Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-27 / 175. szám

1980. JÜLIUS 27., VASÁRNAP „Építőtáborban” a méhek Építőtáborba vonultak a méhek: dolguk az, hogy köz­reműködjenek a napraforgó beporzásában, most virágzik ugyanis ez a fontos ipari nö­vény. A gazdaságok felkéré­sére a méhészek az aranyló napraforgótáblák mellett állí­tották fel a kaptáraikat. Az in­tenzív beporzás révén lényege­sen nő a terméshozam, s na­gyobb lesz a mag olajtartalma is. Milliós hasznot hajtanak te­hát a szárnyas kis munkások a mezőgazdasági üzemekben. Természetesen a méhészeknek is kifizetődő a nagyarányú vándoroltatás, hiszen a virá­gokkal teli hatalmas napra­forgótáblákon tekintélyes mennyiségű mézet és virág­port gyűjthetnek a méhek. Palackba zárt kincs Az igényektől függően, napi 9—10 ezer palack pb-gázt pa­lackoznak a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat budaörsi üzemében. Képünkön a töltőüzem egy részlete. Otthont az otthontalanoknak ígérem, hogy nem leszek rossz Ott ültem a pádon a parkban és körülvettek a gye­rekek. Értem jöttél? — kérdezte az egyik kislány. — Ugye, hogy értem jöttél? Egy másik félretolta és azt mondta: engem vigyél! Engem! — tolongtak a többiek is. Volt, aki fölmászott mellém a padra, volt, aki át­ölelte a nyakamat és mondták és mondták... jó kislá­nyod leszek, jól fogok tanulni, ígérem, hogy nem le­szek rossz... De hát hogy vigyelek mindnyájatokat? — kérdeztem. — Hogy vihetnélek? Nem, azóta sem merek bemenni az intézet udvará­ra. Egyszerűen nem tudom elviselni a tekintetüket... Pedig mennyire várják a gyerekek az intézetbe betéve­dő felnőtteket! Hogy remény­kednek: talán éppen ő lesz az, akit majd mamának vagy anyunak szólíthatnak. Kiöregednek. Nem tudják, hogy mind ke­vesebb ezeknek a felnőtteknek a.száma, öt évvel ezelőtt Pest megyében még 870-en vállal­koztak arra, hogy fölnevelik az anyátlan, apátián gyerme­keket. Azóta 260-nal keveseb­ben vannak, s úgy tűnik, az idén sem torpan meg ez a ha­nyatlás. Régóta mondogatják, hogy a nevelőszülők (ez a hivatalos elnevezés) hálózata elörege­dett. Nagy Dezső, a Gyermek­éi Ifjúságvédő . Intézet igazga­tóhelyettese számokkal illuszt­rálja ezt az állítást — Húsz és harminc év kö­zött jóformán csak mutatóban akad nevelőszülő. Harminc és negyven között már 85-öt tar­tunk nyilván, a többi — mint­egy 500 nevelőszülő —a nyug­díjkorhatárt közelítő vagy azon túl levő, idős ember. Sajnos fiatal családok, illetve házas­párok elvétve vállalnak kicsi­nyeket, s ha mégis, nagyon megválogatva. Csakis normál gyereket — így mondják —, aki egészséges, aki jó tanuló, aki... — Végső soron érthető... — Igen, de a fogyatékos gyermekek szorulnak legin­kább a családi környezetre, a személyes gondoskodásra. Je­lenleg az idősebb generáció még vállalja a beszédhibás, a beteges vagy a csökkent szel­lemi képességű kiskorúak ne­velését, de fogytán-fogy a szá­muk, s idővel mondhatni, pó­tolhatatlan űr támad. — Az anyagiak sem ösztö­nöznek? — Sajnos, nem. Téves egyébként az a hiedelem, hogy ezt pénzért csinálják. A gon­dozási díj... Nos itt van a táblázat. Hároméves korig ha­vi 480, 14 éves korig 580, és 18 éves korig 630 forintot fize­tünk gyermekenként. Ezek az összegek 100—150 forinttal magasabbak, ha