Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-05 / 130. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM 1980. JŰNIUS 5., CSÜTÖRTÖK Elegendő viz a városnak Két évvel a határidő előtt Még egy olyan dinamikusan fejlődő városban, mint Gödöllő, is ritka alkalom, hogy lakóinak kivételes örömül szolgáló eseményről számolhatunk be. Pedig most ilyenről van szó, a hírt a különösen hosszú nevű Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Duna bal parti Üzemigazgatóság gödöllői Üzemmérnökségéről, az Ady- sétányról kaptuk. De amilyen hosszadalmas a név, olyan példásan gyors intézkedésről szól. Ritecz György, az üzemmérnökség vezetője arról tájékoztatott, hogy az eredeti határidő előtt jóval korábban megoldódnak a város súlyos vízgondjai. 400 millió De menjünk sorjában, hiszen az egy mondatban ösz- szefoglalt örömteli hír mögött alapos tervezés, szervezés és rengeteg munka van. Köztudomású, hogy Gödöllő vízszegény területen fekszik, s bár a város környékén valameny- nyi lehetséges helyen kutat fúrtak már, a jelenleginél nagyobb vízhozamra nincs lehetőség. Holott éppen a város további fejlődéséhez kell a több, jó minőségű víz. Egyetlen megoldás kínálkozott, 'az a 400 millió forintba kerülő hatalmas beruházás, amely a Duna árteréből, Sződ- láget mellől hoz vizet Gödöllőre. Ez az 1976-ban megkezdődött építkezés a 'Duna bal parti Regionális Vízmű, amely tehát elsősorban Gödöllő érdekében készül, de megoldja Dunakeszi. Fót, Csömör, Ke- repestarcsa és Mogyoród víz- gondjait is. Az építkezés jól haladt, megépültek a víztermelő kutak Sződliget térségében, ám a víz, amit adnak, egyelőre túlságosan vasas, ami a Duna közvetlen és háttérszennyezésének következménye. A főtelepen tehát az átemelő mellett vastalanitó berendezést is kell építeni. Az eredeti határidő ezért volt 1982. Közben, azonban több mint 200 millió forint értékű munkával készültek el a kivitelezők, s mostanra úgy fest a helyzet, hogy a nyár közepére vizet hozhatna a rendszer Gödöllőre. Áthidaló megoldás A Duna bal parti üzem- igazgatóság éppen ezért áthidaló tervet készített, s ezzel felkeresték az Országos Vízügyi Hivatalt, a beruházó Ovibert, a generálkivitelező Mélyépítő Vállalatot, valamint a Pest megyei tanácsot. A tervben foglalt ötletet mindenki jónak találta. S hogy mi ez? A provizórikus üzlemnek nevezett ideiglenes megoldás a váci vízmű vizére épít, amelyet a regionális vízmű némi hozzáigazítás után átvehet. A némi jelző persze csak a 400 millió forinthoz képest helytálló, hiszen ez a munka is 10 millió forintot ér, s csak tizenhárom oldalas részletes tervben lehetett összefoglalni azt a temérdek teendőt, amit a szigorú határidők értelmében legkésőbb július végére, augusztus elejére el kell végezni. Nagy erőkkel láttak hozzá a munkához. A megállapodások értelmében a gödöllői üzemegység a generálkivitelezőtől. a mielőbbi siker reményében építési feladatokat vállalt át, s az ő feladatuk Gödöllőn és Foton, a többi között a mintegy negyven kilométernyi vezeték, a medencék és berendezések mosatása, fertőtlenítése Is. Átadták a medencét Az első jelentős eseményről máris beszámolhatunk: május 13-án műszakilag átadták és átvették a gödöllői 3 Szilasmenti Tsz Megalakult az MHSZ-klub Üjabb szervezettel gyarapodott a kerepestarcsai Szilasmenti Termelőszövetkezet a már meglévő társadalmi szervezetek mellé legutóbb megalakították az MHSZ-klubot. Amint azt Kovács László, a termelőszövetkezet párttitkára elmondta, minden feltételről gondoskodtak, a termelőszövetkezet és a nagyközségi tanács ezután is minden segítséget meg fog adni a sir keres működéshez. Az alakuló összejövetelen Jant László, az MHSZ városijárási szervezetének titkára a szövetség jelentőségéről beszélt. Elmondta, hogy az MHSZ egyik legfontosabb szerepe a fiatalok honvédelmi nevelése, amelyet elsősorban a sporttevékenységen keresztül old meg. Külön öröm, hogy a járásban egy termelőszövetkezetben is megalakult a klub, amely lehetőséget ad a lövész- és tömegsport-szakosztályok megszervezésére, s a klubtagok bekapcsolódhatnak a modellező, a motoros és a barkácstevékenységbe is. Jant László ismertette a klub működési szabályzatát is. A legmagasabb szerv a közgyűlés, határozatai megszabják a klubélet alapjait Egy- egy közgyűlés között a klubtanács irányítja a munkát, s ebben ott találjuk a t melőszövetkezet, a tanács, a KISZ képviselőit. A tagok díjat fizetnek, s a klub munkaterv és költségvetés szerint dolgozik. Ahhoz, hogy új MHSZ-klub alakuljon, legalább tíz embernek kell jelentkezni. Hogy a Szilasmentiben milyen lelkesedéssel fogadják az ötletet, arra mi sem jobb példa, minthogy alig kéthetes szervező munka után már ötvennégyen nyilatkoztak: örömmel lesznek a klub tagjai. A klubtanács titkára Gerencsér Ferenc lett, az'ö vállára nagy munka nehezedik, hiszen az MHSZ-ben egyszemélyi a felelősség. A klubtanács elnöke Porgányi Gyula, gazdasági felelőse Bajcsew Mária és Gazsó József lett. A sportfelelős Hornyai József, propagandista Armuth Géza és Bagyánszki Mihály, a lövészet vezetője Horváth Gábor. Rögtön a klubtanács megalakulása után, baráti beszélgetésen latolgatták a terveket az újdonsült tagok, általános volt a vélemény: új, jó lehetőség ez a közösségi életre, s tartalmas időtöltésre. Szól- kerv.’t például a csömöri lőtér. amelvet társadalmi munkában szívesen helyreállíta- nínoi^, csinosítanának a klub tagjai. Cs. J. ezer négyzetméteres medencét, s jelenleg a Közegészség- ügyi és Járványügyi Állomás engedélyét várják. S mihelyt megérkezik a szabad utat jelző hozzájárulás, pusztán a medence üzembe állításával 10—15 százalékkal javul a vízellátás a városban. Eddig éppen a kis tárolókapacitás volt az oka annak, hogy a magasabb helyeken, a dombos területeken vagy a tízszintes házak felsőbb emeletein a nyári időszakban akadozott az ellátás. A meglevő medencék hamar megteltek, az újat viszont éjjel is tölthetik, amikor kevés vizet fogyaszt a város. Ami pedig a nyári határidőt illeti, ennek betartása sem múlik a gödöllőieken, s ha megérkezik a váci víz, a város egyik régi, nagy gondja oldódik meg. Két év múlva pedig megkezdődhet a normális üzem, a tiszta, vasmentes sződligeti víz fogadására. G. Z. Tűzvédelem Kisiparosok vizsgája Az állami vállalatok, szövetkezetek és intézmények vezetői tűzvédelmi felelősöket kötelesek kijelölni. A kisiparosoknak viszont maguknak kell minden olyan szabályt betartani, illetve betartatni alkalmazottaikkal, ipari tanulóikkal, amelyek szükségesek a tűzesetek megelőzéséhez. Vannak természetesen olyan foglalkozást űző mesteremberek, akikre fokozottan érvényes az 1974-ben kiadott belügyminiszteri rendelet, amely egyebek közt azt is előírja, hogy kiknek kell tűzvédelmi szakvizsgát tenni, ilyenről bizonyítványt szerezni. A KIOSZ gödöllői körzeti csoportjánál elmondották, hogy a hozzájuk tartozó kisiparosok közül csaknem százhetvenet érint a vizsgakötelezettség) ezért a KIOSZ Pest megyei titkárságának felhívására és a KIOSZ vasipari szakosztálya közreműködésével még ebben a hónapban lehetőséget adnak a vizsga letételére. Milyen szakmabelieket érint mindez? Csak tűzvédelmi szakvizsga-bizonyítvány birtokában folytathat tevékenységet 1977. január 1. óta a cserépkályhás, a bőrfestő, a faltól falig szőnyeglerakó, illetve -tisztító, a fényező, a gázöngyújtó javító-töltő, a gázvezeték-szerelő, a húsfüstölő, a parkettacsiszoló és -lakkozó, a vegytisztító, a hegesztő és egyéb, nyílt lánggal dolgozó, valamint minden olyan kisiparos, aki munkája közben hegeszt. Az érintettek magánúton készülhetnek fel a vizsgára, amelynek tudnivalói a Kisiparosok tűzvédelmi ismeretei című könyvből elsajátíthatók. A könyv a gödöllői KlOSZ-székházban kapható. Pápaszemes hír Örömhír a szemüvegeseknek: új kontaktlencse-szaküz- let nyílt a fővárosban. Az OFOTÉRT Vállalat Bajcsy- Zsilinszky út 16. szám alatti boltjában az országban elsőként számítógépes szem vizsgálatot is végeznek. Ez a szolgáltatás díjtalan mindazok számára, akik a szemüveget saját költségükre rendelik meg. Kerepestarcsa Kiállítás az élelmedre! Megnyílt a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár Kistarcsai Gyárában az Otthonok, lakások Gödöllőn és vidékén című kiállítás, amely a gyári politikai akadémia aktuális témájához, az életmódváltozásról szóló előadáshoz kapcsolódik. A kiállítást a városi Helytörténeti Gyűjtemény és az aszódi Petőfi Múzeum közösen rendezte. Túra Kiváló brigádok A túrái Galgamenti Magyar—Kubai Barátság Tszben tavalyi munkája alapján a Braun Éva, és a Dobó Katica szocialista brigádok nemcsak az arany fokozatot érték el, megkapták a Szövetkezet kiváló brigádja címet is. Aranykoszorús jelvényt kapott rajtuk kívül az Augusztus 20., az Információs és a Zrínyi Ilona brigád. Járási labdarúgó-bajnokság Az élen nincs vá Hozás Már csak két forduló van hátra a járási labdarúgó-bajnokságból. A GEAC és a Pácéi párharca tovább tart, az első hely sorsa még nem dőlt el. Ezen a héten, a választások miatt, szombaton játsszák le a mérkőzéseket. A GEAC otthon játszik a Galgahévíz csapatával, a péceliek Veresegyházra utaznak, ahol nagy összecsapásra van kilátás. A Géppel vágják a lucernát Kétszáz hektárról takarítják be az idén a lucernát a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tangazdaságának kartali kerületében. Az első kaszálás a felénél tart, a begyűjtés üteme azonban a korábbi évekhez viszonyítva meggyorsult, mert a rendfelszedést a KSZK—100-as típusú géppel oldották meg, amely az idei mezőgazdasági gépkiállításon aranyérmet nyert. Korábban a rendre vágott lucernát vontatóval szállították a fenyőharaszti telepre, ebben az évben tehergépkocsit állítottak be erre a munkára. A telepen ugyancsak erőgép adagolja a szárítóüzem garatéba a termést, amelyből gombócokat préselnek. Egy részét exportálják, a másikat keverőüzemükben tápanyagok előállítására használják fel. Újítottak a tárolásban is: korábban liszt formájában került zsákokba a lucerna egy része, most csak gombócként szabadon tartják, ezek ugyanis nem nedvszívók, zsák nem kell hozzá. Képünkön: a KSZK—100-as a tehergépkocsi konténerének felíöHése közben. A telepre beszállított lucernát erőgéppel rakják a szárító garatába. Bcne Mihály felvételei veresi homok a pécelieket is megviccelheti, mint legutóbb a dányiakat. A találkozóról készült ellenőri jelentés is foglalkozott ezzel, s úgy fejeződik be, ha a nyáron nem csinálnak valamit a pálya talajával, ősszel nem rendezhetnek itt mérkőzést. A mérkőzések eseményeihez tartozik az a statisztika, amelyet Egyed Miklós társadalmi aktíva vezet, igen gondosan, s kiderül belőle, hogy eddig 102 sárga lapot osztottak ki a játékvezetők. Valkói játékos a legutóbbi fordulóban kapott első ízben kártyát, csapata tehát eddig a legsportszerűbben küzdött. A listát egyébként az aszódiak vezetik 13 lappal, a galgahévíziek 11, a mogyoródiak 9, a péceliek és a túráink 8—8, a GEAC és az Isa- szeg 7—7 sárga lapot gyűjtött