Pest Megyi Hírlap, 1980. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-17 / 166. szám

Továbbra is ütemesen Nem maradtak papíron az ötletek Már csak századokban mérhető a selejt Nagy várakozással, s ki­csit bizonytalanul vágtak neki a gazdasági egységek az idei esztendőnek. A ter­melői árak változása, az új szabályozók életbe lépése más módszereket, más munkastílust kíván. Az el­telt hat hónap alapján már következtetni lehet rá, hogy milyen úton halad­nak az üzemek, a gyárak. Garanciák A tervek elkészítésének el­húzódása, majd a szükséges módosítások miatt sokan ke­rültek lépéshátrányba. Az 1SG maglódi járműgyárában sikerült ezt elkerülni, a ter­melés ütemessége 'nem sza­kadt meg, s már az első ne­gyedévben valamennyi gaz­dasági mutató a várakozásnak megfelelően alakult. A len­dület tovább tartott, s a ki­váló címmel büszkélkedő gyár az első félévben is túlteljesí­tette terveit. Az egész évre előirányzott 513 millió 500 ezer forintos termelési értékből 274 milliót, az 544 millió 200 ezer forintos árbevételből 289 milliót, a 49 millió 500 ezer forintos nyereségből 26 milliót termel­tek meg az első hat hónaD el­teltével. A szigorú előírások­nak megfelelően a készletek is megfelelően alakultak. A korábban oly sokszor szidott anyagellátásra most nem le­het panasz. A szovjet part­ner időben szállítja a meg­munkálandó tengelyeket, s a további ütemes ellátást Ga­ranciák biztosítják. Az NDK- ból is folyamatosan érkeznek az alkatrészek, s eddig a ha­zai szállítók is betartották a határidőt. Az elmúlt esztendő hasonló időszakához képest 15 száza­lékkal sikerült csökkenteni a selej.-tet. A munkaselejtet már csak századokban lehet mérni, a többi a már eleve hibásan érkező anyagok rovására íran­Ü gyei éti szolgálat A termés biztonságáért Néhány napon belül — ta­lán már ma is — járásszer- te megkezdődik az aratás. A járási tűzoltó-parancsnokság külön is felhívta a községi tanácsok figyelmét, hogy az aratás ideje alatt szervezzék meg az ügyeleti szolgálatot. Cyömrőn, a nagyközségi ta­nács építési csoportja körle­vélben és hirdetmény útján hívta fel az érdekelteket a tűzbiztonság betartására. Tűz esetén a lakosság a ta­nácsnál a Ruhaipari, a Vas­es Fémipari Szövetkezetben, a MÁV-állomáson, az Építőipa­ri Szövetkezeti Közös Válla­latnál és a PEVD1 Dózsa György úti telephelyén tehet bejelentést. Ez utóbbit este kilenc óra után a 67-es tele­fonon is lehet értesíteni. Természetesen az a cél, hogy egyetlen gabonatábla se vál­jon a tűz martalékává. Ezért a gyömrői tanács illetékesei rendszeresen ellenőrzik majd az aratást a község határá­ban. dó. A napokban értékelték a brigádok közötti munkaver­seny első féléves eredményeit. A felajánlások többsége a se­lejt csökkentésére és az anyag- és energiatakarékosságra vo­natkozik. Újítások A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA * XXII. ÉVFOLYAM, 166. SZÄM 1980. JÜLIUS 17., CSÜTÖRTÖK A közösségek vállalásai nem maradtak papíron. A külön­böző takarékossági dntézkedé sek folytéin idáig 350 ezer fo­rintot mentettek meg. A kol lektívák a munkahelyeken ezer 176 óra, a gyermekintéz­mények segítésénél 405 óra, lakóhelyükön pedig 412 óra társadalmi munkát végeztek. örvendetesen fellendült az újítókedv. Eddig 12 százalék­kal több újítást nyújtottak be a szakemberek, mint tavaly. Valamennyi új eljárás a gaz­daságosabb termelést szolgál­ja. Az egyik célszerű újítás alapján^ például hulladékok­ból készítenek alkatrészeket, s ez csak technológiai változta­tást igényel, új szerszámokat nem. A másik fontos újítás segítségével harmadára sike­rült csökkenteni a sajtolási időt, s ez jelentős normaóra- megtakarítást tesz lehetővé. Előnyben Az esztendő végéig még 7 ezer 600 tengelyt kell össze­szerelni a tervek teljesítésé­hez. Eddig nincs csúszás, sőt a pótalkatrészek gyártásával már előnyre tett szert a gyár kollektívája. Minden feltétel adott az év végi tervek vaJóraváltásához. K. L. Ha kell, maguk fűtenek Színvonalasabb ügyintézés Többszörös aranykoszorús szocialista brigád Három és fél hónappal ez­előtt, hazánk felszabadulásá­nak 35. évfordulója tiszteleté­re avatták fel Gyömrön a Steinmetz kapitány utcában az ÉSZKV és az egészségház kö­zötti területen az új OTP- székházat. Az ünnepélyes pil­lanatok természetesen csak rö­vid ideig tartottak, utána kez­dődött meg az átköltözés a ré­gi épületből. — Nehéz volt ez az egy hó­nap — mondja Fodor Mihály- né fiókvezető. — Költöztünk, de azért az ügyfelek ügyes­bajos dolgait is intéztük. A költözés még most is tart, né­hány héten belül azonban már az utolsó iratot is áthozzuk az új épületbe. A fiókvezetővel rövid sétára indulunk az épületben. A ré­ginél sokkal tágasabb a vára­kozótér. A korszerű világítás a dolgozók egészségét is szol­gálja. Modernek, korszerűek a bútorok. A 300 négyzetméter alapterületű irodaházban he­lyet kapott egy hangszigetelt gépkönyvelői szoba, egy mun­kaszoba, egy fiókvezetői iroda, két irattár, női-férfi mosdó, öltöző és egy teakonyha is. Tizennégyen dolgoznak a fiókbon. v''’'5~?nnyien csalá­dos édesanyák. A Tyereskova nevét viselő többszörös arany­koszorús szocialista brigádnak valamennyien tagjai. — Érthető elégedettséget váltott ki kolléganőimből az új székházba való átköltözés folytatja a beszélgetést Fodor Mihályné. — Az iratokat például tár­sadalmi munkában hordtuk ide. Gondozzuk és ápoljuk az irodaház mögötti kertet, amely hamarosan egybenyílik majd az ÉSZKV szoborparkjával. — A korszerű olajkazán egyenletes meleget biztosít majd a hidegebb hónapokban. Több dolgozónk elsajátította a kazán kezelésének alapjait, mivel létszámhiány miatt kü­lön fűtőt nem tudunk alkal­mazni a későbbiekben sem. Kényelmes, korszerű, min­den igényt kielégít az új iro­daház. A megnyitás óta is csodájára járnak a gyömrői és a környékbeli ügyfelek, és ami szintén nem elhanyagolható szempont, a tágas, világos he­lyiségben az ügyintézés is egy­re színvonalasabb. A Tyereskova brigád eddigi tevékenysége már több mint figyelemre méltó. Eddigi jó munkájuk biztosítéka lehet a további eredményességnek is. G. J. Egyre többen Tanuló dolgozók Szervezett oktatás Az ISG maglódi járműgyá­rában egyre többen szereznek képesítést, illetve mélyítik el tudásukat. Az 1979—j80-as tanévben a gyár 96 dolgozója vett részt a szervezett oktatás valamilyen formájában. Az értelem és az érzelem is... Eredményesen működnek a járás MHSZ-klubjai Az MHSZ monori járási szervezetének égisze alatt ösz- szesen 30 féle klub működik. A legtöbb tagja a lövészklu­boknak van, ezekből csak­nem 20 található járásszerte. Sokakat vonz a modellező és rádiós klub is, s évről évre emelkedik azoknak a száma, akik hivatásos, vagy úgymond „maszek” jogosítványt szerez­nek az MHSZ segítségével. A lövészklubok területileg széttagolton működniek a já­rásban. Fő feladatuk az ál­talános honvédelmi előkészí­tés. A különböző összetett honvédelmi versenyek szerve­zésével és lebonyolításával azonban a tömegsport-mozga­lomban is aktívan részt vesz­titek. Jó a kapcsolatuk az álta­lános és középiskolákkal. Elterjedt az a gyakorlat, hogy minden közösség patronál eg.y-egy iskolát. Nemcsak a tárgyi, hanem a személyi feltételeket is bizto­sítják. Szűkebb pátriánkban hat tar­talékos klub működik, főleg a nagyközségekben, ahol ma­gasabb a tartalékos tisztlét­szám. A foglalkozásokon a honvédelmi ismeretek szinten- tartásán túl lehetőség nyílik a szakmai, politikai tovább­képzésre is. Több sZázan vesz­nek részt tájékoztató oktatás­ban, és a megszerzett ismere­teket folyamatosan továbbad­ják a lakosságnak is. Ennek egyik formája például, hogy a tartalékos tisztek az iskolák­ban osztályfőnöki óra kereté­ben élményszerű beszámolókat tartanak a diákoknak. Nagy népszerűségnek ör­vend a modellező klub is. En­nek bázisa Monoron van, de kihelyezett szakosztály mű­ködik Mendén, szakkör is sok iskolában található. A model­lezés szorgalomra, precizitásra, njunkára neveli a fiatalokat, mégpedig szórakoztató formá­ban. Leköti az ifjúságot, de az Idősebb korosztály is hó­dol ennek a hasznos és érde­kes időtöltésnek. A szakosztálynak több arany, ezüst és bronZ fokozatú ver­senyzője van az ifjúság köré­ből is. Már nemcsak a tö­megverseny jellege dominál, hanem egyre inkább a minő­ségi sport felé halad. A kö­zelmúltban készült el a leg­újabb rádióirányítású modell, amely majd augusztus 20-án. a járási ünnepségen mutatko­zik be a nagyközönség előtt. Jellemző a modellépítők ügyességére, hogy nemrégiben az egyik siklógép gazdája- megszökve, a rajthelytől 150 kilométerre landolt. Szeren­csére a jól megépített gépet a megtaláló visszajuttatta 'tu­lajdonosának. Ez a sport azért népszerű és azért van jövő­je, mert kevés pénzbe kerül, igaz, sok munkát és türelmet igényel. A rutint pedig kitar­tással meg lehet szerezni. A rádiósklub székhelye szin­tén Monoron van, s Gyomron működik egy úttörőszakosz­tály. A klub elsődleges felada­ta a távírászképZés a honvéd­ség számára. Jelenleg is több első osz­tályú, minősített verseny­zővel rendelkeznek. Kö­zülük ketten most töltik Válfozások után A nevetéstől oldódó szorongások Ajándékok a szociális otthonnak Pest megyében 22 szociális otthont érintett a júniusban országosan bevezetett név, illetve tevékenységi kör vál­tozása. Ennek során a beteg- és általános szociális ott­honok külön-külön megszűntek, szakmai elnevezésük ál­talános, vagy idős emberek szociális otthona lett. Az új funkciónak megfelelően változott, egyszerűsödött a be­utalást rendszer, s az intézmények belső életében job­ban érvényesül a szakosítás. Hogy a módszerek mind­jobban kifinomuljanak, egyre több szakmai és emberi tapasztalat gazdagítsa az otthonok dolgozóinak minden­napi munkáját, a Pest megyei intézmények évente több alkalommal szerveznek a vezetők, munkatársak között cserelátogatásokat, tapasztalatcseréket. Vecsés Új sportegyesület alakult Egyelőre két szakosztály működik Tovább gyarapodik a járás­ban a szervezett sportolók lét­száma: a napokban ugyanis megalakult a vecsési Ferihegy Tsz sportegyesülete, amelynek máris ötvenöt tagja van. Az első közgyűlésen megvá­lasztották a tisztségviselőket is: a járás tizenötödik sport­egyesületének elnöke Szatmá­ri Tibor, ügyvezető elnöke Erdélyi Miklós lett. Egyelőre két szakosztály kezdte meg a működését. Az ökölvívók elnöke Nagy Imre, a természetjáró és a tömeg­sport szakosztály vezetőségé­nek tagjai pedig Magó László, Tóth Tamás, Bedő Lajosné. Gyömrőn, a Bajcsy-Zsi- linszky úton található monori járási szociális otthon is ezek közé tartozik. Három önálló épületben 120 beutalt él jó egészségügyi és kulturális fel­tételek között. S hogy a dicsé­retet mennyire megérdemlik a gyömrői otthon dolgozói, bi­zonyság többszöri személyes látogatásunk tapasztalatai és a vezetőnő, Rigó Mihályné sza­vai... Közös ünnepek összeforrott már az ápoló­női gárdánk, s úgy érzem, va­lamennyien kedvelik hivatá­sukat. Nagyon szeretik az itt élő idős embereket, s azok is őket. Jó példa erre az, hogy havonta egyszer szoktuk meg­tartani az abban a hóban ese­dékes névnapokat, s az ilyen legutóbbi rendezvényünk is jól sikerült, László, Pál, Antal és Irén napokat ünnepeltük meg. Nagyszerű volt r hangulat, a korához képest szép hangú Rácz Imre bácsi nagyon régi dalokat énekelt, ő nyitotta és zárta a programot. Sokat ne­vettünk, ami Itt az otthon falain belül az életörömöt je­lenti és igen nagy szüksége van rá az öregeknek — hang­súlyozza Rigó Mihályné. Üzemek, gyerekek — Sajnos akármilyen jól érzik is itt magukat ezek az emberek, mindenféleképpen szomorúan jönnek ide, az ott­hagyott otthon, a család hiá­nya miatt, s csak igen lassan enged fel bennük a „hon­vágy”, a gyermekek, az uno­kák, az ismerős tájak utáni vágyakozás, de lehet, hogy so­ha sem szűnik ez meg ben­nük. Előfordul olyan is, hogy az idős bácsinak vagy néni­nek szerető gyermekei vannak, de anyagi, vagy lakásproblé­máik miatt nem képesek ma­guknál tartani őket. Ilyenkor nagy teher mindkét félnek a szeretett hozzátartozó távollé­te. mindegyiküket furdalja a lelkiismeret. Ez az érzelemza­var az. amit nekünk idebent rengeteg nevetéssel, embersé­ges bánásmóddal fel kell ol­danunk. Ehhez az emberfeletti mun­kához az otthon dolgozói nagy segítséget kapnak egyre több helyi gazdasági egység szocia­lista kollektívájától, (például: ÉSZKV, gyömrői kisiparosok!), a Pest megyei tanács KISZ- esei, minden évben négyszer- ötször felkeresik az idős em­bereket, elbeszélgetnek velük, gyümölcsöt, meg hanglemezt hoznak. A gyógypedagógiai in­tézetből is rendszeresen kijár­nak a gyerekek műsorokat adni csakúgy, mint a helyi is­kolások. — Minden hónapban szerve­zünk az öregeknek programot, idén voltuk a Fővárosi Nagy­cirkuszban, s Budapestről mű­részeket szoktunk hívni. Mag­netofont szeretnénk vásárolni, valamint a régebbi épületbe egy színes televíziót. Hogy miből? Ennek nagyon érdekes története van: a 78 éves Dé- csi József né eladta a házát és az érte kapott összegből 50 ezer forintot adott ajándékba az otthonnak. Abból mindjárt vettünk 10 