gyógypedagó­giai alanyról van szó. Termé­szetesen két gyerek után már jár a családi pótlék is. Ta­pasztalatunk szerint azonban még ez sem áll arányban azzal a sok küszködéssel, törő­déssel, amelyet a gyerekek nevelése megkövetel. Magyarán: nem üzlet. Aki vállalja — valami belső kény­szernek engedelmeskedve ve­szi magához az elárvult, vagy szüleiket morális okok miatt nélkülözni kényszerülő gyere­keket. Nem mindig tudják a nevelőanyák megmagyarázni, hogy mi készíteti őket rá, egy­szerűen csak otthont adnak az otthontalanoknak. Kákán, a Petőfi utcában, Tari Józsefné is tétován keresgéli a szava­kat, hogy megindokolja: — Nem is tudom; amikor az elsőt magunkhoz vettük, akis Rudit, akkor egy fiút szeret­tünk volna kislányunk mellé. De Rudit elvitte később az anyja. Akkor Olgit hoztuk ki. Itt a fényképe, nézze ... ara­nyos kis cigánylány volt, na­gyon szerettük — sóhajt —, de aztán érte is eljött az anyja. Katik, Erzsik, Jóskák Az asztalon kép kép mellé kerül. Mosolygós gyerekarcok néznek ránk. — Kati, Erzsi, Gyuri, Teréz, Ica, Ági, Évi Jóska a másik Jóska, a másik Kati, a másik Erzsi... itt meg Tibi és a má­sik Évi együtt... háromévesek voltak, amikor idevettem őket. Mindketten a kisegítő iskolá­ba kerültek. Aztán itt van Anti, neki a fülét kellett ope­rálni, Jóskát pedig farkasto­rokkal műtötték. — Mindért eljött végül a vér szerinti anyja? — Előbb-utóbb mindért. Pe­dig nem is tudtak az anyjuk-, ról. meg sem látogatta őket, aztán egyszer csak megjelent... — Megrázza a fejét. — Nem. Még rágondolni sem szeretek. Amikor Katit kivittem a vas­útállomáshoz, s megtudta, hogy el kell válnunk, rámcsdmpas?- kodott, sírt, könyörgött: ne adj oda, anyuci, ne engedj!... Ügy kellett letépni a karját rólam, odacipelni a vonathoz, de még ott is sikoltozott, s vé­gül le akart ugrani az induló vonatról... Bőgtem egész úton hazafelé, de még itthon is. A férjem szidott: hiszen nem a tied. tudhattad, hogy ez lesz a vége... A tágas családi ház szobájá­ba ekkor betoppant három gyermek: a nyolcéves Erzsiké és Tibi és a kilencéves Jóska. Körülállják az asztalt, s új- jongva fedezik fel saját fény­képeiket. Nyomukban a ne­gyedik kisfiú, Csabi, de ő már nem Tari Józsefné neveltje. — Édesanyámé, ö is nagyon régóta foglalkozik gyerekekkel. Hány éve, mama? Sós Ferencné bizonytalanko­dik: — Tizenöt éve? Most csak egy van, de két hónapja még hárman voltak a házam­nál. — összesen hány gyereket neveltek eddig? — Én tizennégyet —mond­ja Sós Ferencné —, a lányom pedig... — Húszat? — fordul anyjá­hoz Tariné. — Többel Voltak nálad vagy huszonötén eddig. Koromfekete hajú, szép ar­cú kislányok nyitják a kaput az utca másik oldalán, Nagy Istvánná házánál. A két kis­lánynak — Marikának és Ani­kónak — ez a harmadik ott­hona egy éven belüL Hála és kárpótlás — Mi volt az oka, hogy „to­vábbadták” őket? — Tudja, nem mindenki vállalja az ilyeneket — feleli a hatvanegy-néhány éves Nagy Istvánná. — Nem is azért, mert cigányok, hanem hát... ágyba víziéinek még szegény' kéim. — És itt megmaradhatnak? — Meg hát! Szeretem is őket, meg aztán volt már ne­kem betegebb is. Így hányta keresztbe a lábait — mutatja —, angolkórosnak mondták. Fölneveltem. És felnevelt még sok-sok gyereket. Néhánjruk azóta már megházasodott, családot ala­pított. Az első gyermeket 1933- ban vette magához, s azóta nincs üresen a ház. Hol kettő, hol négy-öt apróság lármája veri fel a csendet. S a fizet­ség, a hála? — Az egvik kislányért egv- szer érte jött az anyja. El akarta vinni, de nem volt rá engedélye. Nem hagytam. Ak­kor azt kiabálta nekem: „csi­náltasson magának, ha gye­reket akar”. A gyermekek ragaszkodása azonban ilyesmiért is kárpó­tolja. Mert a családból kive­tett. a szeretetet valósággal kolduló kis emberkék roppant hálásak tudnak lenni. Minden­kinek. aki az elveszített ott­hont és a szeretetet visszaad­ja nekik. Tamási István A körzet világa Fáradhatatlanul járják a falut Mindannyian lehetünk be­tegek. Születtek vagy szület­hetnek gyermekeink. Óhatat­lanul rászorulunk az egészség­ügy dolgozóira, segítségükre, szakértő tanácsaikra. Ismer­jük hát őket: a körzeti ápoló­nőt, a védőnőt, aki — ha a szükség úgy hozza — ottho­nunkba jönnek, hogy gyógyít­sanak, vigyázzák gyermekeink egészségét. ök maguk, vajon milyen­nek látják munkájukat, pá­cienseiket. Gágyor Lászlóné 1963 óta körzeti ápolónő Pátyon: — öt esztendeig kórházi osztályon dolgoztam, de ne­kem itt előnyösebb, mint a kórházban. Talán, mert kötet lenebb az időbeosztásom. Ami biztos pont a munkában, az a rendelési idő. A többivel a gondozással, a beteglátoga­tással — szabadabban gazdál­kodhatok. Főleg nyáron egy­szerűbb a dolgom, ilyenkor könnyebb gyalogszerrel bejár­ni a falut. Tíz éve volt ugyan egy biciklim, de már régen tönkrement. Azóta gyalogolok. Pedig a táska a gyógyszerek­kel, kötszerekkel, fecskendők­kel, műszerekkel van vagy négy-öt kiló. — Az otthon fekvő betegek nem olyanok, mint a kórhá­ziak. Jobban viselik a beteg­séget, a kór, amiben szenved­nek, rendszerint kevésbé sú­lyos, könnyen gyógyuL S mert a tünetek hevenyek, az első ijedtség nyomán megfo­gadják a jó szót. Érthető, ha gennyesedő mandulagyulladás­sal, epegörccsel nem dohány­zik, nem eszik pörköltet a be­teg. — Amikor Pátyra jöttem, nem volt ritka az elhanyagolt, piszkos lakás. Még bolhát is összeszedtem néha... Manap­ság néhány önmagára mit sem adó alkoholistától, s az egye­dül élő, önmaguk ellátására képtelen idősektől eltekintve, mindenki nagyobb gondot for­dít a környezetére. — A legnehezebb? Egy eset: injekcióért jön a beteg, s di­rigál; úgy szívjam fel a fecs­kendőbe a gyógyszert, hogy egy csepp se maradjon ki. Más. Megesik, hogy a fekvőbeteget nem találom otthon, s még ő van felháborodva, amiért üze­netet kapott: jöjjön a rende­lőbe. hogy beadhassam neki az injekciót. — Amikor az ember járja a családokat, bepillanthat éle­tükbe, gondjaikba is. Bizony idő kell hozzá, hogy minden­kit meghallgassunk. Meg türe­lem. De beszélgetéssel, jó ta­náccsal azt is kúrálni lehet, akinek csak a ’ lelke beteg, valamiféle sérelem érte ... — Kedvenc betegek? Talán gyerekek és az idősek, a védtelenségük miatt. A vi­gasztalás, a nyugtató szó ne­kik hiányzik leginkább. Gon­doljunk csak egy tűtől félő, síró kisgyerekre. Ellenszen­vessé csak az a páciens válik, aki sértően fölényesen visel­kedik, mert úgy hiszi, többet ért a saját gyógyításához, mint akinek ez a hivatása. Különb­séget mégsem szabad tenni. Legfeljebb annyit, hogy aki