be. Érdekesség, hogy a péceliek öt lapján öt játékos osztozott, a GEAC hét kártyáját heten kapták. A forduló rövid története: Valkó—Isaszeg 3-0 (1-0) Vezette: Maszlag (Németh). Gyenge színvonalú mérkőzés, a lelkesen játszó valkói- ak megérdemelten nyertek. Az isaszegiek közül két, a Valkó csapatából egy játékost kiállítottak. Nagytarcsa—Pécel 2-6 (2-4) Vezette: Lovász (Rácz). A péceliek szerezték meg a vezetést, majd a hazaiak egyenlítettek és 2-1-re fordítottak is az álláson. A fűcsomókkal teli pályát fokozatosan megszokó péceliek ezután egyre jobban játszottak, még az első félidőben 2 gólos vezetéshez jutottak. Szünet után tovább erősítettek és biztosan győztek. Hévízgyörk—Mogyoród 2-2 (1-1) Vezette: Sülé (Bodor). Jó iramú, igen színvonalas mérkőzés, a mogyoródiak 2-1- es vezetésekor a vendégek liest hibáztak, ami szárnyakat adott a hazaiaknak, nagyszerű hajrában egyenlítettek. Veresegyház—Dány 2-0 (0-0) Vezette: Legéndi (Perge). Ritkán látható nagy iramú összecsapás, amelyen nemcsak a csapatok, hanem a közönség is jól vizsgázott sportszerűségből. Itt is, akárcsak az előző mérkőzésen, a játékvezetők kitűnően bíráskodtak. Domony—Zsámbok 1-0 (0-0) Vezette: Köti (Hegedűs). Alacsony színvonalú mérkőzés, 0-0-ás állásnál a zsám- bokiak nem tudták értékesíteni a büntetőt. A döntetlen igazságosabb lett volna. A Köti—Hegedűs páros jól vezette a találkozót. Bag—Aszód 0-2 (0-0) Vezette: Széki (Unger, Máté). Nagy iramú, kemény, de sportszerű mérkőzést láthatott a több mint ötszáz főnyi közönség. A 84. percben Tóth József, a bagiak kapusa súlyosan megsérült, de a pályán maradt. A játékvezetői hármas jól működött. Erdőkertes—Galgahévíz 1-1 (1-0) Vezette: Födi (Keglovits). Jó játékvezetés, jó iramú mérkőzés, a 80. percig az er- dőkertesiek vezettek, majd öngólt vétettek. Honvéd Malinovszkij— GEAC 1-3 (1-3) Vezette: Surman (Répási, Czene). Rendkívül éles küzdelemben a helyzeteit jobban kihasználó GEAC kemény csatában megérdemelten győzött. Ifjúságiak: Valkó—Isaszeg 1-5, Nagytarcsa—Pécel 1-2, Hévízgyörk—Mogyoród 1-2, Veresegyház—Dány 2-0, Domony—Zsámbok 0-7, Bag— Aszód 1-1, Erdőkertes—Galgahévíz 0-6. Serdülők: Gödöllő—Dány 1-0, Veresegyház—Kerepestarcsa 0-0, Pécel—Vácszentlászló és lklad—Erdőkertes — elmaradt. A felnőttek táblázatát továbbra is a GEAC vezeti, 51 ponttal, második a Pécel 49, harmadik az Aszód 42 ponttal. Ifjúságiak 1. Pécel 26 20 3 3 119- 25 43 2. Túra 26 20 2 4 82- 19 42 3. Veresegyh. 26 17 4 5 66- 24 38 4. G.-hévíz 15 5 8 55- 29 35 5. Isaszeg 26 16 2 s 59- 36 34 6. Hévízgyörk 25 14 6 5 49- 26 34 7. Mogyoród 2(> 14 2 10 61- 55 30 8. Dány 26 10 5 11 51- 46 25 9. Aszód 8 5 13 47- 63 21 10. Zsámbok 2« 8 4 14 56- 60 20 11. Bag 26 7 3 16 39- 56 17 12. Valkó 27 6 5 16 31- 88 17 13. Erdőkertes 26 5 5 16 36- 82 15 14. Domony Ül 6 2 18 22- 96 14 15. Nagytarcsa 26 3 2 21 21- 89 8 Serdülők 1. Kerepest. 66 13 2 1 83- 11 28 2. Iklaa 13 12 o 4 70- 35 26 3. Dány 17 12 1 4 100- 29 25 4. Gödöllő IS 11 3 4 64- 19 25 5. Kartal 18 10 1 7 54- 43 21 6. Pécel 17 9 1 7 64- 51 17 7. E.-kertes 18 6 2 10 31- 65 14 8. Isaszeg IS 5 — 13 36- 95 10 9. V.-egyház 17 2 2 13 18- 69 6 10. Vácszentl. 17 1 — 16 8-111 2 Cs. J. Városi moziműsor Utazás a világ végére. Színes, francia film. Az anya, a lány és a szerető. Színes, Fülöp-szigetek: filmdráma. Kísérőműsor: Adóinak nyomában, Magyar Híradó. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Kezdési idő: 4, 6, 8 óra. — Mintegy harmincezer vegyszeres ballonhoz készít vaskosarat az ikladi Galga- parti Termelőszövetkezet lakatosüzeme az idén a Vegyiek, a Vegyipari Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat megrendelésére.