Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-22 / 170. szám

nsr ureter 1980. JÜLIUS 22., KEDD Testvérvárosok ipari vására Pest megyei kiállítók Évtizedes hagyományként a Szegedi Ipari Vásáron és a szabadkai Pannónia Vásáron kölcsönösen kiállítják termé­keiket mindkét testváros —, újabban pedig egész ország­részek, főként a határmeriti területek iparvállalatai, szö­vetkezetei. Az idei szegedi vásáron részt vevő jugoszláv cégek képviseletében a Pan­nónia Vásár igazgatósága hét­főn sajtótájékoztatót tartott. Szirovica Antal, a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara elnöke elmondotta: a vásáron 100 jugoszláv cég mutatja be termékeit 1500 négyzetméter­nyi területen. A termékek szé­les skáláját vonultatja fel az élelmiszeripar, a textil-, a bőr-, a fafeldolgozó ipar, és a vegyipar. A Pest megyei kiállítók kö­zül a kerepestarcsai Szilas- menti Tsz folytat eredményes termelési kooperációt a jugo­szláviai Biljana Hemijska In- dustrija nevű zombori céggel, a Centrocoop Sombor, illetve a Hungarokoop külkereskedelmi vállalatok közreműködésével. A partnerkapcsolat több év­vel ezelőtt született a mosta­nihoz hasonló vásáron. Ámint Siti Imre, a szabadkai vásár igazgatója elmondotta, nagy jövő áll az együttműködés előtt. Fetsőpakonyban Tojásgyár a szántóföldön Kot, kot, kot, kot, kotko- dááács! Mindennapra nem egy, hanem 90 ezer tojás. Lega­lábbis ennyit remélnek a gyáli Szabadság Tsz vezetői a felső- pakonyi tojótelepen elhelye­zett baromfiállománytól. Tyúklakok Az erdő és a szántóföld he­lyén alakították ki azt a kor­szerű technológiával működő telepet, amely tulajdonképpen csak a jövő hónapban nyeri el végleges formáját, kezdi meg igazi életét. Vitkai Kálmán főmezőgazdász elmondta, hogy ekkor telepítik be 19 hetes, Bábolnai — Tetra fajtájú jér- cékkel az utolsó két tojóhá­zat is. — Mi történt ezt megelő­zően? — Az elmúlt év szeptembe­rében az első két tojóházba telepítettük az állományt. Sa­ját építőbrigádunk készítette el, nagyon fegyelmezett, jó munkával a tojásgyár első há­zait. Nagy hozzáértést, és gya­korlatot igényelt a tyúklakok kivitelezése. Á rutin megszer­zésére volt alkalmuk az épí­tőknek. A gazdaság gubacs- pusztai telepén 1974-ben és 1975-ben már két, ugyanilyen battériát beszereltek a brigá­dok. Felügyelet Még néhány hét tehát, s megindul teljes üzemmel a tojásgyár. Indokolt ez a kife­jezés, mert egy-egy tojóház­ban 23 és fél ezer jércét tud­nak elhelyezni, s a telepre hat ilyen házat építettek ... A gazdaság vezetői jó előre gondoskodtak arról is, hogy hozzáértő kezek gondozzák a kényes állományt. A baromfi­gondozók a gubacspusztai telepen leshették el a mester­ség fortélyait, s már teljes szakmai tudással felvértezve kezdhették meg a munkát Felsőpakonyban. A technoló­gia, no meg az előrelátás le­hetővé teszi, hogy a 15 ba­romfigondozó csupán egy mű­szakban dolgozhasson. Nem maradnak azonban a nap töb­bi részében sem felügyelet nélkül a drága (egy tyúk: 85 forint) állatok. Éjjeliőröik vi­gyázzák, hogy ne történhes­sen semmi rendkívüli a tele­pen. Szerencsére eddig nem kellett riasztaniok. Selejtezés Az előzetes elképzelések sze­rint szeptemberben, október­ben már naponta, mintegy 90 ezer barnahéjú, egyenként 65 gramm súlyú tojást adnak a tyúkok. S ekkor kezdik