tanuljuk meg végre észreven­ni az igazi értékeket, azt, hogy ne a külsővel, hanem a lényeggel törőd­jünk? Cherry szomorúan megcsóválta a fejét, és beállt a szépségtablettára várakozók hosszú sorába. A koldus Az automata koldús nem tágított az ablaktól. — Adakozzanak, könyörüljenek egy szegény, szerencsétlen emberen — kunyerált fémesen csikorgó hang­ján, és közben panaszosan hunyor­gott sárga és piros lámpácskáival. — Hordd el magad! — ripakodott rá Mrs. Mrouse. — Könyörüljön rajtam! — Mindjárt rád uszítom az auto­mata kutyát! Az automata koldus eltűnt, mert megijedt az automata kutyától. Mrs. Mrouse hallotta, amint már a szom­szédok ablakai előtt kunyerált. Hogy elszaporították ezeket a kol­dusokat ... Éppenséggel elszaporították őket. Az általános jólét korszakában ugyanis, amikor soha senkinek nem volt szüksége segítségre, külön fel kellett találni az automata kolduso­kat, hogy az irgalom és a jóság eré­nyét megőrizzék az emberi szívek­ben. A jóság oly szükséges az emberek számára... Még a csupa elektroni­ka, csupa automatizálás, kibemeti- zálás korszakában is olyan fontos a jóság... Mrs. Mrouse kiment az udvarra, és megsimogatta az automata ku­tyát ... , Taxiutazás A taxisofőr a visszaútra járó vi­teldíjat is követelte, mivel arra hi­vatkozott, hogy a múltból a jövőbe igyekvő utasokat nem kap. — Ott temérdek az utas — próbál­ta meggyőzni Claire. — Magam is minden szombaton visszautazom az ük-ük... — a beszélgetés akadozott és Claire sietve befejezte — ... szó­val a nagyanyámhoz. — Oda-vissza kell fizetnie — je­lentette ki kérlelhetetlenül a sofőr. — Micsoda dolog ez! — méltat­lankodott az asszony. — A jövőből a múltba, oda-vissza, a múltból a jövőbe, megint csak oda-vissza ... Az öreg, tapasztalt vezető a fejét csóválta: — Hiába, nincs mit tenni, fizetni kell. A múltért is fizetni kell, meg a jövőért is ... Gellért György fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents