Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-24 / 172. szám

4/rcrrt 1980. JŰL1US 24., CSÜTÖRTÖK Tízezer taggal Takarékszövetkezet Ugyancsak takarékos embe­rek lakják a Duna-parti köz­ségeket. Legalábbis ez derül ki a dunaharaszti székhelyű Kis-Dunamenti Munkás Taka­rékszövetkezet féléves mérle­gének értékelésekor. Az egész évre tervezett 7 millió forintos betétállományt ugyanis már június végéig teljesítették. így most a szövetkezeti pénzintézet 78,4 milliós betétállományt ke­zel. Taglétszámuk gyarapodá­sa is besegített a tervteljesítés­be: ugyanebben az időszakban a működési körzetébe tartozó hat községben háromszázan léptek a takarékoskodók tábo­rába, így több mint 10 ezren vannak a szövetkezet tagjai. Kölcsönként 20 millió fo­rintot folyósítottak tagjaiknak. A legtöbben személyi kölcsö­nért folyamodtak a szövetke­zethez, de sokan kértek terme­lési hitelt a háztáji gazdálko­dás fejlesztésére is. Több szempontból is sike­resnek ígérkezik az idei esz­tendő a dunaharaszti szövet­kezet számára. A négy kiren­deltség közül a szigethalmi új, korszerű irodát kap a most épülő szolgáltatóházban, amit a tervek szerint ősszel adnak át rendeltetésének. Egyszerre két köbméter Meleg víz - napenergiával Folyvást másokért munkálkodni Senki sem született tanácstagként Látványnak is érdekes a napelem. Napenergia melegíti a Fejér megyei Bodajkon a négyszáz­nyolcvan személyes napközis tábor kis lakóinak fürdővizét: a kísérletképpen felállított szerkezet egyszerre két köb­méter vizet melegít fel 30—32 fokos hőmérsékletűre. Bár az idei nyár eddig még adós ma­radt a tartós napsütéssel, és az igazi meleggel, a táborban mindig van elegendő meleg víz, s a gyerekek csupán az esti csúcsfogyasztás idején szo­rulnak rá az elektromos víz­melegítőkre. A napelem működéséről pontos adatlapot vezetnek, s amennyiben a szerkezet jól be­válik, jövőre még egyet felál­lítanak a táborban. Daro 1840 Számítógép a Rozmaringban GAFO. Ki kell ábrándíta­nom a tudományos fantasz­tikus irodalom rajongóit, nem egy új égi látomás kapta ezt a hangzatos nevet. A megye illatos virágairól híres szövet­kezetében, a Rozmaringban, megalakulása óta, a gépi adat- feldolgozó osztály viseli cél­szerű rövidítésként. Á korral haladva nem egy gazdaságban veszik már igénybe a gép se­gítségét az adattároláshoz, a termelési, az ügyviteli adatok feldolgozásához. A könyvelő­gépek sok helyütt teszik becsü­lettel dolgukat az irodákban, miként a szántóföldön a trak­torok, a kombájnok. A Roz­maring Tsz-ben számítógépet igyekeznek befogni a gazdál­kodás mindennapjaiba. Tizennégyezer adat Kohut Andrásáé, az osztály vezetője imponáló magabiz­tossággal beszél arról a mun­káról, amelynek középpontjá­ban egyetlen cél áll: minél pontosabb és gyorsabb infor­mációkkal segíteni a szövetke- zet sokirányú gazdálkodását. Megvalósításának eszköze a DARO—1840 típusú ügyviteli kis számítógép. (Így, hivatalo­san.) Két esztendő tapasztalatai­nak birtokában a kezdés ne­hézségei is elhalványodnak, amint az osztályvezető vissza­emlékezik : — Az Ascota—170 típusú középnagyságú gépet alaposan kinőttük. Egyedül az anyag­ügyvitelben 12—14 ezer tételt kellett volna nyomonkövet- níink, hogy segíthessük a gaz­dálkodást. Ilyen feltételek mellett sem az üzemeknek, sem a gazdaságok vezetőinek nem tudtunk megbízható in­formációkat adni. 1976-ban a BNV-n felfigyeltünk erre a kis masinára, s két év múlva megkezdtük vele a munkát. Elsőként az anyagügyvitel került a számítógépre, aztán fokozatosan bővítették a kört, s 1981 végéig a nyilvántartás, az adatfeldolgozás, -szolgálta­tás legfőbb gazdája a számító­gép lesz a Rozmaringban. A kibernetikában és a számító­gépek világában járatlannak nehéz elképzelni, mi mindenre képes, hogyan szolgálhatja a gazdálkodás egészét a számí­tógép. Csak példaként néhány hasznos tulajdonsága! A heti pénzügyi mérleg elkészítésével fontos tájékoztatást ad á fő­könyvelőnek arról, honnan számíthatnak még eladott áruik után bevételre, milyen anyagi eszközökkel gazdálkod­hatnak. A bolti értékesítés el­számolásában, valamint a me­netlevelek feldolgozásában is hasznos segítőtárs a gép. A tsz mintegy száz gépkocsijának minden útját, a fogyasztás, a kihasználás minden mutatóját nyomon követi, elraktározza, értékeli a technika. A bér- számfejtők az általa szolgálta­tott adatokra támaszkodva számítják ki a gépkocsiveze­tők bérét. Kamatozó befektetés Egy olyan gazdaságban, mint a Rozmaring is, ahol sok­féle a termék, különösen nagy szolgálatot tesz a számítógép. Valamennyi terméküknek sa­ját munkaszáma van, s így akár havi, akár negyedéves időtartamot tekintve pontos adatokat adhatnák arról, me­lyik virág, egyéb dolog előál­lítása gazdaságos, melyik hoz kevesebbet a konyhára. A tsz raktáraiban 20 ezer cikk vár sorsára. Fizikai képtelenség lenne a technika segítsége nél­kül megállapítani, nyomon kö­vetni, mi az elfekvő készlet. — Egy biztos — fűzi tovább a gondolatot Kohut Andrásné —. hasznot hoz a tesz-nek az ügyvitel gépesítése. Sok tekin­tetben másfajta, korszerűbb gondolkodást követel együtt dolgozni a géppel, de a na­gyobb bizonylati fegyelem, a takarékosabb anyagfelhaszná­lás, a minden szempontból célszerűbb. megalapozottabb gazdálkodás miatt megéri ez a váltás. Nem nehéz belátni, nem volt egyszerű dolguk a rendszer kidolgozóinak, megteremtői­nek. Hogy ne tekintsék csoda­bogaraknak őket, valamennyi üzemet felkeresték az osztály dolgozói, bevonták őket is az előkészítés munkájába, s amikorra a gép megérkezett, már zöld utat kapott az új módszer. A helyiek lelkesedé­sén túl. a Mezőgazdasági Ügy­viteli Szervezési Intézet is se­gített az indulásnál, s azóta is kész a tanácsadásra. Operatív támogatás Az osztályon két csoportban — az adatrögzítőben és a fel­dolgozóban —, tizenöt, a szá­mok, a technika bűvöletében élő fiatal dolgozik. S egyre jobban belejönnek a munkába. Amit lehet, igyekeznek házon belül megoldani. Az alapada­tokat itt rögzítik, nem utaznak a bizonytalanok, az esetleges hibalisták, s olcsóbb is a házi számítógép, mintha a számí­tóközpontot vennék igénybe. — S még egy haszonnal jár — teszi hozzá Kohutné. így gyorsabb, pontosabb, valóban operatív, naprakész lehet adat­szolgáltatásunk. A több évet átfogó gazdálkodási eredmé­nyek összevetésében, értékelé­sében persze igénybe vesszük a számítóközpontot is. Azt tartják, ha nincs olyan kollektíva, amely él a techni­ka adta lehetőségekkel, ahol nem tekintik szívügyüknek az új módszer sikerét — megbuk­hat a kecsegtető vállalkozás. A Rozmaringban erről szó sincs. Befektetett energiájuk nemcsak saját hasznukra ka­matozik. A rugalmas, a gaz­dálkodás minden rezdülését nyomon követni képes rend­szer iránt más szövetkezetek is érdeklődnek. Sokan járnak hozzájuk tapasztalatcserére: a nádudvari Vörös Csillag Tsz- ben az ő módszereiket átvéve három hónap alatt meghono­sították a számítógépes ügyvi­telt ... Gáspár Mária Vannak közös dolgaink, gondjaink, bajaink, s vannak, akik ezeket magukra vállalva képviselnek bennünket: ta­nácstagok. Megbízásunkból munkálkodnak; ha rossz a közvilágítás, ha kevés a hely az óvodában, ha hiányzik a járda vagy akadozik valame­lyik szolgáltatás: protestálnak, utánajárnak, intézkednek, szer­veznek. Tanácstaggá ezért a I legritkább esetben választa­nak magának való embert; a nagyváros vagy kisközség pol­gára — érthetően — a nyüzs­gő, a közéleti emberre adja voksát. Es ez nem is olyan bo­nyolult dolog, ha egy régi, sokak által megkedvelt ta­nácstag újbóli megválasztásá­ról van szó. Megtörténik, hogy fiatal emberek vállára rakja a közösség a megtisztelő ter­het. olyanokéra, akik a tanács­tagi teendőkről, felelősségről legfeljebb csak hallottak... A község elfogadott Ez a bizalom azonban rit­kán alaptalan. Az első ízben tanácstaggá lett fiatal embert ismeri a település lakossága, helyesebben: olyannak ismeri, akire nyugodtan bízhatja prob­lémáinak megoldását. így történt ez Lakatos Éva esetében is, aki Dabason a legfiatalabb tanácstagok egyi­ke. Huszon-egynéhány éves, filigrán termetű, mosolygós ar­cú, közvetlen és energikus; a 2. számú általános iskolában orosz—magyar szakos tanárnő. Nem dabasi... — De már azzá lettem — helyesbít —, két éve itt la­kom. Megszoktam, megszeret­tem ezt a községet. Egyébként Hetényegyházáról kerültem Szegedre, a Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskolára, a diplo­ma megszerzése után pedig pályázattal ide. Itt kaptamál­lást, szolgálati lakást. — Gondolta volna, hogy csekély két esztendő teltével tanácstaggá választják... — Még most is hihetetlen­nek tűnik. Nem számítottam ekkora megtiszteltetésre, jól­eső érzés. Hiszem, ez már azt jelenti: a község befogadott, elfogadott. Tegyük hozzá: Lakatos Éva ezt meg is érdemelte. Szimpa­tikus és agilis pedagógusként mutatkozott be, hamarosan megválasztották a pedagógus KISZ-szervezet titkárává, meg­bízták a helyi Fáklyaklub ve­zetésével, ő pedig szabad ide­jében fáradhatatlanul tevé­kenykedik: műsorokat, kultu­rális rendezvényeket szorgal­maz. szervez, korosztályának gondjaival, problémáival fog­lalkozik ... — Körzetemben zömmel la­kótelepi családok élnek — ma­gyarázza —, nagyon is speciá­lis gondokkal. Csak példaként említem: kevés a gyermekin­tézmény. Aztán: ezek a fiatal családok jóformán alig tudnak művelődni, szórakozni — az esti rendezvényekre, kulturá­lis eseményekre, gyakran ép­pen a gyerekek miatt —, kép­telenek otthonról kimozdulni. Nos, van már elképzelésem: igényes műsorokat egyfajta' gyermekmegőrző „szolgálattal” egyetemben szeretnék meg­szervezni. És persze terveim közt szerepel játszótérépítés társadalmi munkával, vala­mint a lakóközösségek, hogy is mondjam ... összemelegíté- se, összehozása? Bízom benne, hogy sikerül. A bizalom kötelez Varró Tiborné, Inárcs és Ka­kucs közös tanácsának új tag­ja. Akárcsak Lakatos Éva, ő is első ízben nyerte el egy kis közösség bizalmát, majd nem sokkal ezután egy nagyobb küldetést: megyei tanácstaggá is megválasztották. — Jól tudom, mekkora fele­lősséggel jár ez, kicsit tartok is tőle — vallja be. — Remé­lem, nem okozok csalódást. — Itt lakom Kakucson, na­gyon régóta, természetesen minden problémát jól ismerek, sajátomnak is tartom. Korsze­rűtlen a villamos hálózat, föl­tétlenül felújításra szorul. A televíziókat csak erősítőkkel lehet működtetni, ha egy kis szél támad, máris elmegy az áram... Bízom benne, hogy ezt az áldatlan állapotot meg tudjuk szüntetni. — Csak bízik? — Határozottabban Is mond­hatom, mert a legsürgetőbb, a legnagyobb gondja a telepü­lésnek. Ha ezt nem oldjuk meg, akkor semmit! A tisztség, a megbízatás — kötelez. Kötelezi Varró Tibor- nét is, hogy legjobb tudása szerint lássa el társadalmi teendőit. Ez azonban a két­gyermekes anyának nem kis nehézséget jelent. De hát eddig is a munkaneiy és a család kettős kötelezettsége mellett vállalta a harmadikat: a tár­sadalmit. A termelőszövetke­zetben, ahol belső ellenőrként dolgozik, ő a nőbizottság elnö­ke — másokkal törődő, lelkiis­meretes munkatársként isme­rik. Érdekeket egyeztetve A dabasi járás 441 tanács­tagja között természetesen még számos kezdő akad, úgy mondják: a fiatalítás jól sike­rült. A 15 település tanácsai­ban az ifjabb korosztályok képviselői szép számmal fog­lalnak helyet. A megelőlege­zett bizalom tehát nem hibád- zik, s remélhetőleg ennek meg- szolgálásával sem lesz baj. Végtére is: senki sem születik tanácstagként — de mindenki, aki rátermett, idővel megta­nulhatja, hogyan lehet és kell a kisebb közösségek érdekeit a nagyobbal egyeztetve, foly­vást másokért munkálkodni. Tamási István Katonák A közbiztonságért Tóth László őrvezető, gépe­sített lövész rajparancsnok az egyik este két katonatársával Ízbégen sétált, amikor észre­vette, hogy a gyengén kivilágí­tott utcán parkoló gépkocsi­kat két fiatalember próbálja nyitogatni. Óvatosan közelebb mentek. Miután meggyőződ­tek arról, hogy a fiúk gépko­csit akarnak lopni, közbelép­tek. Határozott • fellépésükkel megakadályozták, hogy az egyik feltört gépkocsit elvi­gyék, s ittasan vezessenek. Tettükért a szentendrei járási és városi rendőrkapitányság vezetője hivatalos levélben küldte el a köszönetét alaku­latul); parancsnokságához. Bába Mihály Zrriáá auümöícó "1/óvári doktor a kanyar előtt féke- ^ zett. Nem, nem a tájban gyönyör­ködött, nem a dombokra felkapaszkodó szőlősorokat és gyümölcsfákat bámul­ta, csodálta, hanem az út mellett álló, kezében tömött zacskókkal telt kosa­rat szorongató fiúra szegezte tekinte­tét. — Mért fékezel ennyire? — kérdezte Fazekas, aki csak hosszas nógatásra volt hajlandó elkísérni barátját erre a vasárnapi kirándulásra. — Egy kis gyömölcsöt akarok venni. — Gyümölcsöt? Hiszen ha jól lát­tam, azt is csomagoltál. — Igaz, de ez friss gyümölcs. Ezek a szemek, amik a zacskókban lapul­nak, az éjszakát még a fán töltötték. — Ugyan — legyintett nevetve Fa­zekas. — Hidd el, én tudom. Megállt a fiú mellett. — Friss gyümölcsöt tessék — nyúj­totta feléjük a tízéves forma gyerek a barna zacskót. — Mid van? Különben mindegy. Adjál kettővel. A fiú arca hirtelen felderült. Bol­dogan rakta be a csomagokat az abla­kon. Kővári egy ötvenest nyújtott ki. — Rögtön visszaadok. A gyerek lázasan kotorászni kezdett nadrágzsebében. — öcsikém, ami visszajárna, az a tied. Na, jó vásárt! — De uram, ez sok. — Sebaj — intett felé Kővári és hir­telen meglódult a kocsijával. Fazekas értetlenül csóválta fejét. De könnyelmű vagy, jegyezte meg. Nem várt erre választ. Belekukkantott a zacskóba. Őszibarack volt bennük. Nem szebb, nem csúnyább, mint a piaci. — Nem értelek dokikám — fordult Kővárihoz — egy ötvenest adtál a gye­reknek ezért a feleannyit érő gyü­mölcsért. — Ja, barátom, itt azt kell megfi­zetni, hogy ez friss szedés. Említettem már, ezek a barackszemek az éjszakát biztosan a fán töltötték még. Aztán meg nálam ez nosztalgia is. Megálljunk annál a csárdánál? Jó kávét adnak. — Álljunk — egyezett bele Fazekas. "Valóban jó kávét kaptak, de Fazekas ' nem a kávé ízére figyelt, gondola­tai szüntelenül vissza-visszaröppentek a gyümölcsöt áruló gyerekhez. — Azt mondtad, hogy ez a gyümölcs- vevés, nálad nosztalgia. Hogy érted ezt? — Szóval nem tudsz szabadulni a gondolattól. Nézd, talán nem pontosan fejeztem ki magamat: én ha az út mellett gyümölcsöt áruló gyereket lá­tok, mindig megállók és veszek, akkor is, ha nem kell, ha egy fél óra múlva valahol akár ott is felejtem. — Micsoda furcsa hobbid van — ne­vetett Fazekas. — Nem, ez nem hobbi. Csak arra az időre emlékezem, amikor én is ott áll­tam egy nagy kosárral az út mellett és árultam a gyümölcsöt. Pedig, hidd el nekem, jobb szerettem volna én is ját­szani, vagy lubickolni a tóban. Csak­hogy nem lehetett. Talán nyolcéves voltam, amikor az apám vett egy elva­dult gyümölcsös kertet Volt abban szőlő, meg mindenféle fa és derékig érő gaz. Ismered az apámat, takarékos ember hírében áll. Akkor meg igazán fogához vert minden garast Azt mond­ta. a termést eladjuk, abból veszünk építőanyagot és majd építünk egy bun­galót. Csakhogy a piacon a kofák fil­léreket adtak a magunkfajtának. És fitymálták az árut, amit rögtön három­vagy négyszeres áron adtak tovább. Akkor apám azt mondta, ha, ebből elég, majd eladjuk mi. Hajnalonként per­sze rendszerint csak szombaton meg vasárnap, teliszedtünk négy füles ko­sarat és lementünk az országúihoz. Reszkettek az inaim, mire odaértünk, de nem szóltam, nem mertem szólni, hogy nehéz. Egy pillanatra elhallgatott. Kért még egy kávét és kólát Fazekasnak meg egy üveg sört — Apám keresett egy megfelelő he­lyet — folytatta Kővári —, ahol mesz- sziről jól láthattak az autósok, moto­rosok, aztán otthagyott nekem egy ko­sár gyümölcsöt, egy csomó zacskót, a többivel meg behúzódott a legközelebbi bokorba, hogy ne lássák. Mert tudod, furcsák az emberek. Ha egy felnőttet meg egy gyereket látnak a kosarak mellett, akkor nem állnak meg, csak azt gondolják magukban, hogy na, ezek kofálkodnak. Más az, ha csak egy pöt­tömnyi gyerek áll a kosár mellett. Ez igen, ez ügyes, talpraesett gyerek, ez még viszi valamire az életben. És ha gyerek is van a kocsiban, akkor nem marad el az erkölcsi tanulság: bezzeg ti csak lustálkodtok, hozzászoktatok a kényelemhez, mindent készen kaptok. De majd én változtatok ezen. Persze nem változtat, nem tud változtatni, csak így leplezi meghatottságát, hogy azt szeretné, ha az ő gyerekei is olyan talpraesettek lennének, mint a friss gyümölcsöt áruló fiú. Nem, arra egy pillanatig sem gondol, hogy közben a kosár mellett topogó gyerek meg az ő gyerekeit irigyli, hogy azok mehetnek kirándulni, barangolni az erdőbe, meg úszni, csak ő nem, csak neki kell iz­zadnia az országút szélén. — Érdekes történet — jegyezte meg Fazekas, de Kővári nem figyelt rá, folytatta. — Szóval, amikor elfogyott egy ko­sárral, apám a bokorból hozta a követ­kezőt. És addig álltam ott, amíg el nem adtam mind a négy kosárral. Ha sze­rencsénk volt, tíz, tizenegy óráig. De ha egy kicsit felhős volt az ég, vagy csí- pősebb szél fújdogált, akkor hiába ácsorogtunk. Megtörtént, hogy a gyü­mölcs felét sem adtuk el, cipelhettük vissza. Délután hiába voltam én már szabad, nem volt kedvem sehová men­ni. Csak apám örült a bevételnek. Mon­dogatta is néha: ez már neked is épül, ebben már a te kezedmunkája is ben­ne van. — És felépült a nyaralótok? — Fel. De nem szívesen járok oda. Bevakoltuk a gyerekkoromat a falak­ba. De azt hiszem, indulhatunk tovább. fizettek, visszaültek a kocsiba, és indultak tovább. Amíg fel nem értek a hegyre, a turistaházig, már nem szóltak egymáshoz. A kis történe­ten töprengtek, mindketten.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents