Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-23 / 171. szám
ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM 1980. JÚLIUS 23., SZERDA Gyorsabb munka Közelebb kerülnek az emberekhez Korszerűsödik az ügyintézés A tanári választások után megalakultak az új testületek. Mind a feladatok, mind a tanácsi munkával szemben támasztott követelmények növekednek. Az ötödik ötéves terv sikeres befejezése és a következő tervidőszak előkészítése jól képzett, hozzáértő szakembereket kíván. Az ütőképes apparátus kialakítása ma már nem egyszerűen szükséglet, hanem létkérdés is. Monoron is számos javaslat, ötlet fogalmazódott meg ezzel kapcsolatban a közelmúltban. Kiss György, a nagyközségi közös tanács vb-titkára elmondotta, hogy a továbblépésnek két alapvető útja van. Egyrészt szervezési intézkedésekkel, másrészt mind több fiatal szakember bevonásával lehet emelni az ügyintézés, tanácsi munka színvonalát. Az utóbbi látszik nehezebb feladatnak. A monori járásban általános tendencia, hogy kevés a jól képzett műszaki szakember a helyi tanácsoknál. Pedig nagy szükség lenne rájuk, hiszen a beruházások tervezésénél és megvalósításánál olyan emberekre van szükség, akik értik a dolgukat. A hozzá nem értés nemcsak lassíthatja a munkát, de költség- kihatásai is lehetnek. Sajnos, kevés a jelentkező, a járási székhelyen is betöltetlen a műszaki csoportvezetői állás. A fiatal szakemberek idegenkednek a tanácsi munkától, sokszor talán azért, mert nem is ismerik eléggé. Pedig annak is megvan a maga szépsége. Átalakulóban van ez a munka, egyre kevesebb a bürokratikus szokás, inkább a területi munka dominál a jövőben. Erre utalnak azok a kezdeményezések is, amelyekét hamarosan megvalósítanak Monoron. Ennek alapelve, hogy közelíteni kell egymáshoz az ágazatokat. A munka korszerűsítésének színhelyévé az ügyfél- szolgálati iroda válik, amely már eddig is bizonyította életképessé;- It. Előadói párokat alakítanak ki, ilyen lesz például a népességnyilvántartás és az anyakönyvi ügyek. Egyebek között abban rejlik ennek a jelentősége, hogy ezentúl nem lehet majd arra hivatkozni, hogy ez, vagy az az ügyintéző szabadságon van. A tanácsi dolgozó nemcsak a maga szakterületén lesz járatos, hanem megismeri a rokonszakmákat és az általános tudnivalóikat is. Az ügyfélszolgálati iroda létszáma egyre bővül majd, s a munka hatékonyabbá válik. Könyvek között Gazdag anyag a polcokon Forrásmunka az érdeklődőknek Ma már kiterjedt tábora van a honismereti, helytörténeti mozgalomnak. Otthont talált a művelődési intézményekben, az iskolákban, de az ipari üzemekben is. Ennek ellenére még mindig nem fordítunk elég energiát összegyűjtött emlékeink közkincs- csé tételére. Ez a vélemény alakult ki az elmúlt héten megtartott III. országos honismereti konferencia résztvevői között is. A monori járásban is gazdag helytörténeti anyag halmozódott fel. Mészáros János, a járási könyvtár igazgatója elmondotta, hogy eddig viszonylag kevesen ismerkedtek meg az érdekes dokumentumokkal. Csak az igazi könyvbúvárok tudnak létezéséről, s a vaskos kötetek nem szerepelnek a kedvelt olvasmányok között. Akik mégis ráakadtak a polcok között, azok nem csalatkoztak benne, még forrásmunkául is szolgált. A járás valamennyi községének történetéről, keletkezéséről, fejlődéséről mesélnek a megsárgult lapok. Magyarország vármegyéinek monográfiája a települések születésétől egészen 1910-ig nyomon követi a falvak történelmét. Ma már igen kevés példány található a műből, amelynek szerkesztői között ott találjuk Móricz Zsigmondot is. A cél az, hogy ez az érték ne csak a könyvtáré, hanem mindenkié legyen. Bizonyára sokan kíváncsiak jelenlegi lakóhelyük múltjára, történetére, ezért a gazdag anyag érdekesebb részletei hamarosan földolgozva jutnak majd el az olvasókhoz. Az ügyintézők még közeled d kerülnek az emberekhez az irodán keresztül. Az elképzelések szerint, az év végéig már ott foglalkoznak majd az ipari-kereskedelmi, a szociális ügyekkel, a munkaügyi problémákkal. Mindehhez természetesen hatékony nyilvántartási rendszert kell kialakítani. Már csoportosítják, rendezgetik az ügyiratokat, keresik a legkézenfekvőbb megoldást. Ha sikerül kidolgozni a szisztémát, akkor egy mozgó polcrendszer segítségével egyszerűen le lehet majd hívni a szükséges anyagokat, adatokat. Ez a módszer helyigényes, ezért elkerülhetetlen az ügyfélszolgálati iroda bővítése. Azt tervezik, hogy a cipőboltot átköltöztetik a régi fodrászüzlet helyére, az így megüresedett helyiségben csekély átalakítás után fogadhatják majd az ügyfeléket. K. L. A Petőfi utcában Gyermekruha- szaküilet nyílik A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat hamarosan gyermekruha-szaküz- letet nyit a járási székhelyen. A Petőfi utcában a volt Vasipari Szövetkezet épületét alakítják át erre a célra. Az új üzletben várhatóan szeptemberben kezdődik meg az árusítás. A vállalat korszerűsíti az igen elhanyagolt állapotban levő olcsó áruk boltját is. A monori piactér mögötti üzlet a közeljövőben rendezett körülmények között és gazdagabb áruválasztékkal várja majd a vásárlókat. Szigorú követelmények Többet, új feladatokat vállalnak Mindnyájan tudjuk, csak akkor ünnepelhetünk, ha a hétköznapokon megteremtjük ennek az alapját. Közismert, hogy a XII. kongresszus meghatározta az elkövetkező idők nem csekély feladatait, országépítő munkánk megnehezedett körülmények közepette folyik, még nagyobb szerepet kap tehát a hétköznapi „apró” munka az állandó és folyamatos, egyenletes tevékenység. Tisztában vagyunk azzal is, hogy csak közösen vállvetve érhetjük el céljainkat. Minden munkahelyi közösség új és új feladatot vállal, hogy többlettevékenységével segítsen a népgazdasági gondok megoldásában. A hétköznapokról A Rákosmezeje Tsz-ben komoly szerepet vállalnak a pártalapszervezetek. Ahogy mondani szokták: .»Rájuk lehet számítani!” A szolgáltató főágazatban működik a VI. alapszervezet, mely ez év január 1-án újjáalakult, s jelenleg húsz tagot számlál, titkára Kőrös Győző. Vele Beszélgettünk a hétköznapokról, munkájukról, hogyan s mi módon tesznek eleget feladataiknak. — Tisztában vagyunk a követelményekkel s igyekszünk — közös erővel — eleget tenni. Nagyon fontosnak tartjuk az új párttagok felkészítését, s ezért is „indítottunk” a párttagjelöltek tanfolyamát. S csak ennek elvégzése után vesszük fel őket soraink közé. Mindezt ezért tesszük, hogy ne érje őket meglepetés, eleve legyenek tisztában azzal, hogy mit jelent párttagnak lenni! — Milyen követelményeket támasztanak velük szemben? — Legalább egy éven keresztül végezzenek társadalmi munkát, például legyen szak- szervezeti bizalmi, lapterjesztő, szocialista brigádvezető stb. Tanulja meg, hogy szolgálni kell a felnevelő közösséget. S hangsúlyoznám e munkák társadalmi jellegét. mivel jól és eredményesen, minden remény megvan a.ra, hogy még ebben az évben soraink közé vesszük őket. Vezetőségünk öttagú, mindnyájan komoly politikai iskolázottsággal rendelkeznek: marxista egyetemet, középiskolát végeztek, s ez elősegíti, hogy döntéseink megalapozottak legyenek. Havonta tartunk ülést, amelyen részt vesz a három KISZ-alapszervezet titkára is. Tagjainknak — kettő kivételével, akik iskolába járnak — komoly megbízatása van, mindenki tervszerűen végzi a részfeladatát. Ezenkívül tanulnak, képzik magukat, szakmailag, politikailag, s részt vesznek állami oktatásban is. Ennek is köszönhető, hogy nálunk a taggyűlések egyáltalán nem csendesek, van hozzászólás — a húszból ti- zennégy-tizenöt — s ezek egyike sem formális. Lettlégyen szó szövetkezeti kérdésről, vagy az olimpia bojkottjáról, mindenkinek van véleménye, s azt természetesen ki is fejti. Vitázunk, érvelünk, nem rejtjük véka alá elképzeléseinket. S miután nem régen, csupán fél éve vagyok titkár, kértem pártbizottságunk titkárát, Fazekas Ernőt, hogy segítsen a kezdeti lépéseknél, támogasson bennünket s örömmel tapasztaljuk, hogy szívesen tesz eleget kérésünknek. Rendszeresen látogatja üléseinket, tanáccsal és információval lát el bennünket. Elmondhatom azt is, hogy szövetkezetünk elnöke is meglátogatott már bennünket, tájékoztatta az alapszervezet tagjait a szövetkezet helyzetéről, gondokról, eredményekről esett szó közöttünk. Jó szakemberek — Mi a helyzet a káderutánpótlásban? — Mindenkinek megvan a ezenkívül természetes, hogy gazdasági munkája ellen ne legyen kifogás, legyen fegyelmezett s magánélete feddhetetlen. Hogy e feltételeket mennyire komolyan vesszük, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy egyetlen hiányzás megakadályozza felvételét! — Kemény feltételek... — Mi nem tartjuk annak, hanem természetesnek, s eleget lehet tenni anélkül, hogy valakitől emberfelettit kívánnánk! Hangsúlyozottan fontosnak tartjuk az erkölcsi tényezőt! Hogy jó úton járunk bizonyítja az is, hogy jelenleg 4 fizikai és I adminisztratív dolgozó végzi e tanfolyamot, s Mindenki segített ígéretes a kezdeményezésük Egyesített gyermekkórus Vecsésen helyettese, és azt tudja is, nincs féltékenység, hatásköri zűrzavar, a helyére lép helyettese, s zökkenőmentesen folyik tovább a munka. A tiszta helyzet mindig jóérzéssel tölti el az embereket, nincs titok, nincs sugdolózás, csak munka van, s ennek menetét éppúgy ismerik a helyettesek, mint a mostani vezetők. Nekem is megvan a helyettesem, Kiss Gyula régi dolgozó, éppúgy ismeri a munkát, mint én, s helyettem ha kell felelősen dönt. Nemcsak szakmáját érti. hanem politikailag is képzett. ML középiskolai végzettsége van. Felkészült jó szakemberekkel dolgozunk együtt, vezetőség és tagok egy ütemre lépnek, közösen Határozzuk el. hogy például milyen szemináriumi témát válasszunk, olyat, ami mindenkit érdekel. Amiből tanulhatunk, vitatkozhatunk rajta, szélesedhet látókörünk. Nemsokára értékelheti ük az első félévi munkát, ezen az ülésen szóba kerülnek a pártépítési feladatok, a főágazatvezető beszámolója, kül- és belpolitikai, igyekszünk széles körben tájékoztatni tagjainkat, hogy minél mélyebben és részletesebben ismerjék meg szövetkezetünk, s ezen belül főágazatunk munkáját. Ésszerűen — Vannak-e munkaerőgondjaik? — Jelenleg nincsenek, de már készen van a munkerő- gazdálkodási tervünk, mely megszabja, hogy ezen a téren milyen feladatok várnak ránk. Régi, állandó dolgozóink vannak, tíz-tizenöt éve itt munkálkodnak, jó a munkaver- seny-mozgalmunk, szocialista brigádjaink, köztük a Március 15. brigád remek munkát végez. Mindenben számíthatunk rájuk. Ez így is van rendjén, hiszen céljaink közösek, azt akarjuk, hogy munkánk minél jobb, minél színvonalasabb legyen. Kidolgoztuk cselekvési programunkat az ágazat- és az üzemvezetőkkel együtt, s vigyázunk arra — szintén közösen — hogy ezt be is tartsuk. A takarékos, ésszerű gazdálkodást tekintjük feladatunknak, arra is vigyázunk, hogy a szállítás racionális legyen, mindig visz- szafuvarral közlekedjenek a gépkocsik, s törekszünk a készletgazdálkodás megjavítására, csökkenjenek a készletek, ez a munka folyamatos s máris számottevő eredménynyel járt. De még nem nyugodhatunk meg, van bőven tennivalónk. Minden napnak, minden munkás hétköznapnak megvan a maga terhe, feladata s mi ezt vállaljuk. Mi a magunk területén, a magunk eszközeivel, lehetőségeinket ésszerűen számba véve teszünk eleget a XII. kongresszus határozatainak. F, Megjelent az Utunk című üze- mi lap júliusi számában. Olvasóink kérdezik Ha rossz a gázkészülék... mennyi helyi, kiemelt ünnepély ikórusműsorát. Az önmagában is dicséretes gondolatot tettek követték. Kiss István, az iskolák legjobbjaiból 50 tagú kórust szervezett, melyet a Jókai - együttes székházában új zongora várt. Októbertől júniusig, négy nyelven — lengyelül, németül, oroszul, magyarul — 26 művet tanult meg, 23 fellépésen 7 ezer 300 ember előtt énekeltek Valentsik István tanár vezetésével. Felléptek Üllőn, Monoron, Pilisen, Dobáson, Vácott, Budapesten és számos alkalommal Vecsésen. A fő célkitűzést — közreműködés a helyi ünnepélyeken — maximálisan teljesítették. © Felléptek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján a járási felszabadulási, a március 1-i ünnepen, május 1-én, a kisdobos-, úttörőavatáson. Magját képezték egy- egy nagyobb összevont 150 tagú kórusnak is. Számos hangulatos dal! ők tanítottak meg az iskolák többi énekesének. Aranyoklevelet hoztak el Évekkel ezelőtt, május elsejéken többször megszólalt már 150—180 tagú egyesített énekkar a vecsési sportpályán. Kodály: A magyarokhoz, Kadosa: Május-köszöntő, Balázs: Hajnali köszöntő, Liszt: Ébred a május, Liszt: A munka himnusza (részlet) és számos más dal színesítette a munka ünnepének programját. o Tavaly nyáron aztán a háromszor a „Kiváló együttes” címmel, kétszer a „Szocialista Kultúráért” éremmel kitüntetett helyi Jókai-együttes művészeti vezetője: Kiss István fejében született meg a gondolat: a helyi, négy iskola legtehetségesebb énekeseiből olyan egyesített kórust kellene szervezni, amely rendszeresen, hetenként egyszer — kulturált körülmények között —, másfél-két órát próbán, önfeledt, a' mindennapok szürkeségéből kikapcsoló, játékos, de ugyanakkor magas művészi színvonalon éneklő közösség ková- csolódhatna össze, amely együttes biztosíthatná vala— Hol lehet gázszerelőt találni a járási székhelyen, vagy ha itt nincs, akkor hová kell bejelenteni az elromlott készüléket? — kérdezi levelében Olasz Józsefné monori lakos. — Ismerőseim közül az utóbbi időben többen szeret-' ték volna megjavíttatni a meghibásodott tűzhelyüket, de egyiküknek sem sikerült szerelőt találni — írja a továbbiakban. — Egy idős ember lakik a közelben, akinek már hónapok óta rossz, szivárog a készüléke, mégis kénytelen úgy használni, mert nem talál szakembert. Félő, hogy előbb- utóbb megtörténik a baj, s vajon akikor ki osztozik a fenemcsak a járási, de a megyei versenyről is, sőt a megyei zsűri rádiófelvételre javasolta őket. A jók közül is a legjobbak megérdemlik, hogy nevüket említsük, akik minden próbán, fellépésen részt vettek, száz órát meghaladó szép és eredményes munkát végeztek: Bajári Ildikó, Bárány István, Dobrovitz Krisztina, Dobro- vitz Ildikó, Donkó Irén, Szopák Mónika, Fábics Andrea, Fe- renczi Zoltán, Figura • Helga, Forgó Hajnal, Guthy Gabriella, Keresztes Andrea, Kun Miklós, Mészá~os Gabriella, Paliaga Anikó, Palotai Erzsébet, Rácz Margit, Szabó Tünde, Szél Klára, Szúnyog István, Valentsik Márta, Zsiga Krisztina. © Elismerés illeti az iskolák igazgatóit, énektanárait is, akik nemcsak egyetértettek a nemes gondolattal, hanem segítették is megvalósítását. A Monorvidéke Áfész, a Ferihegy Tsz, a VERUSZÖV önzetlen anyagi támogatásával járult hozzá a sikerekhez. kérdésére némi sikerült csak az egyébként kézenfekvő választ: a nagyközségi tanács illetékes osztályán elmondták, hogy gázkészülékeik meghibásodását a helyi gázcseretelepen kell bejelenteni, s a szerelő — sajnos általában késéssel, de — kimegy a megadott címre. Érdeklődtünk Fodor Mi- hálytól, a Járási Szolgáltató Szövetkezet elnökétől is. — Mi jelenleg nem foglalkozunk gázkészülékek felszerelésével, vagy javításával. Ez a Tiszántúli Gázszolgáltatató és Gázszerelő Vállalat feladata. Ennek ellenére, ha volna rá igény, mód és szakember, akkor szívesen átvállalnánk az ezzel kapcsolatos teendőket, hogy minél kevesebbet kelljen várakozniuk és bosz- szankodniuk a járásbeli gázkészül ék-tulajdon osokn ak. Kevesebb a sertés A fiatalok nem vállalják Csökkent a sertéstenyésztés iránti érdeklődés Gombán. Egyre kevesebben vállalják a sok elfoglaltságot, nem köny- nyű munkát jelentő hizlalást is. A kedvetlenség okai közé sorolható, hogy a korábbi években nem szereztek egyöntetűen jó tapasztalatokat a sertéstartók. Mindössze öt, úgynevezett „akciós" koca kihelyezését igényelték az idén. A biztonságos tenyésztés érdekében többen saját akolból származó süldőket állítanak be. Gombán a konda kihajtását is be kellett szüntetni gazda- ságtalansága és a vállalkozó személy hiánya miatt. Ügy tűnik, az életforma lassú átalakulása elkerülhetetlenül magával hozza a helyi állattartó hagyományok elsorvadását. A korszerűbb tartási módszerek, a megfelelő takarmányok és tápok, valamint a szerződéses biztonság sem vonzó a fiataloknak. ISSN 0133—2b5I (Monori Hírlap)