új heverőt és gyö­nyörű textíliákat sötétítőnek, ágyterítőnek a most felújí­tott kis házba. Pénz és tanács — A kis házról még hadd mondjam el: 240 ezer forin­tot kapunk a monori járási hi­vatalból, s igen sok szakmai segítséget, tanácsot a kivite­lezést ellenőrző Kaltenecker Lászlótól, a hivatal építési főelőadójától. A kivitelezést a KIOSZ gyömrői szervezete kisiparosai végezték el, kiváló minőség­ben sorkatonai szolgálatukat, s nem okoznak csalódást. Nagyon jól helytállnak, s úgy megszerették ezt a foglalko­zást, hogy valószínűleg to­vábbszolgálnak majd. Jó műszaki feltételek között ismerkedhetnek meg a fiata­lok az amatőr rádiózással. Az MHSZ székházban egy min­dentudó japán1 adó-vevő ké­szülék áll rendelkezésükre. A klubtagok öt esztendő alatt több tízezer összeköttetést lé­tesítettek, a világ minden tá­ján ismerős már hívójelük. A gyömrői úttörők is fel., hívták magukra a figyelmet. Alig egy esztendeje foglalkoz­nak a rádiózással, s a megyei rádióiránymérő, másként szól­va rókavadász-versenyen le­tarolták az első díjakat. Sokan élnek a lehetőségbe1, hogy aZ MHSZ segítségévéi gépjárművezetői jogosítványt szerezzenek. Természetesen a sorkötelesek képzése élveft elsőbbséget, de a vállalatokéi a magánszemélyek igényeit is ki tudják elégíteni. Az utóbbi öt esztendőben több mint kétezer magánszemély tett si­keres vizsgát. A jelentkezőn nemcsak személygépkocsira, hanem teherautóra, vontatóra is megszerezhetik a jogosít­ványt és gépkezelői vizsgát is tehetnek. Audiovizuális esz­közök segítik a fölkészülést, s azt sem szabad elfelejteni, hogy a honvédelmi szövetség anyagi kedvezményt is bizto­sít. Különösen1 előnyös ez a for­ma azoknak, akik az iskola­padból kikerülve 350 óra alatt jó, elismert szakmához juthat­nak. A vállalatok is jól jár­nak, hiszen az együttműködé­si szerződések alapján sok dolgozó jut szakképzettséghez. A mezőgazdaságban különö­sen nagy jelentősége van enl- nek, hiszen az utóbbi időben megnőttek a szállítási igé­nyek. A vecsési Ferihegy Ter­melőszövetkezetben például ki­helyezett tagozatot létesítet­tek, ahol tavaly 35 segédmun­kás szerZett traktorosi képesí­tést Az együttműködés értel­mében Üllőn és Vecsésen az általános iskolák vég­zős diákjai kismotorveze­tői engedélyt szerezhetnek, a monori József Attila Gim­náziumban pedig sok diák az érettségi bizonyítvánnyal eay időben megkapja a jogosít­ványt is. Az érdeklődés olyan nagy. hogy csak a legjobb ta­nulók vehetnek részt a tan­folyamokon. Az idén az év végéig köz­ponti utasítás szerint a lö­vész- és a tartalékos klubok összevonásával mindenütt hon­védelmi klubokat hoZnak lét­re. Az átszervezésnek az a léi nyege, hogy az adminisztrá­ciós munkát különválasztják a gyakorlati tevékenységtől. Ez a forma lehetővé teszi a ka­puk szélesebbre tárását, mind több fiatal bevonását ebbe a szép és izgalmas munkába. A cél: egvaránt hatni az érte­lemre és aZ érzelemre. K. L. Kulturális program Gyömrőn, 10-től 18 óráig: a gyömrői művészek tárlata. Mendén, 17-től: a csillagász- szakkör; 18-tól: az ifjúsági klub foglalkozása. Monoron, 18-tól: a motorosklub összejö­vetele (a HNF-székházban). Pilisen, a moziban, 17.30-tól: A kívánság fája. ISSN 0133—2051 (Monori '-inao) #

Next

/
Thumbnails
Contents