rászolgál, azzal kimértebben viselkedem. Ezt is az ő érde­kében, hogy megfogadja az orvosi előírást, hogy hama­rabb gyógyuljon... Ondrik Jánosné nyolc esz­tendeje védőnő Pátyon. Ez az első munkahelye, a három' száz csecsemő, kisgyerek, a kétszáz általános iskolás, s szüleik tartoznak hozzá. — A nyolc órás munka­időidből legalább hatot a csa­ládok látogatására fordítok. Az egyetlen kivétel a tanácsadás napja, akkor hozzám jönnek az emberek. — A gyerekekkel könnyebb bensőséges kapcsolatba kerül­ni, elég kimutatni a szerete­ted s mondani néhány kedves szót. Nagyon őszinték. Azt ta­pasztaltam, néha szavahihe­tőbbek, mint a felnőttek. Egyik anyuka például azt állította, nem kapott tejbegrízt a kicsi — ebben a korban még korai lenne —, de az ötéves testvér elmondta: mindketten darát vacsoráztak. A gyereknek nem volt érdeke, hogy másként tüntesse fel a történteket, az anyuka viszont tudta, hogy hibázott... — Megfogadják-e a taná­csot, ez munkám kulcskérdé­se. Az oltást megkapja a gye­rek, s ha szükséges, szakvizs­gálatra küldöm. 'Baj csak ak­kor van. ha hiábavaló a jó­tanács. Példa erre az ivóvíz ügye. Itt is — akárcsak a me­gyében sok helyütt — nitrátos az ivóvíz. Csecsemőknek nem adható. Minden terhes anya már az első tanácsadáson alá­írja a papírt, amellyel ezt tu­domásul veszi, s vállalja, hogy Budakesziről, a fővárosból vagy a falutól öt kilométerre eső erdei fokúiról hozza, illet­ve hozatja a vizet csecsemő­jének. De aztán hamar meg­feledkeznek róla, s volt már olyan is, aki emiatt kórházba került. — Ügy érzem, a munkám egyre inkább nevelő jellegű. A mai gyerekeknek szinte mindent megadnak, ami pén­zért megvehető, de akad szü­lő, aki nem tudja, ki a fiának, lányának legjobb barátja, ke­veset törődik a gyerek fejlő­désével. Nekem elsősorban az egészséges apróságokkal akad dolgom, s a célom éppen az, hogy megelőzzem a megbete­gedésüket, azért dolgozom, hogy egészségesen, normálisan nőjenek fel. — Hála? Megesik, virággal, gyümölccsel kedveskednek. Ezt nem lehet nem elfogadni. Há­lapénzt a nyolc év alatt csak kétszer tettem el, mjpd a két­szer nagyon megbántam. A gyerekek egészségét egyforma gondossággal kell vigyáznom, s úgy éreztem, valami külön adósságot kell így törleszte- nem. De nem is a virág vagy a pénz az igazi hála. Mégcsak nem is a köszönöm. Inkább az, amikor a gyerekek rámkö­szönnek az utcán, örülnek, hogy megláttak. Meg az, ami­kor meglátogatok egy-egy ap­róságot, s játszani akar ve­lem, mutatja a legújabb ké­peskönyvet, játékbabát, kis­autót .., t V. G. P. Csatorna épül Ráckevén Ráckevén a Kossuth Lajos utcában és a község más terü­letén szennyvíz- és csapadékelvezető csatornarendszert épí­tenek. Kivitelező a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság. Halmágyi Péter felvétele Naponta 13 ezer kötet Tankönyvszezon Dabason is, mert a megértést könnyítő jelek, kiemelések, tónusok hatását igyekszenek kihasz­nálni a tankönyvkészítők. — Természetesein így egy- egy tankönyvvel több a mun­kánk. Ezért is próbáljuk ja­vítani az offsetgépek kihasz­nálását: az azonos formátumú, kis példányszámú könyveket csoportosítjuk, s egyszerre 10 félét is nyomtatunk, hogy csökkentsük a gépek állás­idejét Egyenletesebben — A tavalyi tapasztalatok alapján — akkor tízegynéhány tankönyvvel késésben marad­tunk —, idén a Tankönyvkiadó­val közösen, előbbre hoztuk a kéziratleadás idejét, így a fel­adataink egyenletesebben osz­lottak eű. Tankönyvkészítési kampányra számítottunk, s ma úgy tűnik, erre nem lesz szükség. Sőt: az 1980-as évre vállaltakon túl, több, mint 600 ezer kötetet a jövő eszten­dő helyett még idén elkészít­hetünk. Ezek kivétel nélkül utánnyomások lesznek. Amiért fontos mindez: az oktatásügy fejlődése a nyomdában jövőre érezteti majd a legjobban ha­tását a következő évben még ■többfajta tankönyvet kell nyomtatnunk mint idén. Vasvári G. Pál nak fele annyi féle tanköny­vet állít elő mint a mi nyom­dánk. — S ha már szó esett ar­ról hogy sok az először ké­szülő kötet, néhány újdonsá­got hadd soroljak: az általá­nos iskola elsősei vehetik majd kézbe A maci mesél és A maci olvas című, hat szín­nel illusztrált könyveket. Szinte kivétel nélkül újak a nemzetiségi nyelven íródott tankönyvek, a közismereti tár­gyakéi is. Ugyancsak új a középiskolai másodikos mate­matika, a földrajz, a latin, a spanyol és a német nyelv tankönyve. Az általános isko­lában a hetedikes történelem és a nyolcadikos kémia új­donság, akárcsak a hatodikos földrajz tankönyv, a munka­füzet és a hozzá tartozó fel­adatlapok. Szebbek, színesebbek — Az újonn'an készülő tan­könyvekre jellemző, hogy egy­re több színnel készülnek. Nemcsak azért, hogy az ábrák tarkák legyenek, hanem azért tatás idejére tényleg ki kell kerülniük a nyomdából. — Amiről eddig nem esett szó: havonta 100—120 féle egyetemi és főiskolai jegyzetet is készítünk, kisebb szériá­ban, a példányszám 50-től 1000-ig terjed. — A legutóbbi, július 8-i statisztika szerint a 334 féle tankönyv és egyéb oktatási segédanyag közül 228 már el­készült, 3,1 millió példányban. Ami a leglényegesebb: ne kés­sünk a srűk értelemben vett tankönyvek gyártásával. A Tankönyvkiadónak készülő 240 féle kötet közül 147 tartozik ezek közé, s csak 47 az után­nyomás, a többi 100 új kiadá­sú lesz. Ma úgy tűnik, hogy augusztus közepéig valameny- nyi készen lesz. — Hatalmas feladat a szá­munkra ez, mert a tankönyv­fajták száma egyre gyarapszik — főként az új tantervek nyo­mán — s mivel a Dabasi Nyomda kis sorozatokat ké­szít nagyon nagy a tarkaság. Az Athenaeum Nyomda pél­dául, ahol ismereteim szerint mennyiségre ‘többet nyomtat* Aligha ismeretlen olvasóink előtt a tény: a Dabasi Nyom­da termékeinek 52 százaléka az oktatást szolgáló iskolai tankönyv, tanári segédlet, munkafüzet, feladatlap. Idén 4 millió Bálint Csaba, a nyomda igazgatója: — Az idén 334 féle tan­könyv készül nálunk, összesen 4 millió 43 ezer példányban. Megrendelőink között a lista­vezető a Tankönyvkiadó; 240 féle kötet 3,7 millió példányát készítjük a megbízásukra. A többit a Műszaki, a Mezőgaz­dasági és a Közgazdasági és Jogi kiadók rendelték meg. — Már az elmúlt év őszén elkezdtük nyomtatni a most ősztől használatba kerülő tankönyveket, s az év utolsó negyedétől már a következő tanévre dolgozunk, körülbelül annyit, mint 1979-ben az utol­só negyedévben. — Az iménti számok így azt mutatják a tanév kezdetéig mennyi tankönyvet kell előál­lítanunk mert ezeknek az ok-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents