Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-23 / 171. szám
1980. JÚLIUS 23., SZERDA Mozdul atel emzéses munkaszervezéssel Tekercs, negyedpercenként A Telefongyár nagykátai gyáregységében tekercseket, valamint elektronikai és mechanikai alkatrészeket állítanak elő. A korszerű gépekkel felszerelt üzemben évente 1 millió tekercset készítenek. Az automatizálást, az újszerű munkaszervezést nehezíti a igyártmjinyok sokfélesége. Csaknem ötezerféle kisebb-nagyobb tekercs készül itt. Ennek ellenére — mint azt dr. Vas' Imre igazgatótól megtudtuk — a mozdulatelemzéses munkaszervezés valamelyik változatát e nagy figyelmet igénylő munka könnyítésére felhasználják. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem szakemberei előkészítésként e hónap elején munkafényképezést végeztek. Ennek alapján állapítják meg az ismétlődő kézmozdulatokat, s szűrik ki a feleslegeseket. A szemet, kezet, figyelmet erősen igénybe vevő tevékenységet csakis azok vállalhatják, akik megfelelnek az évente ismétlődő or. vosi, pszichológiai alkalmas- sági vizsgálatokon. A munka- alkalmasság újravizsgálatának, valamint a munkaközi minőségellenőrzés bevezetésének köszönhetően a minőségi kifogások száma a felére csökkent. A fémalkatrészeknél kezdettől kifogástalan a minőség. Készítik a félévi mérleget Is. Előreláthatóan tízszázalékos lemaradással kell számolniuk. Rigó Mihály főmérnök a lemaradás okát az új, tizenkét. csatornás berendezések kísérleteinek elhúzódásában látja. Alapanyagkésés is hátráltatta a munkálatokat. Viszont az alkatrészgyártást előrehozták: már befejezték a harmadik negyedévi tervet. Eddig 450 eZer tekercs készült ei. Exporttevékenységük jelentős. Elsősorban a Szovjetunió részére gyártanak. Az űj berendezésekből a második félévben 360-at szállítanak. Nagy- és kiscsatornás készülékeket küldenek Csehszlovákiába. Hozzájárultak a budapesti telefonhálózat bővítéséhez a 330 csatornás PCM berendezéssel, melynek segítségével vonalépítés nélkül bővül a telefonhálózat. A korszerű technikával harmincszorosára növelhető a meglevő vonalak kapacitása. Hétszázötven — zömében nő — dolgozik a gyárban. A betanított munkások továbbképzését is támogatják, hiszen a munka egyre bonyolultabb. Az elmúlt tanévben 378-an iratkoztak be továbbképzésre. A tekercsgyártás könnyítésére augusztus elejétől új automatágépét állítanak munkába: 15 másodperc alatt gyárt egy tekercset. E. K. Különleges cement Hejocsabáról Ferihegyre Különleges minőségű cementet gyárt a Ferihegyi repülőtér kifutópályáinak betonozásához a Hejőcsabai Cementgyár. A hazai szabványtól eltérő minőségű cement szilárdsági tulajdonságai ugyan megegyeznek a gyárban készülő 450-es cementével, de egyéb tekintetben, például a kötési időben, a finomságban, továbbá a szabad mésztartalomban eltérnek attól. A különleges minőségű cement gyártása nagyobb odafigyelést, gondosabb munkát kíván a legnagyobb és egyik legkorszerűbb hazai cementgyár technológiájának kezelőitől. Versenyláz a felhők alatt Ha a békák mosolyognak, felszállás várható — Jó reggelt kívánok! Gyönyö- - rű idő várható, a békák mosolyognak — ébreszti hangosbeszélőn a vitorlázórepülőket a biztató szöveggel Vértes Róbert versenyvezető. ^ A békáknak nevezett meteorológusok, Rábai Attila és Hámori István a Farkashegyen megrendezett Budapest Bajnokság leggyakrabban interjúvolt személyei. A versenyzők esténként az eget nézve találgatják a várható időjárási esélyeket. A meteorológusok pedig minden reggel 7 órakor egy motoros gép©»ÄS* Szakosodás Dobáson Kézenfekvő az összevonás! Találkozhatunk még olyan idős asszonyokkal, akik nem titkolt nosztalgiával emlegetik a hajdanvolt fűszeres boltokat, ahol majdnem mindent megvehettek, amire szükségük volt. S ez ráadásul igaz is, csak azzal kell kiegészíteni, hogy nem sok mindenre volt pénzük. Az akkori mindennapi cikkek — például a só, a cukor, az élesztő, a cérna, az olló, a petróleum, de még a kasza is — megfértek egymás mellett ez aprócska üzletben. Senki sem vitathatja, hogy a vidéken, akár a legkisebb településen élőnek ugyanolyan vásárlási igényei lehetnek, mint a városi embernek. A vásárlási feltételek azonban most, de belátható időn belül sem lesznek egyformák. Nincs rá mód, meg teljesen értelmetlen volna ezeregyné- hány lelket számláló faluban hatalmas áruházakat építeni. Igény és lehetőség — Ügy is felvethetjük a kérdést — mondta Lányi Pál, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője —, hogy legyen-e egy rossz cipőbolt vagy jó élelmiszerellátás. Egyértelmű a válasz: a községeiben, a kis településeken is elsősorban az alapvető ellátást kell biztosítanunk. — Még a boltvezetők között is van híve a régen túlhaladott szemléletnek, miszerint a kis vegyesboltba a lehető legtöbb féle árut be kell zsúfolni — jegyezte meg Nagy Gábor, a MÉSZÖV elnökhelyettese. Megoldást a boltok szakosíEGY UTAZAS - KÉT ORSZÁG DÉL-CSEHORSZAG ÉS BÉCS augusztus 14-től 19-ig és szeptember 16-tól 21-ig. Utazás: autóbusszal. Félpanzió. Részvételi díj: kb. 3560 Ft. LENINGRAD ÉS HELSINKI október 3-tól 8-ig. Utazás: repülőgéppel és vonattal. Teljes és félpanzió. Részvételi díj: kb, 7710 Ft. OPATIJA ÉS VELENCE október 23-tól 29-ig és október 27-től november 2-ig. Utazás: autóbusszal. Teljes és félpanzió. Részvételi díj: kb. 5500 Ft. Jelentkezés a Cooptourist irodáiban és a megbízott takarékszövetkezeteknél. tása hozhat. S mivel erre az egyik legjobb példával a Dabas és Vidéke Áfész szolgál, a szakosítási elképzelésekről és a tapasztalatokról Kővári György elnököt és Stégner Mihály kereskedelmi főasz tályvezetőt kérdeztük. — A programot 1976-ban kezdtük és 1982-ben szeretnénk befejezni. A lehetőséget az áfészek egyesülése teremtette meg. A nagyobb áfé- szeknek, nekünk is módunk lett saját tatarozórészleget létrehozni és a korábbinál jobb ellátást nyújtani. Igyekszünk következetesen betartani a SZÖVOSZ VIII. kongresszusának határozatát amely kimondja, hogy az alapellátás színvonalát javítani kell. A hozzánk tartozó tíz település mindegyikében megpróbálunk lehetőleg egyforma élelmiszer- és napi cikk-kínálatról gondoskodni — mondta el a Dabas és Vidéke Áfész elnöke. 9* játi Űjhartyánt, Inárcsot, Újlengyelt és Kakucsot például egy ellátási körzetként kezelik. A területi központ Üjhartyán. (Korábban itt egyébként önálló fogyasztási szövetkezet működött.) A Dabas és Vidéke Áfész területén három lm lyen, Dabason, Örkényben és Újhartyánban teremtették, illetve teremtik meg a tartós fogyasztási cikkek és az úgynevezett választékigényes iparcikkek árusításának a feltételeit. Napjainkban ugyanis akkor nevezhető meg felelőnek a választék, ha például a 40-es méretű cipőből négy-öt félét tartanak. A kis cipőboltban ezek egy része ott marad, s idővel csökkentett áron kénytelenek kiárusítani. Csak a ráfizetés így jártak a kakucsi ruházati bolttal is. Az 54 négyzetméter alapterületű üzletben évről évre kevesebb áru fogyott, nőtt a készlet, s végül ráfizetéses lett. Első lépésként 1978 végén itt megszüntették a cipőárusítást. Ekkor 250 ezer forint értékű lábbelit kellett kiárusítaniuk. Nemrég pedig bezárták a boltot... — S mi lesz az épülettel? — A mellette levő élelmiszerbolt alapterületét bővítjük, s ezzel megteremtődnek az élelmiszerellátás feltételei. A szakosítás, a profilmódosítás eredménye, hogy az adott üzletben emelkedik a forgalom. Így történt az újlengyeli 62. sz. és az inárcsi 72. sz. iparcikkboltokban is. A megmaradt áruféleségekből ugyanis többet és nagyobb választékot tudnak tartani. Az áfész az átszervezési elképzeléseket természetesen az érdekelt községi tanácsokkal előzetesen egyezteti. — Nincs közöttünk mindenben egyetértés — mondta Stégner Mihály. — A kakucsi ruházati bolt bezárásának feltételeként szabták például, hogy helyben oldjuk meg a ruházati napi cikk — tehát a rövidáru, zsebkendő, zokni, harisnya, pizsama, stb — árusítását. Ezek most már az 57-es számú vas-műszaki boltunkban kaphatóak. A területi kereskedelmi központtá előléptetett Üjhar- tyánban a ruházati bolt a község közepén levő ABC. fölött az első emeleten van. — Az árukészletünk csaknem másfél millió forint értékű. A havi forgalom pedig több mint félmillió forint, amelynek tizenöt-húsz százaléka a lábbeli eladásából származik — sorolta fel Rut- terschmid Józsefné boltvezetőhelyettes. Választani lehet Mintegy másfél ezer pár cipő a készlet Gyermekcipő például 18-as mérettől 34-esig, fiú- és férfiszandál 31-estől 46-aslg van. Ilyen mennyiséget, típus- és méretválasztékot a régi kis ruházati üzletekben nem tudtak volna tartani. Az .érintett, vásárlóközönség persze nem fogadja osztatlan elismeréssel az átszervezéseket. Sokaknak ugyanis utazniuk kell, hogy megvehessék a szükséges árut. Az áfész azonban kénytelen ezt az utat járni, ha korszerűsíteni akarja bolthálózatait, s gondoskodni kíván a megfelelő ellátásról. Egyéb fejlesztésre nincs pénzük. Az áfész illetékesei bíznak abban, hogy hasonló megoldás kínálkozik, mint Dabas I. kerületében. Itt, tehát a volt Sáriban, egymás mellett működött egy élelmiszer- és egy vas-műszaki bolt. Ezekből csináltak egy kis ABC-áruházat. (A két üzlet havi forgalma 600 ezer forint körül mozgott, az ABC-é most több mint 1 millió forint.) A helyi lakosok között először jó néhány zúgolódó akadt. Most már elégedettek, mert az ABC-ben az élelmiszert és a napi cikkeket, minden mást pedig Dabas központjában megvehetnek. Szente Fái Startnyitásra várnak a versenyzők, előtérben a finn Paulus Kuponén. Szabó Attila felvétele pel felmennek 2500 m-re, és megmérik a levegő hőmérsékletét a magasság függvényében. Ez az egyik paraméter, amelynek alapján igyekeznek az időjárási helyzetet megállapítani, , Az ő javaslataikat figyelembe véve tűzi ki a sportbizottság az aznapi versenyszámot. Ember tervez, idő végez Ezek után az időjárás gondol egyet, és a vitorlázó repülők máris a földön vannak. Évtizedek óta nem volt eny- nyire szokatlan és szeszélyes időjárás, mint az idei, ami még a meteorológusokat is meghökkentette, és sok esetben a szél megváltozása váratlan utasításokra késztette a repülésvezetőt. A 110 kin-es, Farkashegy—Tarján—Pátka— Farkashegy háromszögrepülés feladatot a 33 versenyző kö- . zül egyetlen pilóta, Matúz Ist- vás (MMRK) hajtotta végre. A többiek, alkalmi repülőtereken — lucernás, répaföld, focipálya — szálltak le. A két kategória közül a kisgépeseket, vagyis a klubosztály versenyzőit érinti legérzékenyebben a szeszélyes időjárás. Eddig három versenyszámuk volt értékelhetetlen, mert senki nem ért haza a repülőtérre. A szabadosztálynál ezzel szemben már 7 értékelhető versenyszám alapján meg lehetett állapítani, hogy kik az élmezőny tagjai. A lengyel Pelagja Majewska, a többszörös világ- és nemzeti rekorder az első naptól kezdve otthonosan repült a magyar tájak fölött, és maga mögé szorította a hazai élmezőny férfi- versenyzőit. Második helyen a dunaújvárosi pilóta, Kustra Rudolf állt, harmadik Sinka Lajos, a MÁV klub pilótája. A tavalyi bajnok Vass István (MALÉV) a negyedik helyre szorult. A Csatordai vándorA PAPÍRHULLADÉK FELEMELT ÁTVÉTELI ÁRA: Fekete-fehér nyomású, tiszta, gyűretlen bel- és külföldi napi- és hetilapok (csak a fejléc lehet színes nyomású), összekötve, kilónként Színes folyóiratok (például Magyar Ifjúság, Magyarország, Ludas Matyi, Füles, Rádió- és Tv-újság, Nők Lapja, Pesti Műsor stb.), összekötve, kilónként Hullómpapír és hullámkarton dobozok (műanyag bevonattól mentes), összekötve, kilónként Nátronzsák, összekötve, kilónként A vegyes papírhulladék kilónkénti átvételi óra változatlanul A papírhulladék fontos nyersanyag. Budapest és vidéke (MÉM) 2- Ft 1.20 Ft 1.20 Ft 2,- Ft 1,- Ft Vállalat kupa viszont ismét hozzá került, mivel ő nyerte meg á harmadik versenyszámot. A nyelv nehezebb, « mint a navigálás örülünk, hogy legalább ez a kupa nem kerül külföldre, hiszen Paulus Kuponén igencsak készült arra, hogy hazavigye. A finn sportrepülőnek ez az ötödik versenye Magyarországon. Paulus szerint nálunk jó a bor, kedvesek az emberek, lenyűgöző a táj, gyönyörűek a nők. Bár a szépnem érdeklődésére otthon sem lehet panasza: valahogy mindig készséges női kisegítők veszik körül... Ami a magyarokat illeti, egyetlen dolog van, amivel képtelen megbirkózni: a nyelvünkkel. Hat éve tanulgat magyarul, a legcsekélyebb eredmény nélkül. Angolul, svédül kiválóan beszél, de a rokonnyelv kifogott rajta. Énnek ellenére könnyen kommunikál a versenyzőkkel, vagy ha terepen száll le: a gyerekekkel, mert néhány lényeges szót — repülőtér, vontatógép, szeretlek stb. — azért tud magyarul, és rendkívül kife- jezőek a mozdulatai. Amikor hat éve először versenyzett nálunk, megrémült: i a hazai látási viszonyok következtében úgv vélte, átmenetileg megvakult. Lassan azután mégis megtanult Magyarországon navigálni. A legérdekesebb te- repleszállása a Hortobágyon történt: körbe-körbe forgott a négy égtáj felé, de mindenütt csak a puszta puszta vette körül. Először azt hitte, hogy napszúrást kapott és a szeme káprázik, ezért elindult hát telefont és orvost keresni. Ma már nem lepődik meg semmin; lassan öreg magyar sasnak számít. Veterán pilóták távrepülésen . A farkashegyi terep sokszor nehéz helyzetbe hozza a síkvidéki pilótákat. A magyar repülőterek közül ugyanis a budakeszi Farkashegy és a Hármashatárhegy leszállóhelyeit veszik körül hegyek dombok. — Egyszer, ha nagyon megdühödöm, legyalulom valamennyit! Alig tudok átbukdácsolni rajtuk egy-egy távról hazajövet — morog Kéri András, dunaújvárosi versenyző. Ennek ellenére klubtársával, Varjast Lászlóval együtt, a klubosztály élmezőnyében vannak. Vezető helyen állnak még pontszámaik alapján, a hármashatár-hegyi MMRK tagjai: Komlós Vilmos és Bá- lányi Péter. Ebbe a csapatba nevezett be Pelagja Majewska, aki hazájában mezőgazdasági főpilóta és így a Műegyetem és Mezőgazdasági Repülőklub csapatának tagja. Az 50 éves fennállását ünneplő MÁV repülőklub a verseny megrendezésekor gondolt a klub veteránjaira is. Két- kormányos távrepüléseket szervezett a már nyugdíjas korú pilótáinak. így került a nilótaülésbe Falusi István, a MÁV klub titkára és egyik alaoító tagja, akit 45 évvel ezelőtt hódított meg ez a szép szenvedély: a vitorlázórepülés. Erdős Ágnes