Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-08 / 133. szám
Egyként, testvériségben Több millióan járulnak ma hazánkban az urnákhoz, hogy leadják szavazatukat, s megválasszák a következő ciklusokra képviselőjüket, tanácstagjukat. Állampolgári létünk egyik igen fontos demoratikus mozzanata ez, nemcsak a magyar, hanem az országosan majd’ félmilliónyi nemzetiségi anyanyelvű, közöttük a mintegy hatvanezras létszámú Pest megyei délszláv, német és szlovák állampolgár számára is. Amikor elfogadjuk, megszavazzuk a jelölteket, anyagi, erkölcsi boldogulásunkra, s ami ennek nélkülözhetetlen feltétele, szellemi, kulturális lehetőségeink változására, fejlődésére is szavazunk. Különösen fontos ezt a nemzetiségi lakosokkal kapcsolatban megemlítenünk, hiszen ők úgy tartoznak a nagy közösséghez, hogy közben őrzik, ápolják sajátos hagyományaikat, anyanyelvűket is. Gondoljunk csak az egyre szaporodó, anyanyelvi oktatást biztosító óvodákra, iskolákra, olvasótáborokra, gondoljunk a hely- történeti gyűjteményekre, s azokra a művészeti csoportokra, amelyek őrzik a hazai délszláv, német, szlovák folklór értékeit. S gondoljunk azokra, akikről az utóbbi években egyre gyakrabban hallunk: a nemzetiségi anyanyelven megszólaló írókra, költőkre, akik közül háromnak verse az alábbiakban olvasható. Az elmúlt évtizedben antológiákban, néhányan pedig már önálló kötettel jelentkeztek, költői esteken, író— olvasó találkozókon vettek részt. Josip Gujas: az öklökről és a költészetről i. kezeinken a tündöklő láng ereje II. az aranyat nem könnyű kimosni ott hol örvénye aláhúz a magamért követelésben lábom törik miközben hegyek visszhangja hív és nem könnyű a tétovázó szavakban mint anyánk emlékezetében keresni önmagunk Szerb-horvátból fordította: Harmat Béla Engelbert Rittinger: Tollat ragadtam Tollat ragadtam hát, mivel mondják: szerencse — próba, hogy rájár-e még a fejem a sváb hazai szóra... Botlik a szó, illan, kitér, nem simul toll hegyére, zsákomban kevés szó csörög: hát — gyakorolni kéne! Alexander Kormos: Szóljatok háti hozzátok kiáltok ti megváltásra érett e drága világra száműzöttként tévedt névtelen virágok szóljatok hát! sólyomröptű árva sasszemű galambok hozzátok kiáltok kik meg nem riadtok cikázó szelektől szóljatok hát! hát... Örökségem legszebb java, mit svábként kaptam már rég: az édes anyanyelvem az, szüleimtől ajándék. Testvéri jobbunk nyújtjuk, ím, szép dalunk száll a szélben, mert munkára szólít hazánk: egyként, testvériségben. Németből fordította: Ats Erika kik nem tülekedtek morzsák záporánál hisz magatok süttök igazság tüzében nap-éj kemencében parázsló szavakkal szóljatok hát! igen ritkán szóló tűz-galamb-virágok akik bízva-bíztok szavak visszhangjában tömegben pusztában hozzátok kiáltok szóljatok hát! Szlovákból fordította: a szerző. Kaffka Margit száz éve A z Ady-, a Krúdy- és a Móricz-ün- nepségek fogadtatása után, kissé bátortalanul emlékeztetek rá, hogy elérkezett Kaffka Margit születésének századik évfordulója is. Ez az évfordulósorozat mindenekelőtt egfr irodalmi aranykor emlékét idézi fel, amely nemcsak ritka-gazdag tehetségforrásból táplálkozott, hanem azokból a sürgető feladatokból is, amelyek a tehetségeket előhívták. E program felszabadító és teremtő ereje abban rejlett, hogy egységesíteni tudta a konzervatív érdekek szolgálatának elutasítását, az új irodalom autonómiájának megteremtését. Kaffka Margit nagyon korán csatlakozott a századelő magyar irodalmi megújulásához, de írói fejlődésének történetében láthatóan különbözik azoktól az írótársaitól, akik a hirtelen megnyílt utakon tehették meg első lépéseiket. A később induló Kaffka Margit Ady, Móricz és Krúdy nemzedéktársa is, legalább egy fél évtizedig azt az átmeneti irodalmat művelte, amelyen nagy nemzedéktársainak is át kellett magukat küzdeniük. Érett korszakából visszatekintve, maga is jól látja, hogy a szűk forma mennyire szorította egyre táguló mondanivalóját: Kicsiny történetek ártatlan poénjeivé rendeztem az ösmeretlen élet véletleneit... Valóban, költészetének formavilágában ez a múlt legáltalánosabb jellegű megnyilatkozása: akkor lépett a modern költészet útjára, amikor verseiből ki tudta szűrni' a történeteket. S első novelláiban? is főképpen a cselekmény uralmától, az anekdotikus csattanótól igyekezett megszabadulni, mely oly lezárttá tette a korábbi magyar elbeszélést. írói sorsának azonban más meghatározója is volt. Mint a századelő magyar irodalmi forradalmának annyi nagy alakja, Kaffka Margit is történelmi és társadalmi határhelyzetbe született bele: a dzsentriosztály szülötte, de nemcsak saját világának elszegényedését és szétesését élhette át, hanem a sajátos magyar polgárosodást is. A magyar társadalomtörténetből jól ismert, hogy egy ideig a dzsentri sorsa sűrítetten magában hordozta az egész magyar fejlődés konfliktusát, dilemmáit és torzulásait. S Kaffka Margit története még egy újabb drámával is gazdagodott. Ö ugyanis nemének ama nemzedékéhez tartozott, amelyet a fejlődés elsőként vetett ki a régi védettségből és kiszolgáltatottságból, s elsőként kény- szerített arra az útra, amely azonban egy új kiszolgáltatottságon vezetett a szabadság felé. így alakult ki élményvilágában az a harmadik kör, a nőprobléma köre, amely a korforduló és a dzsentriosztály konfliktusait övezi. Mindez akár alkotás-lélektani magyarázatnak is tekinthető, hiszen Mlrő Eszter plakettje Beszélgetők Vörös Ferenc grafikája egy magánéleti véletlen is elegendő volt ahhoz, hogy a társadalom-történeti konfliktus személyesen átélt tartalommá váljék benne. Kaffka Mar- gitot apja korai halála és családja elszegényedése térítette le elődei útjáról, s cseréltette fel vele a házasságtól remélt karriert a tanulással, a kenyérkereső pályával. Még abban is találkozik az egyéni és szociológiai mozzanat, hogy tanítónői, majd tanárnői diplomát szerez, hiszen* nemének a századforduló táján elsősorban a nevelői munka adott átvezető utat a családból az önálló lét felé. S ez az út vezetett tovább a tanult humánkultúrán át az írói alkotómunkáig. E három élménykör találkozása új energiákat szabadított fel benne. Először verseiben és novelláiban is a városias élet új motívumait rögzíti és az átmeneti kor új nőtípusait formálja meg. Hamar felismeri azonban, hogy a XX. század nemcsak a társadalom szerkezetét alakítja át, hanem az életformákat is: új viszonylatokat teremt ember és ember, férfi és nő között, új erkölcsi normákat sürget, és természettudományos, valamint pszichológiai felfedezéseivel kiegészíti a hagyományos emberképet. Ez a küzdő és kereső lélekállapot már nem fér el a régi formában: olyan verset követel, amely nem a lelki mozzanatokat, hanem a lelki folyamatokat rögzíti, s csak olyan prózával harmonizálhat, amely képes kifejezni a társadalmi és pszichológiai létezés egymásra hatását. Kaffka Margit ezért vállalja a szecesszió különösségeit, dekorativitását és zsúfoltságát, ezért oldja a lírai formákat már-már szabadverssé, s ezért vonzódik az impresszionista szemlélethez és stíluseszközökhöz. Izgatott kísérleteiből végül is az impresszionizmus segítségével teremti meg azt a művét, amely irodalom- történeti helyét egyértelműen kijelölte. A Színek és éveket (1912) az az olvasó is élő és harmonikus műnek érzi, aki semmit sem tud az előzményeiről és környezetéről. Kaffka Margit legnagyobb regénye azért válhatott korok fölötti értékké, mert az úttörés, az átmeneti kor jegye irodalmi értékké érlelődött benne. Voltaképpen egy öregedő asszony, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalata. Az egymásba hullámzó emlékek azonban áttörik benne az idő határait, élővé teszik a múlt példázatát, s egybemosnak történetet, lírát és kommentárt. így alakul ki az ítélet, s ellenpontja, a nosztalgia. Ez a kettős kötöttség azonban nem teszi ellentmondásossá a mű jelentését, hiszen az ítélet jogossága csak növekszik azáltal, hogy olyan ember mondja ki, aki következményeit szenvedi is. Ezért tölt be a Színek és években lényegi szerepet a látvány rögzítésére épülő stílus és szerkezet: az impresszionizmus. e Kaffka Margit következetességét bizonyítja, hogy amikor szembetalálja magát az első világháború keményebb valóságával, levonja a következtetést, s az impresszionista és lélektani regény (Mária évei) után, visszatér a dolgokhoz, s vállalja a tárgyias ábrázolás új módozatainak kikísérletezését is. Háborús prózáját immár mindenekelőtt a tárgyias leírás, a kidolgozott portré és a pontos helyzetkép jellemzi. De voltaképpen több történik ennél: az író és a valóság közötti viszony változik meg, a hangulatfestő és lélektani elemző írásai átadják a helyüket a korraj zregénynek. (Állomások, Hangyaboly.) Impresz- szionista stílusát felváltja a köznapi nyelv használata, a kompozícióban pedig visszatér a klasszikus kronológiához. Meghajolt volna a konvenciók előtt? Aligha, hiszen sohasem tért vissza a lekerekítő cselekményhez: a dolgokat igyekezett megközelíteni, s ebben ugyanazt az utat választotta, amelyen megújulást remélt a világirodalom modern prózája is pzjűső világháború után. affka Margit azok közé a nyu- gatosok közé tartozik, akik a legkövetkezetesebben gondolták végig az irodalmi forradalom belső logikáját. Ezért, bár életét derékba törte a háború utáni spa- nyolnátha-járvány (1918. december 1.), életműve nemcsak a Színek és évek teljességével haladhatta meg korát, hanem befejezetlen kísérleteivel is. • BODNÁR GYÖRGY cXC. II D K Kaffka Margit: * Emberke Rámnyitja az ajtót Anyám, már itthon vagy — Há, lábujjhegyen szöktél be megint! És ki köszönt a fiának? Anyu elfelejtett köszönni. Na, — szép! Hol pislogsz a sötétben? — A kályha mellett ülsz? Odatalálok! Megvagy!... Te buksi bagoly!... Mért olyan sütős-meleg a tenyered neked? öledbe mászhatok?... Csak a néma nem felel, ha kérdezik szépen! — Tszen te mondtad, hogy a buksi bagoly a sötétben pislog! Azért haragszol?... No, lásd, hogy tudsz te beszélni, szívem! Te, máma megittam cseppig a kávét. Nem hiszed? — Kérdezd csak Terézt 1 Nem sírtam, míg mosdatott. És egy gombom se’ hibázik, nézd meg! És tudom már ma mondani a k-át a torkommal, így: kkávé, kkutya. Ugye, mert én vagyok a te egyetlenegy okos fiad? Rajzoltam máma egy Hófehért, de nem fért a koporsóba a lába. Ha nagy leszek majd és betűt rajzolok, mint te*és adnak azért Sok-sok pénzt, mint neked, — én mindennap fogok hozni Kardot meg autót, meg kockát. — Vagy nem, teneked nem azt, Hanem tortát, meg könyvet, és kesztyűt, mint Hófehérnek a törpék. És lovat meg puskát magamnak. — Te nem hoztál semmit ma nekem? Én... csak tréfából kérdem! Én szeretlek, ha nem is hozol! Csak a rossz fiúk kérnek mindennap új valamit! ... Elmondod ma azt a verset, hogy: zíg-zúg a jégcimbalom? Ejnye, anyu — Hát máért vagy te ma megint olyan...? Valaki bántott? De megverem én azt egyszer egy fával! Tőlem is a piros labdát tavaly elvette, tudod, Egy rossz csirkefogó az utcán, — mert tavaly még kiscsacsi voltam, De most már megnőttem és elverném, ha előtalálnám! ...Anyu! Hisz te még nem kaptál csókot! Azért?... Add csak az arcodl Hajolj ide. Nem tudsz? ... Aki nem mozdul, az lusta — érted? Na, hozok hát ide egy széket és felmászok. Jaj, be nehéz! Itt fáj — a homlokod? No, mind jár’ nem fáj, csak odaérjek! Hopp!... Még egyszer!... Harmadszor!... És egyet még ráadásba! így! Látod, hogy már meg is gyógyult? Ugye, kishuncut anyu? Semmi baj! Katonadolog! N-n-na!... De most már aztán játsszál velem!