meg az első két ház állományának selejtezését is, mert a jószá­gok csupán egyéves és három­hetes korukig termelnek. Ad­dig azonban megteszik a ma­gukét ... G. M. Szófia megyei fia faiok Csákányokkal a Börzsönyben Épül a Börzsönyben az út­törővasút Méghozzá nem is akárhogyan: az idei nyáron építőtábort szervezett itt a KISZ Pest megyei Bizottsága. A második turnusban test­vérmegyénkből, Bulgária fő­városának, Szófiának környé­kéről .jött • harminc tagú cso­port. ű Ilyennek képzeltem Lilia Cvetkova, a Szófia egyei Szuope-ból: — Most a kilencedik osztályba járok, Magyarországon ez a gimná­ziumi elsőnek felel meg. Na­gyon jó itt, s tulajdonképpen ilyennek képzeltem. Árkot ásunk a sínek mellett Nem, nem nehéz a lapáttal, csak ott, ahol köves a talaj. — Szokatlan?, Talán az, hogy sok a kék szemű ember. Más, de nem rosszabb, mint otthon az ételek íze. Hamar Összebarátkoztam a magyar vasútépítő fiatalokkal, Vaszil Paroov — Kopristi- cából. Gimnazista ő is, két évvel idősebb. Liliánái: — Úgy érzem magam, mint otthon. Persze, az itteni fia­talok beszélnek oroszul, de kézzel-lábbal mutogatva is megértetheti magát az em­ber ... — Magyarul? Keveset még, egy hét nem elég, csak a legfontosabbakra: igen, nem, nem értem, kés, víz, szép lány... és már köszönni is tudok. — A lényeg azonban a munka. Az, hogy elkészüljön ez a vasút az úttörőknek — s a kabátján levő emblémára mutat: a bolgár építőtáborok jelvényére, melyen. ez a szö­veg áll: „A hazát építjük”. Ezúttal egy testvéri ország­ban, testvérmegyében teszik. A vízhőlycg vele jár Rumen Zelenkov, a Bolgár Kommunista Párt Szófia me­gyei Bizottságának szervezési instruktora a csoport vezető- je: • . — A börzsönyi uttorovasut építésére az a tizenöt fiú és tizenöt lány jött, aki a ko­rábbi építőtábori munkákban már jeleskedett. Középiskolá­sok mindannyian, 15—17 éve­sek, s a Dimitrovi Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség tagjai. Zászlónkon brigádunk példa­képének, Liliana Dimitrová- nak neve, ő egyike volt az öt komszomolista titkárnak, akit annak idején a fasiszták megöltek. — Mi itt és most, a mun­|rím® Munkában a Szófia megyéből jött építőtáborozók Csulák András felvétele kánkkal szeretnénk helytállni, naponta hét órán át. Bizony az első nap szokni kellett a lapát, a csákány nyelét. De természetes dolog ilyenkor a vízhólyag az ember tenyerén. AZ első napon átlagosan 2 mé­ternyi árkot ástunk csak ki egyenként, ma, hat nappal ké­sőbb, már 6 métert. — A táborban akad más is, ami jó. Elsősorban az, hogy nemzetközi barátságok szövődnek s hogy a szabad időben megismerhetjük egy­más életét. Jártunk már Vá­cott az Egyesült Izzó Gyárá­ban és megyünk még más üzemekbe, találkozunk ott is a KISZ-fiatalokkal. Ha véget ér a kétheti munka, a Bala­tonra utalunk. r Címer a sapkán Berki András, az Ipoly-vi- déki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság építésvezetője: — Nagyon fegyelmezetten, jól dolgoznak a Szófia me­gyei fiatalok, s szemmel lát­ható lelkesedéssel, pedig nem könnyű a feladatuk: eddig 400 méter hosszú vízelvezető árok mutatja a helytállásukat. Soós Tamás, a Győri Köz­lekedési és Távközlési Műsza­ki Főiskola harmadévese, most műszaki vezető: — Túlzás nélkül mondha­tom: válogatott, kiváló tár­saság a bolgár fiúké és lá­nyoké. Ügy építik a vasutat, mintha maguknak készítenék, s néha a magyar KlSZ-fiata- lokét is felülmúlja a teljesít­ményük. Szüts László, a Mányoki Ádám Építőtábor vezetője, a KISZ Pest megyei Bizottsá­gának az úttörővasút építésé­vel megbízott felelőse: — Nagy segítség, amivel a Szófia megyei fiatalok járul­nak a munkánkhoz. Talán ezért is törekszünk arra, hogy megismertessük őket a ma­gyar KISZ-fiatalok tevékeny­ségével, életével, Pest megye, s az ország szépségeivel. Szokolya határában jár a csapat. A drapp egyenruhás fiatalok küszködnek a kövek­kel, mélyítik az árkot. Piros sapkájukon az építőtábor cí­mere, melyen vörös vonal je­löli az épülő börZsönyi úttörő­vasút vonalát. V. G. P. Szögre akasztott tarisznyák Ne bízzuk el magunkat azért, mert szöigre került né­hány ezer vándortarisznya, ám a tényt értékelni kell: ha na­gyon lassan, ha vontatottan is, de folyamatosan csökken az iparban és más termelő- ágazatokban azok tábora, akik alapos indok nélkül s gyakran változtatják munkahelyüket. Igaz, még mindig nem ki­csiny tábor ez, hiszen a me­gyében egy esztendő alatt — amint azt tapasztalataink, va­lamint számításaink mutat­ják — a termelőágazatok min­den száz keresőjéből tizen, egy, tizenkettő ilyen akad. Vállukra vetik a vándorta­risznyát, útnak indulnak, mert jobbat remélnek — több bért, könnyebb munkafeltéte­leket, kedvezőbb munkaidő­beosztást —, ám közülük so­kan csak azért mpzdulnak, mert szeszélyük löki őket, nincsenek semmiféle indo­kaik, nem is keresnek csele­kedetükre magyarázatot. Ami nagy pénzbe kerül Egy valami azonban bizo­nyos: aZ így útnak indulók — az ismert korlátozó rendel­kezések következtében, mint amilyen az előző helyen ka­pott bérrel egyenlő javadal­mazás, a kötelező kiközvetítés bizonyos esetekben, újabban bizonyos területeken a föL vételi zárlat — most már nem annyira zavartalanul, akadálytalanul mozognak, mint korábban. Jó néhányan meg­tanulták a legutóbbi hónapok­ban — bármennyire Is tud­ták korábban, miként kell selyemcipellőben gödrös úton járni —, hogy valami „más van a levegőben”, mint két vagy három esztendeje. Jól tükrözi ezt a mást a Dunakeszi Járműjavító Válla­lat fölvételi gyakorlata. Amíg korábban minden jelentkező leadhatta a munkakönyvét, ma nem ez a helyzet. A gyár politikai és gazdasági vezeté­se — annak ellenére, hogy több munkaterületen valóban súlyosak s nem papíron lé­tezők a létszámgondok — „megmakacsolta” magát. Föl­ismerték: ha bárki bárhová beállhat az ott levők mellé, az többet árt, mint. amennyit hasánál. Ezért azután alapo­san megkurtították azoknak a munkahelyeknek a sorát, aho­vá különösebb firtatás nél­kül fölveszik a jelentkezőket. A kulcshelyeknél, bármennyi­re szorítja is őket a szükség, válogatnak, szóba sem jö­hetnek a tipikus vándormada­rak. a pecsétektől tarka mun­kakönyvvel kopogtatók. Mielőtt ferde szemmel néz­nénk minden ki- vagy belé­pőre: a munkaerőmozgás egy része társadalmilag szükség- szerű, sőt akadnak esetek, amikor kimondottan hasznos. A pályát keZdő Ifiú — a jár­műjavítónak saját szakmun­kásképzője van, s ez az egyet­len olyan támasz, amelyre némi biztonsággal számíthat­nak — új belépő. A megér­demelt pihenést választó nyu­galomba vonuló ott szerepel a Újabb huszonnégy lakás Jól halad a munka* Monoron az épülő 24 lakásos háztömb­nél. A Monori Építők Ipari Szövetkezetének dolgozói decem­berre ígérik az átadást. Halmágyi Péter felvétele kilépők statisztikájában Ugyanígy az a fiatal asszony is, aki gyermekgondozási sza­badságra megy, vagy a fiatal férfi, aki katonai szolgálata letöltésére vonul be. Ha mind­ezt figyelembe vesszük, ak­kor a korábban említett ti­zenegy, tizenkét főhöz a me­gye iparában hat, hét, terme­lőágazatainak összességében pedig öt, hat személy tár­sul. Ez utóbbiaknak azonban semmi köze a vándortarisZ- nyákhoz! Ahogy azoknak sem, akik úgy keltek útra, hogy — jogos népgazdasági érdek­ből — elvesztették a megszo­kottat, a begyakoroltat; mes- szűnt a műhely, az üzem ad­digi tevékenysége s ők nem vállalták a változást, az újat. így kerekedtek fel jó néhá­nyan az Egyesült Izzó váci gyárából, a Csepel Autógyár hajtómű-gyáregységéből, a Mechanikai Művek szerviz részlegéből. Ök korholást érdemelné­nek? Támogatást a beillesz­kedéshez, új feladataik mi­nél gyorsabb megismerésé­hez ...! Mert esetük — ami eddig kivételnek tűnt —egy­re gyakoribb lesz, egyre indo­koltabb okok, előzmények kö­vetkeztében. Az már kétarcú eset, amikor — a megye ru­házati ipari üZemei adják rá a példát — a végzett szak­munkások tizenöt százaléka két éven belül nemcsak mun­kahelyét hagyja ott, hanem az iparágat is. Bizonyára van­nak közöttük, akiknek nyomós oka van erre — például a férjhez menetel s az elköltö­zés —, de olyanok szintén vannak e csoportban^ akik így korrigálják a ross2 pálya- választást, a felületes, majd meglátjuk alapon történt el­határozást. Erkölcsi veszteség Ez a korrekció azonban már pénzbe kerül, s nem azok­nak, akik mennek, hanem a maradóknak! Egy-egy nagyobb vállalat pénzben mérhető vesztesége — a munkaidőalap átmeneti csökkenése, a beta­nulási szakaszban: nyújtott alacsony teljesítmény stb. miatt — a munkahely-változ­tatások következtében esz­tendőnként forintmilliókban mérhető...! Egy gépipari és egy textilipari cégnél — az Ipari Szerelvénly- és Gép­gyárban, valamint a Lenfonó­éi Szövőipari Vállalatnál — kérésemre kimutatták: egy- egy munkahely-változtatás — a munkakörtől függően — három-, ötezer forint közötti veszteség, illetve árbevétel­kiesés a gyárnak. Az egyedit általánossá téve: számítások és becslések egyaránt arra a végeredményre vezettek, hogy a társadalmilag nem indokolt munkahely-változtatások • egyetlen esztendőben 3,5—4 milliárd forint kárt okoznak — közvetlenül. A közvetett kár, s még inkább az erköl­csi veszteség — amikor a maradók azt látják, hogy az elmentnek sikerült a több, a kqnnyebb — fölmérhetetlen. Ennek tudatában már más­ként látjuk — másként kell látnunk — a hol kopott, hol nagyon díszes vándortarisz­nyákat; nem olyasminek, ami kizárólag magánügy, amihez senkinek semmi köze. Súlyos kölönc ez a társadalom nya­kában, azaz jó lenne attól mielőbb megszabadulni. Nem­csak az ipar gondja ez! A me­gyében például a mezőgazda­ság és erdőgazdálkodás, a ke­reskedelem, s a szolgáltatás semmivel sem mondhat ki­sebb mértékű munkaerő-vál­tást a magáénak, mint az ipar...! Ugyanakkor meg­különböztetett figyelmet ér­demel: vannak olyan terme­lőhelyek — így például a Pi­lisi Parkerdő Gazdaság, a Vác és körnlyéke Élelmiszer- kiskereskedelmi■ Vállalat —. ahol a hozzájuk hasonló cé­gekhez képest jóval kisebb a minden indok nélkül távozók aránya! Aligha alaptalan a föltételezés: a légkör, a mun- Kastílus, a vezetési munka- módszer, az emberekké való törőcés körében találhatjuk tnig a miért van így re a fe­leletet. A könnyedén fölkapott vándortarisznyáknak — a társa­dalmi célokkal, érdekekkel összhangban nem levő mun­kaerő-mobilitásnak — vajmi kevés köze van a tervszerű­séghez, a munkaerőgazdálko­dáshoz, a kívánatos irányú munkaerő-áramláshoz. Nem közös kötelesség Az egyéni elhatározáshoz ter­mészetesen mindenkinek joga van, ámde — s itt a lénye­ges különbség a vélt és a valós igazság között — a tár­sadalomnak nem kikelme az egyéni óhajok mindenféle részletének teljesítése. Sőt, gyakran az lenne a társada­lom érdeke, hogy intézmé­nyei szembeszegüljenek az irreális kívánságokkal, már á pályaválasztáskor* s az­után mindenkor tovább, erre azonban ma még ritka a pél­da. Sajnos, hogy ritka, mert ez a hűséges, józan több­séget sújtja. Azokat, akik tisztességes munkával, s nem a munkahelyek közötti pend- lizéssel akarnak több bért, na­gyobb jövedelmet elérni. Vándornak se bírája, se barátja, möndták valamikor, arra utalva ezzel, aki nem kötődik sehová, senkihez, an­nak az értékrendje is teljesen elüt a másokétól. Mi tagadás, keserves b'zonyítékot kapott erre a megyében jó néhány munkahely, ahol némelyek úgy jöttek és mentek, hogy elprédált anyagokat, szer­számokat, lerobbant gépeket, silány, árengedménnyel sem eladható termékeket hagytak maguk után. Józan belátás volt tehát az alapja antnak a döntésnek, hogy ma már a megyében sok vállalat szóba sem áll az olyan jelentkező­vel, aki egy éven belül két munkahelyet megkóstolt, s cso­dák csodája: boldogulnak az ilyenek nélkül is. Sokféle intézkedésnek, sza­bályozó változtatásnak — így a bértömeggazdálkodás kiter­jesztésének — része van ab­ban, hogy a vándortarisznyák tucatjával kerültek szögre, s hordozóik jobbnak látják most egy helyben maradni. Mégis, ezeket a tényezőket nem le­becsülve, úgy véljük, leg­alább ilyen súllyal, erkölcsi erővel hatott és hat a köz­hangulat változása — ami­hez újabb biztatást adott az MSZMP XII. kongresszusá­nak állásfoglalása a munka- fegyelemről, az ésszerű foglal­koztatás-politikáról —, a szembefordulás a szíre-szóra fölkerekedő vándorokkal, a közösségek eigészséges önvé­delme, amit mind több he­lyen tapasztalhatni a megyé­ben, most legutóbb a szak- szervezeti választások alkal­mával is. A munka a mérce Ügyeske lók, rendelkezések lapjait fcoszoikányosan keve­rék persze ma is vanruak, de valahogy megrendült alattuk a föld, már nem mindenütt várják tá’t karokkal — nyi­tott kapukkal, s a járandósá­gok listáiiivai — őket. Kez­dik elveszíteni a hitüket ab­ban, hogy nem a munka ér­téke, hanem a munkaadó szo­rultsága szabja meg az elérhe­tő jövedelmet. Meghökkenve hallják, jelentkezésükkor egy­re több helyen nem azt so­rolják, mi jár nekik, ha­nem azt, tőlük mit vár, sőt uram bocsá’, mit követel munkaadójuk. Örvendetes fo­lyamat ez, figyelemre, támoga­tásra, erősítésre érdemes. S elsősorban nem azért, hogy akikre ráfér, megtanulják, a munka a mérce, hanem aZért, hogy a túlnyomó többség ne csak higgye, hanem tapasztal­hassa is mindenkor: valóban a munka a mérce. Mészáros Ottó

Next

/
Thumbnails
Contents